Folytatsd a verset!

Nem jajdul felsíró panasszal:
Be szép, be jó volt itt tavasszal!
Tavasz vagy tél: itt a hazája,
Hó vagy zöld gyep: leszáll reája.
Fagyos göröngy hiába vérzi,
A föld melegét mégis érzi.

Feje felett csúf károgással
Teméntelen sok varjú szárnyal,
Vén bolond sasra nyelvet öltenek:
Nézd, hogy örül a havas földnek!
Várhatsz bolond sas, míg kibúvik
Meleg odvából egy-két kuvik.

Hallgat a vén sas, fel sem nézve,
Csak áll és hallgat megigézve.
Károgj, élősdi, károghatsz bátran,
Tőletek én mást úgyse vártam.
- Gondolja, de szóval nem mondja, -
Hadd legyek én a föld bolondja.

E szép, szegény föld mi tinéktek?
Ha nincs mit falni, tovább léptek.
Hol egykoron ősötök szántott,
Ti most csak undok hernyót láttok,
De én még most is szépnek látom,
A legszebbnek e nagyvilágon!

Benedek Elek: A vén sas
------------------------------------------

Elkésett út. Bár éppen erre vártunk,
Tengert szomjazva s messzeségeket,
Nem tudhattuk, hogy lesz egy utitársunk,
Mire vonatra szállhatok veled.
(...)

Hamis, önző volt valóban,
béke! súgta harc hevén,
énekelt, midőn zokogtam,
s elhallgatott, ha lestem én.
Hamis volt s kérlelhetetlen,
amidőn már csupa rom
volt a vágyam, vert a kedvem,
s sírt a Bú is sorsomon:

a Remény - bár vad kínomra
balzsam lett volna szava -
égbe szállt szárnyát kibontva,
s nem láttam többé soha!

Emily Bronte: A Remény

/Ford.: Tótfalusi István/

.............................................

Kinyilott egy rózsaszál.
Puszta vadvirága,
Czéda fiu rá talál,
Lélekzete majd eláll,
Oly édes, oly drága.
Rózsa, rózsa, csodaszép,
Puszta vadvirága.

Fiú szól: Letörlek én,
Puszta vadvirága.
Rózsa szól: Megböklek én,
Megemlegetsz örökkén,
Nem tűröm, garázda!
Rózsa, rózsa csodaszép,
Puszta vadvirága.

S a szilaj fiú legott
Odakap az ágba...
Sírt a rózsa, jajgatott,
Hogy nem tűr erőszakot, -
Tűrni kell, hiába.
Rózsa, rózsa, csodaszép,
Puszta vadvirága!

Goethe: VADRÓZSA

---------------------------------------------------------------

Kurta nyár, ne menj, de lobogj tovább! Bár
rálehelsz s már sorvad a fű - örül a
rozs, a szőlőfürt, verdesve, s himnuszt
ciripel a szöcske,

égre kúszva szól a pacsirta is, csak
kedvedért dalol-fuvoláz, s a vérszín
vadpipacs hahós diadalkiáltás,
tűzpiros ének!
(...)
/Ford.: Görgey Gábor/

Ám a csillogó, hideg éjszakákon
éled már a fű. Csiga vándorútján
kúszik harmatos talajon, de nem lát
csillagokat fenn:

messze járnak szarvaitól! S akár a
béka gödrében vagy iszaphonában
lenn a gőte - él, ha dereng az édes
rózsafa-reggel.

Georg Britting: Nyárzuhatag


.....................................

Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.


Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol -
vörös, de karcsú még a nyár.

(...)

Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.

Ily gyorsan betelik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél -
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.

József Attila: NYÁR

---------------------------------------------------------------------------


Ezrével állnak, ősi csendben,
az erdő fái: egy se rezzen.
Csendjüktől a csend még nagyobb:
sírkerti, mélabús, halott.

Hallod: levél levél után hull,
szín szín után elhervad, sárgul,
fűszálon harmatcsepp rezeg
moha mohával szendereg.
(...)
/Ford.: Rácz Olivér/

S a fák nem némák: halk szavukban
a föld szívének hangja dobban,
mint messzi ég, ha zúg, dalol,
vagy vihar készül valahol.


Olyan a lombok némasága,
mint harcban a szív dobogása,
vagy mint a keresztutakon,
ha megtorpan a forgalom.

Vilém Závada: Hallgatag erdők

.....................................................

Mi szép a dal, ha szárnyra kél!
A csüggedő újul, remél.
Mint égi hang vigasztaló,
Fájdalmakat elringató.
Mi szép a dal vak éjszakán
A tömlöcök bús ablakán!
Vidulnak a szegény rabok -
Daloljatok! Daloljatok!

Mi szép a dal, ha szárnyra kél!
Bilincse nincs, senkit se fél.
Csapongva tör a nap felé,
Repül az Úr trónja elé.
Örök szabad, szeplőtelen
Világa a nagy végtelen.
Oh, szép dalok! Dicső dalok!
Daloljatok! Daloljatok!

Pósa Lajos: Dal a dalról

-------------------------------------------------------------


Bibliás szépségben itt lebeg a lelke,
sugarat hullat le futó életemre.
Keze fogásának, lába hű nyomának
emlékét villantja édes biztatásnak.

Templomkilincs fényén tenyere parázslik,
harangszó hangjában imája hintázik.
Mecseki sziklán fönn, vadrózsabokorban
tündöklő arcának igézete lobban.
(...)

Törzsöm vándorútja innen elkanyargott:
bölcsőnek kaptam az arany Tiszapartot.
Századok ködéből anyai jussában
Baranya földjére visszaemelt lágyan.


Szeme a szememben rácsudál a tájra:
életem életét új köntösbe járja.
Felémrebben mécse jó testvérsziveknek:
itten akaratlan szeretek s szeretnek.

Lovász Pál: Szépanyám földjén

.................................................


Figyelj rám egy kicsit
s ne bújj előlem el,
ilyenkor önmagad
elől is rejtezel.


Vedd észre, hogy: vagyok.
Vedd észre s adj jelet.
Beszélj - vagy legalább
rebbenjen a szemed.
(...)

Érezd meg, hogy nekünk
nem nyugtató a csönd,
fölgyűlik, mint a sár,
s mindkettőnket elönt.

Közöld magaddal is,
mitől engem kimélsz,
szólalj meg akkor is,
ha ellenem beszélsz.

Ne bújj előlem el,
figyelj rám egy kicsit,
mondj, súgj, ints
vagy jelezz....
valamit, valamit"

Baranyi Ferenc: Figyelj rám

------------------------------------------------
________________________________

Udvaros volt a hold a tó felett.
A nyitott ablakok mögött a ház
elcsendesült: valami néma gyász
lopott a mécslángba baljós jelet.
(...) /ford.:Rácz Olivér/

Bősz mén horkolt halott lovas alatt:
a ház úrnője szökött más lován:
feldúlt csapat nyargalt egy lány nyomán:
kis cipője egy zsombékban ragadt.

A tájon bánat mély fellege ült,
szívünkbe mart a tompa, zord magány.
Bagoly huhogott odvas, csonka fán,
s az ágak közt fülledt szél hegedült.

anna andrejevna ahmatova: udvaros volt a hold
----------------------------
A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.

Mi remény volt régen,
Emlék ma csupán,
De legalább sírhatsz
Tűnt szépek után!
(.....

Ami emlék, szebb is,
Mint az, ami él,
Romok is ragyognak
Hűs hold fényinél!

Juhász Gyula: Emlék

...........................


Azt álmodtam, hogy álmodom,
megálmodtam, mit álmodsz,
s úgy őrködtem az álmodon,
mint aki nem is álmos.

Álmod álmomra ráhajolt,
- forrásra így a pálma, -
álmomnak édes párja volt,
s te voltál álmom álma.
(...)

Mint szembenéző tükrökön,
mik egymásnak felelnek, -
álmodjuk bár külön-külön
ugyanazt a szerelmet:
két álmunk egybesimulás,
akár a megvalósulás.

Jatzkó Béla :Álmok

-------------------------------------------------------

Álom, álom, édes álom!
Altass engem, légy halálom!
Ah, csak míg te altatsz engem,
Addig nem gyötör szerelmem;
Addig érzem őt ölemben,
Addig állok véle szemben,
Ah csak addig nem tudom, hogy
Szép alakja por között fogy,
Por között a sírüregben,
És mind mélyen és mélyebben
S romlottabban száll alá.

