...a vízitúrát egy tanár szervezte, vezényelte minden évben.
Két katonai csónakunk volt, 16-16 fő fért el bennük. Hetekkel a túra elött már tervezgettünk, pakolgattuk a cuccokat, csinosítgattuk a csónakokat, evezőket. Minden túrázó kapott egy kék-fehér csíkos pólót, és egy tengerészsapkát. Mondanom sem kell, szinte mindig az volt rajtunk... büszkén viseltük,mert mi hajósok voltunk. A legénység úgy állt fel, hogy volt a Parancsnok (az említett tanár) és hajónként két-két régebben végzett diák. Ez éppen öt fő. A többi 27 diák elosztva a csónakokban. Általános iskolásokról van szó, tehát 13-14 éves gyerekekről (kisebbek nem mehettek). A csónakokat teherautó felvitte Dunaalmásra, mi vonattal mentünk utána. Egy hétig táboroztunk a Duna partján sátrakban. Villany semmi, vizet hordani kellet messzebről, főzni kellett ránk/nekünk... Egy hét után pakolás a csónakba, indulás lefelé a folyón. Első nap leeveztünk, lecsorogtunk Esztergomig, a Szigeten újból tábort vertünk, stb, a szokásos. Négy napig táboroztunk Szentendrén, jártuk a várost, ismerkedtünk a környékkel, sportoltunk... vidámak voltunk. Aztán táborbontás, pakolás a kocsira ( a sátrakat, nagyobb dolgokat egy Csepel fuvarozta utánunk), indulás tovább. Evezés lefelé... irány a Szentendrei sziget. Néha kikötöttünk valahol, ha úgy kívánta a társaság. Volt, hogy sötétedés után kötöttünk ki, és egy katonai területen találtuk magunkat. Ne zavartak el, de nem hagyhattuk el a partot.Sátrat már nem vertünk... a csónakban és a parton aludt mindenki... nyár volt, elég volt egy pléd is. Reggel indulás tovább, irány Budapest, Lágymányos.
Háromszor vettem részt a túrán: kétszer diákként, egyszer ifistaként, de senki nem panaszkodott, senki nem lett beteg, senki nem fogyott le a kaja miatt.
Máig tartó élmény .
Két katonai csónakunk volt, 16-16 fő fért el bennük. Hetekkel a túra elött már tervezgettünk, pakolgattuk a cuccokat, csinosítgattuk a csónakokat, evezőket. Minden túrázó kapott egy kék-fehér csíkos pólót, és egy tengerészsapkát. Mondanom sem kell, szinte mindig az volt rajtunk... büszkén viseltük,mert mi hajósok voltunk. A legénység úgy állt fel, hogy volt a Parancsnok (az említett tanár) és hajónként két-két régebben végzett diák. Ez éppen öt fő. A többi 27 diák elosztva a csónakokban. Általános iskolásokról van szó, tehát 13-14 éves gyerekekről (kisebbek nem mehettek). A csónakokat teherautó felvitte Dunaalmásra, mi vonattal mentünk utána. Egy hétig táboroztunk a Duna partján sátrakban. Villany semmi, vizet hordani kellet messzebről, főzni kellett ránk/nekünk... Egy hét után pakolás a csónakba, indulás lefelé a folyón. Első nap leeveztünk, lecsorogtunk Esztergomig, a Szigeten újból tábort vertünk, stb, a szokásos. Négy napig táboroztunk Szentendrén, jártuk a várost, ismerkedtünk a környékkel, sportoltunk... vidámak voltunk. Aztán táborbontás, pakolás a kocsira ( a sátrakat, nagyobb dolgokat egy Csepel fuvarozta utánunk), indulás tovább. Evezés lefelé... irány a Szentendrei sziget. Néha kikötöttünk valahol, ha úgy kívánta a társaság. Volt, hogy sötétedés után kötöttünk ki, és egy katonai területen találtuk magunkat. Ne zavartak el, de nem hagyhattuk el a partot.Sátrat már nem vertünk... a csónakban és a parton aludt mindenki... nyár volt, elég volt egy pléd is. Reggel indulás tovább, irány Budapest, Lágymányos.
Háromszor vettem részt a túrán: kétszer diákként, egyszer ifistaként, de senki nem panaszkodott, senki nem lett beteg, senki nem fogyott le a kaja miatt.
Máig tartó élmény .
