A zsidó nő ,Szerelem testben, lélekben – a zsidóság útja a boldog házassághoz

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Hogyan vélekedik a zsidóság a szerelemről, a Bibliában hol találhatunk utalást erre vonatkozóan?

Mindenek előtt meg kell említenem, hogy maga a kérdés csak azért merült fel, mert más kultúrákból, illetve más vallásokból olyan üzeneteket hallhatunk, miszerint a szerelem nem jó dolog. A zsidóság azonban, a szerelemről – természetesen, ami a házasságon belül létezik – merőben másképp vélekedik.

Már a Tóra legelején a Teremtéskor találkozhatunk a szerelemmel. Miután az Örökkévaló megteremtette az első embert, Ádámot, rögtön utána alkotta meg Évát, amiről azt olvashatjuk (1Mózes 2:24.): „Azért elhagyja a férfi az ő atyját és anyját, hogy ragaszkodjék feleségéhez, és egy testté legyenek”. Ez azt jelenti, hogy Isten az első perctől kezdve úgy alakította a Világot, hogy abban a férfi és a nő egymásé legyen, ragaszkodjanak egymáshoz, és ez a ragaszkodás egyértelműen erős, szerelemi kapcsolatot jelent.

A Bibliában számos más helyen is találhatunk utalást a szerelemre, ilyen például Jákob és Ráchel találkozása (1Mózes 29:11), vagy amit Izsák és Rebeka találkozásánál olvashatunk (uo. 24:67): „…megvigasztalódott [Izsák] anyja halála után, mert megszerette Rebekát". A Bibliában itt kifejezetten az áhává (szeretet/szerelem) szó áll.

Igaz az, hogy a vallásos körökben a szülők döntenek a fiatalok sorsáról?

A házassághoz vezető hagyományos utat, ma Magyarországon többnyire egy nem hitelesen vallásos filmből ismerik az emberek. A Hegedűs a háztetőn címűre gondolok, ahol a matchmaker – a sádchen, a házasságközvetítő – mindenfajta észérvet mellőzve adja össze a párokat, akár akarják a fiatalok, akár nem.

Elképzelhető, és valószínűleg precedens is van rá, hogy egyes szülők erőszakkal próbálják rábeszélni fiúkat vagy lányukat, hogy az általuk kiszemelt partnerrel házasodjanak, de úgy gondolom ez nem jellemző a vallásos zsidókra. Nem vallásos embereknél, vagy nem zsidó körökben is megtörténhet az, hogy a szülők azt mondják a lányuknak: „Ez a fiú gazdag és szép, házasodj össze vele!”, a lány viszont nem kedveli őt, és ezért nem akar, a szülők viszont ennek ellenére is megpróbálják rábeszélni őt. Említhetem itt Károly herceget (Diana angol hercegnő férjét), aki úgy nyilatkozott, hogy ő egyáltalán nem akarta ezt a házasságot, csak a szülei, a királyné és férje nyomására egyezett bele!

A Háláchában (Sulchán Áruch, Jore Déá 240:25.) pedig egyértelműen le van írva, hogy a kibud áv váém, vagyis a szülők tiszteletére vonatkozó parancs, nem vonatkozik a szülők azon tanácsainak megfogadására, mely a leendő társ megválasztására vonatkozik. Szíve vágyára kell hallgatnia, nem kötelező a szülők javaslatait elfogadnia [természetesen, csak akkor, ha mindez a Háláchá keretein belül van még].

Akkor mégis mi a vallásos útja a szerelemnek?

Azt kell, hogy mondjam, a sádchen, vagyis a házasságközvetítő módszer, még mindig a legjobb út a házassághoz, és nemcsak vallásos indokok miatt. Közismert, hogy „a szerelem vak”. Azaz ha egy fiú és egy lány találkozik, majd elmennek együtt ide-oda, abban a percben, hogy már bizonyos szinten egymásba szerettek, már nem lehet őket arra kérni, hogy tüzetesebben vizsgálják meg egymást. Vajon azon kívül, hogy szerelmük magas, szőke, kék szemű és kedvesen mosolyog, le tudnák-e élni együtt, közösen az életüket? Megegyezik-e a felfogásuk az alapvető dolgokról, hasonló-e az életszemléletük, és megegyezik-e a belső világuk? Ha előbb esik szerelembe egy fiatal, akkor utólag már nem képes ezeket tisztán mérlegelni.

A házasságközvetítő viszont nem eshet ebbe a hibába. Egyrészt ismeri a fiút, a családját, az életmódjukat, másrészt ismeri a lányt, az ő családját és az ő életmódjukat, és ha e kettő megegyezik valamint beállítottságuk és elvárásaik hasonlóak, ebből már legalább elvileg kiindulhat egy jó házasság. Mi ennek a módszernek az előnye? Az, hogy ezek után, mikor a fiú és a lány találkozik, már eleve abból a célból teszik, hogy megvizsgálják egymást, vajon tényleg egymáshoz illenek-e? Ezek után pedig jöhet a szerelem.

Hogyan ültethető ez át a mai modern világba?

Aki a vallásos utat választja, előbb megfogalmazza magában, hogy milyen tulajdonságok azok, amik feltétlenül meg kell hogy legyenek leendő párjában, milyen életmódot, célokat szeretne elérni az életében, és csak akkor találkozik valakivel, és ad lehetőséget arra, hogy a szerelem kialakuljon kettőjük között, ha a másiknak hasonló céljai vannak, és megfelel az elvárásoknak. Mindezek után, ha az érzelmek is megvannak – és csak is akkor, ha megvannak –, elmondhatjuk, hogy már minden alap adott a boldog, kiegyensúlyozott házassághoz.

Ha szerelemről van szó, miért van előbb az értelem, mint az érzelem?

Nézzük az előbb említett Bibliai kifejezést „ragaszkodjanak egymáshoz, és egy testté váljanak”. Ez azt jelenti, hogy nem elegendő a testi kapcsolat egy házasságban. A párnak testükkel, lelkükkel, eszükkel és minden érzelmükkel össze kell kapcsolódniuk. A manapság megszokott séma alapján az egész házasság – beleértve a szerelmet is – főleg egy testi kapcsolat, ami nem elfogadható, mivel így előbb vagy utóbb az érzelmeket felválthatja az ész és előjönnek majd az ellentétek, a hozzáállásbeli különbségek, az eltérő világszemlélet. Az összeomlás akkor is bekövetkezhet, ha a testi kapcsolat a történtek ellenére is nagyon erős marad(!). A házasság akkor jöhet létre – és akkor kiegyensúlyozott –, ha testben és lélekben, azaz minden jelentős témában egy hullámhosszon van a két fél. Amikor ezekből csupán a testi vagy a lelki kapcsolat létezik, akkor az nem fog működni, mert így nem válhatnak igazi értelemben „egy testé".

Tudni kell, hogy az életben sok mindenen kell keresztül menniük a házasoknak. Nincs mindig nyugalom, boldogság, néha stressz éri az embert, munkahelyi gondok, anyagi problémák, – ne adj Isten – egészségügyi bajok, ha ilyen esetekben a pár világszemlélete nem hasonló, az első nagy próbán könnyen elbukhatnak, mert ők nem igazán egymáshoz valók.

Nem hiába mondja azt a Kabbala, hogy lényegében egy fiú és egy lány nem két különálló egész, amiből a házasság révén egy pár lesz, hanem egy-egy fél, ami megtalálja hiányzó részét, ami által egy egésszé válhat. Ha a sorsdöntő kérdésekben nincsenek egy hullámhosszon, akkor nem lehetnek egy egység két része, mindegyik marad önmagában egy-egy különálló egész. Két különálló, össze nem illő dolog csak néhány kapcsolódási ponttal rendelkezhet. Azonban ha két egymáshoz illeszkedő részt összerakunk, akkor teljesen egyesülnek, beleértve minden pontjukat. Így történik ez a tökéletes pár esetében is.

A gyakorlatban mit tehet egy vallásos fiatal, hogyan ismerkedhet? Milyen megszorítások vannak erre vonatkozóan, pl. nem tartózkodhat együtt két fiatal egy zárt szobában?


A megismerkedéshez, egyáltalán nem kell, hogy felmerüljön a jichud tilalma, vagyis hogy egy zárt szobában együtt tartózkodjon a fiú és a lány. Megismerkedni sokféleképpen lehet. Sőt én tulajdonképpen furcsának tartom, hogy mikor megismerkedünk valakivel, rögtön egy zárt szobába, egy ilyen intim helyzetbe kerüljünk vele, ez még túl korai.

Elmehetnek együtt, pl. múzeumba, színházba, sétálhatnak és beszélgethetnek, akárcsak egy nem vallásos pár. Bár én konkrétan a színházat nem tartom jó ötletnek – ha én találkozni akarok valakivel, akkor nem egy előadást szeretnék nézni, és csupán mosolyogni a jó vicceken. A lényeg, hogy találkozzanak, beszélgessenek, semmiről és ugyanakkor mindenről, beszélgessenek fontosabb kérdésekről és kevésbé fontosabbakról, ismerjék meg egymást minél alaposabban és töltsék idejüket kellemesen. Ha valaki erre koncentrál, akkor nem is kell sok idő – nem kellenek évek – ahhoz, hogy meggyőződjön arról, a másik céljai stb. egyeznek-e, megfelelnek-e a még hideg fejjel kigondolt feltételeknek, és utána még az is kiderüljön, hogy tudja-e szeretni is a másikat.

Valóban meg tudják ismerni egymást a párok néhány találkozás alkalmával?

Az hogy hányszor kell, vagy lehet találkozni egymással, annak se alsó, se felső határa nincs. Ismerjük el, hogy létezik szerelem első látásra, és van olyan, ami csak hosszú idő elteltével alakul ki. Annak tehát, hogy hányszor kell találkozni két fiatalnak ahhoz, hogy jól megismerjék egymást, és szerelmesek legyenek, nincs a vallásban határa.

De miért tapasztalhatjuk mégis azt, hogy vallásos körökben inkább elterjedt, hogy csak egy párszor találkozik egymással a két fiatal, és máris szerelembe esnek, boldogok és a Chupá alá akarnak állni?

Mert vallásos közösségben csak akkor veszik fel a kapcsolatot egymással, amikor már házasságra gondolnak. Egy vallásos zsidó lány, azt mondja: "én eleve azért veszem fel veled a kapcsolatot, mert én ezt komolyan gondolom, és azért teszem, hogyha megfelelünk egymásnak, akkor ebből házasság lehessen". Így véleményem szerint könnyen elképzelhető, hogy rövid idő alatt, tisztázódjon a kép arról, vajon egymáshoz illenek-e, és lehet-e ebből egy jó házasság. Viszont az is kiderülhet, hogy többé nem kívánják látni egymást, ez is elfogadható, ilyen esetben a további kapcsolatot nem érdemes erőltetni.

Mint egyszerű világi gondolkodó, manapság bármilyen terméket, vagy módszert akarunk megvizsgálni, megnézzük a róla készült statisztikát. Ha előveszük a válásokról szóló statisztikát, akkor hihetetlen eredményre bukkanhatunk. Azokban a házasságokban, amelyek az előbb említett módon, néhány találkozás – egy ilyen gyors szerelem – után jönnek létre, nagyon tartós kapcsolatok alakulnak ki, melyekben mind a két fél boldog. Míg más esetekben 50-60-70%-ban azok válnak el, akik több évig együtt laktak már házasság előtt is.

A statisztikai eredmény nem azt tükrözi, hogy vallásos körökben nem illik elválni?

A zsidóságban a válás teljesen megengedett (ld. 5Mózes 23:1–3., Sulchán Áruch, Even Háezer 119.). Persze vallásos körökben ez egy kicsit kellemetlenebb, mivel ez egy nem mindennapi dolog, egy nagy veszteség, mivel egy vágyálom törik össze, amely bánatra ad okot. A világban azért nem veszik olyan fájdalmasan a válást, mert mára már ez egy mindennapos dologgá vált. Egy olyan tragédia miatt, ami mindennapossá válik, az ember nem képes állandóan sírni és sajnálkozni, de egy olyan tragédia, ami csak ritkán történik meg a családdal, a közösséggel, nagyon megviseli azt.

