I. István nem törődött az ősi szokással
Amikor Géza fejedelem 997-ben elhunyt, a hatalom átmenetileg a feleségének, Saroltnak a kezébe került, akinek a székhelye Veszprémben volt. A trón nomád szokás szerint a fejedelmi család legidősebb, uralkodásra alkalmas férfitagját, Koppányt illette volna meg, aki ugyancsak régi hagyomány alapján magának követelte Géza özvegyét is. Ezért vonult Sarolt székhelye, Veszprém ellen. A fejedelemmé avatott István Esztergomból indult Koppány ellen. A két sereg Veszprém és Várpalota között, Sóly térségében csapott össze, s az ütközetből a főleg német lovagokra támaszkodó István került ki győztesen. A csatában Koppány elesett, de holttestét nem hantolták el, hanem felnégyelték, s a négy testrészt elrettentésül Esztergom, Győr, Veszprém és Gyulafehérvár falára tűzték ki.
A képen: Koppány lefejezése:
Köthető-e a Szent Korona Szent Istvánhoz?
A Szent István koronájának nevezett nemzeti kincsünket két részből illesztették össze: az alsó abroncsból, másként görög koronából, és a felső keresztpántból, azaz a latin koronából. Az alsó részt VII. Mihály bizánci császár ajándékozta I. Géza görög származású feleségének, amelyet valószínűleg III. Béla idején egészítettek ki a felső pántokkal.
Nem lehetetlen, hogy e koronázási jelvény áttételesen mégiscsak kötődik első királyunkhoz. Hogyan?
A keresztpántokon látható, apostolokat ábrázoló lemezeket a XI. század első harmadában készítették Itáliában, és valamilyen egyházi szertartáshoz tartozó tárgyat díszítettek. Amikor az ötvösök eltávolították a lemezeket az eredeti helyükről, s egybeszerkesztették az alsó abronccsal, még tudták, hogy a vallási kellék Szent Istváné volt.
A Szent Korona (Sacra Corona) kifejezés első ízben egy 1256-ból származó oklevélben szerepel.
Akasztott katonák az út mentén
Egy alkalommal értékes holmikkal, kincsekkel megrakott szekerekkel hatvan besenyő kereskedő érkezett a bolgárok vidékéről az országhatárra, a határvidék őrzői azonban rájuk támadtak, egy részüket levágták, másokat félholtra vertek, és mindenükből kifosztották őket. Az életben maradottak eljutottak a király elé, s elpanaszolták, mi történt velük. István a rablásban résztvevő ispáni vitézeket maga elé parancsolta, s kérdőre vonta őket, hogy miért nem tartották be a törvényt, és miért bántalmaztak ártatlan, törvényt tisztelő embereket. Ezután nagyon szigorú büntetést szabott ki rájuk: intő példaként és elrettentésül kettesével akasztatta fel őket a főbb utak mentén.
A történet István király kisebbik legendájában olvasható, amelyet később Hartvik püspök is felhasznált. Az esemény vélhetően István halála után történt, de az oktalan gyilkolás és rablás kapcsán született ítélet jól példázza azt, hogy az államszervező munka, a kereszténység felvétele, a törvények betartatása nem ment erőszak nélkül.
