A gazdasági világválság okai és hatásai

szakidani

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagy válságban van a forint (is)!

Fekete péntek volt a pénteki nap a forint történetében. Egy euróért 299 forintot is adtak napközben, a svájci frank árfolyama pedig a 200-as határ fölé ment. Péntek estéig kicsit erősödni tudott a magyar valuta, akkor egy euró már csak 298 forintot ért.

– A bizonytalanság most kétszeresen is sújtja a forintot – magyarázta Samu János, a Concorde Rt. makrogazdasági elemzője. – A svájci frank egy „menekülő” deviza, a válságban főleg ezt veszik a befektetők. A forintot eladják, ami gyengüléshez vezet. A folyamat akkor változhat meg, ha javulni fog a világgazdaság helyzete. Ez a jelek szerint nyáron kezdődhet el, akkorra 270 forintos euróra számítok – mondta a szakember.

Samu szerint a magyar fizetőeszköz már nem fog lényegesen gyengülni, mert azt a jegybank sem nézné jó szemmel. Ezért várhatóan beavatkozik az MNB. Várhatóan először jelzik a piacnak, hogy túl gyengének tartják a forintot, majd nem csökkentik a várakozások szerint az alapkamatot. Végül a devizatartalékból forintot vásárol, ami erősíti a magyar valutát.

A gyenge forintot leginkább a devizahitelesek szenvedik meg, a külföldi devizákban számolt adósságuk törlesztése után nagyobb részleteket kell fizetniük. Az elmúlt egy évben átlag 160 forintos svájci frank és 250 forintos euróárfolyamon juthattunk kölcsönhöz.
 
szakidani

Állandó Tag
Állandó Tag
Meglepte Merkel a világot: harmadik utat javasol

Meglepte a davosi Világgazdasági Fórum résztvevőit a német kancellár javaslata arra, hogy a Biztonsági Tanács mintájára hozzák létre az ENSZ Gazdasági Tanácsát. Szombati értesülések szerint Angela Merkel kezdeményezése nagy visszhangot váltott ki. :confused:

Bővebben :

http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=258522
 
siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Miért? Idevágó hírek.
Ráadásul, idegesítő igazságot tartalmaznak! :-(

Persze hogy idevágó cikkek, de valószínűleg az én hibám, hogy nem értem hogy a pénzügyi válság hogy eredményezhet a tőzsdén többmillió dolláros jutalmakat.:confused: 1929-ben öngyilkossági hullámot "eredményezett", most meg milliós prémiumot? Te érted? ..........:shock:

Aztán azt sem értem, hogy az olaj hordónkénti ára a negyedére csökkent és az olajvállalatok mégis óriási prifitot zsebelnek be....:shock:.

Szerinted ez logikus? Persze én laikus vagyok ezen a téren (is:mrgreen:).

Meg is látszik a bankszámlámon....;)
 
szakidani

Állandó Tag
Állandó Tag
Persze hogy idevágó cikkek, de valószínűleg az én hibám, hogy nem értem hogy a pénzügyi válság hogy eredményezhet a tőzsdén többmillió dolláros jutalmakat.:confused: 1929-ben öngyilkossági hullámot "eredményezett", most meg milliós prémiumot? Te érted? ..........:shock:

A New York-i bankvilág nagy intézetei a városi számvevő friss jelentése szerint 18,4 milliárd dollárt fizettek ki különféle prémiumok formájában. Obama a legmagasabb fokú felelőtlenségnek, szégyenteljesnek nevezte, hogy a bankok ekkora, a 2004. évivel megegyező nagyságú jutalmakat fizettek ki, miközben "sok milliárd" dolláros mentőcsomaggal segítette ki őket a szövetségi kormányzat az adófizetők pénzéből.

"Nem leszünk képesek megtenni, amire szükség lesz a pénzügyi helyzet stabilizálásához, ha az amerikai nép ilyen felháborító magatartásról olvas" - fogalmazott csütörtöki tájékoztatóján Robert Gibbs, a Fehér Ház sajtófőnöke.

Az elnök a Fehér Házban találkozott pénzügyminiszterével, Timothy Geithnerrel, majd újságíróknak elmondta: ő és Geithner közvetlenül egyeztetni fognak a banki vezetőkkel ez ügyben. Obama úgy fogalmazott: vannak olyan idők, amikor a profittermelő cégvezetőknek jutalmakat kell osztogatni, de "ez most nem a megfelelő idő".

