Arany János: A sárkány
... a mi sárkányunk tolá
A madzagot fel és alá,
Néha lecsap, néha pedig
Ugyan nekirugaszkodik.
Elannyira, hogy a zsineg
Szökéseit nem bírja meg, -
S amely eddig röptét feszíté,
Eget a földdel közvetíté,
Most elszakad
A kötelék
És ő szabad!
"Övé az ég."
Babits Mihály: LAODAMEIA
... És jött a déli szél
Euboia földjét jobbra, Sepias fokot
baloldalon vígan kerülte víg hajónk
s tavaszt lehétől vásznunk boldogan dagadt.
Áprily Lajos: Nagy fehér felhő
A hegy mögül szállt fel havas-fehére,
lengett lebegve és hullámosan.
De szél jött és felszáguldott az égre,
nem komoran, de heroikusan.
Faludy György: Arab mezőn*, az Őszi harmat után-ban
... a szürkülő és rest ég
alatt egy ügynek hordoztam keresztjét,
baljós csillag fényén, mely nem igért
reményt, az érc-fejükkel égigért
árnyak között az árnyakkal vivódva,
mint szélmalom-lidércek Don Quijoteja,
ó, büszkén vallom, nem restellem én,
s ha most születnék, újra kezdeném,
* Változatok az Emlékkönyv a rőt Bizáncról és a Versek c. netes dokumentumokban.
Füst Milán: Panasz
Oh végtelen e lét és tárgytalan!
S akármit mondanék, hatástalan! S ha átkozódom is, vagy ráznám ökleim,
Ordítanék, hogy megbomoljatok... mindez hiába van!
S ha majdan olvadott tűzcsepp gyanánt lehullok fenn a lázas firmamentumon...
Ti mit tehettek arról is? ti nép! álomszuszékok, tisztességesek!
Gergely Ágnes: Credo
... a körkörös
mozgásban énünk folytonosan vonallá
testesült háromszöge: Kiindulópont, Végpont,
Akadály, bárhonnét néztem, bármiféle
szerkezetből, a meg- és feloldhatatlan
elrendezés, mint a kaleidoszkopikus
gyermekjátékban, mindig idetérült,
Hervay Gizella: ÉNEKLŐ KUKORICÁS
...
éneklő kukoricatábla térdepel
a dombtetőn. De nincs bocsánat:
ösvény hasítja, szél szikkasztja, földre veri,
messzi tájról, távoli időkből
rozsdaszín kupolák zengése alázatra neveli.
Kétségbeesetten kergetőznek az erek a kukoricaleveleken,
párhuzamosan kering bennük az áhítat,
s a csúcsban összeszalad,
mámorosan az égre bököd,
majd összetöpörödik, s a földre mutat.
Jékely Zoltán: Kirándulás
Mert álomügyekben is ugyanazzal
a gyermekkori kettősséggel, ősi
szét-nem-válhatósággal szerepeltünk,
amellyel egyszer, kisgyermekkorunkban,
megúsztuk a szénapadlás kalandját,
mikor-is ő, bátyját már elveszettnek
tartván, a szénaeregető lyukba
rögtön utánam ugrott vakmerően,
hogy a borzasztó fekete gödörben
azonnal együtt pusztuljon velem…
Juhász Gyula: Fotografiák
Ím itten egy régi daguerrotip kép:
Petőfi a pipával, Debrecenben,
Magasztos és dicső költői inség.
Egy másikon széljárta köpenyegben
Búcsúzik a szegény szülői háztól.
E képeken oly sokszor elmerengtem.
Reviczky Gyula: Heliofóbok
Csak bántsatok! Csak üssetek!
Fölveszem én büszkén a harcot,
Jobban gyötörnek engemet
Mosolygó farizeusarczok. *
A Reviczky Gyula művei-ben c-vel, a Reviczky Gyula összes költeménye c. netes dokumentumban cz-vel van írva.
Romhányi József: A RÓKA ÉS A HOLLÓ
ÖTÖDIK VARIÁCIÓ
Fenn a hollócsőrben egy szép kicsi kvargli.
Gondolta a róka, jó lesz kicsikarni.
S bár az aesopusi helyzet elétárult,
csak felnézett szótlan, ácsorgott és bámult.
Bámult sóvár szemmel, csendben, pedig tudta,
ravasz hízelgéssel könnyen sajthoz jutna.
A holló csak várt, várt odafenn a hársfán,
szeme kérdőn függött mesebeli társán.
Mért hallgat a holló? Mért nem szól a róka,
holott más a szokás kétezer év óta?
A róka néma volt, a holló meg süket.
- Kérem elnézésüket...
Szabó Lőrinc: Automobilversenyen
Az a vonal, óh, hogy repült!
– Én csak kivülről s messzi néztem,
mégis, a táj, amerre néztem
s egész lelkem vele repült,
Szilágyi Domokos: BÁJZENGZET-KOSZORÚ
Ámbátor, ha akadékoskodó elmék
hibai karakterisztikumokat kerestek volna ezirányú
feddhetetlen működésében:
csituljanak mostanság ők,
és kussoljanak riadtan,
tárgy terelődvén alkotói
s fordítmányozói működelmére,
melynek soratlan során
oly örökletes értékű műk származának
agyi spermáiból,
miként példának okáért
egynémely Klassz Ykusok műveinek átültetvényezése
a Mester ékes nyelvezetére,
Tóth Árpád: LIBAKERTI ALBERT DALA NIZZÁBÓL
... mert
Nizzába már elspekulálták
Előlem a finom telkeket,
S kissé sérti bankári lelkemet
Az ilyen becstelen konkurrencia.
Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem, első ének
102.
Mint eget az fölyhő, ellepte az földet
Az sok roppant sereg és idegen nemzet.
Még meg nem számláltuk asiai népet,
Sem europai hadakozó sereget.