Bevándorlás Kanadába II /2012/

Itt tobbsegben a van a szines vagy sotetebb boru ember. Nem tudod kikerulni se munahelyen se utcan se uzletebe se hivatalokba se rendoroknel korhazakba szomszedsagba stb egyszoval SEHOL .
Egy criminla esetet iragadsz ami a magyaroknal is van sot az emigracioba is.
Ergo nem hiszem hogy jol erezned magad itt a sok szines ember kozott.

Sved orszagba en csak 50ezret szeretnek keresni , merre induljak?

Svédországban havi bruttó 50 ezer svéd koronát keres egy 3-4 év gyakorlattal rendelkező mozdonyvezető!
Tavaly összesen bruttó 675000 koronát kerestem kezdőként. Ugye lemegy az adó, ami Svédországban magas, 33 százalék.

Nem a színes bőrűekkel van bajom, sőt általában mindig mindenkit el tudtam fogadni. Kivételesen mexicoiakkal jól is éreztem magamat.
A probléma az, hogy a svéd bűnesetek 75 százalékát a 4-5 százalékú muszlim közösségből követik el, a svéd rendőrség pedig semmit sem tesz.

És sajna azt megint látom nálad is, hogy hiányos a magyar nyelvtudásotok, nem értitek a feltett kérdéseimet.
Havonta hány dollár kell egy 4 tagú család normális megélhetéséhez? Normális megélhetés alatt azt értem, hogy van egy ház, aminek fizetem a bérleti díját, fenntartok két kocsit, fizetem a számlát, a telefont, és megveszem a kaját. Remélem tényleg nem tettem fel bonyolult kérdést.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
NEm lehet elmondani tutira mennyi a megelhetes fugg hol elsz Toronto draga, kis varosok olcsobbak falu meg olcsobb.
Ha nincs munkaviszonyod es hitel historid 25% folott kell leteni haz vasarlasnal.
https://www.realtor.ca/
Oreg haz vagy uj ezer dolog fugvenye az ar. A kamat 5% alatt de jo creditnel 2.9 % is lehet. Privat hitel 5-10% kozott.
kulonben mindent mi mar leirtunk ide csak el kene olvasni.
4 tagu csalad megelhetese az igenytol fugg.
https://www.metro.ca/en/flyer
van ennel kicsit olcsobb es dragabb.

Munkajanlat az segit a bejovetelnel ha elfogadnak.
Itt kulon minden tipusra le kell vizsgazni es gyakorlatot szerezni , hogy jol keressel.
MAjdnem biztos nem sved mozdonyok vannak itt.

 

Nikk1982

Állandó Tag
Állandó Tag
Pityu, mi az a munka amivel foglalkozni szeretnél? Nézz utána még időben nem szükséges-e külön engedély hozzá Kanadában, mert akkor ha kimész nem fogsz munkát kapni csak miután megszerezted az engedélyed. Én ugyan még nem élek ott, de Kanada bűnügyi mutatói a neten elérhető statisztikák szerint nagyon jók. Ismerek olyna helyet ahol az autót sem, zárják be a parkolóban mert minek. :)
A szegénységi küszöb 2017-ben 45.712 CAD-ban lett megállapítva egy négytagú család részére. Ha innen nézed a 75-80.000 valószínűleg elég akárhol mégha nem is luxusra
A munkáról még annyit hogy a jelenlegi szabályozások szerint egyszerűbb egyből letelepedési engedélyt szerezni mint külföldről munkát. De persze ez is feltételekhez kötött és több hónapos macera
 

