Te Asperrimus, ki ez a Satan pasas? Honnan van ennek ekkora hatalma?
Kedves Pitti!
Mivel nincs annyi időm, amennyit ez a téma igényelne, ezért idézek egy régebbi hozzászólásomból, így nem kell mások írásaira hagyatkoznom. Úgy gondolom, hogy értem a kérdésed okát. Azonban én úgy látom, hogy Isten semmit sem hibázott a dologban. De még ha tette volna is, nem az lenne a megoldás az ember számára, hogy öklét rázza a Teremtő Isten ellen, és a saját legádázabb, legkérlelhetetlenebb, legkegyetlenebb ellensége oldalára áll, aki őt soha nem fogja szeretni, soha nem fogja megszánni, soha nem fog irgalmazni és könyörülni.
"A Biblia egésze, úgy ahogy van, az engesztelés körül forog. Az egész Ószövetség az engesztelést volt hívatott előkészíteni, az evangéliumok írják le azt, hogy ez hogyan zajlott le, az apostoli levelek pedig értelmezik, és párhuzamba állítják az Ószövetséget az Újjal. Az egész Biblia összefüggő rendszert képez, ezért nem lehet úgy megbontani,és kiragadni belőle valamit, hogy ne kelljen ezzel együtt a nagy részét figyelmen kívül hagyni. A Biblia úgy írja le a mindenséget, amit az Atyaisten a Krisztus által, a Krisztusért és a Krisztusra nézve teremtett. Vagyis úgy mutatja be a Biblia az Univerzum látható és láthatatlan részét, ami Krisztus-centrikusnak lett teremtve. A Biblia azonban beszámol egy angyali fejedelem, egy kerub lázadásáról, akinek a neve Lucifer volt, aki a lázadásával diszharmóniát hozott abba az Univerzumba, ami tökéletesnek lett teremtve. Ez a diszharmónia nem más, mint a bűn. Lázadásához az angyalok egyharmada is csatlakozott. A lázadás nem katonai puccskísérlet volt, hiszen a Mindenható erejét lehetetlen felülmúlni, hanem egy jogi vita arról, ami szerint Isten nem igazságos és szerető Isten, hanem csupán hatalmaskodik a teremtményei felett, de csak erőben van a teremtményei felett, erkölcsileg nem. Isten azzal válaszolt erre a lázadásra, hogy a fellázadt angyalokat eltávolította a Mennyből, amit harmadik égnek nevez a Biblia, így ezek a bukott angyalok a második égbe szorultak vissza. ( Az első ég az, amit mi is látunk, a csillagokkal, galaxisokkal együtt.) Így igaz ugyan, hogy a Menny meg lett tisztítva, de az Univerzum többi része továbbra is hordozta azt a diszharmóniát, amelyet a lázadás idézett elő. Ezen kívül ott maradtak azok a vádak, amelyeket Lucifer koholt Isten ellen, amelyek nem lettek még megcáfolva. Így nem igazolódott a fel nem lázadt mennyei angyalok előtt, hogy Lucifer hazudott, vagy igazat mondott. Ezért Isten nem söpörte el erőszakkal Lucifer lázadását, csak a Mennyből zárta ki. Egyébként azt szeretném megjegyezni, hogy az a tény, hogy Lucifer nem katonai lázadást hajtott végre Isten ellen, csupán egy jogi vitát kezdeményezett, ez nem jelenti azt, hogy más angyali lényekkel, illetve más teremtményekkel kesztyűs kézzel bánt volna. Azt mondja a Biblia, hogy erőszakos lett, és feltehető, hogy azért is kellett kizárni a Mennyből, hogy a hűséges mennyei lények védelmet kapjanak. De Isten úgy határozott, hogy belemegy ebbe a jogi vitába, ami tulajdonképpen egy valódi per Sátán és Isten között, ahol Sátán a felperes és az ügyész, Isten pedig az alperes és az ügyvéd, mivel Isten az, Akit a Sátán beperelt a teremtett lények előtt. Isten választhatta volna azt is elvileg, hogy eltörli az egész teremtett világot, és teremt egy másikat. Mivel azonban igazságos, ezért ezt a hűséges mennyei lényekkel nem tehette meg, de azért sem, mert Ő valóban szereti a teremtményeit. Nem törölhette el erőszakkal a lázadást sem, mert