A polaritás és a dualitás nem ugyanaz. A szeretet nem poláris hanem duális. Ellentéte a félelem.
A dualitás talán véget ér, de a polaritás soha, hisz akkor minden szétesne.
Amíg az ember nem képes az érzelmeit uralni -nem elnyomni- addig nem is tud magasabb szinten gondolkodni.
A negatívítás nem jelent föltétlen rosszat, (még a szó maga is hibás,)csak az egyik pólus.
Hmm. Sokszor elábrándozom, milyen lehet a nemlét titkát birtokolni. Kint lenni a létezés energia alapú univerzumából, szabadon a fény-árny játék érzéki csalódása alól. Minden ami létezik, vagy gondolható, ördög, angyal, ember, kentaur, denzitásától függetlenül energia gólem a forrásenergiában sütkérezve, vagy nélküle gyűlölködve-sírdogálva, élve létezve, vagy haldokolva létezve.
Szépnek szép, igazán impozáns elgondolás ez a létezés, főleg ha valaki már elég bölcs ahhoz, hogy jól ülje meg az energiát - az még élvezi is. Valamiért ott fészkel a gondolataim mélyén, hogy ez az egész alapjaiban egy trükk, és akkor mi van ott, ami ontológiai korlátok mögé van zárva? Ami túl tiszta hogy el lehessen gondolni, vagy érezni lehessen, mert ami olyan, az már energia.
Tud valaki valamit a tudatunk őshazájáról a kiáradás előttről?
Vagy csak korlátoltságomban képzelgek itt marhaságokat..? :9: