Hogyan iktassuk ki az egónkat?!

tibya írta:

Én nem gondolom viccnek a beszélgetésünket,de ha te annak gondolod,akkor tényleg nincs sok értelme,mert csak elviccelődtünk és nem jutunk sehová,akkor ez az egész tiszta időpocsékolás.
Lehet,hogy félre értetem amit írtál,miután állítottál valamit és utána azt írtad,hogy vicceltél,de nem hiszem,hogy ez ítélet volna,és mivel emberek vagyunk, benne van az is,hogy tévedhetünk. De nem minősítelek,elfogadlak úgy ahogy vagy,nem gondolkozom felőled,hogy te ilyen lehetsz vagy olyan,mert te nekem csak egy tükör vagy és benned önmagam látom.

Kattints a kibontásához...

pont az a lényeg, hogy ne juss el sehová...csak egyszerűen érkezz meg...nem értettél félre semmit....csak neked kész válaszod van mindenre(nem vagy befogadó) és ezért nem jut el hozzád a beszélgetésünkből a lényeg...mert valójába a lényeg nem a szavakban van...azt egyetlen egy gondolat se fejezheti ki...ahhoz csak itt kell lenned....csak nevetned kell velem egy jót...csak ezt szerettem volna, de túl komoly tetszik lenni...sajnálom, de információra nincs szükségem...de gondolom ezt már észre vetted...szeretem érezni azt akivel beszélek...szeretem ha van ott valaki, aki megérkezik, legalább egy pillanatra...és nem mint egy kántáló mondja mondja azt amit megtanult...próbáld egyszer ki, milyen a nemtudás állapotából csak spontán reagálni...mielőtt most megint félre értenénk egymást...csak mélyedj el önmagadban...és olvasd el újra az eddigi beszélgetésünket (egy kicsit más nézőpontból)l...de persze rád van bízva azt teszel amit jónak látsz...kiss

Bonaona írta:

...mert valójába a lényeg nem a szavakban van...azt egyetlen egy gondolat se fejezheti ki...ahhoz csak itt kell lenned....csak nevetned kell velem egy jót...csak ezt szerettem volna, de túl komoly tetszik lenni...sajnálom, de információra nincs szükségem...de gondolom ezt már észre vetted...szeretem érezni azt akivel beszélek..

Kattints a kibontásához...

Persze,hogy a lényeg nem a szavakban van,hanem a tapasztalásban. De másképpen,hogyan is kommunikálhatnánk,ha nem írnánk le,tapasztalásainkat?
Az viszont meglátszik,hogy,hogy a leírt szavak szívből jönnek vagy az elméből,ugyanis nincsen benne se gúny,se fölényesség vagy akár irónia, csak egyszerű tények.
A komolyság néha fontos,persze nem mindig és mindenhol.kiss

imádom a nyári záporokat...mikor véget ér az eső, a levegő megtelik millió illattal, még hallod, ahogy a levelek végéről lecsöppenek a cseppek a földre, párás minden, a madarak újra dalolni kezdenek, az arcodat megsimítja egy fuvallat...ezt a csodát talán már mindenki megtapasztalta életében...ha felidézed magadban ezeket a pillanatokat, rájöhetsz, hogy minden leírás, ami vissza akarná adni ezt a csodát, amit te is megéltél pusztán silány próbálkozás arra, ami már egyébként is nyilvánvaló...amikor széttárt karokkal állok az erkélyen, akkor igazából nem áll ott senki...viszont minden van...ott a levegő, a napfény, a szél, a bogárzümmögés, az illatok orgiája, és van, hogy gyerekkori élményeim képei is ott vannak...hallom a dédanyám hangját, ahogy szólongat a kert végében, innen ezer kilométerre és 30 év távolságra...ott áll minden és közben senki...fel sem merül ilyenkor az, hogy gondolkodni kellene...nincs ott senki, akinek ez eszébe jutna...annyira magával ragadó minden, hogy leírni úgysem lehet az élményt...ugye?...ezek a megvilágosodás pillanatai...ez a megvilágosodás...anélkül hogy definiálni kellene...ilyenkor nem az én az aki megvilágosodik...ez lehetetlen...az én nincs is ott...a mindeség az, amely megmutatja neked, valódi arcát...

