Ünnepeink: NŐNAP - ANYÁK NAPJA köszöntők
- Téma inditó platon
- Kezdés dátuma
Juhász Katalin: Én Anyám
Volt idő régen, mikor úgy hittem én,/ Hogy Nélküled is élhetek,de már rég érzem én,/ Hogy minden csak Általad jó, tiszta és igaz./ Te vagy a reménység, az egyetlen vígasz!// Úgy jöttem most Hozzád, csak egy szál rózsával én,/ Fogadd el tőlem, mintha ez volnék én./ Te vagy, ki úgy szeret, mint senki, soha még,/ Lelkemet e szál rózsában Neked adom én!// Refr: A világ összes virágát lábaid elé hordanám!/ A lelkem minden mosolyát feléd fordítanám!/ Ó én Anyám, nincs Hozzád senki hasonlítható,/ Ó, te Szent menedék, bűnből feloldozó!/ Hogyan is köszönjem meg Néked, hogy minden bajtól megóvtál,/ Amikor messze jártam Tőled, rám még akkor is vigyáztál!/ Ó én Anyám, most leborulok lábaid elé,/ Úgy kérlek Téged, hogy maradj velünk örökké!// Megpróbált az élet, de Te veszni nem hagytál,/ Minden nehéz percben nekem erőt Te adtál!/ Látod, már nem sírok, Rád mindig mosolygok,/ Nem számít semmi már, én veled maradok!// Áldott égi fényed ránk szelíden ragyog,/ Téged ünnepelnek ma mind az angyalok./ Úgy akarok élni, hogy mindig Neked legyek jó,/ És megértsem azt is, ami ki nem mondható.// Refr: A világ összes virágát..../ Ó én Anyám, most leborulok lábaid elé,/ Úgy kérlek Téged, maradj velünk, örökké!
Volt idő régen, mikor úgy hittem én,/ Hogy Nélküled is élhetek,de már rég érzem én,/ Hogy minden csak Általad jó, tiszta és igaz./ Te vagy a reménység, az egyetlen vígasz!// Úgy jöttem most Hozzád, csak egy szál rózsával én,/ Fogadd el tőlem, mintha ez volnék én./ Te vagy, ki úgy szeret, mint senki, soha még,/ Lelkemet e szál rózsában Neked adom én!// Refr: A világ összes virágát lábaid elé hordanám!/ A lelkem minden mosolyát feléd fordítanám!/ Ó én Anyám, nincs Hozzád senki hasonlítható,/ Ó, te Szent menedék, bűnből feloldozó!/ Hogyan is köszönjem meg Néked, hogy minden bajtól megóvtál,/ Amikor messze jártam Tőled, rám még akkor is vigyáztál!/ Ó én Anyám, most leborulok lábaid elé,/ Úgy kérlek Téged, hogy maradj velünk örökké!// Megpróbált az élet, de Te veszni nem hagytál,/ Minden nehéz percben nekem erőt Te adtál!/ Látod, már nem sírok, Rád mindig mosolygok,/ Nem számít semmi már, én veled maradok!// Áldott égi fényed ránk szelíden ragyog,/ Téged ünnepelnek ma mind az angyalok./ Úgy akarok élni, hogy mindig Neked legyek jó,/ És megértsem azt is, ami ki nem mondható.// Refr: A világ összes virágát..../ Ó én Anyám, most leborulok lábaid elé,/ Úgy kérlek Téged, maradj velünk, örökké!
Füleki János: Anyák napjára
Zöld erdőben, zöld mezőben/ Kék virágot szedtem./Kék virágom gyöngyharmattal/ Meg is öntözgettem.//Gyöngyharmatos kék virágom,/Szellő simogatta./Aranyszínű, puha selymét/Napsugár csókolta.//Édesanyám adhatnék-e/ Ajándékot szebbet?/ E kis virág – úgy érzem én –/a szívemben termett.
Zöld erdőben, zöld mezőben/ Kék virágot szedtem./Kék virágom gyöngyharmattal/ Meg is öntözgettem.//Gyöngyharmatos kék virágom,/Szellő simogatta./Aranyszínű, puha selymét/Napsugár csókolta.//Édesanyám adhatnék-e/ Ajándékot szebbet?/ E kis virág – úgy érzem én –/a szívemben termett.
Terényi Andrea
"Anyák ünnepének közeledtével gyakran hallom, hogy az Édesanyák elszomorodnak, ha gyermekeik nem állnak ki verset szavalni, éneket zengni, olykor még az óvodai "egyéni köszöntések" alkalmával sem.
Kedves Édesanyák! 40. esztendeje készülök május legszebb ünnepére az óvodásaimmal, ezért sok kisgyermek szemével, és szívével érzem ennek a napnak valamennyi titkos üzenetét.
Elmondom most Nektek, hogy milyen óriási erőfeszítés a kisgyermek számára verset tanulni, szavalni, saját érzéseit költők szavai mögé bújtatni, énekelni, ajándékot készíteni, valójában "idegenekkel", egy ilyen páratlanul intim alkalomra.
Kiállni, mások előtt feltárni, és megmutatni azt, amit elmondani nincs szó, és nincs hang, csupán egy érzés van valahol mélyen, legbelül.
A kicsi szívük másként érez, azt mondja,hogy ANYA, és ÉN, egy csodálatos nagy titok,ami csak a miénk, mi vagyunk benne ketten, békés, láthatatlan sziget ebben a nagy Világban.
Ünnepeljük benne azt, amit csak mi tudunk igazán, a közös utunkat, a történetünket, a sírós-kacagós pillanatokat, azt, hogy kiválasztottuk egymást!
Ezt nem lehet mások előtt eljátszani, nem tartozik a külvilágra, mert akkor, és ott csak a egymás szívdobbanására lehet figyelni,nem a vers, vagy a dal ritmusára.
A köszöntés idejét nem jelölheti ki a naptár lapja, azt a pillanat színezheti ünneppé.
Édesanyaként sírni muszáj, hiszen az Ő csodája bárhogyan szép nekünk, ha feszeng, ha huncutkodik is előttünk állva.
Ám az igazi köszöntés mégis csak abban az útszélről letépett százszorszépben bújik meg, egy könnycseppen,egy ölelésben, egy morcos reggelben, és Őbenne.
Minden sejtjében, minden mosolyában, szavak nélkül, ajándék nélkül, mert Ő maga az ajándék!
Kedves Édesanyák! Ne bánjátok, hát, ha gyermekeitek nem "szerepelnek",nem szólalnak meg,hiszen felnőttként sem szívesen állítanánk ki mindannyian legféltettebb érzéseinket a rivaldafénybe!
Ők talán valami másban csodálatosak, és megismételhetetlenek!
Emlékszem még, saját gyermekkorom óvodás ünnepeire.
A versek már elhalványodtak, a hangok elszálltak ugyan, de ami a szívnek fontos, az érzés megmaradt.
Alig vártam a közös, zajos ünnep után, hogy otthon, csak mi ketten, a nagy fotelban, egymáshoz bújva átöleljük egymást.
Valahogy úgy, mint amikor még "odabent voltam"
Mert anya ma is úgy ölel át, mint akkor.
A testével, az érzéseivel, a gondolataival.
A része vagyok,és Ő betakar egy biztonságos burokkal.
Ketten vagyunk, együtt fontosak! Színpad nélkül, versek nélkül, ajándék nélkül, idegenek nélkül!
Kedves Édesanyák! Tudjátok, az Óvó nénik mindig veletek sírnak,mert tudják, hogy a versek elszállnak.
Ez a nap, csak kettőtökről szól, a Ti saját csodátokról, amit csupán szavak nélkül lehet elmondani, ott mélyen, legbelül, a szeretet születés illatú buborékjában, és így szól: ANYA SZERETLEK!"
Terényi Andrea Kapcsolatteremtő nevelési tanácsadó
"Anyák ünnepének közeledtével gyakran hallom, hogy az Édesanyák elszomorodnak, ha gyermekeik nem állnak ki verset szavalni, éneket zengni, olykor még az óvodai "egyéni köszöntések" alkalmával sem.
Kedves Édesanyák! 40. esztendeje készülök május legszebb ünnepére az óvodásaimmal, ezért sok kisgyermek szemével, és szívével érzem ennek a napnak valamennyi titkos üzenetét.
Elmondom most Nektek, hogy milyen óriási erőfeszítés a kisgyermek számára verset tanulni, szavalni, saját érzéseit költők szavai mögé bújtatni, énekelni, ajándékot készíteni, valójában "idegenekkel", egy ilyen páratlanul intim alkalomra.
Kiállni, mások előtt feltárni, és megmutatni azt, amit elmondani nincs szó, és nincs hang, csupán egy érzés van valahol mélyen, legbelül.
A kicsi szívük másként érez, azt mondja,hogy ANYA, és ÉN, egy csodálatos nagy titok,ami csak a miénk, mi vagyunk benne ketten, békés, láthatatlan sziget ebben a nagy Világban.
Ünnepeljük benne azt, amit csak mi tudunk igazán, a közös utunkat, a történetünket, a sírós-kacagós pillanatokat, azt, hogy kiválasztottuk egymást!
Ezt nem lehet mások előtt eljátszani, nem tartozik a külvilágra, mert akkor, és ott csak a egymás szívdobbanására lehet figyelni,nem a vers, vagy a dal ritmusára.
A köszöntés idejét nem jelölheti ki a naptár lapja, azt a pillanat színezheti ünneppé.
Édesanyaként sírni muszáj, hiszen az Ő csodája bárhogyan szép nekünk, ha feszeng, ha huncutkodik is előttünk állva.
Ám az igazi köszöntés mégis csak abban az útszélről letépett százszorszépben bújik meg, egy könnycseppen,egy ölelésben, egy morcos reggelben, és Őbenne.
Minden sejtjében, minden mosolyában, szavak nélkül, ajándék nélkül, mert Ő maga az ajándék!
Kedves Édesanyák! Ne bánjátok, hát, ha gyermekeitek nem "szerepelnek",nem szólalnak meg,hiszen felnőttként sem szívesen állítanánk ki mindannyian legféltettebb érzéseinket a rivaldafénybe!
Ők talán valami másban csodálatosak, és megismételhetetlenek!
Emlékszem még, saját gyermekkorom óvodás ünnepeire.
A versek már elhalványodtak, a hangok elszálltak ugyan, de ami a szívnek fontos, az érzés megmaradt.
Alig vártam a közös, zajos ünnep után, hogy otthon, csak mi ketten, a nagy fotelban, egymáshoz bújva átöleljük egymást.
Valahogy úgy, mint amikor még "odabent voltam"
Mert anya ma is úgy ölel át, mint akkor.
A testével, az érzéseivel, a gondolataival.
A része vagyok,és Ő betakar egy biztonságos burokkal.
Ketten vagyunk, együtt fontosak! Színpad nélkül, versek nélkül, ajándék nélkül, idegenek nélkül!
Kedves Édesanyák! Tudjátok, az Óvó nénik mindig veletek sírnak,mert tudják, hogy a versek elszállnak.
Ez a nap, csak kettőtökről szól, a Ti saját csodátokról, amit csupán szavak nélkül lehet elmondani, ott mélyen, legbelül, a szeretet születés illatú buborékjában, és így szól: ANYA SZERETLEK!"
Terényi Andrea Kapcsolatteremtő nevelési tanácsadó
Csatolások
-
342048525_773337680776051_6410512089684486872_n.jpg
Aranyosi Ervin: Mit is jelent e szó: Anya?
– Mit is jelent e szó: Anya?/ Az élet kincse, aranya,/ a világ legszebb ékköve,/s ha bánt a sorsod, még jön-e?
Simogató, puha tenyér,/mely kell, mint egy falat kenyér!/A varázsszó, mely biztató,/felemelő, szívig ható.