Azonban bizonyos sajnálatos körülmények között előfordul, hogy a válás elkerülhetetlen. Mindenki hibázhat, még ilyen jelentős, életre szóló döntés esetében is. Ami figyelemre méltó, hogy a vallásos keretek között kezdett kapcsolatoknál sokkal kevesebben hibáznak, mint a nem vallásos körökben.

Miben segít a mikve (rituális fürdő) és a nidá törvénye az ideális házasságban?

A megismerkedésen kívül még egy dolog szükséges a boldog házassághoz, amivel a modern pszichológia is foglalkozik. Egy kapcsolatban – még ha nagy szerelmen alapult is – óriási probléma, hogy az évek múltával, egy picit megunhatja egymást a pár, hiszen nap mint nap ugyanaz ismétlődik mindkettőjükkel. Hogy lehet, hogy valaki nem képes már örülni a szerelmével való együttlétnek? Egyszerű a válasz: „Táánug tömidi éjno táánug”, vagyis egy olyan élvezetet, ami állandó, az ember előbb-utóbb nem képes értékelni. Hogyan kerülhető ez el? A Talmud szerint (Nidá 31b.) ezért írja elő a Tóra a nidá törvényét. A nidá törvénye leegyszerűsítve az, hogy a menstruáció kezdetétől 12 napig nem lehet semmiféle testi kapcsolat férj és feleség között. A 12 nap elteltével este a feleség elmegy a mikvébe, majd – mivel ez egy micvá – áldással alámerül. Miután a nő hazajön, újra lehet házastársi kapcsolat kettejük közt. A Talmud álláspontja szerint így „a nászéjszaka folyton ismétli önmagát”. Lényegében kettejük szerelme mindig megújul és soha nem a régi.

Az sem elhanyagolható, hogy ebben a 12 napban nyílik mód leginkább arra, hogy férj és feleség beszélgessenek egymással, jobban megismerjék egymást, ugyanis sokszor egy házas életben erre nincs elegendő idő, ekkor viszont az egyetlen megengedett kapcsolat a beszélgetés. Mindez állandóan – még sok esztendő elteltével is – megújítja, felfrissíti a kapcsolatot.

Amit még figyelembe kell venni, hogy azt a házasságot, ami a Háláchán – az isteni útmutatáson alapul – isteni áldás kíséri, ami segíti, és előbbre viszi a kapcsolatot. Ott, ahol az isteni áldás hiányzik a szerelmes pár csupán saját erejére számíthat, külső segítséget nem fog kapni.

Miért ítéli el a Háláchá a házasság előtti szexuális kapcsolatot?

A zsidóság szerint a szerelem és a szex két külön dolog. A szerelem azt jelenti, amikor két test, két lélek összeforr, a szex pedig egy fizikai kapcsolat. A kettő nem ugyanaz! Ami szerelemként ismert, az nem szerelem, hanem főleg a szexuális ösztön kiélése, ami sajnos nem vezethet hosszútávú kapcsolathoz. Az igazságot megvallva, ha belegondolunk, hogy egy fiú és egy lány nem érintkeznek a házasságukig, ennél természetesebb dolog nincs is, ha a házasságot – és benne a szexuális kapcsolatot – a szerelem csúcsának tekintjük. A lényeges kérdés itt az, hogy mit is akar az ember a kapcsolattól? Csupán egy alacsony állatias ösztön kielégítését, vagy egy magas emberi érzéseken alapuló csúcsélményt. Ha az utóbbit szeretné, azt csak úgy tudja elérni, ha egy életre már elkötelezi magát a másik féllel – azaz megtartják az esküvőt –, lélekben, testben egyaránt. Ezen az úton viszont a házasság előtt nem érkeznek el a szexualitáshoz, a Háláchá ezért teljesen kizárja ezt a lehetőséget.

Igen, de mi van abban az esetben, ha „a körülmények még nem megfelelőek” a családalapításhoz?

Több esetben lehet olyan párokkal találkozni, akik már régóta együtt élnek, de arra a kérdésre – miért nem házasodnak össze, azt válaszolják: „még nem tartunk ott”. Hol nem tartanak? Lényegében ők már régen férj és feleségként élnek. A válaszok is ismerősek: „még nincs vége az egyetemnek”, „sose lehet tudni milyen állásom lesz”, stb. Ennek tulajdonképpeni valós jelentése: „Nem vagyok még biztos benne, hogy őhozzá fogok ragaszkodni 5 év múlva, most még kellemes mindkettőnknek, mert nincs semmi elkötelezettség.”

A testi kapcsolat, az intim szerelem csúcsa kell hogy legyen, de amíg valaki azt mondja: „még nem tudom, hogy szeretnék-e vele élni 5 év múlva", akkor éljenek még egymástól külön, és amikor majd véglegesen eldöntik, hogy egymáshoz valók, mikor úgy érzik, nem tudják leélni az életüket egymás nélkül, akkor kötelezzék el magukat és házasodjanak össze. Ha pedig még nem biztos a dolog, miért kellene kihasználni a másik érzelmeit?

A házasságon belül van-e háláchikus utalás az előbb említett szerelem és szexualitás közötti különbségre?

Erre vonatkozóan több előírás is létezik, ami egyértelműsíti, hogy szexuális kapcsolat csak akkor jöhet létre a házaspár között, ha az mély szerelemből fakad.

A Talmud szerint (Nödárim 20b., Sulchán Áruch, Orách Chájim 240:10.), hogyha a férj és feleség haragban vannak vagy vitatkoznak, ne legyen kettejük között testi kapcsolat, csak ha már a béke és a nyugalom visszaállt, mert csak akkor lehet együttlétük az igaz szerelem csúcsa.

Továbbá, ha az egyik fél úgy döntött, hogy el akar majd válni, akkor már attól a perctől kezdve, ne legyenek többé együtt (Gitin 90a., Even Háezer 119:2.). Mivel ez az együttlét immár csak a biológiai szükségletük kielégítése, de nem szerelemből fakadó érzés. Házasságot kötöttek chupá alatt, sevá bráchotot (7 áldás) mondtak, minden teljesen háláchikusan végbement, mégis, ha kettejük közt a szerelem elmúlt, akkor nem lehet testi kapcsolat a házaspár között.

A Talmud még érzékenyen arra is kitér (Nödárim uo., Orách Chájim uo. 2., 9.), hogy amikor a férj és feleség együtt van, gondolataikban is csak a másik járhat, egy harmadik személyre semmiféleképpen sem gondolhatnak, mert akkor az nem jelentene egyesülést. Egyes házassági tanácsadók szerint a boldogtalan házastárs számára az az orvosság, ha éppen egy másik, szemében vonzó személyre irányítja gondolatait, azonban ha így tesz, akkor csak az örömteli testi kapcsolat jön létre és nem a lelki.

A házassághoz testben is, lélekben is a szerelemnek kell vezetnie, és ugyanennek kell megtartania is a házasságot.

Mi a véleménye a vegyesházasságról (zsidó és nem zsidó között)?

A vegyes-kapcsolatokban maximum csak egy tökéletes testi kapcsolat alakulhat ki a két fél között, de egy tökéletes lelki kapcsolat elképzelhetetlen, mivel a két ember különböző. Nem állíthatják, hogy mind a ketten azonosak, mert ez nem igaz, még akkor sem, ha valaki azt mondja, neki a zsidóság nem a legfontosabb. Lehet a második vagy a harmadik helyen, azonban ott nem képesek egyesülni.

Minden zsidó érez valamit például Jom Kipurkor, lehet hogy csak az évben egy napig érzi magát zsidónak, de azon a félelmetes szent napon tapasztalja, hogy párja nincs vele. Ez egy tökéletes egyesülés? És hogyan házasodhat zsidó egy nem zsidóval, ha ezáltal elősegíti a saját népe megszűnését?! Hiszen a vegyesházasságból származó gyermekek már nem lesznek zsidók.

Nem segíthet a tolerancia elve egy vegyesházasságban?

Tolerancia mindössze annyit jelent, hogy a másik felet nem zavarja, amit a párja tesz, azonban nem jelenti azt, hogy érzelmileg ugyanazt képes átélni. Tiszteli a másik hitét, megérti hogy Jom Kipur fontos neki, de nem lehet tőle elvárni, hogy a nap különleges szentségét ő is átérezze. Milyen egyesülés az olyan, ahol az egyik félnek fontos momentumokat egyedül kell megélnie, és nem oszthatja meg mindezt társával?

Elhangzott, hogy a vegyesházaságban a gyermek már nem viszi tovább a zsidó tradíciókat. Miért nem adhatja át mindkét szülő a magával hozott hagyományt és a gyermek ezután eldönthetné melyiket szeretné követni?

A vegyesházasságból származó gyermekek vagy háláchikusan nem lesznek zsidók, vagy gyakorlatilag nem lesznek azok.

Ha a nem zsidó fél a feleség, akkor nincs mit tenni, a gyerek nem lesz zsidó, és én azt mondom, ilyen esetben kár őt zavarni a zsidósággal. Ő nem zsidó, élje a saját életet, így az ő esetében kizártuk ezt az utat. Ha az anya a zsidó, akkor háláchikusan nincs semmi akadálya a zsidóságra nevelésnek, de gondoljunk bele, mikor a gyerek felnéz az apjára, és egy nem zsidót lát, akkor ennek milyen hatása lehet? Átadni a gyereknek mindkét tant – mondjuk a zsidót és a keresztényt – erre azt mondhatom, hogy ebből lehet „egy jó sólet”, de zsidóság biztosan nem, mert kizárt, hogy a gyerek feldolgozza mindezt.

Itt nem kell elvekben beszélni. A Magyarországon eddig eltöltött 10 éves gyakorlatom során azt láttam, hogy egy vegyes-kapcsolatban még akkor is, ha az anya nagyon igyekszik, hogy gyermekének zsidó identitást adjon, leginkább annyit sikerül elérnie, hogy fia bár-micvá lesz, de általában ez az első és utolsó alkalom, amikor a gyerek elmegy a zsinagógába. A gyermeket azonban nem hibáztathatjuk, hiszen mit várhatunk tőle, mikor annyira tiszteli a szüleit, hogy úgy gondolja: „én is olyan leszek, mint ők”.

Ezzel kapcsolatos az a történet is, mely egy faluban játszódik a múlt században. Akkoriban még az volt a szokás, hogy aki megengedhette magának, tanítót fogadott gyermekei mellé, és otthon taníttatta őket. Egyszer egy apa észrevette, hogy a tanár maga nem túlzottan vallásos, mindamellett nagyon jól tanít, a gyermekei élvezettel hallgatják őt. Ekkor megköszönte a tanítást, kifizette a tanítót és elküldte. A tanár ezt kérdezte tőle: „Láthatod, hogy mennyire jó pedagógus vagyok és milyen jól átadom az anyagot a gyerekeidnek, mi a probléma, miért küldesz mégis el? „Azért – válaszolta az apa – mert én attól tartok, hogy a gyermekeim is pontosan ugyanezt fogják tenni. Ők is tökéletesen fogják továbbadni a hagyományt, de ugyanúgy, mint te, ők se fognak ragaszkodni az előírásokhoz.” A tanításnak és a nevelésnek a leghatékonyabb módszere az élő példa, ha a gyermek a tradicionális utat látja, akkor azt fogja követni, de egy vegyes-kapcsolatban ez nem történhet meg.

Mit lehet annak mondani, akit nem érdekel a zsidóság, nem érdekli Jom Kipur, nem érdekli, hogy a zsidó nép meg fog szűnni?

