Folytatsd a verset!

...
Nem volt egyéb a ragyogás,
mely pórusainkból kiserkedt,
mint elhibázott ráadás,
hisz előlegben érkezett meg,
sietős áldását a fény
áldatlanul ránk záporozta,
s kifeslett a szirmos remény,
mielőtt szárba szökkent volna.

Baranyi Ferenc: Idő előtt
***** ***** ***** ***** *****


Még benn ülünk. A kandalló varázsa
melengeti a fázós bánatot,
Bovarynét olvassuk egyre-másra,
künn zajlanak a víg vadászatok.

Valahol Pesten, messze, operába
Puccini zeng ma, s éber vonatok
robognak át a gyémánt éjszakába.
Én itt vagyok és én itt maradok.
(...)

...
Emlékek szőnyegén rajzolgatok
S mint levendula, meghitt, régi bánat
Belengi csöndes, idegen szobámat

S míg künn a köd száll és végsőt havaz,
Szívemben Anna fénye fölragyog
S vígan kinyit a tavalyi tavasz.

Juhász Gyula: Télutó
-----------------------------------------------------------


Ordas vagyok a szélben,
sehogy sincs nyugovásom,
futkosom és mögöttem
nincs lábnyom.
(...)

...
Falok bárányokat,
s az éhes tél fal engem,
ordítok, hogy miért
vagyok olyan kegyetlen.

