Eddig is volt több féle bűn:
A bocsánatos bűn:
A bocsánatos bűn olyan kisebb vétek, amely megbánással, gyónással és vezekléssel jóvátehető.Az eredendő bűn:
Az első az eredendő bűn, amit az emberek Ádámtól örökölnek. Ez a bűn „alapjáraton” minden emberre kihat anélkül, hogy az emberek bármi rosszat is tennének. Lényegében az ember már a megfoganás pillanatában eredendően bűnös:
Hét fő bűn:
1. A paráznaság
2. A falánkság
3. A kabzsiság
4. A lustaság
5. A harag
6. A irígység
7. A gőg
Halálos bűn: A halálos bűn a Tízparancsolat valamelyik pontjának a megszegése, amelyért a büntetés biztos pokol.
Az égbekiáltó bűnök is vannak: Pl. bérmunkással szembeni igazságtalanság.
Akkor most hozzás jön az új 7 bűn, ami eurokomformitás keretében érthetővé teszi mindenkinek mit ne csináljon.
Szóval rendesen utánakéne tanúlni ennek. Egyébként nem is olyan régen mindenki vágta ezeket a dolgokat, csak most, a rohanó világban nem számít semmi bűnnek amit az ember megúszik.