Öregfiú, ne vedd annyira szívedre és ne vedd ennyira komolyan magadat. Légy nagyon óvatos, mert már pereg rólad a nyájas máz , kezdesz őszinte lenni .Aha, látom, kitört nálad a magaskultúra... Remélem, azért nem minden
vallásos hisztérikavallásos misztérika, azaz vallással meg áltudományokkal kóklerkedő megszállott fundi áll azon a kulturális magaslaton mint te, s amit úgy kb a disznóól alja is simán felülmúl...
Én igenis elég sok komoly dolgot hoztam ide a fórumra az általad lekicsinyelt idézetekkel, de úgy látom, egy hibájuk azért akadt: túl hosszúak voltak! Emiatt történhetett meg, hogy nem olvastad el őket, s nem fogod fel a bennük foglalt információkat. Na ja, így utólag belegondolva nem is csodálom, túl naív voltam hogy azt gondoltam, megértheti ezeket a dolgokat az is, aki bár a szó szoros értelmében nem diszlexiás, de azért egy szöveges tartalommal kicsit bővebben telitűzdelt képregény élvezete is már lefárasztja csekélyke agykapacitását, mert amikor a gének az anyaméhben megtervezték a biokomputert a fejében, akkor sajnos kispórolták a RAM javarészét belőle, sőt a bioprocesszorból is egy very low-end kategóriát terveztek be neki...
Megfigyeltem különben már sokszor a valláskárosodottaknál: amikor kifogynak az érvekből (s ez nagyon hamar bekövetkezik...) akkor átmennek durvaságba, személyeskedésbe, alpáriságba. Mintha attól igazuk lenne...
És fogadd meg Ernoe tanácsát:
Kérlek ne tekintintélyekkel probálj érvelni hanem tényekkel, logikus érvekkel. Amit magad nem tudsz elmagyarázni, elfogadhatová tenni az nem meggyözö.
Tudod, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten... Ha valakit simán lehülyézel azért, mert nem a te vallásodat követi, ne csodálkozz a reakciókon és viseld méltósággal. Hiszen az "igazság" a te oldaladon áll - vagy mégsem?
Higgadtan olvasd végig, mit írtál. Pontról pontra elköveted azokat a hibákat, amik miatt a "másik oldalt" hibáztatod. Ejnye-bejnye.... és még neked áll följebb .
Amit ideömlesztettél "komoly dolgok" címszó alatt, féligazságok és sok hamis, mondhatni tudománytalan állítást tartalmaznak. De ezen nem csodálkozom...
Dr. Jill Bolte Taylor videóját ismételten végignézve úgy látom, te és csapatod (tágabb értelemben véve) uralja a világot. Te és egy vallásos fanatikus között csak annyi a különbség, hogy más ideológiai alapon cselekesztek, de mindketten erőszakkal kiirtjátok, na jó, csak erőteljesen visszaszorítjátok jobb agyféltekétek működését. Ez sajnos az oktatási rendszer hibája is (országhatárok nélkül!), mivel az oktatás a világ legnagyobb részén a bal agyféltekére helyezi a hangsúlyt, fokozatosan kiszorítva a jobb agyféltekés tevékenységeket... Harcostársadnak volt egy kérdése:
A válaszom annyi: pontosan annyit, mint a ti isteni magasságokba feltolt luxusprostitok... Egy szűk körnek vagyont és hírnevet, millióknak szenvedést, betegséget, halált...Mit adott a vallás az embereknek? Kenyeret azt biztos, hogy nem.
... és egy utolsó gondolat: önértékelési zavarok húzódnak meg a lekezelő stílus mögött. Van jó hírem is: leküzdhető - de gyógyszer nincs rá, hosszú ideig tartó, kemény belső munkával lehet csak eredményt elérni, amit nem lehet kiszervezni . (Akiket a köznyelv erős embereknek tart, az esetek 99,99 %-ában csak erőszakosak... nagyon kevés az erős ember.)