Küldetéses Gyermekek: Autisták és Indigók

dreamaya

Kitiltott (BANned)

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Befejeződött az első évi terepmunka a tibeti kolostorban


Hazafelé tartanak azok az önkéntes építészek, akik Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) keletkutató, a tibetológia tudományának megalapozója egykori lakóhelyének, a nyugat-tibeti (India) zanglai kolostornak az állagmegóvását végezték.


<!-- ARTICLE BAL HASÁB -->

Köszönöm, hogy feltetted ezt a hírt.kiss

 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
"Akkor leszel boldog, ha nem személyekben, hanem feladatokban fogsz gondolkodni. Olyan feladatokban, amelyekkel saját és mások életét elviselhetőbbé tudod tenni. Nem nagy dolgokra gondolok, de azokra a dolgokra feltétlenül, amelyeket nap mint nap kikerülhetetlenül meg kell tenned! Nem mindegy, hogy mit teszel, és nem mindegy, hogy hogyan teszed! A reggeli párbeszédima pont arra való, hogy feladataidat elém hozd, Általam felfűtsd azzal a benső erővel, amely értelmessé, békét adóvá teszi cselekedeteidet. Amely feladatot nem tudsz Velem, Jézussal felizzítani a szívedben, azt ne tedd meg! A boldogság elsősorban látás kérdése, és ha engeded, hogy megtanítsalak az Én szememmel látni, akkor egyre több dologban fogod felismerni jelenlétemet, és egyre több olyan dolog lesz, amiben felismered azt, hogy ott nem vagyok, nem lehetek jelen, ezért el fogod kerülni azt a világot, ahol ki akarnak használni. A bűnrészesség vállalása mindig lélekromboló hatású annak is, aki kihasználja a másikat, és annak is, aki félelemből hagyja, hogy kihasználják. A világban való érvényesülés pont e beteg lelkületre épül, mert minden érdekkapcsolat arra való, hogy kihasználja a másikat."

Jézus - A Hang: 4750/2

<!--
Jézus - A Hang: 3066

--><!--
3. RÉSZ-CÍM
szöveg(Hang - 2/100)
-->

Nagyon sajnálom Sangviát. Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan ragadja el a halál. Annak ellenére, hogy tudom, hogy csak a maradóknak fájó, a távozónak öröm. A lélek hazavágyik az Istenhez. Az Isten áldását, irgalmát, és nagy-nagy szeretetét kérem, és kívánom néki.
Rengeteg szeretettel Erzsi.kiss
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Szép, és vidám napot kívánok néktek!
Sok szeretettel Erzsi.kiss


"PÁRBESZÉDIMA mindig lehetséges. Az viszont, hogy másoknak megfelelő tanácsot tudjak adni általad, csak akkor lehetséges, ha a magad részéről mindent megtettél, hogy Engem jól megismerj. Csak annak tudom karizmává finomítani a benne megszólaló hangomat, aki e téren képességei határához ért. Vagyis mindent megtett, amit megtehetett.
Tehát, aki olyan alázatos tanítványommá vált, hogy mindent képes vállalni Értem, s ugyanakkor nyitott arra, hogy állandóan tanuljon ne csak Tőlem, hanem RÓLAM is másoktól, az remélheti, hogy a Velem való állapotszerű kapcsolat prófétává avatja őt, vagyis bármikor szólhatok rajta keresztül.
Meg kell azonban mondanom, hogy prófétáim magukra vonatkozóan nem szoktak soha kérdezni Engem. Nem, mert számukra nem érdekes, hogy mi lesz velük. Nem, mert tudják, hogy csak az történhet velük, ami prófétai szerepük beteljesítéséhez szükséges.
Prófétáim akkor beszélnek Velem, amikor akarnak, és Én is akkor szólok hozzájuk, amikor akarok. Prófétáim nem rajonganak, nem törik magukat azért, hogy szóljak hozzájuk! Nem, mert tudják, hogy annak mindig az lesz a következménye, hogy rajtuk csattan az ostor. De ha szólok, akkor hallgatnak Rám. Tudják, hogy Én is mindig hallgatok rájuk, ha szólnak Hozzám!
A PÁRBESZÉDIMÁT mindenkinek ajánlom! Velem mindig tudsz úgy beszélni, ha akarsz, hogy az téged épít, buzdít és vigasztal!"
Jézus - A Hang: 1536/2

 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Jóéjszakát, nyugodalmas szép álmokat!
Sok szeretettel Erzsi.kiss

"A párbeszédimában őrangyaloddal is beszélhetsz. Sajnos, fogalmatok sincs, hogy milyen kincs birtokában vagytok a párbeszédima által! Az egész mennyország nyitva van számotokra, ha Engem, Jézust, beengedtetek magatokba! Minden olyan gondolat, amely épít, buzdít, vigasztal benneteket, tehát minden olyan gondolat, amelynek Atyám a forrása, azon az égi lényen át jut hozzátok, akit megszólíttok. Magatokat szegényítitek lelkileg, ha ezt nem hiszitek el. És ez a lelki szegényítés egyáltalán nem az a lelki szegénység, amit boldogítónak mondottam! Mert a boldogító lelki szegénység az, amikor valaki lelkiismerete szerint szegényíti magát. Az a lelki szegénység viszont, amelyet a párbeszédimának el nem fogadása okoz bennetek, pontosan az ellenkezőjét, tehát boldogtalanságotokat eredményezi. "Az igaz a hitből él!" Így is fogalmazhatom: A boldog a hitből él! Nem is lehet boldog senki hit nélkül, ha a boldogság alatt nem a bódultságot érti, hanem a szívbékét!"
Jézus - A Hang: 2422



 

dreamaya

Kitiltott (BANned)
E. Isenhour: Add tovább

Ha van valamid, ami jó,
Ami barátaiddal megosztható,
Legyen bár csak egy apróság,
Hozhatja Isten áldását.
Add tovább.

Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám,
De segít megharcolni egy - egy csatát.
Lehet, hogy egy könyv, mely érdekes,
Egy kép, vagy pillantás, mely kellemes.
Add tovább.

Ne feledd a másik fájdalmát.
Te kell, hogy segítsd az úton tovább,
Egy kedves szó, vagy egy mosoly
Áldás lehet a másikban.
Add tovább.

Ha tudsz egy kedves történetet,
Vagy hallottál az utcán jó híreket,
Vagy jó könyvet rejt a szobád
Mely segít elűzni a másik bánatát.
Add tovább.

Ne légy önző a szívedben,
De viselkedj a legnemesebben.
Tedd a közösbe kenyered,
Hogy társaid is egyenek.
Add tovább.

Ha Isten meghallgatta imád,
S az égből áldást küldött le rád.
Ne tartsd meg csak magadnak,
Még mások sírnak, jajgatnak.
Add tovább.

 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
E. Isenhour: Add tovább


Ha van valamid, ami jó,
Ami barátaiddal megosztható,
Legyen bár csak egy apróság,
Hozhatja Isten áldását.
Add tovább.

Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám,
De segít megharcolni egy - egy csatát.
Lehet, hogy egy könyv, mely érdekes,
Egy kép, vagy pillantás, mely kellemes.
Add tovább.

Ne feledd a másik fájdalmát.
Te kell, hogy segítsd az úton tovább,
Egy kedves szó, vagy egy mosoly
Áldás lehet a másikban.
Add tovább.

Ha tudsz egy kedves történetet,
Vagy hallottál az utcán jó híreket,
Vagy jó könyvet rejt a szobád
Mely segít elűzni a másik bánatát.
Add tovább.

Ne légy önző a szívedben,
De viselkedj a legnemesebben.
Tedd a közösbe kenyered,
Hogy társaid is egyenek.
Add tovább.

Ha Isten meghallgatta imád,
S az égből áldást küldött le rád.
Ne tartsd meg csak magadnak,
Még mások sírnak, jajgatnak.
Add tovább.



Köszönöm ezt a találó, csodaszép verset.
Jóreggelt, és vidám, csodás napot kívánok néked!
Sok szeretettel Erzsi.kiss

 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Jóéjszakát, szép álmokat kívánok.
Sok szeretettel Erzsi.kiss


"Én örömmel szólok hozzád bármikor, s ez sokkal egyszerűbben, közvetlenül is megoldható, és mindenekelőtt sokkal gyakrabban. Nem szükséges, hogy médiumomon keresztül juttasd el Hozzám a mondanivalódat, a párbeszédima mindig rendelkezésedre áll, ha beszélgetni akarsz Velem (lásd részletesen a HANG 1. kötetében). És az akkor működik, amikor te akarod, és Én annyiszor szólok hozzád, ahányszor csak te akarod, s mindig bensőségesen, személyre szólóan, aktuálisan, mindig igazi szívbékét, igazi boldogságot felkínálva. Testvérkém, kérlek, élj ezzel a lehetőséggel, adj nagyon sok alkalmat Nekem arra, hogy szólhassak hozzád, és mondj el te is Nekem mindent: örömödet, bánatodat, gondodat, és Én mindig megvigasztallak, megenyhítelek, ill. örömödben veled örülök. Így is legyünk egyek! Minimum kétszer mindennap várlak: a reggeli imádban szeretném veled megbeszélni aznapi teendőidet, s azok hogyanját, mikéntjét, az estiben pedig szeretném veled együtt elkészíteni a számvetést az elmúlt napról. Ez legyen mindig a legkevesebb, maximum nincs, minél több, annál jobb, ha nem megy át pótcselekvésbe, vagyis nem a gyakorlati szeretet helyett beszélgetsz Velem. De ha Velem beszélgetsz, erre nemigen kerülhet sor, mert időben figyelmeztetlek. Várlak hát, beszélgessünk sokszor, sokat! Természetesen hasonló módon felveheted a kapcsolatot őrangyaloddal, más angyalokkal, szentekkel, Anyámmal, s mindenkivel, aki az Én Országomban él. Édesanyádhoz is eljut mondandód közvetlenül is, ha imában elmondod a neki szánt üzenetet, akkor is, ha ő nem szólhat hozzád. Őrangyalod gondoskodik róla, hiszen a szeretet mondatja veled, s ő mindenben lelkesen segít, ami által nő benned a szeretet. Kérd gyakran őrangyalod segítségét, adj neki sokkal több lehetőséget arra, hogy szolgáljon téged!"
Jézus - A Hang: 2581
 
Oldal tetejére