Juhász Gyula: Világosért
Világosért fizet ma vissza néktek
Rabszolgatartó cár, te földi szégyen,
E robogó, új magyar nemzedék!
Karinthy Frigyes: Szemek szimfóniája
... az emberi szív nem tengeri kagyló
S elapad lassan a dal amelynek nincs szövege
Haszontalan emlékek csődtömegében turkálva ma éjjel
Találtam e jegyzeteket egy vershez...
Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kirepülnek
bizonyos hogy a költő vagy épit magának valamit ami-
ben kedve telik
vagy bátran elmehet szivarvégszedőnek
Madách Imre: A fecskéről
Onnan hozta e dalt egy dalos madárka,
Meglesém, hogy nyári éjjel énekelte,
Bár zománca eltünt, amint átfordítám
A költőietlen emberi beszédre.
Madách Imre: A halál költészete
Mit is szülhetne nagyszerűt, költőit
Az élet, költőietlen korcs maga,
Kalmár lelkének bélyegét hordozza
Átok gyanánt minden, mit alkota.
Nagy László: A forró szél imádata
Oroszlánfejű tündér, zengeted vérem szobáit,
mikor a város zöld öve sorvadni kezd a hőben,
mikor sóhajtva kifakul minden torony,
a vityiló kátránypapír-födele pörge levél,
s kehes lovak zihálnak begyémántozva legyekkel,
Nagy László: Hegyi beszéd
s tudok a mészről is igazat
hallom a sorsban zúgni a
kalcium-hidroxid himnuszát
Nagy László: Bartók és a ragadozók
A szívdöglesztő álarcokat zenéje acélujjaival tépi le.
Nagy László: Zuzmara
Micsoda sóhaj dermedt rá a
tetőcserépre, ecetfára,
csillére, dúcra, drótkötélre,
vaslándzsás villakerítésre?
Pilinszky János: Szent lator
Akkorra már belepték a legyek
túl az agónián
túl a tetanuszon,
és messze túl szögeken, sebeken
se tárgy, se test
nyilvánosan
között
se ácsorgás
(behorpadt szentségtartó),
se röpülés
barát,
barátság mindörökre.
Radnóti Miklós: Eső esik. Fölszárad...
A sarkon túl egy illatszerárus árul,
a hitvesét is ismerem szagárul.
Elődje vén volt már. Meghalt. S mint bárki mást,
csak elfeledték. Akár a gyökvonást.
Romhányi József: Egy szú végrendelete
Végül az anyósom. - Megérdemli nagyon:
rá a vadonatúj, szép csőbútort hagyom.
Romhányi József: Kukac-sors
Rágódott rég egy kérdésen a földigiliszta:
Mért utálja õt az ember, hiszen olyan tiszta?
Tóth Árpád: Vers az orosz importról
Hát kapunk majd nyári zakónkra prémet,
A krémesünkre orosz cipőkrémet.
Kapunk a levesünkbe kancsukákat, (*)
Nőstény potykákat s kövér kan csukákat.
És hoznak be, majd meglátja kegyed,
Retket, répát s orosz kenyérjegyet,
Vajda János: A városligetben
Tán a vagyontul függ itt minden,
Hogy amivel bírsz, mennyit ér?
A telekkönyv itt szíveinkben;
A fő, hogy abba mennyi tér?
Weöres Sándor: Diáknotesz
Fáj, hogy a rím meghal. A drága
beteg halotthalovány, hiába,
nincsen segítség, körme kékül
és tapadósak fakó ujjai.
És a vers se jár lábakon már
- a háborúban amputálták -
repülőgépre ül
és repül:
táv-kendőzte
kicsi pont.
Vajon eléri-e még a Földet?
(*) Ez is egy költőitlen szó, előfordul még Faludy György egyik versében, (ezt most nem idézem) és az alábbiakban:
Petőfi Sándor: A konzervatívok
Még van idõ, még van idõ,
Forduljunk vissza szépen,
Jobb otthon, sokkal jobb leszen
Kemence közelében;
Inkább hátunkra kancsukát,
Mint kezeinkbe kardokat,
Jertek haza, a kancsuka
Csak sebesít, de öl a kard."
Reviczky Gyula: A jegesmedve
A jegesmedve s az oroszlán
Most egymással farkasszemeznek.
Közös prédát les mind a kettõ,
S szomjazva vért, egyik sem enged.
Az egyik délszak dús királya,
A másik lomha jéglakó.
Birodalmában mind a kettõ
Erõs, le nem igázható.
Hej! Ha ezek majd összekapnak,
Az lesz az igazi mulatság.
Harcolni fog az ész, müveltség,
S Szibéria, kancsuka, vadság.
Az egyik oldalon a törvény,
S a szellem, a világverõ;
A másik oldalon a rabság,
A tömeg és a nyers erõ.
