Akiket mindig szivesen olvasunk, vers, novella

Honthy Hanna
(Bp., 1893. febr. 21. ? Bp. - 1978. dec. 30.)
Színésznő, operettprimadonna. Honthy Anna tízéves korától az Operaház balettnövendéke volt, Guerra Miklós tanítványa, majd beiratkozott Rákosi Szidi színiiskolájába. 19 éves végző hallgatóként, 1912-ben Hajnal Hajnalka néven a Népoperához szerződött. Egy év után megvált a színháztól, Anthes György operaénekestől énekleckéket vett és színészmesterséget tanult.

1914-ben a Vígszínház szerződtette, tanulmányútra Bécsbe küldték s mert hazatérve elmaradt a várt budapesti sikere, ekkor már Honthy Hanna néven vidékre szerződött. Pozsony, Fiume és Szombathely után 1920-ban végül Beőthy László színházainak lett a tagja. Első sikerét a Blaha Lujza Színházban a Fifi c. operettben aratta. Utána a Király Színházban lépett föl, majd 1925-ben a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött.

1927-1929-ig a Belvárosi Színházban prózai szerepeket játszott nagy sikerrel. Közben nyaranként a Budai Nyári Színházban (Horváth-kert) vendégszerepelt. Vendégként sokszor fellépett a Vígszínházban, a Városi Színházban, mind prózai, mind operettszerepekben. Nagyszerű alakítókészsége, pompás énekhangja, tánctudása, elragadó színpadi megjelenése csakhamar az élvonalba állították és a közönség kedvence lett, s ezt a pozícióját haláláig megtartotta.

Hosszú pályája során szinte az egész operettrepertoárt végig játszotta. Folytatója és képviselője volt a klasszikus nagyoperett stílusának, nagyszerű humorral, iróniával, később öniróniával fűszerezett alakításai, színpadi kiszólásai páratlan népszerűséget szereztek számára. A Magyar Rádió első színházi közvetítése 1932-ben Fényes Szabolcs Maya című operettje volt, Honthy Annával a címszerepben.

Az ötvenes évekre primadonnaként szinte minden állami kitüntetéssel rendelkezett, 1950-ben érdemes művésznek választották, majd három évvel később, 1953-ban megkapta a Kossuth-díjat is, és ugyanebben az évben kiváló művésznek is megválasztották. Nyolcvanéves születésnapján jutalomjátéka a Csárdáskirálynő volt, 1973. március 3-án. 1978-ban távozott az élők sorából, neve azonban azóta is legenda, emlékét a Honthy Hanna Alapítvány őrzi.

Déri János


(1951. ápr. 14. Bp. - 1992. ápr. 29. Bp.) újságíró, szerkesztő-riporter. 1975-ben, a Riporter kerestetik vetélkedő egyik győzteseként került az MTV-hez. 1977-83 között az Ifjúsági Osztály, 1983-tól a Társadalompolitikai szerkesztőség munkatársa, az Ablak c. műsor vezető riportere. Kapcsolatteremtő és rögtönző készségével, megnyerő, közvetlen humorával rövid idő alatt a legnépszerűbb tévés személyiségek közé emelkedett. Nélkülözhetetlen szóvivője, szólistája lett a Rádiókabaré havi adásainak, szilveszteri bemutatóinak is. Publicisztikáit rendszeresen közölte a Hócipő c. szatirikus kétheti lap. Egészsége hanyatlását, a végromlás elleni küzdelmét országos aggodalom, szolidaritási akció kísérte.

Árkus József


(1930. nov. 1. Nagykanizsa - 1992. szept. 28. Bp.) újságíró, humorista, konferanszié. Az MTV-ben először a Családi Félkör c. magazin vendége, majd 1972-ben örökli Varga Józseftől a Parabola című, eredetileg külpolitikai adást, amelyet fokozatosan havi belpolitikai műsorrá formál, és húsz éven át írja, vezeti. Ebben a sorozatban a kép és a szöveg ellenpontozásával új műformát teremtett. A különkiadásként jelentkező Szuperbola a tévés szilveszterek mindvégig legsikeresebb epizódja. Árkus József szókimondása politikai tettnek számított. Senki őelőtte nem merészkedett olyan szférákba, mint a minduntalan összepuszilkodó vezető elvtársak, a mozgalmi dalok ügyetlen szövegei, Lenin macskája, Kádár metrójegye. Éles mondataival, tűhegyes találataival megostromolt olyan egykori erődítményeket is, mint a szocialista álparlament, a rendőrség, az agyonmisztifikált űrhajósok vagy az önmenedzselők maffiája. Amikor az áremelésekről akart karikatúrát megjelentetni, bezúzták a Ludas Matyi címoldalát. Amikor a TV Híradó műsorvezetőjeként emberibb hangvétellel próbálkozott, leparancsolták a képernyőről. Évekig szerkesztette az újságíróbálra megjelentetett Tollasbált. Házi szerzője volt a Mikroszkóp Színpadnak.

(Humorlexikon 2001 szerk: Kaposy Miklós - Tarsoly kiadó)

Ősz Ferenc


(1930. nov. 10. Bp. - 1975. febr. 5. Bp.) újságíró, humorista, konferanszié. Írásaiban hittel és alázattal, aggódva és indulatosan szólt a világról, közös dolgainkról. 1963- ban a Kamara varieté Különleges vidám lap c. műsorának egyik társszerzője. A Vidám Színpad kabaréja számára írta 1965-ben a Megfelelő ember és a Demokratikus művészet c. jeleneteket. A SZÚR műsoraiban (Színészek - Újságírók Rangadóin) 1966-68 között a Népstadionban lépett fel, ám az országos népszerűséget a Televízió Táncdalfesztiválján Kudlik Júliával párosan előadott konferanszai hozták meg. 1971-ben a Mikroszkóp Színpadon is fellépett, 1973-ban a Kamara Varietében konferálta és részben írta a Hosszú forró Ősz c. műsort. A Pesti Műsor 1974-től sorozatban közölte humoreszkjeit.

Hofi (Hofmann) Géza


(1936. júl. 2. - 2002. ápr.10.) színész, humorista, előadóművész. 1955-60 között a kőbányai téglagyár színjátszó csoportja, 1960-63-ig a debreceni Csokonai Színház tagja. 1963-tól már önállóan, parodistaként lépett fel, mind több helyre hívták. 1969-82 között a Mikroszkóp Színpad, 1983-tól a Madách Színház tagja. 1970 óta a legnépszerűbb, legkeresettebb magyar humorista, egyedülálló jelenség, intézmény. Szakmájának vitathatatlanul és általánosan elismerten királya. Egyetlen szakmai besorolás sem érvényes művészetére. Foglalkozása egyszerűen: Hofi. Szövegeit senki más nem mondhatná el. Tulajdon képére és hasonlatosságára csiszolta a napi aktualitások ihlette poénjait. Estéről estére képes volt másfél órán át egymaga a tombolásig izzítani mindig zsúfolt nézőterének hangulatát. A színpadról "bratyizott" a publikummal, mindenkit gátlástalanul letegezett, egyaránt haverja volt az akadémikus és a segédmunkás. A mindenkori hatalmi elit gőgjét, a pöffeszkedő ostobaságot gyilkos hevülettel, megsemmisítő fölénnyel röhögtette ki. A kérlelhetetlen lelkiismeretességgel előkészített rögtönzései példás műgonddal, ritmusérzékkel, precízen adagolt pszichológiai előkészítéssel születtek. 1971-től hat aranylemeze jelent meg. A Rádiókabaré szilvesztereinek állandó sztárja volt.

Sinkovits Imre
(1928. Szeptember 21. - 2001. Január 17.)
Sinkovits Imre 1928. szeptember 21-én született Budapesten. 1951-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1957-ig a Nemzeti Színház, utána 4 évig a József Attila Színház tagja volt. 1963-ban ismét a Nemzeti Színházhoz szerződött, amelynek 1989 óta örökös tagja.
Sinkovits Imre nevéhez számos legendás filmszerep fűződik, ezek közül is kiemelkedik A Tizedes meg a többiek főszerepe, főszerepet játszott a Két félidő a pokolban, az Egy szerelem három éjszakája és Latinovits Zoltán mellett, az Örkény István Tótékjából készült Isten hozta, őrnagy úr című filmekben.

Az Egri csillagok filmváltozatában Dobó István egri várkapitányt alakította, és a történelmi személyiségről elsősorban az általa megformált kép él a mai generációkban. A magyarok Kárpát medencébe érkezésének 1100. éves évfordulóján bemutatott Honfoglalás című filmben, Franco Nero mellett, ő formálta meg Álmos Vezér szerepét.

Felejthetetlen alakítást nyújtott számtalanszor a világot jelentő deszkákon, felsorolni is lehetetlen emlékezetes szerepeit. Színpadi szerepei közül legjelentősebbek alakításai a Madách Imre Mózes című drámájának címszerepe, Husz János Németh László drámájában, Kurrah a Csongor és Tündében, Prospero a Viharban, Bódi Vencel Sütő András Advent a Hargitán című darabjában, és színpadon is játszotta Örkény Tótékjának egyik főszerepét.

Pályafutása alatt szinte minden állami kitüntetést megkapott. Többszörös Jászai Mari díjas színművész (1955, 1962) 1966-ban Kossuth-díjal tüntették ki, 1970-ben érdemes művésznek, majd négy évvel később kiváló művésznek választották. Magyar Örökség-díjjal tüntették ki 1996-ban, 1998-ban megkapta a Sík Ferenc-emlékgyűrűt, 2000-ben pedig az akkor először kiosztott Nemzet Színésze kitüntető címet ő vehette át először.

Sokoldalúságát bizonyítja, hogy ő volt a Hupikék törpikék című népszerű rajzfilmsorozatban Törpapa magyar hangja. Kevés olyan ember akad, aki nála szebben tudott volna szavalni. Például Petőfi Nemzeti dalát a forradalmi időkben, vállalva politikai meghurcoltatást is.

A kilencvenes években sokszor politikai rendezvényeken is felszólalt, kiállt a magyar kultúra védelmében, erősen elkötelezett volt a nemzeti, konzervatív oldal mellett. A rendszerváltozás utáni első szabad választásokon aktív szerepet vállalt a Magyar Demokrata Fórum kampányában. A nemzet elismert színésze hetvenhárom évet élt, és ezalatt generációk számára neve egyet jelentett a minőségi színjátszással. Ezernyi megörökített alakítása Dobóként, Bánkként, Ádámként, Luciferként dicső emléket állít a nemzet nagy öregjének. Sinkovits Imre 2001. január 17-én távozott az élők sorából.

Váradi Hédi


(Újpest 1929. szept.22. - Bp. 1987. ápr.11.): színésznő. A SzAK elvégzése után a Madách Színházhoz szerződött, 1964-től haláláig a Nemzeti Színház tagja volt. Szuggesztív egyénisége, bensőséges játékstílusa drámai és vígjátéki szerepekben egyaránt jól érvényesült. Számos filmben nyújtott sikeres alakítást. Kossuth-díjas (1975), Jászai Mari-díja (1960), érdemes (1968), kiváló művész (1973).

Melis György születésnapjára

NSZ • 2003. július 2. • Szerző: M. G. P.



(kép: MTI - Sándor Katalin)
Melis György operaénekes úgy húsz éve a Zeneakadémián egy vegyes esten nem Schubert-dalokat adott elő, hanem Arany János A fülemüle című versét mondta. Nem papírból olvasta, szívből adta elő. Nem szavalta. Ott fogalmazta meg, mintha a nagyszalontai jókedvében aznap este szólaltatta volna meg a vidám dalt. Nem súgó után cammogott: önállón reptette a verset. Idegen terepen is fénylett játékossága, akárha odahaza járna a dallamok birodalmában. Fölényes játékossággal, akárha az Isteni színjátékból megszólaló Puccini-remek, a Gianni Schicchi halállal komázó hamis végrendelkező firenzei vagányát adta volna elő. Zene nélkül is a szöveg dallamának takarékos gazdagságú nagy művészének látszott. Arany János recitálásakor a süketek is megbizonyosodhattak felőle: a szlovák anyanyelvű Melis György mélységes tudója választott anyanyelvének. Biztonsággal ejti a rövid magánhangzókat röviden, a hosszúakat hosszúnak. Tiszták szóvégi mássalhangzói is. Daloknál vagy operajátszásnál rosszul hisszük, hogy mellékes a szép magyar ejtés. Melis operaénekes létére egyedül kapta meg a szép magyar beszédért kijáró Kazinczy-díjat. Aggályosan ügyelt mindig nemcsak arra, hogyan énekel, arra is, hogy mit énekel.

Sosem takarékoskodott hangjával. Volt miből tékozolni. Mozart Almaviva grófja dalolt magyar nótát, operettdalt. Sajátjaként szólaltatta meg Háry Jánost, a Székelyfonó A kérő szólamát mint musicalbetéteket. Műfaji határok nélkül egyszemélyes szív küldi szívnek-ként működött, zenekedvelőket csábítva a zenés színpadokhoz. Nem énekes filmszerepei közül emlékezetes a Hány az óra, Vekker úr?-ban eljátszotta Heller, a talányos német parancsnok.

Az idő tájt, amikor már kezdtek elfogyni a legnagyobbak, biztosak lehettünk benne, hogy a három legnagyobb magyar színész a basszista Székely Mihály, a tenor Réti József és a bariton Melis György. Nem úgy gondolom, hogy énekesnek nagy színészek, hanem színésznek is jelentős színészek. Mindhármuk emberismerete és művészi skálája a méltóságteljesen tragikustól a bohócian vígig tartott. Megistenült magasságok és emberalatti mélységek.