A New York-i számvevő szerint nem tudni, hogy a bankok az adófizetők pénzéből fizették-e ki a jutalmakat, de sürgette, hogy az Obama-kormány vizsgálja meg alaposan a kérdést. Robert Gibbs úgy értékelte: nem felelt meg az amerikaiak várakozásainak az, ahogyan a Bush-kormány a kongresszus által tavaly elfogadott pénzügyi mentőcsomag első 350 milliárd dolláros felét felhasználta. Az Obama-adminisztráció szerint Bush kormánya túl könnyen, a szükséges feltételek megszabása nélkül nyújtott segédkezet a bankoknak. :,,:

<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CSZAKID%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style>Franciaországban is azért (is) vannak sztrájkok, mert ott az emberek összefogva felmertek háborodni azon, hogy az állam mentőcsomagokat dobál a bankoknak, de az emberek (anyagi) problémáira meg sz@rik!
 
szakidani

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerinted ez logikus? Persze én laikus vagyok ezen a téren (is:mrgreen:).

<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CSZAKID%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Hagyd a logikát, mert úgysem aszerint működik a világ, legalább is nem mi logikánk alapján.
Viszont van itt egy jó kis bejátszás, a jelenkori magyarországi „értelmiségi réteg” világszemléletéről. Ők reálisan és logikusan látják a helyzetet vagy helyzeteket.
Bocs, de nem tudtam megállni, hogy ezt be ne idézzem! :``:

http://fr.youtube.com/watch?v=cvUpQTT3eNY
 
szakidani

Állandó Tag
Állandó Tag
A davosi csúcs valódi válaszok nélkül ért véget

<table width="100%" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody> <tr> <td> <table class="CikkViewPortlet" width="100%" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody> <tr> <td class="" valign="top">

2009.02.01. vasárnap 19:10
tn_botrany_davos.jpg

Ahogy várható volt, nem találtak igazi válaszokat a világgazdaság válságjelenségeire a vasárnap hivatalosan befejeződött davosi Világgazdasági Fórum résztvevői sem.

<script language="JavaScript" type="text/javascript"> <!-- var elemObj = document.getElementById('contentdiv'); if (elemObj!=null) { var output=markText(elemObj.innerHTML); document.getElementById('contentdiv').innerHTML=output; } --> </script>
</td></tr></tbody></table></td></tr> <tr> <td> <table class="AdBannerPortlet" width="100%" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody> <tr> <td class="" valign="top"> <center> <table class="AdBannerFrameTable" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody> <tr> <td class="AdBannerFul">
</td> <td class="AdBannerBanner"> <script type="text/javascript">if(window.goA)goA.addZone(27722,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});</script> <script src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=27722&ord=d1Je4Xa5Jd1Hg0Ev6Q&re=http%3A%2F%2Fwww.hireso.hu%2F" charset="iso-8859-2"></script>

<noscript></noscript></td></tr></tbody></table></center></td></tr></tbody></table></td></tr> <tr> <td> <table class="CikkViewPortlet" width="100%" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody> <tr> <td class="" valign="top"> A sorrendben 39. fórum öt napján a világpolitika és -gazdaság mintegy 2500 vezető személyisége, köztük 40 állam- és kormányfő abban jutott csupán egyetértésre, hogy a globális válság csak globális összefogással oldható meg. A résztvevők egy része kudarcként értékelte a tanácskozást, mások - köztük a fórum alapítója, Klaus Schwab - viszont úgy vélik, hogy a világgazdaság globális újratervezésének munkálatai ezután kezdődhetnek, és ehhez a találkozó jó kiindulópontot jelentett.

Egyes megfigyelők szerint viszont a fórum a tanácstalanság tanácskozása volt: a régi davosi receptek már nem működnek, miközben a "régi fejeknek is nehéz megbirkózniuk az új gondolatokkal".

A fórum munkájának bírálói szerint Davos egyebek között elmulasztotta feltárni a kapcsolatot a globális válság és a geopolitikai konfliktusok alakulása, illetve ezek megoldása között. Mások a pénzügyi intézmények és a politika hibáit elemezve az egymásra mutogatástól óvtak.