– Mit is jelent e szó: Anya?/Puha fészek, meleg tanya./Hol elbújsz a világ elől,/s biztos lehetsz szíve felől,
akár te mész vagy Ő jön el,/megvigasztal, körül ölel.
– Mit is jelent e szó: Anya?/Gyermekkort, s nincsen alkonya,/mert olyan hosszú, addig ér,6amíg a szíve elkísér.
Amíg a szíve adni bír,/veled nevet, vagy érted sír.
– Mit is jelent e szó: Anya?/Mondat igéje, alanya,/s a mondat az csak rólad szól,/s kérdezd bátran, s ő válaszol.
Tőle kaptad a nyelvedet,/és még mi mindent ad neked?/
Az Anya, nem egy szó csupán,/ne értelmezgesd csak bután,/e szónak mély tartalma van,/nem is mondjuk ki hasztalan.
Hisz nyomában élet terem,/száz csoda történik velem./Hát mondogatnám estelig,/s a szívem érzéssel telik,
s rájövök, üres minden szó,/mert szóval ki nem mondható:/– Mit is jelent e szó: Anya?
Aranyosi Ervin © 2016-05-01.
Szilágyi Domokos: Anyám
Kiment a kertbe. Lába alatt /füvek kacarásztak; a vén diófa/ meg-meghajolva/ gordonkahúrként bongott./ S mint az árnyékok alkonyatkor,/ úgy kóvályogtak feje fölött/ a gondok.
A paprikák illedelmesen/ utat nyitottak néki,/s apró paradicsomtövek/ megannyi mosolygó bokra/ úgy totyogott utána,/miként hajdani emlékei,/s miként majdani unokái:/némán, szoknyájába fogódzva.
Surrogtak a lehulló napsugarak,/ a sötétedő ég aszott-kedvűen hallgatott./ Arcán mosoly suhant át: és mosolya nyomán/ halkan fényesedni kezdtek a csillagok.
Csönd volt, hatalmas csönd. - Virágok szirmain/ a hűvös harmat ájultan hevert./ A növekedő estben/ napos holnapokat dédelgetett anyám -/ s mintha ringatta volna, lassan elaludt a kert.
Kiment a kertbe. Lába alatt /füvek kacarásztak; a vén diófa/ meg-meghajolva/ gordonkahúrként bongott./ S mint az árnyékok alkonyatkor,/ úgy kóvályogtak feje fölött/ a gondok.
A paprikák illedelmesen/ utat nyitottak néki,/s apró paradicsomtövek/ megannyi mosolygó bokra/ úgy totyogott utána,/miként hajdani emlékei,/s miként majdani unokái:/némán, szoknyájába fogódzva.
Surrogtak a lehulló napsugarak,/ a sötétedő ég aszott-kedvűen hallgatott./ Arcán mosoly suhant át: és mosolya nyomán/ halkan fényesedni kezdtek a csillagok.
Csönd volt, hatalmas csönd. - Virágok szirmain/ a hűvös harmat ájultan hevert./ A növekedő estben/ napos holnapokat dédelgetett anyám -/ s mintha ringatta volna, lassan elaludt a kert.
A z'apa és a z'anya Eszményi Viktória és Heilig Gábor
A zapa és a zanya régóta házasok,Ismerem őket, és sok éve velük vagyok
Tudok róluk mindent, de lehet, hogy többet
Tetőtől talpig ismerem őket
Szeretik egymást, de vannak még bajok..!
A zanya minden reggel tornázik szorgosan,
A zapa meg csak nézi az ágyból álmosan
A gyógyteákat a zapa utálja
A zanyának viszont a mániája
A zapa megissza, bár nem túl boldogan..!
A zapa és a zanya, csuda két jó figura,
Nevelem őket, de attól félek, nem nőnek fel soha!
A zapa és a zanya, csuda két jó figura,
Nevelem őket, de attól félek, nem nőnek fel soha!
A zapa mikor olvas, szemüveget visel,
A zanya pedig büszke, hogy neki még nem kell
A zanya mikor főz, a zapa nem éhes,
Ha meg nincs kaja, akkor nagyon mérges
Nehezen ismeri ki magát az ember..!
A zapa és a zanya, csuda két jó figura,
Nevelem őket, de attól félek, nem nőnek fel soha!
A zapa és a zanya, csuda két jó figura,
Nevelem őket, de attól félek, nem nőnek fel soha!
Ha elromlik egy vízcsap, a zapa kardjába dől,
Magába roskad és beiszik egy üveg sört
A zanya meg szépen megcsinálja,
De úgy néz közben szegény apára,
Hogy elmegy a kedvem, a házasélettől!
A zapa és a zanya, csuda két jó figura,
Nevelem őket, de attól félek, nem nőnek fel soha!
A zapa és a zanya, csuda két jó figura,
Nevelem őket, de attól félek, nem nőnek fel soha!
A zapa és a zanya, csuda két jó figura,
Nevelem őket, de attól félek, nem nőnek fel soha!
A zapa és a zanya, csuda két jó figura,
Nevelem őket, de attól félek, nem nőnek fel soha!
Kopré József: Anyák napján
Édesanyám, téged köszönt ma/ A vers, a dal, a friss virágcsokor/ Édesanyám – alig tipegtem,/ Már éreztem, hogy karod átkarol.
Édesanyám veled álmodtam/ Álmaim közül a legszebbeket/ Édesanyám, ha messze voltál/ Én minden arcban felfedeztelek.
Édesanyám, a legszebb szó ez,/ Szívem dobogja ezen a napon./ Édesanyám, hálám jeléül/ Dolgos két kezed most is csókolom.
Édesanyám, gyermeki szív szól,/ mert te vagy nekem minden örömöm./ Édesanyám a jóságodat,/ amíg csak élek, mindig köszönöm.
Édesanyám, téged köszönt ma/ A vers, a dal, a friss virágcsokor/ Édesanyám – alig tipegtem,/ Már éreztem, hogy karod átkarol.
