C
csocsike
Vendég
Mexika, te szereted a palinkat? :shock:
Bevandorlas Kanadaba
- Téma inditó hosszu
- Kezdés dátuma
- Státusza
C
csocsike
Vendég
Ugylatszik egyszerubb megsertodni, mint utanaolvasni, pedig nem komplikalt :shock:
Kedves mexika,
Oszinten:elsosorban azt kellene valoban letisztaznod,hogy
miert is akarsz 45 evesen kivandorolni.Ha eppen valsz,nem
a legjobb megoldas.Ha vannak gyerekeid,akkor meg nagyon rossz megoldas.
Ha jol beszelsz angolul es lehet,hogy csak egy kis pihenore
van szukseged az elettol,ne Kanadat valaszd.
Angliaba ugy mehetsz ki,hogy nem kell elotte 2 evet papirokra varnod,dolgozhatsz,meg jobban megtanulhatsz
angolul es barmikor radtor a honvagy,par oran belul otthon lehetsz.Nem kell vizumert konyorognod es bebizonyitanod
azt,hogy nem te vagy Osama magyarorszagi markakereskedoje.
Magyarorszag az Europai Unio tagja.
Elj vele,hasznald ki a lehetoseget.
Ha Trabantod van,add el,mert nem engednek at Hegyeshalomnal.Ha Wartburgod van,ugyszinten.
Sok sikert es szerencset!
Oszinten:elsosorban azt kellene valoban letisztaznod,hogy
miert is akarsz 45 evesen kivandorolni.Ha eppen valsz,nem
a legjobb megoldas.Ha vannak gyerekeid,akkor meg nagyon rossz megoldas.
Ha jol beszelsz angolul es lehet,hogy csak egy kis pihenore
van szukseged az elettol,ne Kanadat valaszd.
Angliaba ugy mehetsz ki,hogy nem kell elotte 2 evet papirokra varnod,dolgozhatsz,meg jobban megtanulhatsz
angolul es barmikor radtor a honvagy,par oran belul otthon lehetsz.Nem kell vizumert konyorognod es bebizonyitanod
azt,hogy nem te vagy Osama magyarorszagi markakereskedoje.
Magyarorszag az Europai Unio tagja.
Elj vele,hasznald ki a lehetoseget.
Ha Trabantod van,add el,mert nem engednek at Hegyeshalomnal.Ha Wartburgod van,ugyszinten.
Sok sikert es szerencset!
A kivándorlás nem könnyű út, ebben Hemasnak igaza van. A kivándorlás megpróbáltatás. És kemény az elején, és úgy kell vállalni, hogy az ember elfogadja a nehézségeket. A régebbi pontrendszerben, amikor még volt interjú, az általában úgy zárult, hogy az immigration officer felhívta a figyelmet rá, amit itt hagysz Magyarországon, azt odakint évek alatt fogod felépíteni megint. 3-5-7... stb év alatt! Igaz, utána sokkal könnyebb lesz, de... a köztes időszakot át kell vészelni.
Ez itt (legyen az USA vagy Kanada) ugyanolyan munkaerőpiac, mint az otthoni. Nem olyan magas a munkanélküliségi ráta, de VAN. A hivatalosan bevándorlók sem kapnak olyan egyszerűen munkát. Két-három éve váltottam néhány levelet egy grafikussal, aki Ontarioba vándorolt be hivatalosan, pontrendszeresen, 30 évesen. Azt mondta, körülbelül ötszáz portfóliót küldött el, mire behívták egy interjúra. Igaz, oda fel is vették.
Munkát így nemigen lehet találni, hogy itt vagyok, szép vagyok, okos vagyok. Készíts egy portfóliót, vedd számba a cégeket, menj oda a helyszínre, hogy elérhető legyél, és... esetleg sikerül.
Megsértődni pedig... nézd, van aki két diplomával hónapokig virágot árult Torontóban. Ha néhány humoros megjegyzésen felhúzod az orrod, hogy akarod venni egy külföldi letelepedéssel járó nehézségeket?
És csak mégegy megjegyzés. A külföldi magyar közösségek jóindulatára naiv dolog építeni. Sajnos, nem összetartásukról híresek. Itt véletlenül belebotlottál egy kivételes csapatba, de csodák nincsenek.
Bocs, ha ez mégsem a kiút a problémáid megoldásához.
Ez itt (legyen az USA vagy Kanada) ugyanolyan munkaerőpiac, mint az otthoni. Nem olyan magas a munkanélküliségi ráta, de VAN. A hivatalosan bevándorlók sem kapnak olyan egyszerűen munkát. Két-három éve váltottam néhány levelet egy grafikussal, aki Ontarioba vándorolt be hivatalosan, pontrendszeresen, 30 évesen. Azt mondta, körülbelül ötszáz portfóliót küldött el, mire behívták egy interjúra. Igaz, oda fel is vették.
Munkát így nemigen lehet találni, hogy itt vagyok, szép vagyok, okos vagyok. Készíts egy portfóliót, vedd számba a cégeket, menj oda a helyszínre, hogy elérhető legyél, és... esetleg sikerül.
Megsértődni pedig... nézd, van aki két diplomával hónapokig virágot árult Torontóban. Ha néhány humoros megjegyzésen felhúzod az orrod, hogy akarod venni egy külföldi letelepedéssel járó nehézségeket?
És csak mégegy megjegyzés. A külföldi magyar közösségek jóindulatára naiv dolog építeni. Sajnos, nem összetartásukról híresek. Itt véletlenül belebotlottál egy kivételes csapatba, de csodák nincsenek.
Bocs, ha ez mégsem a kiút a problémáid megoldásához.
Hátha nem mindenki néz be a tanulás rovatba...
Ha diplomád van, és beszéled a nyelvet, nem is olyan nehéz megkapni letelepedést. Egyedülállóként pedig könnyebb. Nem akarok itt magammal összevitatkozni, szerintem, ha valakinek elege van Magyarországból, és komolyan úgy gondolja, hogy meg akar küzdeni valami többért máshol, az vágjon bele. A legjobb a hivatalos út. Többségünk ugyanezért jött külföldre, nem? Persze jó tudni, hogy a bevándorlás nem a vízum bepecsételésével ér véget, hanem ott kezdődik.
Ami engem zavar, az otthoni mentalitás. Nem a levegőbe beszélek, jó darabig otthon voltunk, és ez ugyanolyan szemtől szembe. "Hűűű, hát akkor segíts már nekem odakint munkát keresni!" és miért én?
"Mert te ott élsz!"
Igen, de ez nem olyan egyszerű. Mert én nem vagyok munkaadó. És itt a sógor-komaság nem működik, nem úgy, mint otthon. Igaz, a networking fontos dolog, sok felszínes kapcsolatot érdemes ápolgatni, mert egy-egy beajánlás nem jöhet rosszkor ahhoz, hogy behívjanak egy interjúra, de onnan már megint csak rajtad múlik.
Valahol valamikor olvastam egy jó hasonlatot. Azt írta az illető - aki kivándorolt Amerikába - "Magyarország olyan, mintha állatkertben élnél. Igaz, be vagy korlátozva némiképp a mozgásteredet illetőleg, de nagy a biztonságérzeted. Ott a rokonság, a szociális háló, az ismert rendszer, könnyebb túlélni.
Itt szabad vagy, mint a vadonban, de jó közelítéssel csak magadra számíthatsz. Aki kedveli a kihívásokat, a munkához való profi hozzáállást, annak itt a könnyebb. De ez nem állóvíz. Itt úszni kell."
Kutyaúszást is lehet, tiszta akarással! Melitta, igazam van?
Az pedig teljesen az én privát véleményem, hogy a legtöbb, amit illik kérni, az információ. Ismeretlenül csak úgy az hóna alá nyúlni valakinek túl nagy rizikó, és nagyon távol áll a valós lehetőségektől az, hogy valakit a verseny lefutása nélkül betegyenek a célba. Itt nem arról van szó, hogy nem segítünk. Mi is adunk szállást egy-két éjszakára valakinek, még egy-két fuvar is belefér, sőt, ennél többet is tettek már jónéhányan. Aki azonban ennyire nincs képben, vagy önállótlan, az a gyakorlatban ezzel visszaél.
Ez is a szomorú valóság.
Ha diplomád van, és beszéled a nyelvet, nem is olyan nehéz megkapni letelepedést. Egyedülállóként pedig könnyebb. Nem akarok itt magammal összevitatkozni, szerintem, ha valakinek elege van Magyarországból, és komolyan úgy gondolja, hogy meg akar küzdeni valami többért máshol, az vágjon bele. A legjobb a hivatalos út. Többségünk ugyanezért jött külföldre, nem? Persze jó tudni, hogy a bevándorlás nem a vízum bepecsételésével ér véget, hanem ott kezdődik.
Ami engem zavar, az otthoni mentalitás. Nem a levegőbe beszélek, jó darabig otthon voltunk, és ez ugyanolyan szemtől szembe. "Hűűű, hát akkor segíts már nekem odakint munkát keresni!" és miért én?
"Mert te ott élsz!"
Igen, de ez nem olyan egyszerű. Mert én nem vagyok munkaadó. És itt a sógor-komaság nem működik, nem úgy, mint otthon. Igaz, a networking fontos dolog, sok felszínes kapcsolatot érdemes ápolgatni, mert egy-egy beajánlás nem jöhet rosszkor ahhoz, hogy behívjanak egy interjúra, de onnan már megint csak rajtad múlik.
Valahol valamikor olvastam egy jó hasonlatot. Azt írta az illető - aki kivándorolt Amerikába - "Magyarország olyan, mintha állatkertben élnél. Igaz, be vagy korlátozva némiképp a mozgásteredet illetőleg, de nagy a biztonságérzeted. Ott a rokonság, a szociális háló, az ismert rendszer, könnyebb túlélni.
Itt szabad vagy, mint a vadonban, de jó közelítéssel csak magadra számíthatsz. Aki kedveli a kihívásokat, a munkához való profi hozzáállást, annak itt a könnyebb. De ez nem állóvíz. Itt úszni kell."
Kutyaúszást is lehet, tiszta akarással! Melitta, igazam van?
Az pedig teljesen az én privát véleményem, hogy a legtöbb, amit illik kérni, az információ. Ismeretlenül csak úgy az hóna alá nyúlni valakinek túl nagy rizikó, és nagyon távol áll a valós lehetőségektől az, hogy valakit a verseny lefutása nélkül betegyenek a célba. Itt nem arról van szó, hogy nem segítünk. Mi is adunk szállást egy-két éjszakára valakinek, még egy-két fuvar is belefér, sőt, ennél többet is tettek már jónéhányan. Aki azonban ennyire nincs képben, vagy önállótlan, az a gyakorlatban ezzel visszaél.
Ez is a szomorú valóság.
Kedves mindenki!
Most kerültem ismételten internetközelbe, ezért reagálok kissé késve a leveleitekre.
Talán mégiscsak érdemes volt kicsit megsértődni, mert lám-lám, jöttek a levelek, vigasztalók, bátorítók, lebeszélők (köszönet értük), egy-két újabb gúnyos iromány is persze. Pálinkakedvelő Csöcsike kicsiny hajlongó figurájához csatlakozván, én is emelem kalapom Donna véleménykifejtése előtt.
Válaszolva néhány kérdésre: 45 évesen is lehet újrakezdeni, pláne, ha az embernek se kutyája, se macskája, csak egy romokban heverő kapcsolata. Nincs közösség, amihez tartoznék, nincs rokonom, nem munkahelyen dolgozom, hanem otthon, vannak barátaim, de mindenki csak küzd a saját problémáival, nincs ideje, rohan egész nap, fel sem tűnik neki, ha én eltűnök a környezetéből. Segítséget itthon sem kapok, magamra számíthatok kizárólag. Így hát a "vadon élés" problémája számomra már ismert. Miután itthon is mindent az alapoktól kellene kezdeni, tök mindegy hol élek. Az itthoni mentalitás rettenetes és egyre szörnyűbb. Egymáson gázolnak át az emberek, mindent és mindenkit feláldoznak saját érvényesülésükért, tombol az érzelem nélküli szexualitás, egyszóval egyre jobban utálok itt élni.
Miért éppen Kanada? Nos, nem magamtól jött az ötlet. Egy kanadai letelepülési papírokat váró leány mesélt Kanadáról és keltette fel bennem az érdeklődést a kivándorlás iránt. Kint élt már pár évet, férjhez ment egy kanadai magyarhoz, s most hivatalosan is intézi a papírokat, ezért jött haza ideiglenesen Magyarországra. Látván az itthoni állapotokat jutott arra az elhatározásra, hogy amennyiben sikerül neki elintézni a hivatalos ügyeket és kimegy, minden energiáját arra fogja fordítani, hogy az itthonról kitelepülni vágyó barátait, ismerőseit segítse.
Más kitelepültről is tudok, hogy sikerült beilleszkednie, az ő címüket viszont nem tudom.
Azon persze el lehet gondolkodni, hogy ennyi erővel mehetnék más országba is. Anglia nekem kissé rideg és merev. Nem csupán, mert minden fordítva van, mint a kontinensen, de az emberek is a "karót nyeltek" kategóriába sorolhatók. Írország már szimpatikusabbnak tűnik, lehet, hogy körülnézek arrafele is.
Rezsőnek üzenem, hogy új huszast nem tudok rajzolni, de családfát, családi címet, díszoklevelet, emléklapot igen. Elég ritka foglalatosság, ezért kapós. Virágot árultam már, sőt wc pucolásban is van némi gyakorlatom.
Üdvözlettel,
Mexika
Most kerültem ismételten internetközelbe, ezért reagálok kissé késve a leveleitekre.
Talán mégiscsak érdemes volt kicsit megsértődni, mert lám-lám, jöttek a levelek, vigasztalók, bátorítók, lebeszélők (köszönet értük), egy-két újabb gúnyos iromány is persze. Pálinkakedvelő Csöcsike kicsiny hajlongó figurájához csatlakozván, én is emelem kalapom Donna véleménykifejtése előtt.
Válaszolva néhány kérdésre: 45 évesen is lehet újrakezdeni, pláne, ha az embernek se kutyája, se macskája, csak egy romokban heverő kapcsolata. Nincs közösség, amihez tartoznék, nincs rokonom, nem munkahelyen dolgozom, hanem otthon, vannak barátaim, de mindenki csak küzd a saját problémáival, nincs ideje, rohan egész nap, fel sem tűnik neki, ha én eltűnök a környezetéből. Segítséget itthon sem kapok, magamra számíthatok kizárólag. Így hát a "vadon élés" problémája számomra már ismert. Miután itthon is mindent az alapoktól kellene kezdeni, tök mindegy hol élek. Az itthoni mentalitás rettenetes és egyre szörnyűbb. Egymáson gázolnak át az emberek, mindent és mindenkit feláldoznak saját érvényesülésükért, tombol az érzelem nélküli szexualitás, egyszóval egyre jobban utálok itt élni.
Miért éppen Kanada? Nos, nem magamtól jött az ötlet. Egy kanadai letelepülési papírokat váró leány mesélt Kanadáról és keltette fel bennem az érdeklődést a kivándorlás iránt. Kint élt már pár évet, férjhez ment egy kanadai magyarhoz, s most hivatalosan is intézi a papírokat, ezért jött haza ideiglenesen Magyarországra. Látván az itthoni állapotokat jutott arra az elhatározásra, hogy amennyiben sikerül neki elintézni a hivatalos ügyeket és kimegy, minden energiáját arra fogja fordítani, hogy az itthonról kitelepülni vágyó barátait, ismerőseit segítse.
Más kitelepültről is tudok, hogy sikerült beilleszkednie, az ő címüket viszont nem tudom.
Azon persze el lehet gondolkodni, hogy ennyi erővel mehetnék más országba is. Anglia nekem kissé rideg és merev. Nem csupán, mert minden fordítva van, mint a kontinensen, de az emberek is a "karót nyeltek" kategóriába sorolhatók. Írország már szimpatikusabbnak tűnik, lehet, hogy körülnézek arrafele is.
Rezsőnek üzenem, hogy új huszast nem tudok rajzolni, de családfát, családi címet, díszoklevelet, emléklapot igen. Elég ritka foglalatosság, ezért kapós. Virágot árultam már, sőt wc pucolásban is van némi gyakorlatom.
Üdvözlettel,
Mexika
C
csocsike
Vendég
A palinka kedvelo Csocsike ujabb agresziv kerdese, elolvastad az elso 20 oldalt? Ha annak alapjan van kerdesed , szivessen valaszolunk :shock:
Örülök neki, hogy újra jelentkeztél, Mexika.
Én lettem volna gúnyos? Nem állt szándékomban, pusztán arra akartam rávilágítani, hogy a kivándorlás a küzdelem kezdete. Persze ezt mi is mind egy jövőkép hatása alatt vállaltuk. Továbbá arra, hogy magyar kolóniákkal kár keresni a kapcsolatot, jó esélyekkel rossz tapasztalaokat szerzel csak.
Ha jól beszélsz angolul, akkor böngészd végig a cic.gc.ca oldalait, ez a kormány hivatalos oldala kivándorlóknak, itt aztán minden információt megtalálsz. Ha a nyelvet jól beszéled, az már nagy előny.
Szerintem az is nagyon fontos, hogy jól válasszon az ember landolási helyet. Anak idején mi belecseppentünk egy csoportba, akik együtt tervezték a kivándorlást. Körülbelül egyszerre landoltunk, csak míg ők Kanadábabn, mi itt az USA-ban, és a kanadai papírjainkat csak a közelmúltban intéztük el. Azóta is tartjuk velük a kapcsolatot, kivel szorosabban, kivel lazábban, és így végignéztem az "újrakezdéseket" Kanada különböző részein.
A legjobb híreket azok írták, akik Albertába kerültek (végül, miután máshol hiába próbálkoztak). Ott van két jól fejlődő város, Calgary és Edmonton (szia Edit :lol: ). Hetek alatt kaptak a végzetségüknek megfelő irodai állásokat, mivel álítólag gyakorlatilag "több a munkahely, mint a munkaerő" (ezt idéztem). Ha nincs is így, ők azok, akik nem túlélőállásban kezdtek. Viszont piacképes végzettségük volt, több év külföldi gyakorlat és jó nyelvtudás (ennek ellenére Ontario nekik se jött be). Egyébként máshol is olvastam ott élők beírásait, hogy Calgaryba kell menni.
A kormány hivatalos lapján vannak bevándorlási statisztikák, és látni fogod, ha rákeresel, hogy a bevándorlók majd 90%-a Ontario (Toronto, London) és British Columbia (Vancouver) államot veszi célba. A többi provincia meg teker, hogy elég bevándorlóra tegyen szert, ezért érdemes a provinciális bevándorlást is megnézned.
Vancouverből nekem csupa lehangoló dolgot írtak, akik ott kezdtek, és ők is ott állnak, hogy feladják, és mennek át Albertába. Saskatchewanból szintén pozitív dolgokat írtak, egy barátnőm, pedig Halifaxot vette célba, hamarosan onnan is lesznek híreim, remélem :wink: .
Torontóból elég vegyes beírások érkeztek, volt akinek hamar bejött (fényképész-programozó), de ők sok év külföld után jelentős tőkével indultak (ház, saját stúdió). A többség valóban túlélőállásokban vegetált sokáig, és a vegetált szó szerint kell érteni. Itt sok a Torontói, ők jobban tudják ezt nálam.
Hivatalos bevándorlóként megvan az a lehetőséged, hogy az első három év során igénybe veheted a 6 hónapos, ingyenes, intenzív nyelvi képzést, továbbá ingyenes "átképző programokat". Olyasmi, mint amilyeneket otthon a munkanélküli hivatalok szoktak szervezni. És az már kanadai papír.
Elméletileg az elhelyezkedésben is segítenek (egyik unokahúgom pont ezt csinálja az ontarioi Londonban, de ő nem tekinti a munkáját sikerágazatnak).
A bevándorlók többsége egy időre túlélőállásban landol, ezt nehéz elkerülni.
Magyarországról annyit, hogy mi is nagyon kiábrándultunk, azért adtuk be végül a derekunkat. Mi szerencsések vagyunk, mert a férjem egy szűk ágazatban az egyik legjobb szakember, mi több lehetőséget utasítottunk vissza az évek során, de egyszer eljött az a pont, mikor azt mondtuk, vége, kész, ebben az országban csak vesztegetjük az életünket. Mi családor hagytunk otthon, szülőket, testvéreket, és ők hiányoznak, de az ország - sajnos - nem.
Amit itt találtunk, egészen más. Egy pozitív, befogadó, teljesen más világ. Itt az emberek 90%-a becsületes, törvénytisztelő polgár, és mivel mi ebbe a kategóriába tartozunk, nekünk itt a jó. Igazi demokráciában élni is jó, ahol a rendszer működik.
A másik óriási különbség, hogy itt már kicsi gyerekkortól kezdve "csapatépítés" folyik. Lehet, hogy akadémiai szinten vagy lexikális oldalról az itteni gyerekek kevesebbet tanulnak (bár ahová az enyémek járnak, ott még ez sem igaz), de amit megtanulnak, azt használni tudják, és - egységben az erő - megszokják, hogy nem rivalizálunk, hanem összedolgozunk, mert úgy érünk el eredményt. A munkahelyeken a légkör oldottabb, nincs olyan nyilvánvaló nyalás-könyöklés-taposás, taktikázás, mint odahaza.
De ahogy korábban is írtam, alapvetően magadra számíthatsz. Ebbe az is benne van, hogy ha jó munkaerő vagy, és a főnököd munkahelyet vált, "visz magával" például, de az nagyon nehéz dolog, hogy valakit ismeretlenül álláshoz juttass. Ezt fejvadászok tudják megtenni, illetve mindenféle munkaközvetítő cégek.
Én fejvadászról sok jót nem tudok mondani, azokkal nagyon észnél kell lenni, munkaközvetítővel kapcsolatosan pedig biztos van, aki nálam tapasztaltab (itt 0).
Bevándorlási tanácsadókkal is. Egyébként nekem változatlanul az a véleményem, ha valaki beszéli a nyelvet, használja az internetet, és belefekteti a kellő időt, és nincsenek irreális elvárásai; továbbá nem húzza majd haza a honvágy és szeret dolgozni... az vágjon bele.
Neked sajnos már kevesebb pontszám jár az életkorod miat (19-41 között van max 10 pont), de a provinciális szabályozások eltérnek az általánostól. Ezeknek nem néztem utána, de te tedd meg!
Ami még szintén lehetőség, pl. Albertában ha már 2 éve ott vagy (eltartod magad), beadhatod a letelepedési kérelmet pontrendszertől függetlenül (ez menekültekre NEM érvényes). Ezt megteheti egy bébiszitter, egy házvezetőnő... stb.
Remélem, segítettem valamit :wink:
Sok sikert, és tájékoztass minket, mire jutottál!
Donna
Én lettem volna gúnyos? Nem állt szándékomban, pusztán arra akartam rávilágítani, hogy a kivándorlás a küzdelem kezdete. Persze ezt mi is mind egy jövőkép hatása alatt vállaltuk. Továbbá arra, hogy magyar kolóniákkal kár keresni a kapcsolatot, jó esélyekkel rossz tapasztalaokat szerzel csak.
Ha jól beszélsz angolul, akkor böngészd végig a cic.gc.ca oldalait, ez a kormány hivatalos oldala kivándorlóknak, itt aztán minden információt megtalálsz. Ha a nyelvet jól beszéled, az már nagy előny.
Szerintem az is nagyon fontos, hogy jól válasszon az ember landolási helyet. Anak idején mi belecseppentünk egy csoportba, akik együtt tervezték a kivándorlást. Körülbelül egyszerre landoltunk, csak míg ők Kanadábabn, mi itt az USA-ban, és a kanadai papírjainkat csak a közelmúltban intéztük el. Azóta is tartjuk velük a kapcsolatot, kivel szorosabban, kivel lazábban, és így végignéztem az "újrakezdéseket" Kanada különböző részein.
A legjobb híreket azok írták, akik Albertába kerültek (végül, miután máshol hiába próbálkoztak). Ott van két jól fejlődő város, Calgary és Edmonton (szia Edit :lol: ). Hetek alatt kaptak a végzetségüknek megfelő irodai állásokat, mivel álítólag gyakorlatilag "több a munkahely, mint a munkaerő" (ezt idéztem). Ha nincs is így, ők azok, akik nem túlélőállásban kezdtek. Viszont piacképes végzettségük volt, több év külföldi gyakorlat és jó nyelvtudás (ennek ellenére Ontario nekik se jött be). Egyébként máshol is olvastam ott élők beírásait, hogy Calgaryba kell menni.
A kormány hivatalos lapján vannak bevándorlási statisztikák, és látni fogod, ha rákeresel, hogy a bevándorlók majd 90%-a Ontario (Toronto, London) és British Columbia (Vancouver) államot veszi célba. A többi provincia meg teker, hogy elég bevándorlóra tegyen szert, ezért érdemes a provinciális bevándorlást is megnézned.
Vancouverből nekem csupa lehangoló dolgot írtak, akik ott kezdtek, és ők is ott állnak, hogy feladják, és mennek át Albertába. Saskatchewanból szintén pozitív dolgokat írtak, egy barátnőm, pedig Halifaxot vette célba, hamarosan onnan is lesznek híreim, remélem :wink: .
Torontóból elég vegyes beírások érkeztek, volt akinek hamar bejött (fényképész-programozó), de ők sok év külföld után jelentős tőkével indultak (ház, saját stúdió). A többség valóban túlélőállásokban vegetált sokáig, és a vegetált szó szerint kell érteni. Itt sok a Torontói, ők jobban tudják ezt nálam.
Hivatalos bevándorlóként megvan az a lehetőséged, hogy az első három év során igénybe veheted a 6 hónapos, ingyenes, intenzív nyelvi képzést, továbbá ingyenes "átképző programokat". Olyasmi, mint amilyeneket otthon a munkanélküli hivatalok szoktak szervezni. És az már kanadai papír.
Elméletileg az elhelyezkedésben is segítenek (egyik unokahúgom pont ezt csinálja az ontarioi Londonban, de ő nem tekinti a munkáját sikerágazatnak).
A bevándorlók többsége egy időre túlélőállásban landol, ezt nehéz elkerülni.
Magyarországról annyit, hogy mi is nagyon kiábrándultunk, azért adtuk be végül a derekunkat. Mi szerencsések vagyunk, mert a férjem egy szűk ágazatban az egyik legjobb szakember, mi több lehetőséget utasítottunk vissza az évek során, de egyszer eljött az a pont, mikor azt mondtuk, vége, kész, ebben az országban csak vesztegetjük az életünket. Mi családor hagytunk otthon, szülőket, testvéreket, és ők hiányoznak, de az ország - sajnos - nem.
Amit itt találtunk, egészen más. Egy pozitív, befogadó, teljesen más világ. Itt az emberek 90%-a becsületes, törvénytisztelő polgár, és mivel mi ebbe a kategóriába tartozunk, nekünk itt a jó. Igazi demokráciában élni is jó, ahol a rendszer működik.
A másik óriási különbség, hogy itt már kicsi gyerekkortól kezdve "csapatépítés" folyik. Lehet, hogy akadémiai szinten vagy lexikális oldalról az itteni gyerekek kevesebbet tanulnak (bár ahová az enyémek járnak, ott még ez sem igaz), de amit megtanulnak, azt használni tudják, és - egységben az erő - megszokják, hogy nem rivalizálunk, hanem összedolgozunk, mert úgy érünk el eredményt. A munkahelyeken a légkör oldottabb, nincs olyan nyilvánvaló nyalás-könyöklés-taposás, taktikázás, mint odahaza.
De ahogy korábban is írtam, alapvetően magadra számíthatsz. Ebbe az is benne van, hogy ha jó munkaerő vagy, és a főnököd munkahelyet vált, "visz magával" például, de az nagyon nehéz dolog, hogy valakit ismeretlenül álláshoz juttass. Ezt fejvadászok tudják megtenni, illetve mindenféle munkaközvetítő cégek.
Én fejvadászról sok jót nem tudok mondani, azokkal nagyon észnél kell lenni, munkaközvetítővel kapcsolatosan pedig biztos van, aki nálam tapasztaltab (itt 0).
Bevándorlási tanácsadókkal is. Egyébként nekem változatlanul az a véleményem, ha valaki beszéli a nyelvet, használja az internetet, és belefekteti a kellő időt, és nincsenek irreális elvárásai; továbbá nem húzza majd haza a honvágy és szeret dolgozni... az vágjon bele.
Neked sajnos már kevesebb pontszám jár az életkorod miat (19-41 között van max 10 pont), de a provinciális szabályozások eltérnek az általánostól. Ezeknek nem néztem utána, de te tedd meg!
Ami még szintén lehetőség, pl. Albertában ha már 2 éve ott vagy (eltartod magad), beadhatod a letelepedési kérelmet pontrendszertől függetlenül (ez menekültekre NEM érvényes). Ezt megteheti egy bébiszitter, egy házvezetőnő... stb.
Remélem, segítettem valamit :wink:
Sok sikert, és tájékoztass minket, mire jutottál!
Donna
Bizto snagyon sokat segitettel mert rengeteg infot tartalmaz amit leirtal, :656: es torontoi helyzet teljesen igaz. Nagyon kevesnek sikerul egybol betrafalni, mert ezer akadalya van.
Nagyon sokan jonnek ide egybol.
Galgary nagyon szep es valoban sokkal konnyebbnek tunik, nekunk is volt ott ismerosunk regeket meselt mennyire mas mint ontarioban.
Nagyon sokan jonnek ide egybol.
Galgary nagyon szep es valoban sokkal konnyebbnek tunik, nekunk is volt ott ismerosunk regeket meselt mennyire mas mint ontarioban.
Nekunk nem jott be Calgary pedig a ferjem az ujravegzett egyetemet is ott jarta :-( ... itt Vancouverben viszont igen. ;-)
Teny, hogy Albertaban sokkal jobbak a munkalehetosegek, foleg a frissen bevandoroltaknak + csak 7%-os adot fizetnek - a kormanynak - tartomanyado nincs mivel eleg gazdag Alberta a termeszeti kincsei altal.
A telek hosszuak es nagyon hidegek... kb. 2-3 honap a nyar. Mi majusban meg tapostuk a terdig ero havat, oktoberben mar megszokott a -20 C ejjelente. Mindennek ellenere en kedveltem Calgaryt... 8)
Teny, hogy Albertaban sokkal jobbak a munkalehetosegek, foleg a frissen bevandoroltaknak + csak 7%-os adot fizetnek - a kormanynak - tartomanyado nincs mivel eleg gazdag Alberta a termeszeti kincsei altal.
A telek hosszuak es nagyon hidegek... kb. 2-3 honap a nyar. Mi majusban meg tapostuk a terdig ero havat, oktoberben mar megszokott a -20 C ejjelente. Mindennek ellenere en kedveltem Calgaryt... 8)
Sziasztok!
Nagyon köszönöm a leveleiteket és az infókat!
Igyekszem utánajárni mindennek, remélem rövidesen már beszámolhatok arról, hogy valamit megindítottam az elérendő cél érdekében. Addig átmegyek hangyába és begyűjtök mindent, ami segíthet ahhoz, hogy megtegyem az első lépéseket.
Csöcsike, nagyjából átnéztem az előző lapokat, s konstatálnom kellett, hogy nálam nem feltétlenül a diploma hiánya a legsúlyosabb probléma, hanem az, hogy eme kis akcióm pénzbe kerül, nem is kevésbe. Nincs mese, keményen dolgoznom kell, félretenni amit lehet.
Ha már kint vagyok, pár hónapig "kosztot és kvartélyt" biztosít számomra az a barátnőm, aki most vár a bécsi papírjaira, akiről már írtam előzőleg pár mondatot.
Rezső, van benne valami, hogy nem biztos, hogy az a jó ember aki sajnál. Szegény édesanyám mondta, hogy kislányom, inkább száz irígyed legyen, mint egy sajnálód!
Örülök, hogy Te ugyan némi vargabetűvel, de végül meglepő gyorsasággal révbe kerültél.
Donna, nem Rád gondoltam mikor a gúnyolódásról írtam, de fátylat a gúnyolódásra! Kezditek belopni magatokat a szívembe, úgy, ahogy vagytok.
Igen, ez a taktikázás az amit nem bírok elviselni kis hazánkban. Ez rontotta meg a kapcsolatomat is, ez lett a fő jellemző Magyarországra. Átverni mindenkit, akit lehet, pénzt csinálni mindenből a lehető leggyorsabban, bármi áron. Elárulni még azt is, akit szeretünk (szerettünk), ha ebből előnyünk származik. Nem az a baj, ha egyedül kell boldogulni, hanem ha mások azt sem akarják hagyni, hogy te egyedül boldogulj. Letaposni, félrerúgni, ez a mentalitás a "menő".
Az én elvem az "élni és élni hagyni". Örülök, ha segítenek nekem, de nem várom el, viszont hagyjanak nyugodtan végezni a dolgom. Én szívesen segítek mindenkinek. Mondhatom, hogy megrendelőim szeretnek, elégedettek velem. Ezek viszont csak alkalmi munkakapcsolatok, a mindennapos emberi társaság, a közösség hiányzik az életemből. Ahogy átadtam a kért munkát, ismét magam maradok.