Neki annyit mondhatok, hogy adjon még egy esélyt! Ne felejtse el a zsidóság több mint 3000 éves gyönyörűségét, a 3000 évnyi szenvedést, ha ő maga ezt nem képes értékelni és élvezni, legalább adja meg a lehetőséget gyermekeinek, azáltal, hogy biztosítja számukra zsidóságukat. Kapja meg a gyermek a döntési jogot: akarja-e folytatni a zsidó nép több ezer éves láncolatát.

Akárcsak Magyarországon mindenki számára fontos, hogy a mai Románia területére szakadt erdélyi magyarok, vagy éppen a szerbek között élő vajdaságiak megőrizhessék kultúrájukat, nyelvüket, nemzetiségi egységüket, ugyanúgy ehhez a zsidóságnak is meg kell adni a lehetőséget.

Végezetül azt kívánom mindenkinek, hogy találjon magának olyan párt, akivel testben, lélekben tud egyesülni és boldog házasságban éljenek „ád méá vöeszrim sáná" – 120 éven át!
Beszélgetés Oberlander Báruch rabbival
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Mi húzódik meg a nemek kölcsönös vonzódása mögött? A szexualitás olyan téma, amiről senki nem tud semlegesen nyilatkozni. A szexualitás mindenkinek a természetében benne van, mindenkinek van igénye a szexualitásra és azt, hogy milyen is ez az igény, a neveltetés, iskoláztatás, élettapasztalat és más egyéb behatások formálják.

A misztikusság, a románc, a zene, a holdfény mind csak a természet játéka lenne, hogy a férfiakat és nőket szaporodni kényszerítse? Ahhoz, hogy értelmezni tudjuk szexualitásunkat, meg kell vizsgálnunk, honnan is ered. Kétféle megközelítésből szeretném megvizsgálni e kérdést. Az egyik a tudományos, széleskörűen elfogadott megközelítés. A másik pedig a Tóra felőli megközelítés, különös tekintettel a Kabbala-szerinti értelmezésére.

<center>

</center>

Természetesen rengetegféle tudományos elmélet látott már napvilágot a szexualitásról. A legköztudottabb az evolúciós elmélet, ami azon alapul, hogy a legerősebb, legdominánsabb egyedek azok, akik életben maradnak és továbbadják génjeiket. A biológia tudománya felépíti az élőlényeket a legkisebb sejtből kiindulva, s a fejlődést az evolúciós láncon keresztül levezeti a ma élő állatokig és emberekig. Ebből a szemszögből nézve a szexualitás nem más, mint fajfenntartára irányuló ösztön. A hím megkeresi a legtermékenyebb nőstényt, aki a legegészségesebb utódokat hozza majd a világra. A nőstény pedig azután a hím után kutat, akiknek a legegészségesebb spermiuma van, s aki a legerősebb, hogy meg tudja majd védeni családját. Ez az elmélet sokmindent megmagyaráz a szexualitásról. Megmagyarázza, hogy férfiak és nők miért keresik egymás társaságát. Azt is megmagyarázza, hogy bizonyos vonások miért is olyan vonzók az ellenkező nem számára. Ennek az elméletnek a lényege az, hogy a misztikum, a szépség és a románc mögött az az egyetlen cél húzódik meg, hogy fajunk fennmaradjon. Mivel az ember egy bizonyos fokú kifinomultsággal rendelkező állat, ezért a szexualitás is kifinomultabb emberek esetében. Mivel a modern emberek nem úgy tekintenek magukra, mint “szaporodógépekre”, az evolúció és a biológia szövetkeztek, hogy egyesülésre csábítsák a férfit és a nőt. A szexualitást ugyanis nem csak élvezettel fűszerezték meg, hanem egy bizonyos fokú misztikummal is, ami előrehajt minket romantikus felfedezőutunkon. Az embert azt hinné, hogy felsőbb szintre emelkedett, mint pusztán az “erősebb marad életben” létezés, amikor vágyakozva belenéz szerelme szemébe egy gyertyafényes vacsoránál. Ám az igazság az, hogy egy a “felemelkedés” csak a természet egy játéka, hogy elrejtse a lényeget. Az udvarlás pontosan olyan, mint amikor két méh udvarol egymásnak. Az egyik méh egy bizonyos módon zümmög vagy egy meghatározott illatot bocsát ki, aminek a lényege, hogy egyesüljenek ezután s utódokat hozzanak létre. Emberekre vonatkoztatva a romantika, a virágok, a zene, a holdfény, mind-mind csak a természet játéka arra, hogy két embert összehozzon. A természet kegyetlen. A természtenek mindent kontroll alatt kell tartania. A természet szerint a nőt és férfit kizárólag szaporodás céljából kell összehozni. Nagyjából ez a tudományos megközelítése az emberi szexualitásnak.

<center>

</center>

Nézzük meg mindezt a Tóra tükrében.

A Tóra koncepciója az emberi szexualitásról már a Teremtés könyvének első fejezeteiben megfogalmazódik. Azt tartja, hogy a szexuális vonzalom emerek között arról szól, hogy férfiak és nők igyekeznek a saját isteni másukat megtalálni, hogy kiteljesedhessenek.

A Tóra azt mondja, hogy a férfit eredetileg “kétoldalúnak” teremtette Isten. “Megteremtette a férfit és a nőt és férfinak hívta őket.” Később kettéválasztotta a férfit és a nőt és azóta az elválasztott felek egymást keresik, hogy egyesülhessenek, ahogy Isten megteremtette őket. Azonban nem csak fél-személyek. Sem a férfi, sem a nő. Mindkettőjüknek van saját személyisége. De ha nem találnak egymásra, akkor a transzcendens személyiségük bizonyos részei sosem teljesednek ki. Valami hiányozni fog belőlük, hiszen egyszer egy nagyobb egész részei voltak. Még misztikusabban szólva: a férfi és a nő eggyé akarnak válni Istennel, amikor egymást keresik.

Az emberi faj tulajdonképpen egy entitás, egy férfi-női rendkívüli egység. Amikor a férfi és a nő egyesülnek a házasságban, akkor újraalkotják az isteni képet, amiben eredetileg megalkotta őket a Teremtő.

Kétféle energia egy-egy része van bennünk, s vágyakozás sóvárgás párosul hozzá, hogy ismét egy egész lehessünk. A Kabbala tanításai még ennél is tovább mennek, mert a férfit és nőt nem pusztán két külön nemnek tekintik egy fajon belül. A Kabbala szerint a férfi és a nő nem más, mint két különféle energia az elképzelhető legabsztraktabb formában, s úgy beszél róluk, mint belső energia és külső energia. A női és fés férfi energia egyaránt megtalálható a férfiben és a nőben is, s a természet minden részében.

Még az isteniséget is néha nőiként, néha férfiként írják le. A széleskörben elterjedt feltételezés ellenére, miszerint Isten férfi, a Bibliában nagyon sok nőies tulajdonság olvasható Istenről.

Az emberi fajt Isten saját képére teremtette, de az emberek fele férfi, fele nő, s kettejük egyesüléséből jön létre egy nagyobb egész, az az isteni kép, ami Istennel akar eggyé válni és egy magasabb szintű valóságot keres. Ez a lelke a szexuális vonzódásnak. S ez a vonzódás, ami oly sokféleképp nyilvánul meg a felgyorsult szívveréstől kezdve egészen a vonzódásig, mind csak azért van, hogy férfi és nő újra egy isteni egészet alkothassanak. Nem mintha teljesen el lettek volna választva egymástól, de az emberek magukban nagyon nárcisztikusak, önzők tudnak lenni. De van mindenkiben egy hang, ami azt súgja, hogy valami hiányzik, valami nagyobbra vágyom. S amikor két ember vonzódik egymáshoz, az lehet, hogy szimplán egy biológiai folyamatnak tűnik, de a zsidó nézőpontból, a Tóra megközelítése szerint ez csak a fizikai megnyilvánulása egy sokkal mélyebb, spirituális vonzódásnak.

Ezzel persze nem azt mondom, hogy a Tóra meglátása a szexualitásról alapvetően nem fonódik össze egy új élet létrehozásával. Természetesen összefonódik. De nem csakis és kizárólag ez a lényege. Sokkal inkább a fordítottja igaz, az újraegyesülés az isteni formában ad nekünk erőt ahhoz, hogy új életet hozzunk a világra.

Már magában az egyesülésben is van valami isteni eredetű. Ezt a Halacha (Tórai törvény) is kimondja, mi a házasság szentségét kiterjeszti olyan esetekre is, amikor utódok nemzése nem lehetséges (pl. olyan férfi és nő esetében, akik már túl vannak azon a koron, hogy gyereket vállalhassanak). Ha a szexualitás pusztán a gyereknemzésre irányulna, könnyen mondhatnánk, hogy “Hé, ha nem tartjuk fenn a fajt, akkor mi az értelme a házzasságnak és a szexualitásnak? Csak önző élvhajhászat? Hát hol ebben a szentség?” De a szexualitás szent. A férfi és nő egyesülése isteni cselekedet és isteni élmény.

Simon Jacobson tollából.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A zsidó nők.................

A zsidó nők titka.............


Létezik külön női irodalom és szükség van rá? Sokan már ezt a kérdést is vitatják. Hát még a zsidó női irodalmat: „Miért írna másként egy zsidó nő, mint egy nem zsidó?” Mert más a háttere, fájdalmai, makro- és mikrovilága.

A zsidó nők saját nemük mellett megosztják a férfitársadalmat is, lehet nagyon szeretni és utálni őket, de figyelmen kívül hagyni képtelenség. Meg nem is hagynák. Szókimondóak, cserfesek, kemények, de legbelül nagyon érzékenyek. Sértődékenyek, fújnak és szeretnek. Sokszor háziasszonyok, és a ház urai is egyben.

A zsidó értelmiség számos kiváló és bátor írónőt adott a világnak.
Lugosi Viktória (Budapest, 1962-)
Író, újságíró, kommunikációs szakember. Tanulmányait a budapesti egyetem (ELTE) Jogi karán végezte (1980-85) 1985-97-ig rádiós és televíziós szerkesztő, műsorvezető. 1997-től kulturális kommunikációval foglalkozik. 2002-től 2005-ig a Kulturális Minisztérium kommunikációs igazgatója volt. Első regénye Ajvé címmel 2000-ben jelent meg. Meseregénye 2002-ben Hümmögő címmel jelent meg, mely elnyerte az Év Gyermekkönyve címet.
Mindenkinek, zsidóknak és nem zsidóknak is csak ajánlani tudom ezeket a sajátos atmoszférájú, rabul ejtő hangulatú estéket. A Klauzál13 Könyvesbolt maga egy rejtelmes és zegzugos mesevilág, ahol még lehet és könnyű időzni, olvasgatni, vagycsak ülni jámboran.

Lugosi Viktória: Ajvé című regényéből

„Ezt is ki akarod dobni? – Nagymama a szívéhez kapott, és úgy szorított magához egy zacskót, mint a szovjet filmekben az elfogott partizánnő a csecsemőjét. A zacskóban szakadt nejlonharisnyák voltak. Amíg nagymama a spájzban mentette a menthetőt, mi bent, a szobában kiselejteztük a szekrényből azokat a harisnyákat, amelyeken már a szemfelszedő sem segíthetett.” (Lugosi Viktória: Ajvé)



pestipeti
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Gyongyszemek a Talmudbol es a Midrasbol

Gyongyszemek a Talmudbol es a Midrasbol
Az Asszony.


Az asszony hamarabb ismeri fel a szegeny,mint a ferfi. Elobb latja hol kell segiteni.

A ferfi a piac, az asszonye a haz. Jaj ha felcserelik,jaj,ha osszetevesztik.

Nem konnyu hires ember felesegenek lenni.De meg nehezebb hires asszony ferjenek lenni.