valójában minden pillanatban ugyan ez a csoda ismétlődik, csak vajon látjuk-e?...mert az eső utáni első pillanat semmiben sem különbözik az azt követő pillanattól, vagy attól, ami egy óra múlva, egy év múlva, tíz év múlva van...minden pillanat egy csoda, lehet hogy nem olyan drámai, mint amikor véget ér egy zápor...mert az élet szemszögéből nézve nincs drámai vagy kevésbé drámai esemény...mi tesszük ezeket a pillanatokat jóvá, rosszá, drámaivá, szánalmassá, anélkül, hogy észrevennénk, hogy minden pillanat egyformán csodálatos, és megismételhetetlenül eredeti...

Soma77 írta:

imádom a nyári záporokat...mikor véget ér az eső, a levegő megtelik millió illattal, még hallod, ahogy a levelek végéről lecsöppenek a cseppek a földre, párás minden, a madarak újra dalolni kezdenek, az arcodat megsimítja egy fuvallat...ezt a csodát talán már mindenki megtapasztalta életében...ha felidézed magadban ezeket a pillanatokat, rájöhetsz, hogy minden leírás, ami vissza akarná adni ezt a csodát, amit te is megéltél pusztán silány próbálkozás arra, ami már egyébként is nyilvánvaló...amikor széttárt karokkal állok az erkélyen, akkor igazából nem áll ott senki...viszont minden van...ott a levegő, a napfény, a szél, a bogárzümmögés, az illatok orgiája, és van, hogy gyerekkori élményeim képei is ott vannak...hallom a dédanyám hangját, ahogy szólongat a kert végében, innen ezer kilométerre és 30 év távolságra...ott áll minden és közben senki...fel sem merül ilyenkor az, hogy gondolkodni kellene...nincs ott senki, akinek ez eszébe jutna...annyira magával ragadó minden, hogy leírni úgysem lehet az élményt...ugye?...ezek a megvilágosodás pillanatai...ez a megvilágosodás...anélkül hogy definiálni kellene...ilyenkor nem az én az aki megvilágosodik...ez lehetetlen...az én nincs is ott...a mindeség az, amely megmutatja neked, valódi arcát...

Kattints a kibontásához...

Soma,csodálatos,ahogyan irsz,és imádnivaló költői kifejezéseket használsz,de szerintem ez nem megvilágosodás,egyszerűen átadod magad az élménynek,mondhatnám (feltételes mód!),eggyé válsz vele - mert jólesik,mert olyan megnyugtató,mint a relaxáció - de nem hiszem,hogy EZ a megvilágosodás.

Magam nem tudom megfogalmazni,sőt definiálni sem szeretném,de érzem Ki a megvilágosodott.
Ha letudnám irni,már nem Az lenne,ezt biztosan tudom,mert nincs rá igaz szó - csak körülirás,ami csak rámutat magára a szóra - a szó maga mégsem az.

Soma77 írta:

valójában minden pillanatban ugyan ez a csoda ismétlődik, csak vajon látjuk-e?...mert az eső utáni első pillanat semmiben sem különbözik az azt követő pillanattól, vagy attól, ami egy óra múlva, egy év múlva, tíz év múlva van...minden pillanat egy csoda, lehet hogy nem olyan drámai, mint amikor véget ér egy zápor...mert az élet szemszögéből nézve nincs drámai vagy kevésbé drámai esemény...mi tesszük ezeket a pillanatokat jóvá, rosszá, drámaivá, szánalmassá, anélkül, hogy észrevennénk, hogy minden pillanat egyformán csodálatos, és megismételhetetlenül eredeti...

Kattints a kibontásához...

Ezzel teljesen egyetértek!!kiss

Soma77 írta:

...mert az élet szemszögéből nézve nincs drámai vagy kevésbé drámai esemény...mi tesszük ezeket a pillanatokat jóvá, rosszá, drámaivá, szánalmassá, anélkül, hogy észrevennénk, hogy minden pillanat egyformán csodálatos, és megismételhetetlenül eredeti...

Kattints a kibontásához...

