Akiket mindig szivesen olvasunk, vers, novella

KEDVCSINÁLÓ- Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló

Nézeteltérés egy pireuszi csapszékben. A kocsmáros
megmenti a whiskyt, de nem csináltatja meg az ablakot.​

Ez volt a legfurcsább fiatalember, akit valaha láttak. És ahhoz képest, hogy a nyakát éppen a Krokodil tartotta a kezében, elég nyugodtan viselkedett. Bár lehet az is, hogy megfulladt már, ezért tűrte olyan mozdulatlanul és lehunyt szemmel pillanatnyilag kényelmetlen állapotát a Krokodil roppant tenyerei közé ékelt nyakával. A Hóhérok asztaltársaságával szemben (e társaság pénztárosa volt a Krokodil) látszólag közömbösen, de mégis bizonyos várakozással állt a három Gyóntató. Elnevezésüket két francia haditengerész eltűnésének köszönhetik. A két tengerész e háromtagú társaság által lopott holmikat rendszeresen továbbította a Maréchal Joffre cirkálón, mondanom sem kell, hogy a felettesek tudta nélkül, és egy alkalommal egész egyszerűen elhajóztak az áru ellenértékével együtt. Hajójuk ugyanis hosszabb időre az indiai vizekre ment. Egy év múlva gyanútlanul visszatértek, bízva az emberi feledékenységben. A három csempész azonban nem bizonyult szórakozottnak, és így e könnyelmű matrózoknak nyoma veszett. Mondják, hogy előzőleg a károsultak rábeszélték a matrózokat, hogy nyilatkozzanak a magukkal hozott csempészáru rejtekhelyéről. Ugyanis a két matróz nemcsak vitt, hanem hozott is csempészárut. Azt is mondják, hogy miközben a lelkükre beszéltek, az egyik matróz meghalt. A másik végül is gyónt, és a három csempész kára megtérült egy csónak mélyén elhelyezett nagy mennyiségű kábítószer révén. Azóta hívják őket, "Gyóntatóknak".
A "Hóhérok" nevű asztaltársaság állástalan matrózok számára fejtette ki karitatív működését, ami annyiban nem volt teljesen önzetlen, hogy az egyesület tagjai képezték a segélyre szoruló állástalan matrózok zömét. Az asztaltársaság alapjában véve önsegélyező egyesület volt, a szónak abban a szoros értelmében, hogy önmagukon segítettek, tekintet nélkül a célra vezető eszközökre, legyen az feszítővas vagy kés.
A helyzet tehát ez volt: a Hóhérok asztaltársasága a kocsma bejárat felöli részén állt, Krokodil nevű pénztárosuk körül, aki egy ember nyakát tartotta kezeiben, azzal a szándékkal, hogy az említett nyak tulajdonosát, huzamosabb szorítás révén, fulladás következtében beállott halállal ölje meg. Szemben velük látszólag közömbösen, de bizonyos fokig várakozó állásponton foglalták el pozíciójukat a Gyóntatók, élükön Rozsdással, aki dohányzott. A másik Gyóntatót "Főorvos Úrnak" hívták, mert egy barátját, aki osztozkodás közben hülyének tettette magát, olyan türelemmel verte órákon át, míg az illető háromhetes kórházi ápolás után ép elmével tért vissza a kültelki társaságba, és hogy a gyógymód megismétlését elkerülje, eleget tett a Főorvos Úr jogos igényeinek. A harmadik Gyóntató, tisztességes nevén Bunkó, kissé jobbra a Főorvostól, megvakarta vállát, de csak azért, hogy kitapintsa a kabátja alatt négyszeresen összecsavart drótkötelet, amelynek végén jókora vasdarab volt. Erről a különleges verekedési szerszámjáról nevezték el Bunkónak.
- Hé, Krokodil! Mit akartok attól a kölyöktől? Úgy láttam, hogy a mi asztalunkhoz szándékozott ülni - kérdezte álmos hangon Rozsdás. A Krokodil kissé kiengedte a fiatalember nyakát, mert nem szeretett társalgás közben gyilkolni.
- Régen keresünk már egy spiclit, aki mindent beköp. És azt hiszem, ez az itt, akit éppen megfojtok.
- Nézd, Krokodil, elismerem, hogy mindenkinek tisztéletre méltó magánügye, hogy kit fojt meg, és kit nem. De ez a fiú a mi asztalunkhoz akart ülni, mikor nyakoncsípted. Először mondja meg, amit esetleg nekünk üzentek általa, és azután, ha igazán azt hiszed, hogy rendőrkém, öld meg békességben.
- Tudod mit? Előbb megölöm, aztán beszélj vele.
- Helytelen álláspont - vetette közbe a Bunkó. - Nem hiszem, hogy a magunkévá tesszük.
- Én sem - mondta a Főorvos, és elővett egy körülbelül negyven centiméter hosszúságú kést.
- Civakodni akartok? - kérdezte megbántva az egyik Hóhér.
- A kölyköt engedjétek el - felelte valamivel határozottabban, de békésen Rozsdás és közeledett egy lépést. A fiatalember, nyakával a nagy marokban, ijedten pislogott jobbra-balra, de szólni nem mert, vagy nem tudott. Arca zöld volt a rémülettől. A Krokodil, hogy véget vessen az egésznek, nagyot rántott az áldozatán, és elkezdte rázni. Közben eltávolodott cimboráitól az ivó közepe felé. Rozsdás kezében, az ördög tudja, honnan, egy bikacsök jelent meg, és ugyanez a bikacsök a következő másodpercben a Krokodil tarkóján csattant, hogy ez, mint valami letaglózott barom zuhant fejjel a söntéspolcnak, valószínűleg törött nyakcsigolyával. Két üveg valódi skót whiskyt a kocsmáros nyomban a hóna alá vett, és elsietett a belső szobába. Ez az ital nagyon drága volt. A Főorvos Úr egy rántással hátralódította a megszabadult fiút.
Néhány másodpercnyi súlyos szünet következett. Az afférnál csupa nyugodt ember volt jelen.
A Gyóntatók útját elvágták. A bejárat felé álltak a Hóhérok. Ezek öten voltak, közöttük a Szigonyos, aki könnyedén meghajlította a félcolos vasrudat. A söntéspolc mellett mozdulatlanul feküdt a Krokodil, nem lehetett tudni, él-e még. A polc mögött ismét feltűnt a kocsmáros, akinek eszébe jutott, hogy a brandyért is nagy kár, mert mostanában nehéz hozzájutni tehát ezt is bevitte magával a szobába, és bezárta az ajtót.
A Bunkó kezében megjelent a rövid sodronykötél, amelynek a végén a vasnehezék volt. Rozsdás jól tudta, hogy túlerővel állnak szemben, tehát, ha lehet, menekülni kell. Az öttagú csoport fenyegetően lassan megindult feléjük. Gyorsan odasúgta a Főorvosnak: "Te, a lámpát..." És nem várt választ, mert jól tudta, hogy megértették, felkapott egy asztalt és belevágta a közeledő csoportba. Ezek egy pillanatra szétrebbentek, és a Főorvos egy székkel máris leverte a lámpát.
A sötétség jóformán még be sem állt, mikor Rozsdás bal kezével felragadott egy széket és jobbjával a rémült fiatalembert. Előbb a széket vágta bele az utcai kirakatba, az ablak csörömpölve tört szét, nyomban utánadobta a fiút, aki a széthulló üvegcserepek között sértetlenül bukott ki az utcára, és ugyanezen az úton ugrott ki ő is. A fiú keskeny árnya szolgálatkészen lapult melléje.
- Fuss, ahogy tudsz! - kiáltotta Rozsdás, és rohant, miközben valakit leütött a bikacsökkel, éppen mikor feléje szúrt.
Ha a Bunkó és a Főorvos társuk után akartak volna menekülni, végük van, mert hátukba kapják a késeket. Ők az egyetlen helyes stratégia szerint a szemberohanó Hóhérok közé vetették magukat, akik a váratlan összeütközéstől hirtelen szétperdültek. Bunkó máris átvetette magát a söntéspolcon, a Főorvos Úr felugrott a polc tetejére, és vadul bombázni kezdte támadóit az üvegekkel. Az egyik ötliteres üveg Szigonyos fejével együtt tört szét. Erre meghátráltak kissé a támadók. A kocsmáros - ágya alatt - idegesen cigarettára gyújtott, megpróbálta a kárt felbecsülni a csörömpölés alapján, és elhatározta, hogy az utcai ablakot nem csináltatja többé meg.
A pillanatnyi szünetet kihasználva Bunkó és a Főorvos felborították a likőrökkel megrakott állványt, hogy elzárja az üldözők útját, azután egy lendülettel kitörték a vendéglős szobájába vezető ajtót, onnan az ablakon át az utcára értek. A sarkon még látták Rozsdást befordulni a fiúval. Egy sötét tárgy röpült utánuk, néhány milliméterrel eltévesztette a fejüket, és csörömpölve a kövezetre zuhant. Azután rohantak. Az irányt már tudták, ugyanis régen megállapodtak mind a hárman abban, hogy komolyabb nézeteltérés után törzskávéházukban találkoznak...
A kávéház a szárazdokk közelében volt, közönsége a környék ismertebb személyiségeiből állt, és neonbetűkkel egy szép cégtábla függött az ajtón:
<TABLE borderColor=#666655 cellSpacing=0 cellPadding=8 align=center border=1><TBODY><TR><TD align=middle>KÁVÉHÁZ ÉS ÉTTEREM
"A Négy Döglött
Patkányhoz"
AZ ÚRI KÖZÖNSÉG TÁNCOL! </TD></TR></TBODY></TABLE>
- Ezek után sürgősen el kell tűnnünk Pireuszból - jelentette ki Rozsdás, miután mindannyian együtt ültek.
A fiatalember rémülten nézte három marcona barátját, a "Négy Döglött Patkányhoz" címzett étterem és kávéházban, ahol az úri közönség táncol. ("Dining room, Man spricht deutsch.")
A táncoló úri közönség nagy része munka nélküli díjbirkózókból és szórakozni vágyó csarnoki árusokból, valamint a társaságukat képező, vegyes fajtájú (néger, maláj, fehér) hölgyek csoportjából állott. A hölgyek igen kivágott és feltűnően rövid ruhában voltak, valamennyien nagyon részegek.
- Én is azt hiszem, hogy okos lesz, ha eliszkolunk innen - mondta a Főorvos Úr. - A Hóhérok sokan vannak. Nem is tudom, hogy miért vitatkoztunk olyan hevesen ezért a nyeszlett fiúért.
- Kérem, én őszintén köszönöm... - hebegte hálásan, még mindig remegő hangon a fiatalember, de Rozsdás jóindulatúan legyintett:
- Ugyan, hagyd! Nem vagyunk tánciskolában. Nekem már rég gusztusom volt odasózni egyet ennek a baromnak. Különben is elég már Pireuszból. Fel tehát! Menjünk a vidám Észak-Afrikába! Halihó! Gyerünk a festői Port Szaidba! Téged pedig ezentúl Kölyöknek nevezünk, mert úgy nézel ki, mint aki most szökött meg a rövidnadrágból.
Ezzel a fiatalember végérvényesen a "Kölyök" lett. Így történt itt a keresztelés. Nem lehet az embereket azzal a kényelmetlen kérdéssel zaklatni, hogy mondják meg a nevüket. Inkább adnak új nevet, amit a másik kikötőben egyszerűen ledobhat. Az igazi nevét jóformán senkinek sem tudják. Ha valaki jól szurkál, azt elnevezik "Bicskának", és akinek csúnya a bőre, az természetesen "Ragyás" néven lesz közismert. Egy széles vállú, tömzsi apacsot Bivalynak hívtak. Midőn egy késszúrás következtében soron kívül elhunyt, semmiféle módon se lehetett kideríteni az igazi nevét. A fejfáján az állt, hogy ismeretlen. A szeretője idővel mégis összegyűjtött egy sírkőre valót, és most egy szép gránitlap fekszik az apacs sírján, ezzel a felirattal:
<TABLE borderColor=#666655 cellSpacing=0 cellPadding=8 align=center border=1><TBODY><TR><TD align=middle>ITT NYUGSZIK
A BIVALY
ÉLT K. B. 40 ÉVET </TD></TR></TBODY></TABLE>
- Most mondd meg, Kölyök - kérdezte a Bunkó -, hogy miért kerestél minket!
- Mert azt mondták... hogy a Rozsdás... a Rozsdás úr... megszökött a légióból.
- Úgy? - jegyezte meg a Rozsdás. - Lehet valami a dologban. De miért pirongatott úgy meg a Krokodil?
- Mert... mert a fivéremet keresem... aki eltűnt...
- Ez, fiam, érthetően idegesíti itt az embereket - bólogatott a Rozsdás. - Ugyanis itt alig van valaki, akinek ne lenne a számláján néhány eltűnt úr. Ilyesmi megesik a kikötőkben. Valaki eltűnik. Itt járt, és kész. Illetlen dolog firtatni, hogy hova lett. Mi a foglalkozásod?
- Lakatos vagyok...
- Ne hazudozz, fiam - szólt rá Rozsdás szemrehányóan. Szeme elé tartotta a Kölyöknek kis piszkos kezét. - Azt akarod mondani erre a kézre, hogy valaha is fizikai munkát végzett?
A fiú hallgatott.
- Hát nézd, öcsém - mondta Rozsdás -, miután hazudozol itt nekünk, levesszük rólad a kezünket. Csak azt sajnálom, hogy a Krokodilét is levettük. Isten áldjon...
- Köszönöm... - mondta a fiú, azután felkelt és eloldalgott. Néhány másodpercig csendesen ült a három barát.
- Hm... - mondta Bunkó -, szerencsétlen egy figura. De van benne valami, hogy meg kell sajnálni.
- Szerintem - meditált Rozsdás - az ifjúnak valami pereputtyát erre mifelénk elintézték. Most járkál itt, hogy hátha megtalálja. Valami úriember lehet. Én is az voltam valamikor. Mit röhögsz?! Azt hiszed, minden ember nyitott bicskával jön a világra?
Rozsdás fizetett.
- Hová megyünk innen? - kérdezte Bunkó.
- Jó lenne Port Szaid?
- Nagyszerű - mondta Rozsdás közömbösen és felállt. - Hát szervusztok. Hajnalban beszélünk a Nagy Főnökkel azután megyünk Port Szaidba. Hallihó!
És ment. Furcsa alak volt ez a Rozsdás. (Vörös haja miatt nevezték el Rozsdásnak.) Nem nagyon és nem feltűnően, de kifejezetten vörös volt. És egy egész kicsit szeplős. Mindez azonban jól állt neki. Arányos, karcsú alakján nem látszott meg, hogy néhány igen jelentős kikötő leghírhedtebb verekedője. Az arca gyerekes volt, és jóformán állandóan vigyorgott.
Alig lépett ki a "Négy Döglött Patkány" nevű vendéglőből (az úri közönség táncol), midőn szemközt, egy sikátor bejárata felett pislákoló gázlámpa alatt megpillantotta a sovány fiút. A Kölyök egy bátortalan lépést tett. Rozsdás nagylelkűen intett:
- Na gyere ide, te marha.
A fiú gyorsan melléje sietett, és szótlanul kísérte. Nem is tudta, miért, de nagy-nagy nyugalmat érzett a szeplős gyerekarcú, vidám csavargó mellett.
- Hát mit akarsz, mi? - kérdezte bátorítóan. - Szívesen segítek rajtad, ha tudok. Vagy nem engem vártál?
- De... Nem akartam a többiek előtt is beszélni: Magának őszintén elmondok mindent.
- Akkor csak rajta, kezdd el. Cigarettát nem akarsz?
- Köszönöm. - Rágyújtott. - Hát most, ha akarja, elmondok magának mindent, Rozsdás úr. - Mentek.
- Hagyjuk ezt a finomkodást. Mondd csak nekem, hogy: "te Rozsdás".
- Hát kérlek alássan, te Rozsdás... - kezdte bátortalanul - én úgy érzem, megbízhatom benned. Meg kell bíznom benned. Az az ember, aki eltűnt és keresem, a fivérem. Két évvel ezelőtt még vezérkari kapitány volt az angol hadseregben. Évekig dolgozott egy találmányán, valami nagy fontosságú technikai újítás volt. Azt hiszem, hogy egy elektromos leadó volt a lényege, amelynek segítségével víz alatti aknákat lehetett felrobbantani nagy távolságról. Fivérem senkinek sem szólt erről a találmányáról, csak az asszisztense tudott róla, és sajnos egy nő, akit szeretett, akiben vakon bízott. Ez okozta a vesztét. Egy napon ugyanis, mikor a fivérem befejezte a munkáját, és jelenteni akarta az illetékeseknek, hogy megtekinthető a modellje, értesült róla, hogy hasonló találmányt jelentett be egy tiszttársa. Nem tudom ennek a tisztnek a nevét. Katonai találmányok ügyében nagyon titokzatos minden eljárás. Fivérem összeszedte rajzait, hogy igazolja az elsőbbségét. A rajzai azonban hiányosaknak bizonyultak. Valaki néhány fontosabb tervet ellopott. Ugyanez a valaki adta bizonyára át a többi rajzról készült másolatot annak a másik tisztnek. Tom, ugyanis a fivéremet Leven Tamásnak hívják, most már tudta, hogy a tettes csak a menyasszonya lehet, csak neki, Helena Aldingtonnak volt szabad bejárása a fivéremhez, ő tartózkodott órákig a lakásban, ha a fivérem távol volt. Azonnal Helénhez sietett. Izgatott jelenet játszódott le közöttük. Tamás valószínűleg a két rajzot követelte, amelyek egy nap előtt tűntek el. A portás látta, hogy a fivérem kalap nélkül, idegesen rohan el. Fél óra múlva az egyik lakáj bement Helena Aldingtonhoz. A nő már halott volt, agyonszúrták egy papírvágó késsel. Ott találták Tom kalapját. Az íróasztalon ott feküdt fivérem revolvere. Tudták, hogy milyen állapotban jött el a menyasszonyához, egy cseléd hangos szóváltást is hallott, szóval kétségtelen volt a bűnössége. Nyomban le is tartóztatták volna, ha a lakásán van, de nem ment haza. Egy barátjánál ült kétségbeesetten, Finley kapitánynál. Az esti lapokban már benne volt a gyilkosság, és ez a kapitány, aki nem hitt fivérem bűnösségében, segítségéré volt, hogy egy Görögországba induló katonai repülőgépre feljusson álnéven. A hadbíróság távollétében tartotta meg a tárgyalást, megfosztották a rangjától, kitaszították a hadseregből és halálra ítélték. Fivérem innen Pireuszból írt utoljára, több mint másfél éve. Ebben a levelében említette, hogy valószínűleg beáll a légióba. Szegény anyám belehalt a csapásba. Egyedül maradtam. Egy hajózási vállalatnál dolgoztam mint tisztviselő...