Miert kerte Aron a zsido asszonyok ekszereit? Remelte hogy idot nyer ezzel.Mert tudta,hogy ha egy asszonytol az ekszereit kerik, akkor sokaig kell varni, mig azokat szepszerivel odaadja.

HA nosulsz, ne menj lakni szuleidhez.Mert irva van;Hagyja ott anyjat apjat es ragaszkodjon az o felesegehez.
De feleseged szuleihez se menj lakni, mert a korpanak is nayobb sulya van ,mint annak a vonek aki aposanal lakik.
Ezert tanitjak bolcseink, hogy meg nincs foglalkozasod es mig nincs lakasod ne hazasodjal.

Nem azert szereti a no a nemes kovet,mert becses,hanem azert becses a nemes ko,mert a no szereti.

Amig egyedul vagy ;negy fal a neve.
HA asszonyod belep;otthon lesz belole.

Szeresd felebaratodat,mint tenmagadat, a felesegedre nem vonatkozik.Azt jobban kell szeretned onmagadnal.

Lehet var, lehet palota vagy kastely,de otthon csak akkor lesz, ha benne az asszony.

A hu es szereto felesegnek a ferje mindig adosa marad.Mert a boldogsag,melyet minden no ferje szamara teremt,feler minden aranybanyaval.

Aki a feleseget bantalmazza, csak tevedesbol lett ember.

Ahol rosszak a nok,azert azok, mert a ferfiak meg rosszabbak.

Veszedelmes fegyver az asszony nyelve.A ferjek azert meg sem ettol felnek a legjobban. A ferjek reme az assszony hallgatasa.

Koran kelni, megvedeni az asszonyt a tamadasok ellen,minden falatot megosztani a tieiddel:ezeket meg a kakastol is eltanulhatod.

Ha hazsartos a feleseged,nem kell felned a pokoltol.Levezekled idelenn,meg ezena vilagon minden bunodet.

Az asszonye az ekszer, az asszonye a dragako, az illatszer es a pipere.Ne irigyeljetek tole.Ove az elet legnagyobb fajdalma is :az anyasag.

A felseged mosolya a legszebb jutalom,a feleseged haragja a legnagyobb buntetes. A feleseged orome az eleted legnagyobb boldogsaga.

Tiszteld asszonyodat mert csak miatta van aldas a hazadon.

Akarmihez fogsz elobb tanacskozzal felesegeddel.

Van egy haboru ,melyben akkor is vesztes vagy,ha gyozol;ha a felesegeddel harcolsz.

Mikor szerettuk egymast, elfertunk a kard elen is.Most,hogy elmult a szeretet,hatvanoles terem is szuk nekunk.

Bar judan rabi tanacsa:egytanacsot adhatok veletek az eletben;azt hogy ne haragudjatok mindketten egyszerre.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Miért jobb a zsidó nőknek?

Miért jobb a zsidó nőknek?

Leszögezem jóelőre, én egyáltalán nem szándékozom vallást, és/vagy nemet változtatni, de ez a téma engem sokáig nem hagyott nyugodni. Szegény zsidó nők nem ülhetnek együtt a férfiakkal a zsinagógákban, otthon kell csinosítgatniuk a kis családi fészket, mindenféle durva szabálynak meg kell felelniük, de ahogy utánanéztem a dolognak, meglepődve kellett levonnom a tanulságot, hogy bizony sok zsidó nőnek jobb dolga van, mint a nyugati kultúrában szocializálódott sorstársaiknak.
Először is, a zsidó kultúra nem tulajdonít alávetett szerepet a nőknek. Elismerve a férfiak és nők közötti különbségeket, bár megkülönböztetve a nő és a férfi szerepét a családi életben, fontossági sorrendet nem állít fel a két nem kötelességei között. Sőt, ha szigorúan nézzük a tradicionális zsidó vallási szabályokat, akkor láthatjuk, hogy a vallási élet központja egyáltalán nem a zsinagóga, hanem az otthon, tehát az a hely, ahol éppen a nőnek vannak fontos feladatai. Ezek a feladatok pedig olyannyira megbecsültek, hogy ezek elvégzése mentesít egyes kivételes fontosságú vallási szabályok betartása alól is (pl. ünnepek, imaalkalmak pontos idejét meghatározók esetében). Valójában összesen három kizárólagos törvény vonatkozik a nőkre (gyertyagyújtás ünnepek kezdetekor, egy bizonyos mennyiségű tészta félretétele kenyérsütéskor, és szexuális élettől való tartózkodás menstruáció idején, majd a ciklus végeztével rituális fürdő vétele).
Minden hónap első napja, az ún. Rosh Chodesh, “nőnap” a zsidóknál. Ez eredetileg a 12 törzs ünnepe volt, egy-egy hónapot szentelve mindegyik törzsnek, de mivel a nők nem vettek részt a pusztai vándorlás során az aranyborjú építésében, sőt megtagadták ékszereik beolvasztását is, jutalmul minden hónap első napján mentesülnek mindenfajta munkavégzés alól. A dologban az a legszebb, hogy a Rosh Chodesh férfiak ünnepe volt a zsidó tradíciók szerint, akiknek viszont hűtlenségükért el kellett szenvedniük ennek elvesztését.
A zsidó nőknek mindig is joguk volt eladni, vásárolni, földet birtokolni. Ezek annak ismeretében figyelemreméltó, hogy a nyugati nők mindezt a 20. század nagy részében még nem tehették meg.
A rabbik gyakran kikérik feleségük véleményét, akiknek saját címük is van, ők a rebbetzinek, így szerepük a társadalomban kiemelkedő. Olyan forrásokat is találunk, amelyek megörökítik egy házasulandó pár kötelezettségeit, melyek között ott szerepel az újdonsült feleség részéről a Tóra tanítása ifjú férjének.
A szexuális erőszak nem csupán házasságon kívül, de azon belül is tilos. Amennyiben egy nő feljelenti férjét, hogy az erőszakoskodott vele, vagy csupán azért, mert nem volt hajlandó megszakítani az aktust akkor, amikor a nő akarta, panaszának teljes a jogalapja, és a kedves férj bizony nagyon pórul járhat, ha nem tudja kordában tartani szexuális vágyait. A nőt természetesen semmilyen más módon sem szabad bántalmaznia férjének, hiszen minden ilyen cselekedet a törvény szerint büntetendő.
Amennyiben egy zsidó nő összeházasodik egy nem zsidó férfivel, gyerekük hivatalosan zsidó zármazású lesz. Fordított esetben ez nem valósul meg. Ez a tény aztán végképp alátámasztja a zsidó nők kiemelt szerepét a társadalomban.
Érdekes még, hogy bár a férfiak több törvényt kell, hogy betartsanak (és ez számukra nagy büszkeség, hiszen ha valamit a törvény parancsa szerint cselekszenek, és nem csak mert úgy esik jól nekik, annak sokkal nagyobb a jelentősége), a nők birtokolják az ún. binah-t nagyobb mértékben, ami a megérzés, megértés és intelligencia összefoglaló megnevezése.
A vallási életben pedig egyszerűen azért aktívabbak a zsidó férfiak, mert a zsidó nőre van bízva az otthon ápolása, így a férfi állapota is nagyban függ felesége gondoskodásától. A női és férfi szerepek tehát egyenlően fontosak a zsidó vallásban.


ithehun.wordpress.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A zsidó nők "egyenlőbbek"!

<big><big>A zsidó nők "egyenlőbbek"!</big></big>

A lubavicsi rebbe véleménye a nők és férfiak egyenjogúságáról a zsidóságban. A nő és a férfi élethivatása azonos, mégis különböző: más-más út vezet számukra a megszentelt zsidó élethez. Az asszony, aki férfi módra él, nemcsak a természettel és isteni feladatával kerül szembe, hanem saját méltóságával és önértékelésével szembeni nemtörődömségéről is tanúságot tesz.
Alacsonyabb rendűek-e a nők a zsidóságban, mint a férfiak? A Tóra és az általa meghatározott életmód hátrányosan megkülönbözteti-e őket? Úgy tűnik, vannak, akik így gondolkodnak, hiszen a nők felszabadításáért folytatott küzdelmek lobogójára a zsidó törvény előtti egyenlőséget is kitűzték.
Az egyenlőség követelése jogos célkitűzés. Mindenki Isten hasonmásaként teremtetett, és egyetlenegy embert, egyetlen népcsoportot sem érhet méltánytalanság, senkit sem szabad egyenlőtlen elbánásban részesíteni. A zsidó nők pedig, úgymond, éppenséggel ilyen méltánytalanságok szenvedő alanyai lennének.
A judaizmus a változásokat követelők szerint mind az életmód, mind a vallás tekintetében kirekesztő magatartást tanúsít a nőkkel szemben. Többnyire arra hivatkoznak, hogy a férfiak munkába járnak, míg a nők hagyományosan a háztartást vezetik, és a gyerekeket nevelik. Vajon megalapozottak-e ezek a vádak?
Más-más, mégis egyenlő
A Tóra egyértelműen különböző szerepet jelöl ki a férfiak és a nők számára. A különbözőség azonban nem jelent egyenlőtlenséget, ugyanakkor az egyenlőség nem azonosság. A teremtés isteni terve szerint különbség, eltérés van a férfi és a női hivatás között, amelyek egymással összhangban működnek, egymást kiegészítve valósítják meg ezt az isteni tervet. Egyik szerep sem alacsonyabb rendű a másiknál: egyszerűen csak különbözőek.
Ha egyáltalán összehasonlítást tennénk, az önmegvalósítás, a fontosság és a hasonló kritériumok rangsorában a nők feladatait tekinthetnénk magasabb rendűeknek. Létezik-e magasztosabb dolog, mint világra hozni egy zsidót, biztosítani a zsidó nemzet, a "szent nép" fennmaradását, s általa a Tórának és tanításainak, Isten szavának megőrzését?
Igen, a zsidó hagyomány szerint a nők feladata elsősorban a gyermeknevelés és az otthon fenntartása. Ez szent hivatás, fontosabb, mint bármi más. A mai kor elferdült felfogása szerint azonban nem az a fontos, hogy a nőnek legyenek gyermekei, nevelje őket örökségünk szellemében, lássa el az egész háztartást férjestül, hanem az, hogy keressen ugyanannyit, mint a férje, érvényesüljön, és érjen el minden egyebet, amit a társadalom az élet legfőbb céljának tekint.
A nők a legbecsesebb ajándékot kapták Istentől, és azt várják tőlük, hogy értéktelen limlomokért elkótyavetyéljék. Isten végtelen bölcsességében felruházta a nőt azzal a képességgel, hogy kilenc hónapon át magzatot hordjon méhében, és világra hozza a szent nép új tagját. Egyetlen férfi sem képes erre – legyen bármily okos, erős vagy áldozatkész –, csakis a nő. Létezhet-e teljesebb önmegvalósítás az Isten adta hivatás teljesítésénél?
Mi a fontosabb?
Az egyenlő jogokért való küzdelem nemcsak fölösleges, de sajnálatos módon magának a "jognak" a fogalmát is meghamisítja. Aki unos-untalan azt propagálja a lányoknak, hogy csak akkor valósíthatják meg magukat, ha férfi módra viselkednek, az megfosztja őket az anyasághoz, a zsidóság és a Tóra fenntartásához való természetes joguktól! Csalás arra biztatni a nőket, hogy minden hivatások legszentebbikét olyasmire váltsák, ami ehhez képest jelentéktelen.
Vétek arra tanítani a fiatal lányokat, hogy előbb az üzleti vagy az értelmiségi életben érvényesüljenek, és csak azután alapítsanak, ha akarnak, családot, otthont. Súlyos hiba azt sulykolni beléjük, hogy a gyermeknevelés és a házimunka másodrangú tevékenység, amelyet csak akkor vállalhatnak, ha az üzleti vagy szakmai életben már érvényesültek. Ahhoz, hogy valaki jó anya és háziasszony legyen, megfelelő felkészültséggel kell rendelkeznie, és biztosnak kell lennie abban, hogy ez az elsődleges feladata.
Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül baj, ha a nők dolgoznak. Csakhogy nem rangsorolás, hanem felismerés kérdése, mi is elsődleges hivatásuk, és mi az Isten által számukra rendelt feladat. Hamis megközelítés a nők szent hivatását az üzleti vagy szakmai érvényesülés öncélú eszményével szembehelyezni. A Tóra tanulása érdekében például régóta megengedi a hagyomány az asszonyok munkavállalását azért, hogy férjük teljesen a Tóra tanulmányozásának szentelhesse magát.

Felszabadulás vagy megalázkodás
Úgy is mondhatnánk, a nők felszabadításáért küzdő mozgalom éppen az ellenkező célt éri el: lealacsonyítja a nőket. Aki tisztában van saját értékével, és meg van győződve arról, hogy egyenlő másokkal, annak nincs szüksége arra, hogy más akarjon lenni, mint ami. Csak az próbál mások bőrébe bújni, aki alacsonyabb rendűnek, értéktelenebbnek érzi magát a többieknél.
A zsidó nőknek megvan a maguk hivatása, a maguk azonosságtudata, a maguk értéke. Miért kell hát hihetetlen erőfeszítéssel a férfiak hivatását, azonosságtudatát, értékeit megszerezni? Alacsony gondolkodásról, az önbecsülés elképesztő hiányáról, kisebbségi érzésről tesz tanúságot az, aki úgy érzi, a szemétre kell vetnie mindent, ami a nőt megkülönböztetheti a férfitól.
A Tóra nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a férfi és a női hivatás közötti eltérés nem jelent egyenlőtlenséget. Ahogyan kimondja: "Férfi ne öltözzék asszony módjára!", ugyanúgy megparancsolja: "Asszony ne hordja férfi ruháját!" Sem a férfi, sem a nő nem teljesítheti Isten adta feladatát, nem valósíthatja meg magát a másik képében. A nőnek nincs miért alacsonyabb rendűnek éreznie magát a férfinál, ezért szükségtelen arra törekednie, hogy olyan legyen, mint a férfi.

Kié a gyermek?
A férfi és nő közötti lényeges különbség tisztázatlansága egy másik gondolkodásbeli rendellenesség elterjedésével jár, amely megfosztja a nőket anyai jogaiktól. A zsidó törvény úgy rendelkezik, hogy a gyermek ahhoz a néphez tartozik, amelyhez az anyja. Ennek egyik oka az, hogy az embrió az anya méhében alakul ki, abból táplálkozik: ezért tartozik az anya népéhez. A zsidó nép esetében ez azt jelenti, hogy a gyermek csak akkor zsidó, ha az anyja zsidó.
Vannak, akik szembefordulnak ezzel a vitathatatlan természeti ténnyel, és úgy vélik, hogy az apát kell figyelembe venni a gyermek hovatartozásának meghatározásánál. Ez a szemlélet nemcsak minden logikai alapot nélkülöz, de effektíve elorozza az anyától a gyermeket, akit kilenc hónapon át méhében hordott, akiért a szülés fájdalmait elviselte, és akit boldogan a világra hozott. Felháborító igazságtalanság!
Nem folytatódhat a dolgok természetes rendjének felborulása. A világ összes asszonyának, zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt tiltakozniuk kell gyermekeik elrablása ellen. Nevetséges, hogy emberek ilyen gyalázatosságot követhetnek el az anyák ellen és Isten ellen, aki felruházta az anyákat a gyermekáldás kizárólagos jogával!
Itt az ideje, hogy helyreálljon a világ rendje: ne nevezzék a sötétséget világosságnak, és a fényt árnynak! Itt az idő, hogy visszanyerje méltóságát és értékét a nők szent feladata, amelyet az otthon támaszaként, a zsidó élet és hagyomány kovászaként, formálójaként és fenntartójaként töltenek be.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A zsidó nő

Az otthon melegét vigyázó, jámbor vallásos családanya? A társadalmi korlátokat lebontó, egyetemet végzett, önálló értelmiségi asszony?

Szerep és hagyomány

A zsidó vallás a nőkre három fő kötelezettséget hárít. Az első: a szombati gyertyák meggyújtása. A szombat (sabat) beköszöntét gyertyagyújtással ünneplik a zsidó otthonokban. Ez a házi békét szimbolizálja, ezért az asszonyok feladata. A második: a konyha rituális tisztaságának, a kóserságnak a megtartása. Ennek része az ún. chala-vétel, amikor a ház asszonya kenyérsütéskor egy olajbogyónyi tésztát a tűzbe dob. A harmadik kötelezettség a rituális fürdőben való havonkénti megtisztulás a menstruáció után. A hagyományos asszonyi szerepek tehát nem sokban különböztek a nem zsidó közösségek női modelljeitől: az otthon biztonságának megteremtése, gyermekszülés és -nevelés. Ahogy a Magyar Izraelita Nőegyletek Országos Szövetségének évkönyve fogalmazott: „az asszony a ház papnője.”
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
„Fontos, hogy saját otthonunk legyen”
Pető Andrea beszélget a nőtudományról Shulamith Reinharz professzorasszonnyal
Shulamith Reinharz könyve a feminista módszertanról a társadalomtudományi kutatásban, egyike volt azon kulcsfontosságú könyveknek, melyek megerősítettek engem abban, hogy másképpen is lehet a társadalomtudományt művelni:
demokratikusabb módon. Kivételezett a helyzetem, hiszen Shulamith Reinharz, a Boston melletti Brandeis Egyetem Hadassah International Research Institute on Jewish Women, és Women's Studies Research Center igazgatója az irodájában fogadott.
– Ön tudósként, szociológusként kezdte a pályáját. Mi késztette arra, hogy a nőtudomány intézményesüléséért dolgozzon? Miért szereti az ilyesféle munkát, mikor a legtöbb tudós gyűlöli az adminisztrációt?
– Nagyszerű kérdések ezek, melyekről én magam is sokat gondolkodom. Azt mondanám, hogy én még mindig tudós vagyok, szociológus, és nagyon sokat köszönhetek a társadalomtudománynak. Ha nem lennék kutató, nem lenne Ph.D.-m, ha nem lennék a Szociológia Tanszék professzora, akkor mások szemében nem lenne hitele mindannak, amit véghez viszek. Hogy miért vagyok aktív a nőtudomány intézményesítésében is? Mert senki nem lehet erős, ha nincsen saját otthona. Ha a zsidókat veszed például, azért voltak annyira kiszolgáltatottak a Holocaust alatt, mert nem volt saját hazájuk. A saját otthon azért is fontos minden csoport számára, mert szükséges a saját továbbfejlődéséhez. A legjobb dolog, ami a nőkkel a tudományban eddig történt, a nőtudomány létrejötte: a saját helyünk, ahol kidolgozhatjuk a saját gondolatainkat, kockázatot vállalhatunk, és új lehetőségeket építhetünk ki.
Amikor adjunktus voltam a Michigani Egyetemen, majd később a Brandeis-en, a munkám azon múlott, hogy a nálam idősebb nők mennyire sikeresek abban, hogy megteremtsék a társadalmi nemek tudományának legitimációját. Ezt a gondolatot magamévá tettem, mikor előre léptem a pályámon, és én már segíthettem a többi nőt. És mikor professzori kinevezést kaptam 1991-ben, felelősséget vállaltam, hogy létrehozok egy olyan ütőképes intézményt, amely a kutatónők „otthona” lehet.
Kezdtem úgy látni, hogy egy nőtudományi központ igazgatása egyfajta politikai aktivizmus. Meg tudom változtatni az egész egyetem tanrendjét, ha stratégiában gondolkodom. Jelenlegi új projektem egy tényfeltáró újságírással foglalkozó intézet létrehozása: a minimális pénzt már megszereztem hozzá. A pénz a legfontosabb eszköze a politikai aktivizmusnak. Sajnos sok feminista aktivista nem szeret pénzt szerezni, ezeknek a nőknek ezért aztán nincs elég hatalmuk. Magamat tudományos vállalkozónak tartom. Több tucatnyi állást hoztam létre, ahol az emberek szeretik a munkájukat, bátorítva érzik magukat, és nagyon kreatívvá válnak. Igyekszem ilyen emberekkel körülvenni magam, mert tőlük minden nap tanulhatok.
– Miközben interjút ad nekem, beszélget az intézet munkatársaival, és egy irodalmi felolvasó estet is szervez. Mi a titok? Honnan van ennyi energiája? Volt a családjában valaki, aki aktív volt a közösségben, és akitől mindezt eltanulta?
– Szeretek egyszerre több dolgot csinálni. A sok feladat szórakoztat. Örömet okoz, ha kapcsolatot tudok létrehozni emberek és ötletek között. Meg emberek és emberek között, persze.
Lehet, hogy az optimizmusomból fakad a sok energiám. Jogos a kérdés: mitől vagyok olyan optimista? Ismét a Holocausthoz kell visszatérnem. Optimista vagyok, mert mind a két szülőm túlélte. Túlélték, mert kedves emberek segítettek nekik, és mert ők maguk is cselekedtek. Habár a világunk nem tökéletes, ezen el lehet keseredni – mégis, ma sokkal jobb, mint ötven évvel ezelőtt volt. Hiszek abban, hogy az emberiség fejlődik, hogy jó irányba tart.
– Hányszor kérdezték meg eddig Öntől, hogy mikor lesz a férfiaknak is Nemzetközi Kutató Intézetük a Brandeis egyetemén? Engem tucatszor megkérdeztek már, amúgy elismert férfi kollegáim, hogy mikor kezdek már végre “férfi történelemmel” foglalkozni.
– Sokan érdeklődnek a férfitudományról, és azt hiszik, viccesek. Néhányan komolyan gondolják, mert nem értik az egészet. Van kész válaszom erre. Azért hoztuk létre a nőtudományt, mert minden más: férfitudomány. Fel kell készülnünk az efféle kérdésekre, ha olyasmit csinálunk, ami nem tartozik a főcsapáshoz. Ha valami újat akarunk megvalósítani, akkor annak a létjogosultságát meg kell magyaráznunk.
– Ön egy olyan kutatóintézet igazgatónője, amelyik a zsidó nők kutatására szakosodott. Mi teszi a zsidó nőt olyan érdekessé, hogy disszertációk és publikációk egész sora foglalkozik a témával, sőt kutatására külön intézetet hoznak létre?
– Engem a zsidó nők több okból is érdekelnek. Először is, a nőtudomány elhanyagolta a zsidó nőket, még akkor is, mikor a kisebbségekre irányította a figyelmet. Ugyanígy a judaisztika is elhanyagolta a nőket. Az igény pedig elég egyértelmű. Ha a zsidó nőket kutatjuk, jobban meg tudjuk érteni a zsidó férfiakat, mert a judaisztika azzal az előfelvetéssel dolgozik, hogy ami igaz a zsidó férfiakra, az igaz a zsidó nőkre is. Ez persze nem így van. Ezért a zsidó nőket kutató intézet mindkét területet fejleszti. Másfelől a zsidó nők helyzetének tanulmányozása azért is különösen hasznos, mert rajta keresztül a kettős diszkriminációt nem csupán megértjük, hanem azt is látjuk, hogy mindez a kreativitás különleges formáit hozta létre. Végül pedig, azért érdeklődőm a zsidó nők iránt, mert ez egyike a saját identitásaimnak.
Vannak politikai céljaim is a zsidó nők kutatásával. Meg akarom győzni az amerikai zsidókat, hogy van zsidó élet – érdekes, értékes zsidók; nemcsak nélkülöző és menekült zsidók – a világ minden részében. Meg akarom győzni az amerikai zsidó szervezetek vezetőit, hogy vannak zsidó nők is, mindenütt a világon. Érdekel a zsidó nép túlélése és újravirágzása. Fontosnak tartom, hogy támogassam a régi, nagy, de nem túl divatos zsidó nőszervezeteket is – ezért működünk szorosan együtt például a Hadassah-val..
– Hogyan jellemezné az intézetének a profilját, és hol helyezné el a nemzetközi tudományos közéletben? Milyen intézményes és tudományos kapcsolatai vannak az izraeli és az európai zsidó nőkkel?
– Intézetünket 1997-ben alapították, és még mindig a kísérletező fázisban van. Jól működik ma már a könyvkiadás, a lapkiadás, a bentlakásos ösztöndíjas program, az éves nemzetközi konferencia, az évente kiadott falinaptár, a kutatási ösztöndíj és a nyári gyakornok akció. Azt hiszem, az amerikai judaisztikában dolgozók jobban ismerik az intézetünket, mint a nőtudományban dolgozók. Ezen a téren vannak még tennivalóink. Az izraeli nőkkel intézményes kapcsolatban állunk. Európával a kapcsolatunk gyengébb, de fejlődik. Ezt a kapcsolatot egy zsidó női kutatóhálózat létrehozásával szeretnénk formalizálni.
– PA: Európában nagyon erős az Izrael ellenesség, elsősorban az értelmiségiek, és főleg a baloldaliak között, mely gyakran antiszemitizmusként jelenik meg. Mi a helyzet Amerikában? Mi a feministák válasza erre? Hol helyezné el az intézetét az amerikai feministák ideológiai térképén?
– Sajnos, nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy komoly Izrael-ellenes és antiszemita érzések élnek az európai értelmiségiek között. Valójában ezek az érzelmek a baloldalon már nagyon régen jelen voltak. Én nem értem az antiszemitizmust! Nem értem, hogyan lehetnek az európaiak antiszemiták, miután megöltek hatmillió zsidót, alig néhány évtizede. Másrészt azt hiszem, hogy az Izrael-ellenes érzelmek nem csak antiszemitizmusra alapozódnak (ha van ilyen egyáltalán), hanem a tudatlanságra, és arra, hogy az európaiak képtelenek kilépni abból a téves nézőpontból, hogy a palesztinok a vesztesek. Sajnos az amerikai feministák nem néznek szembe ezzel a problémával: ha Amerika-ellenesek, akkor a régi érvelést használják – ami persze részben igaz –, hogy Amerika okozza a világ összes konfliktusát. Az Izrael-ellenes nézetek az amerikai feministák között nem újak, de összekapcsolódnak az Amerika-ellenességgel, a Palesztin barátsággal, a „palesztinok az áldozatok” vélekedéssel. A dolgot még inkább nehezíti, hogy azok az amerikai csoportok, amelyek kiállnak Izrael mellett, nem jelennek meg nyilvánosan. Úgy érzik, hallgatniuk kell, és szégyenkezniük a véleményük miatt.
A Brandeis University Press és a University Press of New England közösen jelenteti meg könyvsorozatát, melynek célja, hogy a zsidó nők életéről és a zsidó társadalmi nemek tudományáról alapvető ismereteket közöljön. Az Eszter Táskában a kötetekről majd recenziót közlünk. A lista:
ChaeRan Y. Freeze: Zsidó házasság és válás a cári Oroszországban
Judith R. Baskin: Midrash nők. A női megjelenése a rabbinikus irodalomban
Susan Sered: Mitől betegek a nők? Anyaság, alázat, militarizmus az izraeli társadalomban
Ludmilla Shtern: Elhagyni Lenigrádot. Egy szovjet emigráns igaz kalandjai
Jael Silliman: Zsidó portrék indiai keretben- Női elbeszélések a remény diaszpórájából
Rahel R. Wasserfall szerk. Nők és a víz. Menstruáció a zsidó életben és jogban
Pamela S. Nadell, Jonathan D. Sarna (szerk.) Nők és az amerikai judaizmus
Marjorie Agosin: Bizonytalan utazók. Beszélgetések Amerikába érkező zsidó női migránsokkal
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
[h=1]Bécs múltja a zsidó nők szemszögéből[/h]