akkor a hűséges mennyei lényekben tovább élhetett volna a gyanú, hogy esetleg mégis a Sátánnak volt igaza, és ez magában hordozta volna egy következő lázadás lehetőségét. Ezért döntött úgy Isten, hogy ebben a perben fogja bebizonyítani az egész teremtett világnak azt, hogy Ő valóban igaz és szerető Isten, méghozzá úgy, hogy ezt nem kényszeríti rá senkire, hanem egyértelműen bebizonyítja. Ez egyben azt is jelenti, hogy amikor lezárul ez a világkorszak, akkor nem lesz egyetlen olyan teremtett lény sem, aki nem látja be azt, hogy Isten igaz és szerető Isten, Sátán pedig hazug és gonosz. Az utolsó ítéletben talán éppen az lesz a legfájdalmasabb, hogy minden olyan lény, aki elmarasztaló ítéletben részesül, be fogja látni azt, hogy Isten igazságos. Vagyis annak ellenére, hogy nem akar ítélet alá esni, de ő maga is egyet fog érteni az ítélettel. Rossz dolog büntetés alá kerülni, de mégis van benne egy igen sovány vigasz, mégpedig az, hogy azt gondolhatja a fogoly, hogy igazságtalanul lett elítélve. Az utolsó ítélet után ez sem fog megmaradni senkinek sem, hanem belülről, a szívükből fogják tudni, hogy megérdemlik a sorsukat.
Valamilyen módon kapcsolódik Lucifer lázadása a Földhöz, és egy Ádám előtti fajhoz, amiről a Biblia nem sokat beszél. A Bibliával kapcsolatban nem árt tudni egy alapelvet. Nem jelent ki minden titkot, csak azokat, amelyekre szükségük van az embereknek, azaz nekünk az üdvösséghez. A titkokról azt mondja, hogy azok Isten titkai, és csak az a miénk, amit kijelent nekünk. Vannak olyan titkok is, amelyeket csak azok fognak megtudni, akik már a Mennybe kerültek. Azt is mondja a Biblia, hogy azon felül ne bölcselkedjünk, mint ami írva van. Vagyis az a Biblia útmutatása, hogy ne a Biblián kívül keressük a válaszokat, hanem benne. Ami biztosan tudható, hogy Lucifer lázadása, már jóval Ádám előtt végbement. Ennek a részleteit nem írja le a Biblia, és azt sem, hogy mennyivel Ádám előtt történt, de valószínű, hogy sokkal előtte. Tulajdonképpen maga az ember is azért lett részben földből teremtve, mivel éppen a Föld az, ami Lucifer lázadása miatt kikerült Isten fennhatósága alól. Ádám nem azért lett teremtve, hogy elbukjon, hanem azért, hogy Isten őbenne szerkessze ismét egybe az Univerzumot, a mennyei és földi valóságot. Mivel azonban Ádám teremtésének kifejezetten az volt a célja, hogy Isten végérvényesen legyőzze a Sátánt, méghozzá úgy, hogy Ádám Isten igazságának a bizonyítéka legyen abban a perben, amely már nagyon régen húzódott Isten és a Sátán között, Isten szabad akarattal teremtette őt, hogy alkalma legyen dönteni Isten és a Sátán személye között. Ezért Isten az átok sújtotta Földön ismét létrehozott egy világot, minden földi teremtménnyel. Létrehozott egy kertet, és ebbe helyezte az embert. Isten mindent megvizsgált a Földön, és mindent jónak talált. Mivel ez egy jogi eljárás, ezért biztos, hogy nem csupán Isten, de az angyalok is megvizsgálták, és ők is jónak találták. Az Édenkertben az ember védelemből részesült, ahol Isten Ádámot nevelte, tanította. Minden földi állatot és növényt Ádám uralma alá helyezett, és az ő gondoskodására bízta. Hogy ne legyen egyedül, Isten megteremtette Ádám számára Évát, de ehhez már nem a föld porát használta, hanem Ádámból vette a földet. Mindketten meg lettek tanítva és képessé lettek téve mindarra, ami szükséges volt ahhoz, hogy megfelelő és bölcs döntést tudjanak hozni a kellő időben. Elérkezett azonban a nap, amikor Ádámról és Éváról le kellett venni a védőbúrát, és találkozniuk kellett azzal a személlyel, akit le kellett volna győzniük. Mivel ez egy jogi eljárás része volt, nem volt szabad Ádámnak és Évának ismerni a világ teljes szellemi hátterét, mert akkor Sátán a bizonyíték manipulálásával vádolhatta volna meg Istent. Ádámnak és Évának úgy kellett volna visszautasítaniuk a Kígyót és Istent választani, hogy nem tudnak a lázadásról, és nem tudják, hogy a szellemi világban milyen nagy súlya van a döntésüknek. Ezért csak annyit tudhattak, hogy őrájuk nézve milyen súlya van. Ha esztek a fáról, akkor meghaltok. Ha nem esztek, akkor nem haltok meg. Hogy milyen módon bizonyította volna az ember jó döntése Isten igazságát, azt megmondom őszintém, hogy nem egészen értem. Ennek lehet az az oka, hogy nem lett kijelentve a Bibliában, de az is lehet az oka, hogy én személyesen nem ismerem még annyira a Bibliát, hogy megérthessem. Mivel azonban Ádám és Éva nem győzött, tulajdonképpen nem is annyira lényeges a mi szempontunkból, hogy mi történt volna, ha.... Mindenesetre ami tény, hogy a Kígyó álnoksága megcsalta Évát, Éva pedig Ádámot is meggyőzte, hogy egyen a tiltott fa gyümölcséből. Ezzel a tettükkel anélkül, hogy tisztában lettek volna vele, de csatlakoztak a Sátán lázadásához, és sátáni természet uralta le őket, méghozzá belülről. Ezt a Biblia a bűn és a halál törvényének nevezi. A bűn a Sátán természete. A Sátán legfőbb angyala pedig a Halál. Amikor Ádám és Éva ettek a tiltott gyümölcsből, akkor bűnös természetük lett, és elszakadtak Istentől. Ez a szellemi halál állapota. Ez a szellemi halál okozta a csak jóval később bekövetkező fizikai halálukat is. Ha nem szakadtak volna el Istentől, soha nem kellett volna meghalniuk fizikailag sem. Ugyanezzel párhuzamosan, amikor engedtek a Sátánnak, akkor ezzel a tettükkel tudtukon kívül átjátszották annak a világnak az uralmát a Sátán kezére, amelyet Isten az ő uralmuk alá helyezett. Ezért nevezi a Biblia a Sátánt e világ istenének vagy fejedelmének, mivel ő uralmat szerzett a világ eredeti ura - Ádám -felett, és így az egész Föld felett. Vagyis Ádám bukása által a Föld jog szerint a Sátáné lett, Ádám pedig a rabszolgája.
Amikor az ember bűnös természetű lett, leuralta a halál és a szelleme meghalt, akkor az nem csupán az ember tragédiája volt, hanem Isten számára is kettős gondot jelentett. A gond egyik felét az képezte, hogy a diszharmónia továbbra is uralta a Mindenséget, kivéve a Mennyet. Sok-sok millió angyali lény nem kapott a szívébe bizonyságot Isten szeretetéről és igazságáról, akik noha hűségesek maradtak, de bizonyságuk nem volt. A gond másik részét az jelentette, hogy mi is legyen most az emberrel? Mivel Isten szerető Isten, Aki szereti a teremtményeit, már Lucifer lázadása is fájdalmat okozott Számára. Lucifer azonban és a többi fellázadt angyal, noha nem volt tisztában a lázadás minden következményével, mégis maguk döntöttek úgy, hogy nyíltan Isten ellen fordulnak és megtagadják Őt. Az ember azonban nem fordult nyíltan Isten ellen, hanem a Kígyó csapta be. Vagyis, míg Lucifer lázadása és bukása egy belülről elkezdődött folyamat következménye volt, addig Ádám és Éva bukása egy külső kísértés eredménye lett. Mivel az ember természete nem romlott meg mindenestől és nem vált maga is sátánivá, ezért Isten rögtön a bűnbeesés után megígérte ,hogy az asszony leszármazottja fog a Kígyó fejére taposni. A Krisztus már akkor tudta, hogy mit fog tenni, és az egész Ószövetség arról szól, ahogy fokozatosan kifejti és felépíti az üdvtervet. Felmerülhet, hogy vajon miért is tartott annyi ideig, hogy az ígéret teljesüljön? Ez egy összetett és bonyolult kérdés. Mivel Ádám és Éva, az emberi faj ősapja és ősanyja a Sátán rabszolgája lett, ezért valamennyi leszármazottjuk sátáni iga alá született. Az emberi szellem Istentől való elszakadása pedig megnehezítette Isten számára az emberrel való kommunikációt, mivel Isten szellem. A Sátán és az ő királyságának a tagjai szintén szellemek. Az ember szelleme hívatott arra, hogy szellemben kommunikáljon Istennel, de az elszakadás miatt Isten csak egy lett a sok szellemi lény között az ember számára. Mivel Isten és a Sátán pere továbbra is folyamatban volt, ezért a Mindenható korlátok közé kényszerült. Amit tehetett többek között az, hogy Ő is korlátozta a Sátán királyságát a Földön, és a bukott angyalok, és a démonok - akik feltehetőleg egy, vagy több Ádám előtti faj képviselői - számát az elviselhetőség mértékéig leszabályozta. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem engedte meg Isten, hogy a Sátán és angyalai mindenestől elözönöljék a világot, hiszen az annyira tömény gonoszságot jelentett volna, aminek senki nem tudna ellenállni. Ha az ember a robogó vonatot meg tudná a saját erejével állítani, akkor talán ezt a sátáni inváziót is el tudta volna viselni, de lehet, hogy még akkor sem. Vagyis Isten és az angyalai sok-sok démont a Föld gyomrában levő börtönbe zárt, amit Pokolnak nevezünk. Számokat nem jelent ki a Biblia ezzel kapcsolatban, de nagyon-nagyon sokan vannak. A be nem börtönzött gonosz angyalokat sem engedte Isten mindenestől a Földre jönni. Ezeknek a lakhelye a második égben van, ami túl van az emberi érzékelésen, hiszen maga is szellemi birodalom. Ádám bukása után az egész Föld mindenestől átok alá került. A Sátán maga a legnagyobb átok, képtelen arra, hogy áldás legyen, de nem is áll szándékában. Az egész állat- és növényvilág természete megváltozott... Az embert pedig elkezdte leuralni a bűn.
Már rögtön a második generációban felütötte a fejét a gyilkosság, mégpedig azért, mert Ábel vérrel áldozott Istennek, amit Ő el is fogadott, Káin pedig zöldségeket áldozott Istennek, amit Ő nem fogadott el. Káin ezért féltékeny lett Ábelre, és meggyűlölte. Miután ez megtörtént, Isten figyelmeztette Káint arra, hogy a bűn megkörnyékezte, ezért álljon ellene. Káin még hallotta Istent, ahogyan Ábel is. De Káin a maga útján indult el már akkor, amikor zöldségáldozatot akart Isten elé vinni, és ezután sem hallgatott Istenre, hanem egyszer csak meggyilkolta Ábelt. Sajnos, Isten és a Sátán jogi pere miatt, a Sátán és királysága számára az Isten által felállított korlátok, amelyek az emberiség védelmében lettek felállítva, nem lehettek véglegesek, hanem az emberek által elkövetett bűnök mértéke szerint kezdtek átrendeződni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amikor az emberek a lelkiismeretük ellenére elkövették a bűneiket, akkor ezzel utat nyitottak gonosz szellemeknek, akik addig ki voltak zárva a világból. Ahogyan az emberek elkezdtek belemerülni a bűnbe, úgy a gonosz angyaloknak lehetőségük lett arra, hogy lejöjjenek a második égből annak a bűnnek a mértéke szerint, amely jogot adott erre nekik. A démonok pedig, akik addig a Föld gyomrába voltak zárva, szintén elkezdtek rászabadulni a világra a bűn mértéke szerint. A gonosz angyalok szexuális kapcsolatba kerültek nőkkel, akik már nem embereket, hanem hibrid lényeket szültek, ezeket nevezi a Biblia óriásoknak, akiknek gonosz természetük volt és az emberiséget leuralták. Ezek a lények még mélyebbre süllyesztették az emberiséget a