wow
Anasztázia!
Goblinok? Gnómok?
Köszönöm, nagyon érdekes történetek, soha nem hallottam hasonlókat!
Anasztázia!
Goblinok? Gnómok?
Köszönöm, nagyon érdekes történetek, soha nem hallottam hasonlókat!
Amire nincs magyarázat!?!
- Téma inditó gabor67
- Kezdés dátuma
greg8905po
Új tag
Ez odavág, de igy igaz. Az a barát aki a sz*rban is az.
Amire nem lehet tudományos választ adni, azt önmagunkban kell keresnünk.
Sziasztok! Ez nagyon érdekes téma. Tetszik, főleg, mert nekem is van néhány hasonló tapasztalatom. Egyet most leírok, ha nem gond.
Tavaly, valamikor ősszel a kisfiam, aki akkor még nem volt három éves, szaladgált a lakásban és egyre többször torpant meg az első bejárati ajtónál (a hátsót használjuk inkább) és sírva szaladt be, hogy fél, mert ott áll egy néni. Először a képzeletének tudtuk be, de ezek a megnyilvánulások egyre gyakoribbak lettek nála és elgondolkodtunk, hogy vajon tényleg lát-e valamit. Egy kedves barátnőm mesélt egy látó barátnőjéről, akivel sikerült felvennem a kapcsolatot, de csak e-mailben, mert nagyon kevés szabadideje van. Kért néhány fotót rólunk az ajtónál és megígérte, hogy küld oda nyugtató energiát, hogy ne féljen a fiam. Ezután pár nap múlva már nem is félt, de néha felhozta és mindig máshogy mesélte el a kinézetét: nem mindig néni volt, hanem mesebeli lények. Mi sem féltünk tőle, de gyakran éreztünk megmagyarázhatatlan hideg fuvallatokat, negatív, nyugtalanító energiákat.
Idén márciusban a hölgy eljutott hozzánk személyesen is. Egy órás beszélgetés után kimentünk az ajtóhoz és mondta, hogy tényleg ott áll egy néni szelleme. Pontosan leírta hogyan nézett ki, milyen ruha volt rajta, egy betegségben több tíz kilót elveszített, stb. Ekkor a páromra néztem, aki falfehérre változva elrohant és hozott egy nagyon régi csoportképet, amit a látonak megmutatott, amin ki is választotta a nénit. A párom nagymamája volt, aki 18 éve meghalt.
A lényeg az, hogy a nagymama 18 éve állt az ajtóban, mert az előttünk ott lakóknak (ők négy éve haltak meg) odaadott egy számára nagyon értékes piros színű valamit és haláláig nem kapta vissza, erre várva állt az ajtóban nagyon dühösen 18 évig.
Elvileg ránk nem haragudott, ezért kárt sem okozott, de a látó szerint a dühe odavonzhatott olykor dühös szellemeket, ilyenkor érezhettük a negatív energiákat.
(Idő közben az is kiderült, hogy egy drága hangyabőr kötésű könyv volt az, ami ma talán éppen Kanadában van, az előttünk ott lakók lányánál.)
Ezután a hölgy elbúcsúzott, elvitte a képet, ami segít neki a nagymama lelkét elengedni, de jelezte, hogy most a lélek nagyon dühös, mert tudja, hogy mi volt a látogatás célja.
Nos, először fura volt az eset, picit szkeptikus voltam akkor, holott már előtte is tapasztaltam szellemekkel kapcsolatos dolgokat.
Ami meggyőzött, hogy a látó egy fillért sem kért. De ami mégjobban az aznapi esti beszélgetésem a fiammal. Fürödtem és odajött a kádhoz, szólt, hogy már nincs itt a néni, kiment az ajtón. Nagyon nehezen (hiszen 3 éves volt) elmagyarázta, hogy ott ment ki ahol az ajtó van, de nem azon az ajtón, hanem faajtó volt és máshol volt, beljebb.
Valóban anno még faajtó volt a bejáratnál, de a bejárat két méterrel arrébb került, mert átalakítottuk és az ajtót is mi cseréltük műanyagra.
Ennyi dióhéjban. Van még néhány sztorim, ha gondoljátok, később megosztom veletek.