1938-ig a bécsi fotóstúdiók háromnegyedét zsidó nők vezették: e megállapítás köré épül a bécsi zsidó múzeum új kiállítása. A tárlat 2013. március 3-ig látogatható.

zsid_ni_fotogrfusok_1.jpg

A kilenc hónapig tartó felújítás és elegáns belső átépítés után a nagyközönség számára ismét megnyitott épületben huszonöt fényképésznőt ismerhetnek meg a látogatók. Kitűnő felvételeket láthatnak és nem akármilyen életutakat követhetnek, amelyek együtt az osztrák fotóművészet jelentős fejezetét képviselik - egyben pedig Ausztria és Európa történelméről is eredeti szemszögből számolnak be.

Dora Kallmuss például az egyik úttörőként ismerte fel, milyen pályalehetőséget kínál ez a hivatás. Tehetős ügyvédcsalád gyermekeként 1905-ben ő az első zsidó nő, akit a bécsi fényképészeti társaság felvett a tagjai közé. Fotóit Madame d,Ora néven jegyezte és Benda nevű asszisztensével együtt 1907-ben nyitotta meg saját stúdióját, amely hamarosan a monarchia egyik legismertebb és legkedveltebb fényképészeti műhelyévé vált. Összetéveszthetetlen egyéni stílusának olyan sikere volt, hogy vállalkozása nem csupán túlélte az első világháborút, de 1924-ben Párizsban is üzletet tudott nyitni. A nácizmus elől oda húzódott vissza, Franciaország német megszállását egy kolostorba rejtőzve élte túl.

Az első világháború utáni Ausztria képeslapjait és folyóiratait lapozgató olvasó általában is azt érezheti, hogy Bécs a nők és közülük is főleg a zsidó nők városa volt - hangsúlyozzák a kiállítás rendezői. A vállalkozó szellemű hölgyek által létrehozott fotóstúdióknak komoly kisugárzása volt a városban. A fényképészek főleg szabadfoglalkozású értelmiségi családokból származó nők közül kerültek ki.

zsid_ni_fotogrfusok_3.jpg
Elisabeth Bergner (1931)

Az osztrák főváros zsidó családjaiban a nők oktatása fontos kérdésnek számított. A bécsi lányiskolákban nyolcszor olyan nagy volt az e kisebbséghez tartozók aránya, mint a zsidóké a város összlakosságában, és az iskolát elvégezve többen választottak maguknak önálló kereső foglalkozást, mint általában. Dora Kallmus pályája ebben is tipikus volt.

A fotózás azért is vonzó lehetőséget jelentett e körben, mert nem volt előfeltétele a felsőfokú diploma, amelyet abban az időben csak nehezen szerezhettek meg, viszont olyan szakma volt, amely jó esélyt nyújtott a sikerre és művészeti elismerést is nyújtott. A műhelyt akár a lakásban is be lehetett rendezni, komolyabb befektetést csak a felszerelés igényelt.

Ausztria zsidó női fotósai élen jártak a divat- a portré- a sport- a tánc- és az aktfotózás terén. A kiállítás több szép felvételt mutat be a háború után Amerikában még híresebbé vált Trude Fleischmann, illetve a világjáró Germaine Krull ebbeli munkásságából, bár az utóbbi felette kalandos életútja nem köthető közvetlenül az osztrák fővároshoz.

A kiállításon bemutatott nők felívelő pályájának az Anschluss, a náci bevonulás vetett véget. A műveikkel felidézett fotósok egy része - köztük Edith Barakovich, Friedl Dicker, Arabella Robitschek-Gyarmati - nem élte túl a holokausztot, mások emigráltak. Csak kevesen tudták úgy folytatni hivatásukat, mint Madame d'Ora vagy Trude Fleischmann.

zsid_ni_fotogrfusok_2.jpg
Fotó: Jüdisches Museum Wien

A látogató nemcsak a híres fotós nőkről alkothat képet a múzeum több termét és még lépcsőházát is megtöltő gazdag fekete-fehér anyag alapján, hanem az osztrák főváros korabeli életéről, társadalmáról, az ott élő vagy oda látogató hírességekről is. (Néhány a kiállított portrék által megörökített személyiségek közül: Tamara de Lempicka festőnő, Alban Berg zeneszerző, Adolf Loos építész, Stefan Zweig, vagy a Bécsbe látogató Albert Einstein, Thomas Mann, stb.)
 

lanyil1

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezeket a "tanácsokat" azaz a "tudást" több mint ötezer év (írásos) tapasztalata szülte. Mert a tudás minden szegmense érdekes volt és nem CSAK a kiváltságosok privilégiuma volt annak ismerete. A nézetek eltérhettek, a viták mindennaposak voltak, de az alapvetéseket senki nem kérdőjelezte meg.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
VEGYES HÁZASSÁGOK: AZ ÖSSZETARTOZÁS VAGY AZ ELVEK A FONTOSABBAK?
Szerző: Földi Barbara

Egy vegyes házasságban élő anya története a családon belül feszülő ellentétekről. Vajon melyik megoldás a jobb: ha vállaljuk, kik vagyunk, honnan jövünk, vagy a családi béke kedvéért úgy teszünk, mintha nem lennének köztünk különbségek? Mi a fontosabb, hogy szeretve, elfogadva legyünk vagy, hogy kiálljunk az elveinkért? Szerkesztőségünkbe megrázó levél érkezett.

Az 50-es években voltam gyerek, rögtön a háború után születtem, miután hazatérhettek szüleim a koncentrációs táborból. Az egyiküket az amerikaiak, a másikukat az oroszok szabadítottak ki, még nem voltak házasok, csak több éve szerették egymást.

A karácsonyt nem tartottuk, viszont titokban megültük a fontosabb zsidó ünnepeket. Már nagyon korán elmondták, mi zsidók vagyunk, őket elhurcolták emiatt, a testvéreik közül hárman meg is haltak, és ott maradtak a nagyszüleim is.

kar%C3%A1csony.jpg


A másságot néha büszkén éltem meg, néha fájt, hogy nem vagyok olyan, mint a többi osztálytársam, akik szinte kivétel nélkül ünnepelték például a karácsonyt. Én alig néhánynak mertem elmondani, hogy mi mások vagyunk, hogy nekem otthon sokáig még Jézus nevét sem volt szabad kimondanom.

Addig könyörögtem, míg végül 10 éves koromban mégis vettek a szüleim egy fenyőfát, és kérhettem karácsonyra valamit én is. Egy karórát kaptam, nagy boldogság volt.

Annak ellenére, hogy nem volt könnyű a másságomat elfogadni, felvállalni, mindig fontos volt, hogy zsidó vagyok. Ez volt az első, amit minden kezdődő baráti kapcsolatomban elmondtam magamról.

Mégis, amikor 56 után anyámék kérelmezték a vízumot az izraeli kivándorláshoz, én azt mondtam: ha ki akarnak menni, menjenek, de engem tegyenek intézetbe, mert én magyar akarok lenni. Ekkor úgy döntöttek, maradunk.

Gimnázium után egyetemre kerültem, bölcsészetre, és akkor már ismertem azt a fiút, aki pár hónap múlva a férjem lett. Ő református, vallásos családból jött, de mindig vonzódott a zsidókhoz, sokszor azt hazudta másoknak, ő is zsidó. Az édesanyja rögtön befogadott, ő gépelt, titkárnő volt egy zsidó jogásznál évekig.

Apám aggódott, mi lesz, ha egy keresztény fiúhoz megyek, ha megint üldözni fogják a zsidókat, de én kinevettem...

Chelsea_Clinton_zsid%C3%B3-kereszt%C3%A9ny_esk%C3%BCv%C5%91je.jpg


Chelsea Clinton zsidó-keresztény esküvője (illusztráció)


Másfél év múlva kislányunk született, akit se zsidóként, se reformátusként nem jegyeztettünk be. Többször meséltünk neki a nagyszülei sorsáról, megmutattuk az Izraelből érkező fényképeket, itteni, életben maradt nagybácsik és nagynénik különféle meggyőződésével is megismerkedett.

