Folytatsd a verset!

...
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat
és akkor írnék, mindig-mindig írnék,
kékkel húgomnak, anyámnak arannyal.
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom
---------------------------------------------------

Valami volt a hó alatt,
ami megállt a sarjadásban,
mert korán jött napsugarak
csaptak meg minket, mint az áram,
hökkenve engedett a hó,
s amit takart, az égre tárta,
pedig csak lassan oldható a fagy,
korántsem egy csapásra.
(...)

(...)
Nem volt egyéb a ragyogás,
mely pórusainkból kiserkedt,
mint elhibázott ráadás,
hisz előlegben érkezett meg,
sietős áldását a fény
áldatlanul ránk záporozta,
s kifeslett a szirmos remény,
mielőtt szárba szökkent volna.
Baranyi Ferenc: Idő előtt
------------------------------------

...
Farkas üvölt, öltözködnek
a hollók majd patyolatba;
csillagot tart ölelőleg
karjaiban a két nagy fa.


Kívánhat-é ember többet:
derékaljnak szülőföldet
s két cserefa tömött árnyát
szemfedőnek.

Kányádi Sándor: Tamási Áron sírjára

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Aki voltam, milyen messze van tőlem!
S aki leszek, az már milyen közel.
Már utolér, mellém lép, támogat,
és átölel.

Bíztatva suttogja: Ne félj!
Valahogy majd csak megleszünk.
...

Kuriga írta:

...
Farkas üvölt, öltözködnek
a hollók majd patyolatba;
csillagot tart ölelőleg
karjaiban a két nagy fa.


Kívánhat-é ember többet:
derékaljnak szülőföldet
s két cserefa tömött árnyát
szemfedőnek.

Kányádi Sándor: Tamási Áron sírjára

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Aki voltam, milyen messze van tőlem!
S aki leszek, az már milyen közel.
Már utolér, mellém lép, támogat,
és átölel.

Bíztatva suttogja: Ne félj!
Valahogy majd csak megleszünk.
...

Kattints a kibontásához...

...
Hiszen szívünk marad a régi,
s ketten talán csak megőrizzük
az eszünk.

Váci Mihály: Kettesben önmagammal​

,,Ki méltó látná a csodát...
az a csodát magában hordja."
(Babits)
Aki méltó - magában hordja
a szépet s az álmélkodást;
tulajdon visszfényét ragyogja,
magától kér feloldozást.
...

...
Aki méltatlan, ki e földi
lét törvényének rabja csak,
magában nem tud tündökölni,
s lerogy saját súlya alatt.


De fölkél, ha más terhe nyomja-
– emeli vállát –
s szárnya nő.
Szerelmét lánggal lobogózza,
s megőrli szívét az idő.

Garai Gábor: Visszfény
*************************************

Egy percet adnék a végtelenhez,
s megállítanám az időt.
Beletenném tenyerembe
az elmúlt életekből jövőt.
Adnék a mának az elmúlásból,
emlékből feltörőt.
S eltörölném a lelkekből a fájó
emléközönt.

...

...
Csak egy percet adnék a végtelenhez,
csak még egyet.
Apró örömöt a széttört emlék-
cserepekhez.
Egy igaz könnyet az elmúlásnak.
S csak egyetlen mosolyt a perzselő
mának.

Csak egy percet adnék, csak még
egyet s még egyet.
Az örökkévaló végtelenhez.
És csak szánnám azt a percet
Benned, s bennem az örök létidőt.
A múltat, a jelent s az eljövőt!

Cs. Juhász Anita - Egy percet adnék a végtelenhez

*

Fölpaprikázva, s megvezetve, népem,
Nyakadban ízlésed szerinti úrral,
Ha olvasol, hát félreolvasol,
És békés nappal vészharangozol;
Tárulkozó elfojtásodat értem.
[...]

Ki legnagyobb vagy önmagasztalásban
S öngyűlöletben, önkorlátozásban,
Gőggel tudsz elfordulni, sérteni,
Sértődni, mint egy félretolt zseni!...
Két féltekéd nehéz szívvel bejártam.

Kőbe vésett alkotmány a jutalmad!
Fék: nem bilincs. Otthonos lett a káosz,
A tisztázás helyett a lágy maszat.
Pörös szájak befogva? Nagydarab
Megmondóemberek pálcát ragadnak.

Az életre trombitált múzeumból
Üzennek tekintetes vármegyéid!
És műveletlen főispánjaid
Gondozzák a föld szekérvárait;
S egymást megbélyegezni késztet az undor.

Legyintve szerteszét és számolatlan,
Él a kedély. Lakájkultúra tombol,
Kilincselők a nábob ajtaján...
Pirul a boldogságos tartomány
Az alázúduló vörösiszapban.


Térey János: Magyar közöny
Kemény István Búcsúlevelére

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Ábrándjaim, ti lángoló rakéták,
repüljetek az éjszakába szét
és húzzatok fénysávot gyászmezén át!
[...]

...Hisz oly sötét, kietlen így a lét,
és más világosság nem kell ma nékem -
Cikázzatok, mint hajdanába, rég."
------------------------------------------------
Kitekint az ablakrésen:
ki kopogtat vajon éjjel?
Hold ragyogja be a falut,
kitárja a kicsi kaput.

Ölelésre lendül karja:
kis gidácska meg az anyja
álldogál ott; beereszti,
szíve dobban, megismeri:

Előttünk már hamvassá vált az út...

És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú​

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Tudd meg : szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.

Egy ismeretlen szép lány zongorázik.

Fájó dallam, mint örvénylő patak,
Lüktet fülembe a kis kerti házig,
Hol meghúzódva ülök hallgatag.
Kivül merev, bús tömbökké verődvén
Merengnek vénhedt, hajlott testü fák,
Jégkéreggé fagy rajtuk a verőfény,
Kék árnyukban ül hűs szomoruság...

Tóth Árpád: Régi dallamok

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Élek én, mint oly sok éve

...magányom csendes, lágy ölén,
legjobb barátaim lettek a könyvek,
mikben nem csalódtam én.

Vagyok, mint minden ember: fenség,

Észak-fok, titok, idegenség...

Bolond ki földre rogyván....

...fölkél és újra lépked,

Olykor éjjel... szívem hogy zakatol!

Az ágyon ujjam tévedezve jár,
S nagyon közel, mellettem valahol
Halkan megkoccan a vizespohár...
S nem tudom, hol vagyok... akadozón
Rémlik elém az elmúlt, messzi est,
S az ujjam a fagyos márványlapon
Reszketve egy gyújtót keres...

Tóth Árpád: Olykor éjjel.......

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sok kis hajó közt, nagy hajó közt
Láttam egy ladikot:

Lélekvesztőt, egy-embernek valót.

Roppant ég alatt, és tűnődve, mintha...