Gyurkovics Tibor: Ordas
~~~ ~~~ ~~~ ~~~ ~~~


Holott náddal ringat,
holott csobogással,
kékellő derűvel,
tavi csókolással.
(...)

...
Lehet, hogy szerelme
földerül majd mással,
de az is ringassa
ilyen ringatással.

József Attila: Ringató
-------------------------------------

A félig nyitott ablakon
behajol a szél a szobába,
a világűr csendje, magánya.
...

...
A bútor szögletétől
a légi fellegekig
és az égi csillagokig
a csend vonulása lakik.

Rozsdája
a lárma.

Weöres Sándor: Csend
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
Ahányszor olvasom, annyiszor nyűgöz le ez a verse (is), ahogy ezt, ilyen tökéletesen, pontosan megfogalmazza, kilenc rövid sorban!
* * *

Becsülettel dolgoztam többnyire,
és mire vittem? Ennyire.
Nem haltam meg semmiben éppen,
úgy is mondhatnám: túléltem.

Lecsúszott torkomon némi alkohol,
közelebb került egy évvel a pokol,
és megbánhatták megint, akik szerettek,
lett belőle sértés, adósság vagy gyermek.

Nem gazdagodtam meg ebben az évben,
de azért nem is haltam éhen,
megalkuvón fogadtam, amit a sors ad,
vagyis ezerkilencszázhetvennyolcat.
(...)

...
Ebben az évben béke volt viszonylag,
arányosan eloszlottak a holtak,
s ha valamiben tönkre kellett menni,
talán épp az volt, hogy nem történt semmi.

Szentmihályi Szabó Péter: Újév előtti számvetés
.....................................................................................


A tájból kicsap a fű.
Micsoda tavasz!
Virágok: szökőkutak
robbannak rögökből, földből.
A kövekből szikáran zúdul a gaz.
A fák aknát szikrázó
rügyeket robbantanak.
S leveleket,
– szétverik az eget,
olyan hatalmasak.
...

...
Micsoda gyönyörű harag!
Magvából kiroppan a mag,
fellövel, egyre magasabb,
-már a fény bokájáig ér-
kiömlő dac, a zab.

Hej fiatalság, forradalom,
zúduló évszak, csak el ne hagyj!

Bella István: Zúdulás
• • • • • • • • • • • • • • • • • •


Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,
taníts meg hogy Csendemhez csendben érjek.

Ne ingerelj panaszra vagy haragra,
hangoskodóból halkíts hallgatagra.

Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,
ritkán hallassam hangom, mint a holló.

A közlékenység kútját tömd be bennem,
karthauzi legyek a cella-csendben.

Csak bukdácsoló patakok csevegnek,
folyók a torkolatnál csendesednek.

Ments meg zuhatag-szájú emberektől,
könyvekbe plántált szó-rengetegektől.
(...)

...
Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez
egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,

a túlsó partot látó révülésben
a „Készen vagy?”-ra ezt felelni: — Készen.

Áprily Lajos: Kérés az öregséghez
--------------------------------------------------------


A fonnyadó falevelek,
mint öregasszony-ajkak.
Szétgurult olvasószemek
a földeken a varjak.

És templomboltozat az ég,
a felhő Isten árnya,
görnyed a novemberi rét
bokrok alázatába.
...

...
Imát motyognak levelek:
elfonnyadt, ráncos ajkak.
Megalvadt vércsomók utak
ereiben a varjak.

Baka István: November
• • • • • • • • • • • • • • • • • •


Csak a bukás várt, látom magam is.
Elméláztam a fák közt: Ó, szelíd,
Örök kulisszák! - s mikor tüzeit
Rám köpte a reflektor: "most!" - hamis

Gesztussal rángtam, rossz, ijedt színész -
Egy percem lett vón: megmutatni a
Fenségeset. Az Istent. S már tova
Fordult a fény. És ennyi az egész.
(...)

...
Óh, hol a szenvedély, amit csak én
Tudtam? Az égre nézek: rég halott
Csillagok özvegy fénye nyargal ott.
Reménytelen minek ágálok én?

Az előadásnak rég vége van.
Jobb lesz: lemosom az élet silány
Festékeit magamról. Halavány,
De igaz arcom bocsásd meg, Uram!

Tóth Árpád: Ripacs
------------------------------------------


Sűrűsödik a táj:
a dér-pettyes avarra
leszivárog a barna,
bársonyos félhomály.

Mégis elmúlt a nyár.
Lomb-fosztó szél sikoltoz:
a lanka zöld-bozontos,
de a gerinc kopár.
...

...
Gyanútlan őz-suta
áll odafönt; szemében
se félelem, se szégyen
(futnia nincs hova),

csak forgatja szelíd
szájában, lassan, enyhe
bánattal, elmerengve
az ősz vad ízeit.
1959.

Garai Gábor: Ősz a hegyen
¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



A négy évszak akkor még sorba látszott,
a tél hideg volt, a tavasz virágzott,
és poros-sárga íze volt a nyárnak,
az ősz örült a szőlő illatának,
ment minden renden, senki sem csalódott,
elháborúztak egymással a sorsok,
de évente akadt egy fontos ünnep,
ahol a népek boldogabbnak tűntek,
a búcsút mégis én tartottam becsben,
a kuglipályán tenger pénzt kerestem,
és akkor lett a jégverem kitárva,
a söröskorsón gyöngyözött a pára,
a nagy meleg a csizmaszárba csorgott,