A lányomat sosem vittem zsinagógába, de a böjtöt tartotta velünk. Valahogy mégsem volt neki fontos, érdekes a zsidó tudat.

És mikor nagylányként az első szerelem elérte, egy katolikus fiúba szeretett bele. A család legnagyobb megdöbbenésére ki is keresztelkedett a kedvéért. A hírről dermedten értesültek a szüleim, főleg az apám.

A fiú végül meg is kérte a lányom kezét. Az édesanyja először meghökkent, hogy a fia zsidó lányba szeretett bele, és el is akarja venni. Ez bizony fájdalmas időszak volt a lányunk életében. A szerelem legboldogabb korszakát nehéz próba elé állította. Azonban a fiú elviselte az édesanyja és a lányom felől érkező szemrehányásokat.

Lakásuk nem volt, de nem költöztek se hozzánk, se a fiú anyjáékhoz. Albérletben kezdték a közös életüket.

Odaszületett a három gyerekük is. A karácsonyt tartották, ahogy a nagykönyvben meg van írva: titkos készülődések között, feldíszített fa várta az énekelve belépő családot. Mi is ott voltunk ajándékokat adtunk és kaptunk, de a vejem családjához másnap már csak ők mentek, mi soha.

Míg kicsik voltak az unokáim, jártak velünk néha zsinagógába, de most, hogy már felnőttek sem a vallás, sem a politika nem érdekli őket. Az iskolájukban elég megosztottak a gyerekek, még a legjobb tanulók között is van, aki szélső-jobboldali nézeteket vall. De senki nem szól ellenük egy szót sem.

mixed-race_1514221c.jpg


vegyes házasságban élő család


Aztán egyszer egy családi ebéden az egyik unokám, aki sportol, okos, kedves és jó gyerek, egy gúnyos megjegyzést tett egy iskolatársára, nem is durván, csak egy jelzéssel utalt arra, hogy az a gyerek homoszexuális.

Ekkor én keményen, talán túlreagálva a helyzetet, rákiabáltam: „Előttem nem lehet se zsidózni, se cigányozni, se buzizni!"

Dermedt csend következett. Aztán a lányom szólalt meg: „Semmilyen elv miatt nem teheted tönkre a család ünnepi ebédjét!" Majd a rémült gyerekek előtt azt mondta: nem fog magukhoz meghívni többé a viselkedésem miatt.

Akkor a férjemmel felálltunk és eljöttünk. Évekig nem beszéltünk egymással. Ő nem hívott, nem keresett. Végül nekem kellett a kapcsolatot rendezni vele.

Ma már újra összejárunk, de nem beszélünk a múltról, a sérelmekről, én is igyekszem kerülni minden érzékeny kérdést, hiszen mi lehet rosszabb, mint amikor valakit a saját családja kitaszítja? Mégis nagyon fáj, hogy ott van közöttünk ez a kibeszéletlen ügy, ez a számomra elfogadhatatlan helyzet, amelyben úgy érzem, valamit el kell tagadnom magamból.

Szeretném tudni, hogyan lehetne megértetni velük, hogy minden helyzetben vállalni kell a zsidóságukat, és semmilyen kisebbséget nem utasíthatnak el, mert az elhallgatott ki nem beszélt dolgokkal méreg kerül a nagyon fontos, igazi menedéket jelentő családi kapcsolatokba is.

A kölcsönös türelem, de bátorság is az emberi élet elengedhetetlen része. Nem csak az emlékezés évében, a mindennapokban is.

akibic.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Milyen egy zsidó esküvő?


Tudtad, hogy nem lehet zsidó esküvőt tartani szombaton, vagy hogy a fátyol hagyományát is egy zsidó nőnek köszönhetjük? A zsidó esküvő bár napjainkban nagyon népszerű, elmondható hogy keveset tudunk róla a Holywoodi filmekben bevett pohártörős jeleneteken kívül.

Krista-Guenin-592x306.jpg

Fotó: Krista Guenin
Bár általában igaz, hogy a hétköznapokban is vallásos zsidók házasodnak zsidó hagyományok szerint, Köves Slomó ortodox rabbi egy interjújában elmondottak szerint nincs általános tendencia, „előfordul, hogy mindkét fél zsidó ugyan, mégsem járnak zsinagógába, még a nagyünnepekkor sem.” Téveszme, hogy aki ma Magyarországon zsidó esküvőt tart, az jellemzően vallásos életet él. A zsidó esküvő inkább identitáserősítő funkciót tölt be a zsidó közösségben – állítja Verő Tamás neológ rabbi.

Ortodox vs Neológ
A zsidó hagyományban is eltérő szertartások léteznek, az esküvőt ugyanis nem lehet teljes egészében megtalálni a Tórában, így sokat változott az idők során. A szertartásnak két része van: az eljegyzés és a házasságkötés, melynek időbeli kapcsolata különbözik az ortodox és a neológ zsidóknál. Míg előbbieknél külön, utóbbiaknál egyszerre történik a hüpe alatt.

Esküvői előkészületek
A menyasszonynak az esküvő napja előtti este el kell mennie egy rituális zsidó fürdőbe, más néven Mikvébe, az esküvő előtti szombaton a vőlegényt a közösség tagjai cukorkával dobálják meg, hogy a házasság édes legyen. Az ifjú párnak pedig böjtölnie kell az esküvő napján, a Talmud szerint így vezekelnek múltbéli vétkeikért, a házassággal pedig tiszta lappal indulnak.

Eljegyzés
Az eljegyzés közben egy pohár bor felett elhangzik az eruszin, az áldás. Miután ittak a borból, a vőlegény gyűrűt húz a menyasszony jobb mutatóujjára, és eltöri az esküvői serleget. A keresztény esküvővel összehasonlítva: az eljegyzéshez hasonlóan csak a menyasszony ujjára húznak gyűrűt, a vőlegény ujjára nem – szemben a keresztény esküvővel, ahol a férfi ujjára is gyűrű kerül. A kristálypohár összetörésével –mely látványos elemet, több filmben is láthattunk már –kezdetét veszi a lagzi, „Mazl tov!” kiáltások hangzanak, a fiatalokat a szokásos rizzsel dobálják meg, hogy termékenyek legyenek. A pohár összetörésének motívuma szimbolikusan a jeruzsálemi Szentély lerombolására emlékeztet.


Ilyen is lehet egy hüpe (Fotó: Lea Ann Belter)

A hüpe alatt (Fotó: Rachel)

Hagyományos baldachin (Fotó: Krista Guenin)
Hüpe vagy Chupa
A zsidó esküvő egyik jellegzetes és központi eleme a Hüpe, azaz egy baldachin, melynek felépítése a vőlegény apjának volt feladata a bibliai időkben, a fából épített baldachint azonban a késő középkortól már négy tartóoszlop fölé borított drapéria helyettesíti. Az esküvőt ezalatt a menyegzői baldachin alatt kell megtartani, legyen akár zsinagógában, otthon vagy szabadtéren (utóbbinak létjogosultságáról az egyházon belül nincs egyetértés). Ez alatt várja a vőlegényt a lefátyolozott menyasszony, aki a hüpe alatt álló vőlegényt hétszer körüljárja, majd a vőlegény jobb oldalára áll, és megkezdődik a szertartás.

Házasságkötés
Ezután következik maga a házasságkötés. A vőlegény lehajtja a menyasszony fátylát, ezzel oltalmába veszi őt. Azért a férj, mert Lea, Izrael egyik ősanyja – akinek a fátyolviselést köszönhetjük – fátyollal rejtette el arcát Jákob elől, aki valójában a Lea húgát, Ráchelt szerette volna nőül venni. Hogy a hasonló fiaskót elkerüljék, a 18. század óta már a vőlegény hajtja a zsidó menyasszony fejére a fátylat… A szertartás után az ifjú párt egy helyiségbe kísérik, ahová néhány percre kettesben elvonulhatnak. Itt végre az egész napos böjt után ehetnek is valamit. A házasságkötés után jöhet az evés-ivás, tánccal kísérve. Az ételeket a szokásos zsidó étkezési törvényeket betartva kell megválasztani, a zene és a tánc pedig elválaszthatatlan része a lagzinak, amikor a párt széküknél fogva a magasba emelik, és körbetáncolják őket. A szokás eredete, hogy a férfiak és nők paravánnal elkülönítve táncoltak, és a násznép őket egy-egy székben felemelve vitte a paravánhoz, ahol megérinthették egymást.


Magasba emelés (Fotó: FengLongphoto)
Házassági szerződés
És hogy mit keres itt a házassági szerződés? A zsidó esküvőkön még a házassági ceremónia előtt írják alá a házasságlevelet, más néven ketubát (arámi nyelven íródott tekercs a feleség jogaival és válás esetén neki járó összeggel), melyben a vőlegénynek egyéb kötelezettségek mellett írásban vállalnia kell, hogy válás esetén mekkora összeget fizet ki feleségének. A zsidó férj feladata nem csupán az anyagi biztonság megteremtése, hanem a feleség egészségének, lelki, szellemi egyensúlyának biztosítása is volt. A ketubát két független tanú írja alá, akik sem a vőlegénynek, sem a menyasszonynak nem lehetnek rokonai. Ezután a rabbi vagy egy másik férfi felolvassa az okmányt, ezután átadják a menyasszonynak, akinek gondosan meg kell őriznie.

Érdekesség, hogy a zsidó esküvőben még a házassági szerződésnek ez a korai formája a bibliai időkből ered: a házassági szerződések felbontása igen ritka volt, annak ellenére, hogy a XX. század közepéig Európában egyedül a zsidó vallás engedélyezte a válást.

Nászút (helyett)
A házasságkötés után az ifjú pár nem megy nászútra, hanem hét napig vendégeskedik, ahol minden alkalommal elmondják a hét áldást. Ha legalább a házasulandók egyikének ez az első házassága, akkor a lakodalom egy teljes hétig tart. Ez alatt az idő alatt a vőlegény nem hagyhatja magára a menyasszonyt, még akkor sem mehet munkába, ha az megengedné. Az ünnep hetében az ifjú pár – bizonyos hagyományos előírások betartásával – minden étkezés után elmondja az evés utáni áldást a bevezető külön formulával és a hét áldást. Ha mindketten voltak már házasok, ezeket csak az első napon mondják el.

A hagyományos zsidó esküvői öltözet
Külön előírások nincsenek, de a zsidó menyasszony is fehér ruhában megy férjhez, akár egy katolikus, ami tisztaságát szimbolizálja csakúgy, mint a mirtusz a fején. Vallásos esküvőről lévén szó fedetlen vállak és keblek nem ajánlatosak, zsinagógába való belépéskor pedig kifejezetten tilos is. Inkább magas nyakú vagy hosszú ujjú ruhát, esetleg levehető bolerósat válasszon a menyasszony. Ezzel szemben a vőlegény a gyász színébe, feketébe öltözik, búcsút intve régi életének. Hagyományosan azonban a vőlegénynek kitelben, azaz fehér köpenyben kell a hüpe alá állnia.


A vőlegény kitelben (Fotó: Krista Guenin)
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
pohár-740x555.png

Miért törünk poharat?

A zsidó esküvők elmaradhatatlan része a pohártörés. Az utóbbi időszakban sokan kérdezték tőlem, hogy mit tudok erről, miért törünk poharat ilyenkor.

Hasonlóan sok más szokáshoz, nincs egységes magyarázat arra vonatkozóan, hogy hogyan alakult ki. A két legismertebb verzió a következő: A zsidó népnek a legnagyobb örömben sem szabad elfelejtenie azt, hogy már nincs Szentély. A pohártörés pedig a zsidóság legszentebb helyének lerombolására emlékeztet minket. Kicsit visszatetsző, hogy a pohártörés pillanatában nagy lelkesedéssel, vidáman mondják a vendégek azt, hogy “mazal tov” (szó szerint: jó szerencsét).

