Reiki!

István15

Állandó Tag
Állandó Tag
Pusztán logikai alapon:
Mester szimbólum, azaz, ahogy a neve mutatja mesterek használják.
Előző hozzászólásaidból úgy veszem ki, hogy talán még nem tartasz ennél a fokozatnál.
Vagyis talán nem véletlenül nem mondtak semmit a használatávl kapcsolatban (egyébként behangolásnál használható, amit nemigen fogsz mostanában végezni, hacsak valami csoda nem talál el).
Én a helyedben arra fókuszálnék, hogy a meditatív képességeimet fejlesszem.
Az nem baj ha "belealszol", de az, hogy a kutyaugatás kizökkent, az azt jelenti, hogy nem tudod megfelelően kizárni magadból a külvilágot. Te valószínűleg abba a csoportba tartozol, akik a vezetett meditációt igénylik. Ez nem baj, de nem szabad itt megállni, próbálkozni kell.
Azt minden esetre pozitívumként lázom,hogy érdeklődő vagyés nem fogadsz el mindent gonolkodás nélkül, de lehet, hogy helyenként "félrecsúszik" az érdeklődésed, például, hogy miért nem az energiát 'istenítik', miért azt aki mutatja.
Hogy értsd mire célzok, ezt kifejtem: a sportokban sem a sportszer a lényeg, hanem az, aki az adott szert használja. Persze fontos az energia, de az még fontosabb, hogy ki és hogyan tudja közvetíteni. Az energia, mint fogalom, az olyan kb. mint a fizikában a tömeg vagy az idő fogalma. Alapfogalom, amire több más fontos dolog épül (alapul).
Ha ezrre ráérzel, akkor rálépsz arra az útra, ami a fejlődésed ezen a téren a leginkább sefít(he)ti.
Szia! De megvan a mesteri cim igen...viszont ahogyan irtam ott csak a beavatas volt meg es adtak egy papirt amire az van irva,hogy ennek van a legnagyobb rezgese es kezelesek elottt rajzoljuk magunk ele..De hogy mekkora es mennyire elénk ugy ertem messzire vagy kozelebebb es toltjuk e a szimbolumot,stb ilyeneket nemtudok. En ugy gondolom a mester szimbolumot is ra lehet egy tstreszre rajzolni....erre kovezkeztettem az olvasott irodalombol..Azert irtam ide hogy erre valaszt kapjak..
 
FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos

Távol álljont tőlem, hogy kritizáljalak, pláne, hogy megbántsalak, de nem igazán értem...
Én anno úgy tanultam, hogy a mesteri beavatást az és akkor kaphatja meg, akit a mestere úgy ítél meg, hogy elért az ő szintjére és "élni" tudja a Reikit. Azaz átadta minden tudását és azonos szintre került vele.
Ha nem ez történik, annak a hátterében vagy az van, hogy eluralkodott a kalmár szellem, vagy az, hogy a tanító tudása, hozzáállása nincs kellő szinten.
De mindez csupán az én magánvéleményem.
Én anno úgy tanultam, hogy a mester szimbólumot csak az avató mester használ(hat)ja. A világ azonban változik, szimbólumok tucatjait "fedezik fel" újra és vatik be, kísérletezgetnek, mint a szakácsok.
Csak amíg egy elrontott ételt nem eszünk meg, egy rosszul használt jel nem kívánt hatásait nem ilyen egyszerű kompenzálni.
 
Befizettuk a tanfolyam arat es ment a tanfolyam..Ertem amit irsz de igy volt..Nekem csak ez az egy kifogasom volt felejuk...Elotte volt ugyn vizsga a reiki 1 es es 2 esbol.
 
FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Befizettuk a tanfolyam arat es ment a tanfolyam..Ertem amit irsz de igy volt..Nekem csak ez az egy kifogasom volt felejuk...Elotte volt ugyn vizsga a reiki 1 es es 2 esbol.
Félek, hogy úgy jártatok, mint, akik befizették a 3D mozi jegyének az árát, be is ülhattek a filmet megnézni, de szemüveget nem kaptak.
Csak pont a lényeg nem jött át.
Ha visszaolvasol ebben a témában, talán érezni fogod a különbséget például egy Igipapa, egy Fodor és egy - nevet nem is említek, mert szerencsére ide nem jönnek - a "nyerészkedő" típusok között.
Igi és sok társa "éli a Reikit (nemis ebből él), Fodor Gyuri barátunk (szerintem) túlzottan törekszik a "tudományossságra" míg vannak a "megélhetési reikisek", akiknek csak az számít, hogy mekkora haszna van a dolgon..
Ki-ki eldöntheti, hogy magát melyik csoportba sorolja.
A tanításnak (szerintem) pont ez a lényege, hogy felelősek vgyunk a tanítvány tudásáért.
Amíg lehet - megosztjuk vele a tudásunkat és bátran megkereshet bármikor, ha kérdése támad, vagy gondja akad.
 
Utoljára módosítva:

most

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia! De megvan a mesteri cim igen...viszont ahogyan irtam ott csak a beavatas volt meg es adtak egy papirt amire az van irva,hogy ennek van a legnagyobb rezgese es kezelesek elottt rajzoljuk magunk ele..De hogy mekkora es mennyire elénk ugy ertem messzire vagy kozelebebb es toltjuk e a szimbolumot,stb ilyeneket nemtudok. En ugy gondolom a mester szimbolumot is ra lehet egy tstreszre rajzolni....erre kovezkeztettem az olvasott irodalombol..Azert irtam ide hogy erre valaszt kapjak..

sztm kezelés előtt magad elé rajzolod h összeszedettebb sikeresebb legyél...
a mértet élénkség stb nemlényeges kb ott és úgy mintegy normál emlékkép
én semmilyen testrészre nem rajzolnám az a te koncentrációs segítőd, nem a páciensé
 
szuicsi

Állandó Tag
Állandó Tag
No, most én is előrukkolnék egy érdekes ill. hülye problémával. Vannak napok, amikor nagyon fontos, hogy ne bambuljak-el, minden tempósan, flottul menjen, odafigyeljek arra, hogy kihez mit, hogyan szólok. Nehéz, pörgős, de fontos napok (mint a mai :) És ha egy ilyen nap előtt alapos reikizésnek vetem magam alá, azaz nem a másnapra gondolok, hanem tök jól kikapcsolok, végigkezelem az egész testem, stb, akkor másnap tutira minden rosszul sül el. Illetve nem is rosszul, csak szarul, azaz nem flottul, nem tempósan, nyögvenyelősen, csupa hülye, kínos helyzettel (mint ma :). Nem mondom, hogy szerencsétlenül, de zavarosan telt a mai nap. Ezzel szemben, ha előző este gyorsan küldök magamnak reikit másnapra és ennyi, rendesen kialszom magam, sőt ha csak egyszerűen nem reikizem, akkor jól mennek a dolgok. Mitől lehet ez? Nem kérdezek olyan hülyeséget, hogy mit csinálok rosszul, mert az ember tapasztalatból tudja, hogy mit kell ilyenkor tenni, mikor érdemes meditálni, teljes kezelés végezni, gyors, szimbólumokkal segített kezelést csinálni. De Ti erről mit gondoltok?
 
Szia! Szerintem ne agyaljal sokat rajta,hogy milyen es mitol hanem csak hagyjad ervenyeseulni a Reiki energiat.En ugy vettem eszre a targyilagossagra az Ego torekszik s az var olyanokat amiket irtal.Erthetoen irtam?:)
 
István15

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Ki tudna valamilyen Spiritualis iskolat ajnalani Magyarorszag terulten? Mint a Rai...Elnezest a kiirasert de ezt a nehany betut nemtudom roviditeni.Ahol oktatnak kulonbozo modszereket. Koszi a valaszokat!
 
FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Sziasztok! Ki tudna valamilyen Spiritualis iskolat ajnalani Magyarorszag terulten? Mint a Rai...Elnezest a kiirasert de ezt a nehany betut nemtudom roviditeni.Ahol oktatnak kulonbozo modszereket. Koszi a valaszokat!
Nem véletlen keletkezett az a mondás, hogy "gugli" a barátunk...
Ha csak azt írod a keresőbe, hogy "Spiritualis iskola Magyarorszag" (direkt a te beírásodból ollózva), kapsz töb mint 3 millió találatot.
Ha hozzáteszed a RAI szót, akkor is majd hétszázezer találat marad. De még ha szűkíted is tovább, hogy csak magyar nyelvű magyarországi oldalak, akkor is több ezrees a lista.
szóval lehet leresgélni.
Persze, ha azt kérded, ki vett részt valahol valamelyiken (és netán ajénlja-e), az más lenne, de nem ezt kérdezted.
Egyébként, ha ezt is kérdezted volna , az is nagyon szubjektív, mert kb, mintha azt kérded, hogy ki tud jó fodrászt, autószerelőt...ajánlani.
Ami valakinek megfelel, neked nem biztos, hogy szintén jó.
 
most

Állandó Tag
Állandó Tag
No, most én is előrukkolnék egy érdekes ill. hülye problémával. Vannak napok, amikor nagyon fontos, hogy ne bambuljak-el, minden tempósan, flottul menjen, odafigyeljek arra, hogy kihez mit, hogyan szólok. Nehéz, pörgős, de fontos napok (mint a mai :) És ha egy ilyen nap előtt alapos reikizésnek vetem magam alá, azaz nem a másnapra gondolok, hanem tök jól kikapcsolok, végigkezelem az egész testem, stb, akkor másnap tutira minden rosszul sül el. Illetve nem is rosszul, csak szarul, azaz nem flottul, nem tempósan, nyögvenyelősen, csupa hülye, kínos helyzettel (mint ma :). Nem mondom, hogy szerencsétlenül, de zavarosan telt a mai nap. Ezzel szemben, ha előző este gyorsan küldök magamnak reikit másnapra és ennyi, rendesen kialszom magam, sőt ha csak egyszerűen nem reikizem, akkor jól mennek a dolgok. Mitől lehet ez? Nem kérdezek olyan hülyeséget, hogy mit csinálok rosszul, mert az ember tapasztalatból tudja, hogy mit kell ilyenkor tenni, mikor érdemes meditálni, teljes kezelés végezni, gyors, szimbólumokkal segített kezelést csinálni. De Ti erről mit gondoltok?

h ezek szerint...nem érzed magad méltónak ..... igen az energia csodás ... gyógyító életető ... stb
de nem csoda e az is h épp ideálisan működnek pl a szerveink... h véred érted kering...
egyszóval nem te kérsz ebböl a csodából.. plussz egy adagot magadnak...
hanem az életmaga a csoda ... s mi vagyunk akik éljük ezt a csodát ....cuzamenn
 
giyandeva

Állandó Tag
Állandó Tag
Őszintén szólva valahol egy nagy "kakukktojás" a nyugati reikiben a 3/A fokozat, ahol egy avatást kapsz és megmutatják ugyan a DKM a szimbólumot, viszont a behangolást nem tanítják. Én nem látom ennek sok értelmét, mert a DKM egyetlen feladata (szerintem) a behangolási eljárásban való alkalmazás. Sokan azt mondják, hogy a DKM-al felerősítik az energiát. De épp ugyanezzel a céllal tanítják a CKR szimbólumot is a 2. szinten. Azt is tanítják, hogy pakold a DKM-t a többi szimbólum elé a különféle alkalmazásokkor, de ebben sem látok sok rációt. A kezedből jövő reiki energia erőssége ugyanis (szerintem) nem attól függ elsősorban, hogy hány féle és hányszor rajzolsz fel különböző reiki szimbólumokat.

Szia! De megvan a mesteri cim igen...viszont ahogyan irtam ott csak a beavatas volt meg es adtak egy papirt amire az van irva,hogy ennek van a legnagyobb rezgese es kezelesek elottt rajzoljuk magunk ele..De hogy mekkora es mennyire elénk ugy ertem messzire vagy kozelebebb es toltjuk e a szimbolumot,stb ilyeneket nemtudok. En ugy gondolom a mester szimbolumot is ra lehet egy tstreszre rajzolni....erre kovezkeztettem az olvasott irodalombol..Azert irtam ide hogy erre valaszt kapjak..
 
phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem véletlen keletkezett az a mondás, hogy "gugli" a barátunk...
Ha csak azt írod a keresőbe, hogy "Spiritualis iskola Magyarorszag" (direkt a te beírásodból ollózva), kapsz töb mint 3 millió találatot.
Ha hozzáteszed a RAI szót, akkor is majd hétszázezer találat marad. De még ha szűkíted is tovább, hogy csak magyar nyelvű magyarországi oldalak, akkor is több ezrees a lista.
szóval lehet leresgélni.
Persze, ha azt kérded, ki vett részt valahol valamelyiken (és netán ajénlja-e), az más lenne, de nem ezt kérdezted.
Egyébként, ha ezt is kérdezted volna , az is nagyon szubjektív, mert kb, mintha azt kérded, hogy ki tud jó fodrászt, autószerelőt...ajánlani.
Ami valakinek megfelel, neked nem biztos, hogy szintén jó.
Kedves Flamingo!

Teljesen igazat adok, mert valóban, a számtalan lehetőség közül nem egyformán vélekedünk: aki nekem nem annyira jött be anyagiassága folytán (nála végeztem az I. fokozatot), az másoknak a valódi, igazi mester... S aki egyúttal korábban irigyelte, más áll ott, ahol neki kellene, most társelnök az Országos Szövetségben...
Ritka, és tisztelet és hála azoknak, akik szívvel teszik reikis tevékenységük!
 
Utoljára módosítva:

Tavaszi Kikelet

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia! De megvan a mesteri cim igen...viszont ahogyan irtam ott csak a beavatas volt meg es adtak egy papirt amire az van irva,hogy ennek van a legnagyobb rezgese es kezelesek elottt rajzoljuk magunk ele..De hogy mekkora es mennyire elénk ugy ertem messzire vagy kozelebebb es toltjuk e a szimbolumot,stb ilyeneket nemtudok. En ugy gondolom a mester szimbolumot is ra lehet egy tstreszre rajzolni....erre kovezkeztettem az olvasott irodalombol..Azert irtam ide hogy erre valaszt kapjak..

Szia!

Ne értsd/értsétek félre, de meglehet kérdezni, hogy ez a mesteri szimbólum hogy néz ki? Vagy top secret, el kell kezd a tanfolyamot, ahol majd szépen beavatnak és minden beavatottnak a lelkére van kötve, hogy infókat, mankókat nem adhat át olyanoknak, akik nem végzik a tanfolyamot, nincsenek beavatva, stb...

Ami a legnagyobb rezgést illeti véleményem szerint: szimbólum ide vagy oda, a szeretet a legerősebb, legmagasabb rezgés, ha mélyen a szíved, lényed középpontjából jön. Ha képes vagy befogadni, átélni a szeretetet, ha képes vagy szívből adni a szeretetet, ha tudsz önmagad lenni, aki valójában vagy (önvaló), akkor bármire képes vagy, energia gyógyászat terén, meg határ a csillagos ég. Ehhez nem kell beavatás, nem tudnak olyanba beavatni, ami eleve már vagy. Mert itt mindenki az Önvaló, mindenki a szeretet, csak elfeledkeztünk róla, nincsen mély felismerés kik is vagyunk valójában. De ha ez a felismerés megtörténik, tudatára ébredsz önmagadnak..., akkor megérkeztél haza.
 
Tavaszi Kikelet

Állandó Tag
Állandó Tag
Amúgy csak pusztán kíváncsiságból kérdem én, mennyibe is kerülnek ilyen tanfolyamok? 30-40 ezer egy - egy fokozat megszerzése? Meg hogyhogy ennyiféle fokozata van bizonyos reikis dolgoknak? Az energia (teremtő, gyógyító, szeretet) az egyforma, nem?! Vagy a különböző tanfolyamok általi felosztásban eltérőek ezek az energiák és fokozatokhoz kell kötni őket? Akkor vajon nekem milyen fokozatom lehet reikiből, pránából, pránanadiból, vagy mi egymásból? Milyen szinten állhatok? Mert én fix, hogy ilyen beavatásos dolgot nem fogok elvégezni..., illetve vajon amit küldök energiákat, vagy csak felveszem őket, vagy csak úgy pusztán kapom őket, az melyik fajta? Mivel a fentebbi típusú energiagyógyászati dolgokat nem ismerem, se a reikit, se a pránát, se a párnanadit..., akkor vajon én mit is közvetítek?
Hál Istennek beavatás nélkül is megtapasztaltam ezeket, tapasztalom ezeket..., nem tudnak olyanba beavatni, ami már eleve az "enyém"... Beavatás nélkül is feltudom venni az energiákat, kapom az energiákat, tudom adni az energiákat (elég aktívan nyílik meg a tenyér csakrám és lám olyan forró energia dől ki belőle van úgy, hogy több órán keresztül is, hogy elmondani nem tudom nektek).

Tényleg nem kötekedésből írtam ezeket le..., csak nem értem hogy miért hiszitek azt, hogy beavatottnak kell lenni ehhez, hogy működjön, hogy tudd csinálni ezeket...:rolleyes:
 
B

baggins

Vendég
Nagyon az anyagi világ szintjén mozogsz. Gyanakvó, és rosszhiszemű vagy. Próbálj meg megszabadulni az előítéleteidtől, próbálj meg hinni. Hinni magadban, és hinni másokban. Utána keress fel egy mestert, és beszélgess vele. A kérdéseidből egyértelmű, hogy még nem állsz a spirituális érettség oly szintjén, ami elegendő a Reiki befogadására.
 
Ezt mint reiki mester mondod? Elég szomorú, ha csak ennyit tudtál leszűrni a kérdéseimből, hogy nem állok az érettség szintjén. :)

A hogyan iktassuk ki az egónkat topicba tegyél egy látogatást, ha van időd, és olvass bele pár hozzászólásomba :) Nem szeretnék leállni veled vitatkozni, ezek a te nézeteid, a te meglátásaid, a te szemszöged, a te igazságod. De szerintem nagyon megdöbbennél velem kapcsolatosan, ha pár hozzászólásomba beleolvasnál pl, vagy a régi nick nevemen (oliboty) megnéznéd pár topic nyitásomat, mennyire anyagi világi ;)

Mindenesetre köszönöm a meglátásaid velem kapcsolatosan. ;)
 
B

baggins

Vendég
Én csak az itteni megnyilvánulásaid alapján tudok véleményt alkotni ne haragudj. Nem csodarabbi vagyok, csupán egy esendő ember.
 
Oldal tetejére