Sziasztok, szeretnék üdvözölni elöször is mindenkit, ma regisztráltam céltudatosan az oldalra.

Olvasgattam rengeteget, úgy érzem sok mindent fel is fogtam (cáfoljatok meg

), azonban szerintem közel sem teljes a kép bennem, ezért úgy gondolom a legjobb, ha azokat kérdezem akik saját maguk is végigjárták ezt a procedúrát. Előre szeretnék szólni, hogy igyekszem minél tömörebben fogalmazni csak szeretnék minden releváns dolgot leírni, hátha úgy több segítséget kapok.
Régóta él a vágy bennem, hogy Kanadaba költözzek, eddig kétszer voltam kinn, egyszer Torontoban és egyszer Vancouverben, és azóta úgy érzem a szívem egy kis részét kinn hagytam. Mindig meg volt bennem a vágy, de utóbbi időben érzem úgy hogy el kellene kezdenem tenni érte, hiszen ez egy hosszabb folyamat. Első lépésben utána olvastam a lehetőségeknek, és írtam magamnak egy tervet. Én most vagyok 25 éves, angolul és spanyolul anyanyelvi szinten beszélek, közgazdász diplomát szereztem, és lassan több mint 3 éve dolgozom a szakmámban. Dolgoztam az értéktőzsdén, bankban és multi cégnél is. Családtagom, rokonom, ismerősöm nincs kinn, én lennék egyedül aki szerencsét próbálna kinn. Idén szeretném megcsinálni az IELTS General nyelvviszgát, hiszen addig nem igazán tudok semmit sem kezdeni, majd ahogy láttam a leg életképesebb opció az EE lenne.
Lenne azonban néhány kérdésem hozzátok, és előre is hatalmas köszönet annak aki végigolvassa az agymenésem.:
Jelenleg elég jó cégnél dolgozom, jól is végzem a munkám, ezért jó úton haladok egy kinevezés felé. Van értelme várni esetleg maximum 1 évet arra hogy senior legyek, számít ez bármit is kinn referenciának, vagy a külföldi munkatapasztalat amugy sem sokat nyom a latba? Inkább érdemes minél fiatlabban kimenni vagy minél tapasztaltabban?
Gondolkodok egy esetleges mester diploma megszerzésén még itthon, van valakinek tapasztalata arról, hogy ez jelent-e bármi előnyt kinn?
Olvastam, hogy lehet fizetett és nem fizetett referenst vagy konzulenst kérni a betelepüléshez. Van e ennek igazi gyakrolati haszna, és ha igen, hol lehet nem fizetett megbízható embereket megkeresni ilyen célból?
Érdemes-e keresgélni munkákat innen, olvastam hogy elég nehéz megcsípni külföldiként egy ajánlatot, vagy anélkül is érdemes lehet nekivágni az EE-nek, amíg még fiatal vagyok.
Végül pedig, én abból amit megtapasztaltam úgy gondolom Toronto környékét szeretném becélozni majd. Találtam egy oldalt ahol le van bontva nagyábol milyen árban vannak az élelmiszerek, buszjegyek, a megélhetés. Mégis, mennyit gondolnátok elegendő megtakarított pénznek, amivel bele merjek vágni egy esetleges kiköltözésnek, beleértve az albérlet árát stb, figyelembe véve azt az opciót ha esetleg nem sikerül meglévő munka ajánlattal kijutni? Nyilván változó de átlagban mennyi idő alatt lehet állást találni ha már kinn van az ember?
Köszönöm szépen annak aki elolvasta és elnézést a regényért.
Üdv
Dani