Egy másik magyarázat szerint, a pohártörés megakadályozza azt, hogy az emberek túl hevesen éljék meg az eseményt. A talmudi időkben 2 rabbi fiának esküvőjén eléggé felfokozottá vált a hangulat. Az első esetben egy vázát, a másodikban pedig egy poharat törtek össze annak érdekében, hogy lecsendesedjenek az emberek.

Bármilyen pohár megfelelő arra, hogy a vőlegény összetörje. Egyes helyeken divattá vált az, hogy villanykörtét törnek össze, ennek az az oka, hogy vékonyabb az üvege, tehát könnyebben törik és élesebb hangja is van. Mielőtt a vőlegény jobb lábával rálép a pohárra a következőt mondja: “Im eskáché Jerusalaim, tiskách jemini”- “Ha elfelejtem Jeruzsálemet, feledjen el jobbom“.

zsb.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Mivel áldjuk meg az újszülött lányokat?

Közismert, hogy a kisfiúk briszénél (körülmetélés) elhangzik az a mondat, hogy „Ahogy megérett a szövetségkötésre, úgy
érjen meg a Tóratanulásra, jócselekedetekre és zsidó házasság-
ra” (Sámuel imája 107. oldal). Hasonlóképpen, amikor egy frissen szült édesanyára és újszülött fiára mondunk áldást a felépülésükért, akkor is ez a formula hangzik el: „… neveljék Tóratanulásra, zsidó házasságra és jócselekedetekre!” (uo. 232. oldal) Egy lány születésénél azonban csak az szerepel, hogy zsidó házasságra és micvákra neveljék – a Tóratanulás nem szerepel benne. A széles körben elterjedt formula hátterében az áll, hogy – ahogy a Talmudban (Kidusin 29a-b.) is szerepel –, a nőknek nem kötelező a Tóratanulás. Most sá-
beszkor hallottam egy olyan ver-
ziót, ami szerint megemlítjük a „Tóratanulásra (löTorá)” is, hozzátéve, hogy „löbáál Torá”, vagyis olyan férjet kívánunk a lánynak, aki sok Tórát tanul (lásd Vájáán Joszéf responsum 4. kötet 336. oldal végén, Minchát Jichák responsum 10. kötet 62. fejezet eleje).

A Chábádban ezzel szemben az a szokás, hogy a lányoknak ugyanúgy azt kívánjuk, hogy neveljék Tóratanulásra gyermeküket, mit a fiúknak. Ennek több oka is van. Egyfelől az, hogy a Tóratanulás micvája két részből áll. Az első egy praktikus rész,
aminek lényege, hogy meg kell tanulni, hogyan kell zsidóként élni és viselkedni: kósert enni, szombatot tartani, öltözködni stb. A Tóratanulásnak ez a gyakorlati része nőkre és férfiakra egyaránt vonatkozik (lásd még Sulchán áruch RSZ 47:10., Hilchot Talmud Torá 1:14.). Ez elvileg egy véges tanulnivaló, noha természetesen mindig vannak részletek, amikben tovább lehet fejlődni (uo. 2:9.). A Tóratanulás másik része végtelen: ennek lényege, hogy egyre jobban és jobban elmélyüljünk a Tórában, olyan részeit is megismerve, melyek esetleg nem is vonatkoznak ránk. Például a nem kohénok is megtanulják a papokra vonatkozó micvákat stb. (uo. 2:11.) A Tórában való jártasság célja ugyanis, ahogy az Álter rebbe mondja (Tánjá 4-5. fejezet), az, hogy egyszer csak ott legyen az ember fejében Isten bölcsessége, és azonosuljon azzal a bölcsességgel. Ennek pedig soha nem lehet a végére érni, mert a Tóra olyan hatalmas, mindig el lehet még jobban és jobban mélyülni benne. Ez az a Tóratanulás, ami alól a nők fel vannak mentve.

Egy másik érv amellett, hogy a lányokat megáldjuk a Tóratanulásra az az, hogy hátteret biztosíthassanak hozzá. A Talmud (Bráchot 17a., lásd még Hilchot Talmud Torá uo. 1:14.) azt mondja ugyanis, hogy azok a feleségek és édesanyák, akik lehetővé teszik férjeiknek és fiaiknak, hogy Tórát tanuljanak, olyanok, mintha ők maguk tanultak volna.

Minderről a Chábád rabbinikus irodalmában az ötödik lubavcsi rebbénél, a Rebbe RáSábnál olvasunk. Amikor megszületett az első lányunokája, Cháná, akkor levélben azt írta: „Őseim [a korábbi rebbék] azt mondták, hogy a kislány születésekor is mondunk jókívánságot Tóratanulásra” (Igrot kodes 1. kötet 210. oldal, 3. kötet 55. oldal).

Kívánom kisunokámnak, Dvorá Léának, hogy nőjön fel Tóratanulásra, zsidó házasságra és sok-sok micvára!

Oberlander Báruch
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Hátuná, avagy a zsidó esküvő rejtelmei

nfwo9797993-1.jpg

zsidó.com
A gyűrű felhúzása a kálá mutatóujjára. A kép szerzőnk esküvőjén készült.

A házasság célja az első micva, parancs kötelességének teljesítése: gyermekek születése, a zsidóság fennmaradásának biztosítása. Az esküvő napja általában kedd, szerda vagy vasárnap lehet.


„… szaporodjatok és sokasodjatok!”
Az esküvői napot megelőző szombat reggel a vőlegény (hátán) elmegy a zsinagógába, ahol a szokások szerint aliját kap, felhívást a Tóra olvasásához, a felolvasása után bejelenti a jelenlévőknek, hogy mikor lesz esküvőjének napja. Az ott lévők ilyenkor megdobálják cukorkával, mandulával, dióbéllel, hogy legyen majd édes az életük.

A szombat kimenetele után tartja a férj-jelölt barátaival a legénybúcsút, fórsplít. A menyasszony a kálá otthonában rendezi a leánybúcsúztatót a barátnőkkel.

Az esküvő a hátuná napjának reggelétől a vőlegény és a menyasszony egész napos böjtöt tart, ezzel jelzik, hogy a régi, eddigi életük bűneit megbánták, együtt új életet kezdenek. A vőlegény és a menyasszony az esküvő előtt külön-külön mennek el a mikvébe, a rituális fürdő be, ahol szimbolikusan is megtisztulnak.

Felidézik a teremtés hét napját

Az esküvői szertartást az ortodoxok szabad ég alatt a neológok, modernek zsinagógában tartják. A vőlegény áll elsőnek ‘– arccal Kelet felé fordulva – a hupá az esküvői mennyezet, baldachin alá, fehér kitlit, köpenyt visel, ami a tisztaságot és az új élet kezdetét jelképezi. A menyasszonyt barátnői az araszobában öltöztetik fel a fehér ruhába, majd valaki lefátyolozza, bedekkolja az arcát. Ha nem a leendő férj fátyolozott volna, akkor még a szertartás előtt meg kell nézni leendő felesége arcát, mert: „Nem szabad megesküdnie a nővel, míg nem látta őt.” írja a Talmud.

A vőlegényt a két örömapa, az unterfírerek, vezetik a hupá alá, a menyasszonyt pedig a két örömanya, akik vele együtt hétszer megkerülik a vőlegényt, felidézve a teremtés hét napját egy új kezdet megjelenítéseként és kettőjük lelke összefonódásának jelképeként.

A körbejárás után a menyasszonya a vőlegény jobbjára áll, a szülők rendszerint mögöttük vagy mellettük állnak. Szokás, hogy a szertartás alatt mindenki áll.

A szertartás a háláhá a vallási törvény szerint két részből áll. Az első rész az eljegyzés az éruszin, amit azért nem korábban, hanem közvetlenül az esküvő előtt tartanak, hogy a menyasszony nehogy özveggyé válhasson, mielőtt férjhez mehetett volna. Az éruszin áldásait egy pohár bor fölött mondják el, majd az ifjú pár először iszik bort közösen a pohárból.

A vőlegény a menyasszony jobb keze mutatóujjának első ujjpercére húzza fel az aranyból készült karikagyűrűt. Kő nem lehet a gyűrűben, mert a kő értéket hordoz, ami megkülönböztetés alapja lehet, márpedig minden menyasszony egyformán értékes. A menyasszony behajlítja ujját, így megvalósult a kinján a megszerzés rítusa. A férj a hagyomány szerint ezt mondja: „Ez által a gyűrű által légy nekem szentelt, Mózes és Izrael törvénye szerint!” A gyűrű felhúzása után felolvassák a két tanúval hitelesített házasságlevelet (ketubát), amelyben a férj ígéretet tesz arra, hogy feleségéről gondoskodik, érte felelősséget vállal.

Hét férfi, hét áldás
A ketubá a házassági okmány, a feleség tulajdona. Ezt úgy jelzik, hogy a férj a feleség jobb kezének nyitott tenyerébe helyezi, aki maga felé húzza, így valósul meg a kinján a megszerzés.

Majd a pohártörésre kerül sor, az elpusztult Jeruzsálemi Szentély emlékére. Jelképe ez annak, hogy nem lehet semmilyen öröm maradéktalan addig, míg a szentély újra nem áll. A férj elmondja az ide illő mondatot: Ha elfelejtenélek Jeruzsálem, veszítsem el jobbomat! Ezt követi a sevá bráhot, a hét áldás, amikor hét férfi mond áldást az ifjú párra. Majd a résztvevők gratulálnak a fiatal házasoknak, a hagyományos „Mazal tov”, jó szerencsét kívánsággal. Ezután következik a jihud, az elkülönítés. A pár külön vonul a tanúk kíséretében néhány percre egy zárt szobába. Ott kettőjükön kívül nincs senki, jelképeként annak, hogy valaha a házasság megkötésének egyik módját az együtt-hálás jelentette.

A mézeshetek, a nászút ismeretlen a hagyományhű zsidóság körében.

(Vendégszerző: Prinner Gábor levéltáros, Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár)
[mnky_ads id=”10553″]
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Mostantól vegyes vallású párok is házasodhatnak hüpe alatt


Legalábbis a zsidó vallás liberális irányzatának követői szerint, és az Egyesült Királyságban.

A mozgalom képviselői szerint a döntés azt tükrözi, hogy a közösségük elkötelezett a sokszínűség és az egyenlőség mellett. A végső szó ez ügyben a rabbié lesz, neki kell megvizsgálnia, hogy a pár valóban zsidó otthont kíván-e fenntartani az esküvőt követően.

Mostantól vegyes párok is megkaphatják a rabbi áldását a hüpe alatt a judaizmus liberális irányzatának döntése értelmében. Erről a Liberális Rabbik és Kántorok Konferenciája döntött a múlt hétvégén. A határozat az október 10-11-i Szimhat Tóra ünnepén lép életbe. Ez lesz az első alkalom a brit zsidóság történetében, hogy ilyen döntésre sor került, írja a thejewishnews.com.

jewish-wedding-ravello-chuppah-349.jpg


A judaizmus liberális irányzatának vezetője, Charley Baginsky rabbi elmondta, hogy a mozgalom büszke arra, hogy elkötelezett az egyenlőség és a sokszínűség mellett, ezért már ideje volt annak is, hogy az esküvői szertartást is összhangba hozzák az értékeikkel.

„Szimhat Tóra ünnepe hagyományosan tartalmaz olyan rituális elemeket, melyek során újraköttetik a törvény és Izrael házassága. Épp ezért alkalmas ez az ünnep arra, hogy egy ilyen különleges törvényt bevezessünk.”

A liberális zsidóság hangsúlyozza, hogy mindig is nyitottak voltak a vegyes vallású párok irányába, és szívesen fogadták őket a zsinagógáikban és a tagjaik közé, ám korábban csak két zsidó köthetett házasságot a hüpe alatt.
 
Oldal tetejére