Folytatsd a verset!

...
Régi, küzdött harcok
Silány, kis bért hoztak,
Igaztalan szájjal
Sokan megátkoztak.
Hejh, bús évek voltak,
Véresek, lihegők
S mégsem voltak rosszak.

Ady Endre: Most már megállhatok
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •



Erdélyt siratta és az égre gondolt,
Nyájas panaszt, jámbor vigaszt koholt,
Nagy fejedelme már régen halott volt
És gúnyája és kedve is kopott.

Mint rege rémlett már a tűnt dicsőség,
Kuruc harcok rézdobja hallgatott,
Tárogatóknak fája eltörött rég,
Rög és virág lett a sok hős halott!
(...)

...
Ő írt magának éjnek évadán,
Gubbasztott híven csöndes bánatán,
A mulandóság ült szemben vele.

S míg egyre-másra gyűlt a levele,
Erdélyt siratta és az égre gondolt,
A halottak közt maga is halott volt.

Juhász Gyula: Mikes
-----------------------------


A tulipánon átsütött a nap,
ráhullt a hajnal drága fényesője,
s a rózsás árnyat úgy ernyőzte szét,
hogy fellobbant a pázsit selyme tőle.

A méhecskedongásos kert ölén
pirosan izzott melegmézű kelyhe,
ágaskodott a boldog tulipán,
hogy még jobban az ég felé emelje.
...

...
Úgy éreztem, felém is integet,
amint a rezgő szellő simogatta,
elég magasra tartom-e szívem,
hogy átsüssön az élet fénye rajta?

Fésüs Éva: Tulipán
• • • • • • • • • • • • • • •


Indiában, hol éjjel a vadak
zöld szeme cikkan át a dzsungelen, -
mikor dédapa is kicsi volt még,
élt egy nagy fejedelem.
Parancsot adott, büszkét, szigorút:
"Fogjon mindenki szerszámot! Oda,
hol a lombzenére táncot lejt a hold,
épüljön hétszáz ékes palota!"
Hétszáz ékes palota közé
kincstárat vasból rakatott
s a napot akarta ráveretni,
mint óriás, tüzes lakatot.
Hiába szörnyedt el a nép
s kérlelték vének és papok:
"Ami égi, ne hozd a földre!"
A kapu pántja kérte a napot.
Feszült létra a felhő szélihez.
(...)

...
Megbillent az; a létra leszakadt.
Fogtak sasokat könnyü szekérbe.
A hámot szétszedték dalos madarak.

S míg sürgött irtózva, serénykedett
a dolgos népek megdöbbent zöme,
kisült a vetés, kigyult a város;
kicsordult a nap lángos özöne.
Mint a zuhatag, hullt alá a tűz.
Állva száradt el a fejedelem.
S a hétszáz palota helyét elfoglalta
az őserdő egy hűvös éjjelen.

József Attila:
(INDIÁBAN, HOL ÉJJEL A VADAK...)
..................................


Kertet nézi
Jani, Zoli,
nem kell nekik
édes csoki,

sem a zeller,
sem a cékla,
csak a kövér
sárgarépa

napsütéstől
megnőtt szára.
Éppen jó lesz
vacsorára.

Nagyanyó már
ássa is fel,
s a kis kútból
hozott vízzel
(...)

...
megmossa a
sáros répát,
nyesi szárát,
s amit még lát.

Ugrik a két
éhes kecske,
nem lehet itt
morzsa veszve.

Eltüntetik
percek alatt,
nagy becsben áll
minden falat.

Majd sétálnak
szájuk nyalva,
vár rájuk a
hűvös pajta.

Papp Viola: Sárgarépa
-----------------------------


Cinkék járnak a szívem ablakára,
a madárkákat már régen etetem,
de most már néha gondolkodni kezdek,
meddig tart vajon az életem?
(...)

...
Meddig tart kint a tél, belül a meleg?
Szívem mikor fog elsötétülni?
És vágyaim utolsó szép madara
mikor fog búsan elröpülni?

Fekete István: Tél
---------------------------

Ha szemedbe nézek,
Mély világot látok,
Őszinte, élettel teli napokat,
Kezemmel simítom arcodat,
Tudom, érzem minden vágyadat.

Ha szemedbe nézek,
Elér hozzám makacsságod,
Megérint minden megbánásod,
S az, ahogy magadba fogadsz,
Erőt ad az, mit magadból adsz.

...

...
Ha szemedbe nézek,
Néha oly árván, magányosan,
Tudom, Te átölelsz biztosan,
Ajkad önzetlenül csókol,
Szerelmed figyelmesen bókol.

