Huszonegy gramm csupán a lélek?

Ahogy itt elnéztem az utolsó pár hozzászólást (csak), úgy néz ki a téma elkanyarodott a fény felé...
Érdekes és szerintem botor dolog a lelket, és a többi hitek, vallások, filozófiák által elnevezett dolgokat az emberi tudomány és az általa kifejlesztett gépek mércéjével mérni... :cool2:
Bár valamikor biztos eljut oda az emberiség, amikor valamilyen géppel, vagy más a tudományok által kifejlesztett izékkal mérni lehessen ezen okkult dolgokat, képességeket. ;)

A lélek. Én az eddigi tapasztalataim, olvasmányaim alapján egy tudatos energiának tekintem. Szerintem sem a kiterjedését, sem pedig a súlyát nem lehet mérni a fizikai világ által készített, s annak törvényei szerint működő eszközzel. Főleg, mivel általában egy lélek valamilyen anyaghoz van kötve, vagy legalábbis szoros kapcsolatban áll az anyaggal, max ez utóbbit tudjuk mérni, amivel valljuk be, nem kerülünk sokkal közelebb a lélek misztériumához.

Én inkább azt javasolnám, hogy mindenki önmagán belül keresse, értse meg a lélek fogalmát.
Mindenki valamely vallásban, filozófiai irányzatban, gondolatmenetben fedezi fel, és teszi magáévá a lélek fogalmát.

Itt igazából nem a lélekről, mint fogalomról, hanem a lélekről, mint test nélkül is létező dologról beszéltünk. A lélek, mint fogalom egyáltalán nem érdekes téma - szerintem. ;)
 
Itt igazából nem a lélekről, mint fogalomról, hanem a lélekről, mint test nélkül is létező dologról beszéltünk. A lélek, mint fogalom egyáltalán nem érdekes téma - szerintem. ;)

Én is úgy gondoltam.kiss
A lélek, egyenlőre fogalomként szerepel az emberek többségének tudatában, mivel vagy nem hisznek a létezésében (ami kicsit röhejes, mivel saját maguikban nem hisznek?), vagy még nem érzékelték a maga teljességében.
Szerintem egy sorsdöntő lépés az amikor már nemcsak, hogy elismered, hogy te nem a tested vagy, hanem valami több, és amikor meg is éled, tapasztalod, na az egy igazi csoda!;)
 
Van egy szavunk erre: lelkes!
Kire mondjuk? Aki eleven, tetterős. Tehát a lélek az, ami elevenné teszi a testet! Ez is egy bizonyítási forma szerintem, a testes ember még nem lelkes, csak tespedt. A kis ember is lehet lelkes, lekesült. Minél hevesebb, annál lelkesebb. Szerintem a magyar nyelvben a lélek és a szellem, már amit megidéznek ugyanazt jelenti.
A lélek a lélekzettel együtt száll el a testből. A kettő nem ugyanaz, de a halálhoz egyaránt köthető. Szok még analógiába is hozni a párával. Ha tükröt tartanak a száj elé, s még párás lesz, akkor szegény pára még életben van.
 
És akire azt mondjuk lelketlen?
 
És akire azt mondjuk lelketlen?

Lelketlennek azokat az embereket nevezik ugye, akik érzéketlenek másokkal szemben, ártanak másnak, nincs bennük könyörület emberrel, állattal, élő dologgal szemben. Tehát mindent elkövetnek abból, amiért majd egyszer annak léleknek kell felelni, akinek az emberi létüket köszönhetik.

Az ilyen emberek nem a lelkükre hallgatnak ami valahol a tudatalattiban rejtőzik, hanem az egójukra, ami elrejt minden emberséges érzést. Úgy néz ki mintha nem volna lelkük, mintha lélek nélküliek lennének, pedig nem lelketlenek, csak nem tudják, hogy nekik is van....;)
 
Jolelek
Rossz lelek
Kiszallt a lelek belole
Lelketlen
Lelek jelenlete van
Egyem a lelketeket
 
És az agyafúrt szavunk?
A honfoglaló magyarok "orvosai", a táltosok koponyalékelésére gondolok, amit élőkön is sikerrel végeztek. Talán még a lékel és lélek szó sem véletlenül hasonlít egymásra ennyire. De ez csak az én feltevésem.

És a lélegzet? Ami ugye maga az élet első és utolsó pillanata. Sok nép nyelvében a lélek, és a lélegzet ugyanazon tőből képzett. (Pl. a latin spiritus= szellem, spiro=lélegzem.) Ősi magyar név a Lehel, Lél jelentése: a lélek fénye.

Lelkendezni is lehet :), valaminek nagyon örülni, lelkesülten.

A lelkiismeret is erről szól, ha rossz, akkor meg küzdhetünk a lelkiismeretfurdalásunkkal.

Meg a lélekölő tevékenységek, amiket monotonitásuk miatt nehezen tűr az ember.
 
A lélegzet régi írásokban még így íródott: lélekzet.:) Elgondolkoztat, hogy vajon más nyelvek is ennyire beszédesek spirituális témákban, mint a magyar?
 
A legjobban témához illőt kihagytuk. Amikor már csak hálni jár valakibe a lélek. A magyar nyelv gyönyörű.
 
Ez a hálni..., ez régiesen mondott halni-t jelentené vagy azt, hogy aludni jár valakibe a lélek?
Én úgy értelmezem, hogy életben van illető, tehát benne van a lélek, de annyira híján van az energiának, hogy szemmel láthatóan nem működik benne, alszik benne a lélek.
 
Mit gondoltok, meghalhat a lélek?

bd5efb36c56c99fa0fb501c82afbee20.jpg
 
Én úgy értelmezem, hogy életben van illető, tehát benne van a lélek, de annyira híján van az energiának, hogy szemmel láthatóan nem működik benne, alszik benne a lélek.

Igen, pontosan így. Sőt e mondás szerint a lélek mozgásban van, el-elhagyja a testet és csak időnként visszajár, mutatva ezzel, hogy életben van még az illető.
 
Mit gondoltok, meghalhat a lélek?

A Lélek halála? Persze nem tudhatom, mint senki sem, de elég értelmetlen lenne. A Lélek már nem a Tiéd, ha a tested halott.:D Egyáltalán ... Ez számomra legalább annyira nehezen elképzelhető, mint az ötödik, hatodik, akárhányadik dimenzió.kiss
 
Bocs a fele kérdést nem tettem fel :p tehát élő testben meghalhat a lélek?....kiváncsi vagyok a gondolatokra....bocsi....tudni?....hmmmm aki tudja.... majd a végén mondja:D el
 
Oldal tetejére