Édesanyám veled álmodtam/ Álmaim közül a legszebbeket/ Édesanyám, ha messze voltál/ Én minden arcban felfedeztelek.
Édesanyám, a legszebb szó ez,/ Szívem dobogja ezen a napon./ Édesanyám, hálám jeléül/ Dolgos két kezed most is csókolom.
Édesanyám, gyermeki szív szól,/ mert te vagy nekem minden örömöm./ Édesanyám a jóságodat,/ amíg csak élek, mindig köszönöm.
Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? (részlet)
Amíg kicsi voltam és okos, és kedves és szép, mindig tudták, hogy kire hasonlítok.
Nagymama azt mondta: istenem, akárcsak az anyja! Nagypapa azt mondta: az ördögbe is, szakasztott az, apja. Emil bácsi azt mondta: a megszólalásig szegény Jolán.
Apukám azt mondta: mintha csak magamat látnám.És anyukám azt mondta: azért talán rám is hasonlít egy kicsit!
Amíg kicsi voltam, és több eszem volt, mint egy nagynak, anyukám egy füzetbe írta be, hogy: Mikor fordultam a hasamról a hátamra, Mikor ültem fel a először, Mikor álltam fel a járókában, Mikor ittam először bögréből, És mi volt az első szó, amit kimondtam.
Amíg kicsi voltam és aranyos, mindenki így beszélt hozzám: Anyuka boldogsága, Nagymama szeme fénye, Drága csillagom, Kicsi bogaram,Eszem azt az aranyos kezecskéjét, Hadd pusziljam meg a talpacskáját, Mit hoztam az én kis madaramnak?
Amíg kicsi voltam és bűbájos, apukám albumba ragasztotta a fényképeimet, hogy mindenki megnézhesse milyen voltam háromnapos, kéthetes, négy hónapos és egyéves koromban.
Ebben az időben került az első kinőtt tipegőcipőm anyukám polca fölé a polcra,Ekkor vágott le nagymamám egy fürtöt abból a gyönyörű aranyhajamból, És ekkor tette apukám a tárcájába, amit neki rajzolta.
Amíg kicsi voltam, mindenki csodálta, hogy megint mennyit nőttem, megint mit mondtam, és nahát milyen ügyes vagyok. És apukám lefényképezett az állatkertben, a játszótéren, Cézárral akitől nem féltem, Aranka nénivel, akitől féltem, és az óvodai záróünnepélyen, ahol nekem tapsoltak a legtöbbet. Pedig a fényképeken az sajnos nem is látszott, hogy engem minden érdekel, hogy olyan eleven vagyok, mint a csík, és úgy fog az eszem, mint a beretva.
Amíg kicsi voltam és okos és kedves és szép, aki csak látott, mind azt mondta micsoda sikerült gyerek! Igazán büszkék lehettek rá! És bár a család úgy vélte, hogy ugyan már, hiszen mindegyik kisgyerek egyformán helyes, azért egymás közt mégis belátták, hogy igaz, ami igaz, ritka olyan kisgyerek, amelyek egyformán okos és kedves és szép.
Mert ott van például a szegény Ilonkáék fia, vagy ott van a szegény Istvánék lánya, és aztán a nagymamámnak eszébe jutott, hogy ott van a Déneske, és abban mindenki egyetértett, hogy a Déneskéről jobb nem is beszélni.
Apukám meg anyukám ilyenkor szerényen mosolygott, és azt mondta, hogy persze, még mindegyik kinőheti magát.
Amióta megnőttem, és butaságokat beszélek, és elviselhetetlen vagyok, és rossz rám nézni, aki csak meglát, azt mondja: ez volna a ti fiatok? Szinte hihetetlen! Nem lehet ráismerni!
És a család szégyenkezik, mert arra persze nem számítottak, hogy én is kinövöm magam.
Amióta nagy vagyok, és ütődött és nyegle és idétlen, csak ülnek és sóhajtoznak, hogy kire ütött ez a gyerek.
Nagymama azt mondja: én nem tudom, kire, de az anyjára biztos nem. Nagypapa azt mondja: én nem tudom, kire, de az apjára biztos nem. Emil bácsi azt mondja: szerencse, hogy szegény Jolán ezt már nem érte meg. Apa azt mondja: most láthatja az anyja, hogy nem kellett volna mindent ráhagyni! Anya pedig azt mondja: te vagy az apja, hát mért nem pofozod meg?
És bár a család jól tudja, hogy minden kamasz elviselhetetlen, egymás közt mégis belátják, hogy ami sok az sok, az ő türelmüknek is van határa, és ez így nem mehet tovább, csak még azt nem tudják pontosan, hogy hogyan is menjen.
Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy rossznak lenni sokkal mulatságosabb. Folyton jónak lenni iszonyúan unalmas, és fárasztó is. Ha sokáig ülsz mozdulatlanul egy széken, elzsibbad a lábad. Ha késsel- villával igyekszel enni, kirepül a hús a tányérodból. Ha egészen tisztára mosod a kezed, a többiek már rég asztalhoz ültek, mire elkészülsz.
A felnőttek folyton csak azt mondjál: Legyél jó! Meg azt, hogy: Ne legyél rossz! Meg azt, hogy: Fogadj szót! Meg azt, hogy: Viselkedj rendesen!
Könnyű azt mondani. Mert hiába mondják azt a felnőttek, hogy: Addig örülj, amíg gyerek vagy!
Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy felnőttnek lenni sokkal jobb!
Amíg kicsi voltam és okos, és kedves és szép, mindig tudták, hogy kire hasonlítok.
Nagymama azt mondta: istenem, akárcsak az anyja! Nagypapa azt mondta: az ördögbe is, szakasztott az, apja. Emil bácsi azt mondta: a megszólalásig szegény Jolán.
Apukám azt mondta: mintha csak magamat látnám.És anyukám azt mondta: azért talán rám is hasonlít egy kicsit!