Ha szemedbe nézek,
Újra nyárban élek,
Jeges valóságomban felolvad a lélek,
Tűzzé válik minden szenvedély,
S újra eggyé válunk Te meg én.

Valóczy Szilvia: Ha szemedbe nézek...
------------------------


Kipróbáltad már, - hogy milyen,
- nyitott szívedből adni?
Felrázva néhány csüggedőt,
- jó embernek maradni?
Segíteni az éhezőt,
tudva, más nem segíthet!
Reményt adni, hol elfogyott...,
hol vár sóvár tekintet.
A földi lét csak anyagi,
kincset ne gyűjts magadnak!
Szívük, lelkük is megtelik,
kik szeretettel adnak!
A világ tőled gazdagabb,
s általad válik szebbé.
(...)

...
Vizsgáld meg belsőd, Önmagad,
s az álmod váljon tetté!
Amit küldesz, majd azt kapod,
a szeretet sosem vész el.
Jöhetnek bajok, viharok,
ne szállj szembe a széllel.
Csak tedd a dolgod csendesen,
és szépítsd kis világod!
S meglátod, álmod létre kel,
s megnő apró virágod.
Legyél, ki voltál mindig is,
jótékony, tiszta lélek!
Tárd ki ajtód és ablakod,
és sóhajtsd világgá: ÉLEK!

Aranyosi Ervin: Szívedből adni
-----------------------------------------------

Lopjál el egy percet
Mindennap magadnak,
Mikor nem figyelnek!
Mikor elaludtak
Azok, akik őrzik
Előled,... hogy ne tedd!
Akkor kell csinálni
Úgy, hogy észre se vedd
te sem, csak érezzed!
Valamit most kaptál,
Még ha úgy loptad is
...

...
Mégis megmarad már
Neked mindörökké!
Csak neked! Nem másnak!
Ha keresnék rajtad,
Mondd, hogy nem is láttad!
Ebből a pár percből,
Lesznek majd az évek,
Amiről utólag
Azt mondhatod: 'Szépek
voltak' és már bánod,
Hogy csak ennyit tettél
el magadnak. - Látod!?

Gámentzy Eduárd: Látod!?
------------------------------------------

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.
....

...
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

Ady Endre: Héja-nász az avaron
..............................................


A fűz a vizen áthajolt.
Szép zöldhajú szűz mátka volt,
vállán veréb ült, néha tíz.
Alant suhant, rohant a víz,
mint egy bolondos, bő regény,
hűtlen, makrancos vőlegény.
A felhő könnyű, ritka volt,
s az ég sötétkék tintafolt,
és csók a szél, mely átoson
a füstbe süppedt városon.
...

..
És akkor lopva jöttem én
a nyári lanka szőnyegén –
de sarkantyúm volt, rézveret,
az pengett s minden észrevett.
Egyszerre metsző lett a szél,
mint a süvöltő, fent acél,
az ég szuroksötétre vált,
a fűz letört, a víz megállt…

Dsida Jenő: Mese, mese, mátka…
-----------------------------------------------

Kemény a gerenda válla,
rossz fekhely a deszkaszál.
Szomorú az égre nézni
s látni, a hold hogy kaszál.
Ma Légrádon, Domborúban,
holnap már Eszék alatt.
Fut a Dráva, visz a Dráva
föld fölött és ég alatt.

Összeróva vaskapoccsal,
fűzfahéjjal a tutaj.
Mint az ember fájdalommal,
köztük annyi baj meg jaj.
Ázott evezőre dőlve
szennyes árba lát a szem...
Zeng a fűzes... Jövő héten
a fiam is elviszem!
...

...
Pelyhedzik már a bajúsza,
ismeri már a vizet.
Asszonynépnek, rokolyának
tánc után már bort fizet.
Hadd mélázzon holdvilágban,
pipaszónál csöndesen.
Hadd tudja meg: nem szebb ennél
a mennyország csöndje sem.

Pirosbőr harmonikáját
a vállára köttetem.
Így legalább a szívemet
szív szerint kiönthetem.
Végigdőlve számolom majd,
hány év ment el, hányszor tíz.
Vén tutajos, elég volt már!
Fut az élet... Fut a víz.

Somlyó Zoltán: Vén tutajos dala
--------------------------


Oly bizonytalanná tehet
egy ilyen esős, őszi nap,
ha most behunynád szemed,
homálynak hihetnéd magad.
...

