Végül is a lényeg, mindegy honnan indul ki az ember, teremtünk így vagy úgy mindennel.
Ez az esernyős történet nagyon jó. Szeretem az ilyeneket. Ilyenek vagyunk. Annak idején az egészségügyben azt tanították, a vizelet nagyon veszélyes és mérgező. Én is elhittem és ezt adtam tovább. Aztán jött egy másik suli, ahol a gyógyító erejéről kezdtek el beszélni, majd beleástam magam az irodalmába és rájöttem, bizony az eü-ben rosszul tanítottak bennünket. Innentől fogva elkezdtem mindent több oldalról szemlélni, akármennyire is úgy látszott, csak egyféle igazsága van X dolognak, a többes tapasztalatok, többes információk lettek azok, amik eldöntötték, melyik mellett állok ki. Azt is tanították, hogy a magas C-vit bevitel vesekövességet okoz sok esetben. Ezt is így adtam tovább. Aztán kezembe került egy irodalom, amiben leírták, ez egyáltalán nem bizonyított dolog. (Ez az irodalom valszeg nálam van, meg tudom keresni.) Szóval már a tapasztalatok azok, amik már inkább befolyásolnak és ahogyan azt már sokan leírták, nem egy igazság létezik. Mindenki és sok mindent másképpen lát. Azért vagyunk, hogy mindannyian alternatívát adjunk a másiknak is és hagyjuk, ő válasszon az utak közül. Meg persze érdemes azért eszméket cserélni, mert mindig tanulunk a másoktól is.
Nagyon szívesen az imát
Szerintem nem nyitok fórumot.
Időnként megragadnak hozzászólások és elfog az írás
, de sokszor csak olvasgatok inkább.
Régebben naponta rengeteg levelem érkezett és kezelhetetlenné vált számomra. Többen sértődékennyé is váltak, mert sokszor heteket vett igénybe, amire valakire rákerült a sor és válaszoltam neki. Így elhatároztam mindenkinek jelzem, nem tudok több privit fogadni semmilyen helyen. Ezért is tiltottam le itt is. Szeretem ezt a szabadságot
: ha van időm, kedvem, hangulatom, akkor írok a közösben. Ha nincs, akkor csak olvasgatok, meg persze dolgozom
Nagyon sokaknál az anyázás után a lila köd megmarad, aztán düh, önvád, esetleg ordítás és hasonlóak is lehetnek. A roló azért megy le vagy marad lent, mert az embereknek kevés az infójuk, milyen hatékony módszerek vannak, hogyan lehet, hogyan érdemes alkalmazni őket. Vagy azért nem jön fel a roló, mert valaki elkezd alkalmazni egy jó technikát és idő előtt feladja. Ha a szóbeli vagy tettbeli agresszió marad meg egy konfliktusos helyzetben, akkor tudni érdemes, nem jó a módszerünk. Ez gondolom, sokaknak kiderült. Ha ezt megértjük, akkor már tovább tudunk lépni és megkereshetjük a személyiségünkhöz közel álló hatékonyabb technikákat. Érdemes körbenézni, mert nem mindegy, hogyan telnek a napjaink, nyugodtan vagy feszkósan dolgozunk és ezek a feszkók kapcsolatokat tehetnek tönkre.
Szóval gyógyszertár! Amit most írok, az EGY lehetőség, és annak is CSAK az egyik része, de még ugyebár sok megoldás is létezik.
Első lépések között: konkrétan fogalmazzam meg magamban, mi zavar a másikban. Az pl., hogy a gyógyszerész lajhár, igen lassan dolgozik. Tehát az első lépés már megvan. Jó. Érdemes várakozás közben átgondolnom, ha már a lajhárság megfogalmazódott bennem, akkor én miben és kivel szemben (ez lehetek önmagam is) vagyok lassú. Mibe/kibe fásultam bele. Kivel szemben volt/voltak övön aluli megjegyzéseim. Érdekes módon, ha jó úton járok, átalakítom hatékonnyá a történéseket, akkor sok esetben megszűnhet a feszkó az eredeti helyzettel/személlyel kapcsolatosan.
Gyógyszerész oldaláról: lehet, nagyon fáradt már, sok a gondja, nem úgy törődnek vele, ahogyan az neki jó lenne, éppen mostanság tudott meg valamit az egészségéről, nemrég összekevert valamit és most még elég feszült, így inkább mindent kétszer ellenőriz, a számgépes rendszer lassú inkább…stb. Mindegy melyik, várakozás közben ezt is tehetem: bármi jót eszembe juttatok és azt gondolatban kiküldöm a gyógyszerész felé: pl. kiküldöm neki az imámat, hogy szeretem az egész világot és ezt küldöm neki is szeretettel vagy nyugalmat, kitartást, békességet, vidámságot, szeretetet, figyelmet, kedvességet stb. kívánok neki magamban. Karma törvénye alapján, amit teszünk, gondolunk, cselekszünk, a sokszorosa áramlik vissza ránk is. Ha jót közvetítünk, jó fog visszajönni, ha nem jót, akkor nem jó. Tehát miért ne tennénk meg, hogy nyugalmat adunk önmagunknak és nyugalmat gondolatban a gyógyszerésznek és szívből persze.
Várakozók feszkója: én megfordulnék és valami ilyesmit mondanék totál nyugalommal a dühös nőnek. Attól, hogy itt kelti a feszültséget, attól még valszeg semmi sem lesz gyorsabb. Sőt! Ettől csak én is dühösebb leszek. Erre senkinek nincs szüksége. Az ön helyében odamennék az ablakhoz és megkérném a gyógyszerészt, hívja ide a másik ablakhoz a kolléganőjét, így a sor is gyorsabb lesz és már nem is leszünk feszültek. Adok neki megoldást. Ha tovább perpatvarozik, akkor a szemébe nézek és nyugodtan, nem kapkodva ezt is mondhatom neki: Asszonyom: megértem, hogy dühös. Megértem, amiért aggódik, mert biztosan van egy szerető családja otthon, aki várja Önt és sietne. Az a tapasztalatom, ha egy eladó érzi a vevők türelmét, pozitív hozzáállását, akkor ő is nyugodtabb és gyorsabb is lesz. Próbáljuk ezt ki. Ha tovább feszkózik, akkor továbbra is jó játéknak fognám fel: közbeszólok és azt mondom, örülnék, ha ezeket a megjegyzéseket, dühöt befejezné. Hálás lennék ezért. Köszönöm.
Én oldalamról: egész nap rohantam. Most legalább van időm itt a sorban átgondolni a dolgaimat. Akár relaxálhatok is. Tovább „taníthatom” a népet, hogy váljanak nyugodtabbá.
A céltábla érzést érdemes próbatételnek és jó játéknak felfogni. Kérdés az, melyiket „szeretném”, akarom erősíteni: feszültségeket vagy a megoldásokat. Ha a feszültségeket, akkor miért van erre szükségem? Milyen figyelmet, szeretetet nem kapok meg és kitől, ahogyan ezt szeretném pl.
Pár éve bementem egy kisboltba. Csak egy nő állt előttem a pénztárnál, de négyszer ment vissza valamiért. A pénztáros már az első visszamenetele után olyan grimaszt vágott, hogy biztosan felment a vérnyomása 220-ra. Két dolog közül választhattam: 1. beállok én is a pénztáros mellé és kigúnyoljuk őt és tartjuk a feszkót önmagunkban és a másikban. De! Ettől nem lesz gyorsabban a vásárlásom és egyre rosszabbul érezhetjük magunkat. Nem ezt választottam. 2. A pénztáros szemébe néztem és teljesen nyugodtam, higgadtan, mosolygósan ezt mondtam neki: valamiért ő ilyen. Valamiért feledékeny. Mi itt türelmesen megvárjuk, akárhányszor is megy vissza. Minden rendben van. A pénztáros helyett beszéltem: mi itt türelmesek vagyunk. A nő aztán elment. Én következtem. A pénztáros ezeket mondta: ha maga nincs, akkor lehet, a mentő vitt volna el, mert biztosan agyvérzést kaptam volna. Köszönöm magának és megsimogatta a kezem. Olyan szeretetet éreztem, hogy nocsak. Megérte ott, akkor ez a helyzet.
Anyósom mesélte: a rosszindulatú megbetegedése miatt járt be a kórházba kezelésekre. Várakozás közben csak ezeket hallotta a többi várakozótól: jaj istenem, meg fogok halni; de rossz ez így, de rossz az így; sajnos így , sajnos úgy. Aztán érezte, ahogy felmegy a vérnyomása. Aztán egyszer csak azt mondta, ebből elég legyen! Mindenki fejezze ezt be. Ha arról beszélgetnek, mi rossz, akkor minden azzá válik. Ezen kívül nyugtalanná tehetik a többi betegeket is. Senkinek nincs joga tönkretenni a másikat. Aki itt sajnálkozik, az biztosan a családját is lefárasztja. Vagy fejezzék be az önsajnálatot és a sajnálkozásokat és helyette meséljenek vidám történeteket, vicceket, vagy addig fogok itt hangoskodni, amíg be nem fejezik a feszültségek gyártását. A többiek ledöbbentek, aztán egyre többen álltak mellé és adtak neki igazat. Aztán jött az első viccmesélés is. Aztán azt vették észre, már vidáman fogadják egymást legközelebb. Anyósom úgy jött haza, hogy megérte, hogy rákos, mert sokaknak tudott hasznos dolgokat mondani és sokak hozzáállását tudta megváltoztatni, méghozzá heteken keresztül, amíg együtt ültek a váróteremben. (Anyósom jól van, ennek már 7 éve kb.)
