Ünnepeink: NŐNAP - ANYÁK NAPJA köszöntők

Szuhanics Albert: Anyák napi ima
Valami szebb ma, /valami más, /májusi ima /szent lángolás.//Első vasárnap, /csodás e nap, /egy fáradt szempár /megsimogat.//Hófehér haja /befont sugár, /fénye vigyázón /árad reám.//Valami mást is, /hallok, lehet... / hangjában zúgó /nagy vizeket.//Tavaszi szellő /lehelete, /pedig már ráncos,/remeg keze.//Mégis szememben /oly szép anyám, /mint mikor hévvel /lángol a nyár.//Valami elmúlt,
valami nem, /jó anyám karján /nyugszik szívem.//Bágyadt szeméből /árad a fény. /amelyben gyermek, /maradtam én.//Feltámad elmúlt /gyermekkorom, /s ő ma a napja, /úgy gondolom...// Valami szebb ma, /valami más, /májusi ima /szent lángolás.

Anyai szív
Van-e olyan drágaköve a világnak /Amilyen a szíve az édesanyának?/Ér-e annyit annak hideg ragyogása/Mint az édesanya szelíd mosolygása?/Senkinek sem lehet olyan drágagyöngye,/Mint az édesanya értünk hulló könnye. /Mint az édesanyánk féltő, óvó karja,/Mely testünket, lelkünket védőn betakarja.

Feleki Sándor: Van-e…
Van-e tisztább fény, mint anyád/ Drága szeme fénye?/Melegítő, boldogító,/Téged óva, féltve./S nincs biztatóbb, mint ha keze/Megsimogat téged./Ha bántott gond, az át többé/Nem gyötör, nem éget./ Nincs melegebb, mintha anyád/ Szíve feléd dobban/ Szorítsd arcod kebelére,/ Szorítsd minél jobban./ Anyám! Míg e szent, szép szócskát/ Elsóhajtod, mondod,/Napsugaras marad élted/ Megszűnnek a gondok./Ó, be boldog az, ki hallja/ Amint szava csendül,/Ó, be boldog az, ki hitet,/Merít anyaszembül./ Minden reggel, minden este/ Mondj hő imát érte,/ Hogy hosszú, szép, derűs legyen/ Az ő drága élte.

Van egy ház a Tisza-parton,/Ott becézett szelíd hangon,/ Dalolt anyám régen,// Nincsen rajta cifra torony,/ Egyszerű kis szerény otthon,/ Mégis legszebb nékem.// Abban élt az édesanyám,/ Elringatott sok éjszakát,/ Ha került az álom.// Szíve első édes vágya,/ Ott ébredt a boldogságra,/Sírt az első fájó csalódáskor.// Szomorú fűz lombos ága,/ Ráhajolt a kedves házra,/ Öreg Tisza-partra.// Halkan síró falevelek,/ Szinte látom, hogy peregnek/ Elmerengek rajta.// Az a ház még most is ott áll,/ Minden emlék úgy muzsikál,/ Úgy mesél mint régen.// Amikor még anyám dalolt,/ Szép mesékkel fölém hajolt,/ Gyermekkorom boldog idejében.(2x) Magyar nóta

Czéhmester Erzsébet: Van egy nap az évben…
Van egy nap az évben, mikor a virágok/ Elindulnak szépen az édesanyákhoz,/Színes szirmaikkal, édes illatukkal/ Elmondani nékik, ami a legszebb dal:/Gyermekük háláját./Kevés arra a szó, amit a szív érez-/Kell a virágpompa anyánk ünnepéhez!/Bárcsak a világon annyi hála lenne,/Mint anyák szívében gyermekük szerelme/ Olthatatlan lángja./Mióta szeret ő? Nem is tudtam róla…/Nem volt még nevem sem, nem takart még pólya, /Anyám szíve alatt ringatott az álom:/Már akkor én voltam a kerek világon/ Legfontosabb néki./Hogy vigyázott reám! Óvott ezer gonddal,/ Fáradozott sokat, jaj, csak ne érjen baj!/Hozzá menekültem baj és bánat ellen,/ Keblére ölelve elringatott engem,/Nyugalmam volt nála./Elsodort az élet szigorú parancsa,/Bár a szívem mindig őnála maradna!/Tudom, elkíséri lépteimet messze,/ Velem van figyelme, gondolata, lelke,/Értem száll imája./Ezen a szép napon Istent buzgón kérem:/ Édes, jó anyámat őrizze meg nékem!/ Jóságát fizesse ezer áldásával,/Soha el nem múló vigasztalásával/ Örök országában.