de hűtötte a téli jég a torkot,
(...)

...
csak kevés tudás maradt meg belőle,
hogy a kocsmáros fölkészült előre,
s a tél delén nagy jégtáblákat vágtak,
a föld alatt ügyködtek szalmaágyat,
a régi szokást kézről-kézre adták,
meg vitték egy-két házhoz hűs darabját,
de híján tej se romlott – bárki tudta
lelógatni egy kötélen a kútba,
s én mégis érzem, hogy a nyári jégből
hűs víz csorog egy kisgyerek-tenyérből.

Böröczki Mihály: Jégverem-ünnep
-------------------------------------------------------


Áldott a fény, ha belőled árad,
lényed páratlan, szilaj bilincse,
áldott szemed, hajad, a szájad,
tested csodái, gyöngye, kincse.

Áldott a méh, a szív s az elme,
az élet áldott, a tág, a gazdag,
hogy formáidban kutatta, lelte
meg tökélyét a nyüzsgő anyagnak.
...

...
Áldott vagy te, ki vagy, de múlasz,
áldott a hely, hol megszülettél,
áldott jövőd, ha hívsz, ha elhagysz,
s áldott e vers, hol áldva lettél.

Lehoczki Károly: Áldott vagy te
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Bársony hideg csontjaimban,
egész belülről fázom én,
ahol leheletvékony ing
mögött az ember él, ha él.
(...)

...
Megyek a parton, fény röpül,
a látható világon innen,
hideg por ül a hegyeken,
simíts meg Nap, simíts Isten.

Gyurkovics Tibor: Nap
----------------------------------------


Ülj ide mellém, s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet?
...

...
Leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem,
de most szeretem az utat,
mely hozzád vezetett.

Csukás István: Ülj ide mellém
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Most este van, lefekszem
napomra visszanézek,
fáradt vagyok, meleg volt,
a hőség elcsigázott,
sokat futottam, mentem
s a por belepte lelkem,
mint utszéli virágot.

Napomra visszanézek,
beszéltem emberekkel,
azok is megsebeztek,
szavak tüskéjét érzem,
próbálom elfeledni,
poros ruhám levetni
s aludni hófehérben.
(...)

...
Késő van már, elalszom,
elfordulok napomtól,
a hold vizébe nézek
s kendőm beléje mártom,
ezüstben elmerítem,
szívemre ráterítem,
borogatom, - ne fájjon.

Várnai Zseni: Most este van...
---------------------------------------------


Meghajtom magam most,
friss csokor kezemben,
sose vert a szívem,
ennél melegebben.
Nyújtom kicsi csokrom
édes jó anyámnak,
s töröm fejem: néki
mi mindent kívánjak?
...

...
Gyöngyöt a nyakába ?
sok zsírt a bödönbe
Mosogatógépet,
hogy magát ne törje ?
hogy sokáig éljen,
s boldog legyen, boldog
egész életében.

Kiss Jenő: Meghajtom magam
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *


Holnap hatéves nagyfiú leszek!
De mit jelent a "holnap", nem tudom,
mert reggel, hogyha újra felkelek,
a mába fut megint a holnapom.

Holnap ma lesz, s ma volt a tegnap is,
tegnap nem lesz, s holnap nem volt soha
a ma a mából csak a mába visz,
elindul este-reggel ér oda.
(...)

...
A mai-mában élni kell nekem,
a többi bennem él, ha otthagyom:
a tegnap-mára jól emlékezem,
a holnap-mára vágyom már nagyon.

Ranschburg Jenő: Idő
----------------------------------------


Hűvös szeptember. Alkony.
A szürke tó
egy nagy kísértet félszeme.
Lehúnyt lelkem a másik.

A zúgó, vonaglótestű fák:
átszúrt, iszonyú pókok,
utánunk kapnak, elszabadult
prédáik után.
...

...
Szélfútta őszi levelek,
menekülünk, futunk
s fent kigyúlnak egy messzi kastély
hívó ablakai.

Dsida Jenő: Alkony
~ * ~ * ~ * ~ * ~ * ~ * ~


I.
Most sírok. Itthagyott anyu.
Sírok és nem törlöm le a könnyemet…
Hadd lássák, hogy én most szenvedek!
És hiába dobják ide a labdát,
nem gurítom vissza…
Nem lehet.
Itt fogok ülni a széken estig,
s a mesét se hallgatom.
Úgyse tetszik!

II.
Sírok.
És csak a nagy, fehér ajtót nézem,
ahol anyu elment,
és este eljön értem!
És rájöttem, hogyha nagyon mereven,
sokáig nézem azt a díszítést
az ajtókereten,
megelevenedik, és színes mesévé válva
ott a Hófehérke
és a vasorrú bába,
meg a torkos farkas,
ahogy rátámad nagymamára,
aki úgy reszket a félelemtől…

Azt játszom: mindjárt engem is bekap…
Olyan jól tudok sírni ettől!
(...)

...
III.

Sírok. Ha itt lenne velem anyu…
Vagy legalább a nagymamám!
Sírok, sírok
És nem szól senki
Egy szót se rám…
Mért nem kérdezik meg, hogy mért sírok?

Úgyse mondanám meg ám!

Ranschburg Jenő: Első nap az óvodában
--------------------------------------------------------------


Én mindig először megszagolom a könyvet,
beszívom a képeket és a betűket,
aztán úgy érzem: én vagyok a mese,
és a könyv az olvasó.

Maradj, fogd a kezem,
ülj az ágyam szélére, mesélj!
Ha lerúgom a paplant,
takarj be, simogasd meg az arcom,
és ha elalszom, akkor se hagyj el.
...