bűnben, aminek a következtében kb. ezerhatszáz év alatt olyan mélyre jutott az egész emberiség, hogy Isten nem talált egyetlen másik családot sem, amely méltó lett volna az újrakezdésre, csak a Noé családját. Ezután történt a korabeli világ özönvíz által való megsemmisítése. Mivel azonban ez továbbra is egy jogi per, ezért az új világnak is Ádámtól kellett származnia, a teremtményeknek pedig abból a teremtésből, amelynek Ádám is a része volt. Ha nem így lett volna, akkor Isten egyszerűen kiemelhette volna Noét a családjával együtt ebből a világból, és teremthetett volna egy másik világot, másik Ádámmal. De akkor nem teljesedhetett volna be az ígéret, amit Isten a Sátánnak, Ádámnak és Évának tett. Nevezetesen az, hogy az asszony magva a kígyó fejére fog taposni. Amikorra Noé bárkája megfeneklett az Ararát hegyén, addigra a Föld ismét meg lett tisztítva a démonok és gonosz angyalok jelenlététől, az emberek pedig újra letelepedtek és ismét elkezdtek szaporodni. Egy ízben leírja a Biblia, hogy Noé, amikor ivott a szőlő terméséből, azaz borozgatott, megrészegedett és elaludt. Egyik fia, Kám talált rá ruhátlanul, aki hírül adta két testvérének, akik betakarták apjukat, méghozzá nem csődítettek senkit oda, ahogyan Kám, hanem háttal mentek, hogy ne is lássák apjuk mezítelenségét. Amikor Noé felébredt és megtudta, hogy mi történt, megátkozta Kánaánt, aki Kámnak a legkisebb fia volt. Az egész történet logikája érthetetlen marad, amíg nem tisztázzuk azt, hogy az az állapot, amiben megtalálta Kám Noét, az a kitakartság állapota volt, amit arra mond a Biblia, ha valakit szexuálisan zaklattak. Azaz, azért lett Kánaán megátkozva, mert homoszexuális kapcsolatot kezdeményezett a saját nagyapjával, amikor az a bortól ájultan feküdt a földön. Kánaántól származtak a kánaánita nemzetek, akik szexuális szempontból mindenevők lettek, másrészt ugyanúgy szexuális kapcsolatba kerültek gonosz angyalokkal, ahogyan az özönvíz előtti korszakban, és ismét hibrid lények születtek, akik leuralták ezeket a nemzeteket, akik hasonló mértékben démonizálódtak is. Ezekért jött Isten ítélete a Kánaán nemzeteire. Először Szodomára és a környező városokra, ahol az emberek törvénnyé tették a szexuális perverzitást, méghozzá abban a mértékben, hogy a városba betért utazókat szabad volt megerőszakolni a megkérdezésük és a beleegyezésük nélkül, akár férfiak voltak, akár nők, akár gyerekek, akár túlélték, akár nem. Szodoma és Gomora helyén van a Holt-tenger, amely a szárazföld legmélyebb pontja, a tengerszint alatt több, mint négyszáz méterrel. Maga ez a víz akkor keletkezett, amikor Isten elpusztította ezeket a városokat. Sokáig gondolták azt, hogy ez csupán legenda, de a város maradványait megtalálták a víz alatt, következésképpen létezett.
A Noé utáni generációkban ismét belemerült az emberiség a bűnbe. Maga Nimród, aki Babilon megalapítója volt, gonosz uralmat kezdett kiépíteni, és ahelyett, hogy elkezdték volna az emberek betölteni a Földet Isten akarata szerint, egy helyen maradtak, és közösen kezdték építeni a Bábel tornyát, amely az Isten elleni lázadás szimbóluma lett. Azért, hogy elkerülje Isten azt, hogy az emberiség ugyanolyan mértékben belemerüljön a bűnbe, mint Noé előtt, összezavarta az emberek nyelvét, és mivel ettől fogva nem értették meg egymást, szétszéledtek a Föld színén. Így jöttek létre a nemzetek. Az embereknek továbbra is a lelkiismeretük volt hivatott arra, hogy Isten akaratát megismerjék, de a bűnök térnyerésével és megsokasodásával annyira eltorzult a személyiségük, hogy a lelkiismeretük megkérgesedett, és már nem tudta őket figyelmeztetni. Isten minden generációban kereste azokat az embereket, akik hajlandóak Neki engedelmeskedni, de csak keveset talált. Például Jób nem volt zsidó, hanem Ábrahám kortársa volt, amikor még nem is voltak zsidók. Az is figyelemre méltó tény, hogy Bálám eredetileg Isten prófétája volt, akit megvásárolt Bálák, Moáb királya, hogy Izraelt megátkozza. De mivel engedetlen volt Istennek, ezért Isten elfordult Bálámtól. Jethró, Mózes apósa Midián főpapja volt, de mégis tudott olyan tanácsot adni Mózesnek, amit Isten igazolt Mózes előtt. Ez pedig arra utal, hogy Jethró idejében a moábiták még az Ábrahám Istenét imádták. Magát Izraelt azért hozta létre Isten Ábrahámon, Izsákon és Jákobon keresztül, hogy legyen egy démonoktól és gonosz angyaloktól elválasztott nemzet, ahová meg tud születni a Messiás. Tudjuk, hogy ez csak részlegesen sikerült, mert Izraelben ugyanazok a bűnök ütötték fel a fejüket idővel, mint bármelyik másik nemzetben. Ennek részben az volt az oka, hogy Isten utasítása ellenére nem irtották ki a gonosz angyalokkal vegyült kánaánita nemzeteket a földjükről. Annyira, hogy Ézsaiás próféta ezt mondja: "Ha a seregeknek Ura valami keveset meg nem hagyott volna bennünk, úgy jártunk volna mint Sodoma, és Gomorához volnánk hasonlók." A különbség az volt Izrael és más nemzetek között, hogy amikor a bűn betört Izraelbe, akkor ki lett onnan gyomlálva, de ez az érintettek halálát jelentette, mivel nem volt meg a jogalapja annak, hogy a beszivárgott démonokat más módon ki lehessen az emberekből és így a nemzetből dobni. A Krisztus azonban nem születhetett volna meg egy démonizált Máriában, ha pedig nem talált volna egy tiszta és kegyelembe fogadott szűz leányt sem, akkor az egész megváltás kudarcot vallott volna, mivel a Krisztusnak Ádám leányától kellett megszületnie. A Krisztus az Örökkévaló Isten egyszülött Fia, Aki által az Atya a világot teremtette, kiüresítette Önmagát, letette az Ő istenségét, és egy pici maggá lett, amit a Szent Szellem belehelyezett a Mária méhében levő petesejtbe. De mivel előtte a Krisztus lemondott az istenségéről és semmivé alacsonyította magát, ezért a megszületett Názáreti Jézus és miközöttünk csak annyi különbség volt, hogy Őbenne nem volt meg az eredendő bűn. Vagyis a Názáreti Jézus ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezett, mint az első ember, Ádám, amikor még nem követte el a bűnt. Mivel továbbra is egy jogi eljárásról van szó, ezért nem volt szabad a Megváltónak többnek lennie egy embernél. Vagyis az Örökkévaló Logosz, átmenetileg valóban emberré lett, aki nem csupán úgy csinált, mintha ember lenne, de közben megtartotta a visszavonulás lehetőségét, hanem teljesen lemondott erről. Ez azt jelenti, hogy két módon juthatott vissza a Mennybe. Vagy úgy, hogy föladja, elismeri, hogy elvesztette a csatát a Sátánnal szemben, vagy legyőzi őt, és mindazokat, akiket a rabságában tart, azaz bennünket embereket, kiszabadít a rabságból. Minden olyan spekuláció, amely a Názáreti Jézus gyermekkorában végbevitt csodáiról szól, vagy arról, miszerint elment volna idegenbe, mondjuk Indiába, vagy bárhova máshova, ahol az ottani tudományokat és gyógyítási eljárásokat sajátította volna el, arról tanúskodik, hogy ezeknek a kiagyalói nem értették meg a Biblia üzenetét, és megpróbálták Jézus személyét beleilleszteni a maguk világképébe, mivel sem kiköpni, sem pedig lenyelni nem tudták. Ezzel szemben a Názáreti Jézus emberként élt, dolgozott és tevékenykedett