Ez így van. Mindig az van amire éppen a figyelmünket fordítjuk. Minél inkább csak a jót keressük az emberekben, annál jobban jövünk ki velük . Az, amit a kapcsolatainkban kapunk,csak igen kis mértékben függ a másik személytől, vagy a véletlentől.

evapatocs írta:

Soma,csodálatos,ahogyan irsz,és imádnivaló költői kifejezéseket használsz,de szerintem ez nem megvilágosodás,egyszerűen átadod magad az élménynek,mondhatnám (feltételes mód!),eggyé válsz vele - mert jólesik,mert olyan megnyugtató,mint a relaxáció - de nem hiszem,hogy EZ a megvilágosodás.

Magam nem tudom megfogalmazni,sőt definiálni sem szeretném,de érzem Ki a megvilágosodott.
Ha letudnám irni,már nem Az lenne,ezt biztosan tudom,mert nincs rá igaz szó - csak körülirás,ami csak rámutat magára a szóra - a szó maga mégsem az.


Ezzel teljesen egyetértek!!kiss

Kattints a kibontásához...

kiss biztos vagyok abban, hogy fogalmam sincs arról, mi a megvilágosodás, és ez megnyugvással tölt el...

Soma77 írta:

...ezek a megvilágosodás pillanatai...ez a megvilágosodás...anélkül hogy definiálni kellene...ilyenkor nem az én az aki megvilágosodik...ez lehetetlen...az én nincs is ott...a mindeség az, amely megmutatja neked, valódi arcát...

Kattints a kibontásához...

Soma,erről irnál egy kicsit bővebben??kisskiss

evapatocs írta:

Soma,erről irnál egy kicsit bővebben??kisskiss

Kattints a kibontásához...

a satori pillanatai (amikor bepillantunk a függöny möge) nem a bepillantó minősége...inkább a létezés részesít bennünket egyfajta kegyességben, amikor felfedi előttünk igazi mibenlétét...ilyesformán az én, amíg jelen van, maga a függöny...amikor az én feloldódik,és nem lesz többé megfigyelő és megfigyelt, akkor megmutatkozik az élet igazi minősége...a létezés csodája egyértelművé válik...de nem az én számára...hanem a létezés számára....a létezés ráismer önmagára...képes szemlélni önmagát önmagán keresztül...az EGY megpillantja önmagát tükör nélkül...rajtad keresztül...ezért nem tud a személy megvilágosodni...mert ő maga a bepillantás egyetlen igazi akadálya...

Soma77 írta:

a satori pillanatai (amikor bepillantunk a függöny möge) nem a bepillantó minősége...inkább a létezés részesít bennünket egyfajta kegyességben, amikor felfedi előttünk igazi mibenlétét...ilyesformán az én, amíg jelen van, maga a függöny...amikor az én feloldódik,és nem lesz többé megfigyelő és megfigyelt, akkor megmutatkozik az élet igazi minősége...a létezés csodája egyértelművé válik...de nem az én számára...hanem a létezés számára....a létezés ráismer önmagára...képes szemlélni önmagát önmagán keresztül...az EGY megpillantja önmagát tükör nélkül...rajtad keresztül...ezért nem tud a személy megvilágosodni...mert ő maga a bepillantás egyetlen igazi akadálya...

Kattints a kibontásához...

Köszönöm szépen Soma,hogy válaszoltál!!kiss
Azt hiszem tévedtem.Nem szégyenlem bevallani!!
Mégis örülök ennek a tévedésemnek!!!kisskiss

Ha már a megvilágosodásról van szó,írnék én is egy pár szót róla.
Szóval Tolle szerint van egy külső meg egy belső célunk. A belső célunk az elsődleges ami azt jelenti,hogy nyugodt, kiegyensúlyozott, emberekké váljunk és megszerezzük a belső csend állapotát. Ezzel úgymond kiszorítottuk az egot, és így lehetővé válik számunkra az, hogy egyesüljünk a Fénytestünkkel. Vagyis a belső célunk a fölébredés. Külső célunk: megtalálni a belső célunkat, és arra hangolódva élni. Én így értelmezem röviden a megvilágosodást.

evapatocs írta:

Köszönöm szépen Soma,hogy válaszoltál!!kiss
Azt hiszem tévedtem.Nem szégyenlem bevallani!!
Mégis örülök ennek a tévedésemnek!!!kisskiss

Kattints a kibontásához...

