Akkor hát legyen
Látom, nem nagy itt a mozgolódás. Bizonyára a kedves alkotó-társaknak elment a kedve, vagy talán már találtak kiadót maguknak?
Szóval hosszú időn keresztül amolyan iróasztalnak dolgozó irodalmi segédmunkás voltam. Próbálkoztam pályázatokkal, volt amin díjat is nyertem, de a kiadásra vonatkozó ajánlatok egyre csak késtek. No, gondoltam, magad uram, ha másként nem megy (és miért is menne)!
Letöltöttem a magyar kiadók teljes listáját, és tematikájuk alapján bemutatkozó levelet, valamint szinopszist, regényrészletet küldtem mintegy 40-50 kiadónak. Nem vártam fergeteges sikert, de az eredmény mégis meglepett.
A kiadók több mint fele még csak nem is válaszolt. Néhányuk közölte, hogy ők saját alkotógárdával dolgoznak, azaz mást nem fogadnak be maguk közé.
Néhány válasz biztatott, és ide-meg oda irányított, magyarán leráztak magukról.
Egyetlen kiadó volt, akinek szerkesztője érdeklődött, igaz nem a küldött regény iránt, hanem a felsorolt terveim között szereplő kalandregény iránt.
Nos, ezt három hónap alatt megírtam (napi 8-10 óra munkával), és kiadták.
Ezzel azonban nincs vége, mert most jön a fekete leves.
Ez a kiadó - aki úgy tájékoztatott, hogy a nagy forgalmazókkal, üzletláncokkal (Libri, Líra és Lant stb.) áll kapcsolatban - végül is a saját házaló ügynökeivel terítette a könyvemet, s az ilymódon nem került könyvesboltokba. Mivel itt "átvertek", nem tartom etikátlannak, hogy ide írjam a nevét: a debreceni Tóth Kiadóról van szó. (Meg kell jegyeznem, hogy a szerződéses honoráriumot becsülettel kifizették.)
S ha már a pénznél vagyunk, hagy írjak erről is. Megkérdezték, mennyit kérek a 207 oldalas regényért. Mivel fogalmam sem volt, mit kóstál egy ilyen alkotás, elkezdtem számolni. Három hónap napi 8 órával, az annyi mint annyi, óradíjammal szorozva (igen alacsony volt akkor egy általános iskolában), az ennyi meg ennyi. Szó sem lehet róla!-válaszolták, ennyit fizetnek pl. Nemerének, aki ugye mégis csak országosan ismert író. No, megállapodtunk az összegnek valamivel kevesebb, mint a felében. (Kiszámoltam, az óradíjam így nem érte el az 1000.- forintot. Ennyiért egy cigány meg sem fogja az ásót, he fel akarom ásatni a kertet.) Ez tökéletes irodalmi rabszolgamunka. De a regényemet megjelentették, valamennyi biztos fogyott is belőle, csak én nem értem el a célomat, hogy valamennyire is ismertté váljak. Mert ugye ez azért kellene a továbblépéshez.
Hát így történt.
Van mégegy történetem a novumVerlag kiadóval, akin azért akadt meg a szemem, mert osztrák kiadó, és német, meg svájci piacra is dolgozik. Hát elküldtem nekik a Lucrezia Borgia éltéről szóló regényemet. Ó, megfelel, válaszolta az ítész - mert azért pro forma valamilyen színvonalbeli mércéjük is van - meg is jelentetik ilyen és ilyen paraméterekkel, csak a kiadáshoz járuljak hozzá egy egyszeri összeggel. És itt egy hatszámjegyű összeg szerepelt, körülbelül a nyomdai költségek 80-90 százaléka (mert időközben azért tájékozódtam). Közölték hol mindenhol fogják forgalmazni, de egy róluk szóló blogban - több is van, keressen rá aki akar - azt olvastam, hogy kiadásukból még egy könyvet sem látott könyvesboltokban. De az én problémám nem is ez volt. Megírtam nekik, hogy itt én vagyok az, aki letesz egy produktumot az asztalra, én dolgoztam, és én is várom a munkám ellenértékét. Nem pedig én akarok fizetni. (Persze, szép táblázatban elém tárták, hogy amennyiben elfogy az ennyi meg ennyi könyv, hány százezer, meg millió fogja ütni a markomat. Ha... ha... hahaha!)
Nos, ezek eddigi tapasztalataim, most egy többé-kevésbé korrekt pesti kiadónak írok útikönyveket, mert erre van igény, mondták ők, illetve ezt el lehet adni. Persze bagóért dolgozom, és a megjelenés is esetleges, a piaci helyzettől függ.
Sajnálom, hogy szebbel-jobbal nem szolgálhatok, úgy néz ki ez a helyzet most országosan.
Azért ne veszítsétek el a reményt, én is így teszek.