Názáretben egészen addig, amíg a színre nem lépett Keresztelő János és el nem jött az idő, hogy Ő is kilépjen a nyilvánosság elé. Jézus addigi élete része volt annak a bizonyítási eljárásnak, amit a Sátán és Isten pere tett szükségessé, nevezetesen annak kellett beigazolódnia, hogy egyrészt Jézusban nincs benne az eredendő bűn, másrészt annak, hogy Ő sem több, mint egy ember. Amikor azonban János által belemerítkezett a Jordánba, akkor betöltötte Őt a Szent Szellem, Aki felkente Őt arra a szolgálatra, amit az elkövetkező három és fél évben vitt végbe. Miután betöltötte Őt a Szent Szellem, kivezette Jézust a pusztába, ahol böjtölnie kellett negyven napig, ezután pedig találkoznia kellett a Sátánnal, ugyanúgy, ahogyan Ádámnak és Évának is kellett. Jézusnak addigi életében nem kellett találkoznia a Kísértővel, és teljes védelemben részesült, ahogyan Ádám és Éva is még a bűnbeesés előtt. De ahhoz, hogy Jézus legyőzhesse a Sátánt, találkoznia kellett vele, és minden kísértésének ellene kellett állnia, ahogyan Ádámnak és Évának kellett volna még a kezdet kezdetén. Mivel Ádámnak egyetlen parancs adatott, ezért a Sátánnak egyetlen módja volt arra, hogy Ádámot és Évát megkísértse, mégpedig a tilalmat képező gyümölcs által. Jézus nehezebb helyzetben volt, mivel Ő a zsidósága miatt sokkal korlátozottabb volt, mint Ádám, ezért kellett a Sátánnal való találkozása előtt böjtölnie, hogy a szelleme fogékony legyen a Szent Szellemre. Jézus a Sátán minden kísértését a Biblia oda passzoló soraival verte vissza, amit a Szent Szellem mutatott neki. Csak miután a Sátán kísértésein túl volt, és azokat legyőzte, akkor léphetett tovább, és csak ezután állt rendelkezésére a Szent Szellem ereje. Mindazt, amit ezután tett, a Szent Szellem kenete által tette, nem úgy, mint az örökkévaló Logosz, hanem úgy, mint a bűntelen ember, akit a Szent Szellem támogat. A folyamatban levő jogi eljárás miatt ennél többre nem is volt lehetőség. Amikor eljött az ideje, Jézus önként mondott le az életéről és csak ezután tudták a gonosz angyalok és démonok megkörnyékezni Őt azok által az emberek által, akiket leuraltak. Mikor Jézus magára vette a bűneinket és így bűnné lett, a Sátán azt gondolta, hogy győzött. Valamiképpen el volt rejtve előtte, hogy az a bűn, ami Jézusra került, az a mi bűnünk, de ez nem is érdekelte őt, csak az, hogy megszerezte a jogalapot arra, hogy a Názáreti Jézusra rátegye a kezét. Ugyanúgy, ahogyan minden más emberre is ráteszi. Jézusnak szörnyű kínhalált kellett halnia, mert a Sátán és bandája már nagyon be volt pöccenve Jézusra, mivel sok borsot tört az orruk alá. Miután azonban a Názáreti Jézus meghalt és lement a Pokolba, olyasmi történt, ami példátlan volt a Pokol fennállása óta, és a Sátánt, a Halált és a Pokol gonosz angyalát ugyanúgy meglepte, mint bárki mást. Miután Jézus a gyötrelem helyén találta magát a kínzók kezében, a Szent Szellem, Aki a bűnnel semmilyen közösséget nem vállal, ismét betöltötte Jézust és kihozta Őt onnan, más ószövetségi szentekkel együtt. Miután Jézus kiszabadult, ismét egyesült a testével és feltámadt. Sokan azok közül, akik vele együtt jöttek ki a börtönből, szintén testben támadtak fel, mások azonban nem, hanem Jézussal együtt mentek fel a Mennybe, de testben csak majd Jézus visszajövetelekor fognak feltámadni, amikor visszajön az egyházért. Akkor egyben az is ki fog derülni, hogy kik azok, akik valóban Krisztuséi, mert mindazok, akik nem, itt fognak maradni a Földön, mely rövid időre át fog adatni az Antikrisztus által a Sátán uralmának.