...
S a befüstölt, hideg szobából
csak nézed, míg esteledik,
ahogy az ablakon a zápor
parasztarca verítékezik.

Baka István: Oly bizonytalanná

------------------------------------------------

Lélek-konyhát fogok nyitni barátom, s meglátod,
jól lakatom szeretettel az egész világot…
Megmutatom társaimnak, hogy érdemes élni!
Megtisztulok haragomtól, nem akarok félni!

Kifőztem, hogy hogyan tegyem szebbé a világot:
Mosolyommal vidítom fel, mindazt, akit látok.
A jó szóval, dicsérettel nem spórolok többé,
ettől válnak az emberek jobbakká, különbbé!

Lélek-konyhám fazekába csak emberit töltök,
és magamra kedves arcot, és megértőt öltök.
...

...
Szakácsokat is keresek, akik velem főznek,
akik bajt és búbánatot szívvel megelőznek.

Akik tudják, hogy a gonosz csakis ott virágzik,
ahol a szív szeretetlen, hol a lélek fázik.
Lélek-konyhát fogok nyitni, te is térj be hozzám,
s ne csak vigyél boldogságot, szeretetet hozz rám!

Mert a szeretet az gyógyít, vidít, megvigasztal,
csupa lélek-finomsággal teljen hát az asztal!
Gyógyuljon az emberiség, s higgyen fűben, fában,
ne legyen több éhes lélek ebben a világban!

Aranyosi Ervin: Lélek- konyha
.......................................................



Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
a színektől, ha szürke por belepte,
a csöndtől, mikor hang zavarta fel,
a hangtól, mikor csendbe halkul el.
Minden szótól, amit kimond a szánk,
minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
minden sebtől, mely fájt és égetett,
minden képtől, mely belénk mélyedett.
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
a lángjainktól, mik lassan kihűltek,
a tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
a kemény rögtől, min megállt a lábunk.
...

...
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, –
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Nem volt soha zsámolyom
Bár születtem Zámolyon.

Nem volt lovam, vértem sem,
Noha éltem Vértesen.

Rokonaim Vereben,
Voltak százan kereken.

Bakos bátyám föld alatt,
Most is gyöngybúzát arat.
(...)

...
Gyöngyös, Gyöngyös, dombodon
volt két hétig otthonom.

Csongrád, Makó, Tisza-part,
nyár-kezetek kitakart.

Halon éltem hetekig,
himbált a víz Szegedig.

Csoóri Sándor: Helyszínek
......................................................


Idegen vagyok. Igaz már tudod,
hogy két cukorral iszom a kávét
és hogy reggelente nem fésülködöm.
Tudod, hogy tudom: jó a világ és rossz.
Hogy néha úgy megyek, hogy állok.
Idegen vagyok.

Tudod, hogy erős vagyok, néha mégis sírok,
ha elbukni látszom.
Hogy bátorságomban félek és hogy sokat beszélek,
de igazából már én sem figyelek magamra.
Idegen vagyok.
(...)

...
A bizonyosságok elhagytak. Idegen tenyerekből
idegen mosolyokat szemelgetek,
mint egy folyton éhes madár.
Mint egy folyton éhes idegen madár.

Vajon meddig tart az idegenség sivatagja,
vajon meddig tart e tikkasztó vándorlás?
Mikor mondod, hogy isten hozott?

Boda Magdolna: Idegen madár
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~


Szóltam-e egy szót szerelemről,
Némán is vallott-é ez arc?
Jöhetsz, mehetsz - én meg se látlak:
Hát mit akarsz?

Benne vagy minden porcikámban,
Az álmom mind belőled él,
Mégse félek, hogy eszem elhagy -
Hát te se félj.
(...)

...
Nekem baj az, ami bajom van.
Engem ront csak meg, ami bánt -
Mi lesz velem? Magam se bánom,
Hát te se bánd.

Ignotus Pál: Szóltam-e?
-----------------


Szoknyát varrat a bodza,
így készül a tavaszra,
csipkés szélűt
és puhát,
éppolyat, mint nagyanyja –
(...)

...
mert ha nem varratna,
hát csupasz maradna.

Csoóri Sándor: Tavaszi bodza-vers
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent; nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén,
ezüstös fejsze-suhanás
játszik a nyárfa levelén.
(...)

...
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban...

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -

József Attila: Reménytelenül
............................................................


Hideg van. Szürke ég.
Egymáshoz bújó, fázós fellegek.
A Nap hivatalos ügyben
tárgyalásra ment.
...