Anettka vs Havas

T

TH6777

Vendég
Friss!

2010. március 02. 17:41

Megérkezett a vancouveri csapat!

A delegáció tagjai a záróünnepség után hajnalban indultak el Vancouverből, és Toronto, valamint Bécs érintésével jöttek Budapestre.

Hazaérkezett a vancouveri téli olimpián járt magyar csapat; a sportolókat hozzátartozók és szurkolók várták a budapesti SYMA-csarnoknál.

"Nagy élmény volt. Nem csak a versenyzés, hanem a körítés is. Rengeteg kiváló sportolóval, igazi világsztárokkal találkozhattunk. Most egy kicsit pihenünk, hiszen márciusban két világbajnokság is lesz, az egyéni Szófiában, a csapat vb pedig Bormióban. Szeretnénk ott is jól szerepelni" - mondta az MTI-nek a rövidpályás gyorskorcsolyázó Huszár Erika, aki a magyarok közül a legeredményesebb volt egy ötödik és egy hatodik hellyel.
A delegáció tagjai fáradtak voltak, hiszen a helyi idő szerint vasárnap esti záróünnepség után hajnalban indultak el Vancouverből, és Toronto, valamint Bécs érintésével jöttek haza.
 

Vicus 59

Állandó Tag
Állandó Tag
Még mindig inkább Anettka, mint Kiszel Tünde.Anettka azért elviselhető, már régen hallottunk róla.Kár.érte.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnálom Anettkát, amiért meghalt a férje. Azóta nem is látni a médiában.
Havas szerintem egyszerűen unalmas. Anettka sokkal jobb műsorvezető volt. Mindig mosolygott. Havas meg olyan, mintha mindenkit elkívánna melegebb éghajlatra.
Én Kiszel Tündét sem bántanám, ha már szóba került. Nem árt senkinek.
 

Barbi2012

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem mindegyiküknek van jó és rossz tulajdonsága. Lehet Őket szeretni. Én például mindenkit úgy fogadok el, amilyen.
 
Oldal tetejére