scansat

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát én éppen nem akarok sehova sem vándorolni. Azok közé tartozom, akik jól elvannak idehaza. Éppenséggel bárhova, vagy szinte majdnem bárhova lehet menni dolgozni, és tanult ember (ha van magához való esze) kényelmesen megél idehaza is (Győr). Sok helyen dolgoztam külföldön, 5 év Izrael, Svájc, Franciaország, Anglia, stb. Azt mondom, hogy aki fiatalon kimegy külföldre 5 évet dolgozni és ott nem rak annyit félre, hogy hazatérve házat vegyen magának banki hitel nélkül, ott komoly baj van. Franciaországban beszélgettem csajokkal, és nekik Kanada a Nagy Testvér. De mind egyetértett abban, hogy nekik sokkal rosszabb mint nekünk magyaroknak, mert ők nincs hova menjenek dolgozni, ahol annyival nagyobb jövedelmet kapnának. Ők hiába mennek 5 évre Kanadába, abból Franciaországban nem vesznek házat. De nem is ezért írok. Amit nem értek az az egyes országok népességpolitikája és nyugdíjrendszere valamint gazdasági növekedése a migráció függvényében.
Tehát pl. Kanadáról szólva van ez a cikk (már ha igaz) :
https://index.hu/gazdasag/2017/11/02/kanada_gazdasagi_bevandorlok_letelepedesi_engedely/
Meg ugye kíváncsiságból olvasgattam itt a hozzászólások. Több mint érdekesnek sőt diszkriminatívnak tartom, hogy ha például egy Közép-Kelet Európai akar Kanadába letelepedni, akkor olyan pontrendszerrel találja szemben magát amit még az itt jelenlévő Kanadai állampolgárok is sokallanak. Ugyanakkor egymillió gazdasági bevándorlót fogadnak be pontrendszer nélkül. Érdekes mert a cikk külön kihangsúlyozza, hogy NEM humanitárius menekültekről van szó. Utóbbi számomra teljesen evidens, aki az életét menti azt kötelezővé kellene tenni, hogy befogadják. Itt azonban jórészt tanulatlan, nyelvtudás nélküli, vagy kis nyelvtudású teljesen más kultúrkörből érkezett anyagilag SZEGÉNY családok betelepítéséről van szó. Az nem meglepő, hogy ezt a cikkben is említett Ahmed Hussen bevándorlási miniszter vezényli, és minden rosszindulat nélkül maximális respect neki, hogy ilyen szinten tudja ezt átverni a Kanadai törvényhozáson. Szóval ezt már ne is boncolgassuk, hogy Kanadának mennyivel jobb egy pl. Szomáliai mint pl egy magyar vagy szlovák, akinek rögtön használható szakmája van és beszél angolul. Utóbbiak kiesnek előbbiek javára. Gazdasági haszon szempontjából érthetetlen, meg úgy is érthetetlen, hogy van jópár európai gyökerekkel rendelkező a parlamentben akit ez nem érdekel. Persze én ismerem az Afrikai és Ázsiai muszlimokat, dolgoztam velük eleget Angliában és Franciáknál. Ők messze nem olyan egoisták mint a Nyugati kultúrkörben felnőtt emberek. Náluk a vallás, a család és a nemzetiség sokkal erősebb kötelék, amit bárhova kerülnek, rögtön érvényesítenek. Ezért is írtam, hogy minden tiszteletem Hussen úrnak, aki nem feledte honnan jött. Talán még a lengyelt tudnám mondani akik összetartóak és pl. Angliában egymást oly erősen segítették. Még olyant is megtettek, hogy az étteremben a román, vagy afrikai munkatársuk megverték, elüldözték, hogy a helyére lengyelt vihessenek.
Szóval érdekesnek tartom, hogy pl. Németországban egy Aydan Özoguz nevű ember felel a bevándorlásért, Kanadában meg Ahmed Hussen. És az is érdekes, hogy bevándorlás terén mesze nincs liberalizmus, sőt kimondott diszkriminációról beszélhetünk. Persze minden ország azt fogad be akit akar, de akkor minek állítanak fel kétszínű teszteket meg feltételeket, ha azokat sógor-koma-rokon- alapon aki olyan pozícióban van, simán átlépheti?
Mert ugye pl . Magyarországon is van Nógrád megyei olyan aki hasonló nyomorban él mint egy Ázsiai. Meg van Romániában is Vaslui megye ahol sok helyen még áram sincs. Vagy a lengyel Podlaskie vajdaság. Ha cinikus akarnék lenni azt kérdezném, hogy hol vannak a Közép-Kelet Európából kivándoroltak? Egy sem tudott egy olyan országban politikai karriert csinálni ahol Özöguz-ok és Hussen-ek felemelkedtek? Kanadát hagyjuk, mert nem ismerem a kint élőket. De pl. az USA-ban van pár magyar aki éppen tehetne, de még tompítani sem tudja adott esetben a magyar ellenes támadásokat, maximum Kuruc Info üzemeltetésre futja nekik. A Magyarok Világszövetségének meg az volt a 2004-es hattyúdala, hogy a külföldi magyaroknak akart magyar állampolgárságot. Érdemes megnézni a weboldaluk. A XXI. században nagy Magyarország térkép, Trianon siratás, Rovásírás...
http://www.egipatrona.hu/mvsz//
DURVA!
 

