Folytatsd a verset!

...
Baranyi Ferenc: A kérdések folytatása
.......................................

Alkonyodik,
füst és őszirózsa-illat kering a kertben,
az utcán szédülnek a lombkoronák -
két szememben orkán süvít végig,
csók-förgeteg!
(...)

Úgy látom Beebeus idézetét kicsit hanyagul fejezte be kedves játszótársunk. Íme a teljes befejezés:
...
Emlékeink sokáig dörömbölnek,
játszanak velem,
nevetnek, sírnak, vigasztalnak!
Belémkarmoltak a vágy tigris-karmai,
gyere, itt a szerelmes idő,
gyere szeretni!

Benyó Judit: Gyere szeretni!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Egy gondolat bánt engemet:
Ágyban, párnák közt halni meg!
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;
Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
Mely elhagyott, üres szobában áll.
Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!
Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;
Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
Eget-földet rázó mennydörgés dönt le... –
Ha majd minden rabszolga-nép
Jármát megunva síkra lép
Pirosló arccal és piros zászlókkal
És a zászlókon eme szent jelszóval:
„Világszabadság!”
S ezt elharsogják,
Elharsogják kelettől nyúgatig,
S a zsarnokság velök megütközik:
Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
S ha ajkam örömteli végszava zendül,
Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
A trombita hangja, az ágyudörej,
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivivott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva. –
Ott szedjék össze elszórt csontomat,
Ha jön majd a nagy temetési nap,
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent világszabadság
!(Pest, 1846. december.)

Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet...
------------------------------------------------------------------------------------------------

Papirban kaptam ezt a szót,
mely messze földön pálma volt.
Papirba göngyölt gyenge tőt,
s most, lám, előttem földbe nőtt.
(...)

.....
Nedvvel telik, rügyet fogan,
s érik vele minden szavam,
mivel sudáran felszökik,
s valódi lombot hajt a hit.

Nemes Nagy Ágnes: Példázat
---------------------------------

Íme, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet
hibátlanul írják fölébem,
ha eltemet, ki eltemet.

(....)

Köszönöm, Huncili, hogy figyeltél a "versemre", és szépen befejezted azt, ahogy illik kiss

...
E föld befogad, mint a persely.
Mert nem kell (mily sajnálatos!)
a háborúból visszamaradt
húszfillléres, a vashatos.

Sem a vasgyűrű, melybe vésve
a szép szó áll, hogy uj világ,
jog, föld. - Törvényünk háborús még
s szebbek az arany karikák.

Egyedül voltam én sokáig.
Majd eljöttek hozzám sokan.
Magad vagy, mondták; bár velük
voltam volna én boldogan.

Igy éltem s voltam én hiába,
megállapithatom magam.
Bolondot játszottak velem
s már halálom is hasztalan.

Mióta éltem, forgószélben
próbáltam állni helyemen.
Nagy nevetség, hogy nem vétettem
többet, mint vétettek nekem.

Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.

József Attila: Ime, hát megleltem hazámat...
------------------------------------

Sok súlyos álom háborít gyakorta
amilyen álma senkinek se volt
és lelkem mint az óriás retorta
amelyben egykor Isten főztje forrt

midőn a világ tésztáját sodorta
remekké gyúrva a sötét gomolyt
hogy bár nem édes, ékes lett e torta
s diszíti fellül a nap és a hold.
(...)

Igy lelkem új világok vegyedénye

de zárt edény és szája, csőre nincs;

az én szobámnak nem nyílik redőnye



az én kincsem elásott, néma kincs

az én álmom felejtett, régi álom:

saját szívemnek kulcsát nem találom.


Babits Mihály: Sok súlyos álom

---------------------------------------

Bár
a sors fukarul
kurtára szabta az életed és a sírodba magaddal vittél
lelkemből minden éneket,
álmomban néha mégis
örömtől dúdolok,
(...)

...
ha szárnyukon
hazarepítenek
néha
az
angyalok

Gősi Vali: Álmomban újra dúdolok
.............................................

Felhágott már a nap a dél hév pontjára,
Egyenesen omlik lefelé súgára.
Tüzesűl a bágyadt levegőég s hevűl;
Felforrott az egész természet merevűl.
A barmok terepély cserfák alá mennek,
Híves árnyékjokban kérődzve pihennek.
A madarkák csüngnek a híves lombokról;
Leszáradt a nóta eltikkadt torkokról.
Az útazó, ki már csak alig lehellett,
Óltja szomját a hűs forrás vize mellett.
A lankadt arató ledűl izzadt fővel,
Hogy majd dolgát kezdje megújúlt erővel.
Csupán csak a munkás apró méhek dongnak,
Széjjel az illatos réteken zsibongnak.
(...)