​

Álom, álom, édes álom!
Altass engem, légy halálom!
Hadd álmodjam Helviláról,
Szép szeméről, szép karjáról,
S ékes arca hajnaláról.

Álom, álom, édes álom!
Altass engem, légy halálom!
Ah, csak míg te altatsz engem,
Addig nem gyötör szerelmem;
Addig érzem őt ölemben,
Addig állok véle szemben,
Ah csak addig nem tudom, hogy
Szép alakja por között fogy,
Por között a sírüregben,
És mind mélyen és mélyebben
S romlottabban száll alá.

Ott, hol Rába gyors vizében
Rázza árnyékát a szélben
Két sudár fa, és virágzó
Ágain zeng bús madárszó;
Ott van dísze a világnak,
Helvilája bús Csabának.
Ott van, s nem bocsát magához,
S nem siet föl karjaimhoz,
Hallgassam, vagy kérdjem őt bár,
Nem hall többé, nem felel már -

Álom, álom, édes álom!
Altass engem, légy halálom,
Légy halála életemnek
S élte haldokló szivemnek.

Pest, 1826. január 2.
Vörösmarty Mihály: Helvila halálán
------------------------------------------------

Rigós erdőben bujdosó nap,
itt a tó, fekszem csöndesen,
a part ring, mintha vinne csónak,
a kék vizet nézegetem,
(...)

és most közelről még a fű is,
bármily kicsi és egyszerű is,
éppoly gyönyörű, mint a tónak
vizéből visszakacagó nap.

Szabó Lőrinc :Tóparton

------------------------------------------------------------------------

Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, miliom.
(...)

És lángot szomjazom, lángot, tüzet,
Szemed tüzében játszó lelkedet;
Szomjúzom a hajnalt szép arcodon,
És a mosolynak mézét ajkidon.
Szomjúzom édes és forró sohajt,
Mit kebled titkos szenvedélye hajt;
És szomjuzom kebled hullámait,
Szivednek minden dobbanásait;
Szomjas vagyok, leánykám, bájaidra:
Hibád, erényed- s minden titkaidra.
Jőj, lelkem várja édes ajkidat:
Ne hagyd elveszni szomjuság miatt.

Vörösmarty Mihály: A SZOMJU

---------------------------------------------------------

A jelzők üressé váltak,
Minden olyan…
Minden szót agyonhasználtak
Haszontalan
(...)

Nincsen szó, mely számomra
Tisztán megmaradt
Széttéphetem, hogy kezdjem újra
Szótáramat

Fridrich Róbert: Elfogy a szótár


Ki vágtat éjen, s viharon át?
Egy férfi, lován viszi kisfiát.
Úgy védi, takarja, ne vágja a szél,
Átfogja a karját: ne érje veszély.

"Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?"
- Nem látod, apám, a Tündérkirályt?
Fején korona, palástja leng...'
"Fiam, ott csak egy ködfolt dereng."

"Szép gyermekem, gyere, indulj velem:
Sok tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok csudaszép játékokat ám
s ad rád aranyos ruhákat anyám."

- Nem hallod, apám, a halk szavakat?
A Tündérkirály hív, suttog, csalogat...'
"Fiacskám, csendbe maradj, - ne félj:
a száraz lomb közt zizzen a szél."

"Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:
megládd: lányaim várnak nagyon, -
táncolnak is ők, ha a hold idesüt
s majd álomba ringat gyönge kezük."

- Hát nem látod... ott - nem látod, apám:
a tündérlányok már várnak reám. -'
"Fiam, fiam, én jól látom: amott
a nedves füzfák törzse ragyog."

"Úgy tetszel nékem, te drága gyerek!
Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?"
- Édesapám, ne hagyj... ne - megállj:
megragad - elvisz a Tündérkirály...'

Megborzad a férfi, hajszolja lovát.
Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,
megérkezik, teste-lelke sajog:
ölében a kisfiú már halott.

GOETHE: TÜNDÉRKIRÁLY
Képes Géza fordítása

--------------------------------------------------------------------

Óh ne halkítsad lángod éjre,
hevítsd fel zsibbatag szivem,
Gyönyör! te lelkek kínja, kéje:
Exaudi, diva! supplicem.
(...)