Új vagyok, bemutatkozom.

A

Ancsa8

Vendég
Egyébként én úgy tudtam, hogy mi nullások bárkinek adhatunk vért, de Ő kifejezetten A+ keres. Lehet, hogy a ritka ellenanyag miatt ?
 

bogaras

Állandó Tag
Állandó Tag
Manapság igyekszenek minden kockázatot kizárni a műtéteknél, ezért pl. ragaszkodnak az azonos vércsoporthoz. Sőt még az azonosokat is szűrik az alkotó elemeik részaránya miatt . ( nem volt túl szakszerű, de ez a lényeg)
 
A

Ancsa8

Vendég
Ó. Köszi, nem tudtam, úgy látszik lemaradtam. :) Mindegy, már így is segítettünk, mivel több helyre is fel lett téve.
 

nenu

Új tag
Sziasztok. Nenu vagyok Turkevéről, és véletlenül kerültem erre az oldalra. Mégis örűlök neki mivel biztos sok emberrel kerülhetek kapcsolatba.
 

pocka

Állandó Tag
Állandó Tag
Halihó!
Én is új vagyok!
Igyekszem majd sok jó dolgot feltenni,de először meg kell tanulnom hogy kell. :)
 

zsazsik

Új tag
Szeretettel köszöntök mindenkit.Én valóban új vagyok itt ,sőt még soha nem léptem be fórumra,mert egy kissé járatlan vagyok az internet világában,pedig már 63 éves ,4 unokás nagymama vagyok,de kezdő számitógépes.Szeretem a szép verseket és ezért léptem ide be. Szeretem a mások által feltett gyönyörü idézeteket olvasni Szeretem a szép zenét,sanzonokat,latin ritmusokat és mindent ami kellemes, hallgatható zene. Leukémiás vagyok és meg ragadok minden lehetőséget -ha van egy kis szabadidőm- és zenét hallgatok verseket olvasgatok.Szívesen leveleznék hozzám korban és izlésvilágban illő emberekkel,szeretem más népek szokásairól olvasni,beszélgetni.Székesfehérváron élek ,családban és már 10 éve nyugdíjas vagyok.Jó forumozást mindenkinek./Zsazsik/
 

Laurácska82

Új tag
Új vagyok...

Sziasztok! Új vagyok itt, nagyon tetszik ez az oldal, és bevallom, úgy kerültem ide, hogy letölthető bikini számokat kerestem, és itt találtam is...
Csak sajna a letöltésnek feltételei vannak, de ezeket könnyen teljesítem, azt hiszem. Szegedről írok amúgy, és szeretem a szép verseket, meg színházba járni.
 

lackovar

Állandó Tag
Állandó Tag
S 20 új üzenet is kell a letöltéshez jól tudom, igaz? Valaki írja meg, jól olvastam - e. Köszi
Igaz. 20 üzenet kell, de nem a bemutatkozó oldalon ha lehet:) A kék sorban találtok Keresés menüt, oda beírod az érdeklődési körödet, a kerestt zenétstb és máris mehetsz dumcsizni, majd 20 után letölteni. Mindenkit szeretettel látunk. Vigyázat! Ez az oldal függőséget okozhat!

De jobb mint a kábítószer:)
 

astinka

Állandó Tag
Állandó Tag
amugy meg nagyon orulok hogy tudod magyarul es azon altal ezeket az oldalakat is olvasgathatom..bar meloba vagyok, de pssszt :)
 

gelence

Állandó Tag
Állandó Tag
Nenu, Pocka Zsazsik Lauraccska82
koszontelek beneteket, erezetek jol magatokat , tartalmas szorakozast kivanok nektek, itt nem lehet unatkozni
 

astinka

Állandó Tag
Állandó Tag
csajka..bocsi de a pozsony nem igazan szep varos..parizs, budapest, becs, praga, roma, stb szep varosok, de pozsony nem..nekem legalabbis nem tetszik...
 

astinka

Állandó Tag
Állandó Tag
amugy meg nyitra megyerol irok, szlovakian elek, szoval tudom :) azt hiszem azt is lehet ram mondani hogy inkabb szlovak csaj vagyok mar..szeretek olvasni, tancolni, szorakozni...de legfokeppen a baratomat szeretem..tavaly " kaptam" egy csodaszep betegseget, de az elet megy tovabb...most ennyit rolam a bemutatkozo oldalon :)
 
Oldal tetejére