Nyefi cica története
Csak most találtam rá erre a cicás topikra, pedig régi bútordarab vagyok CH fórumon.
Elöljáróban: Az elmúlt harminc évben macskákkal osztom eg az életemet. Macskabarát vagyok, és ezt idegen macskák is azonnal megérzik rajtam. Volt egy teknőctarka kámeaperzsa cicám, a Mirr-murr. Ő már sajnos nincs velünk, idős korára rákos lett, el kellett altatni. Még velünk van Dolly, a ragdoll, aki 16 éves, de hála Istennek remek kondícióban van, olyan játékos, és nagy bohóc, hogy aki először látja fiatal cicának gondolja. És sajnos csak múlt időben, volt a Nyefi, a talált macska. Az ő történetét szeretném elmesélni nektek.
Egy késő esti órában hazafelé mentem az autómmal a közeli kisvárosból. Én falun lakom. Szakadt a havas elő, igazi november végi ronda idő volt. Az egyik falun áthajtva, az út közepén egy kis macskát láttam kucorogni, pont a felezővonalon. Lelassítottam, hogy el ne gázoljam. Mivel a cica nem ment odébb, megálltam. Továbbra sem mozdult. Kiszálltam, hogy odébb vigyem. Ahogy kézbe vettem, éreztem, hogy csont és bőr, olyan sovány, valamint át van ázva a bundácskája, és reszket. A Mirr-Murr macskám már megvolt akkor. No mondom, ahol egy macska elfér, ott elfér kettő is. Hazavittem. Otthon meleg vízzel megfürdettem, megszárítottam, és kiderült, hogy egy nagyon helyes kis cicát hozott elém a sors. Kapott egy kis langyos tejet, meg egy kevés parizert. Nem akartam elsőre sokat adni neki enni, mert a kiéhezett állat ha telefalja magát, bele is pusztulhat, akár a kiéhezett ember, ha bezabál. Így kezdődött a cica élete nálunk. A Nyefi nevet azért kapta, mert olyan gyengécske volt, hogy nyávogni sem bírt, csak nyefegni.
A jó bánásmód, és a a jó koszt megtette a hatását, nagyon szép macskává cseperedett, aki emberfeletti szeretettel, ragaszkodással csüngött családunk minden tagján. Igazi gazdájaként viszont engem fogadott el. Volt néhány alom kiscicája is. Ekkor derült ki, hogy ő egy félperzsa cica, mert az összes kölyke olyan volt, mintha fajtatiszta perzsa macskák lettek volna. Gondolom, az anyja megeshetett egy nem fajtatiszta macskától, a kölyköket pedig a "gondos" gazdi kihajigálta, mint értéktelen szaporulatot. Ha tudná mit veszített a Nyefiben! Mivel sokat is foglalkoztunk vele, kiderült, hogy nagyon értelmes, és nagyon szófogadó jószág. Semmivel sem volt butább, mint egy kutya, akivel foglalkozik a gazdája. Első perctől szobatiszta volt, és körülbelül harminc szót ismert. Ismerte azt is, hogy nem szabad.
Gondolom az éhezés hatására, amint megélt mielőtt rátaláltam, egész életében bulimiás volt, amíg ennivalót látott, evett. Mindazonáltal nem etettem agyon, nem is hízott el.
Nagyon szeretett a fürdőszobában a kád körül rendetlenkedni, ha valaki fürdött, és ettől az sem vette el a kedvét, hogy párszor beleesett a kádba.
Már egy éve velünk volt, amikor a Dollyt, a ragdollt hoztuk a tenyésztőtől. Féltünk, hogy Nyefi esetleg féltékeny lesz, és bántani fogja, de első perctől barátsággal fogadta, és kölykeként bánt vele.
Több, mint 10 évig élt velünk nagy szeretetben. Nagy vadász volt, ő nem maradt bent éjszakára, mindig kikéredzkedett. Csak nagyon kemény hideg teleken maradt benn éjszaka is. Szinte minden reggel egér volt a lábtörlőn, gyakran több is. Nagy vadász volt. Az egereket gondosan fejjel az ajtó felé, egymás mellé helyezte el. Mindig nagyon megdicsértem, az egerek meg mentek a kukába. Néha madarat is fogott, ezért megdorgáltam, és mondtam neki: NEM SZABAD! Hamar megtanulta, hogy ennek nem örülök. A madarakat sajnos továbbra is megfogta, viszont nem jött dicsekedni velük, mint az egerekkel.
Nagyon boldog cicaélete volt. Kertes házban lakunk, nagy vadászterülete volt. Sajnos egymás után használta el a hét életének minden darabját. De nagy túlélő volt. Egyszer, amikor éppen a vemhessége vége felé volt, elütötte egy autó. Rohantunk vele az állatkórházba, ahol megszülesztették, és megoperálták a törött lábát. Egy kiscicája pusztult el, a többi megmaradt, és ő is meggyógyult. Egyszer napokra elmaradt, már komolyan aggódtunk érte. Aztán a hálószoba ablak alatt, az orgonabokor tövében találtam rá. Az egyik hátsó lába akadhatott bele valahol valami csapdába, vagy hurokba. Félig le volt szakadva. A macskán látszott, hogy lemondott magáról. Mintha az lett volna a tekintetében, hogy látjátok mi lett belőlem? Megértem, ha így már nem kellek. Megint állatkórház, műtét, és ezt is megúszta. Hét hónap múlva már nem is sántított.
Három éve történt, már elmúlt tíz éves, amikor egy hideg téli estén harci zajra lettem figyelmes, ami az udvar irányából jött. Ahogy kinéztem a hátsó ajtón, azt láttam, hogy két, nagytestű idegen kutya a Nyefit abriktolja. Szegény küzdött keményen, a kutyák ketten voltak, és ez sok volt neki. Előfordult korábban is, hogy kutya jött be az udvarra, mert sajnos nem mindenütt a legjobb a drótkerítés, de ő olyan elánnal zavarta ki mindig a betolakodót, hogy az fejvesztve, vinnyogva menekült ki a portáról. De most ketten voltak, és valószínűleg éhesek voltak, ennélfogva elszántak is. A két kutyát nagy nehezen lerugdaltam Nyefiről. aki ezután fújva köpködve bemenekült a pincébe. Aggasztóan nagy vérnyomot hagyott maga után. Utána mentem, és villanyt gyújtottam, hogy megtaláljam. A sarokba, egy üres kartondobozba bújt el. Még mindig lihegett szegény. Ellenkezés nélkül tűrte, hogy kiszedjem onnan. Elhűlve láttam, hogy a bal-hátsó lábát szétroncsolta valamelyik kutya állkapcsa. Csak egy bőrdarab tartotta. Irány a nyíregyházi állatklinika, ahogy megoperálták, a törött csontot velőűri sínnel rögzítették. Azt mondták, ha két hét múlva a kontroll vizsgálat szerint megindul a csontosodás, megmarad a lába. Ha nem, amputálni kell.
Sajnos nem maradt meg a lába, amputálni kellett. El voltam keseredve, sírással küszködtem. Még most is, hogy ezeket a sorokat írom, pedig évek teltek el azóta. Nagy türelemmel viselt minden megpróbáltatást, emberek tanulhatnának tőle. A klinikán azt mondták, három lábbal is teljes életet tud élni a cica. És nekik lett igazuk!
Mire kitavaszodott, Nyefi megtanult három lábon élni. Olyannyira, hogy egy idő után a tetőgerincen láttam három lábon közlekedni. Egy darabig csupasz volt a műtéti terület helye, de visszanőtt a bundája, és a járásán is alig látszott, hogy egyel kevesebb lába van. Megint elkezdett vadászni, megint hozta az egereket a lábtörlőre. Egyik este kikéredzkedett, mert ő nem a macskatepsin végezte a dolgát mint Dolly, hanem kint. És ezzel véget lett a Nyefi történetének. Soha többé nem láttam. Napokig reménykedtem, mert volt korábban is, hogy pár napig elmaradt, de amikor egy hét után sem jelentkezett, az eszem tudta, hogy ennyi volt. Valószínűleg róka fogta meg. Három év telt el azóta, hogy nincs velünk, de a szívem még mindig hazavárja, noha az eszem azt mondja, ez hiábavaló.
Akárhol is nyugszol nagy vadász, legyen az álmod szép.
Békés,boldog ünnepeket kívánok minden cicásnak.