- Na látod, hogy nem vagy lakatos - dünnyögött Rozsdás.
- Két hónap előtt egy igen előkelő úr hivatott magához. Nyugalmazott táborszernagy, és úgy tudom, a legnagyobb angol hadianyaggyár vezetője. Kérdezte hogy hagyott-e a fivérem rajzokat otthon? Megmondtam, hogy egyetlen rajzát sem találtuk meg, vagy elpusztította, vagy magával vitte őket. A táborszernagy ekkor elmondta, hogy a találmány amelyhez hasonlót a fivérem is bejelentett, nem sikerült. A feltaláló tiszt, aki igen derék ember, és akit a fivérem igazságtalanul vádolt meg, valahol tévedett. Szóval a bemutató nem sikerült, és hiába foglalkoztak a tökéletesítéssel. A táborszernagy azt mondta, hogy ez a találmány hihetetlenül fontos. És lehetséges, hogy a fivérem elképzelése helyes volt. "Tom Leven ugyan igazságtalanul vádolta meg egy felettesét, mert ez véletlenül hasonló találmányon dolgozott, azután megölte a szeretőjét, mindez azonban nem zárja ki azt, hogy segítségünkre legyen ennél az igen fontos találmánynál" - mondta a táborszernagy. - "Lehet hogy az ő megoldása volt a helyes. Ha Tom Leven eladta már egy másik nagyhatalomnak a találmányt, érdekünkben áll, hogy mi is megszerezzük tőle. Ha nem adta el, akkor még fontosabb, hogy mi szerezzük meg elsőnek. Tom Leven bűnügyéhez semmi közöm. Találmányáért viszont, ha jó, ötvenezer fontot ajánlok fel. Az összegről láthatja, hogy milyen fontosságot tulajdonítunk ennek a találmánynak. Külön becsületszavamat adom, és erről írásbeli ígéretet is kap hogy Leven ellen, amíg a találmány ügyében tartózkodik Angliában, az eljárást felfüggesztik. Ha bemutatja a találmányt, és sikerül, akkor ötvenezer fontért megvesszük, ha nem sikerül akkor is újra külföldre mehet bántatlanul. Nem teszek fel önnek kérdéseket - mondta a táborszernagy -, de lehetségesnek tartom, hogy tud valamit Tom Leven tartózkodási helyéről. Azt hiszem, ez a mesebeli összeg megérdemli, hogy felkeresse fivérét. Talán okosabb, ha személyesen próbálja meg rávenni, hogy rekonstruálja a találmányát számunkra, az esetben, ha a rajzokat már megsemmisítette. Tudom, hogy maga szegény, ezért ötszáz fontot kiutalok a maga számára, hogy ha kell, Dél-Amerikába vagy Ausztráliába is elmehessen Tom Leven után."
Rozsdás sokáig hallgatott.
- Az semmi esetre sem helyes - mondta végül -, ha valaki megöli a nőjét. Verje meg, és kész. De ezek a feltalálók mind ilyenek. Rögtön azt hiszik, hogy másnak nem juthat az eszébe ugyanaz. Szóval, megkaptad az írást; amely szabad utat ad fivérednek, ki és be Angliából, amíg a találmány ügyében jár?
- Itt van nálam - mondta a Kölyök, és megmutatta a hivatalos menlevelet.
- Hm... ez elég érdekes...
- Kedves Rozsdás... magában... benned van az utolsó reményem. Meg kell találni a fivéremet. Szegény, talán valahol szenved, pedig boldog és gazdag ember lehet, ha átadja a találmányát Angliának.
- Hogy jutottam éppen én az eszedbe?
- Valaki azt mondta, hogy a légióban voltál.
- Ott voltam, fiam. Egyike vagyok azoknak a ritka embereknek, akiknek sikerült megszökni onnan. Ha fivéred is ott van, akkor nyugodtan visszafordulhatsz Londonba. Mert se pénzzel, se ravaszsággal, se imádkozással onnan nem engedik ki öt évnél előbb. És az ember nincsen vasból, nehéz azt az öt évet megérni.
- Legalább ha megtudhatnám... biztosan, hogy ott van-e egyáltalán a légióban?...
- Ezt esetleg megtudhatom. Menjünk a Fáraóhoz. Az tudja az ilyesmit.
Elindultak a Fáraóhoz. Nem lehet tudni, hogy miért hívták Fáraónak. Piszkos, karvalyorrú, kopasz ember volt. Egy deszkabódéban lakott a kikötőben, amely fölött francia címer volt, és ez állt egy táblán:
<TABLE borderColor=#666655 cellSpacing=0 cellPadding=8 align=center border=1><TBODY><TR><TD align=middle>OFFICE FRANÇAIS
RENSEIGNEMENTS
POUR VOYAGES. </TD></TR></TBODY></TABLE>
A felírás körülbelül azt jelentette, hogy a bódé tulajdonképpen francia utazási iroda, ahol felvilágosítással szolgálnak. Az "iroda" berendezése egy bőrdíványból és egy pálinkásüvegből állt. A helyiségben csak a Fáraó tartózkodott és néhány ezer légy. A látogatók beléptek.
- Jó napot.
- Ajtót! - ordította a Fáraó.
- Kuss - felelte szemrehányóan Rozsdás. - Arról van szó, hogy kereshetsz öt drachmát.
- Nem érdekel. Megmondtam neked a múltkor, hogy felhagytam a csempészéssel. Francia állami tisztviselővel állsz szemben.
- Nem kell csempészned. Ez a fiatalember, akit ne nézzél le sovány külseje miatt, miután ma jött ki a fegyházból, ahol két évet ült, mert leszúrt egy fregattkapitányt, szeretne megtudni valamit a fivéréről.
A francia állam tisztviselője valamivel több respektussal nézett a fiúra, fel is ült fektéből:
- Ne vegye rossz néven - fordult a Kölyökhöz udvariasan -, nincs okom kételkedni önben, de kétéves fegyházbüntetése még nem garancia arra, hogy valóban ki is fizeti majd az öt drachmámat.
- Kérem, én előre odaadom - mondta a Kölyök gyorsan, és fizetett.
- Hát miről van szó? - kérdezte a Fáraó, és kése hegyével a fogát kezdte piszkálni.
- Egy Tom Leven nevű angol ember állt be tavaly itt a francia légióba. Erről szeretnék valamit tudni.
- Majd utánanézünk, kérem, az irattárban. - Letérdelt a földre, azután két keze és a feje eltűnt a kerevet alatt. Ott volt az irattár. A Fáraó valamikor öt évet szolgált a légióban, s miután leszerelt, felkínálták neki ezt az állást a pireuszi kikötőben. Ha valaki jelentkezett a francia követségen azzal, hogy légionista akar lenni, közölték vele, hogy Görögország területén a franciáknak táborozni nincs joguk, de ha tetszik, kaphat egy utalványt, amellyel Dzsibutiba utazhat a légióhoz, és a gőzös indulásáig gondoskodik róla egy francia állami tisztviselő, aki szegény átutazókat istápol. Ez volt a Fáraó. Lapozgatott a könyvében.
- Tom Leven, Tom Leven... Megvan! - És mutatta. - Tessék! "Tom Leven, harminchat éves, Dzsibutiba indult a Constanza nevű gőzösön, két évvel ezelőtt, február kilencedikén."
A Kölyök nem tudott szólni. Rozsdás tűnődve nézte a padlót.
- De hogy lásd, milyen barátod vagyok, Rozsdás, minden ráfizetés nélkül még valamit biztosan állíthatok neked erről a Tom Levenről, hogy könnyen megtaláld, ha lopott valamit tőletek. Egy Lacroix nevű belgával együtt szállt hajóra. És ez a Lacroix két hónap múlva írt nekem, hogy intézzek el valamit a szeretőjénél, akinél néhány holmiját hagyta. Ebben a levélben Lacroix megírta, hogy mind a kettőjüket három hét alatt kiképezték Dzsibutiban, és onnan Rangoonba kerültek, tehát ez az ember, aki lopott tőletek, szintén Rangoonban van. És most hagyjatok aludni... Ajtót! - kiabálta még utánuk, mikor otthagyták.

