Az elet apro oromei, ami a hetkoznapokat
szinesse teszi!
Alltunk a haz elott, az ertunkjovo autot vartuk.
A haz elott ahonnan egy perccel ezelott jottunk ki, ahol a bevandorlasi ugyekkel foglalkozo ugyved szakitott rank egy kis idot!
Nem sokat, nem is keveset. Mondjuk amennyit szokott az ilyen ugyfelekkel foglalkozni. Nem ereztuk hogy jelentektelenek lennek, meg azt sem hogy kulonosebben jelentos ugyfeleknek szamitanank.
Az ido pontosan arra volt eleg, hogy radobbenjunk, meregtsuk es felfogjuk,(ha birjuk) hogy ha nem sikerul a bevandorlasi ugyet elintezni, ha azt mondjak nem maradhatunk hanem mennunk kell,.........mi lessz,, mi lessz, mi lessz akkor???
Szoval a legnagyobb bizonytalansagban alltunk :azt hiszem ugy mint akiket halalraiteltek. Legalabbis ezt birtam leolvasni a parom arcarol, es biztosan az enyem sem volt mas.
Ugyhogy nem nagyon neztunk egymasra, kivetelesen tolem abszolut szokatlan modon meg en is csendben voltam, mikozben elszantan figyeltunk mind a ketten abba az iranyba ahonnan a kocsit vartuk.
Kicsit dideregtunk, mert ugyan tavasz fele jartunk - marciusban voltunk- de itt a marcius meg igencsak hideg, havas es szeles, plane nekunk akik mar tiz eve nem vettunk reszt a telben.
Szoval alltunk a kapuban, ami megnyilt a hatunk mogott.
Egy munkasruhaba oltozott ferfi jott volna kifele, ha nem lettunk volna az utjaba,
-bocsanat- mondtuk szinte korusban es mar el is engedtuk egymas kezet, amit mint a gyerekek szorongattunk idaig, es utat engedtunk a ferfinak.
De abban a pillanatban amikor a hatunk mogul elenk kerult, egyszerre vettuk eszre hogy a kezeben egy harom tobol allo gyonyoru nagy zold leveleket hajto
palmat tart. Konnyezo palma - hivtuk igy regen!
A virag logott fejjel lefele.
Mintha tukorben lattam volna magunkat:"halaltraitelve"!
Mar megadta magat, lattam rajta:tudja nincs mit tenni, nincs sok ido hatra, megfagy ahogy kikerul a hidegbe a legkondicionalt irodahazbol.
A munkasruhas koszonte a helyet, es mar lepett is volna tovabb, de en -ahogy az mar tolem elvarhato- egy szo angol tudas nelkul, ereztem, valamit tenni kell.
Utanaleptem es megfogtam a karjat!
Csodalkozva nezett ram, de azonnal latta mit szeretnek, mert nyultam a logo palmalevelek fele, es megkerdeztem:ez szemet?
Mire o: akarod?
Igen! Igen! nagyon koszonom.
Es mar gazdat is cserelt a virag, es mire a kocsi elenk gurult a parkolobol,
mar lehetett latni rajtunk a valtozast!
Atmentunk "eletmentobe"! Az arcunk ragyogott, nem szamitott abban a pillanatban, hogy nincs hol lakni, es hogy talan nincs mit enni! Es hogy csak egy vodorbe vizbe tettuk a palmankat!
De megiscsak megmentettuk az eletet! Es nezd mi lett belole?
Lehet hogy nekunk is van meg eselyunk?
szinesse teszi!
Alltunk a haz elott, az ertunkjovo autot vartuk.
A haz elott ahonnan egy perccel ezelott jottunk ki, ahol a bevandorlasi ugyekkel foglalkozo ugyved szakitott rank egy kis idot!
Nem sokat, nem is keveset. Mondjuk amennyit szokott az ilyen ugyfelekkel foglalkozni. Nem ereztuk hogy jelentektelenek lennek, meg azt sem hogy kulonosebben jelentos ugyfeleknek szamitanank.
Az ido pontosan arra volt eleg, hogy radobbenjunk, meregtsuk es felfogjuk,(ha birjuk) hogy ha nem sikerul a bevandorlasi ugyet elintezni, ha azt mondjak nem maradhatunk hanem mennunk kell,.........mi lessz,, mi lessz, mi lessz akkor???
Szoval a legnagyobb bizonytalansagban alltunk :azt hiszem ugy mint akiket halalraiteltek. Legalabbis ezt birtam leolvasni a parom arcarol, es biztosan az enyem sem volt mas.
Ugyhogy nem nagyon neztunk egymasra, kivetelesen tolem abszolut szokatlan modon meg en is csendben voltam, mikozben elszantan figyeltunk mind a ketten abba az iranyba ahonnan a kocsit vartuk.
Kicsit dideregtunk, mert ugyan tavasz fele jartunk - marciusban voltunk- de itt a marcius meg igencsak hideg, havas es szeles, plane nekunk akik mar tiz eve nem vettunk reszt a telben.
Szoval alltunk a kapuban, ami megnyilt a hatunk mogott.
Egy munkasruhaba oltozott ferfi jott volna kifele, ha nem lettunk volna az utjaba,
-bocsanat- mondtuk szinte korusban es mar el is engedtuk egymas kezet, amit mint a gyerekek szorongattunk idaig, es utat engedtunk a ferfinak.
De abban a pillanatban amikor a hatunk mogul elenk kerult, egyszerre vettuk eszre hogy a kezeben egy harom tobol allo gyonyoru nagy zold leveleket hajto
palmat tart. Konnyezo palma - hivtuk igy regen!
A virag logott fejjel lefele.
Mintha tukorben lattam volna magunkat:"halaltraitelve"!
Mar megadta magat, lattam rajta:tudja nincs mit tenni, nincs sok ido hatra, megfagy ahogy kikerul a hidegbe a legkondicionalt irodahazbol.
A munkasruhas koszonte a helyet, es mar lepett is volna tovabb, de en -ahogy az mar tolem elvarhato- egy szo angol tudas nelkul, ereztem, valamit tenni kell.
Utanaleptem es megfogtam a karjat!
Csodalkozva nezett ram, de azonnal latta mit szeretnek, mert nyultam a logo palmalevelek fele, es megkerdeztem:ez szemet?
Mire o: akarod?
Igen! Igen! nagyon koszonom.
Es mar gazdat is cserelt a virag, es mire a kocsi elenk gurult a parkolobol,
mar lehetett latni rajtunk a valtozast!
Atmentunk "eletmentobe"! Az arcunk ragyogott, nem szamitott abban a pillanatban, hogy nincs hol lakni, es hogy talan nincs mit enni! Es hogy csak egy vodorbe vizbe tettuk a palmankat!
De megiscsak megmentettuk az eletet! Es nezd mi lett belole?
Lehet hogy nekunk is van meg eselyunk?
