Talaltam egy idezetet ami az elfojtast magyarazza el.Igy jol szemlelteti ami az elfojtas alatt tortenik.
"(Jim H. alva találta egyik beosztottját a munkahelyén. Jim elmondta az
esettel kapcsolatos gondolatait és érzéseit, és érdeklődött, hogyan változtathatna
rajtuk.)
Valóban változtathatsz rajtuk, de azt a részedet se tagadd le, amelyik ki akarta tekerni
annak az embernek a nyakát. Annyira megijedtél ettől a gondolattól, hogy
azonnal le is tiltottad. Gondoljuk csak végig. Megrémülsz attól, hogy a gonosz hatalmasabb,
mint a jó; hogy egyetlen, kósza gondolatod, amely erőszakot tartalmaz,fontosabb és erősebb,
mint a jóság vitalitása. De legalább tudatára ébredtél a gondolatodnak.
Tegyük fel, hogy ez a ti fogalmaitok szerint továbbfejlődik egy olyan pontig,
amikor már nem tudatosodik benned ez az érzés...
(Jim H.): – Nem úgy megy ez, hogy az ember automatikusan csupa jót
gondol erről a fickóról. Hogy elfojtja a negatív érzéseket, anélkül, hogy észrevenné,
mit érez.
Hát persze. Izmaid megfeszültek, adrenalinszinted megemelkedett. Ki akartad tekerni
a nyakát, de ehelyett azt mondtad neki: "Isten áldása kísérjen, kedves ifjú barátom.
Legyen életed hosszú és örömökben gazdag."
Mármost ez a kedves fiatal barátod telepatikus úton pontosan tudta, mit érzel. Te
nem voltál kapcsolatban a saját érzéseiddel. Spirituális fejlődésednek ezen a pontján
csak úgy képzelted, hogy jót kívánsz neki. Tested izmai azért feszültek meg, mert
nem fogadtad el valódi érzéseidet.
Nos, három héttel később az eset megismétlődik. Ez a tudatlan dolgozó ismét elalszik
a munkája fölött. Arra jár a jólelkű szent ember. Látja a lustát a sarokban szunyókálni,
és azt gondolja: "De jó lenne szétrúgni a tudod, micsodáját." De aztán
mindjárt meg is gondolja magát: "Jaj, hogy juthat eszembe ilyen keresztényietlen
gondolat? Az erőszak rossz dolog!" Tehát még mielőtt beismerné magának, hogy mit
érez, eltemeti az agresszivitást, és így szól: "Élj sokáig és boldogan, te derék ember.
Isten áldása kísérje lépteidet." Utána elégedetten vállon veregeti magát, és azt mondja
magában: "Napról napra egyre spirituálisabb vagyok."
Közben az izmai tízszer is megfeszültek, mert nem engedte működni őket, letagadta
a gondolatot. Az a szegény dolgozó tudat alatt ismét megérezte a szándékot, de
már csak egy bizonyos mértékig.
Három hónappal később igazán rossz napod van. Haragszol az életre, úgy, ahogy
van, és megint alva találod barátunkat a sarokban; ráadásul most a korábbiaknál fontosabb
tennivaló helyett nyomta el a buzgóság. (Humorral): Távol álljon tőlem, hogy
ilyesmivel vádoljalak, akár csak a fantázia szintjén, de ezúttal igazán elhagy a béketűrés.
Megint úgy érzed, a spiritualitás érdekében kötelességed megtagadni valódi érzéseidet
– ami a spiritualitás szempontjából persze nem igaz –, ezért újra csak azt mondod:
"Isten áldjon meg, távozz békességgel."
A lelki biztonsági szelep ezt már nem bírja ki. Ezek után a legjobb, ami történhet,
az az, hogy kiborulsz, és tényleg jól belerúgsz az illetőbe. A legrosszabb pedig, ami
történhet, hogy megint nem vagy hajlandó beismerni a felhalmozódott, kitörni készülő,
teljesen természetes agressziót, – és kiküldesz egy gondolatformát, amely arányaiban
messze meghaladja az események fontosságát. A gondolatforma pedig komoly
kárt okoz a barátodnak, és mindez csak azért, mert attól féltél, hogy egy futó,
agresszív gondolatod hatalmasabb, mint a mindkettőtökben élő vitalitás.
(Jim H.): – Tehát szerinted már a legelején, mielőtt a frusztráció és az érzelmi
töltés gerjeszteni kezdte volna egymást, ilyesmit kellett volna mondanom:
"Figyelj, ez így nincs rendjén. Lehet, hogy én is csináltam már ilyet, de
most a falnak megyek tőle. Nyomás, kelj föl, itt dolgozni kell"? Ha már azon a
szinten őszinte lettem volna vele, elejét vehettem volna a töltés felhalmozódásának?
Igen. Az a legfontosabb azonban, hogy ismerd be: az érzés érvényes, valóságos,
létezik. Ismerd el mint önmagad részét. Utána eldöntheted, mitévő légy vele. Így nem
terheled át másokra a haragodat: a harag egyszerűen csak a kommunikáció egy fajtája.
(Jim H.): – Egyikőnkre sem akarom ráterhelni a haragomat. Nem akarok
belerúgni. De azt sem akarom, hogy önmagamnak ártsak valami módon.
Kezdetben nem voltál annyira mérges, hogy belerúgj. A gondolat létrejött, de akkor
sem lett volna elég erős ahhoz, hogy fizikai reakcióra is sor kerüljön, ha teljesen
elismerted volna. Tudsz követni?
(Jim H.): – Igen. Meg akarom tanulni, hogyan kezeljem az ilyen érzéseket
anélkül, hogy elfojtanám őket.
Mindenekelőtt be kell ismerned, hogy ezek az érzések léteznek benned, hozzád
tartoznak. Valahányszor elzárod érzéseidet önmagadtól, mindannyiszor a ti fogalmaitok
szerint kevésbé élsz. Azután, amennyire csak lehetséges, élőszóban vagy másként,
ahogy akarod, közöld ezt az érzést azzal, akit érint. Kommunikációs módszerként
akár a haragot is használhatod. Ez gyakran vezet nem várt eredményekhez,
méghozzá kedvezőekhez."
Seth konyve