Akár a teljes regény meghallgatható a minden, ami HANGOS PRÓZA ‎topicban!

Ezek a konyvek meg kanadaba is elkisertek

Heltai Jenő - Háromtól hatig

Szabó Lőrinc:Hangverseny után

A hegedűk végeztek, s úgy megyek most

haza a hangverseny után,

mintha agyamban rakott volna fészket

egy egész liget csalogány.



Még bennem a hegedűk remegése,

idegem zizeg valahány.

Visz az autóbusz, de dalába burkol

egy egész liget csalogány.



Robog a kocsi, és semmit se hallok,

oly jó ez a zsongó magány;

mint felhő röpdös körül és emelget

egy egész liget csalogány.



Mintha felhők vinnének, úgy repülök,

úgy visz a kocsi, oly puhán;

és leszállunk a budai hegyeknél,

én és egy liget csalogány.



S ahogy fölnézek a tavaszi égre

e szép, magányos éjszakán,

csillagok ligete csattog köröttem

s egy egész égbolt csalogány.

A vers meghallgatható a minden, ami HANGOS PRÓZA ‎topicban

Nemes Nagy Ágnes

Lila fecske

Piros dróton ült a fecske,
piros dróton lila folt,
mert a fecske lila volt.
Ült a dróton egymagában,
ibolyaszín kiskabátban,
lila volt a háta, szárnya,
földre hullott lila árnya,
gyufa-vékony, lila lábon
álldogált a piros ágon,
lila volt a szeme csítja
lila, mint a
lila tinta.

Április volt, jött az este,
meg sem mozdult az a fecske.
Április volt, április,
én hagytam ott végül is.
Lila cs&otilde;r,
lila toll,
most is ott ül valahol.

Meghallgathatod a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban

Dsuan Dszi álma-Szabó Lőrinc fordítása

<CENTER>

</CENTER>

Nemeth Kristóf előadásában meghallgatható!

Hol? A minden, ami HANGOS PRÓZA topicban.

KÁnyÁdi SÁndor





<SMALL>

</SMALL>
<SMALL>
Ballada

Guggol a kúton a gyerek,
kezében kortyol a korsó.
Kék szárnyú pillangó libeg
a kút fölé. - Jaj, a korsó!

Koccan a korsó, csobban a
víz, - azon mereng a lepke:
a gyűrűző vízre szálljon-e,
vagy a cserepekre.


1961, Nagygalambfalva) 1954-ben szerzett magyar szakos tanári oklevelet a kolozsvári egyetem bölcsészkarán. 1950 óta Kolozsvárott él. Egy ideig a kolozsvári Utunk, majd a Dolgozó Nő, végül a Napsugár c. gyermeklap szerkesztője. Az erdélyi líra élő klasszikusa, versei nagy visszhangot váltottak ki az olvasóközönségben azáltal is, hogy szívósan járja a vidéket, elsősorban iskolákban, a gyermektársadalomban érzi otthon magát, mondja és szeretteti meg a verset. Drámaírói munkássága, műfordítói tevékenysége jelesül egészítik ki e nagyformátumú alkotó életművét.
</SMALL>
Nagyon sok Kányádi vers hallható a minden, ami HANGOS PRÓZA ‎topicban!

Mécs László: Az anyánk

Hej, ti vándor vén legények,
sorsosim, vig agglegények!
Hejehujás cigány élet,
a mi sorsunk: dáridó,
vérzo szivet ámitó.
Hideg fészek ami fészkünk,
A szivünkbe ha belenézünk,
kurjantunk és fütyörészünk,
ne hallja meg senki sem,
hogy búg bent egy requiem.
És egy este lámpa lobban,
szellem-szárnyon, halk-titokban,
zárt ajtókon át betoppan,
szive szirmát szórja ránk,
ami édes jó anyánk.
Ránk tekint virágszemével,
ajka szól bölcso-zenével:
s mint szivárvány, úgy hull széjjel
minden álarc, ámitó
lötty, virág és dáridó.
Visszavedlünk jó gyereknek
s karján bölcsos szeretetnek,
mélyrol, mélyrol megerednek
tiszta, régi könyeink,
tengermélyi gyöngyeink.
O a jóság, szem-becézés,
csak csicsijjáz, csókol, néz: és
vad szivünkben minden vérzés,
bibor-csermely elapad,
átkos ének elakad.
Mosolygása édes ünnep:
rávilágit minden bünnek
gyökerére: mint kitünnek
este mint a csillagok,
hogyha holdjuk fölragyog.
Megvigasztal, fölmagasztal,
illatos lesz lámpa, asztal,
megtelünk a szent malaszttal,
és elalszunk édesen,
csoda-csoda csendesen...

A Kor- Zár együttesre most akadtam! Többek közt ezt a verset is megzenésítették! Fantasztikusan jó!

Karinthy Frigyes (1887 - 1938)

Egész irodalmunkban ő a leghíresebb, legnépszerűbb, a legtöbbször olvasott, idézett, emlegetett humorista - holott tulajdonképpen filozófus volt.A kor talán legeredetibb, legmeglepőbb témavilágú regényírója és novellistája, aki legszebb szépirodalmi műveit versekben írta meg.

Humora vitte a kabaréhoz is. A kabarénak szüksége volt mulatságos jelenetekre, és Karinthy bámulatos könnyedséggel fogalmazott színpadi tréfákat. Ő maga kesernyés ember volt, de kitűnően tudott nevettetni.

Azután néha elkomolyodott, és olyan tragikus novellákat írt, hogy az olvasók elámultak: hát ez is Karinthy?

Az első világháború éveiben figyelme erősebben fordul a politika felé. Novelláinak az egyik főtémája a férfi és nő kibékíthetetlen harca.

Negyvenkilenc éves volt, amikor agydaganat támadta meg. Ezt akkor még világszerte alig tudták gyógyítani. Olivecrona, a híres svéd sebész operálta. Úgy látszott, meg is mentette. Karinthy betegségéről és a műtét élményéről írta egyik leghíresebb és sajátosan érdekes könyvét, az Utazás a koponyám körült. Önmegfigyelés, dokumentum és líra egészen különös ötvözete ez a magában álló mű: különös klasszikusa irodalmunknak.

A műtét után két évvel, nyaralás közben Siófokon váratlanul meghalt.(literatura)

Versei és novellái hallgathatók a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban

A da Vinci-kód

A történet

A párizsiLouvre Nagy Galériájában meggyilkolják Jacques Saunière-t, az intézmény kurátorát, aki egyben a titkos Sion-rend nagymestere. Meztelen holtestére a Vitruvius-tanulmányt idéző alakzatban találtak rá, hasán egy saját vérével rajzolt pentagrammal.

Gyilkosa egy Silas nevű albínó, az Opus Dei tagja, aki a szervezet vezetője, Aringarosa püspök és egy titokzatos Mester parancsára szedte ki a rend által őrzött Szent Grálhoz elvezető zárókő (clef de voûte) rejtekhelyét Saunière-ből és a rend másik három vezetőjéből, majd mindannyiukat megölte. Silas elmegy a megjelölt helyre, ott azonban nem talál semmit - Saunière és társai hazudtak.

Mindeközben a rendőrség a Louvre-ba rendeli Robert Langdon amerikai szimbólumkutatót, akinek éppen aznap este lett volna találkozója Saunière-rel. Az áldozat utolsó erőfeszítéseivel több - első látásra érthetetlen - üzenetet is hátrahagyott, köztük a következőt: Find Robert Langdon, vagyis meg kell találni Robert Langdont.

Bezu Fache kapitány, a nyomozás vezetője ez alapján Langdont sejti a gyilkosság hátterében. Megérkezik a gyönyörű Sophie Neveu, Saunière unokája is (ezt azonban Fache-ék nem tudják róla), azzal az ürüggyel, hogy kriptográfusként (titkosírás-szakértőként) segíthet Saunière utolsó üzenetének megfejtésében. Valójában viszont már érti az üzenetet, amely szerint neki kell megtalálnia Langdont, és azt is sejti, hogy mi Fache célja Langdonnal. Így megszökteti a férfit a Louvre-ből. Sophie és Langdon Saunière üzenetét követve a Zürichi Letéti Bankba megy, ahol meg is találják a zárókövet, egy cryptexet.

A Leonardo da Vinci találmányának tulajdonított márványhenger egy ötbetűs kóddal nyílik, és üzenetet tartalmaz. Ha nem a megfelelő kódot használják, vagy feszegetni próbálják, a cryptexben lévő ecetes fiola eltörik, és az üzenet megsemmisül. Leonardo maga is a Sion-rend nagymestere volt.

Hosszas viszontagságok árán Sophie és Langdon eljutnak a Párizs melletti villájában élő Sir Leigh Teabinghez, a különc angol Grál-kutatóhoz, akitől azt remélik, hogy segítséget nyújthat a zárókő felnyitásához. Sophie-nak itt magyarázzák el, hogy a Grál, a Rózsa valójában nem más, mint Mária Magdolna, akit Jézus - ellentétben az egyház két évezredes, a „szent nőiséget” megtagadó tanításával - feleségül vett, sőt számos gyermekük született; a templomos lovagrend, majd utóda, a Sion-rend Mária Magdolna csontjainak, a történetet alátámasztó dokumentumoknak és a krisztusi leszármazottaknak az őrzésére szerveződött. Sophie megdöbbenve fedezi fel a történet elemeit Leonardo festményein, például az Utolsó vacsorán. Silas betör a kastélyba, de megkötözik; nemsokára azonban a rendőrség is megérkezik, így Teabing magángépén Londonba menekülnek. Felnyitják a zárókövet, amelyben egy újabb, feleakkora cryptexet találnak, továbbá egy tekercset, amelyen a következő vers szerepel:


<CENTER></CENTER>Ügyesen megszökve a repülőtéren már várakozó hatóságok elől, Langdonék a versbeli utalások alapján egy, a templomosok által épített londoni templomba mennek. Azonban Teabing komornyikja, Rémy Legaludec, valójában a Mester alkalmazottja, és kiszabadítja Silast, majd elviszi a cryptexet és - „túszként” - Teabinget. Langdon és Sophie rászánják magukat, és hívják a rendőrséget, majd megfejtik a verset (a „lovag” valójában Sir Isaac Newton, aki szintén a rend nagymestere volt) és elmennek Newton sírjához, a Westminster-apátságba. Ott azonban már fegyverrel várja őket a Mester: Teabing. A kutató célja a Szent Grál megszerzése és az egyház titkainak leleplezése volt, ennek érdekében használta ki az Opus Deit és Silast is, a gyilkosságtól sem visszariadva. (Amikor már nem volt rá szüksége, Rémyt is megölte.) Langdon ügyes mozdulatokkal Teabing tudta nélkül felnyitja a cryptexet. Néhány perc múlva a rendőrség is megérkezik, és letartóztatják a kutatót.

Silas a rendőrökkel való lövöldözésben halálos sérülést szerez. Sophie és Langdon a cryptexben talált információ alapján a skóciai Rosslyn nevű templomos kápolnába mennek, ahol meglelik Sophie nagyanyját és öccsét, akikről a lány eddig azt hitte, autóbalesetben meghaltak. (Saunière biztonságosabbnak látta, ha a család két külön helyen él, sőt Sophie és az öccse nem tudnak egymásról.) Langdon, átlátva a cryptexbeli üzenet mélyebb értelmét, a Louvre mélyén talál rá a Grálra - és jobbnak gondolja, ha annak mivolta és helye továbbra is titokban marad. (wikipédia)


Kutatások alapján arra jutottak, hogy a könyv állításai könnyen cáfolhatók, erről szól egy előadás. Hallgasd meg a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban!

Benedek Elek

Kisbacon, 1859. szept. 29. - Kisbacon, 1929. aug. 17.)
[újságíró, író]

A Székelyföld szülötte 1859. szeptember 30-án látta meg a napvilágot Erdővidék egy kicsi falujában, Kisbaconban. Első iskoláit kisbaconban járja, később azonban már székelyudvarhelyen készül egyetemi tanulmányaira. A kollégiumban köt életre szóló barátságot a kultúrával, nyelveket tanul, lelkes tagja az önképző köröknek. Érettségi Budapestre költözik, ahol bölcsész szakon tanul, tanárnak készül, de lelke mélyén írói babérokra tör.

Ekkor mutatja be diákévei alatt, székelyudvarhelyi barátjával, Sebesi Jóbbal, összegyűjtött népköltészeti alkotásokat Gyulai Pálnak. A híres kritikusnak azonnal elnyerte a tetszését a székely népköltési gyűjtemény, ekkor szakította félbe egyetemi tanulmányait, hogy újságírónak álljon.

Újságíró lett, a Budapesti Hírlap és más lapok munkatársa. 1887-től 1892-ig ogy.-i képviselő, egy ideig szabadelvű párti, majd a nemzeti pártba lépett át. Képviselőházi beszédeiben az ifjúsági irodalommal, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott.

Több napilap és folyóirat szerkesztése fűződik nevéhez többek között a Magyarság, Magyar Világ, Magyar Kritika, Nemzeti iskola, és a Néptanítók lapjának is volt a főszerkesztője. 1889-ben Pósa Lajossal együtt megindította az első valóban irodalmi értékeket felmutató, hazafias szellemű gyermeklapot, "Az Én Újságomat". Sebők Zsigmonddal együtt szintén szerkesztette a "Jó Pajtás" című esztétikai és erkölcsi nevelő értékű hazafias szellemű gyermeklapot.

Ifjúsági könyvsorozatot indított a Kís Könyvtár címmel, amely később már, mint "Benedek Elek kis könyvtára" jelent meg. 1900-ban a Kisfaludy Társaság tagjává választották. Az ifjúság számára meseátdolgozásokat (Ezeregyéjszaka, Grimm meséi), verseket, színdarabokat, leányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket írt. 1921-től Kisbaconban élt haláláig, miközben szerkesztője volt a Cimbora című ifjúsági lapnak. Mint meseíró a magyar gyermekirodalom, mint műfaj hazai megteremtője volt.

1885-ben jelent meg a Székely Tündérország, ami már önállóan megírt népmeséket is tartalmaz. Hat évvel később jelent meg a Székely mesemondó. Az igazi vállalkozás azonban (1894-96) az öt kötetben megjelenő Magyar mese- és mondavilág, ami a millenium ünnepére készült.

Jelentősek Benedek Elek mesefordításai is. Ezek a Kék, Piros, Ezüst és Arany mesekönyvek.
Említésre méltót alkotott novelláival, regényeivel is: Katalin, Uzoni Margit, Mária, Huszár Anna, valamint a magyar nemzeti múltat népszerűsítő írásaival is: A magyar nép múltja és jelene, Hazánk története, Nagy magyarok élete. Mint újságíró többféle lap munkatársa, majd szerkesztője lett. Hozzáértése, esztétikai igényessége nem ismerte a megalkuvást. (Nemzeti Iskola, Néptanítók Lapja, Az Én Újságom, Jó Pajtás, Cimbora stb.)

Élete alkonyán visszatért szülőföldjére, ahol fáradhatatlanul küzdött tovább elképzeléseinek valóra váltásáért. Munka közben érte a halál 1929. augusztus 17-én. Az utolsó három szó, amelyet kért, írói végrendelete: - ... fő, hogy dolgozzanak." (Sulinet)

Meséiből halgathatsz a minden, ami HANGOS PRÓZA(pl.: ‎Kacor Király, Szélike királykisasszony, A hétszépségű királykisasszony, Az elrabolt királykisasszony, Bolondos Gyurka, Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack, Haragszik-e gazduram? és más mesék) topicban!

Arany János (1817-1882)

Arany János 1817. március 2-án született Nagyszalontán. Nemesi családból származott. Szüleitől tanul írni, olvasni, hiszen szegénységük miatt nincs pénzük, hogy iskolába járhasson. Már 14 évesen pénzt keres, mint segédtanító. 1833-ban sikerül beiratkozni a Debreceni Református Kollégiumba. 1836-ban beáll vándorszínésznek. Ez mély nyomot hagyott benne (Bolond istók, 1873). Nemsokára hazatér, megnősül, felesége Ercsey Julianna lesz.

1846-ban a Kisfaludy Társaság pályázatot hirdetett, amit Arany megnyert a Toldi-val.

Sikerült a figurát mint a magyarság tipikus figuráját megalkotni: Toldi a nemesi származású, paraszti életformában élő ember egy jellem lesz, mely magán hordozza a magyar ember nagy hibáit: a fékezhetetlenséget, az indulatosságot, a hirtelenharagúságot, de mellette az erényeket is: a büszkeséget és az anyaszeretetet. A Toldi sikere óriási lett, s így megszületik a folytatás is: Toldi estélye és Toldi szerelme. A Toldi estéjében az öregkorát meséli el. Toldi Miklós gyilkosságot követ el.

A szabadságharc bukása után Arany elsősorban lírikus költeményeket írt. Elsősorban az foglalkoztatta, hogy miért bukott el a szabadságharc, s ki érte a felelős. A Letészem a lantot című versben megkérdőjelezi, hogy érdemes-e a költészettel foglalkozni. A vers hangulatára a depresszió a jellemző.
1851-től Arany a Nagykőrösi Gimnáziumban tanít. Itt írja a legszebb balladáit: Walesi bárdok, Zách Klára, Mátyás anyja.

Arany balladáit megkülönböztetjük, mint korai (Szőke Panni), nagykőrösi (Ágnes asszony), öregkori (Hídavatás). Téma szerint osztályozva beszélhetünk történelmi (V. László), paraszti (Tengerihántás) és városi balladákról (Hídavatás). Az Arany-balladák egyik legfontosabb, középpontban álló problémája a bűn és bűnhődés kérdése.

1960-ban Arany Pestre költözik, ő lesz az Akadémia főtitkára. Jegyzetei szélére, papírdarabkára sokszor kisebb versikéket, rímpárokat írt. Ezt később Akadémiai papírszeletek címen ki is adták.
1882. október 22-én bekövetkezett haláláig keveset írt. Őszikék című verseskötete csak a halála után jelenik meg. Öregkori költészetének legfőbb vonásai a humor, az önirónia, az életbölcsesség. Versei ekkor: Ének az öregségről, Mindvégig, Epilógus, Tölgyek alatt. Az Epilogus verséből jól látható, hogy igazában nem vágyott középpontban lenni. Úgy akart élni, mint egy nyárspolgár, akit nem érdekel a szellemi élet, csak a családja.

Hallgasd meg a balladáit a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban! Aki elmondja: Sinkovits Imre!

Romhányi József -Mézga, Frédi és dr Bubó írója

A rímhányó Romhányiként emlegetett zseni pimasz éleslátásával szinte egyszerre mutatott rá emberi gyengeségeinkre és a magyar nyelv nagyszerűségére. Véleményét, intelmeit gyakran rajzfilmfigurák vagy kedves állatkák szájába adta, s bármily könyörtelen véleménnyel is bírt rólunk, nevettünk briliáns humorán.

Sorbonne hallgatója volt. Megismerkedett a francia avantgárd vezető művészeivel, többükkel életre szóló barátságot kötött. 1923-ban első cikkeit, fordításait az Ék és a Ma közölte. 1926-ban amnesztia nyomán hazatért.

Fő fóruma a Kassák által szerkesztett Dokumentum, majd a Munka lett. 1927. november 16-án megjelent első kritikai írása a Nyugatban; 1928-tól már költőként is rendszeresen jelen volt. 1934-ben az első írókongresszusra való meghívás alapján hosszabb utazást tett a Szovjetunióban. 1934-től a Válasz munkatársa is volt. 1937-ben a Márciusi Front egyik alapítója. 1939-ben feleségül vette Kozmutza Flórát. Babits halála után 1941-ben a Nyugat örökébe lépő Magyar Csillag szerkesztője. 1945-ben nemzetgyűlési, majd rövid ideig országgyűlési képviselő. 1946-ig a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetője. 1946–1949 között a Válasz szerkesztője. 1948-tól visszavonult a közélettől (1956. október 31-én beválasztották a Petőfi Párt Irányító Testületébe). Élete utolsó évtizedeiben munkásságáért sorra jutalmazták hazai és külföldi kitüntetésekkel. 1945–1949 között az MTA tagja volt; tagságát 1989-ben állították vissza.Lírája az avantgárd igézetében indul, de – főleg expresszionista és szürrealista – kifejezésmódja gyakran ötvöződik tárgyias elemekkel is.

Meghatározó élménye a táj, „ősei hona”, a „százados szelíd szegénység” sorsvállalása, „testvér összetartásra” nevelő ereje, a kétkézi munka teremtő hatalma, történelmi múltunk intelme, a „bitorolt föld” és „Dózsa György sercegő bőrének” emléke. A 30-as évek elejétől költészetének legerőteljesebb vonulata sajátos lírai realizmusa: verseiben a tárgyak és személyek legtöbbször eredeti funkcióikban, összefüggéseikben, eredeti cselekvésekkel, valóságos térben és időben jelennek meg; a vers minden atomja a valóság logikája szerint kapcsolódik egymáshoz, s áll össze. A súlyos társadalmi bajok, a „nem menekülhetsz” közösségi küldetéstudata és irodalmunk hagyományai együttesen késztették az avantgárdtól elfordulva a tárgyiasan életközeli líra művelésére. Ugyanez vezette a költői epika megújításában. Egymást követő elbeszélő költeményeiben (Három öreg, 1931; Ifjúság, 1932; Hősökről beszélek, 1933) a gyermek- és ifjúkori emlékek idézése, az idill és tragikum egysége összetettségében is reménykedő forradalmi jövőképet ad. Ars poéticája valósul meg prózai írásaiban is.A Puszták népe (1936) az irodalmunkból addig hiányzó „népréteg lelkületét” és életét ábrázolja szociográfiai, önéletrajzi és szépirodalmi elemek művészi összeszövésével. A Petőfi (1936) a mindenekfölött vállalt költőelőd életének és munkásságának, a forradalmárlét szépségeinek és veszélyeinek elemzése.Háborús évekbeli egyéb munkásságával is a széles nemzeti összefogás megteremtésére törekszik legalább a szellemi ellenállás szintjén. A háború utáni újjáépítéssel és társadalmi átalakítással eleinte konkrét mozzanatokban is azonosul (Megy az eke; Amikor a Szabadság-hídra a középső résztfölszerelték). 1946-ban filozófiai igényű gondolatisággal vet számot a történelmi haladás törvényeivel, s tesz hitet mellette még akkor is, ha ez szükségképpen áldozatokkal jár, mert „nincs visszafelé út” (A reformáció genfi emlékműve előtt). Ekkor fejezte be a háború éveiben elkezdett Hunok Párisban (1946) című regényét. Az évek teltével csalódottan látta, hogy a szocializmust ígérő hatalom kirekesztette a népet az országformálásból (Egy mondat a zsarnokságról [1950], 1956). Lírai kötete hosszú évekig nem jelent meg, más műfajokban az egyszerű dolgos emberek, a hétköznapi munka nemzetfenntartó erejéről szólt (Két kéz, 1950), és különféle áttételekkel azt az alapigazságot fogalmazta meg, hogy „semmiféle szabadság nincs a nép közvetlen részvétele nélkül”.Drámaírói munkássága az 50-es években kezdett kiteljesedni, mindenekelőtt a nemzeti történelmi önvizsgálat drámatípusával (Ozorai példa, 1952, Fáklyaláng, 1953).A szépprózában szintén a folytatva megújulás útját járta mindvégig. Kháron ladikján (1969) című esszéregénye műfajilag is eredeti, mély és bátor szembenézés azzal az ellentmondással, hogy „életünk öröklét igényű” a mulandóságban is. Az Ebéd a kastélyban (1962), a Beatrice apródjai (1979) és a befejezetlenül maradt A Szentlélek karavánja (1987) regénysorában vissza-visszatér, új élményrétegeket is bevonva, önéletrajzi műveinek világához.Szépirodalmi munkássága mellett élete végéig jelentősek más műfajokban való megszólalásai: esszéi, tanulmányai, naplójegyzetei, interjúi és műfordításai, népmese-feldolgozásai is.
Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség
(Vörös László szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)

Meséit a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban meghallgathatod!

PILINSZKY JÁNOS::::

Értelmiségi családban született Budapesten. Édesapja Pilinszky János mérnök és jogász volt. Harcolt az első világháborúban, majd annak befejeztével egy budapesti postán helyezkedett el. Posta-főfelügyelőként halt meg gyomorfekélyben, 1937-ben. Édesanyja Baitz Veronika is a postán dolgozott és önkéntes ápolónőként vett rész a háborúban.
A Cukor utcai elemi iskolában (1927-1931) kezdte tanulmányait, majd a budapesti piarista gimnáziumban (1931-1939) folytatta. Ott éretségizett 1939-ben. A középiskola befejeztével a budapesti tudományegyetemen a jogon kezdte, majd a bölcsészkaron, magyar-olasz-művészettörténet szakon folytatta. Az egyetemet 1944-ben befejezte, de diplomát nem szerzett.
Első versei 1938-1939-ben jeltek meg a Napkelet, az Élet és a Vigilia nevű lapokban. 1941-1944-ben az Élet segédszerkesztője volt. 1944 novemberében behívták katonának. 1945 februárjában került a németországi Harbach faluba, ahol - itt és más lágerekben betegeskedve - megláthatta a koncentrációs táborok szörnyű világát, ami meghatározta egész életét és a költészetét. 1945 őszén térhetett vissza szülővárosába. 1946-1948-ban az Újhold társszerkesztője volt, de erős kötődések fűzték a Vigilia és a Válasz csoportulásaihoz. Az utóbbi és a Magyarok közölte verseit. Első verseskötetét a Szent István Társulat adta ki 1946-ban, mellyel a következő évben Baumgarten-díjat kapott. 1947-1948-ban római ösztöndíjjal több hónapot Olaszországban töltött. 1949-től nem publikálhatott. Ez idő alatt verses meséket írt, és egy ilyen típusú könyvvel (Aranymadár) térhetett vissza az irodalmi életbe. 1955. október 12-én feleségül vette Márkus Anna színésznőt, de néhány hónap műlva el is váltak. (Anna az '56-os forradalom után Párizsba emigrált, ahol újból férjhez ment, de Pilinszkyvel mindvégig jó barátságban maradtak.) 1956-ban rövid ideig a Magvető Kiadó lektora. 1957-től az Új Ember katolikus hetilap belső munkatársa volt. Nagyrészt itt jelentek meg tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései, művészeti kritikái.
A hatvanas évek elejétől többször utazott Nyugat-Európába (Lengyelország, Svájc, Belgium, Újvidék, Bécs, London, Róma), főleg Párizsban töltött hosszabb időt, sőt, még az USA-ba is eljutott. Nővérének 1975-ös öngyilkossága is talán hozzájárulhatott ahhoz, hogy nem írt több verset. A hetvenes évek végén ismerkedett meg Jutta Scherrer német vallástörténésszel. Szerelmük idejére esett utolsó költői korszaka. 1971-ben József Attila-díjjal, 1980-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. 1978-ban ismerkedett meg Párizsban Ingrid Ficheaux-vel, akivel 1980 júniusában házasságot kötött. Második szívinfarktusának következtében hunyt el hatvanéves korában. A halál váratlanul érte, tele volt tervekkel. Június 4-én, hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára a Farkasréti temetőben.

Gálvölgyi János színész


1948. május 26-án született Budapesten.
Szülei: Gálvölgyi János, Gumbinger Mária
N&otilde;s (1971), Gács Judith; Gyermekek: Eszter (1973), Dóra (1975)
Tanulmányai: Színház- és Filmm&ucirc;v. F&otilde;isk., 1969-73

Életút: 1967-68 a Révai Nyomda kemigráfus fényképésze,
Az MTV 1968-as Ki mit tud? Tehetségkutató versenyének parodista győztese.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1973-ban végzett.
1973-tól a Thália (illetve Arizona),
1993-tól a Madách Színház tagja.
1980-ban Jászai Mari-díjat,
1987-ben érdemes művész kitüntetést kapott.
1997-Az év nevettetője
2000-Karinthy-gyűrű
2002-ben a Magyar Köztársaság tiszti keresztjével tüntették ki.
2005-Kossoth -díj

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width=760 align=center border=0><TBODY><TR vAlign=top><TD width=9></TD><TD width=435>

</TD></TR></TBODY></TABLE>
1973-93 a Thália, ill. Arizona színház, 1993- a Madách Színház tagja. Sokat rádiózik, szinkronizál, tévézik, az MTV-ben több önálló showm&ucirc;sora készült.

Fiatalon az ember azt hiszi, hogy baromi fontos, amit csinál. Később rájön, hogy mégsem olyan fontos, csak mire ezt belátja, már nagyapa" - véli Gálvölgyi János, a legnagyobb magyar színészek egyike, és nem utolsó sorban kétszeres nagypapa.

Wass Albert: Tavak és Erdők könyve

WASS ALBERT: ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET!(részlet)


Urak, akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza a hegyeimet!
Bevallom őszintén: nem érdekel sem a politikátok, sem a világnézeti kérdéseitek, sem nagyszabású elgondolásaitok, melyekkel az embermilliók sorsát rendezni kívánjátok. Nem érdekelnek az embermilliók sem. Egy érdekel csupán: adjátok vissza a hegyeimet!
Mert bármit is mondjanak a tudósok, a fiskálisok és a katonák: azok a hegyek az enyimek. Mint ahogy én is hozzájok tartozom attól a perctől kezdve, hogy megszülettem a lábok alatt, abban a kis házban, s ők benéztek hozzám az ablakon. Nem a telekkönyv szerint voltak az enyimek, az igaz. De enyimek voltak Isten rendelése szerint, azáltal, hogy ott születtem s ott lettem emberré. Adjátok vissza a hegyeimet!
Nézzétek urak: idestova ötven esztendeje már, hogy belerángattatok ebbe a játékba. Játszottatok az én bőrömön háborút és országosztást, ideoda ajándékozgattatok engem s a hegyeimet, mint ahogy gyermekek ajándékozzák a játékszereket egymásnak. S én ötven esztendeig engedelmesen játszottam nektek mindent, amit csak parancsoltatok: kisebbségi sorsot, megaláztatást és elnyomatást, üldöztetést nyelvem és fajtám miatt, fölszabadulást és katonásdit. Játszottam háborút. Lelkesedést és halálfélelmet, rámenős bátorságot és fejvesztett menekülést, játszottam kétségbeesést, fájdalmat, dühöt, elvesztett háborút. Játszottam elvesztett otthont és elvesztett családot, csikorgó fogú bosszúvágyat és hadifogságot, játszottam hontalan bujdosást, magányos, kóborló farkassorsot az emberi rengetegben... urak, nekem elég volt. Én nem játszom tovább. Adjátok vissza a hegyeimet!
<FORM name=path onsubmit=popwindow(); action=npopup.php?hol=wizelito&npic=wa-koolzsyfotoja.jpg method=post target=newwin>

<INPUT class=bordered onclick=popwindow(); type=image alt="Kattints a képre" src="http://www.krater.hu/regebbi/img/wizelito/thumb/wa-koolzsyfotoja.jpg" value=Submit>​

</FORM>
és persze nem ennyi ez az írás, de keresd a minden, ami HANGOS PRÓZA ‎topicban, meghallgathatod!

Ady-Ismeretlen Korvin-kódex margójára

<TABLE cellSpacing=1 cellPadding=2 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD> </TD><TD></TD></TR></TBODY></TABLE>

Komp-ország, Komp-ország, Komp-ország... Legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között. Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza.
Miért hazudtak, hogy a komp - híd? Óh Potemkin, te kenetes kezű szent ember. Te csak Kata-lin cárnőt csaltad meg.
Idealisták és gonosztevők összeálltak. Álság levegő-köveiből várakat csináltak. Teleujjongták a világot, hogy a Kárpátok alatt kiépült Európa. A Nyugattal szórványosan már régen elmát-kázódtak itt lelkek. Magyarország durva ember-matériájából már kicsillant egy sereg diffe-renciálódásra érett és alkalmas molekula.
A nagy Humbug nem Európának ártott meg. A hazugságot itthon hitték el.
Miért hazudtak már az apáinknak? És miért adták a hazugságot tovább? Mi nekünk váltig azt mondták, hogy itt Európa van. Kultúr-életre készültünk, s megfeszített idegekkel rángattuk magunkat egyre előbbre.
Közben zuhanások történtek. A Grünvald Bélák és a Péterffy Jenők menekültek, mihelyst tisztán láttak. Ki tudja, hányan és kik voltak ők? Ki tudja, hányan jártak még. rosszabbul. A többsége a szerencsétlen kiváltaknak csak vergődött.
A nagy Humbugot meg nem ismerte. A nagy valóságba bele nem borzadt.
Bulgária nem csinál Rípeket a fiaiból. Nem hiteti el velük, hogy ő kultúrállam. A plojesti oláh az ő nagy-lángú fiát elküldi szépen franciának. A szerb iskola nem tanítja, hogy a szerb géni-usz ormain jár a kultúrának.
Minket kergettek előre. Nem volt szabad hátranézni. Meglátni, honnan megyünk robogva. Meglátni, hogy néhány Fáraóé ez az ország. Hogy szennyes, állati életben tartják a milliókat. A Fáraók azt akarták, hogy legyenek itt gúlák és piramisok. Vérét és idegét hordja össze né-hány vak bolond. Hivalkodjanak majd vele ők.
Tízezer ember előreszaladt. Európaivá vált idegben, vérben, gondolatban, kínban, szomjúság-ban. Egy túlfejlődött ember-typus termett itt, mely előttefut a magyar társadalomnak száz esz-tendővel legalább. Ezek a szent kengyelfutók nem is álmodták, hogy sarkukban százezrek nincsenek.
Áme egyszerre zúgás. A kendőzött Ázsia lemossa az arcát. Szája bugyborékol s kiárasztja fo-lyóit, melyeknek áradata szörnyűséges, mint a Jankce-kiángé.
Turulok kerengnek a levegőbe. Nyílzáport lőnek a Nap felé. Támadásra készülnek a magya-rok. Hányadikra, mióta a betűtanító olasz papokat koncolták?
Nagy vagy én népem, nagy vagy én népem. Ezer éve élsz folytonos harcban Európával. Csa-patokat gyűjtöttél közben. Holott véreztél. De a gondolatot nem engedted győzedelmeskedni gyermekeid koponyáin, úgy élsz Európa közepén, mint eleven tiltakozás az állati élet megszűzietlenítése ellen. És hogy most utolsó dátuma járt le az Időnek, hatalmasabban kelsz föl mint valaha. Zajlik a tatárság a Kárpátok alatt.
Komp-ország megindult dühösen Kelet felé újra. Egy kis sarka leszakadt a kompnak. Ott ma-radt a nyugati partok táján. Vagy tízezer emberrel. Mi lesz ezekkel? Aranyas felét nem bán-juk. Aranyuk partra veti őket valahol Nyugaton. Nem kénytelenek érezni, hogy nincs hova menni. Hogy elnyeli őket a magyar tatárság. A valóság, melyre íme, ma ébrednek szegény magyar Rípek. Hogy ez elnyeli őket.
Morituri te salutant: új magyar társadalom. Az elámítottak, a becsapottak, az előreszaladottak, a kijátszottak, a túlfejlődött magyar művészlelkek. A vértanúságra kiválasztott magyarok.
Ki-ki úgy oldja meg a maga nagy problémáját, ahogy tudja. Száz évvel előbbreélni nem lehet. Bolygani az űrben nem lehet. Komp-ország Keletnek indul. Kérezkedjék föl reá a gyönge.
És látom az új áldozatot Hadúrnak. Az új Gellért papokat. Élén az új magyar társadalomnak állnak az ordító táltosok. Szomorú embereket vonultatnak el. Akinek a homlokán ott vi-gyázatlankodik a Gondolat, akinek a szemeiből új érzések máglyája világít, akire rábizonyul, hogy szívesen áldozott az Eszme idegen és ékes isteneinek: az elveszett. Azt belesüllyesztik a mélységes, a piszkos, az örvénylő árba. Ave Caesar, morituri te salutant...
(Figyelő, 1905) (sófár média)

Most Latinovits előadásában a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban!