Ha emlékszel ezekre, akkor már "öreg" vagy...

Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyik tanárnőnk förtelmesen utálta a bogarakat. Cserebogáridényben az egész osztály szedett jó sokat, a tanári asztal fiókját bedörzsöltük fokhagymával - a tanerő annak a szagát is utálta - és beleboritottuk a bogarakat, majd bezártuk a fiókot.
A tanerő előbb szájszagot vizsgált, hogy ki evett fokhagymát, de nem akadt egy sem. Ez után leült a tanári asztalhoz és meggondolatlanul kihúzta a fiókot.
Ez hiba volt.
Rajzás volt. Kiáradt a fokhagymaszag és a cserebogarak.
A tanerő sikoltozva rohant az igazgatóért és ma sem tudom, hogy a fokhagyma vagy a bogarak miatt :shock:
 

Tuláliber

Állandó Tag
Állandó Tag
Efike ! Aztán csoda, hogy tanerő nemcsak a fokhagymát és a cserebogarak utálta, de már a gyerekeket is. : )))
Elhagyta a tantermet és tán a pályát is.
 

Rinka

Állandó Tag
Állandó Tag
Volt egy tanárunk, aki az óra végét jelző kicsengetést figyelmen kívül hagyta, még a szünetben is benn ültünk a teremben.
Egy felhúzott csörgőórát tettünk a fiókba, a tanár úr olyan mérges lett, hogy kihajította az órát az ablakon.
Ugyanez a tanár azt mondta a fogalmazásainkra: ha Ildike( a lánya) a bilin ül, akkor is igényesebb dolgokat produkál. A tréfás ballagásunk alkalmával kapott tőlünk egy bilit, de azon már jót nevetet.
 

csocsobacsi

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
gyerekkori emlekek, minden zsebpenzt fagyira koltottunk.
Mikor hallom a Bikinitol azt a fagyis szamot mindig nosztalgiazok, a strandon ket furdes kozott sorban alltunk fagyiert.;)
 
Ú

útkereső

Vendég
Régen még 1 forintért 2 gombóc fagyit kaptunk.
Az én gyerek koromban volt olyan, hogy a triciglin érkező fagylaltosnak nem pénzzel fizettünk, hanem tojást cserélzünk be fagyira. Az átváltási értékekre már nem emlékszem. Esetleg valaki ?
 

csocsobacsi

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Ma az egy forintos is annyira lertekelodott mint regen a filler.
Regen az 1 forintos az a kicsi meretu az itteni metroba jo volt sokan bliceltek igy. :p
 

allegro

Állandó Tag
Állandó Tag
Műszaki középiskolába jártam, volt vagy 20 tantárgyunk, 9-ből érettségi, képesítő vizsga. Ebből következett, hogy a humán tárgyakra már nem maradt idő az otthoni tanulásnál. Történelemtanárunk nagyon elnéző volt, csak annyit követelt meg, hogy legalább az órán odafigyeljünk. Ha észrevette valakinél, hogy a következő órára készül, akkor röpült a kulcscsomó, ami pedig elég tetemes volt. Gábor bácsit imádtuk, volt a folyósó végén egy kis ficakja, a nagyszünetekben oda tömörültünk és klasszikus lemezeket hallgattunk. Egy rutinműtét során, orvosi műhiba miatt kellett meghalnia.
 

Kate25

Állandó Tag
Állandó Tag
A mézeskalácsos motrorral érkezett.
A mézeskalácsot a búcsúból ismertem, mézeskalács-szív formában. A közepén tükör volt. Mindig izgatott, hogy milyen íze lehet, de sajnáltam megenni. Így aztán hónapokig nézegettem, addig szépen megkeményedett, és végül ki kellett dobni.
 

hontalan

Állandó Tag
Állandó Tag
A mézeskalácsot a búcsúból ismertem, mézeskalács-szív formában. A közepén tükör volt. Mindig izgatott, hogy milyen íze lehet, de sajnáltam megenni. Így aztán hónapokig nézegettem, addig szépen megkeményedett, és végül ki kellett dobni.
Ugy is ismertem, de torkosabb voltam mint Te. Bizony hamarosan megrágcsáltam és csalódtam, hogy anyu sütije finomann.
 

hontalan

Állandó Tag
Állandó Tag
Zacskós rétes? Mit küldesz? A rétest, vagy a zacskóját?:p A receptet azért megköszönném.
Butuskám csak a receptet küldeném, de ha nagyon ragaszkodsz hozzá felölem az üres zacskót is elküldhetem.Nem ismered?
Este összekevered hidegen szárítottéleszövel, másnap már süthetö.
A hütöben állítólag 2 hétig eltartható. Nálunk még ezt nem érte meg.
 
Oldal tetejére