Makk Károly filmrendező Badacsonylábdihegyről
Makk Károly filmrendező Badacsonylábdihegyről
Rövid vallomás
A teremtő keze már belefáradt, ahogy súlyos körzőjével kikanyarította az óceánok, kontinensek, nagy félszigetek, és egyéb földrészek területeit. Elégedetten hátradőlt, és akkor megpillantott egy kicsiny, csillogó játékszert egy parányi körzőt. Nézte, nézegette, vajon mikor és miért készült ez a parányi szerszám, forgatta kezében, s találomra, vagy netán belső sugallatra odabökte hegyét Tördemicre. Badacsonytördemicről beszélek, szomszédságban Lábdiheggyel és Tomajjal, kedves láncba összefogódzkodva a Római úton.
Szóval odabökte a kis körző hegyét Tördemicre a teremtő és kanyarított vele egyet, egy olyan harminc kilométer átmérőjű kört csinált. Piciny pont volt ez abban a nagy térben, amivel ő játszadozott, talán akkora se, mint a mandzsetta gombjának egyik lyuka, ha egyáltalán viselt inget kézelővel. De ezt nagyon jól csinálta: megszületett Pannónia, Badacsony, a Balatonfelvidék, a Csobánc, Somló, Szigliget és a többi csodája a teremtésnek. A béke, a nyugalom, a harmónia világa, oda passzoló emberekkel.
Első találkozásunk kamaszkorunkban történt, édesanyánkat a hajdúszoboszlói meleg, reumát gyógyító víztől elcsábítottuk a Balatonra. Bár neki nagyon kellett volna az a két hetes kúra, mégis boldogan jött velünk: családi okokból. Meg akarta mutatni nekünk az észak-balatoni vasútnak azt a szárnyát, melynek építésében anyai nagyapám is részt vett, vasútépítésre szakosodott mérnök létére. És ott a tettek helyén hallgathattuk a családi legendárium róla szóló fejezetét: négylovas hintó, kávéházi dínom - dánom, nagyúri bálok és gáláns ajándékok a családnak, hogy az megbocsássa, ami megbocsájtandó. Jártunk Révfülöpön, Szepezdfürdőn, Ábrahámhegyen, na és persze mindennek közepén Tördemicen, Lábdihegyen.
Nem gondoltam akkor, hogy pályámat is itt fogom kezdeni: Liliomfi, Badacsony, Szegedi Róza ház, Györök, Szépkilátó, Szigliget. Heves és fiatalos találkozás volt... nem hiába mondják az ottaniak, hogy ennek a világnak, a hegynek, a víznek, a levegőnek oly erős vonzereje van, mint a mágnesnek, vagy mint egy örvénynek: ha egyszer elkap, nem ereszt el.
Ezt az erőt Tatay Sándor későbbi jó barátom testesítette meg. Első lépésként egy fenomenális novellája: Ház a sziklák alatt, második lépésként pedig ő maga, joviális tekintetével, mosolygós, mesélő kedvével és minden balatoni titkoknak tudásával. Vitt, cipelt magával ismeretlen dűlőkön különös emberekhez, a bor készítésének hőseihez és rabszolgáihoz, akik szívesen koccintanak, lassan forgatják szájukban a bort, kellő ritmusban váltogatva a poharakat, mondják tartalmáról a mondandót, a sajátjukról kicsit szebben, de jóakarattal, megértéssel a szomszédéról, vagy a sógoréról is. És természetesen az asszonyokról is, de csak az ide valósiakról, mert a többi, a másfelé való az csak „asszony – féle”. De a végső szentencia mindig a hegyről és a borról szólt. Milyen volt a hegy, milyen az élet? Barátságtalan, közömbös, szemérmes. Csak elegánsan tartózkodó; meg kellett küzdenünk a legszebb napnyugtáiért, felhőinek gyülekezéséért a kékről zöldre váltó víz fölött, kőbástyáinak zugaiért, hogy megláthassuk az igazi, vagy annak vélt arcát….
Valahányszor találkozom azzal a munkával, azzal a filmmel, amit Badacsonytól kaptunk, úgy érzem, még mindig barátságosan megszorítjuk egymás kezét.
Nagy idők - igazán nagy idők teltek el. De az a mágneses erő, az az örvény nem felejtett el engem, tudta a dolgát és visszaszippantott bennünket közel magához. Néha alkonyat tájt azon morfondírozok, hogy akiket ide kívánnék még magunk mellé - néha hangosan kimondva a nevüket - barátokét, családtagokét, kollégákét, ellenfelekét, férfiakét, asszonyokét, felveszi - e őket is a listájára."