Ronyecz Máriának köszönhettem, hogy a zárkózott Melis bölcsességét, elemi erejű humorát, zabolát nem ismerő pajzán parodizáló kedvét, szűkszavú művészeti szigorát, konok mércéjét asztal mellett is megismerhettem. Közös származásuk, hangfajuk, a makulátlan szövegejtés, a szerep erkölcsileg komoly fölfogása rokont ismert fel a másikban. Melis nemcsak nem barátkozós: visszahúzódóan szemérmes. Semmi sem áll távolabb tőle a nappali színészetnél, amikor szerepen kívül elviselkedi ripacs a maga vélt művész voltát. Melis csakis a színpadon föltárulkozó. Bugyborékoló vidámságú Garda Roberto udvarmester a Székely Mihály címszerepelte Pomádé királyban, fenséges csábító Székely Leporellójának gazdájaként a Nádasdy rendezte Mozart Don Juanban, olaszul előadott Don Giovannija Ljubimov Erkel színházi rendezésében, vagy Berlinben a Walter Felsenstein színre vitte Mozart-szédelgő a Komische Operben. Ritkaságszámba menő külföldi diadalai közé tartozott a berlini Don Giovanni. Nem mintha idegenben nem lett volna hasonló nagyság, mint magyarul. Mégis mértékkel evezett idegen vizekre. Talán mert fiatalabb éveiben államilag karámba kerítették. Éretten nem akart felvételi vizsgázni a nagyvilágnál. Rómában énekelte a Kékszakállút, a kétszemélyes Bartókot egy mozgó csontvázakkal teli sírkamrában megrendező Giorgio Pressburger-előadásban.

Barbár bálványként trónolt karszékében Szabó Ferenc Légy jó mindhalálig operájának Pósalaky úr szerepében. Amikor Ferencsik János ötször elvezényelte a Cosí fan tuttét, Don Alfonso öreg filozófusként a gúnyos mindentudás fejedelmeként, rokokó Sarastróként gabalyította a szerelmi cselcselekményt. Falstaff – egyik legteljesebb szerepe – a megcsúfolt életöröm tragikomédiája lett Melis megvalósításában. Rossini Figarója furfangos csapdaállító, minden csapdából ravaszságával győztesen kimenekülő, Donizetti A csengőjében az új meg új álruhákban, új meg új maszkokban, új meg új jellemekben, új meg új tréfákkal a kelletlen nászéjszakát megzavaró Enrico szerepében emberi menazsériát vonultatott föl. Kerényi Imre vitákra ingerlő Erkel-értelmezésében, ahol a magyar középkor helyett Katona drámája keletkezésének idejébe helyezte át a cselekményt: Melis méltóságteljes jobbágyi Tiborca meggyőzően értelmezte a jelen időben énekelt múltbéli mesét.

Fölsorolhatnánk énekesi-színészi életművének teljes katalógusát: szerepeinek telefonkönyve is arról vallana, hogy elevenen kapcsolódott mindig a hallgatóhoz, a napi naphoz. Lázasan időszerűek voltak alakításai. Sosem műfajt játszott, mindig élő drámai jellemet. Két operarendező állt legközelebb hozzá: Nádasdy Kálmán és Walter Felsenstein. Ők ketten az operát színházi drámának gyakorolták. Melis György nem énekhangjával kérkedő dalológép, színpadon koncertező hangmutatványosként él bennünk. Az éneklendő anyag magától értetődő könnyedséggel szólt mindig. Nem elénekelni látszott problémának a szerep: megteremteni színpadi igazságát, előadásbeli életét.

Összekötve egymással színpadi megvalósulásait: nem stiláris, nem modorbéli, nem fogalmazásos azonosságok fedezhetőek föl, hanem a gúnyra és megszenvedett szellemi fölényre mindig hajló moralista művész bölcsessége. Melis remekbe sikerült szerepei a bennünk élő jellemgyengeségeket kíméletlenül ostorozó kritikus szellem és a javításra uszító öntudatos állampolgár tanításait hordták a nézők elé.

K a z a l L á s z l ó /1911-1983/

A tar koponyájú, testes kupléénekes, a hadarószámok pergőnyelvű előadója, a részegség fokozatainak finom ábrázolója korpulens termetével egymaga jobban táncolt a színpadon, akár ma egy egész görlcsapat, a Vidám Színpad kabaréjának poentírozó biztosa, a kövér komikus nem csupán kilókat mutatott föl, de betöltötte a kövér színészek színháztörténeti kedélyes szerepkörét. Vidám volt. Agyonüthetetlenül bizakodó. Életszerető. Derűlátást sugárzó. A testes színész egykoron karcsú színészeti sihederként vetette rá magát a színpadra. Kikerült Rákosi Szidi képezdéjéből, vidékre ment bonvivánnak. Miskolcon Sebestyén Mihály éles szemű igazgatói tekintete alatt növekedett. Hetente három bemutatóban is játszott. Ontották az előadásokat, hogy lépést tarthassanak nézőik érdeklődésével és szeretetével. A vidék posztgraduális színészképzésként működött. Gyakorlati színpadra oktatás. Élesben. A közönség előtt estéről estére. A legkülönbözőbb szerepekben. Sebestyén annyira figyelmes igazgató volt, mindenre ügyelő gondos színházi atya, hogy fiatal színésze nem sokáig garázdálkodhatott Miskolcon. Történt ugyanis, hogy – miként a régi színészetnél mondták – összetette a lécet a színház gyönyörűséges drámai primadonnájával, Mezey Máriával. A gondos direktor nem erkölcscsőszként avatkozott bele a szerelmi történetbe, az aggasztotta, hogy társulata vezető művésznője egy pályakezdővel öszszekompromittálódik, s veszít művészi vonzerejéből. Kazalnak tovább kellett állnia. Másod- és harmadrendű társulatoknál hasznosította fiatalságát. Nemcsak operettbonvivánként működött, de még Ádámot is játszotta Ladomerszky Margit Évája mellett.

Fotó: MTI - Horváth Éva

Kazal László kijárta a magyar vidéki színészet egyetemét. Elunta a vidéki megalázó vándorlásokat. Befejezte a színészetet. Felkerült a fővárosba, nem színházhoz, hanem nyakkendőárusnak. Majd az Angol Park revüszínházában alkalmazták – a zenekarban. Naponta több előadás a hullámvasút előtti vendéglő-parkszínpadon. A szünetek unalmát kitöltendő, tréfáival szórakoztatta a társulatot. Meghallotta a nevetést a vendéglőmulató direktora, kiküldte a színpadra, hogy ott ismételje el, amivel olyan sikert aratott az öltözőben. S mivel a harmincas évek végén némileg légüres tér támadt a komikusok körül: Kazal gyors haladást ért el kávéházi komikusként, jobb lokálokban, mulatókban. Dénes Oszkár nevetést keltő nevetőrohamait követve maga volt a megtestesült testes jókedv, bizakodó kedélyesség, szívélyes tréfacsináló.