Amíg kicsi voltam, és több eszem volt, mint egy nagynak, anyukám egy füzetbe írta be, hogy: Mikor fordultam a hasamról a hátamra, Mikor ültem fel a először, Mikor álltam fel a járókában, Mikor ittam először bögréből, És mi volt az első szó, amit kimondtam.
Amíg kicsi voltam és aranyos, mindenki így beszélt hozzám: Anyuka boldogsága, Nagymama szeme fénye, Drága csillagom, Kicsi bogaram,Eszem azt az aranyos kezecskéjét, Hadd pusziljam meg a talpacskáját, Mit hoztam az én kis madaramnak?
Amíg kicsi voltam és bűbájos, apukám albumba ragasztotta a fényképeimet, hogy mindenki megnézhesse milyen voltam háromnapos, kéthetes, négy hónapos és egyéves koromban.
Ebben az időben került az első kinőtt tipegőcipőm anyukám polca fölé a polcra,Ekkor vágott le nagymamám egy fürtöt abból a gyönyörű aranyhajamból, És ekkor tette apukám a tárcájába, amit neki rajzolta.
Amíg kicsi voltam, mindenki csodálta, hogy megint mennyit nőttem, megint mit mondtam, és nahát milyen ügyes vagyok. És apukám lefényképezett az állatkertben, a játszótéren, Cézárral akitől nem féltem, Aranka nénivel, akitől féltem, és az óvodai záróünnepélyen, ahol nekem tapsoltak a legtöbbet. Pedig a fényképeken az sajnos nem is látszott, hogy engem minden érdekel, hogy olyan eleven vagyok, mint a csík, és úgy fog az eszem, mint a beretva.
Amíg kicsi voltam és okos és kedves és szép, aki csak látott, mind azt mondta micsoda sikerült gyerek! Igazán büszkék lehettek rá! És bár a család úgy vélte, hogy ugyan már, hiszen mindegyik kisgyerek egyformán helyes, azért egymás közt mégis belátták, hogy igaz, ami igaz, ritka olyan kisgyerek, amelyek egyformán okos és kedves és szép.
Mert ott van például a szegény Ilonkáék fia, vagy ott van a szegény Istvánék lánya, és aztán a nagymamámnak eszébe jutott, hogy ott van a Déneske, és abban mindenki egyetértett, hogy a Déneskéről jobb nem is beszélni.
Apukám meg anyukám ilyenkor szerényen mosolygott, és azt mondta, hogy persze, még mindegyik kinőheti magát.
Amióta megnőttem, és butaságokat beszélek, és elviselhetetlen vagyok, és rossz rám nézni, aki csak meglát, azt mondja: ez volna a ti fiatok? Szinte hihetetlen! Nem lehet ráismerni!
És a család szégyenkezik, mert arra persze nem számítottak, hogy én is kinövöm magam.
Amióta nagy vagyok, és ütődött és nyegle és idétlen, csak ülnek és sóhajtoznak, hogy kire ütött ez a gyerek.
Nagymama azt mondja: én nem tudom, kire, de az anyjára biztos nem. Nagypapa azt mondja: én nem tudom, kire, de az apjára biztos nem. Emil bácsi azt mondja: szerencse, hogy szegény Jolán ezt már nem érte meg. Apa azt mondja: most láthatja az anyja, hogy nem kellett volna mindent ráhagyni! Anya pedig azt mondja: te vagy az apja, hát mért nem pofozod meg?
És bár a család jól tudja, hogy minden kamasz elviselhetetlen, egymás közt mégis belátják, hogy ami sok az sok, az ő türelmüknek is van határa, és ez így nem mehet tovább, csak még azt nem tudják pontosan, hogy hogyan is menjen.
Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy rossznak lenni sokkal mulatságosabb. Folyton jónak lenni iszonyúan unalmas, és fárasztó is. Ha sokáig ülsz mozdulatlanul egy széken, elzsibbad a lábad. Ha késsel- villával igyekszel enni, kirepül a hús a tányérodból. Ha egészen tisztára mosod a kezed, a többiek már rég asztalhoz ültek, mire elkészülsz.
A felnőttek folyton csak azt mondjál: Legyél jó! Meg azt, hogy: Ne legyél rossz! Meg azt, hogy: Fogadj szót! Meg azt, hogy: Viselkedj rendesen!
Könnyű azt mondani. Mert hiába mondják azt a felnőttek, hogy: Addig örülj, amíg gyerek vagy!
Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy felnőttnek lenni sokkal jobb!
Virág borít minden lombot, ágat, pillangó repdes hegyen-völgyön át. Fészkét puhító ezer madárka hallatja édes, csattogó dalát./ Tinéktek bókol drága jó anyácskák, a selymes rét, a kacagó patak. Az üdvözlőknek e nagy táborába ugye beállnunk nekünk is szabad? /Hogy elmondhassuk, mily kedvesek vagytok minekünk, s hogy minket féltő minden jóságotokért titeket mi is nagyon szeretünk. /Bocsássátok meg sok-sok kis hibánkat, továbbra is nagyon szeressetek! Dobbanjon együtt a mi szíveinkkel a ti áldott, anyai szívetek!
Édesanyám! Tiéd kertünk! / Virágszálat néked szedtünk./ Tiéd kertünk, szeretetünk,/minden, amit megtehetünk!/ Kevés a szó – és a virág,/ megillet az egész világ!
Megköszönni hogyan tudnám,/ mindazt a sok jót és szépet:/ arany napot, égi kéket,/ szeretetet, gondoskodást,/ a sok munkát, főzést, mosást…/Legyen tiéd szép örömöm:/ virágokkal megköszönöm.
Megköszönni hogyan tudnám,/ mindazt a sok jót és szépet:/ arany napot, égi kéket,/ szeretetet, gondoskodást,/ a sok munkát, főzést, mosást…/Legyen tiéd szép örömöm:/ virágokkal megköszönöm.
Czeglédi Csilla Hogy szeretlek, anyukám?