Makk Károly filmrendező Badacsonylábdihegyről
Rövid vallomás
A teremtő keze már belefáradt, ahogy súlyos körzőjével kikanyarította az óceánok, kontinensek, nagy félszigetek, és egyéb földrészek területeit. Elégedetten hátradőlt, és akkor megpillantott egy kicsiny, csillogó játékszert egy parányi körzőt. Nézte, nézegette, vajon mikor és miért készült ez a parányi szerszám, forgatta kezében, s találomra, vagy netán belső sugallatra odabökte hegyét Tördemicre. Badacsonytördemicről beszélek, szomszédságban Lábdiheggyel és Tomajjal, kedves láncba összefogódzkodva a Római úton.
Szóval odabökte a kis körző hegyét Tördemicre a teremtő és kanyarított vele egyet, egy olyan harminc kilométer átmérőjű kört csinált. Piciny pont volt ez abban a nagy térben, amivel ő játszadozott, talán akkora se, mint a mandzsetta gombjának egyik lyuka, ha egyáltalán viselt inget kézelővel. De ezt nagyon jól csinálta: megszületett Pannónia, Badacsony, a Balatonfelvidék, a Csobánc, Somló, Szigliget és a többi csodája a teremtésnek. A béke, a nyugalom, a harmónia világa, oda passzoló emberekkel.
Első találkozásunk kamaszkorunkban történt, édesanyánkat a hajdúszoboszlói meleg, reumát gyógyító víztől elcsábítottuk a Balatonra. Bár neki nagyon kellett volna az a két hetes kúra, mégis boldogan jött velünk: családi okokból. Meg akarta mutatni nekünk az észak-balatoni vasútnak azt a szárnyát, melynek építésében anyai nagyapám is részt vett, vasútépítésre szakosodott mérnök létére. És ott a tettek helyén hallgathattuk a családi legendárium róla szóló fejezetét: négylovas hintó, kávéházi dínom - dánom, nagyúri bálok és gáláns ajándékok a családnak, hogy az megbocsássa, ami megbocsájtandó. Jártunk Révfülöpön, Szepezdfürdőn, Ábrahámhegyen, na és persze mindennek közepén Tördemicen, Lábdihegyen.
Nem gondoltam akkor, hogy pályámat is itt fogom kezdeni: Liliomfi, Badacsony, Szegedi Róza ház, Györök, Szépkilátó, Szigliget. Heves és fiatalos találkozás volt... nem hiába mondják az ottaniak, hogy ennek a világnak, a hegynek, a víznek, a levegőnek oly erős vonzereje van, mint a mágnesnek, vagy mint egy örvénynek: ha egyszer elkap, nem ereszt el.
Ezt az erőt Tatay Sándor későbbi jó barátom testesítette meg. Első lépésként egy fenomenális novellája: Ház a sziklák alatt, második lépésként pedig ő maga, joviális tekintetével, mosolygós, mesélő kedvével és minden balatoni titkoknak tudásával. Vitt, cipelt magával ismeretlen dűlőkön különös emberekhez, a bor készítésének hőseihez és rabszolgáihoz, akik szívesen koccintanak, lassan forgatják szájukban a bort, kellő ritmusban váltogatva a poharakat, mondják tartalmáról a mondandót, a sajátjukról kicsit szebben, de jóakarattal, megértéssel a szomszédéról, vagy a sógoréról is. És természetesen az asszonyokról is, de csak az ide valósiakról, mert a többi, a másfelé való az csak „asszony – féle”. De a végső szentencia mindig a hegyről és a borról szólt. Milyen volt a hegy, milyen az élet? Barátságtalan, közömbös, szemérmes. Csak elegánsan tartózkodó; meg kellett küzdenünk a legszebb napnyugtáiért, felhőinek gyülekezéséért a kékről zöldre váltó víz fölött, kőbástyáinak zugaiért, hogy megláthassuk az igazi, vagy annak vélt arcát….
Valahányszor találkozom azzal a munkával, azzal a filmmel, amit Badacsonytól kaptunk, úgy érzem, még mindig barátságosan megszorítjuk egymás kezét.
Nagy idők - igazán nagy idők teltek el. De az a mágneses erő, az az örvény nem felejtett el engem, tudta a dolgát és visszaszippantott bennünket közel magához. Néha alkonyat tájt azon morfondírozok, hogy akiket ide kívánnék még magunk mellé - néha hangosan kimondva a nevüket - barátokét, családtagokét, kollégákét, ellenfelekét, férfiakét, asszonyokét, felveszi - e őket is a listájára."
Szépek a térbútorok, a Széchenyi szobor a Kisfaludy gőzössel (Varga Imre).....reméljük a közlekedési rend is kialakul majd.