Jézus feltámadása azért volt lehetséges, mivel mind a földi élete alatt, mind a kínhalála alatt meg tudta őrizni magát attól, hogy bűnössé váljon. Pedig ennek a lehetősége ugyanúgy adva volt, mint Ádám és Éva esetében is megvolt. A bűn azonban hatalmat ad a Sátánnak az ember fölött, akit soha többé nem enged ki önként a fogságból. Ugyan nem követett el semmilyen bűnt, de miután felvette Jézus a mi bűnös állapotunkat, a Sátán elfelejtett eltöprengeni azon, hogy vajon milyen módon került rá bűn, ha egyet sem követett el. Azt gondolta, hogy győzött, ezért adott utasítást a pribékeinek, hogy Jézust elfogják, hogy megkínozzák és keresztre feszítsék. Amikor a Sátán ezt tette, bár azt gondolta a Jézuson levő bűn miatt, hogy jog szerint jár el, de mégis jogtalan volt Jézussal szemben, mivel az a bűn, amit rajta látott, nem az Ő bűne volt, hanem a mienk. Így Sátán, aki magát olyan jogi zseninek tartotta, hogy meg merte vádolni Istent, és egészen eddig szilárdan hitte, hogy Isten törvényét Őellene tudja fordítani, úgy vette el a Názáreti Jézus életét, hogy Ő nem adott neki jogalapot azáltal, hogy a Sátán által teremtett bűnt beengedte volna a szívébe. Mivel pedig a jogalapot a bűn jelenti, ezért noha elvette Jézus életét, de nem tarthatta fogva mégsem, mivel tényleg nem volt bűnös. A jogtalan cselekedetével azonban, hogy elvett egy olyan életet, amely fölött semmi tekintélye nem volt, tartozásba került Isten felé, méghozzá jog szerint. Mivel a Sátán alapelve a bőrt bőrért, ezért mindenkit szabadon kell engednie, aki a Názáreti Jézus Krisztushoz megy, és aki érvényesíti ez által Jézus megváltói munkáját. De senki mást nem hajlandó szabadon engedni, mivel valóban bennünk van a bűn, ami kiszolgáltat bennünket a Sátánnak. A váltságunk nem más, mint Jézus Vére, ami bizonyságot tesz Jézus ártatlanságáról és szeretetéről. Miután Jézus felment a Mennybe, magával vitte egy edényben a kiontott vérét, amit megvizsgált az Atya, megvizsgáltak az angyalok is, és semmi bűnt, vagy hibát nem találtak benne. Ezáltal bebizonyosodott a mennyei lények előtt, hogy Isten szerető és igaz Isten, a Sátán pedig hazug és gonosz és ezzel együtt megnyílt az út a Mennybe a számunkra, ami addig zárva volt. Így a Sátán elvesztette azt a pert, amit Isten ellen kezdeményezett, de a jogi eljárás továbbra is folyamatban van, mivel csak azok jöhetnek ki a Sátán fogságából, akik Jézushoz mennek és kérik Őt, hogy érvényesítse az ő életükre is a megváltást. A Sátán senki mást nem hajlandó szabadon engedni, és noha a pert elvesztette, de mégis jogszerűen tartja fogva azokat, akik nem hivatkoznak Jézusra. Mivel mi magunk is részei vagyunk az egyetemes jogi eljárásnak, nekünk magunknak is jogszerűen kell eljárnunk, hogy a jog mellénk álljon. Amikor elfogadjuk az Evangélium üzenetét, és behívjuk Jézust az életünkbe, akkor jog szerint Jézuséi leszünk, a Sátán pedig kénytelen elengedni bennünket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elfelejt bennünket. Minden alkalmat meg fog ragadni, hogy akadályozzon bennünket és amennyiben lehetséges visszahódítson bennünket. Erre azonban csak akkor van esélye, ha megtagadjuk a hitünket és másodszor is meghalunk, vagyis a szellemi halál állapotába kerülünk, vagy ha ismét belemerülünk a bűnbe, és ebben az állapotunkban kényszerülünk elhagyni ezt a világot. Ezért mondja Jézus, hogy mindvégig ki kell tartanunk. Jézus nélkül azonban erre semmi esélyünk nincs, mivel ki sem kerülünk a Sátán hatalma alól egyetlen pillanatra sem."
Kedves Pitti! Ezeket a Biblia tanítja, bár nincs így rendszerbe szedve, mielőtt bárki azt követelné, hogy mutassam meg, hogy hol. Egy-két marginális részlettől eltekintve alá tudom támasztani a Bibliából, mivel onnan származik, nem én találtam ki, de nem teszem, mert akinek van füle az úgyis hallja, akinek pedig nincs, én nem tudok halló füleket adni neki. Ha ezek a dolgok nem igazak, akkor a Bibliát el lehet dobni, vagy odasorolni a hetvenhét magyar népmese mellé. Nekem azonban nem feladatom, hogy bárkit is meggyőzzek, csak az, hogy nyomatékosan figyelmeztessem. Ez megtörtént, a többi nem az én dolgom.