Nagy Ferenc: Édesanyám
Van egy szó, van egy név ezen a világon,/Melegebb, színesebb, mint száz édes álom./Csupa virágból van, merő napsugárból../Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól./Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,/Örömében sír az, aki e szót hallja./Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,/ Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya./Amikor a szíved már utolsót dobban,/ Ez az elhaló szó az ajkadon ott van./Mehetsz messze földre, véres harcterekre,/ Ez a szó megtanít igaz szeretetre./ Bánatban, örömben – ver az Isten vagy áld,/ Hogyha elrebeged, már ez is imádság./ És ha elébed jön könnyes szemű árva,/ E szóra felpattan szíved titkos zárja./Drága vigasztalás ez a szó, ez a név,/ Királynak, koldusnak menedék, biztos rév./Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,/ Ha keblére borulsz és el kinek mondod?/ S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,/ Virágos sírdombon a könnyed megered./ Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,/ Nekem a legdrágább ezen a világon./ Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,/ Amikor kimondom: anyám, édesanyám.

Donkó László: Jó anyámnak
Van egy tulipánom,/Jó anyámnak szánom,/Derűs jóságáért,/ Amíg csak él, áldom./Van egy labdarózsám,/Szebb az minden szónál,/Ölelő két kezét/Százszor megcsókolnám./ Nincs egyebem, másom,/Van egy hangaszálam,/ S üzenem: más jobban/ Nem szerethet nálam!

Áldás a szülőkre
Van hely, hol minden kicsi széken/Nevetve ültem egykoron./S tipegő léptem, gügyögésem/Mosolyt rajzolt az arcokon.//Van ház, ahova tartozom,/Más otthonba sohse térek,/Bármely családhoz, minden házba/Csak, mint idegen, úgy lépek.//Valakiket: a szüleimet/Eléggé meg nem áldhatom,/ Valakinek, ha százszor élek/ Adósságom le nem róhatom.

Jósika Júlia
Vannak áldozatok, melyeket csak anya hozhat: emlékezzünk csak vissza gyermekéveinkre, azon számos éjekre, melyeket anyánk nyoszolyánk mellett átvirrasztott, midőn betegek valánk; azon folytonos gondra, mellyel fölöttünk őrködött, azon nagyobb s kisebb áldozatokra, melyeket nevelésünk, egészségünk, jövőnk követeltek, melyek oly egyszerű készséggel hozattak, miként eszünkbe sem jutott, hogy itt áldozatról van szó.

Varga Katalin: Kisbence titka
Van nekem egy csuda-titkom. Csuda jó!/Megsúgom! De el ne mondd! Az nem való!/ Ha nagy leszek, nem járok én autón;/ se vonaton, se buszon, se gőzhajón./Lesz egy kertem, kertemben egy szerkezet,/ ha utazom, abba titkon felmegyek./Megnyomom a titkos gombot, s hoppla hó!/ Mint a nyíl, úgy kiröppen az űrhajó./Lehagyja a repülőt, a verebet,/a holdnál is magasabbra elvezet./ Befogom az árva Göncölszekeret,/állt magában eddig éppen eleget/ kocsikázni vigye hát az óvodát,/ minden éjjel a széles Tejúton át./ A Fiastyúk csibéit betakarom:/ ne fázzanak szegénykék. S ha akarom,/ anyjukat az Esthajnalhoz elviszem –/ hadd legyen egy jószága a kertjében./ S ha a csibék búsulnának, őket is,/ van ott hely egy egész állatkertnek is./ Visszafelé a holdra is felszököm,/ s azt a fényes, kis csücskét ott letöröm./ Itthon anyám zsebébe majd beteszem,/ hadd legyen egy pici holdja idelenn.

Fekete Ilona: Anyámhoz
Van nekem egy kedves, áldott,/Hőn szeretett jó anyám!…/Tudom róla bizonyosan,/Szeret ő is igazán. /Hogyha szívem kétség gyötri,/S arcom befelhőzi bú,/Jó anyácskám egyre kérdi:/Miért vagyok szomorú?/ Letörli a könnyeimet,/Szava áldott balzsamír!/ S akkor örül, akkor boldog,/ Ha gyermeke már nem sír./Megsimogat puha kézzel,/Meg-megölel kedvesen/És eltűnik minden bánat,/Derű ragyog szívemen./Ha betegség gyötör engem,/S láz veri ki testemet,/Jó anyácskám ápolgatva/ Aggódik ágyam mellett./ S milyen boldog, hogyha újra/ Egészséges gyermeke./ Áldja meg őt minden jóval/ A szeretet Istene!

Van valaki a családban,/aki kedves, aki jó,/haja fehér,háta hajlott/ Ő a kedves Nagyanyó. // Ő főzi a legfinomabb/Tejbegrízt és kakaót/ő mondja a legszebb mesét/ s énekli az altatót.// Hogyha néha fáradt arca/Vagy könnyes a két szeme/Úgy szeretném megkérdezni/Bánata van,vagy öröme?// Úgy szeretek hozzábújni/megfogni a két kezét/Ő is mindjárt ölel engem/S érzem szíve melegét.//Megköszönöm halkan,csendben/hogy vigyázod életem/És hogy az én anyukámat/Felnevelted énnekem.//Úgysem tudom meghálálni/A sok jót, mert nem lehet-/Minden nap, míg velünk lehet/Ünnepnap a szívemnek!

Vándorfelhők fenn az égen, ha majd egyszer kis falumhoz értek,/ Álljatok meg az alvégen, édesanyám házát keressétek./ Ott ahol a vén eperfa halkan sóhajt fel az éjszakába',/ Vándorfelhők ott van az én édesanyám nádfedeles háza.//Szóljatok be az ablakon, mondjátok, hogy hírt hoztok felőlem,/ Mondjátok, hogy ne búsuljon, jól megy sorom, mióta eljöttem,/ Ne tudja meg, hogy a sorsom, az életem keserűség, bánat,/ Ne hulljon a könnye értem, fehér hajú, édes jó anyámnak.

Osvát Erzsébet: Meséltél és meséltél
Velem voltál örömömben./Velem voltál bajban./Velem voltál, ha sírtam,/Velem, ha kacagtam. Meséltél és meséltél/ igazakat, szépet./Kívántam, hogy a meséd/ sose érjen véget. Mit adtam én cserébe?!/ Te azt sosem kérted./De talán a két szemem/ elárulta néked.

Erdélyi József: Anyai szó
Vertük a fecskefészkeket,/az istálló eresz alatt,/kínoztuk és csaptuk a földhöz/ a kopasz fecskefiakat.// Nem hatottak meg a kifosztott/ madarak sikongásai, –/játszottunk… Van-e különb játék,/mint életekkel játszani?…//Egy kisfecskét én hazavittem,/hogy anyámnak megmutatom –//A szívemet cseréltem el/ azon a végzetes napon,/az én ártatlanul kegyetlen,/öldöklő gyermekszívemet…//Anyám is jobban tette volna,/ha nem szült volna engemet!/Nem bántott, csak azt mondta, hogy/ a fecske Isten madara,/s aki bántja, azt megveri/ az Isten tüzes ostora.// Azt kérdezte: hogy esne nékem,/ha megfogna egy óriás,/s kitépné a két kezemet,/mikor nem is volnék hibás?…//Tanyasi játszótársaimnak/ elmondtam: mit mondott anyám, /de félrelöktek. Nem fogott/rajtuk a jámbor tudomány./Magam is maradtam, kis tudós,/egy játékommal kevesebb,/két kezem tisztább, mint a másé,/de a két szemem könnyesebb…//Miért is tanított jóra, szépre?/ Miért nem mondta, hogy öld, csak öld,/ne sajnáld a kicsit, a gyengét,/mert az erőseké s Föld,/ kiknek szívében nincs bűnbánat,/ se irgalom, se kegyelem!…//Fegyverrel bírják a világot, /és énnekem nincs fegyverem./Nincs fegyverem más, csak a szó,/és nem hallgat rám a világ,/ nem hallja meg, hogy sikoltoznak/ fiaik után az anyák.//Nem hallja, hogy siratja rablott/ szerelmes a szerelmesét, –/egy neveletlen, óriás,/vad gyermek az emberiség.//Ki fékezi meg ezt a játszó,/ gyilkos óriásgyermeket?/ Ki fogja égi tudományra/ a durva népvezéreket? –//Anyai szó! Angyali szózat,/isteni fegyver, tüzesen/ szállj szívről szívre, szájról szájra,/se is némulj el sohasem! …

Dénes Ferenc: Édesanyám
Védelmet nyújt hő szíve, karja,/ Jósága hibám eltakarja/Tanácsol, táplál, gondoz, szépít,/ Hittel lelkemben oltárt épít./ Ha betegség támadja testem,/ Imádkozva virraszt mellettem,/ Orvoshoz megy, gyógyszert hoz, ápol,/ Megfeledkezve önmagáról./ Figyelmeztet és tanít jóra,/ Szent Igére, krisztusi szóra,/ Nem fárad el javamat tenni,/ Boldogságom, üdvöm keresni./ Édesanyám, szeretlek téged,/ Hálám, hűségem tüze éget…/ Sokáig élj, hogy legyen módom/ Minden jóságod meghálálnom./ Az Úr áldjon, vezessen, védjen,/ Hogy semmi baj soha nem érjen…/ S kívánom, hogy végső óránk ha üt,/ A mennyben is legyünk majd együtt.

Mentovics Éva: Meséljetek még sok évig!
Virágcsokrot adunk ma át,/így köszöntjük Édesanyát./S tudod vajon, hogy még kiket?/Nagymamikat és Dédiket.// Szelíd lelkű, drága nagyi,/olyan jó is azt hallgatni,/mikor mesélsz, mesélsz egyre,/a régmúltra emlékezve.//Elmondod - ha kérem, százszor -,/hogy anyukám kiskorától /ki nem állja a zöld sóskát,/és gyöngysor ma is jó rád…//Néked fűzte még, a drága,/anyák napja hajnalára./„Oly rég volt már, édes kincsem,/s nem fakult egy parányit sem.”//- nézte, majd a pergő könnyét/ agg ujjai letörölték./Édes mami, mesélj nékem,/hogy éltetek réges-régen!?//Volt akkor is cédé, joystick?/
Viseltetek Barbies holmit?/Milyen volt a telefonod?/Használtatok okos tokot?//Édesanyád se engedte,/hogy neten lógj reggel, este?/Melyik volt a legjobb játék?/Mondd, szívesen legóztál rég?//
Meséld el az unokádnak, /régen milyen úton jártak?/Izgalmas volt az iskola?/Villamos, vagy busz vitt oda?//És a Shrecket akkor, régen,/megnéztétek három dében?/Milyen volt a nyár nálatok?/ Strandoltatok, csúszdáztatok?//Mit szerettél, mire vágytál? /Sokat voltál a mamádnál?/Meséljetek még sok évig,/hamvas hajú nagyik, dédik!

Dénes György: Szeretetünk jeléül
Virágos ág a szívünk,/ Fehér virágos ág,/Tiéd mosolya, illata/ Anyánk, édesanyánk./ Kevés a szó, hogy méltó/ Legyen köszönetünk/ Simogató tenyeredért,/ Mely óvja életünk./ Anyánk, te boldogságra/ Neveled gyermeked,/ A földön senki sincs, aki/ Ilyen forrón szeret./Szemed csillaga békét/ Sugároz szerte szét,/ S boldog, aki megfoghatja még/ Édesanyja kezét.

Virágoskert az én szívem,/ a szeretet benne terem./ Neked adom ÉDESANYÁM,/ Köszöntelek Anyák napján. / Csupa szeretetet, meleg köszönetet rejtek el anyukám neked!

Anyámnak/ Nagymamámnak
Virágot kerestem/Pirosat, fehéret,/Bokrétába kötöm/S odaadom néked./Nem is kívánok én/Érette egyebet/Csak édesanyámat (csakhogy nagymamámat)/Az Isten tartsa meg.