bantuedu

Állandó Tag
Állandó Tag
Imádom a pozitiv gondolkodású embereket. Igen, remélem, hogy más emberek is olvassák, amit írok, és tudnak értelmesebben hozzászólni. Amúgy egészen véletlenül nem te is egy 56-os menekült vagy?

Na latom te sem kaptal valami nagy segitseget csak lehuzast itt mint anno en 2012ben ... most talan lesz eselyed letelepedni mert a kis liberalhomomajom Turdeau 1 millio embert akar behozni 2 ev alatt (termeszetesen a nagyresze olyan lesz akik miatt jonnel ide :D ). ezt az oldalt nezd at https://www.canada.ca/en/services/immigration-citizenship.html ezen kivul senki sem okosabb.
nade jojjon az amit akarsz tudni. az az egyik ha ide tervezel felejtsd el hogy ugy fogsz hazaugrani mint mondjuk svedbol. messze is van es nem olcso. elmondom mi hogy tengodunk itt albertaba . mi is negyen vagyunk (fel eves es egy 8 eves kislany) es nem panaszkodok de lenyegesen elorebb lennenk ha mondjuk lett volna az elejen canadai diploma vagy certificate. iskola nem olcso de muszaj menni ha esetleg tervezel jovore nezve. a 2 gyerekre daycare nem olcso. full timeba olyan 1000-1200 dolcsi 1 honap (12 ev alatt nem lehetnek a gyerekek egyedul otthon) . mondom nekem mik a koltsegek es legalabb lesz egy kep a penzt illetoen. (ALBERTA arakat irok nem tudom mas province-ba hogy vannak) .

Haz mortgage + bizti : $1550 (ha rentbe mesz a 2 bedroom apartman olyan 1200-1400 + villany amit fizetni kell)
Haz ado : $260 havonta
2 kocsi bizti : $200 (ha uj autot akarsz akko olyan extra $400 per each a havi reszlet)
Utilities : $ 290 (telen.... mert futeni kell -40C be lol )
Internet + TV : $140
2 telefon: $95

tehat ezek azok amik tuti kimennek es nem ettel nem ruhazkodtal benzin stb stb . a minimal ber $15 /h most. mi 2012 ota vagyunk itt es tavaly jutottunk el odaig hogy sajat haz amire le kellett tenni 5%ot hogy vehessunk. $11.50/h volt a canadai kezdet nekunk aztan persze megindul felfele de hosszu ido es kitartas kell. 3 evig szenvedtunk a letelepedesert. a te szakmaddal tuti kell canadai papir ha az megvan biztos talalsz melot de alulrol kell kezdened es az sem mindegy melyik provinceba vagy. kapcsolatok hianyaban jo munkat nem fogsz talalni sajna ez teny. itt az olaj is bebaszott meg az uj politika is ugyhogy az economy eleg fos jelenleg de legalabb nalunk van munka megha fos penz is.... osszegezve olyan $6000 kell havonta hogy finoman ellegyel itt :)
 
Utoljára módosítva:
Eduuu NE legy furko !
TE rengeteg segitseget utmutatast kaptal !
Profitaltal is beloe --- igaz nem vartad a sultgalambot a szadba
megszenvedted a magadet
ez a mokus meg keszet akar a segge ala
na azt senki sem adja te sem kaptad
Garatulalok ! elerted amit akartal
DE neked volt hatszeled anelkul bajosan sikerult volna

Nem kértem semmit, csak információkat! Köszönöm szépen. Valóban most már akkor tudom, hogy úgy 5-6ezer dollár kell havonta egy 4 tagú családnak, ha nem élnek fényűzően.

