Kedvenc filmem

nagysuhi

Állandó Tag
Állandó Tag
Avatar 3D - nem gondoltam volna, hogy ennyit fejlődhet a technika, nekem a 3D eddig az elmosódott kék-piros foltokat jelentette
 

mammut

Állandó Tag
Állandó Tag
Még egy kis pánik

A maffia egyik legfélelmetesebb főnöke mostanában csak fel-alá sétálgat, mosolyog és régi musicalrészleteket énekelget. A fegyőrök nem tudják mire vélni a változást - merthogy Paul Vitti börtönben van: ha viszont kiderül, hogy belebolondult a magánzárkába, kiereszthetik. Persze azzal a feltétellel, hogy egykori pszichológusa, Ben Sobel felügyeli gyógyulását és a civil társadalomba való beilleszkedését. Ben természetesen hallani sem akar a feladatról. Egyrészt maga is lelki beteg. Másrészt fél a feleségétől, aki sosem szerette a maffiózókat a ház körül. Harmadrészt nem hisz a megőrülés-mesében, és képtelenségnek tartja, hogy Vittit rá lehessen venni bármilyen munkára, amihez nincs szükség revolverre, verőlegényekre vagy kasszafúróra. Vitti azonban mégis beállít, és miközben folytatja a régi életét, úgy tesz, mintha kezdene helyette egy másikat. Ha egykori tettestársai nem jönnének olyan gyakran látogatóba, el is hihetnénk, hogy egy tévétársaságnál lett a maffiás filmek tanácsadója.
 
Casino Nagymenők,Fedőneve:Donie Brasco


Gengszter filmek,mind a három a Cosa Nostra tevékenségét ábrázolja,az első kettő a bűnözők szemszögéből,a harmadik pedig egy titkosügynökélete által a bűnüldözők táborát is bemutatja,mindhárom igaz történeten alapul.
 

RaveAir

Állandó Tag
Állandó Tag
Erős közhelynek tűnhet A gyűrűk ura és Star Wars filmek felhozása, a maguk egyedi atmoszférájával és világával. Azonban ezek olyan alkotások, a miket szinte bármikor elő tudok venni és meg tudok nézni.

Ha a tavalyi évről kellene választanám, akkor Watchmen (Az őrzők) című mozit emelném ki. Az eddig legjobban sikerült képregényfeldolgozás.
 

rgranc

Állandó Tag
Állandó Tag
Hú. Sok kedvenc film van. De azok, amelyeket legtöbbször újranéztem:
Forrest Gump, A remény rabjai (The Shawshank Redemption), Schindler listája, A Mátrix, A sötét lovag...
 
Oldal tetejére