Ha valaki nem tud nyugodt lenni egy helyzetben vagy valami úgy feldühíti, hogy nem nagyon tudja lecsillapítania magát, akkor érdemes megnézni, éppenséggel miben szenved hiányt, miben van hiányérzete, mit nem ér el, milyen célokat nem tud megvalósítani, milyen elfojtásai vannak, milyen gondolkodási hibái vannak stb. szóval érdemes egy önvizsgálatot tartani. Ha sikerül megfejteni a zavar, a feszültség, az ingerlékenység okát és a megoldásokon kezdünk el gondolkozni és meglépjük a megoldásokat, akkor egyre nyugodtabbakká válhatunk.
Volt egy tanárom. Őt szinte mindenki utálta. Nem könnyű személyiség, ez tuti. Mit mondjak, én is beleestem a csapdába és szinte nem is vettem észre, hogy egyre dühösebb, idegesebb vagyok az óráin. Amikor már hetek múlva azon gondolkodtam, az ő óráira nem fogok bemenni, akkor jutott eszembe (ebből is látszik, mennyire hatással volt rám és akkoriban bizony heteket vett igénybe a hatékony megoldás alkalmazása), milyen hülyeséget csinálok. Csak növelem a feszültségeimet ahelyett, hogy megoldanám. Nem véletlenül vagyok itt. A tanáromon begyakorolhatom, hogyan tudom az összes ingerlékenységemet átalakítani. A tükör-tanítást alkalmaztam, tehát azt, mindenki tükör a másiknak. Első lépésben megnéztem, mi zavar, milyen ő. Zavar, hogy akkora az egója, mint az állat. Magamtól is megkérdeztem, nekem mi újság az egómmal. A saját válaszom az volt, hogy ezzel nincs gondom, mert jó úton vagyok, tehát ez a tükör-effektus most nem állja meg a helyét és úgy látszik ezzel kapcsolatban is vannak kivételek, amikor a tükör-effektus nem működik. Aztán csak folytattam: nekem mégis miben, kivel szemben, hogyan lehet akkora az egóm, ami nem szerencsés. A kutakodásom közben rájöttem és megtaláltam a saját egó-helyzeteimet. Mikor rájöttem, nekem is van, méghozzá nem is kevés, nagyon ledöbbentem. Viszont attól a pillanattól kezdve a tanárom egója már nem zavart. Aztán ami feldühített még vele kapcsolatosan: ugyanazt elmondja órákon keresztül, pedig annyi mindent tanulhatnánk még. Aztán megnéztem önmagamat, én is tudok-e sokat beszélni ugyanarról. Megnyugtattam magam, nálam ezt szakmailag így kell tenni, hiszen pl. egy csoportban is elég sok diagnózisú emberke fordul meg egyszerre sokszor: értelmi fogyatékos, depressziós, skizofrén, mániás….stb. Még jó, hogy többféleképpen kell elmondanom nekik az instrukciókat. Tehát a tükör-effektus kivételesen nem igaz. Aztán elhatároztam, az egyik csoporton, ahol éppen autogén tréninget tanítottam, hogy egy mondatban fogom csak elmondani a gyakorlat menetét. Aztán csöndben maradtam. Egyre nagyobb zavartságot láttam és megkérdeztem, mindenki értette-e. Azt mondták, igen. Aztán egyesével megkérdeztem, mit értett meg belőle. Mindenki úgy mondta el, ahogyan én értettem. Aztán megkérdeztem, mi volt a zavartság oka? Aztán az egyik beteg közölte: annyira megszoktuk már, hogy olyan sokféleképpen mondja el a gyakorlat menetét, hogy furcsa volt Öntől az egy mondatos tájékoztatás. Akkor jöttem rá, ami zavart a tanáromban, az bennem is megvan. Én is tudok sokat dumálni ugyanarról és ez nem mindig szerencsés. Innentől kezdve folyton azt lestem, mi zavar még a tanáromban, mit lenne jó megoldanom magamban. Egyébként ezt a tanárt valamennyire képes lettem megszeretni. Tehát a tükör helyzet mindenre vonatkozik. Ha nem találjuk meg, akkor nem jó helyen keresünk önmagunkban.
Dühösek vagyunk? Akkor átgondolni még: a kisebb-nagyobb környezetemben miben és hol nem érzem jól magam.
Ez csak egy lehetőségnek az egy szeletkéje.
