Nem ilyen szinten vélekedek róluk, csak tényszerűen közöltem.
Az én gyermekeim is többre becsülnek egy zsemlébe zárt "műanyagot", mint egy itthon elkészített fasírtot. Ennek ellenére tudomásul kell nekem is vennem, hogy ilyen ez a mai világ. Fogalmazhatnák úgy is, hogy más kor, más szokások. Félig-meddig visszaemlékezve a beat-korszak hajnalára az én szüleim is hasonlóan vélekedtek, mint én most. Igaz, akkor a fő baj az volt, hogy hangos, most pedig finoman fogalmazva sem lehet zenének nevezni. Amikor a számítógép elött ülve képes egy hozzáértő, komplett zenei és képi hatások előállítására, anélkül, hogy felkelne a székből, a mi kézzel fogható világunkba már nem sok jóra számíthatunk.
Nyilván való, hogy nem is körünkbe kell keresni a válaszokat. Lehet, hogy már 5000 évvel ezelött is voltak hasonló társadalmi problémák, de akkora fejlődés, mint ami az utóbbi 100-150 évbe volt, eléggé megváltoztatta az emberiséget.
És akármennyire is káros volt pl. a Bambi, még mindig itt püfölöm a billentyűket. Az eljövendő fogyasztókba pedig már folyamatosan betáplálja a környezetük, hogy baktérium mentes műanyagnak kell lennie mindennek. Illetve, utólag be kell venni azért baktériumot is, mert alapvetően szükséges az az élethez.