"Nyomorúságos komédia ez, szocialista képviselőtársaim, önök hülyének nézik az embereket!A hatalmas kormányzati mentőövre szorult, de mindeközben óriási, a korábbi ismeretek szerint összesen 165 millió dollárnyi főnöki jutalmakat osztogató vezető amerikai biztosítóról, az AIG-ról kiderült, hogy legalább 218 millió dollárt utalt prémiumként.
Az eddigi hírek szerint az ősz óta az életben maradásért küzdő AIG amerikai biztosítónál tavaly 73 vezetőnek fizettek ki 1 millió dolláros vagy annál nagyobb jutalmat, a New York-i főügyész előzetes tájékoztatása szerint.
A jutalmakon túl közfelháborodást keltett, hogy az AIG a szövetségi segély egy részét - egyes értesülések szerint 93, más információk szerint 120 milliárd dollárt - más intézményeknek, köztük európai bankoknak juttatott. Hatalmas összegeket kapott a Goldman Sachs bankcsoport, ezenkívül több pénzintézet, egyebek mellett a Merrill Lynch és a Morgan Stanley vezetői is extra juttatásokban részesültek az AIG segélycsomagjából.
Az amerikai kormányzat már mintegy 170-180 milliárd dollárt pumpált az AIG-ba, elkerülendő összeomlását és most készül újabb 30 milliárd dollár átutalására az adófizetők pénzéből.
Bennünket barikákat szépen betetetnek ismét, mint oly sokszor a történelem folyamán.
"Nyomorúságos komédia ez, szocialista képviselőtársaim, önök hülyének nézik az embereket!
Megbuktak, de a hatalomról nem tudnak lemondani.
A szocialista párt, amely felállva tapsolta Gyurcsány Ferenc bejelentését, megbukott miniszterelnökként pár órával később pajzsra emelte ugyanőt, mint pártelnököt, hogy két hét múlva aztán bizalmatlanságot nyilvánítson Gyurcsány Ferenccel, mint kormányfővel.
Az MSZP kormányképtelen, nincs meg hozzá a tehetsége, a kapacitása, összerogyott a kormányzás súlya alatt"- jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn az Országgyűlésben, a miniszterelnök felszólalására reagálva.
ami most erdekelne de NAGYON !!!majd egymás torkának ugrunk.:smile:
<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CSZAKID%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <wunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <wontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Nagyon örülök, hogy szinte mindenben egyetértünk, de komolyan!Kedves Szakidani! Tudod, hogy én csíplek és majdnem mindenben egyetértünk? Viszont ha nem csal a memóriám, ugyanez történt, amikor a kettővel azelőtti miniszterelnök bukott. Ugyanúgy hülyének néznek bennünket ők is és lehet, hogy azok is vagyunk, he ezért majd egymás torkának ugrunk.:smile:
ami most erdekelne de NAGYON !!!
az utca emberenek velemenye ...
az ujsagok a media szamomra elerheto ...
de a hetkoznapi emberi velemeny nem !!
ezert kivancsi lennek ,mikent-miket gondolnak -mondanak az emberek uton-utfelen -otthon ,
csaladban-baratikorben ,vagy sorban allva a cassa elott...
Koszonom ,hogy szantal ra/m/ jopar sort !!!Én egy kisvárosban lakom, itt a kutyát nem érdekli, hogy ki lesz a miniszterelnök, ki hova megy. Útálják az egészet. Ma annyit mondott valaki, hogy annyira undorító az, amilyen aljas és indulatgerjesztő kifejezéseket használnak Gyurcsánnyal szemben a parlamentben, hogy csakazértis a szocikra fognak szavazni. Persze gondolom többen vannak akiknek ez a stílus direkt bejön. Hát nem tudom, én inteligens, felnőtt, egyetemet végzett és a nyilvánossághoz szokott kultúremberektől többet várnék. Ez az én bajom persze.
Még ősszel, amikor szép idő van a ház előtt a parkban egy-egy sörösüveg társaságában üldögélő férfiaktól hallottam többször, hogy szidták a kormányt, mint a bokrot, mert italozásba belerokkant honfitársainknak alacsony a nyugdíja. Aztán van egy közeli rokonom, aki előtt nem tanácsos egyetlen bíráló szót sem kiejteni a fidesszel kapcsolatban, mert akkor egy hétig könyöröghetek, hogy álljon szóba velem. A 84 éves édesapám folyamatosan a Hír tévét nézi és az MSZP-re szavaz...Szóval igen vegyes a felhozatal...
A fiam szerint, aki nem egy politizáló alkat, de a fideszre még sosem szavazott: jó hogy lemond Gyurcsány, mert végre talán megmozdul valami ebben a posványban. A fidesz nyilatkozatait és a "jelölt-felhozatalt" áttekintve én már nem vagyok ilyen optimista.
A kiemelt részek borzasztóan elszomorítóak, sajnos!Én egy kisvárosban lakom, itt a kutyát nem érdekli, hogy ki lesz a miniszterelnök, ki hova megy. Útálják az egészet. Ma annyit mondott valaki, hogy annyira undorító az, amilyen aljas és indulatgerjesztő kifejezéseket használnak Gyurcsánnyal szemben a parlamentben, hogy csakazértis a szocikra fognak szavazni. Persze gondolom többen vannak akiknek ez a stílus direkt bejön. Hát nem tudom, én inteligens, felnőtt, egyetemet végzett és a nyilvánossághoz szokott kultúremberektől többet várnék. Ez az én bajom persze.
A kiemelt részek borzasztóan elszomorítóak, sajnos!
<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CSZAKID%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <wunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <wontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Én nem írtam olyat, hogy ki – kire szavazzon, tehát valamit félreértettél!Sajnos erről a politikusok tehetnek. Ők érték el, hogy az emberek már egyikőjükben se tudjanak bízni és úgy gondolják, hogy egyik sem jobb a másiknál.
Amúgy meg mindenki arra szavaz akire akar. Az is szomorú, ha valaki ezt nem tudja elfogadni.
Ez nem jelenti azt, hogy egyet kell érts velük. Én sem értek egyet velük, de ettől még el kell fogadni, ha valaki másképp dönt, mint mi.
<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CSZAKID%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <wunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <wontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Ezek szerint tényleg figyelmetlenül olvasol és nem tudod értelmezni a dolgokat.Én úgy értelmeztem, hogy azzal van problémád, hogy valaki "minden gazdasági, kormányzati probléma ellenére" is a jelenlegi kormányra akar szavazni és ezzel van problémád.
Ha nem, akkor kérlek magyarázd meg, hogy mit értettél azon, hogy "csakazértis".