A fórum mindenesetre egy új gazdasági pénzügyi rendre történő felhívással ért véget, és a résztvevők egyöntetűen támogatták Klaus Schwab "Globális Újratervezési Kezdeményezését" (Global Redesign Initiative). A kezdeményezést a vezető gazdasági hatalmak, a G20 csoport is következő, április elején esedékes londoni tanácskozásának napirendjére tűzi. Schwab szerint "most kezdődhet az igazi munka".

A londoni tanácskozás majdani házigazdája, Gordon Brown brit miniszterelnök leszögezte: a G20-ak vezetőinek nem csak azt kell kidolgozniuk, hogy mi legyen a válságból való kivezető út, hanem azt is, hogy merre haladjon tovább a világ. Brown az áprilisi csúcs kapcsán úgy vélte, hogy azon szó lesz egy globális szabályozó mechanizmus kidolgozásáról is. A brit politikus azt mondta, hogy erről már többekkel egyeztetett, köztük Angela Merkel német kancellárral.

Merkel pénteken Davosban úgy vélte, hogy a globális pénzügyi válság az ENSZ Gazdasági Tanácsa megalakulását eredményezheti - a Biztonsági Tanács mintájára, de gazdasági alapon. Merkel szerint a válság kiterjedtté vált és jobb nemzetközi egyeztetésre van szükség. - Ezeket a kérdéseket egy egységes, globális gazdasági alapokmányba kell foglalni - mondta még pénteken a német kancellár.

Davosban a válsággal összefüggésben tág teret szenteltek a protekcionizmus kérdéskörének, összefüggésben a dohai kereskedelmi forduló lezárásával. A résztvevők arra figyelmeztettek, hogy a munkahelyek megtartása céljából a világ több országában hozott importkorlátozó lépések csak olaj a tűzre, tovább mélyítik a válságot.

A szombati felszólalók közül többen elhibázott lépésnek értékelték az amerikai kormány 825 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagjának azt a részletét, hogy az infrastrukturális tervek megvalósításakor kizárólag amerikai acél- és vastermékeket lehet felhasználni. A csomagot a képviselőház már jóváhagyta, a szenátus elé a jövő héten kerül. Costa Rica kereskedelmi minisztere azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy a "Vásárolj amerikait" elképzelés igen nagy hiba. Követőkre találhat és veszélybe sodorná a világkereskedelmet

Ezzel összefüggésben a globális kereskedelem liberalizálásáról szóló dohai forduló mielőbbi lezárása mellett foglalt állást szombaton a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) több tagországának kereskedelmi minisztere a davosi Világgazdasági Fórumon. A miniszterek közös közleménye szerint a fordulót lehetőleg már az idei első félévben le kell zárni.

A miniszterek szerint a jelenlegi pénzügyi-gazdasági válság komolyan befolyásolja a globális gazdaságot, aminek a következében csökkent a termelés és visszafogottabb lett a nemzetközi kereskedelem. Az aláírók kiálltak a nyílt és szabályozott nemzetközi kereskedelmi normák mellett, ami alapfeltétele a gazdasági növekedésnek, az új munkahelyek létrehozásának.

Felszólították a WTO valamennyi tagját, hogy tartózkodjanak új korlátozó intézkedések bevezetésétől a nemzetközi kereskedelemben, ami csak mélyítené a jelenlegi válságot. Pascal Lamy, a WTO vezérigazgatója szerint "a dohai forduló lezárása hozzájárul a válságból kivezető úthoz, a nemzetközi partnerek közötti bizalom helyreállításához".

</td></tr></tbody></table></td></tr></tbody></table>
 
szakidani

Állandó Tag
Állandó Tag
Csapdában a forint, csapdában az ország!

Negatív árfolyamrekordot állított be a forint, kedden délután az euró árfolyama átlépte a 303 forintot a budapesti bankközi piacon.
Kijelenthetjük, "kutyaszorítóba" került a forint!

A Magyar Nemzeti Banknak csak korlátozott mozgástere van az árfolyam erősítésére. A kamatemelés az elemző szerint ilyen recessziós környezetben nemhogy nem lenne szerencsés, de lehet, hogy "olaj lenne a tűzre": akár el is pattanhatna az árfolyam, ami adósságspirálhoz vezethet.
 