Csupán csak az apró bokrocskák tövében
Zeng a zörgő prücsök a nap melegében.
A rezzent gyíkocska a gaz között csereg,
Megáll, liheg, száraz torokkal sziszereg.
Sok száz szöcske ugrál pattanó lábain
A hévtől elaszott fűveknek szárain.
Egyebek mind híves helyeken pihennek,
A dél forró heve elől félre mennek.
Alusznak még magok a híves szellők is
Eltikkadtak a nap hevétől tán ők is.
Csak némely enyelgő zefirek játszanak,
Melyek a levelek alól kiugranak,
Cicáznak kerengő szárnnyal a bokrokon,
Lassan elenyésznek a liliomokon.
Jertek ki, óh nyájas fúvallatok, jertek,
Kik az ambróziás rózsák közt hevertek
Bújjatok ki bársony ágyából, bújjatok,
Elbágyadt kebelem piheg utánatok;
Szedjetek mennyei illatot, szedjetek,
E vídám gesztenye alá úgy jőjjetek.

Ha most nem édes énekem,
Ha nincs is abba hév s tűz:
(...)

jolan30 said:

Csupán csak az apró bokrocskák tövében
Zeng a zörgő prücsök a nap melegében.
A rezzent gyíkocska a gaz között csereg,
Megáll, liheg, száraz torokkal sziszereg.
Sok száz szöcske ugrál pattanó lábain
A hévtől elaszott fűveknek szárain.
Egyebek mind híves helyeken pihennek,
A dél forró heve elől félre mennek.
Alusznak még magok a híves szellők is
Eltikkadtak a nap hevétől tán ők is.
Csak némely enyelgő zefirek játszanak,
Melyek a levelek alól kiugranak,
Cicáznak kerengő szárnnyal a bokrokon,
Lassan elenyésznek a liliomokon.
Jertek ki, óh nyájas fúvallatok, jertek,
Kik az ambróziás rózsák közt hevertek
Bújjatok ki bársony ágyából, bújjatok,
Elbágyadt kebelem piheg utánatok;
Szedjetek mennyei illatot, szedjetek,
E vídám gesztenye alá úgy jőjjetek.

Csokonai Vitéz Mihály: A dél
*****************************************

Ha most nem édes énekem,
Ha nincs is abba hév s tűz:
(...)

Click to expand...

Ne bántsd! legyen borom nekem
Egy szív-szerette szűzzel:
Gyúl nékem is tüzem, hevem,
Poéta lesz az én nevem,
S myrtust fejemre fonnak,
Miként Anákreonnak.

Csokonai Vitéz Mihály: A versszépítő
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Gyógyíts meg, édes kis anyám,​

ki odaát is gondolsz rám,​

ki izzadt tenyeredbe rejtve​

nyújtottad gyógyszereid: „vedd be!​

És üss pofon, ha nem használ!”
(...)​

...
Gyurkovics Tibor: Anyácskám
---------------------------

Micsoda meztelen lehettél,
még szívedet is láthatták bőröd alatt
akik szerettek,
micsoda kiszolgáltatott lehettél valamikor,
ha most torkodig öltözöl,
hajad rézsisakját szemedre húzod,
ágyadig szelídíted a magányt?
négy kisangyal-szárnyra találok
mikor a diót feltöröm,
mivel törjelek föl, mit kívánjak neked?
miféle szelet küldjek, hogy kifordulj,
akár a lomb, kimozdulj súlyos ölelésre?
mivel itassalak, hogy elfelejtsd
amit én nem ismerek, s nem tudom
tigris sárga szeme volt-e a tükröd,
vagy lassan kifosztottak,
mint az ártatlanokat szokás?
(...)

...
hány fokos szeszt adjak neked,
hogy táncolj az utcán mezítláb,
papir-repülővel dobáljalak-e
mint az iskolapadban, hogy nevess,
hasadra hajtsam-e fejem,
mint anyának a gyermek,
koponyámmal döfködjelek?
szétdúljam tekintetedet, kelméd és frizurád?
én nem akarlak bántani,
a szerelemnélküli napok olyan gyorsak,
egyszer csak találkozunk a halállal,
akár egy kóbor kutyával éjfél után,
mit kivánjak neked?
folyam habján lásd meg csontvázadat?
lehullott diófalevélbe harapj?
micsoda keserűség a tied,
ha most torkodig öltözöl,
hajad rézsisakját szemedre húzod,
ágyadig szelídíted a magányt?

Ágh István: Mit kívánjak neked?
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A hitet másoktól szereztem
mint égig érő ablakot
(...)

...
akik látták magukat bennem
azoknak én csillag vagyok.
Én viszont nekik köszönhetem
az egész égboltozatot.