kiss tévedni az élet dolgaival kapcsolatban? az is lehetetlen...mert a "téves" gondolatoknak is ugyan annyi létjogosultságuk van, mint a "helyes" gondolatoknak...minden megnyilvánulás, minden vélemény egyformán gazdagítja az univerzumot...és hogy mi a téves vagy mi a helyes?...ki tudja?...kit érdekel? az élet, így is, úgy is...csodaszép...függetlenül attól, mit gondolunk róla....kiss

Soma77 írta:

a satori pillanatai (amikor bepillantunk a függöny möge) nem a bepillantó minősége...inkább a létezés részesít bennünket egyfajta kegyességben, amikor felfedi előttünk igazi mibenlétét...ilyesformán az én, amíg jelen van, maga a függöny...amikor az én feloldódik,és nem lesz többé megfigyelő és megfigyelt, akkor megmutatkozik az élet igazi minősége...a létezés csodája egyértelművé válik...de nem az én számára...hanem a létezés számára....a létezés ráismer önmagára...képes szemlélni önmagát önmagán keresztül...az EGY megpillantja önmagát tükör nélkül...rajtad keresztül...ezért nem tud a személy megvilágosodni...mert ő maga a bepillantás egyetlen igazi akadálya...

Kattints a kibontásához...

egyszerűbben...példával.....Soma elindul megvilágosodni, de még nem tudja, hogy pont Ő az akinek mennie kell......hiába gyűjti az információkat...azzal nem lesz se kevesebb se több...csupán csak egy énkép, ami azt hiszi tudatos... ...de hát meg van engedve neki...azt rájön az IGAZSÁG...nem lelhető meg, egyetlen egy gondolatból született dologban sem...bárhogy is ügyeskedik a szavakkal...az már csak egy része mindannak, ami VAN...és amikor egyszer csak megtörténik...mikor ott marad gondolatok nélkül...hirtelen a csend átöleli...és valami új kezd növekedni legbelső lényében....és többé már nem is akar onnan kijönni...csak engedi történjen...épp most és itt...kiss

Bonaona írta:

egyszerűbben...példával.....Soma elindul megvilágosodni, de még nem tudja, hogy pont Ő az akinek mennie kell......hiába gyűjti az információkat...azzal nem lesz se kevesebb se több...csupán csak egy énkép, ami azt hiszi tudatos... ...de hát meg van engedve neki...azt rájön az IGAZSÁG...nem lelhető meg, egyetlen egy gondolatból született dologban sem...bárhogy is ügyeskedik a szavakkal...az már csak egy része mindannak, ami VAN...és amikor egyszer csak megtörténik...mikor ott marad gondolatok nélkül...hirtelen a csend átöleli...és valami új kezd növekedni legbelső lényében....és többé már nem is akar onnan kijönni...csak engedi történjen...épp most és itt...kiss

Kattints a kibontásához...

kisskisskiss fából vaskarikát megvilágosodásra cserélném, cím a szerkesztőségben kisskisskiss

Aki megvilágosodni akar az csak egóról beszél, hisz a feladatod az emberiség szolgálása és nem a saját dolgaid szem előtt tartása, egységet itt kell megélned és nem holmi talmi dologban)

Bonaona írta:

...Soma elindul megvilágosodni, de még nem tudja, hogy pont Ő az akinek mennie kell......hiába gyűjti az információkat...azzal nem lesz se kevesebb se több...csupán csak egy énkép, ami azt hiszi tudatos...

Kattints a kibontásához...

Úgy érted,hogy mi most az egonk vagyunk. Külső információ nem segít,mert ezzel csak őt erősítjük. Nem kifelé,hanem befelé kéne egyre többet a figyelmet irányítani.
Na,máris átirányítom a figyelmemet a monitorról a hálószoba felé,lefeküdni.(Alakul a humor,Bonaona?)

tibya írta:

Ha már a megvilágosodásról van szó,írnék én is egy pár szót róla.
Szóval Tolle szerint van egy külső meg egy belső célunk. A belső célunk az elsődleges ami azt jelenti,hogy nyugodt, kiegyensúlyozott, emberekké váljunk és megszerezzük a belső csend állapotát. Ezzel úgymond kiszorítottuk az egot, és így lehetővé válik számunkra az, hogy egyesüljünk a Fénytestünkkel. Vagyis a belső célunk a fölébredés. Külső célunk: megtalálni a belső célunkat, és arra hangolódva élni. Én így értelmezem röviden a megvilágosodást.