Panka14

Új tag
1. Arra azért kíváncsi lennék hogy tud a jegybank és a kormány "pénzt teremteni".

2. Az emberek fejében is nagy bajok vannak.:confused: Mintha máris itt lenne a világ vége és addig is mindent fel kellene élni, nehogy kárba vesszen úgy vásárolnak! Bizonyára hallottátok, hogy kétszer annyi árut vásároltak hét végén, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor. :mrgreen:

Komoly bajok vannak tényleg az emberek fejében. A puha eszközökkel történő beavatkozás eredményeként a munkáltatók és munkavállalók között hatalmas ellentétek fognak dúlni. A válság feketébbé teszi a szürke gazdaságot... az állam némely intézkedéseivel ebben a munkaadókat támogatja, míg a munkavállalók becsületessége a tét.
 
szakidani

Állandó Tag
Állandó Tag
Hitelvizit

A nap folyamán megérkezett Budapestre az IMF és az EU delegációja, hogy közreműködjenek a Magyarországnak nyújtott hitelkeret felhasználásának első, rendes felülvizsgálatában.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Unió együttműködésével mintegy 20 milliárd euró összegű hitelkerethez jutott Magyarország. Ebből eddig 6,9 milliárd eurót hívtak le. Az IMF igazgatósága 2008 novemberében hagyott jóvá 12,3 milliárd euró (15,7 milliárd dollár, 10,5 milliárd SDR) készenléti hitelkeretet Magyarország számára. Ezt egészíti ki az EU 6,5 milliárd eurós (8,1 milliárd dollár) és a Világbank 1 milliárd eurós (1,3 milliárd dollár) hitelkerete.

"Nem lehet tudni pontosan, hogy az IMF újabb megszorításokat akar Magyarországra kényszeríteni, vagy a kormány a saját kútfőjéből akar majd újabb brutális megszorításokat életbe léptetni.
Elég sűrűn érkeznek Magyarországra az IMF képviselői, ami egy ország számára nem biztos, hogy a legbiztatóbb jel" - fogalmazott egy politikus. :confused:
 
aghirua

Állandó Tag
Állandó Tag
"Pénzteremtés"
Végletekig egyszerűsített modell:

Bank tőkéje: 100 fabatka
Működési költsége: 100 fabatka
Betétállománya: 1000 fabatka
Átlagos gazdasági profit: kb. 10%

Bank a betétek után 5%-ot fizet átlagosan (50 fabatka).
Bank a kölcsönök után 8%-ot kér átlagosan. (Többet nem kérhet, mert nem termelhető ki átlagos haszonnal.)

Tőke után a bank legalább 10% hasznot vár (10 fabatka) és fedezni akarja a költségeit.
Összes költsége+elvárt haszna:
100 (költség) + 10 (haszon) + 50 (kifizetett kamat) = 160 fabatka

A kihelyzett hitel 8% kamatából kell mindezt fedezni:
Legalább 2000 fabatka hitelt kell kihelyezni, ennek 8% kamata 160 fabatka.
Csakhogy a bank legfeljebb 1000 (betétek) + 100 (saját tőke) fedezettel rendelkezik.

A maradék kibocsátott hitel (900 fabatka) fedezetlen, csak számlán létezik, a gazdaságba mégis bekerül forrásként.
Vagyis "teremtett" a bank 900 fabatka pénzt.

Ameddig a reálgazdaság (valódi termelés/szolgáltatás) növekedése elbírja a "fedezetlen" pénzt, addig jó.
Ha a reálgazdaság nem növekszik eléggé (900 fabatka értéknél kevesebb a növekedés), vagy tényleg vásárolni akarunk a pénzünkért (kivennénk a betéteket), és kiderül, hogy kevesebb "kézzelfogható" javat kapunk érte, akkor bukik a rendszer.

Mivel 1100 fabatka reális fedezetű pénzünk volt, ami most "valahogy" 2000 fabatka lett, hasonló arányban nőnek az árak.
A ténylegesen fogyasztható/felhasználható javak pénzben kifejezett ára nő:
Amiért eddig 1100-at fizettünk, azért most legalább 2000 fabatkát kell fizetni.
 