Gyurkovics Tibor: A hitet másoktól szereztem...
____________________________________

Néha álmokkal ébredek:
holdas távolokat képzelek
kinyújtott kezem közelébe,
játszom felhőtlen eget,
sűrű napsütésben ragyogó mosolyt.
(...)

Játéka vagyok rejtőző vágynak,
s tarka álmaim csalfán vágynak
új erek lüktető örömére,
új dalok szenvedélyes ritmusára.
Játszik velem tünékeny pillanat,
s mire visszamosolyognék,
összetört babaként fájok
lázálmok poros polcain...

Szabolcsi Zsóka: Álmokkal ébredek

---------------------------------

Hajtsd le szépen a fejedet,
jól tudva már, hogy minden odavan.
Éltem – és ebbe más is belehalt már,
kinek emberhez méltó gondja van.

Elfeledtem, hogy mit sem ér az ember élete
s nem lesz emlék, melyben magamra hagyna –
úgy szállong a semmi benne,
úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.
(...)

Most homályként száll tagjaimban,
mint nagy darab kő, a valóság;
a Föld is már kezd kihűlni alattam,
csak lelkem tép még egy utolsó rózsát.

Alig hallottam sorsomba merülten:
ami van, széthull darabokra;
már nem képzelt ház üres telken –
e költemény szorongó lelkem buboréka.

Bognár Barnabás: József Attila emlékére(m)
(Verskollázs kedvenc József Attila verseim egy-egy verssorából)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
a színektől, ha szürke por belepte,
a csöndtől, mikor hang zavarta fel,
a hangtól, mikor csendbe halkul el.
Minden szótól, amit kimond a szánk,
minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
minden sebtől, mely fájt és égetett,
minden képtől, mely belénk mélyedett.
(...)

...
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

Reményik Sándor: Mi mindíg búcsuzunk

----------***----------***----------
ott, ahol a tenger-szem
csillogva hullámzik,
s madarak röppennek fel,
fel az égig,
ott, ahol a hegyek havas csúcsukkal
a magasba törnek,
ott, ahol az alpesi réten
az anemonák szirmai zenélnek,
ott, ahol a fenyők közt álmosan
bújik a napsugár,
(...)

...
Feleséged, leányaid
Zongoráznak gyönyörűn,
Fegyvertárad kincseinek
Az ember szíve örül.

Ekéd, szántóvető géped
A korral szépen halad,
Minden sportsman kifogásán
Túl van kopód, agarad.

Angolkerted, üvegházad
Növényzete ezernyi;
De könyvtárt az egész háznál
Nem bírtam felfedezni.

Jókai Mór: Igen sok magyar úr emlékkönyvébe
----------------------------------------

A régi utcán lassan ballagok,
Fölöttem békés esti csillagok.

Mély nyugalom lágy szőnyege terül
Végig az utcán s a csönd hegedül.

Az ablakok, mint hű öreg szemek
S a régi házak is öregszenek.

Oly egyedül, oly bánatos vagyok,
Mint akit minden álma otthagyott.

S a csöndben, estben, árnyban mintha csak
Hozzám suhanna egy szelíd alak.
(...)

S én halkkal, loppal suttogok vele,
Mint hervadt hársak hulló levele.

A magyar bánat mély zenéje zeng,
Bús hangfogóval vén szívembe bent.

Én sírok, vallok, panaszom zokog,
Ő mosolyog, miként a boldogok.

A hangja mint a távol cimbalom,
Szívembe zöng nyugalmas biztatón.

Szemén megcsillan egy tisztább világ,
Mint jegenyéken túl a délibáb.

Ó drága árnyék, holt, hű cimbora,
Biztass, vezess és el ne hagyj soha!



Juhász Gyula: Tömörkény utcáján

---------------------------

A pillanat,
Mint temetőben a gyík, úgy szalad.

A percek,
Mint sivatagban a homok, peregnek.

Az órák,
Mint vándorok, az útat egyre rójják.
(...)

...
Juhász Gyula: Harangjáték
--------------------------------------

Úgy elbújtál emlékeimben,
ha rád gondolok, már csak a folyót látom,
bujdosó vizén kezeid árnyjátékát
s madarak szárnycsapását a széles láthatáron.
(...)

Az, aki voltál hat napon át,
földdé, felhővé változott,
egy város alkonyává, mely fölött
hét torony sárga sziklája ragyog.

Szoknyád a Holdig fújta föl a szél
azon az estén, mikor elutaztam.
Ott lobog azóta is a világosság álmain,
gyűrődve, fodrosan, a legtisztább magasban.

Csoóri Sándor: Azon az estén
˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘
Az élet úgyis mondja önmagát;
rohan a rohanás, árkon-bokron át.
(...)