Újrahasznosítja a cigarettacsikket egy fiatal amerikai vállalkozó

C

CanadaHun

Vendég
csik.jpg

A világon elsőként indította el Tom Szaky, a Terracycle cég fiatal vezetője a cigarettacsikkek újrahasznosításának programját, amelyet Kanada, az Egyesült Államok és Spanyolország után többek között Magyarországon is be fognak vezetni.

A Kanadában tavaly májusban indult programban önkéntesek segítségével gyűjtik össze a csikkeket és a hamut, hogy műanyagot, abból pedig új terméket, például hamutartót állítsanak elő. A résztvevők leadják a "gyűjteményt", és pénzt is kapnak munkájukért.
A feldolgozás úgy kezdődik, hogy sterilizálás után a cigarettavéget gondosan feldarabolják, majd a papír és a dohány komposztba kerül. A filterben lévő cellulóz-acetátot a megolvasztás után különböző új termékek előállítására használják fel, majd piacra dobják őket.

Daniel German, a Terracycle magyarországi képviseletének programvezetője az MTI-nek elmondta, hogy jelenleg tárgyalnak a cigarettacsikk újrahasznosítás-program bevezetésének magyarországi időpontjáról. A cég tavaly csokoládécsomagolások begyűjtésével indította el magyarországi tevékenységét, márciusban pedig sós snack hulladékakciót szerveznek.

A csikkek újrahasznosításának programját a dohánygyárak finanszírozzák, hogy javítsanak imázsukon. Az önkéntesek pedig pontokat gyűjthetnek, és iskolai programokat vagy karitatív egyesületeket támogathatnak belőle - hangsúlyozta az AFP francia hírügynökségnek korábban a magyar származású Tom Szaky, hozzátéve, hogy a csikkek újrafelhasználásnak sikere felülmúlta a várakozásokat: nagyon rövid idő alatt több mint egymillió cigarettavég gyűlt össze.

Az Egyesült Államokban és Spanyolországban bevált programhoz az elkövetkező hónapokban Franciaország, Németország, Ausztria, Dánia és Finnország is csatlakozik.
Nagyjából 1000 és 2000 csikkre van szükség ahhoz, hogy például egy hamutartó elkészüljön. A magyar születésű amerikai vállalkozó szerint a világban évente 1000-2000 milliárd között van az eldobott csikkek száma.
 

Neetyke

Állandó Tag
Állandó Tag
Mi is kezdhetnénk valamit a rengeteg csikkel, szeméttel. Az újrahasznosítás még gyerek cipőben jár.
 

kehsaab

Állandó Tag
Állandó Tag
Jelenleg Mo-n csak egy féle csokipapírt gyűjtenek, de remélhetőleg hamarosan tényleg mást is lehet leadni. A srác amúgy magyar.
 

lucamami78

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt mondják, (és úgy tűnik, igaz is) hogy a pénz (esetünkben ez ugye a szemét) az utcán hever, csak le kell érte hajolni. Nálunk lenne mit szedegetni
 

moremese

Állandó Tag
Állandó Tag
Erős dohányosok előnyben! A szörnyű hazai szigorítások ellenére még mindig rentgetegen dohányoznak. Kérdem én, hová kéne küldeni azt a napi több kiló "mocskot", ami egy átlagos munkahelyen összegyűlik és mennyiért? Ha ezt itt is bevezetik, akkor közelharcot vívhatunk az utcán heverő csikkekért, ami eddig sokak szemét csípte. Vagy ezentúl a buszmegállók környékén a kéregetők nem pénzt, hanem csikket fognak kérni? Minden esetre a környezet tisztaságához mindenképp hozzájárul, főleg ha anyagilag is megéri gyűjteni, mint a szétszórt sörös dobozokat. Kukázók, nincstelenek, éljen az ötlet, nem haltok éhen!
 
Oldal tetejére