Egy kis segítség a meditációhoz:
A meditáció módszere nagyon egyszerű és könnyű, ezért bárki könnyedén gyakorolhatja. A meditáció koncentráció. Nincs szükség hozzá nehéz testhelyzetekre, ászanákra. Oly egyszerű, természetes módszer, hogy egyaránt gyakorolhatja a fiatal gyermek és az idős ember, az egészséges és a testi rendellenességtől szenvedő is. A meditáció segítségével mindenki bejuthat a benső birodalmakba. A meditáció folyamatában visszahúzzuk a figyelmünket a külső világból, és a lélek székhelyére összpontosítjuk, amely a két szemöldök között és mögött helyezkedik el.
Hat csakra (energiaközpont) létezik a testünkben. A guda csakra a gerincoszlop aljánál helyezkedik el. Az indri a nemzőszervek közelében, a nabhi pedig a köldök felett található. A hriday csakra a szívnél, a kanth helye a gégefőnél van. Az anja vagy aggya csakra úgy ismert, mint harmadik szem, tizedik kapu; a két szemöldök között és mögötti pontban található. A test elhagyásához a léleknek minden csakrán keresztül kell haladnia. Ezért a figyelmünket a legmagasabb ponton elhelyezkedő csakrára összegezzük, amelyiken utolsóként halad át a lélek! Az élet oly rövid! Csak korlátozott időmennyiséggel rendelkezünk. Miért pazarolnánk arra, hogy a legalsó csakrától haladjunk fölfelé, amikor a legmagasabb pontnál is kezdhetünk? Így gyorsabban érhetjük el célunkat.
Néhány jógaforma a testi működések ellenőrzésével foglalkozik. Testünkben kétféle áram található: a motorikus és az érzékáramok. Az előbbiek tartják életben a testet, felügyelik az akaraton kívüli testi funkciókat: a köröm és a haj növekedését, a légzést és a vérkeringést. Amikor a benső Fényre és Hangra meditálunk, nem foglalkozunk a motorikus áramokkal. Hagyjuk, hogy tovább működjenek. Nem nyúlunk a folyamatokhoz, amelyek a világban éltetnek bennünket. Helyettük a testérzetet adó érzékelő áramokat vonjuk vissza. Ezeken keresztül tudatosul bennünk a látás, a hallás, a szaglás, az ízlelés és a tapintás. Az érzékszervek közreműködésével örülhetünk a szép látványnak, harmonikus hangoknak, édes illatoknak, pompás ízeknek és kellemes tapintásérzeteinknek. Ha az érzékelő áramokat visszahúzzuk a külvilágból, és a lélek székhelyén összpontosítjuk, a benső szemünkkel és fülünkkel láthatunk és hallhatunk. Utazhatunk a benső világokban.
Ugyanez a folyamat megy végbe a halál idején is. Amikor valaki haldoklik, először a lábfeje válik érzéketlenné, majd a lábszára, azután a törzse. Végül a lélek a szemfókuszban összpontosul. A halál beálltakor a szemgolyók először felfelé fordulnak, majd lefelé – a lélek elhagyja a testet. A benső Fényre és Hangra való összpontosítás helye a harmadik szem, amely a legmagasabban elhelyezkedő csakra a testben. A lélek innen távozik el a halál pillanatában.
A Bibliában utalás történik az ezüstszálra. Halálkor az ezüstszál elszakad. Nincs lehetősége többé a léleknek, hogy visszatérjen a testbe. A meditációban viszont, amit a spiritualitás tudományának tanárai tanítanak, lelkünk beléphet a benső világokba, miközben érintetlen marad az ezüstszál. Így élvezhetjük a benső békességet, nyugalmat, üdvösséget, és megmarad a módja annak, hogy bármikor visszatérjünk a testünkbe.
Ha becsukjuk a szemünket, és magunk elé figyelünk, gondolatok zavarják meg összpontosításunkat. Elménk nyugtalan, akárcsak a higany, és állandóan izeg-mozog. Problémáink foglalkoztatják. A múlton, a jelenen és a jövőn jár az eszünk. Gondolatok ostromolják a figyelmünket a munkánkkal, a családunkkal vagy a barátainkkal kapcsolatban. Az elme számtalan trükköt vet be, hogy elcsábítson a meditációtól, lelkünk és Isten megismerésétől.
Testünk ad otthont lelkünknek és elménknek. Ez utóbbi nagy erővel bír, és az a fő célja, hogy a lelkünket fizikai testünkben tartsa, távol a benső régióktól. Igyekszik figyelmünket a külvilágra irányítani. Így tudja leginkább megakadályozni, hogy a testtudat fölé emelkedjünk és visszatérjünk Istenhez. Állandóan külső tevékenységeinkkel, otthonunkkal kapcsolatos gondokkal foglalkoztat vagy a jövőre vonatkozó terveket kovácsoltat velünk. Ébredjünk rá, hogy lelkünk az igazi valónk, az a részünk, amely egylényegű Istennel! Szomorú, hogy elválasztódtunk Őtőle. Könnyebben elérhetjük a benső csendet, ha felismerjük, hogy a test burkában saját elménk tart távol bennünket lelkünk megismerésétől.
A helyes összpontosításnál gondolatok nélküli állapotba kerülünk. A jó és rossz gondolatok egyformán bilincsek. A rosszak acélláncok, a jók aranyból valók, de mindkettő a földi világhoz kötöz minket. Elterelik a figyelmünket, akadályozzák a befelé fordulást, ezzel hátráltatják a meditáció folyamatát.
Ahogy meditációnkban egyre jobban belemélyedünk a benső Fény- és Hangáradatba, a fizikai síkról átlépünk az asztrális vagy éteri szintre. Elhagyjuk a túlnyomóan anyagi jellegű fizikai világot, és egy tudatosabb szintre érkezünk. Ott áttetsző, az asztrális sík anyagának megfelelő testben utazunk tovább. Az asztrális régió telítve van szépséggel, csodás Fénnyel és Hangzással. Ha ezen áthaladunk, a kauzális, oksági szintre jutunk. Ez még leheletszerűbb. Egyenlő arányban tartalmaz anyagot és tudatot. Ide belépve már megszabadulunk asztrális köpenyünktől is, és kauzális testünkben folytatjuk utunkat.
Spirituális fejlődésünk révén tovább emelkedünk, és belépünk a szuprakauzális (okság feletti) birodalomba. Az egymást követő régiókban mind ragyogóbb a Fény, magasztosabb a Mennyei Hangzás és mámorítóbb az üdvösség. A szuprakauzális szint túlnyomó része tiszta tudat, és már csak leheletszerűen finom formában van jelen az anyag. Magunk mögött hagyjuk a kauzális takarót. Lelkünket már csak egy vékony fátyol borítja. Itt ébredünk a tudatára, kik is vagyunk valójában. A fénylő tudatcsepp, a lelkünk tizenkét külső nap fényerejével tündököl. Az örömteli felismeréstől a lélek felkiált: „So hang!” „Ez vagyok én!” vagy másképp „Aham Brahm Asmi” (egy vagyok Atyámmal). Átéljük a Teremtővel való azonosság boldogságát.
Végül elérjük azt a spirituális Birodalmat, ahonnan az Istenerő kiárad. Úgy ismerjnk: Sach Khand, Muquam-i-Haq vagy az Igazság Régiója. Ez minden Fény és üdvösség tiszta spirituális szintje. A lélek már az összes leplét ledobta. Itt nyoma sincs az anyagnak. Belemerülünk eredetünkbe, a Lélekfölöttibe. A vízcsepp visszatér az Óceánba, és Óceánná lesz. A fénysugár egyesül a Nappal, és Nappá válik.
Az utazás lépcsőfokain a spirituális boldogság egyre hatalmasabb hullámai borítják be lelkünket. A testünket takaró köpenyeket lépésről lépésre előrehaladva levetjük, és végül visszanyerjük eredeti ragyogásunkat. Mindegyik szinten úgy érezzük, elértük az elragadtatás legmagasztosabb állapotát, mégis a következő állomáson még nagyobb boldogság vár ránk. A teljes üdvösség – a lélek egybeolvadása Istennel, a Teremtővel. Ha ezt elérjük, miénk az örök benső béke és boldogság! A mámor legmagasztosabb benső szintjén olyan isteni ajándékban részesülünk, amely azután átsegít az élet valamennyi nehézségén. Bármikor ihatunk az öröm, a szeretet és az Isteniség kútjából. A meditáció békéje és boldogsága most már minden élethelyzetben velünk marad. Erőteljes, mélységes nyugalma átemel a mindennapok fájdalmán és bánatán. Bármi történjék is velünk, mindig meríthetünk a bennünk rejlő Nektárból. Ezt a hatalmas isteni adományt a meditáció áldásával kapjuk meg.
Remélem ezzel könnyebb lesz meditálnod
Köszönöm, én is remélem, hogy segít. A gondolatokat kizárni nagyon nehéz, mindig beosonnak valahol, a legkisebb résen is. Gyakorolok, és alkalmazom az itt leírtakat. Sikerülni fog