Tavaly, valamikor ősszel a kisfiam, aki akkor még nem volt három éves, szaladgált a lakásban és egyre többször torpant meg az első bejárati ajtónál (a hátsót használjuk inkább) és sírva szaladt be, hogy fél, mert ott áll egy néni. Először a képzeletének tudtuk be, de ezek a megnyilvánulások egyre gyakoribbak lettek nála és elgondolkodtunk, hogy vajon tényleg lát-e valamit. Egy kedves barátnőm mesélt egy látó barátnőjéről, akivel sikerült felvennem a kapcsolatot, de csak e-mailben, mert nagyon kevés szabadideje van. Kért néhány fotót rólunk az ajtónál és megígérte, hogy küld oda nyugtató energiát, hogy ne féljen a fiam. Ezután pár nap múlva már nem is félt, de néha felhozta és mindig máshogy mesélte el a kinézetét: nem mindig néni volt, hanem mesebeli lények. Mi sem féltünk tőle, de gyakran éreztünk megmagyarázhatatlan hideg fuvallatokat, negatív, nyugtalanító energiákat.
Idén márciusban a hölgy eljutott hozzánk személyesen is. Egy órás beszélgetés után kimentünk az ajtóhoz és mondta, hogy tényleg ott áll egy néni szelleme. Pontosan leírta hogyan nézett ki, milyen ruha volt rajta, egy betegségben több tíz kilót elveszített, stb. Ekkor a páromra néztem, aki falfehérre változva elrohant és hozott egy nagyon régi csoportképet, amit a látonak megmutatott, amin ki is választotta a nénit. A párom nagymamája volt, aki 18 éve meghalt.
A lényeg az, hogy a nagymama 18 éve állt az ajtóban, mert az előttünk ott lakóknak (ők négy éve haltak meg) odaadott egy számára nagyon értékes piros színű valamit és haláláig nem kapta vissza, erre várva állt az ajtóban nagyon dühösen 18 évig.
Elvileg ránk nem haragudott, ezért kárt sem okozott, de a látó szerint a dühe odavonzhatott olykor dühös szellemeket, ilyenkor érezhettük a negatív energiákat.
(Idő közben az is kiderült, hogy egy drága hangyabőr kötésű könyv volt az, ami ma talán éppen Kanadában van, az előttünk ott lakók lányánál.)
Ezután a hölgy elbúcsúzott, elvitte a képet, ami segít neki a nagymama lelkét elengedni, de jelezte, hogy most a lélek nagyon dühös, mert tudja, hogy mi volt a látogatás célja.
Nos, először fura volt az eset, picit szkeptikus voltam akkor, holott már előtte is tapasztaltam szellemekkel kapcsolatos dolgokat.
Ami meggyőzött, hogy a látó egy fillért sem kért. De ami mégjobban az aznapi esti beszélgetésem a fiammal. Fürödtem és odajött a kádhoz, szólt, hogy már nincs itt a néni, kiment az ajtón. Nagyon nehezen (hiszen 3 éves volt) elmagyarázta, hogy ott ment ki ahol az ajtó van, de nem azon az ajtón, hanem faajtó volt és máshol volt, beljebb.
Valóban anno még faajtó volt a bejáratnál, de a bejárat két méterrel arrébb került, mert átalakítottuk és az ajtót is mi cseréltük műanyagra.
Ennyi dióhéjban. Van még néhány sztorim, ha gondoljátok, később megosztom veletek.
Írok még egyet, ami inkább fura és magamban sem találtam magyarázatot rá.
Van olyan álmotok, ami nagyon régi, de még most is ugyanolyan élénken fel tudjátok idézni, mint az álomból felébredéskor? Nekem egyetlen egy ilyen van csak.
Nem hiszek a földönkívüliek által történő elrablásokban, de nemrég megnéztem a Fourth Kind című filmet és ez hozta újra elő a 17 éves álmot.
Lehet, hogy emiatt hülyének fogtok gondolni, de azért leírom.
Szóval mint rendes középiskolás
a másnapi dolgozat miatt úgy döntöttem, hogy lefekszem időben aludni. Ahogy elaludtam, jött az álom. Egy lejtős utcában lakott az egész családom külön családi házakban és jött egy erős szél, ami lerombolta az utcát, házakat, szóval mindent és én éreztem, hogy el kell indulnom az utcában fölfelé. A végén találkoztam két lénnyel, az egyik magas férfi volt fehér ruhában, fehér fénnyel körbeburkolva, a másik egy talpig szőrös valami hatalmas kampós bottal a kezében. Megnézték a kezeimet és szerintük minden ujjamon kellett volna lennie egy gyűrünek (emlékszem a gyűrűk formájára is), de kettő hiányzott. Ez szerintük rossz volt és a földre taszítottak én tiltakoztam, de erősebbek voltak.
A következő képem, hogy a szobámban fekszem az ágyamban (álomban vagy félálomban) és két - a fehér férfihez hasonló - figura szorítja a csuklómat a fejem fölött. Már halottam a saját hangomat is: NE VIGYETEK EL!!! (a családom is) A két lény közül az egyik eközben a nyitott ablakon át eltűnt (a második emeleten laktunk), a másik még szorította a csuklómat, majd ahogy teljesen felébredtem, ő is eltűnt. Anyukám bejött és kérdezte, hogy baj van, de mondtam, hogy csak rosszat álmodtam.
Ezután kimentem a fürdőszobába és éreztem, hogy valami nagyon fáj az alhasam két oldalán. Két pici piros pöttyöt láttam egy vonalban és égető fájdalmat éreztem azokon a pontokon. Ezek megmaradtak csak időközben anyajegyszerű pontokként.
Lehet, hogy baromság az egész, csak néhány furcsaság van benne.
Az egyik, hogy nem emlékszem már egy álmomra sem, erre viszont tisztán azóta is. A másik, hogy az időérzékem szerint az álom 15-20 percig tarthatott, kilenc körül aludhattam el, de fél ötkor keltem fel a rémálomból (mondjuk közben álmodhattam mást is). A pöttyök előtte nem voltak ott. És miért hozta fel újra az álmot a Fourth Kind.
Ennyi. Idiótának tűnhet a történet, engem mégis zavar.
Van olyan álmotok, ami nagyon régi, de még most is ugyanolyan élénken fel tudjátok idézni, mint az álomból felébredéskor? Nekem egyetlen egy ilyen van csak.
Nem hiszek a földönkívüliek által történő elrablásokban, de nemrég megnéztem a Fourth Kind című filmet és ez hozta újra elő a 17 éves álmot.
Lehet, hogy emiatt hülyének fogtok gondolni, de azért leírom.
Szóval mint rendes középiskolás
a másnapi dolgozat miatt úgy döntöttem, hogy lefekszem időben aludni. Ahogy elaludtam, jött az álom. Egy lejtős utcában lakott az egész családom külön családi házakban és jött egy erős szél, ami lerombolta az utcát, házakat, szóval mindent és én éreztem, hogy el kell indulnom az utcában fölfelé. A végén találkoztam két lénnyel, az egyik magas férfi volt fehér ruhában, fehér fénnyel körbeburkolva, a másik egy talpig szőrös valami hatalmas kampós bottal a kezében. Megnézték a kezeimet és szerintük minden ujjamon kellett volna lennie egy gyűrünek (emlékszem a gyűrűk formájára is), de kettő hiányzott. Ez szerintük rossz volt és a földre taszítottak én tiltakoztam, de erősebbek voltak.A következő képem, hogy a szobámban fekszem az ágyamban (álomban vagy félálomban) és két - a fehér férfihez hasonló - figura szorítja a csuklómat a fejem fölött. Már halottam a saját hangomat is: NE VIGYETEK EL!!! (a családom is) A két lény közül az egyik eközben a nyitott ablakon át eltűnt (a második emeleten laktunk), a másik még szorította a csuklómat, majd ahogy teljesen felébredtem, ő is eltűnt. Anyukám bejött és kérdezte, hogy baj van, de mondtam, hogy csak rosszat álmodtam.
Ezután kimentem a fürdőszobába és éreztem, hogy valami nagyon fáj az alhasam két oldalán. Két pici piros pöttyöt láttam egy vonalban és égető fájdalmat éreztem azokon a pontokon. Ezek megmaradtak csak időközben anyajegyszerű pontokként.
Lehet, hogy baromság az egész, csak néhány furcsaság van benne.
Az egyik, hogy nem emlékszem már egy álmomra sem, erre viszont tisztán azóta is. A másik, hogy az időérzékem szerint az álom 15-20 percig tarthatott, kilenc körül aludhattam el, de fél ötkor keltem fel a rémálomból (mondjuk közben álmodhattam mást is). A pöttyök előtte nem voltak ott. És miért hozta fel újra az álmot a Fourth Kind.
Ennyi. Idiótának tűnhet a történet, engem mégis zavar.
Szia jocc77!
A következő sorokat, az én szemszögemből nézve írtam!
A történeted érdekes és egyúttal, kicsit zavaros.
A fizikai életet amit most élünk meg, lelkileg és fizikálisan éljük. Jelen van a fizikai testünk és a lelkünk egyaránt. Ha meghalunk, a túlvilág ahová kerülünk (az a lelki világ), ott nem létezik, semmilyen fizikai tényező. Ott csak lelkileg vagyunk jelen. Emiatt oda, semmilyen fizikai dolgot nem tudunk magunkkal vinni (itt arra a bizonyos piros dologra gondolok, amit a néni nem kapott vissza a haláláig). Ez az egyik érthetetlen dolog a számomra. A másik az, ha valaki meghal, akkor ő átkerül a lelki világba és csak akkor nem kerül át (hanem marad a köztes dimenzióban mint szellemlény), ha valami nagyon borzasztó dolgokat követett el az életében. De ez nem elfogadható dolog számomra, hogy ha semmi rosszat nem követett el, akkor szellemlényként 18 év után is ebben a köztes dimenzióban van jelen, ráadásul csak azért mert ő nem kapott vissza egy bizonyos dolgot, amit úgysem vihet magával. Már csak az lehetetlen, hogy 18 évig ezért kísértett.
Amúgy ezek a szellemek is átjutnak egyszer, csak lehet, hogy egy ideig büntetésben vannak és az is lehet, hogy épp ezért kísértenek.
Tehát vagy a történet nem hiteles, vagy igaz a történet, csak nem ebben a formában.
Körülöttem is történtek/történnek megmagyarázhatatlan dolgok. Mivel én vallásos vagyok, ezért viszonylag egyszerű mindent Istennel és a túlvilággal magyarázni. Sőt, a földönkívüliekben is hiszek, bár még nem találkoztam velük, csak pusztán a logikára támaszkodom. A "Kapcsolat" c. filmben hangzott el a főszereplőnő szájából egy kulcsmondat, ami végképp a dolgok jobban átgondolására sarkallt: "Ez a Világegyetem túl nagy. Ilyen kevés emberre vétek elpocsékolni." De most nem erről szerettem volna beszélni. A legutolsó különös élményemet szeretném megosztani veletek, amire mai napig nem találok magyarázatot. Katolikus vagyok és bérmálkozásom előtt a társaimmal egy felkészítő lelkigyakorlaton vettem részt. Volt akkor bennem egy nagyon fájó dolog a magánéletemből, ez a dolog a lelkigyakorlaton töltött időm alatt sem hagyott nyugodni. Aggódtam a jövő miatt, folyton ezen kattogtattam az agyam, akárhogy is, de az érzések rányomták bélyegüket a napjaimra. Gyónás közben kijött belőlem, és beszéltem a problémáimról egy atyának. Nagyon jól esett eldiskurálni erről valakivel, kiadni magamból a napok óta gyűlő feszültséget. Megkönyebbülve indultam az esti áhitatra, felüdített a halk énekszó, a csöndes ima. Nem is nagyon figyeltem másra, magam elé meredtem az összekulcsolt kezeimmel és fejemben a dialógussal, amit Istennel folytattam. Szélen ültem, és éreztem, hogy hirtelen valaki megérinti a vállam, miközben kifelé igyekezett. A szemeim ki voltak sírva, meg erőm sem volt túl sok, hogy felnézzek és megfigyeljem, ki volt az. Annyit láttam a perifériámból, hogy az illető mosolygott. Éreztem, hogy mélységesen jól esik a barátságos érintése. Szinte biztos voltam benne, hogy az a leányka tette, akivel a lelkigyakorlat elején ismerkedtem meg, és jóban lettünk. Később megkérdeztem tőle puszta kíváncsiságból, hogy ő volt-e az. Meglepett, mikor bőszen elkezdte rázni a fejét és kiderült, nem is volt ott. És elkezdtem gondolkodni: mintha farmerfelső lett volna az illetőn és biztos, hogy lány volt. Elkezdtem figyelni az embereket, persze, senki nem volt farmerfelsőben az elkövetkezendő nap. Bevillantak képek a lány kinézetéről, legalább is, annyi, amennyit az agyam el tudott raktározni egy pillanat alatt. Akárhogy is néztem az arcokat, frizurákat, senki nem hasonlított arra, akit én látni véltem. Mintha akkor olyan gyorsan el is tűnt volna, ahogy megjelent. Utána nem láttam már hozzá hasonlót. Mai napig hiszem, hogy ez nem volt véletlen. Lehet, bután hangzik, de úgy érzem, egy angyal volt. Talán vígaszt nyújtani jött... Egy pillanat volt az egész... Talán csak az agyam játszott el velem a félhomályban, a kápolna áhitatos csöndjében. De mai napig jó hinni, hogy akkor egy angyal látogatott el hozzám. Végül is, azzal, hogy sem a kedves ismerősöm, sem a szobatársaim nem tartózkodtak akkor az imán, a kápolna olyan emberekkel volt tele, akik nem ismertek, pláne nem érdekelte volna őket, hogy mi van velem, ráadásul, honnan tudták, hogy vígaszra van szükségem? Honnan tudhatták volna, hogy röviddel azelőtt egy komoly beszélgetésen estem át? Honnan látták, hogy sírtam és szükségem van egy mosolyra, egy kedves tekintetre? A barátaimon kívül miért érdekelt volna bárkit is az, hogy mit csinálok ott? Nagy relytély... Angyal volt... Hiszem, és így a logikus is.
A "Kapcsolat" c. filmben hangzott el a főszereplőnő szájából egy kulcsmondat, ami végképp a dolgok jobban átgondolására sarkallt: "Ez a Világegyetem túl nagy. Ilyen kevés emberre vétek elpocsékolni." De most nem erről szerettem volna beszélni. A legutolsó különös élményemet szeretném megosztani veletek, amire mai napig nem találok magyarázatot. Katolikus vagyok és bérmálkozásom előtt a társaimmal egy felkészítő lelkigyakorlaton vettem részt. Volt akkor bennem egy nagyon fájó dolog a magánéletemből, ez a dolog a lelkigyakorlaton töltött időm alatt sem hagyott nyugodni. Aggódtam a jövő miatt, folyton ezen kattogtattam az agyam, akárhogy is, de az érzések rányomták bélyegüket a napjaimra. Gyónás közben kijött belőlem, és beszéltem a problémáimról egy atyának. Nagyon jól esett eldiskurálni erről valakivel, kiadni magamból a napok óta gyűlő feszültséget. Megkönyebbülve indultam az esti áhitatra, felüdített a halk énekszó, a csöndes ima. Nem is nagyon figyeltem másra, magam elé meredtem az összekulcsolt kezeimmel és fejemben a dialógussal, amit Istennel folytattam. Szélen ültem, és éreztem, hogy hirtelen valaki megérinti a vállam, miközben kifelé igyekezett. A szemeim ki voltak sírva, meg erőm sem volt túl sok, hogy felnézzek és megfigyeljem, ki volt az. Annyit láttam a perifériámból, hogy az illető mosolygott. Éreztem, hogy mélységesen jól esik a barátságos érintése. Szinte biztos voltam benne, hogy az a leányka tette, akivel a lelkigyakorlat elején ismerkedtem meg, és jóban lettünk. Később megkérdeztem tőle puszta kíváncsiságból, hogy ő volt-e az. Meglepett, mikor bőszen elkezdte rázni a fejét és kiderült, nem is volt ott. És elkezdtem gondolkodni: mintha farmerfelső lett volna az illetőn és biztos, hogy lány volt. Elkezdtem figyelni az embereket, persze, senki nem volt farmerfelsőben az elkövetkezendő nap. Bevillantak képek a lány kinézetéről, legalább is, annyi, amennyit az agyam el tudott raktározni egy pillanat alatt. Akárhogy is néztem az arcokat, frizurákat, senki nem hasonlított arra, akit én látni véltem. Mintha akkor olyan gyorsan el is tűnt volna, ahogy megjelent. Utána nem láttam már hozzá hasonlót. Mai napig hiszem, hogy ez nem volt véletlen. Lehet, bután hangzik, de úgy érzem, egy angyal volt. Talán vígaszt nyújtani jött... Egy pillanat volt az egész... Talán csak az agyam játszott el velem a félhomályban, a kápolna áhitatos csöndjében. De mai napig jó hinni, hogy akkor egy angyal látogatott el hozzám. Végül is, azzal, hogy sem a kedves ismerősöm, sem a szobatársaim nem tartózkodtak akkor az imán, a kápolna olyan emberekkel volt tele, akik nem ismertek, pláne nem érdekelte volna őket, hogy mi van velem, ráadásul, honnan tudták, hogy vígaszra van szükségem? Honnan tudhatták volna, hogy röviddel azelőtt egy komoly beszélgetésen estem át? Honnan látták, hogy sírtam és szükségem van egy mosolyra, egy kedves tekintetre? A barátaimon kívül miért érdekelt volna bárkit is az, hogy mit csinálok ott? Nagy relytély... Angyal volt... Hiszem, és így a logikus is. 
Azért kísértett ott 18 évig,mert :1.azt sem tudta,h meghalt.2. az anyagi dolgok itt tartják(jelen esetben a piros könyv)
Sok ember a halála után nem fogja fel,h meghalt,sokan nem akarnak átmenni,mert félnek,sokan azért nem mennek át,mert a fizikai világ(az anyagi dolgok )itt tartják őket.Ezért van sok megszállás is,mert pl az az ember,aki halála előtt szeretett inni,az halála után is érzeni fogja ezt a vágyat és ki akarja elégíteni.Ezért olyan embert fog keresni magának,aki szereti az alkoholt.
Nem tudom, ezt a magyarázatot kaptam... Nem értek hozzá...
A lényeg, hogy valami/valaki volt ott, de már nincs... Idézem a topic témáját: Amire nincs magyarázat!?! Talán egyszer tényleg megtudjuk és tiszta lesz a kép. Remélhetőleg még a mi életünkben.
Nem tudom, ezt a magyarázatot kaptam... Nem értek hozzá...
A lényeg, hogy valami/valaki volt ott, de már nincs... Idézem a topic témáját: Amire nincs magyarázat!?! Talán egyszer tényleg megtudjuk és tiszta lesz a kép. Remélhetőleg még a mi életünkben.
Jocc77,erről leírtam én is,h mit gondolok.A baj velünk emberekkel az,h kimondjuk: hiszem,ha látom,aztán,amikor látjuk,akkor sem hisszük.
Láttam én már olyat is, amit elhittem, de ahogy múltak az évek, elhomályosult, pedig akkor, ott nagyon rémisztő volt. Leírom.
Ez még 19 éves koromban történt, amikor katona voltam. Szombat éjjel volt nyáron. Az akkori barátnőmet csak néhány hete ismertem, és két évvel fiatalabb volt nálam, ezért a szülei nem engedték, hogy ott aludjak. Kábé fél kettőkor álltunk a kapu előtt és még egy kicsit beszélgettünk. Én álltam a kapuval szemben és (hátul volt a ház bejárata) és szóltam a lánynak, hogy kijött az anyukája. Erre ő mondta, hogy lehetetlen, mert már régen alszik. Akkor az ott kicsoda?
Mind a ketten láttunk egy kb. 1,5 m magas alakot, ami kijött a bejárat felől a teraszon, kijött a járdára, majd a sűrű sövényen keresztül átment a kocsibejáróba, majd vissza a járdára és elindult felénk és amikor olyan három méterre lehetett tőlünk, egyszerűen eltűnt.
Fehéres áttetsző volt a teste, a feje pedig szürkés, de az is áttetsző.
Nemrég kapott tőlem a lány egy kismacskát, aki kint volt velünk, csak az a furcsa, hogy végig a lény lábainál volt és közben kutyaszerű morgó hangot adott ki.
Természetesen nem jöttem el, együtt a teraszon megvártunk a hajnalt és a macska is velünk volt. Ekkor már világos volt és nyomokat kerestünk, semmit nem találtunk, csak annyit, hogy a terasz melletti nyárikonyhában minden pohár, üveg és kisebb tárgyak felborultak, a földön és a szekrényeken is. A macsek viszont végig velünk volt és hangokat nem hallottunk.
Ezt azóta sem tudom megmagyarázni. Később kiderítettem, hogy láttak már abban a házban embernek látszó tűneményeket, de betudták az árnyékoknak, fények zavaró hatásainak. Viszont a szekrényekben a kanálcsörgések, kinyíló, majd becsapódó szekrény és szobajtók mindennapos megszokott dolgok voltak. Ezek okát a vasút közelségének tulajdonították.
A ház közel van egy temetőhöz és a kert egy része egy mára már felszámolt temetőt rejt, a házban meg páran meghaltak.
Ennyi. De van még.
Igen. Szerintem jó kis könyv, bár kevés az okfejtés benne.
Az én esetemhez hasonló történt nemrég a fodrászommal is.
Épített egy házat egy üres telken és beköltöztek az akkor másfél éves kislányukkal. Elkészült a gyerekszoba is, de az addig külön alvó kislány nem akart a neki készített gyönyörű szobában aludni. Akkor úgy gondolták, hogy az új ház miatt, de hónapok múlva sem volt hajlandó este bemenni a szobába. Önfeledt játék közben a nappaliban szaladgálva gyakran sírva megtorpant a szobája ajtaja előtt és csak hosszas nyugtatgatás után sikerült újra jókedvre deríteni a kislányt.
Ahogy telt az idő, a helyzet csak súlyosbodott és az addig szkeptikus fodrászom, aki jóbarátom is egyben, elhatározta, hogy utánajár a dolgoknak.
Megszerezte a terület régi alaprajzát, amiből kiderült, hogy régen
volt ott egy ház, aminek az alapja csak a gyerekszobánál metszette az új ház alapját. Kiderítette, hogy ott egy idős férfi lakott, aki felakasztotta magát.
Ezután a felesége hosszas rábeszélése után kihívott egy papot, aki elvégzett egy szertartást a házban. A kislány megnyugodott, pár nap múlva már a szobájában aludt és alszik azóta is.
Érdekes...
Épített egy házat egy üres telken és beköltöztek az akkor másfél éves kislányukkal. Elkészült a gyerekszoba is, de az addig külön alvó kislány nem akart a neki készített gyönyörű szobában aludni. Akkor úgy gondolták, hogy az új ház miatt, de hónapok múlva sem volt hajlandó este bemenni a szobába. Önfeledt játék közben a nappaliban szaladgálva gyakran sírva megtorpant a szobája ajtaja előtt és csak hosszas nyugtatgatás után sikerült újra jókedvre deríteni a kislányt.
Ahogy telt az idő, a helyzet csak súlyosbodott és az addig szkeptikus fodrászom, aki jóbarátom is egyben, elhatározta, hogy utánajár a dolgoknak.
Megszerezte a terület régi alaprajzát, amiből kiderült, hogy régen
volt ott egy ház, aminek az alapja csak a gyerekszobánál metszette az új ház alapját. Kiderítette, hogy ott egy idős férfi lakott, aki felakasztotta magát.
Ezután a felesége hosszas rábeszélése után kihívott egy papot, aki elvégzett egy szertartást a házban. A kislány megnyugodott, pár nap múlva már a szobájában aludt és alszik azóta is.
Érdekes...
Láttam én már olyat is, amit elhittem, de ahogy múltak az évek, elhomályosult, pedig akkor, ott nagyon rémisztő volt. Leírom.
Ez még 19 éves koromban történt, amikor katona voltam. Szombat éjjel volt nyáron. Az akkori barátnőmet csak néhány hete ismertem, és két évvel fiatalabb volt nálam, ezért a szülei nem engedték, hogy ott aludjak. Kábé fél kettőkor álltunk a kapu előtt és még egy kicsit beszélgettünk. Én álltam a kapuval szemben és (hátul volt a ház bejárata) és szóltam a lánynak, hogy kijött az anyukája. Erre ő mondta, hogy lehetetlen, mert már régen alszik. Akkor az ott kicsoda?
Mind a ketten láttunk egy kb. 1,5 m magas alakot, ami kijött a bejárat felől a teraszon, kijött a járdára, majd a sűrű sövényen keresztül átment a kocsibejáróba, majd vissza a járdára és elindult felénk és amikor olyan három méterre lehetett tőlünk, egyszerűen eltűnt.
Fehéres áttetsző volt a teste, a feje pedig szürkés, de az is áttetsző.
Nemrég kapott tőlem a lány egy kismacskát, aki kint volt velünk, csak az a furcsa, hogy végig a lény lábainál volt és közben kutyaszerű morgó hangot adott ki.
Természetesen nem jöttem el, együtt a teraszon megvártunk a hajnalt és a macska is velünk volt. Ekkor már világos volt és nyomokat kerestünk, semmit nem találtunk, csak annyit, hogy a terasz melletti nyárikonyhában minden pohár, üveg és kisebb tárgyak felborultak, a földön és a szekrényeken is. A macsek viszont végig velünk volt és hangokat nem hallottunk.
Ezt azóta sem tudom megmagyarázni. Később kiderítettem, hogy láttak már abban a házban embernek látszó tűneményeket, de betudták az árnyékoknak, fények zavaró hatásainak. Viszont a szekrényekben a kanálcsörgések, kinyíló, majd becsapódó szekrény és szobajtók mindennapos megszokott dolgok voltak. Ezek okát a vasút közelségének tulajdonították.
A ház közel van egy temetőhöz és a kert egy része egy mára már felszámolt temetőt rejt, a házban meg páran meghaltak.
Ennyi. De van még.
Hát igen,az emlékek azok sok mindent elhomályosítanak,velem is előfordul,h vmiben biztos vagyok,h láttam,aztán évek múlva,meg áá,nem is bizos
Mivel írod,h közel van a temetőhöz a ház és meg is haltak benne,így én azt mondom,h nem véletlenül láttátok akkor azt a szellemet.Sok szellem kering ilyen helyeken,meg pl kórházakban,kocsmákban.
Érdekesek a történeteid,írhatnál még.
Hát igen,az emlékek azok sok mindent elhomályosítanak,velem is előfordul,h vmiben biztos vagyok,h láttam,aztán évek múlva,meg áá,nem is bizos
Mivel írod,h közel van a temetőhöz a ház és meg is haltak benne,így én azt mondom,h nem véletlenül láttátok akkor azt a szellemet.Sok szellem kering ilyen helyeken,meg pl kórházakban,kocsmákban.
Érdekesek a történeteid,írhatnál még.
Köszönöm, hogy értékeled! Az utolsó történetem időben, mikor az én fiam látta a nagymama szellemét, de én azt nem vettem észre. Volt egy törés az életemben, amikor hülyeséget csináltam és kizártam ezeket a dolgokat a tudatalattimból. Azóta nem történnek velem hasonló dolgok, valószínűleg nem akarok figyelni rájuk, ezért nem is veszem észre... Majd később, ha ráérek, írok erről bővebben.
xd
Láttam én már olyat is, amit elhittem, de ahogy múltak az évek, elhomályosult, pedig akkor, ott nagyon rémisztő volt. Leírom.:smile:
Ez még 19 éves koromban történt, amikor katona voltam. Szombat éjjel volt nyáron. Az akkori barátnőmet csak néhány hete ismertem, és két évvel fiatalabb volt nálam, ezért a szülei nem engedték, hogy ott aludjak. Kábé fél kettőkor álltunk a kapu előtt és még egy kicsit beszélgettünk. Én álltam a kapuval szemben és (hátul volt a ház bejárata) és szóltam a lánynak, hogy kijött az anyukája. Erre ő mondta, hogy lehetetlen, mert már régen alszik. Akkor az ott kicsoda?
Mind a ketten láttunk egy kb. 1,5 m magas alakot, ami kijött a bejárat felől a teraszon, kijött a járdára, majd a sűrű sövényen keresztül átment a kocsibejáróba, majd vissza a járdára és elindult felénk és amikor olyan három méterre lehetett tőlünk, egyszerűen eltűnt.
Fehéres áttetsző volt a teste, a feje pedig szürkés, de az is áttetsző.
Nemrég kapott tőlem a lány egy kismacskát, aki kint volt velünk, csak az a furcsa, hogy végig a lény lábainál volt és közben kutyaszerű morgó hangot adott ki.
Természetesen nem jöttem el, együtt a teraszon megvártunk a hajnalt és a macska is velünk volt. Ekkor már világos volt és nyomokat kerestünk, semmit nem találtunk, csak annyit, hogy a terasz melletti nyárikonyhában minden pohár, üveg és kisebb tárgyak felborultak, a földön és a szekrényeken is. A macsek viszont végig velünk volt és hangokat nem hallottunk.
Ezt azóta sem tudom megmagyarázni. Később kiderítettem, hogy láttak már abban a házban embernek látszó tűneményeket, de betudták az árnyékoknak, fények zavaró hatásainak. Viszont a szekrényekben a kanálcsörgések, kinyíló, majd becsapódó szekrény és szobajtók mindennapos megszokott dolgok voltak. Ezek okát a vasút közelségének tulajdonították.
A ház közel van egy temetőhöz és a kert egy része egy mára már felszámolt temetőt rejt, a házban meg páran meghaltak.
Ennyi. De van még.:wink:
Láttam én már olyat is, amit elhittem, de ahogy múltak az évek, elhomályosult, pedig akkor, ott nagyon rémisztő volt. Leírom.:smile:
Ez még 19 éves koromban történt, amikor katona voltam. Szombat éjjel volt nyáron. Az akkori barátnőmet csak néhány hete ismertem, és két évvel fiatalabb volt nálam, ezért a szülei nem engedték, hogy ott aludjak. Kábé fél kettőkor álltunk a kapu előtt és még egy kicsit beszélgettünk. Én álltam a kapuval szemben és (hátul volt a ház bejárata) és szóltam a lánynak, hogy kijött az anyukája. Erre ő mondta, hogy lehetetlen, mert már régen alszik. Akkor az ott kicsoda?
Mind a ketten láttunk egy kb. 1,5 m magas alakot, ami kijött a bejárat felől a teraszon, kijött a járdára, majd a sűrű sövényen keresztül átment a kocsibejáróba, majd vissza a járdára és elindult felénk és amikor olyan három méterre lehetett tőlünk, egyszerűen eltűnt.
Fehéres áttetsző volt a teste, a feje pedig szürkés, de az is áttetsző.
Nemrég kapott tőlem a lány egy kismacskát, aki kint volt velünk, csak az a furcsa, hogy végig a lény lábainál volt és közben kutyaszerű morgó hangot adott ki.
Természetesen nem jöttem el, együtt a teraszon megvártunk a hajnalt és a macska is velünk volt. Ekkor már világos volt és nyomokat kerestünk, semmit nem találtunk, csak annyit, hogy a terasz melletti nyárikonyhában minden pohár, üveg és kisebb tárgyak felborultak, a földön és a szekrényeken is. A macsek viszont végig velünk volt és hangokat nem hallottunk.
Ezt azóta sem tudom megmagyarázni. Később kiderítettem, hogy láttak már abban a házban embernek látszó tűneményeket, de betudták az árnyékoknak, fények zavaró hatásainak. Viszont a szekrényekben a kanálcsörgések, kinyíló, majd becsapódó szekrény és szobajtók mindennapos megszokott dolgok voltak. Ezek okát a vasút közelségének tulajdonították.
A ház közel van egy temetőhöz és a kert egy része egy mára már felszámolt temetőt rejt, a házban meg páran meghaltak.
Ennyi. De van még.:wink:
Hasonló témák
