Eredeti szerző evapatocs
Hogyan élitek meg a csalódást?
Mélyen lesújt és elszomorít,aztán saját magammal vívom a csatát,milyen hibát követtem el én a másikkal szemben.
Zavar,ha hibás voltam és szomorúságot okoztam,nyomja a lelkem.
Önmagam csalódása is egyben maga a csalódás.
Világban való cselekvés viselkedés,magatartás nem ugyanazt jelenti nekünk ez ebben a helyzetben kiderült.
Hisz mindenki magából indul ki és ez okozza a csalódást.
Szoktál dühös, haragos lenni? Milyen sűrűn? Mit csinálsz, hogyan kezeled?Meddig tart amíg dühöngsz?
Igen,emberi tulajdonság.
Szajkozom,ugyanazokat a monológokat és remélem egyszer végre,nem süket fülekre talál.
Mindig elhatározom túl emelkedem rajta,de gyakran belebukom,s kezedem előlről a próbálkozást.
Mindent az határoz meg,hogy ki a vita partner.
Van akivel nem lehet nagyon dühösnek lenni,mert olyan személyiség aki mosollyal,viccel elhessegeti a haragraadó okott.
Úgy értelmezi a javítási kisérletem,vagy én az ővét.
Mosollyal vagy nevetéssel túl lépünk rajta.
Mennyire tartod fontosnak,hogy önmagad elfogadd annak és olyannak amilyen vagy?
Élet szakaszai változó görbe,ha elfogadja az ember akkor beletörödik.
Elgondolkozom azon amit olvastam és az eddigi teoriám lerombolódik és újra építem a megismert információ által.
Elgondolkodtat és szemléletemen is változtat.
Egy úton levés.
Külső pedig,genetika mindig van valami,amivel esetleg nem megelégedett az ember,de megpróbálja elfogadni.
Mit gondolsz,elfogadnak az emberek olyannak,amilyen vagy??
Aki nem ismer a másnak gondol aki vagyok,megosztó személyiség vagyok a zárt világom miatt.
Ha megismer,akkor másként vélekedik.
Közel álló emberek igen elfogadnak,bár próbálnak változtatásra kényszeríteni.
Milyen sajátos szempontok alapján lépsz be egy közösségi életbe,annak milliőjében?
Hasonló a hasonlót vonz elv alapján.
Megyeznek a értékrendszereink.
"A szemet szemért vakítja meg az egész világot."
(Mahatma Gandhi)
Tornay András : TÖRÉKENY
Én egyfolytában hazudok magamnak is
Igyekszem erősnek, határozottnak tűnni
de nagybetűkkel rám van írva:
„Törékeny vagyok, kezelj óvatosan!”
Bárcsak egyszer meglátnád a táblákat
amelyek a nyakamban lógnak
Ilyen az ember.
Kérdés:„Segítettél-e ma valakinek?”-és válaszolj rá.
Kérdés:Milyen gyakran nevetsz?