A háború után a pincékből előjövő főváros kiéheztetett a nevetésre. Kazal a Rózsa utcai Intim Színházban a Charley nénjéből megmagyarított Egymillió dollár főszerepét játssza. Mellette Annie szerepében Balogh Erzsi, későbbi felesége. A megírt darabot ismét a vándorszínészet követi. Jóllehet a színházak államosítását követően haláláig a Vidám Színpad tagja: mégis olyan magánszámokban lép föl rendszerint, amikkel utazni lehet, fellépni kocsmákban, művelődési házakban, laktanyákban, iskolákban, kerti ünnepségeken, szüreti mulatságokon, vendéglőkben, kávéházakban, alkalmi esteken. Kazal követte a színháztörténeti ősidők nomádjait. Ekhós szekér helyett autón rótta az országot. Kazal haknibajnokként működött. Úgy rémlett időnként, mintha az ország valamennyi rendezvényén egyidejűleg színre lépne. Városról falura bumlizna közkedvelt, jól ismert számaival. Bárhol lépett is fel, nem lenyomta számát, mindenhol a teljes művészi morállal igyekezett elcsábítani közönségét. A teljesség lázát kínálta badar-számaiban is. Manapság elsatnyult a kabaré. Szűk formák közt dadogja a tréfásnak föltüntetett világot. Kazal működésének idején még teljes gazdagságában használta a komédiatörténelem formai vívmányait. Kazal tanulóéveiben kénytelen volt megtanulni használni a nyelvét: nagy sikereket ért el hadarószámaival, egyre sebesebb gyorsasággal – mindvégig érthetően – hordva rigmusba egy utazás kellékeit. A semmit is tartalommal tudta föltölteni. Szerzői léhaságoknak színészi értelmet adott. Olyan színész volt, akire szokás azt mondani: a telefonkönyvet is el tudja játszani. Megíratta hát magának a pesti telefonkönyvet. Egy kupléjában elszabaduló szilajsággal énekelte el a telefonkészülék-állomások egymás után következő bérlőinek névsorát. Közönségét örömmel töltötte el a leleményesség s a színészi szaktudás mesteri művelése, a bravúros hadaróária olyan gyönyörűséget szerzett, mintha Donizetti komikus leltári halmazatát hallgatnák. A nehézségeket legyőző mesterségbeli tudás virtuozitása gyönyörködtette néző-hallgatóságát. A tudás győzedelmeskedett a szavak nehézkedésén, lebirkózta könnyedén a gravitációt, szárnyalni engedte a kiművelt színészi képességeket.

Időnként meglepte közönségét azzal, hogy nem kupléénekesként magánszámmal állt ki a függöny elé, hanem maszk mögé bújva belerejtezett egy szerepbe, megmutatva, hogy mire képes jellemszínészként, ha feladattal látják el, nem pedig arra kényszerítik, hogy szerepönellátó legyen, s egymaga testesítsen meg egy teljes commedia dell’arte társulatot. Körmönfontan ismerte a hatáskeltés titkait. Egy nagy komikusnemzedék jeleseként utódtalanul szedte le utoljára arcáról a festéket.

Húsz éve volt májusban,hogy meghalt. Az egykori nagy nevetéseket siratjuk benne.

A felvételen egy közös kabaréjelenetben Kabos Lászlóval látható:

Salamon Béla


Élt: Beregrákos, 1885. március 4. - Bp., 1965. június 15.

Kereskedősegédből 1913-ban a Royal Orfeum, ill. a Royal Sörkabaré színésze lett. 1920-21-ben a Bonbonniére Kabaré, 1921-23 közt az Apolló Színpad tagja volt. 1921-ben az Emke és a Trocadero Kabaréban is szerepelt. 1923-tól 1931-ig a Terézkörúti Színpad élén állt. 1933-34-ben a Komédia Orfeumban, 1934-től 1938-ig a Terézkörúti Színpadon lépett fel. 1940-44 között az OMIKE Művészakció előadásain szerepelt. 1945-től rendszeresen játszott a Kamara Varietében. 1945-46-ban a Royal Revü Varietében, 1950-ben a Népvarietében, 1951-ben a Kisvarietében, 1953-ban a Budapest Varietében is fellépett. 1951-ben a Vidám Színpadhoz szerződött, amelynek haláláig tagja volt. Több filmben is játszott epizódszerepet. Napilapokban és hetilapokban számos karcolata és krokija jelent meg.

Könyvek:

Hej, színművész! (1939)
Szódásüveg és környéke (1964)

Díjak:

Érdemes művész (1958)

Béla bácsi egyik mondata legendává vált.Rendszeresen csávába került,de fifikája révén onnan kikecmergő kisember alakját formálta meg nem egy kabaréjelenetben. Innen a:,,Ha én egyszer kinyitom a számat,ha én egyszer elkezdek beszélni!,, kezdetű tiráda.

H o r vá t h T i v a d a r /1920-2003/

Született: Budapest, 1920. március 19.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1941-ben végzett, mellette a Zeneakadémián és a Pázmány Péter Tudományegyetemen művészettörténeti szakán is folytatott tanulmányokat. 1941-ben Szegeden, 1942-45 között Pécsett játszott. 1945 után a Szabad, a Magyar, a Víg és a Belvárosi Színház tagja volt. 1950-51-ben az Úttörő Színház, 1951-59 között a Vidám Színpad tagja. 1957-59 között a Fővárosi Operettszínház főrendezője. 1960-tól 1964-ig a Petőfi Színházban lépett fel. 1964 óta a Vidám Színpadon játszik és rendez.

Fsz.:

Viktor (Hubay M. - Vas I. - Ránki Gy.: Egy szerelem három éjszakája); IV. Henrik (Pirandello); Bolingbroke márki (Scribe: Vihar egy pohár vízben); Leprás Mátyás (Brecht - Weill: Koldusopera).

Fr.:

Fényes Sz.: Maya; Lajtai L.: Három tavasz; Breffort - Monnot: Irma, te édes; Ábrahám P.: Bál a Savoyban; Eisemann M.: Bástyasétány 77.; Poiret: Őrült nők ketrece; Láng Gy.: Két férfi az ágy alatt.

Díjak:

Jászai Mari-díj (1956)
Érdemes művész (1980)
Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1995)

Idézet a Magyar Rádió '70-es évekbeli Rádiókabaré c. műsorainak nyitódalából:

,,A pesti kabarét,a pesti kabarét viccek pezsdítik,mint bort a buborék
Ha szól a rádió a kabaré-dáridó csak nevess,csak nevess,hogy bús
sose lehess...''

Ennek a pezsgésnek adta meg alapanyagát vicceivel,konferanszaival és jeleneteivel.Kilépett a függöny mögül baljával kapaszkodván bele és csak mondta, mondta a magáét.Elálló füleivel,mosolygós arcával,furcsa beszédstílusával és brilliáns humorával a pesti kabaré jellegzetes alakja volt.Neki köszönhetjük a ,,maszek,, kefejezést.