Kattints a kibontásához...

?

tibya írta:

Úgy érted,hogy mi most az egonk vagyunk.

Kattints a kibontásához...

Mi mas lennel ?

Progressor írta:

Kedves hannah22!

Igazad van, azt kellett volna írnom.: A külső éned lehet hogy nem változik, de az önvalód igen. Mivel az önvalód, nem csak a külső énből tevődik össze.

Kattints a kibontásához...

Mihelyst igaza van a hanninak, az már nem az...
A kérdés: Progi igaz-e?
Az önvaló megfogalmazhatatlan, összehasonlíthatatlan, összetétel nélküli....
h

Boniiiiii kiss

Minden reggel "elhatározom", hogy elkezdem figyelni Berni gondolatait, csak rájöttem arra, hogy azért ütődik ki a figyelmem, mert Berni gondolatai nagyon tapadnak, nincsen távolság, hely arra, hogy figyelni lehessen őket és ezáltal az éber figyelem kiütődik, mert olyan szinten sokszor belefeledkezem abba, hogy éber figyelem Berni gondolataival kapcsolatosan, hogy azt veszem észre hirtelen, hogy eltelt 8-10 óra és nem voltam jelen, mert kiütődött a figyelmem... Régebben azért volt távolság ám köztem és a gondolatok közt, most meg alig van valamennyi és nem tudom mi történt, miért van az, hogy a kívülről való figyelés ennyire "nehéz". Nem tudom mi változott az elmúlt 2 hónaphoz képest... Valami tanács, ötlet? Ja és igyekszem ám nem keresni magyarázatokat, mert az elme és azt is észrevettem, hogy az elme nyomná az olyan gondolatokat, amik negatív jellegűek, hogy azonosuljak már vele, és ezt se értem, hogy miért csinálja ezt velem..., tisztára megkattant...

oliyboty írta:

Boniiiiii kiss

Minden reggel "elhatározom", hogy elkezdem figyelni Berni gondolatait, csak rájöttem arra, hogy azért ütődik ki a figyelmem, mert Berni gondolatai nagyon tapadnak, nincsen távolság, hely arra, hogy figyelni lehessen őket és ezáltal az éber figyelem kiütődik, mert olyan szinten sokszor belefeledkezem abba, hogy éber figyelem Berni gondolataival kapcsolatosan, hogy azt veszem észre hirtelen, hogy eltelt 8-10 óra és nem voltam jelen, mert kiütődött a figyelmem... Régebben azért volt távolság ám köztem és a gondolatok közt, most meg alig van valamennyi és nem tudom mi történt, miért van az, hogy a kívülről való figyelés ennyire "nehéz". Nem tudom mi változott az elmúlt 2 hónaphoz képest... Valami tanács, ötlet? Ja és igyekszem ám nem keresni magyarázatokat, mert az elme és azt is észrevettem, hogy az elme nyomná az olyan gondolatokat, amik negatív jellegűek, hogy azonosuljak már vele, és ezt se értem, hogy miért csinálja ezt velem..., tisztára megkattant...

Kattints a kibontásához...

Hali..

mindig az növekszik amire fókuszálunk...ha a gondolatokra, akkor abból lesz sok...ha a csendre akkor az növekszik...ne akarj megfigyelő és megfigyelt lenni...ez az út még nem sok mindenkinek segített...tudom, hogy sokan ezt kántálják...de sajna nem segít, mert a dualitásodat élezi ki...ami nem enged "egy"-ként létezni...ne gondolkozz kettőben te sose voltál kettő, csak Bernivel azonosítod magad...Berni csupán gondolatok összessége...te az vagy ami által Berni létezik...engedd el Bernit...ne foglalkozz a felszínnel...csak lépj túl rajta...ne akard a csendet...mert az Berni...csak egyszerűen vedd észre, és zuhanj bele...az egy nagyon laza állapot...csak elengedsz mindent....bárhol is vagy bármit is csinálsz bármikor eltudsz lazulni...szóval add fel a próbálkozást...és csak engedd meg, hogy történjen...csak a csended vedd észre...ott van AZ....nem ment sehovakiss