Ez nagyon jó, tetszik! Saját "kútfejből"?:p
 
aghirua

Állandó Tag
Állandó Tag
Mióta az állam (uralkodó/diktátor/stb.) kiadta a kezéből a pénzkibocsátás jogát, azóta ez a gyakorlat.
Amíg monopolizált pénzkibocsátás volt, a saját bevételét is fedezetlen pénzben kapta a kibocsátó, ha "rontotta" a pénzt (a reálgazdaság többsége tulajdonilag amúgy is az övé volt).

Most magánbankoké a pénzkibocsátás "joga", és képesek reáljavakhoz jutni szép színesre festett papírok, vagy újabban jól elhelyezett bitek/bájtok ellenében.

Amíg ez nem változik, remény sincs a változásra.
 
szakidani

Állandó Tag
Állandó Tag
"Pénzteremtés"
Végletekig egyszerűsített modell:

Bank tőkéje: 100 fabatka
Működési költsége: 100 fabatka
Betétállománya: 1000 fabatka
Átlagos gazdasági profit: kb. 10%

Bank a betétek után 5%-ot fizet átlagosan (50 fabatka).
Bank a kölcsönök után 8%-ot kér átlagosan. (Többet nem kérhet, mert nem termelhető ki átlagos haszonnal.)

Tőke után a bank legalább 10% hasznot vár (10 fabatka) és fedezni akarja a költségeit.
Összes költsége+elvárt haszna:
100 (költség) + 10 (haszon) + 50 (kifizetett kamat) = 160 fabatka

A kihelyzett hitel 8% kamatából kell mindezt fedezni:
Legalább 2000 fabatka hitelt kell kihelyezni, ennek 8% kamata 160 fabatka.
Csakhogy a bank legfeljebb 1000 (betétek) + 100 (saját tőke) fedezettel rendelkezik.

A maradék kibocsátott hitel (900 fabatka) fedezetlen, csak számlán létezik, a gazdaságba mégis bekerül forrásként.
Vagyis "teremtett" a bank 900 fabatka pénzt.

Ameddig a reálgazdaság (valódi termelés/szolgáltatás) növekedése elbírja a "fedezetlen" pénzt, addig jó.
Ha a reálgazdaság nem növekszik eléggé (900 fabatka értéknél kevesebb a növekedés), vagy tényleg vásárolni akarunk a pénzünkért (kivennénk a betéteket), és kiderül, hogy kevesebb "kézzelfogható" javat kapunk érte, akkor bukik a rendszer.

Mivel 1100 fabatka reális fedezetű pénzünk volt, ami most "valahogy" 2000 fabatka lett, hasonló arányban nőnek az árak.
A ténylegesen fogyasztható/felhasználható javak pénzben kifejezett ára nő:
Amiért eddig 1100-at fizettünk, azért most legalább 2000 fabatkát kell fizetni.
Akkor b@sh@tjuk, mert így "fabatkát sem ér" az egész! Mehetünk a sunyiba! :D

<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CSZAKID%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Bezzeg a piramis játékokat büntetik, de bankokat ( itt a vezetőkre gondolok, akik igazán nagy guzmit csináltak) még segítik is.
Hogy van ez? :confused:
 
Úgy, hogy jogszolgáltatás van, és nem igazságszolgáltatás.

A jogforrást (gyk: törvény) viszont olyan emberek állítják elő, akik többnyire nem a reálgazdaságból érkeztek, hanem a pénzgazdaságból, jövedelmük is onnan származik.
 
zsoltikat

Állandó Tag
Állandó Tag
egyet leszögezhetünk szerintem. akinek van miből annak most érdemes vásárolnia. eddig ez rendjén is van. kérdés az hogy mit is kellene ilyenkor venni.
a pénzteremtés módja egyszerű. még egy decima, illetve már gondolkoznak a kéményadón a garázsadón a telekadón és még jó néhány olyan adónemen amivel pénzt tudnak csinálni hamar. de hosszútávon nem igazán lehet azonosulni vele. de mivel ez a kormány már megbukott innentől kezdve nekik már édes mindegy.
ahogy a nagy kapitalisták mondották vala: ha baj van akkor nem bevételt kell növelni hanem költséget kell csökkenteni, és megoldásokat kell keresni. ezt valószínű a mi kormányunk nem olvasta, vagy csak egyszerűen félreértették. a megoldások helyett pedig problémát keresnek. lehet hogy ez szinoníma szó?
 
Oldal tetejére