Jó ötlet a londoni nyelvtanulás, biztos közösségre lelnék, mert könnyen barátkozó típus vagyok, de pénz kell, s ezt magamnak kell megteremtenem.
Egy mondatban még leírnám, hogy a munkámat én találtam ki magamnak. Tíz éve csinálom sikeresen, de egyedül. Én vagyok az alkotó, a marketinges, az anyagbeszerző, az aki tárgyal, aki levelet ír, aki elad, aki kiállítást szervez magának, aki a kiállításon felrakja a falra saját alkotásait, aki szórólapot tervez és kivitelez magának. "one man band" az enyém, így elhihetitek, hogy nem félek attól, ha egyedül kell boldogulni.
Párszor már újrakezdtem az életben, amíg egészséges vagyok, addig bírom is, bírnom kell. Itthon viszont egyre kevésbé hagynak élni.
Na hát ennyit egyelőre magamról.
Most dolgozom egy keveset.
Üdvözlettel,
Mexika
Nagyon köszönöm a leveleiteket és az infókat!
Igyekszem utánajárni mindennek, remélem rövidesen már beszámolhatok arról, hogy valamit megindítottam az elérendő cél érdekében. Addig átmegyek hangyába és begyűjtök mindent, ami segíthet ahhoz, hogy megtegyem az első lépéseket.
Csöcsike, nagyjából átnéztem az előző lapokat, s konstatálnom kellett, hogy nálam nem feltétlenül a diploma hiánya a legsúlyosabb probléma, hanem az, hogy eme kis akcióm pénzbe kerül, nem is kevésbe. Nincs mese, keményen dolgoznom kell, félretenni amit lehet.
Ha már kint vagyok, pár hónapig "kosztot és kvartélyt" biztosít számomra az a barátnőm, aki most vár a bécsi papírjaira, akiről már írtam előzőleg pár mondatot.
Rezső, van benne valami, hogy nem biztos, hogy az a jó ember aki sajnál. Szegény édesanyám mondta, hogy kislányom, inkább száz irígyed legyen, mint egy sajnálód!
Örülök, hogy Te ugyan némi vargabetűvel, de végül meglepő gyorsasággal révbe kerültél.
Donna, nem Rád gondoltam mikor a gúnyolódásról írtam, de fátylat a gúnyolódásra! Kezditek belopni magatokat a szívembe, úgy, ahogy vagytok.
Igen, ez a taktikázás az amit nem bírok elviselni kis hazánkban. Ez rontotta meg a kapcsolatomat is, ez lett a fő jellemző Magyarországra. Átverni mindenkit, akit lehet, pénzt csinálni mindenből a lehető leggyorsabban, bármi áron. Elárulni még azt is, akit szeretünk (szerettünk), ha ebből előnyünk származik. Nem az a baj, ha egyedül kell boldogulni, hanem ha mások azt sem akarják hagyni, hogy te egyedül boldogulj. Letaposni, félrerúgni, ez a mentalitás a "menő".
Az én elvem az "élni és élni hagyni". Örülök, ha segítenek nekem, de nem várom el, viszont hagyjanak nyugodtan végezni a dolgom. Én szívesen segítek mindenkinek. Mondhatom, hogy megrendelőim szeretnek, elégedettek velem. Ezek viszont csak alkalmi munkakapcsolatok, a mindennapos emberi társaság, a közösség hiányzik az életemből. Ahogy átadtam a kért munkát, ismét magam maradok.
Jó ötlet a londoni nyelvtanulás, biztos közösségre lelnék, mert könnyen barátkozó típus vagyok, de pénz kell, s ezt magamnak kell megteremtenem.
Egy mondatban még leírnám, hogy a munkámat én találtam ki magamnak. Tíz éve csinálom sikeresen, de egyedül. Én vagyok az alkotó, a marketinges, az anyagbeszerző, az aki tárgyal, aki levelet ír, aki elad, aki kiállítást szervez magának, aki a kiállításon felrakja a falra saját alkotásait, aki szórólapot tervez és kivitelez magának. "one man band" az enyém, így elhihetitek, hogy nem félek attól, ha egyedül kell boldogulni.
Párszor már újrakezdtem az életben, amíg egészséges vagyok, addig bírom is, bírnom kell. Itthon viszont egyre kevésbé hagynak élni.
Na hát ennyit egyelőre magamról.
Most dolgozom egy keveset.
Üdvözlettel,
Mexika
C
csocsike
Vendég
Latod ez igy mar egeszen jol hangzik. Mindenki szivessebben ad tanacsot, ha te is csinalsz valamit a cel erdekeben, csak rengetegen vannak akik a magyarsagukra hivatkozva elvarjak, nemejik kikoveteli a segitseget. En 20 eve vagyok kiint sok embernek segitettem aki, maga is akart. :wink: Ettol fuggetlenul szereted a palinkat?
- Státusza