1.Ahogy a harmatcsepp Bársonyvirág szirmán, Olyan boldog leszek Öledben, anyukám!
2. Ahogy a felhőcske Szereti az eget, Úgy szeretem én is Puha, meleg kezed!
3. Zümmögő méhecske Virágnak énekel, Ilyen vidám leszek, Míg két karod ölel!
4. Ahogy a kis rigó Legkedvesebb dalát,Úgy szeretlek téged, A legeslegjobb anyát!
5. Kis gomba a fű közt Esőcseppre vágyik: Én is így várok rád, Csak ölelj sokáig!
6. Rózsafa bimbója Ágához úgy bújik, Ahogy én tehozzád -S minden baj elmúlik!
7. Ahogy a pillangó Szállni a réten át: Úgy szeretlek én is, Egész életen át!
8. Szivárvány van: Könnyein át süt a nap. Ha bánat érne, kicsi Szívem simogat.
9. Mint a nyári este Szikrázó csillagát, Úgy szeretem én is A legkedvesebb anyát!
10. Tóba hajlik fűzfa ága, Én is úgy az anyukámra. Homlok simul homlokára, Meleg könny hull orcájára.
11. Eső dobol az ablakon, Mint a szíved, úgy hallgatom. Nincs is ennél szebb muzsika, Ölelj engem még, anyuka!
12. Szelíd szellő fának susog, Nekem még szebb a te hangod! Mesélj anya, mesélj nekem! Közel hozzád oly’ jó lennem!
13. Mint a hattyú tolla, Oly’ puha a kezed! Mosolygok álmomban, Ha fejemre teszed…
14. Ahogy a katica Pöttyeit szereti, Úgy szeretlek, anya, Nem szeret úgy senki!
15. Susog az orgona, Szelíd szellő fújja. Kis szívem nagy titkát Csak anyukám tudja!
16. Kis kertemben Kinyílott a tulipán. Tudom, engem te nevelgetsz: Jó anyám!
17. Szalad a sok falevél, A nyomukban jár a szél. Én még gyorsabban futok, Karod közé rohanok!
18. Gyorsan növök, mint a gomba, Magas leszek, mint a tölgyfa! Felkaplak majd két karomba,Úgy hintázunk átkarolva...
19. Ha megnövök, Én is anyuka leszek! Anyaszíved most tanítja,Mi a szeretet!
20. Napsugárra ahogy vár a kikelet: Az én szívem úgy várja a tiedet! Ha meglátlak, mosolyom is felragyog, Szikrázik, mint fényben a jégcsapok!
21. Csigabiga hátán hordja a házát, Ő tudja csak, milyenek az anyukák! Látom én is, hogy te értem mint fáradsz, Meghálálni bár tudnám, a munkádat!
22. Lám, a virág lassan-lassan növöget,Tudja jól: ezt siettetni nem lehet. Anya, én is köszönöm a türelmed, Meglásd, majd a legszebb virág én leszek!
23. Csicseregnek, megjöttek a fecskék. Sokat szálltak, míg fészkük keresték. Tudom, egyszer én is útra kelek, Ám én vissza, anyám, csak hozzád röppenek!
24. Ahogy a Holdra néz Apró csillaga, Kis szívem téged kér: Tekints rám, anya!
Szívhez szóló-Czeglédi Csilla szerzői oldaláról hoztam.
1.Ahogy a harmatcsepp Bársonyvirág szirmán, Olyan boldog leszek Öledben, anyukám!
2. Ahogy a felhőcske Szereti az eget, Úgy szeretem én is Puha, meleg kezed!
3. Zümmögő méhecske Virágnak énekel, Ilyen vidám leszek, Míg két karod ölel!
4. Ahogy a kis rigó Legkedvesebb dalát,Úgy szeretlek téged, A legeslegjobb anyát!
5. Kis gomba a fű közt Esőcseppre vágyik: Én is így várok rád, Csak ölelj sokáig!
6. Rózsafa bimbója Ágához úgy bújik, Ahogy én tehozzád -S minden baj elmúlik!
7. Ahogy a pillangó Szállni a réten át: Úgy szeretlek én is, Egész életen át!
8. Szivárvány van: Könnyein át süt a nap. Ha bánat érne, kicsi Szívem simogat.
9. Mint a nyári este Szikrázó csillagát, Úgy szeretem én is A legkedvesebb anyát!
10. Tóba hajlik fűzfa ága, Én is úgy az anyukámra. Homlok simul homlokára, Meleg könny hull orcájára.
11. Eső dobol az ablakon, Mint a szíved, úgy hallgatom. Nincs is ennél szebb muzsika, Ölelj engem még, anyuka!
12. Szelíd szellő fának susog, Nekem még szebb a te hangod! Mesélj anya, mesélj nekem! Közel hozzád oly’ jó lennem!
13. Mint a hattyú tolla, Oly’ puha a kezed! Mosolygok álmomban, Ha fejemre teszed…
14. Ahogy a katica Pöttyeit szereti, Úgy szeretlek, anya, Nem szeret úgy senki!
15. Susog az orgona, Szelíd szellő fújja. Kis szívem nagy titkát Csak anyukám tudja!
16. Kis kertemben Kinyílott a tulipán. Tudom, engem te nevelgetsz: Jó anyám!
17. Szalad a sok falevél, A nyomukban jár a szél. Én még gyorsabban futok, Karod közé rohanok!
18. Gyorsan növök, mint a gomba, Magas leszek, mint a tölgyfa! Felkaplak majd két karomba,Úgy hintázunk átkarolva...
19. Ha megnövök, Én is anyuka leszek! Anyaszíved most tanítja,Mi a szeretet!
20. Napsugárra ahogy vár a kikelet: Az én szívem úgy várja a tiedet! Ha meglátlak, mosolyom is felragyog, Szikrázik, mint fényben a jégcsapok!
21. Csigabiga hátán hordja a házát, Ő tudja csak, milyenek az anyukák! Látom én is, hogy te értem mint fáradsz, Meghálálni bár tudnám, a munkádat!
22. Lám, a virág lassan-lassan növöget,Tudja jól: ezt siettetni nem lehet. Anya, én is köszönöm a türelmed, Meglásd, majd a legszebb virág én leszek!
23. Csicseregnek, megjöttek a fecskék. Sokat szálltak, míg fészkük keresték. Tudom, egyszer én is útra kelek, Ám én vissza, anyám, csak hozzád röppenek!
24. Ahogy a Holdra néz Apró csillaga, Kis szívem téged kér: Tekints rám, anya!
Szívhez szóló-Czeglédi Csilla szerzői oldaláról hoztam.
Meggyesi Éva: Az én anyám
"Az én anyám oly messze van már
de most is látom őszülő haját,
lehunyt szemekkel magam előtt látom,
arcának minden mosolyát.
Látom, hogy siet elébem
lágy szellő borzolja ősz haját,
kitárt karokkal engem vár csak,
s úgy ölel magához, szinte fáj.
Sosem hittem, hogy ennyire fájhat,
amikor messze lesz talán,
szememből csordul a könny is,
hisz oly messze van az én anyám. "
"Az én anyám oly messze van már
de most is látom őszülő haját,
lehunyt szemekkel magam előtt látom,
arcának minden mosolyát.
Látom, hogy siet elébem
lágy szellő borzolja ősz haját,
kitárt karokkal engem vár csak,
s úgy ölel magához, szinte fáj.
Sosem hittem, hogy ennyire fájhat,
amikor messze lesz talán,
szememből csordul a könny is,
hisz oly messze van az én anyám. "
Csatolások
-
490804428_986359530344761_56361362813644846_n.jpg
Amikor egy felnőtt gyermek megöleli az édesanyját, az olyan ölelés, mintha egy időportálon utazna át. Hirtelen anya háromévesnek lát téged, amint az ölében ülsz, magához ölel, és érzi milyen finom illatod van fürdés után.
És amikor egy kicsit szorosabban és közelebb ölel téged, az azért van, mert ő még egy kicsit tovább szeretné életben tartani ezt a pillanatot.
Szóval, amikor megöleled anyukádat, ne csak gyengén öleld meg. Adj neki olyan ölelést, ahol a világ megáll a tengelye körül mozdulatlanul.
Hagyd, hogy egy pillanatra megőrizze azokat a szép emlékeket.
Mert ő jobban szeret téged, mint bárki mást.
És sosem tudhatod, mit hoz a holnap. - szabadon fordítva- Claudia Tremblay
És amikor egy kicsit szorosabban és közelebb ölel téged, az azért van, mert ő még egy kicsit tovább szeretné életben tartani ezt a pillanatot.
Szóval, amikor megöleled anyukádat, ne csak gyengén öleld meg. Adj neki olyan ölelést, ahol a világ megáll a tengelye körül mozdulatlanul.
Hagyd, hogy egy pillanatra megőrizze azokat a szép emlékeket.
Mert ő jobban szeret téged, mint bárki mást.
És sosem tudhatod, mit hoz a holnap. - szabadon fordítva- Claudia Tremblay
Becky Hemsley: Tell Me Tomorrow
Ne várj, míg elmegyek,/ És aztán állj ki beszélni mindenről,/ amit szerettél bennem.
Ne zengd a dicséretemet könnyeid között,/ amikor már nem vagyok melletted, hogy halljam.
Ne hagyd, hogy a szereteted/ titok maradjon kimondatlanul,
Hanem mondd el holnap,/ vagy éppen most.
És én is elmondom neked / mindazt, amit csodálok benned.
Arról, ki vagy te,/ És mennyire inspirálsz engem.
Szívből fogok beszélni,/ amíg itt vagy, hogy tudd,
az „vagy” és nem az „voltál”,/ vagy „valaha így volt”.
Fényedről fogok beszélni,/ amíg még hallhatod a szavakat,
És a szeretetet nem hagyom / sötétben, észrevétlenül.
Szóval mondd el holnap,/ vagy éppen most – ne várj,
mert nem tudjuk,/ mikor lehet túl késő.
Mert nem tudjuk,/ mikor jöhet el az időnk,
És szükségünk van hallani – míg itt vagyunk -,
Mennyire vagyunk szeretve...
Ne várj, míg elmegyek,/ És aztán állj ki beszélni mindenről,/ amit szerettél bennem.
Ne zengd a dicséretemet könnyeid között,/ amikor már nem vagyok melletted, hogy halljam.
Ne hagyd, hogy a szereteted/ titok maradjon kimondatlanul,
Hanem mondd el holnap,/ vagy éppen most.
És én is elmondom neked / mindazt, amit csodálok benned.
Arról, ki vagy te,/ És mennyire inspirálsz engem.
Szívből fogok beszélni,/ amíg itt vagy, hogy tudd,
az „vagy” és nem az „voltál”,/ vagy „valaha így volt”.
Fényedről fogok beszélni,/ amíg még hallhatod a szavakat,
És a szeretetet nem hagyom / sötétben, észrevétlenül.
Szóval mondd el holnap,/ vagy éppen most – ne várj,
mert nem tudjuk,/ mikor lehet túl késő.
Mert nem tudjuk,/ mikor jöhet el az időnk,
És szükségünk van hallani – míg itt vagyunk -,
Mennyire vagyunk szeretve...
Csatolások
-
Marika Campeti.jpg
Randi Latzman
Tudtam, hogy szülőnek lenni nehéz,/ de azt nem tudtam, hogy ez a legnehezebb dolog, amit valaha is csinálok majd.
Tudtam, hogy aggódni fogok,/ de nem tudtam, hogy mennyire fájni fog a szívem.
Tudtam, hogy hibákat fogok elkövetni, / de nem tudtam, hogy milyen gyakran fogom elkövetni őket.
Tudtam, hogy fáradt leszek,/ de nem tudtam, mennyire kimerítő lesz.
Tudtam, hogy sokat kell még tanulnom az anyaságról,/ de nem tudtam, hogy semmi sem készíthet fel erre.
Tudtam, hogy szükséged lesz rám,/ de nem tudtam, hogy mennyire szükségem lesz rád.
Tudtam, hogy meg fogom kérdőjelezni a döntéseimet,/ de nem tudtam, hogy a bűntudat gyakran társam lesz.
Tudtam, hogy szeretni foglak,/ de nem gondoltam, hogy a szeretet ilyen erős lesz.
Tudtam, hogy tanítani foglak,/ de nem tudtam, hogy te leszel a legnagyobb tanítóm.
Tudtam, hogy az életem meg fog változni,/ de nem tudtam, hogy örökre megváltoztatsz engem.
Tudtam, hogy szülőnek lenni nehéz,/ de azt nem tudtam, hogy ez a legnehezebb dolog, amit valaha is csinálok majd.
Tudtam, hogy aggódni fogok,/ de nem tudtam, hogy mennyire fájni fog a szívem.
Tudtam, hogy hibákat fogok elkövetni, / de nem tudtam, hogy milyen gyakran fogom elkövetni őket.
Tudtam, hogy fáradt leszek,/ de nem tudtam, mennyire kimerítő lesz.
Tudtam, hogy sokat kell még tanulnom az anyaságról,/ de nem tudtam, hogy semmi sem készíthet fel erre.
Tudtam, hogy szükséged lesz rám,/ de nem tudtam, hogy mennyire szükségem lesz rád.
Tudtam, hogy meg fogom kérdőjelezni a döntéseimet,/ de nem tudtam, hogy a bűntudat gyakran társam lesz.
Tudtam, hogy szeretni foglak,/ de nem gondoltam, hogy a szeretet ilyen erős lesz.
Tudtam, hogy tanítani foglak,/ de nem tudtam, hogy te leszel a legnagyobb tanítóm.
Tudtam, hogy az életem meg fog változni,/ de nem tudtam, hogy örökre megváltoztatsz engem.
Becky Hemsley 2023
Kilenc hónapot vártunk, hogy találkozhassunk veled./ Vártunk, hogy lássunk mosolyogni, hogy lássunk járni,/ hogy halljunk beszélni.
És nem vagyok biztos benne, hogy felfogtad, de most már minden nap az ablaknál várjuk, hogy hazaérj.
Egy olyan otthonba, ami tele van a te dolgaiddal,/ az összes zajoddal.
De egy nap majd besétálunk a hálószobádba, és nem lesznek ruhák a padlón.
Nem lesz minden szobában otthagyott rágcsálnivaló, és nem fog visszhangozni a házban egy ismeretlen tévéműsor zaja.
Igen, egy nap üres lesz a fészkünk.
Csendes.
Rendezett.
Nem lesz többé szükséged ránk, mint most.
És ez azt fogja jelenteni, hogy elvégeztük a munkánkat.
Azt jelenti, hogy sikerrel jártunk.
Hogy segítettünk neked szárnyakat növeszteni és megtanítottunk repülni.
És mi élvezni fogjuk a csendet és a rendet,/ tudva, hogy ennek így kell lennie.
De hiányozni fogsz nekünk. Hiányozni fog a zaj és hiányozni fog a rendetlenség, ami azt üzeni nekünk, hogy itt vagy.
Ezért remélem, hogy tudni fogod,/ hogy bármikor visszarepülhetsz, amikor csak akarsz.
Amikor szükséged van rá.
Ha szeretnéd...
Hogy felhívhatsz minket, és mondhatod, hogy tegyük fel a vízforralót...
és készítsünk uzsonnát, mert hamarosan itt leszel.
Mert nem vagyok benne biztos, hogy felfogod, de mi itt leszünk,
és várjuk, hogy mosolyogva lépj be az ajtón.
Várjuk, hogy beszélgessünk veled arról, hogy mit csináltál.
Igen, még akkor is itt leszünk, amikor már kirepültél a fészekből.
Mindig.
Várunk az ablaknál
hogy hazaérj.
Kilenc hónapot vártunk, hogy találkozhassunk veled./ Vártunk, hogy lássunk mosolyogni, hogy lássunk járni,/ hogy halljunk beszélni.
És nem vagyok biztos benne, hogy felfogtad, de most már minden nap az ablaknál várjuk, hogy hazaérj.
Egy olyan otthonba, ami tele van a te dolgaiddal,/ az összes zajoddal.
De egy nap majd besétálunk a hálószobádba, és nem lesznek ruhák a padlón.
Nem lesz minden szobában otthagyott rágcsálnivaló, és nem fog visszhangozni a házban egy ismeretlen tévéműsor zaja.
Igen, egy nap üres lesz a fészkünk.
Csendes.
Rendezett.
Nem lesz többé szükséged ránk, mint most.
És ez azt fogja jelenteni, hogy elvégeztük a munkánkat.
Azt jelenti, hogy sikerrel jártunk.
Hogy segítettünk neked szárnyakat növeszteni és megtanítottunk repülni.
És mi élvezni fogjuk a csendet és a rendet,/ tudva, hogy ennek így kell lennie.
De hiányozni fogsz nekünk. Hiányozni fog a zaj és hiányozni fog a rendetlenség, ami azt üzeni nekünk, hogy itt vagy.
Ezért remélem, hogy tudni fogod,/ hogy bármikor visszarepülhetsz, amikor csak akarsz.
Amikor szükséged van rá.
Ha szeretnéd...
Hogy felhívhatsz minket, és mondhatod, hogy tegyük fel a vízforralót...
és készítsünk uzsonnát, mert hamarosan itt leszel.
Mert nem vagyok benne biztos, hogy felfogod, de mi itt leszünk,
és várjuk, hogy mosolyogva lépj be az ajtón.
Várjuk, hogy beszélgessünk veled arról, hogy mit csináltál.
Igen, még akkor is itt leszünk, amikor már kirepültél a fészekből.
Mindig.
Várunk az ablaknál
hogy hazaérj.