Kellér Dezső (Bp., 1905. dec. 1. – Bp., 1986. szept. 24.): konferanszié, kabaré- és operettíró, érdemes művész (1955), kiváló művész (1965), ~ Andor öccse. Felesége Major Ida szinésznő. Pályáját a Ma Este c. színházi lapnál kezdte karikaturistaként, majd riporterként. A húszas évek végén kezdett kuplékat, dalszövegeket és kabarétréfákat írni. Mint konferanszié 1933-ban szerepelt először a Terézkörúti Színpadon, utána alkalmi műsorokat készített. 1944-ben munkaszolgálatot teljesített. 1945-ben a Pódium Kabaré tagja, 1950-ben a Kamara Varieté, 1951-ben a Vidám Színpad szerződtette, ahol 12 éven át működött. 1964-ben a Thália Színházhoz szerződött, ahol a Thália kabaré c. műsorát drámai színészek adták elő. A kabaré nagymúltú hagyományainak folytatója, jellegzetes pesti figura, kissé vontatott beszéde, rögtönzésnek tűnő, de alaposan kidolgozott konferansziéi, összekötő szövegei találóan fejezték ki a pesti polgár érzésvilágát. Kabaréjeleneteinek száma 200 körül mozog; írt egyfelvonásokat: A papa helyezkedik, s operettet Három tavasz címmel. Békeffi Istvánnal együtt átdolgozta Kálmán Imre Csárdáskirálynő és Lehár Ferenc: Luxemburg grófja c. operettjét. Művészetét, konferanszait megőrizte számos rádió- és televízió-felvétel. A Thália Színház 1986. dec. 30-án emlékére mutatta be Leltár miatt nyitva c. műsorát. – M. Az én kabarém (Bp., 1943); Pomócsi kalandjai (Bp., 1950, Békeffi Istvánnal); Kedves közönség (Bp., 1957); Kis ország vagyunk (Bp., 1963); Lehet valamivel kevesebb (Bp., 1967); Kortársak és sorstársak (Bp., 1971); Fogom a függönyt (Bp., 1986). – Irod. Gergely Ágnes: A kabaré sosem fog elmúlni. K. D. (Huszonegy, Bp., 1982); Barabás Tamás: Fogja a függönyt (Új Tükör, 1985. dec. 1.); Galsai Pongrác: K. elment (Élet és Irod., 1986. okt. 3.); Balázs István: Ahol ő volt, Budapest is jelen volt (Magy. Hírek, 1986. okt. 25.).

Megrázó erejű drámai kifejezésmód és néhány filmszerepében visszafogott,de olykor-olykor harsány humor volt rá jellemző.Kellemes hangját nagyon sok szinkronszerepben hallhattuk.


Básti Lajos (Keszthely, 1911. nov. 17. – Bp., 1977. jún. 1.): színész, Kossuth-díjas (1955), érdemes művész (1954), kiváló művész (1963). 1935-ben végezte el a bp.-i Színművészeti Ak.-át. 1935-től 1937-ig a Belvárosi Színház tagja, 1937–1939 között a Vígszínházban játszott. 1945 őszén került a Nemzeti Színház társulatába, miután a Művész Színházban nagy sikert aratott az SS tiszt (Steinbeck: Lement a Hold); és a Színész (Molnár F.: Előjáték a Lear Királyhoz) megformálásával. A Nemzeti Színház vezető művésze volt, neve meghatározott színészi stílust jelentett, tökéletes beszédtechnika, lefékezett mozgás, átgondolt játék jellemezte. Egyik legnagyobb alakítása Petur bán volt a Bánk bánban. Tizenhét éven keresztül játszotta Ádámot (Madách I.: Az ember tragédiája); a szereppel kapcsolatos reflexióit külön könyvben foglalta össze (Mire gondolsz Ádám? , Bp., 1962). Klasszikus értékű alakítása volt H. Higgins (G. B. Shaw: Pygmalion, 1953), melynek musical változatában (Lerner-Loewe: My Fair Lady) a Fővárosi Operettszínház vendégeként is ő alakította Higgins szerepét. 1968-ban átszerződött a Vígszínházba, Solomon (A. Miller: Alku), a kilencvenéves ószeres megjelenítésével kivételes jellemábrázoló erejéről tett tanúbizonyságot. 1972-ben visszatért a Nemzeti Színház színpadára, ott formálta meg a Lear királyt és utolsó főszerepét, az eredeti Strindberg-darabban is általa játszott Edgart (Haláltánc) a Fr. Dürrenmatt átigazításában bemutatott Play Strindbergben (1973). 1951–1960 között a Színház- és Filmművészeti Főisk. tanára volt. – Filmen a harmincas évek közepétől kezdve szerepelt. Kezdetben „hősszerelmes” szerepeket alakított, csak 1945 után jutott el a nagy formátumú jellemábrázoláshoz. (Merénylet, 1959; Iván Iljics halála, 1965 – tv-film). Az utóbbi filmben nyújtott alakításáért Arany Nimfa-díjat kapott a Monte Carló-i filmfesztiválon. Megcsillogtatta humorát (Butaságom története, 1965; Történelmi magánügyek, 1969) c. filmekben. Munkásságát a televízióban portréfilmben mutatták be (A főszerepben Básti Lajos, 1970). – F. sz. Solness (Ibsen: Solness építőmester; Hickey (O'Neill: Eljő a jeges); Dávid Ferenc (Páskándi G.: Vendégség). – I. f. Szent Péter esernyője (1935); 120-as tempó (1937); Pillanatnyi pénzzavar (1938); Beszterce ostroma (1948; átdolgozás, 1955); Föltámadott a tenger (1–2. rész, 1953); Különös ismertetőjel (1955); Katonazene (1961); Nappali sötétség (1963); A kőszívű ember fiai (1–2. rész, 1964); Egy magyar nábob – Kárpáthy Zoltán (1966); Széchenyi meggyilkoltatása (1971, tv-film). – Irod. Halász Péter: 10 gyorsjegyzet B. L.-ról (Színház, 1945. 15. sz.); Halász Péter: B. L.: Optimista vagyok a színházak jövőjét illetően (Színház, 37. sz.); Ny(erges) Á(gnes): „…Nevezetesen Tyihon alakításáért…” (Színház és Mozi, 1955. 2. sz.); Palásti László: B. L. hármas jubileuma (Ország-Világ, 1960. jan. 27.); Baranyi Imre: Mire gondolsz Ádám? (Tiszatáj, 1963. 1. sz.); Sándor Iván: B. L. (Arcok, szerepek, Bp., 1971); S(as) Gy(örgy): Ötvenszer Maigret (Film, Színház, Muzsika, 1973. jún. 30.); Molnár Gál Péter: B. L. méltósága (Kritika, 1977. 7. sz.); Dalos László: B. L. (Tükör, 1977. jún. 12.); S. Gy.: Búcsú B. L.-tól (Film, Színház, Muzsika, 1977. jún. 11.); Hegedüs Géza: B. L. példaadása (Színház, 1977. 10. sz.).

Megszámlálhatatlan színpadi,-film és rádiószerepben láthattuk ill.hallhattuk.Meggyőző erővel alakított negatív,többnyire intrikus szerepeket.Előadásmódjára -emlékezetem szerint-hűvös és mértéktartó elegancia volt jellemző.