Ugyan nem tudom, hogy mik a követelmények az ottani vasútnál, de tudom, hogy sok embert keresnek. Gyakorlatilag egy hiányszakma, amivel bárhová el lehet menni a világon, ha beszéled a nyelvet.
Az egyik kanadai vasúttársaság éves bruttó 75000 dollárt ígért. Ebből már világosan látom és tudom, hogy ennyi fizetésből már tudok valamit mozdítani. És ekkor a feleségem még semmit sem dolgozott egy percig sem.
Svédországba is anno egy utazó táskával mentem ki, és nulla nyelvismerettel vagy információkkal. Az ott szerzett tapasztalataim alapján már tudom, hogy ha az ember tanul, és dolgozik, akkor bármit el tud érni.

Igazából nekem a legnagyobb problémám az, hogy Svédországban nincs meg az a fajta társadalmi egység, összefogás, és a rendőrség részéről határozott egyoldalú fellépés, ami kiszorítani magából ezt a bűnözői réteget.

Amikor megtörtént az ominózus göteborgi (Mölndal-i.) gyilkosság, akkor az országos rendőr főkapitány inkább az áldozatot állította be vétkesnek, mert túl szexin volt öltözve, és a gyilkoló migráns volt az áldozat.

Egy másik facebookos videóban pedig, amit én is osztottam, jól látható, hogy egy arab migráns szétver három svéd rendőrt, aztán pedig az autójuknak is esik, és mindent szétver. A rendőr meg csak áll, és nézi, és nem meri elővenni a fegyverét.

Apropó milyen a kanadai rendőrség? Szigorúak? Van határozott fellépésük?

(Egy nagyon zárójeles téma: mellékállásban zenész vagyok: vannak esetleg magyar klubok is? Van igény magyar zenére, nemzetközi élő zenére? Svédországban minden nagyobb városban ugye vannak magyar klubok, és van az országos szervezet is, amely össze próbálja fogni a magyarságot, és szervez ezt-azt.)
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Canada multilkuturalis orszag, itt a rendor is turbanos vagy az arab se ritka. Az artatlansag vedelme mindenkit megillet,meg nem bizonyitottak be a bunosseget.
Minden szakmaba megtalalsz mindenfele nemzetisegueket. Pl A bevandorlasi Miniszter se europai.
Sot tovabb megyek semmilyen rasszista megjegyzest senkire nem tehetsz mert konyen a sitten vegzed.
/ott is vegyes nemzetiseguek csucsulnek/A torveny mindenkire vonatkozik, nem tesznek kulonbseget nemzetisegek kozott. Bunteny van es elkoveto.
Nyelv nelkul mozdonyvezetonek lenni minimum jo par ev . 75000dollaros allasok komoly feltetelekkel van.
Nem remenytelen de nagyon komoly elhatarozas es kitartas kell.

Rengeteg magyar zenesz van kint , komplett egyuttesek, majd mind masodallasba zenel , sokan barati es sajat szorakozasukra.
Ha visszaolvasol Pl Jaroka is itt elt jo par evig Xaver is, de hazamentek, sok zenesz jon ki koncertre fesztivalra legutobb az Omegaek voltak. A MAgyar Hazba balokon is tobb zenekar van a bacskasoknak az erdeyieknek kulon zeneszuk van a bulijaikon. a Helikon balon meg canadai szalon zenekar a palotason kivul nem sok magyart jatszanak.
A mulatos meg csak privat bulikon arra is nagy a konkurnacia.
Magyar ettermekbe nem igen van zene mar, mert alig van par az is vegyes vendegkorrel. Van par utca zenesz is akiknel hallani a magyar dallamokat.
Ha jo zenesz vagy es ismered az angol slagereket is esetleg par olaszt ill. franciat biztos elobb utobb talalnal ebbe a szakmaba is munkat.
 
