Mit olvastál utoljára ?

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

lona1224

Állandó Tag
Állandó Tag
Ismét egy Luca Di Fulvio könyvet olvastam A lány aki megérintette az eget c. könyvét
Nagyon -nagyon tettszett az 1500-as évek Velencéjébe kalauzolja el az olvasokat
 

ErzsóT

Állandó Tag
Állandó Tag
Gayle Forman: Hová tűntél. A "Ha maradnék", folytatása, 3 év múlva, a másik szereplő szemszögéből. Nekem az első jobban tetszett, de így lett valóban teljes bennem a kép.
 

Christierna123

Állandó Tag
Állandó Tag
Edda Thomson - Száműzött szerelem. Érdekes volt. Húszadik század elején játszódó történet, tele hazugsággal, intrikával, sztereotípiával és emberi gonoszsággal. Nagyszerűen megszerkesztett kép a kor emberi kapcsolatairól, házasságpiacáról és töménytelen sznobizmusáról. Nem tipikus rózsaszín történelmi romantika, nekem bejött, sőt!
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Arnette Lamb: Titkos imádó
Azt hittem, nem fogom tudni végigolvasni, mert olyan silány volt a fordítás, hogy az nagyon megviselt. Értelmetlen mondatok, összekeverte a szereplők neveit, stb. No mindegy, kitartottam a végéig, jónak nem mondanám, de egynek elmegy.
 

napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
Most olvasom Charlotte Link-től a Nővérek háza c. könyvet. Családregény.Olvastatja magát, rövid idő alatt a végére lehet érni..Leginkább elgondolkodtató.
 

sivecste

Állandó Tag
Állandó Tag
Bella Andre: Menekülés a szerelemtől (Sullivan család 1.)
Nagyon langyos...lehetséges, hogy már holnap nem is fogok emlékezni rá, annyira felejtős...
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Janet Evanovich: Wicked Appetite
Ez a Lizzy és Diesel sorozat nem tetszik annyira, mint az előzőek, amiket olvastam. Ez a természetfeletti szál valahogy nem fekszik igazán az írónőnek, és annyira humoros sem volt, mint az eddigiek. Nem mondom, hogy nem jó, de a Plum és a Barnaby sorozatokkal nagyon-nagyon-nagyon magasra tette a mércét.
 

Lovas Lajosné Margit

Állandó Tag
Állandó Tag
Christine Feehan - A Kárpátok vámpirjai 02 - Sötét vágyak (Jacques története)
Christine Feehan - A Kárpátok vámpirjai 03 - Sötét arany (Aidan története)

Mindkettő újfent nagyon tetszett, izgalmas volt, telve érzelmekkel és erotikával, újabb két halhatatlan férfiről, akik megtalálták párjukat. Sajnos már csak a negyedik rész van meg magyarul, remélem lefordítják a többi részt is, bár szerencsére a részek külön-külön is élvezhetőek, nem függnek össze szorosan.
Nekem sokkal jobban tetszenek ezek az eredeti borítók, mint a hazai, úgyhogy ezek nem a magyar borítók.
Karpatok_vampirjai-bemutato.jpg

A vadregényes Kárpátokban a kiváló doktornő rátalál egy haragvó férfira, aki senkihez sem fogható. Jacques hét évig élt befalazva egy barlangban, karóval a szívében. Túlélte, de emlékei homályba vesztek. Ők ketten szavak nélkül is megértik egymást, és mindketten egy különleges betegségben szenvednek. Vérre van szükségük, talán éppen egymás vérére… Jacques az őrületbe csábítja a nőt, de a férfi sötét vágyaitól teljesedik ki Shea. Vajon a nő a gyógyítója lesz az érzéki fenevadnak, vagy a zsákmánya?

Alexandria Houton bármit feláldozna, még az életét is, hogy megvédje árva kistestvérét. Ám egyik este megtámadja őket egy vámpír, aki magának akarja a nőt, hogy gyilkos vámpírnővé változtassa és ehhez kisöccsét használja fel. Alex - miközben a gonosz vámpír nappali álmát alussza - azon töri a fejét, miképpen menthetné meg öccsét és egy szőke szabadítóról mesél neki. Mikor leszáll az este meg is érkezik az arany hajú és szemű szabadító, de ölni jött és csak a kisfiút akarja megmenteni, mert azt gondolja, hogy a nő már vámpír, aki veszélyes az emberekre. De valami nem stimmel, mert Aiden - több száz évi szürkeség után - újra színesben látja a világot.
Aidan Savage, egy aranyhajú és aranyszemű ragadozó, egy vámpírvadász és népe gyógyítója. Számára a megváltást Alex hozhatja el. Ha ő megadja magát Aidan vad, földöntúli csábításának, akkor visszaviszi a férfi életébe az érzelmeket, a színeket, a fényt és a reményt a családalapításra.
 
Utoljára módosítva:

Amita13

Állandó Tag
Állandó Tag
Allie Condie: Egymáshoz rendelve, Összefonódva, Célhoz érve trilógia. Ami inkább egy könyv, három részre bontva (na igen, ma szinte mindegyik könyv ilyen. Nagyobb bevétel ugye...). Nem estem hasra tőle. Olyan " tizenkettő egy tucat" disztópia. Már-már szokásos felállás: egy naiv, burokban élő lány, meg két fiú, akik közt nem tud választani. Ez lenne a romantikus vonal. De aki ebből azt hiszi, ez a fő hangsúly, az téved. A lényeg a Társadalom megbuktatása amiben élnek jelenleg. És itt jöttek a gondjaim: ez a Társadalom nem túl jó, de nem is annyira rossz, mint amit más ilyen típusú regények ábrázolnak. Semmi újat nem hoz: az emberek szigorú szabályok közt élnek, állandó megfigyelés alatt, még otthonaikban is, aki vét a szabályok ellen, annak lesz nemulass... Ebből persze ki akarnak az emberek törni. De valahogy ezt a könyv nem ábrázolja jól. Olyan tessék-lássék ellenkezik még a főhős, meg az ellenállást szervező lázadók is... A könyv szépen folydogál, időközben a harcból egy világjárvány leküzdése lesz, tehát nem egymással háborúznak a felek, a vége meg a szokásos happy end, sok fennmaradó kérdéssel...

Konklúzió: elolvastam, de hogy újraolvasnám-e az erősen kérdéses.
 

dori3

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnap fejeztem be Ken Follett új könyvét, az Edge of Eternity-t. Angolul nekem kicsit lassabban ment, de így is nagyon tetszett.
Azt azért tudni kell, hogy a témája a hidegháború, így nem kell olyan mozgalmas történetre számítani, mint a trilógia első két részében. Emellett kissé kritikus is vagyok vele, mert szerintem néhány meghatározó esemény kimaradt az 1960 utáni korból. Az első két résznél ezt nem éreztem, amit annak tudok be, hogy egyfelől azt a kort nem ismertem annyira, így fel sem tűnt, ha valami kimaradt, másfelől az események alig érintették területileg Magyarországot, ezért kevésbé voltam kritikus a leírásokkal. Itt azonban van egy-két olyan jelenet, amit szívem szerint megírnék a szerzőnek, hogy ugyan mondja már meg, hogy a Balaton partján hol talált ilyen területet, mert én az elmúlt 30 évben nem találkoztam a part mellett kiemelkedő heggyel. Illetőleg örültem volna, ha Woodstock is szerepel benne, és még pár ilyen apróság.
De ezek csak amolyan észrevételek, és természetesen nem csökkentették a könyv értékét a szememben. Aki még nem olvasta, annak melegen ajánlom :)
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Janet Evanovich: Wicked Business (Lizzy and Diesel 2.)
Voltak a könyv olvasása közben jó pillanataim, de összességében felejthető. Nem tudtunk meg többet Diesel és Wulf főnökeiről, a szabályokról, vagy akár a kövekről attól eltekintve, hogy a bujaság köve valószínűleg az igaz szerelem kövévé változott, de még az sem biztos. Lizzy és Diesel kapcsolata sem haladt egy centit sem előre, a macskáról sem derült ki semmi, pedig arra különösen kíváncsi lennék, éppúgy mint a Carlt, a majmot övező rejtélyre (sztem majommá változtatott ember, de nem derült ki ugye).
 

Lovas Lajosné Margit

Állandó Tag
Állandó Tag
Christine Feehan - A Kárpátok vámpirjai 04 - Sötét Mágia (Rajongói) Köszönet a fordítónak:dr_24:
Nagyon várom már a további részeket magyarul.
covers_169906.jpg

Gregori, a legsötétebb, vadász és gyógyító, a vámpírrá válás küszöbén, ragadja magához életpárját, aki nem más, mint a Kárptiak sötét hercegének, Mikhailnak és életpátjának Ravennek a leánya Savanah. A lánynak adott 5 évnyi szabadság sodorta az átváltozás szélére. Savanah küzd a kapcsolat ellen, mert meg akarja őrizni függetlenségét. Azonban rá kell jönnie, hogy az igazi szabadságot és boldogságot csakis Gregori mellett találja.
 

Lovas Lajosné Margit

Állandó Tag
Állandó Tag
Loretta Chase - [Carsington fivérek 4.] - Egy majdnem hölgy
Nagyon tetszett, nem volt annyira izgalmas és kalandos, mint az előzőek, de a történet bájos és megható volt.
covers_309400.jpg

ELLENÁLLHATATLAN ERŐ
Darius Carsington rendkívül intelligens és feltűnően jóképű korhely, aki idejét könnyű erkölcsű nőszemélyek ágyba vitele és tudományos értekezések írása közt osztja meg. Az előkelő társaság tökéletes dámáit különösen unalmasnak találja. De a hibátlan Lady Charlotte Haywardban mégis van valami érdekes és nem teljesen tökéletes. A csillogó, sima felszín alatt Darius valami repedést sejt, s nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy kiderítse, mi lehet az.
RENDÍTHETETLEN AKADÁLY
Lady Charlotte olyan gyönyörű, elbűvölő és szívélyes, hogy senki sem veszi észre, milyen gyakorlott a házasság elkerülésében. Nagyon fiatalon fájdalmas leckét kapott a bizalomból… és a kísértésből. Azóta annak szentelte az életét, hogy olyan legyen, amilyennek lennie kellene… és ne hagyja, hogy a Carsingtonhoz hasonló férfiak rávegyék, olyat tegyen, amit nem lenne szabad.
LÁTVÁNYOS ÜTKÖZÉS
De a kölcsönös vonzerő szabályai könnyedén felülkerekednek a jó modor és az erkölcs szabályain, és néha még a legjobb magaviseletű leány is kénytelen az ösztöneit követni, akkor is, ha ez azt jelenti, mindent kockára kell tennie.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére