Jó reggelt!
Szeretném megosztani veletek hajnali gondolataimat és azt hogy anyósom hogy tért haza.Mert talán az is beletartozik a mindennapi csodákhoz ahogy egy lélek visszatér oda ahonnan jött.
Tegnap kaptam egy száz oldalas kis könyvet amit megemlékezésként irtak róla és a gondolataim azóta itt járnak.Mekkora kegyben volt része hogy igy mehetett el ahogy elment.
2-3 hete volt , hogy felkészüljön az útra.
20 éve elkezdett jógázni és rátalált Krsnára, őt vallotta Istenének, az ő hitrendszerének élt,
Nem panaszkodott sose, de problémái voltak igy elkezdett természetgyógyászokhoz járni. Egyik helyről kb. októberben úgy jött haza, hogy azt mondták neki, hogyhalálos beteg el van záródva a gyökércsakrája.Nevetetve mondta.
Aztán a másik helyre nem ment el, mert az unokájára vigyáz amig a gyerekei költöznek. /mi/
Egyszer még kijöttek megnézni hol fogunk lakni- és ennek örülök.
Aztán kórház felvágták-bezárták- nincs segitség. Mi és ő is még mindig a segitség után kutattunk, miközben az orvosok már lemondtak róla. Hatalmas áttétes daganat az összes belső szerven. Nem értették miért nincs fájdalma. Aztán rohamosan romlott az állapota, a lelke elkezdte leépiteni a testét. Dec. 18-án a születésnapján is kórházban volt, nem tudtam neki mit mondani. aztán mikor bementünk hozzá már tudtuk, hogy ez lesz számomra az utolsó találkozás.Nem tudtam elköszönni tőle, legalábbis nem úgy hogy örökre szól. Akkor még ő is reménykedett a gyógyulásban. Szerettük volna ha velünk marad, de ő a lelki közösségéhez akart menni. Nem tudta mi vár rá, jó lesz-e neki ott, de ezt választotta. És néhány nap múlva tudtam , hogy azt amit ott kapott mi nem tudtuk volna megadni neki.
20-án mentek. A közösség "kirtanával" zeneszóval várta.
Ettől a naptól kezdve a lelkitanitómestere mindennap felhivta bár hol is volt a világ táján és ellátta tanácsokkal, lelkitámasszal, segitett neki abban, hogy felépitse lelki testét és megtalálja azt a feladatot amit elláthat új világában. A fiatalok vele voltak nappal-éjjel,zengték a mantrát hogy könnyebb legyen neki, csak a hangra kelljen figyelnie, két orvos vigyázta.
Elvitték az esti imádságukra, az utolsó két nap már nem birt elmenni. Egész idő alatt nem evett, pici vizet ivott, a fizikai állapota naponta rohamosan romlott. végig tudatánál volt , fájdalomcsillapitót nem kért. jan. 9-én fél négykor ment el.
Azt hiszem igy elmenni vágya lehet másnak is. Aztán azon gondolkodtam, hogy miért csak ez a közösség tudja megtenni, hogy igy segitse az eltávozót. A mi kulturánkban miért nincs meg ez az összetartás. Most a sirató asszonyokat kizárnám. Miért nem tanitják meg, hogy kell a távozótól elválni.
Részlet egy bhakta megemlékezéséből.
" Elment a rózsabimbó. Igy hivtam őt. Mert az voltál, lágy és finom, kicsi rózsabimbó.
Háromheted volt arra, hogy Rózsabimbó légy, de inkább másfél. Három hét rövid idő, de egy szenvedőnek egy perc is sok!
Először nagyon zavart hogy te kerültél a figyelem központjába és szinte egy percet sem voltál egyedül. Aztán beletörődtél, majd alázatosan elfogadtad, végül örömmel vetted a bhakták társaságát, akik nem a siratóasszonyok szerepét játszották. A bhakták úgy szórták rád szeretetük esőjét, mint amikor a tavaszi zápor söpör végig, és nyomában kinyilnak a virágok. Szerető szived is igy nyilt ki ....-
Ahogy távolodtál az anyagi világtól, úgy vontad be érzékeid vitorláit, átvágva szivedet gúzsban tartó anyagi kötelékek csomóit, hogy helyt adj egy másik, nem evilági érzelmi állapotnak, mely örök, szeretetteli és csak lelki testben élhető át. ....-
Igazából már nem is léteztél az érzékeidnek.Te nagyon is tudtodnál volták, de az érzékeid már nem kötöttek egyáltalán ehhez az anyagi világhoz. Kislány lettél. aki rábizta magát a környezetére .Egy igazi kis rózsabimbó....-
Gyönyörű lettél. Arcod kisimult, ragyogtál , olyan sugárzóan tört át a testeden a tiszta, szerető lélek jelenléte, hogy mindenkit megdöbbentett. A tested ott volt, de Te már tökéletes Krsna -tudatban élted belső lelki életed. Fénysebességnél is gyorsabban készültél utolsó utadra, lelki világba, vissza örök otthonodba.....-
Japázásunkat felváltotta a 24 órás kirtana, mely eltávozásodig és utána is zengett, ameddig csak lehetett .Életjelet csak mellkasod erős, ritmikus mozgása muatott. Úgy éreztem már nem is vagy ebben a testben. De amikor lelki tanitómestered utolsó telefonhivásakor a lelki világbeli szeretetéről beszélt, és azt mondta, hogy a mahámantra a lelki világ szeretetének a visszhangja, mozdulatlan tested mégiscsak jelezte reagálásodat. Könnycsepp csillant meg lehunyt szemed sarkában.. TE akkor már tudtad milyen is ez a szeretet.
hajnali 3 után kinéztem az ablakon és egy csillag kandikált be rajta, aztán szép lassan odébb ment. Ahogy légzésed ki- kihagyott, rendszertelenné vált, arra gondoltam Krsna Meddig tart még? és akkor mindtha valaki azt mondta volna nekem: minden pillanatnak megvan a maga feladata.A halált sem siettetni, sem elkerülni nem lehet. igen. 3,35 ez volt az idő, a perc, a pillanat. Ennek a pillanatnak a feladata volt, hogy végleg megszabaditson téged a testtől, az anyagtól mindörökre, és hazavigyen örök lelki hajlékodba. A légzésed leállt, hazatértél. A kiratna, az édes kirtana, amit azóta sem tudok feledni, felcsapott az egekig. Sirva a bánat és a boldogság kettős érzésétől, énekeltünk, megünnepelve egy magasztos, tiszta lélek dicső eltávozását. Egy lélek elment a lelki tanitómestere kegyének hajóján, átjutva a születés és halál óceánján, hogy részt vegyen Rádhe-Syáma kedvteléseiben.
Pavani mindegyikünknek különleges ajándékot adott. A gurum volt személyes példamutatásával, mély hitével, elszántságával, alázatával, türelmével. Egy olyan tanitvány, mint ő, lelki tanitómestere minden kegyére érdemessé vált, ésé lete végén sikeres lett, hazatért Istenhezl"
Csatolás megtekintése 158608