Somogyvári Rudolf (Bp., 1916. nov. 30. – Bp., 1976. szept. 28.): színész, Jászai-díjas (1956, 1968). Az Orsz. Színészegyesület isk.-ját végezte; a Magyar Színházban kezdte pályáját. Vidéken töltött évek után (Szeged, 1939–1941) 1942-ben a bp.-i Andrássy úti Színházban Napóleon szerepében lépett fel H. Bahr: Josephine c. darabjában. Hadifogsága (1945–49) idején katonaszínházat szervezett. Hazatérése után 1960-ig a Vidám Színdáz, az Úttörő Színház és a Petőfi Színház tagja. 1960-ban szerződtette a szolnoki Szigligeti Színház, 1963-ban a fővárosi Thália Színház; 1957 után csak vidéki színházakban léphetett fel; 1969 őszétől haláláig a Vígszínházban játszott. Színpadon és filmen, a rádióban és televízióban számos emlékezetes alakítást nyújtott. Művészi szintű karikatúrái is nagy népszerűséget biztosítottak neki. – F. sz. Sándorka (Zilahy L.: A szűz és a gödölye); Richárd (Jókai–Földes: A kőszívű ember fiai); Don Carlos (Schiller); Sasfiók (Rostand); Hamlet (Shakespeare); Ruy Blas (Victor Hugo); Tanító (M. Frisch: Andorra); II. Richard (Shakespeare), Ciganov (Gorkij: Barbárok); Kelemen (Gyurkovics T.: Az öreg); Őrnagy (Örkény I.: Tóték); Agrippa (Shakespeare: Antonius és Cleopatra); II. Béla (Petőfi: Tigris és hiéna); Cecil Lewis (O'Neill: Eljő a jeges); Almády (Molnár F.: Játék a kastélyban); Igazgató (S. Maugham: Színház); Böröcker (Csurka I.: Eredeti helyszín); Pozdvicsev (Tolsztoj–Gyurkovics: Kreutzer szonáta); Cziegler (Gyurkovics T.: Nagyvizit); Benya Krik (Babel: Alkony); Dimsic (Babel: Mária). – I. f. Viki (1937); Pénz áll a házhoz (1939); Lelki klinika (1941); Rákóczi hadnagya (1953); Gázolás (1955); A csodacsatár (1956); Csigalépcső (1957); Szegénylegények (1965); Egy szerelem három éjszakája (1967); Egri csillagok (1968); Történelmi magánügyek (1969); Fuss, hogy utolérjenek (1972) stb. – Irod. Sas György: Nem elégedhetünk meg önmagunkkal (Film, Színház, Muzsika, 1964. febr. 14); Geszti Pál: Színészarcok: S. R. (Film, Színház, Muzsika, 1967. febr. 27.); Gulay I.: Szegedi emlékek: Süvölvény és Zápolya (Délmagyarország, 1972. máj. 27.); Bilicsi Tivadar: Rudi! (Film, Színház, Muzsika, 1976. nov. 13.); Szémann Béla: Az utolsó szerep (Színház, 1977. 1. sz.).

Eredetileg nem is színésznek készült.Köztisztviselő volt az ország egyik legszebb :wink: városában Pécsett.Szerencsére megtalálta helyét-szinitanulmányai befejezése után-a pécsi Nemzeti Színházban,majd fővárosi színpadokon és a filmvásznon is.Nem tűrte a beskatulyázást....


Tomanek Nándor (Pécs, 1922. szept. 8. – Bp., 1988. aug. 4.): színész, Jászai-díjas (1966, 1972), érdemes művész (1973), kiváló művész (1977). Előbb városi tisztviselő Pécsett, majd elvégezte a Színház-és Filmművészeti Főiskola stúdióját, és 1951-ben a Pécsi Nemzeti Színház szerződtette. Kisebb énekes szerepek után operett bonviván, majd drámai jellemszerepeket játszott. 1962-64-ben a bp.-i Petőfi Színház, 1964-től a Vígszínház tagja volt. Fanyar humorával a legellentétesebb jellemű szerepeket is kiválóan oldotta meg. Mind színpadi hangja, mind énekhangja kitűnő volt. Betegsége miatt korán visszavonult a színpadtól, és csak rádiószerepeket vállalt. Itt emlékezetes alakítást nyújtott Csehov Cseresznyéskert (Firsz) és Szakonyi Károly Hentes c. hangjátékában a férj szerepében. Sok filmben és tv játékban is sikerrel szerepelt, akár főszerepet, akár csak epizódszerepet játszott. Jellemformáló tehetségéről tett tanúságot az Iván Iljics halála c. tv-filmben (1965), valamint Doborján alezredesként az Imposztorok c. filmben (1969.– F. sz. Kerekes Ferkó (Kálmán Imre: Csárdáskirálynő); Peter (Kohout: Ilyen nagy szerelem); Karenin (Tolsztoj-Székely: Karenina Anna); Asztrov, majd Szeberjakov (Csehov: Ványa bácsi); Malvolio (Shakespeare: Vízkereszt); John Proctor (Miller: A salemi boszorkányok); Guiche gróf (Rostand: Cyrano de Bergerac); Dunois (Shaw: Szent Johanna); Fernand (Miller: Közjáték Vichyben); Einstein (Dürrenmatt: A fizikusok); Felix Unger (Neil Simon: Furcsa pár); Erdélyi atya (Thurzó Gábor: Az ördög ügyvédje); Félcseresznye (Weingarten: A nyár); Ficsur (Molnár Ferenc: Liliom); Bokor Miklós (Örkény István: Vérrokonok); Gyula (Gyurkovics Tibor: A Csóka család); Jerome de Courvoisier (R. Rolland: Szerelem és halál játéka); Jány Gusztáv ( Nemeskürty István-Örkény István: A holtak hallgatása). – Irod. Berkes Erzsébet: Két szerep és T. N. (Színház, 1973. 4. sz.); László Miklós: T. (Tükör, 1976. márc. 16); Róna Katalin: A beskatulyázhatatlan T. N. (Film, Színház, Muzsika, 1982. márc. 27); Sándor Iván: T. is elment (Film, Színház, Muzsika, 1988. aug. 13.).

Igazi színészfejedelem volt,Több mint száz film és negyvennnél is több tévéjáték fűződik a nevéhez. Ez a dal kellemes emlékeket ébreszt:
,, A villa-Negra nem apáca zárda,a villa-negra nem fényes lokál.....''


Páger Antal (Makó, 1899. jan. 29. – Bp., 1986. dec. 14.): színész, Kossuth-díjas (1965), kiváló művész (1963). Az I. világháborúban az olasz fronton volt katona. Leszerelése után Bp.-en a Pázmány Péter Tudományegy.-en jogot tanult. Egy műkedvelő előadáson tűnt fel, amely után Andor Zsigmond táncoskomikusnak szerződtette Székesfehérvárra. További állomásai: Kecskemét, Pécs, Nagyvárad, Szeged. Népszerűségét itt szerezte meg operett és naturbursch szerepekben, pompás humorával, tánckészségével és karikírozó képességével. 1929-ben Bárdos Artúr szerződtette az igazgatása alatt működő Andrássy úti, illetve a Belvárosi Színházba. Itt már drámai szerepeket is játszott, mint pl. a Dauphint Shaw Szent Johanna c. darabjának hazai ősbemutatóján, vagy Molnár Ferenc Liliomának címszerepét. A harmincas években játszott a Magyar, a Király és a Vígszínházban. 1939-ben vendégként fellépett a Nemzeti Színház Kamaraszínházában (Zoltán, Bókay János: A feleség). A második világháború idején az Andrássy Színház tagja volt. 1944 végén feleségével, Komár Júliával és családjával külföldre távozott; Argentínában telepedett le és festészettel foglalkozott, kiállításokon szerepeltek képei. 1956 aug.-ában kormányengedéllyel hazatért, a Vígszínháznak lett a tagja. Elsőnek Molnár Ferenc A hattyú c. vígjátékában lépett fel 1957-ben, utána Kodolányi János Földindulásában Kántor Jánost alakította. Miután elvált Komár Júliától, feleségül vette Szilágyi Bea színésznőt (1958). Az eltelt évtizedek alatt színészi eszközei leegyszerűsödtek, szuggesztív ereje megnövekedett. Mindent tudott a színpadon: klasszikusokat, modernet, tragikusat, komikusat, humorosat, groteszket és a kisember ábrázolásának számtalan változatát. Időskori szerepeiből mélységes humánumot sugárzott. 1932-től több mint száz filmben szerepelt. 1964-ben a Cannes-i filmfesztiválon a legjobb férfialakítás díját (megosztva) kapta Vajkai Ákos alakításáért a Pacsirta c. filmben.– F. sz. Styx Jankó (Offenbach: Orfeusz az alvilágban); Dauphin (Shaw: Szent Johanna); Percy (Benatzky: Az esernyős király); Liliom (Molnár Ferenc: címszerep); Zoltán (Bókay János: A feleség); Bors István (Hunyady Sándor: címszerep); Kántor János (Kodolányi János: Földindulás); Taláros úr (Kohout: Ilyen nagy szerelem); Az író (Mesterházi Lajos: A tizenegyedik parancsolat); Bors Dezső (Thurzó Gábor: Záróra); Starbuck (Nash: Az esőcsináló); Bolkonszkij herceg (Tolsztoj–Piscator: Háború és béke); Turai (Molnár Ferenc: Játék a kastélyban); Atyus (Williams: Macska a forró bádogtetőn); A vándor (Szörényi-Bródy: Kőműves Kelemen); Bódog (Szakonyi Károly: Adáshiba); Lapaglia (Aldo Nikolaj: Hárman a padon); Eugéniusz (Mrožek: Tangó). Halála napján ez utóbbi szerepét a plakátok és a színlapok még hirdették. – I. f. Bors István (1939); Dr. Kovács István (1941); András (1941); Földindulás (1939); Igen vagy nem? (1940); Dani (1957); Don Juan legutolsó kalandja (1958); Kálvária (1960); Fűre lépni szabad (1960); Felmegyek a miniszterhez (1961); Mici néni két élete (1962); Isten őszi csillaga (1962); Elveszett paradicsom (1962); Hattyúdal (1963); Pacsirta (1963); Húsz óra (1964); Honfoglalás (1-3. rész 1963, tv-film); Vízivárosi nyár (1-3. rész 1964, tv-film); Az orvos halála (1966); Utószezon (1966); Isten hozta, őrnagy úr (1969); Fuss, hogy utolérjenek! (1972); Nyulak a ruhatárban (1972). – Negyvennél több tv-filmben is játszott. Az utolsó Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom c. darabjának tv-feldolgozása volt, amelynek felvételén 1986. december 12-én még részt vett, de az ő részéről befejezetlen maradt. A tv játékot így is sugározták. – Irod. Bogácsi Erzsébet: Beszélgetés P. A.-lal (Magy. Nemzet, 1981. júl. 26.); Gergely Ágnes: Ami nyolcvan év alatt történik. P. A. (Huszonegy, Bp., 1982); Szakonyi Károly: Üres öltöző (Film, Színház, Muzsika, 1987. jan. 24); Koltai Tamás: P. A. alakváltozásai (Kritika, 1987. 2. sz.); Molnár Gál Péter: A Páger-ügy (Bp., 1988); Kutasi Kovács Lajos (London): Makói vándorszínész Dél-Amerikában (Délvilág, 1990. nov.).

Általában vidám szerepei,vérbő humora maradt meg a közönségben,de drámai szerepekben is legalább olyan otthonosan mozgott.Szinkron szerepei is emlékezetesek. Hangját kölcsönözte -egyebek közt-rajzfilm-figuráknak is. ,,Lompos-loncsos és bozontos,piszén pisze kölyökmackó:Vackor,,

Márkus László (Bp., 1927. jún. 10. – Bp., 1985. dec. 30.): színész, Jászai-díjas (1956, 1963, 1972), Kossuth-díjas (1983), érdemes művész (1974), kiváló művész (1980). Először Szegeden, Lehotay Árpádnál tanulta a színészmesterséget, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, és 1951-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. 1957-től haláláig a Madách Színház tagja volt. Egyike volt a legsokoldalúbb színészeknek, vérbő komédiás, kitűnő játékintelligenciával, nagyszerű humorral és kiváló jellemábrázolással. Egyaránt játszott komédiát, tragédiát, operettet, énekelt sanzonokat. Kritikusai a legjobb Molnár Ferenc-színésznek tartották, nyolc Molnár-szerepet játszott el hatalmas sikerrel. Gyakran szerepelt a rádióban, sok filmben játszott, és részt vett tv-játékokban. Közvetlenül a szilveszteri tv-műsor felvétele után az öltözőben halt meg. – F. sz. Rodrigo (Shakespeare: Othello); Bóni (Kálmán Imre: Csárdáskirálynő); Zülfikár (Huszka Jenő: Gül Baba); Claudius (Shakespeare: Hamlet); Báró (Gorkij: Éjjeli menedékhely); Szuszlov (Gorkij: Nyaralók); Kövér herceg (Brecht: Kaukázusi krétakör); Alkirály (Mérimée: A művésznő hintaja); Hlesztakov (Gogol: A revizor); Sévigné (Achard: A bolond lány); Néró (Hubay Miklós: Néró játszik); Piscsik (Csehov: Cseresznyéskert); Tigris Brown (Brecht: Koldusopera); Albert herceg (Molnár Ferenc: A hattyú); Turai (Molnár Ferenc: Játék a kastélyban); Norrison (Molnár Ferenc: Egy kettő három); Dr. Sárkány (Molnár Ferenc: A doktor úr); Viktor (Hubay-Vas-Ránki: Egy szerelem három éjszakája); Crofts (Shaw: Warrenné mestersége); Orgon (Moličre: Tartuffe); Bódog (Szakonyi Károly: Adáshiba; vendégként a Játékszínben); Kalivoda (Polgár András: Töltsön egy estét a Fehér rózsában). – I. f. Álmatlan évek (1959); Két félidő a pokolban (1961); Csudapest (tv, 1962); És akkor a pasas (1966); Változó felhőzet (1967); Egri csillagok 1-2. (1968); Kiskirályok (tv, 1972); Az ötödik pecsét (1973); Tv-portréfilm (1985); A zsarnok szíve (1982). – Irod. Harangozó Márta: M. L. (Bp., 1984); Koltai Tamás: A M.-szerep (Kritika, 1986. 2. sz.); B. A.: M. L. halálára (Magy. Nemzet, 1986. jan. 2.); Lukácsy András: M. L. mosolya (Magy. Hírlap, 1986. jan. 15.); Ablonczy László: Méltóságos komédiás. Búcsú M. L.-tól (Film, Színház, Muzsika, 1986. jan. 11.); Cenner Mihály: M. L. emléke (Magy. Nemzet, 1987. jún. 11.).

A Hacsek és Sajó jelenetekből ,Sajó megformálójaként maradt meg elsősorban emlékezetünkben.

Hlatky László (Bp., 1911. március 7. – Bp., 1982. nov. 9.): színész. 1931-ben végezte el a Színművészeti Akadémiát. Pályáját Békeffy László Pódium Kabaréjában kezdte, 1939-ben Debrecenben játszott, onnan szerződött Ihász Aladár staggione társulatához Pécsre, majd Szegedre. A negyvenes években saját színházával, az Országjáró Kamaraszínházzal szerepelt vidéki városokban. Pécsett rövid ideig a Nemzeti Színház igazgatója volt, később a Vígszínház és a Magyar Néphadsereg Színházának tagja lett. 1955 óta a Vidám Színpad, ill. a Kis Színpad társulatában játszott haláláig. Elsősorban komikus karakterszerepeket alakított. Kibédy Ervinnel újra életre keltették a kabarétréfák klasszikus párosát, Hacsek és Sajót, amelyben Sajó szerepét játszotta. Bár kabaré szerepeiről lett híres, sikert aratott klasszikus és modern szerepekben is. F. sz. Demjanovics (Dosztojevszkij-Szántó-Szécsén: Két férfi az ágy alatt), Ács (Csizmarek Mátyás: Nem élünk kolostorban), Bujkalov (Katajev: Bolond vasárnap). – Irod. Gulay István: Szegedi emlékek H. L.-ról (Délmagyarország, 1972. okt. 21.); Elhunyt H. L. (Magy. Hírlap, 1982. nov. 10.).

Alfonzó, Markos József (Bp., 1912. febr. 28. – Bp., 1987. máj. 31.): színész, artista, érdemes művész (1969).

Egy akrobata csoporttal lépett fel Európában, É-Afrikában 1928-tól 1940-ig. Hazatérése után mint artista és parodista működött a Royal Varietében, a Kamara Varietében s a Moulin Rouge-ban. 1945 után a Royal Revü Színházban, a Vidám Színpadon, a Kamara Varietében lépett fel. 1951-től a Vidám Színpad tagja volt. 1956-ban elhagyta az országot, és 1958-ig Belgiumban pantomim produkciókban játszott. 1958-ban a Fővárosi Operettszínházban szerepelt, majd ismét a Vidám Színpadhoz szerződött. A Budapest Táncpalotában önálló műsora volt. A közélet fonákságait sajátos fanyar humorral parodizálta. Szállóigévé vált a közönséget megszólító mondata: Idefigyeljenek, emberek! A Vidám Színpad Kamaraszínpada 1980. okt. 29-én mutatta be Alfonzó-kabaré c. műsorát. Számos filmben játszott, alakja gyakran jelent meg a televízió képernyőjén. – I. f. Díszmagyar (1949); Költözik a hivatal (1953); Dollárpapa (1956); Puskák és galambok (1961); Csudapest (tv-film, 1962); Meztelen diplomata (1963); Idefigyeljetek, emberek! – (tv-film 1964); És akkor a pasas (1966); Én vagyok Jeromos (1970); Hahó, Öcsi! (1970); Rumra cserélt feleség (tv-film, 1970). – Irod. Simon László: A. (Bp., 1986); Gábor István: A. köszöntése (Magy. Nemzet, 1987. febr. 28.); Székely Anna: Figyelünk, A.! (interjú, Magy. Hírlap, 1987. febr. 28.); Árkus József: Bohóc (Népszabadság, 1987. febr. 28.); (lőcsei): Elment A. (Magy. Nemzet, 1987. jún. 1.); Mester Ákos: Hajdanvolt beszélgetés A.-val (Kritika, 1988. 8. sz.); Sipos Tamás: Rekviem egy bohócért (Film, Színház, Muzsika, 1988. nov. 29.).

Vigyázat! Csalok! - Tizenhat éve halt meg Rodolfó

-"Gondolatátvitelt csak intelligens közönséggel lehet csinálni, aki nem gondol semmire azzal nem tudok mit kezdeni"- mondta egyszer Rodolfó, aki 16 évvel ezelőtt, 1987. január 25-én halt meg. Rodolfó, polgári nevén Gács Rezső, a legnagyobb magyar mágus, s az egyetlen, akit az évszázad leghíresebb bűvészeiről Amerikában megjelent könyvben a magyarok közül megemlítettek.

Gács Rezső, 1911. május 16-án született Budapesten, egy Nagyfuvaros utcai betűszedő fiaként. Pályafutása 1924-ben indult, Gálvölgyi János színész (Rodolfó veje) a kezdetekről mesélte: "egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város, Budapest, abban egy utca, a Nagyfuvaros utca, és ebben az utcában lakott szoba- konyhás lakásban testvéreivel és a szüleivel egy kisfiú. Egy szép napon ez a kisfiú találkozott egy kínai gyöngyárussal - mert akkor még ilyenek is voltak Budapesten-, akitől megtanult egy bűvészmutatványt. Másnap épp ezt mutatta be barátainak a Mátyás téren amikor egy arra sétáló elegáns úr felfigyelt az ügyes kis kezekre. Ezt az urat Ódry Zuárdnak hívták, kegyelmes úrnak szólították, amúgy amatőr bűvész volt és a híres színész, Ódry Árpád - bátyja..." - Ódry Zuárd, aki akkor a Magyar Mágusok Szövetségének elnöke is volt - kezdte el tanítani a kisfiút, aki Rodolfó néven vált világhírűvé. Évekig csak az alapokat oktatta, nem engedte tovább. Rodolfó így beszélt tanulóéveiről: "Amikor az ábécét megtanultam, akkor a legbonyolultabb fogásokat is megértettem, és meg tudtam csinálni."
Első alkalommal 1930-ban a Fővárosi Nagycirkuszban lépett fel, s mutatványaival hamarosan külföldön is ismertté vált. Fellépett Londonban, Lausanne-ban, Párizsban és Berlinben. "Tudományát" az Artista Akadémián, majd az Állami Artistaképző Intézetben tanította, s könyvet is írt művészetéről. Révész Gy. Istvánnal együtt írt Vigyázat! Csalok! című memoárt és a szakmai titkokat felfedő Bűvészkönyvet sokan olvasták, sok gyermek kedvenc játéka volt az általa összeállított bűvészládika. Erőssége volt a kézügyesség, s elkápráztatta közönségét a gondolatolvasás, a mnemotechnika, a szuggesztiós mutatványok és a színpadi zsebtolvajlás trükkjeivel. 5000 mutatványt és kombinációt ismert. Hetven éves kora után is napi négy órát gyakorolt, egy kétméteres tükör előtt ellenőrizve mozdulatait. Elmondása szerint csak a bűvészet érdekelte, barátai körében is újabb és újabb trükköket mutatott be, ezzel is felmérve a várható sikert. Hiteles művész és ember volt, a legegyszerűbb helyeken, a legszegényesebb körülmények között éppoly igényes előadást tartott, mint a csillogó színpadokon, neves helyeken.
Véleménye szerint a művészet komolysága az, "amikor az ember minden fellépésre úgy készül, mintha az élete függne tőle." A világháború idején a fronton szolgált, kórházakba vitték el, ahol a kéz és lábnélküli emberroncsok arcára varázsolt mosolyt művészetével. "Ágytól ágyig vittem trükkjeimet..., akkor nem egyszerűen művésznek, de Sámánnak , Varázslónak éreztem magam." Művészetét nem a varázslás, a sámánság jellemezte, hanem a küzdelem, az akaraterő, a kemény munka eredményeként létrejött csoda. Hitvallása szerint "Az a művész aki meg van magával elégedve, az nem művész többé. Az meghalt."