Utoljára módosítva:
Nincs gondom az angol nyelvel, de rá kellene gyúrni, tehát nem teljesen a nulláról kezdeném. Lassan 20 év szakmai tapasztalatom van vasúton, tehát abban sem vagyok kezdő.

Zene terén nálam a zene csak hobbi. Svédországban többször léptem fel közösen Tamás Gáborral.
Svédországban például svéd számokat is kellett tanulnom, tehát nem okoz gondot. Amúgy jobban húzódok a nemzetközi zene felé, mint a magyar mulatós műfaj felé.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

*Rima

Kitiltott (BANned)
Egy kis ízelítő Svédországból, Göteborgból, és abból, ami elől amúgy én is menekülnék.


Ha te a menekültek elől menekülsz akkor jobb ha maradsz ahol vagy
Itt sokkal többen vannak és meg nagyon sokat fogadunk
Az elkövetkező évében úgy egymilliót fogadunk be belőlük
Szóval ez nem az amit te keresel és a rasszista videodra
mifelénk a kutya sem kiváncsi


Nocsak kitöröltuk ?
Rájöttünk hogy rosszul veszi ki magát ez a duma ?
Mindegy de a hozzáállás az azért megmutatkozott
 
Utoljára módosítva:
Ha neked ez rasszista megjegyzés kedves Melitta, és ezért törölted, akkor sajnos nagyon el vagy tévedve.
Ezek a videók pontosan arról szólnak, hogy az amúgy nyitott és liberális Svédországban mivel kell szembe nézni nap mint nap.
Ha rasszista lennék, akkor nem akarnék Kanadába menni, sőt sehova sem akarnék menni.
Én nagyon is elfogadó vagyok mindenkivel szemben függetlenül a bőrszínétől vagy a származásától.
A megosztott videók pontosan arról szólnak, hogy egy ország, mely befogadó, mennyire romlik a nem következetes politika és hozzáállás miatt.
Ha jól tudom, akkor ahhoz, hogy Kanadába éljek, tudnom kell a nyelvet. Ehhez képest Svédországban olyan 10-20 éve ott élő egyének vannak, akik nem beszélik csak a saját nyelvüket. Ilyenkor ha bármilyen hivatalos ügye akad az illetőnek, akkor az állam fizeti neki a tolmácsot is. De ugye ti erről sem tudtok semmit, meg arról sem, hogy mennyire töketlen a svéd rendőrség. Sejtem és van némi infóm arról, hogy azért Kanadában kicsit keményebbek a fiúk, és nem ijednek meg mindenféle kiabáló meg verekedő jöttmenttől.
 
Ha te a menekültek elől menekülsz akkor jobb ha maradsz ahol vagy
Itt sokkal többen vannak és meg nagyon sokat fogadunk
Az elkövetkező évében úgy egymilliót fogadunk be belőlük
Szóval ez nem az amit te keresel és a rasszista videodra
mifelénk a kutya sem kiváncsi


Nocsak kitöröltuk ?
Rájöttünk hogy rosszul veszi ki magát ez a duma ?
Mindegy de a hozzáállás az azért megmutatkozott


RIMA!
Kímélj meg a jövőbeli hozzászólásaidtól!
Kurvára nem vagyok kíváncsi arra, hogy Te mit gondolsz, vagy mit akarsz mondani, mert süt rólad a negatívizmus.
Ha neki fogok vágni Kanadának, akkor el fogom érni, amit akarok, mert nem az első ország, ahová már kimentem egy táskával, és elértem a céljaimat!
Szóval kímélj meg a gondolataidtól. Remélem rajtad kívül vannak még itt más értelmes emberek is.
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Állítsátok le magatokat!
Sztifler Pityu itt nem kritizáljuk senki helyesírását! Nem kényszerítettünk arra, hogy regisztrálj, ha nem tetszik itt tessék nyugodtan továbbállni!
 
Sziasztok!

Egy 38 éves programozó vagyok, aki ha nyer a Fidesz, akkor el szeretne menni Magyarországról. Angolom kezdő szinten van még, 8 évet tanultam, de azóta csak írásban kommunikálok, de úgy elég jól. Édesanyámat és kisebb állataimat (3 kutya 6 macska) szeretném még kiköltöztetni, ha lehetséges. Mit ajánlotok?

Válaszotokat előre is köszönöm:

Emese
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Mi nem tudunk ajanlani semmit mert nem vagyunk olyan helyzetben hogy embereket tudjunk foglalkoztatni. Valamennyiunk kis sajat bizniszt csinal a csaladdal vagy alkalmazott cegeknel.
Immigration oldalakon tudsz informalodi.
Kutyaknak kell oltasi igzolasok stb kulon repulojegy es itt is le kell rendezni hova is viszed oket, mert 3 kutyaval eleg nehez lakast kivenni + 6 macskaval . Ennyi allattal csak megfelelo meretu hazat kell vened vagy berelni farmot amihez azonnal kell auto is.
Vagy kutya szallodaba tudod elhelyezni ami nem olcso.
Nincs az se kizarva hogy karantenba kerulnek par hetre.
Amit ajanlanek en, csinalj egy resumet es kuld el sok sok ceghez amihez van gyakorlatod vegzettseged, vagy fejvadasszal kerestessel ceget aki az adott kinalatot osszeszedi neked.

Remeljuk sikerrel fogsz jarni.
 
Mi nem tudunk ajanlani semmit mert nem vagyunk olyan helyzetben hogy embereket tudjunk foglalkoztatni. Valamennyiunk kis sajat bizniszt csinal a csaladdal vagy alkalmazott cegeknel.
Immigration oldalakon tudsz informalodi.
Kutyaknak kell oltasi igzolasok stb kulon repulojegy es itt is le kell rendezni hova is viszed oket, mert 3 kutyaval eleg nehez lakast kivenni + 6 macskaval . Ennyi allattal csak megfelelo meretu hazat kell vened vagy berelni farmot amihez azonnal kell auto is.
Vagy kutya szallodaba tudod elhelyezni ami nem olcso.
Nincs az se kizarva hogy karantenba kerulnek par hetre.
Amit ajanlanek en, csinalj egy resumet es kuld el sok sok ceghez amihez van gyakorlatod vegzettseged, vagy fejvadasszal kerestessel ceget aki az adott kinalatot osszeszedi neked.

Remeljuk sikerrel fogsz jarni.

Köszönöm Melitta, akkor ezt teszem :) Remélem Én is, hogy sikerrel járok, mert itt már nagyon savanyú a szőlő :(
 

*Rima

Kitiltott (BANned)
Sziasztok!

Egy 38 éves programozó vagyok, aki ha nyer a Fidesz, akkor el szeretne menni Magyarországról. Angolom kezdő szinten van még, 8 évet tanultam, de azóta csak írásban kommunikálok, de úgy elég jól. Édesanyámat és kisebb állataimat (3 kutya 6 macska) szeretném még kiköltöztetni, ha lehetséges. Mit ajánlotok?

Válaszotokat előre is köszönöm:

Emese
HA ki jutsz is ... első körben a mamát értelemszerűen hozni nemtudod !!
öt majd szponzorálhatod HA majdan megfelelsz a feltételeknek...( nem egyszeruek)
addig az ebeket macskákat rá kene hagyni
igyekezz mert itt a fiatal kínai ,indiai és orosz géniuszokkat kell megelőznod- gondolod menni fog ?
Nem lesz egyszerű feladat sokan vannak és valóban ZSENIK !
( a 38 életév nem lesz egy jó ajánlólevél )
csakhogy maradj a földön ... !
32 éves programozó matematikus mérnök diplomával csaknem 10 éves rutinnal
Senior státusban kiváló angollal canadai munka ajánlattal több mint 3 évbe telt a PR.

A kiköltözni Canadaba nem ugyan az mint Albertirsarol elköltözni Lapalyoscsobolyora ,
de meg csak az sem ,hogy az EU- n belül cuccolgatok
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére