Keresztenyzene ,vers, hit, Biblia

kata53

Állandó Tag
Állandó Tag

4959801.gif


Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből<o></o>



ISTEN ODAADJA MAGÁT<o></o>

"Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta" (Jn 3,16).<o></o>
A megváltás nemcsak a bűntől való szabadulás vagy a személyes szentség megtapasztalása; Isten azért váltott meg, hogy teljesen megszabadítson önmagunktól a vele való egység érdekében. A megváltás felőli tapasztalatom a bűn alóli szabadulás és a személyes megszentelődés körül forog. Pedig megváltottnak lenni azt jelenti, hogy Isten Szelleme összekapcsolt engem Isten személyével. A váltság által áthat engem valami, ami végtelenül nagyobb önmagamnál: Isten odaadása vesz körül.<o></o>
Ha úgy gondoljuk, hogy a szentség és a megszentelődés hirdetésére kaptunk megbízatást, akkor mellékvágányra futottunk. Isten arra hívott el, hogy Jézus Krisztust hirdessük; Isten megváltott a bűntől és megszentel, ezek az Ő odaadásának csodálatos gyümölcsei.<o></o>
Az átadás nem tudatos hatás elérésére irányuló erőfeszítés, ez számítás lenne. Egész életünk tele van azzal az Egyetlennel, akinek odaszántuk magunkat. Vigyázz, ne beszélj átadásról, ha te magad nem tudod, hogy mi az, és addig nem is tudod meg, amíg meg nem érted a János 3,16-ot, ti. azt, hogy Isten tökéletesen odaadta magát. Átadásunkban úgy adjuk oda magunkat Istennek, mint ahogyan Ő adta magát értünk: minden számítás nélkül. Sohase nézzünk átadásunk következményeire, hiszen életünket egészen Ő tölti be.



<o></o>
Reményik Sándor:<o></o>

Lefelé menet
Máté 17.<o></o>


1<o></o>

„Elváltozék…” Köntöse, mint a hó.
Olyan szép, hogy már-már félelmetes,
Mégis: a hegyen lakni Vele jó.
Maradni: örök fészket rakni volna jó.
De nem lehet. Már sáppad a csoda,
Az út megint a völgybe lehalad.
Jézus a völgyben is Jézus marad.
De jaj nekünk!
Akik a völgybe Vele lemegyünk,
Megszabadított szemű hegy-lakók
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.
Elfelejtjük az elsápadt csodát.
És lenn, a gomolygó völgyi borúban,
Az emberben, a szürke-szomorúban
Nem látjuk többé az Isten fiát. <o></o>

2.<o></o>

Testvérem, társam, embernek fia.
Igaz: a hegyen nem maradhatunk.
Igaz: a völgyben más az alakunk,
Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.
Botránkozásul vagyok neked én
És botránkozásul vagy te nekem,
Mégis: legyen nekünk vigasztalás,
Legyen nekünk elég a kegyelem:
Hogy láttuk egymás fényes arculatját,
Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen. <o></o>

Kolozsvár, 1931. február 22.<o></o>
<o>

</o>
<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Ckata%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:EN-US; mso-fareast-language:EN-US;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";} </style> <![endif]--> A hit hegyén<o></o>
<o></o>
Dicsőséged szent hegyére <o></o>
Vígy magaddal most, Urunk, <o></o>
Ahol hittel Reád nézve <o></o>
Égi fényben láthatunk!<o></o>
Itt még ködbe vész utunk, <o></o>
S körülvesz a kétség éje: <o></o>
Keltsd fel napod, hadd lássunk, <o></o>
Milyen nagy vagy, Királyunk!<o></o>
<o></o>
Segíts, hogy most ébren legyünk, <o></o>
Nem fáradtan, álmosan, <o></o>
De mint Mózes, Illés, nézzünk <o></o>
Örvendve, magasztosan!<o></o>
A hit hegyén, boldogan <o></o>
Oly jó Véled lenni nékünk, <o></o>
Építsünk hajlékot hát, <o></o>
S nézzük Jézus szent arcát!<o></o>
<o></o>
Hallgassuk az Atya szavát: <o></o>
Kedves Fiáról beszél!<o></o>
Nem kell félnünk zord haragját, <o></o>
E szó mostan nem ítél.<o></o>
Ki Fiában hisz, remél, <o></o>
S elfogadja tanítását, <o></o>
Annak adja kegyelmét, <o></o>
S kedveli, mint gyermekét. <o></o>
<o></o>
Atyánk tőlünk azt kívánja, <o></o>
Hogy Fiára hallgassunk. <o></o>
Önmagunkat megtagadva,<o></o>
Néki híven szolgáljunk, <o></o>
Szavához ragaszkodjunk, <o></o>
Mindig az Ő útját járva;<o></o>
Urunk, Igéd hassa át <o></o>
Elménk, szívünk egyaránt! <o></o>
(HH. 144; BGyÉ. 455.)<o></o>
<o></o><o></o><o></o>

<o>


</o>
 

kata53

Állandó Tag
Állandó Tag
4968579.gif




<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Ckata%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><link rel="Edit-Time-Data" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Ckata%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_editdata.mso"><!--[if !mso]> <style> v\:* {behavior:url(#default#VML);} o\:* {behavior:url(#default#VML);} w\:* {behavior:url(#default#VML);} .shape {behavior:url(#default#VML);} </style> <![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} h1 {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; mso-outline-level:1; font-size:24.0pt; font-family:"Times New Roman"; font-weight:bold;} p {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";} </style> <![endif]--> NAPI ÁHÍTAT
<!--[if !supportLineBreakNewLine]-->
<!--[endif]--><o></o>
ENGEDELMESSÉG<o></o>

"Akinek odaszánjátok magatokat szolgául az engedelmességre, annak vagytok szolgái" (Róm 6,26).<o></o>
Ha meg akarom vizsgálni, hogy melyik hatalom uralkodik rajtam, akkor mindenekelőtt azzal a kellemetlen ténnyel kell szembenéznem, hogy én magam vagyok felelős azért, hogy ki uralkodik rajtam. Ha önmagamnak vagyok rabszolgája, csak magamat hibáztathatom érte; akkor a múltban valamikor behódoltam önmagamnak. Hasonlóképpen ha Istennek engedelmeskedem, ezt azért teszem, mert megadtam magam neki.<o></o>
Ha gyermekkorodban az önzésnek engedsz, rájössz, hogy nincs ennél bilincsbeverőbb zsarnokság a földön. Az embernek nincs hatalma arra, hogy széttörje az így létrejött hajlamok bilincseit. Csak egy másodpercig engedj egy kívánságnak (emlékezz csak rá, mi a kívánság: "Ezt azonnal meg kell kapnom" - akár testi, akár gondolati kívánság is az) - és bár meggyűlölöd magad azért, hogy engedtél, mégis megkötözött rabszolgája vagy annak a kívánságnak. Nincs emberi hatalom, amely megszabadíthatna! Csak egy útja van a szabadulásnak: Jézus Krisztus váltsága! Teljes alázattal át kell adnod magad annak az egy valakinek, aki meg tudja törni ezt a feletted uralkodó hatalmat. Felkent engem, ...hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek" (Ézs 61,1).<o></o>
Megfigyelheted ezt a legkisebb, szinte nevetségesnek látszó dolgokban is. "Ó én akkor hagyom abba ezt a szokást, amikor akarom." Nem tudod abbahagyni, mert készakarva engedtél neki. Könnyű elénekelni, hogy "Ő széttöri rabbilincsünk", de lehet, hogy ugyanakkor önmagadhoz kötött rabszolgaéletet élsz. Az emberi élet rabszolgaságának minden formáját egyedül Jézus Krisztus tudja összetörni, ha meghódolsz előtte.<o></o>
<hr align="center" color="red" size="1" width="100%" noshade="noshade">
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből<o></o>
<o></o><o></o>



<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Ckata%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:EN-US; mso-fareast-language:EN-US;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";} </style> <![endif]--> Itt lenni, ó, mily jó! <o></o>
<o></o>
Itt lenni, ó, mily jó nekünk, <o></o>
Tevéled, áldott Mesterünk,<o></o>
A megdicsőülés hegyén, <o></o>
Hol minden csodás, tiszta fény!<o></o>
Itt Mózes áll törvényeden, <o></o>
Ott Illés, ki a Hóreben,<o></o>
Hallotta meg az égen át <o></o>
Az Úr halk és szelíd szavát.
<o></o>
<o></o>
Itt lenni, ó, mily jó nekünk, <o></o>
Tevéled, áldott Mesterünk, <o></o>
Hol minden földit elfeled <o></o>
A szív, és örvendez Neked.<o></o>
Át messzetűnő tájakon <o></o>
Lelkünk repül sasszárnyakon,<o></o>
Hogy Nálad leljen pihenőt, <o></o>
Ki Úr vagy mindenek fölött!<o></o>
<o>

</o>
Itt lenni, ó, mily jó nekünk, <o></o>
Tevéled, áldott Mesterünk,<o></o>
Hol fényben láttatod magad, <o></o>
Ó, hadd csodáljuk arcodat!<o></o>
Hermon hegyén, mi égig ér, <o></o>
Nincs hó, mi lenne oly fehér, <o></o>
Ha üdvöm megtalálhatom, <o></o>
Orcád örökre láthatom.<o></o>
<o>

</o>
Itt lenni, ó, mily jó nekünk, <o></o>
Tevéled, áldott Mesterünk,<o></o>
Az éj homálya átölel, <o></o>
A messze ég most oly közel!<o></o>
Ó, halld az Úrnak szózatát! <o></o>
Azért küldötte el Fiát,<o></o>
Hogy meghajolj a Szent előtt, <o></o>
S figyelmes füllel hallgasd Őt! <o></o>
(HH. 327; BGyÉ. 153.)<o></o>
<o></o>
<o></o><o></o>


lammetjes.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
picture.php



A mai nap igéi



Az ÚR szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is; azokkal, akik megtartják szövetségét, és törődnek rendelkezéseinek teljesítésével. (Zsolt 103,17-18)
Maradjatok meg a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok. (Kol 1,23)
Olvasmányok: Gal 2,16-21 és Lk 19,11-27
<HR align=center width="70%">
Lelki útravaló a mai napra
<CENTER>Szombat

Példát adott!
</CENTER>


Hiszen a Krisztus is szenvedett érettetek, nektek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek.
Péter első levele 2, 21.

Ha szíved a Krisztusban megerősödött s a bűn ellenségévé vált, - szeretetből, nem pedig büntetéstől való félelemből, akkor immár a Krisztus szenvedését tekintsd példaképnek is. Ha fájdalom vagy betegség nehezedik rád, gondolj arra, hogy milyen elenyésző semmiség ez Krisztus töviskoronájához és szegeihez képest. Ha olyasmit kell tenned, vagy eltűrnöd, ami ellenedre van, gondolj arra, hogy hurcolták ide-oda az elfogott és megkötözött Krisztust. Ha kevélység kísért, lásd meg, hogyan csúfolták ki és vetették latrokkal egysorba Uradat. Ha tisztátalan vágy akar megejteni, gondold meg, mint korbácsolták össze és verték át Krisztus gyenge testét. Ha gyűlölet s irigység szorongat vagy bosszúra vágyol, ne feledd, hogy könyörgött könnyek között érted s minden ellenségéért a Krisztus, akinek pedig elég oka lett volna a bosszúra. Valahányszor testi-lelki baj és nyomorúság keserít, így erősítsd a szívedet: Ej hát mért ne tűrnék el egy kevés szenvedést, mikor az én Uram a Gecsemáne-kertben gyötrődő kínjában vért verejtékezett? Lusta és gyalázatos szolga az, aki heverni szeretne, mikor Ura haláltusát vív.


Add látnom sebeidet,
Kínos fájdalmidat
Megverettetésedet,
Gyaláztatásidat
Csúf töviskoronádat
S más szenvedésedet,
Megváltó nagy munkádat
S minden érdemedet.

picture.php
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
picture.php



Szombat [2009.03.14.] Légy hitben élő, istenfélő!


2009.03.14. 00:03 Andreas

*MINDEN NAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 ÚTMUTATÓ IGE, 3 FORDÍTÁSBAN

http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato
<TABLE class=smtxt style="MARGIN-BOTTOM: 10px" cellSpacing=0 cellPadding=1 width="100%" border=0><TBODY><TR bgColor=#ffffff><TD style="BORDER-BOTTOM: #eeeeee 1px dotted" align=left>- Szombat [2009.03.14.]


</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #eeeeee 1px dotted" align=right> </TD></TR><TR><TD align=left colSpan=2><TABLE style="BORDER-COLLAPSE: collapse" borderColor=#111111 cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top align=left width="2%" bgColor=#ffffff rowSpan=10>


</TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2> </TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2> </TD><TD vAlign=top align=left width="2%" bgColor=#ffffff rowSpan=10> </TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2>
Zsolt 103,17-18
</TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2>
Kol 1,23

</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4> </TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>De az ÚR szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is; azokkal, akik megtartják szövetségét, és törődnek rendelkezéseinek teljesítésével.
</TD><TD vAlign=top align=left width="3%" bgColor=#ffffff colSpan=2>
</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem. Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház.</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4> </TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>De az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain;Azokon, a kik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék.
</TD><TD vAlign=top align=left width="4%" bgColor=#ffffff colSpan=2>
</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan és erősen, és el nem távoztok az evangyéliom reménységétől, a melyet hallottatok, a mely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt; a melynek lettem én, Pál, szolgájává. </TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4> </TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Ám az Úr kegyelme mindörökre az igazakkal van, és igazságossága fiaik fiaival. Azokkal, akik hívek szövetségéhez, akik vigyáznak, hogy törvényei szerint éljenek.
</TD><TD vAlign=top align=left width="4%" bgColor=#ffffff colSpan=2>
</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Csak álljatok szilárdan és rendületlenül a hitben, és ne tántorodjatok el az evangéliumi reménytől, amelyről hallottatok, hiszen minden teremtménynek hirdették az ég alatt, és én, Pál is ennek a szolgája lettem.</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4>

</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4>
Isten az őt félő és szerető embereket körülveszi örökkévaló kegyelmével, csak álljunk meg a hitben szilárdan; tudván kiben hiszünk!
</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>



picture.php
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
picture.php


Elmúlhatatlan élet


<HR width="100%">
"Volt pedig egy beteg, Lázár, Bethániából, Máriának és az o testvérének Mártának falujából. Küldtek azért a testvérek Ohozzá, mondván: Uram, ímé akit szeretsz, beteg. Elmenvén azért Jézus úgy találta, hogy az már négy napja van sírban. Bethánia pedig közel volt Jeruzsálemhez, mintegy tizenöt futamatnyira; És a zsidók közül sokan mentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják oket az o testvérük felol. Márta azért, amint hallja, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária pedig otthon ül. Monda azért Márta Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentol, megadja néked az Isten. Monda néki Jézus: Feltámad a te testvéred. Monda néki Márta: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon. Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is él; És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt? Monda néki: Igen Uram, én hiszem, hogy Te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, aki e világra jövendo." Jn 11,1. 3. 17-27

"Megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot, az evangélium által." 2Tim 1,10
<HR width="100%">

Szeretnénk hálát adni Uram, hogy jöhetünk, semmit nem hozva. Tudod, hogy milyen szegények vagyunk. Nekünk magunknak fogalmunk sincs róla. Kérlek áldj meg minket, hogy Benned életet találjunk, igazi életet. Szólj hozzánk ezen a délelottön és közölj velünk életet Igédben. Ámen.

Az az egy szó, amirol beszélni szeretnék, így hangzik: "élet". "Elmúlhatatlan élet!" A legszebb szó amit ismerünk ez a szó, hogy "élet". Értitek a csengését, milyen csodálatos gazdagság van ebben a szóban?

Egy kislánnyal utaztam egyszer a Balaton felé, aki soha nem látta még a Balatont. Emlékszem, az elso pocsolyát látva Budapest után megkérdezte: ez a Balaton? Mondtam, hogy nem. Aztán a Velencei tóhoz értünk, - ez a Balaton? Megint mondtam, hogy nem. Mikor a Balatonhoz értünk, egy szót nem kérdezett, csak szeme szája elállt és azt mondta: ez a Balaton!

Azt hiszem, így vagyunk az élettel. Sok mindenre gondoljuk, hogy ez az élet. De ha egyszer találkozol az Élettel, nem fogsz kérdezni semmit. Akkor tudod, hogy mindig ezt kerested és mindig erre vágytál. Gyerekkori emlékem jut eszembe, mikor kislány koromban kerékpároztam bele a tavaszba és bennem az volt, hogy élet, élet, élet. Aztán mikor fiatal lány lettem és jött a szerelem, azt hittem, ez az élet. Talán végigéltétek ti is ezeket, amikor a gyermek, vagy fiatal korában az ember azt hiszi, hogy ez az élet. Csak nem elmúlhatatlan élet. Az a nagy élet-igenlés, ami kicsi koromban volt bennem, az a nagy életöröm ami szerelmes koromban volt bennem, mind elmúlt. Nem elmúlhatatlan élet. Biztosan tudjátok, mi az, amikor az ember örül, de jaj csak ma, - holnap talán már nincs belole semmi.

Aztán jött a háború fiatallány koromban és emlékszem, hogy láttam a sebesülteket, halált, éhséget, nyomorúságot, szenvedést és ez volt a kérdésem: ez az élet? Bennetek is biztosan sokszor felmerült már, hogy ez az élet? Ezért érdemes élni, ez élet? Jó volna, ha most elottetek is leperegnének életetek dolgai, eseményei, - hát ez az élet?

Aztán eljött az ido, amikor megláttam a Balatont, amikor hitre jutottam, valóban elállt a lélegzetem. Akkor tudtam, ezt kerestem mindig. Ez az élet! Amikor Jézust megismertem, akkor ébredtem rá, hogy az élet nem valami, hanem valaki. Jézus az élet! Amikor megkaptam buneim bocsánatát, úgy éreztem, hogy most olyan valami történt, - nem érzelem, nemcsak öröm, vagy szeretet, vagy csak tisztaság, vagy súlytalanság állapota, gátlástalanság, hanem egy felszabadult öröm. Tudtam, hogy ami most történt és most bennem van, ez örök. Több az örömnél, szeretetnél, békességnél, több, több. Nem tudom veled megtörtént-e testvér, hogy tudtad: ez élet. Legbelül változott valami. Újra szeretném mondani, az élet nem valami, hanem Valaki. Mindenki valakit keres és amikor Jézust megtalálja, megtalálta Azt, Aki az Élet. Én vagyok az Élet! - mondotta Jézus

Ezt az életet megtaláltad? Mert sokszor nevezünk érzelmeket hitre jutásnak, megértettem valamit, de ez nem az, Aki az Élet. Testvér, akié a Fiú, azé az élet. Jézus sokféleképpen zörget. Emlékeztek a Jelenések könyvére: Az ajtó elott állok és zörgetek. Zörget az élet. Kérdezem: befogadtad Ot? Azt a személyt, aki azt mondja, hogy én vagyok. Amikor a Bibliában Mózest küldte Isten, akkor megmondta, hogy ki küldi: a Vagyok. O a Vagyok. Aki volt, Aki van és Aki eljövendo. Az örök jelen. Ez az élet nem múlik el. Megtérésem után az elso félelmem volt, miután megtaláltam az életet, hogy el fog múlni, mint a gyermekkorom, mint a fiatalkorom múló örömei. Egy pár este nem mertem elaludni, mert jaj, ha felébredek és ez nincs többé. Ha ez is elmúlik, akkor nem tudom tovább folytatni az életemet. Akkor nem tudtam még, hogy ez elmúlhatatlan élet.

Amikor kislány voltam mindig arra gondoltam, csak akkor mennék férjhez, ha találnék valakit, akit minél jobban ismerem, annál jobban szeretem. És aki, bár engem egészen ismer, mégis szeret. Megtaláltam! Ez a Valaki az, aki azt mondja: Én vagyok az Élet.

Nem azt kérdezem toled, volt-e hangulatod, volt-e örömöd, amikor megkaptad a buneid bocsánatát, mert ugye értitek, a halál a bun. A Biblia így mondja: "Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad? A halál fullánkja pedig a bun." (1Kor 15,55-56). Amikor az Úr Jézus vére eltörölte buneimet, amikor kihúzta a fullánkot a szívembol, akkor árasztott el az élet. Ennek több, mint harminc éve és ez az élet tart, mert ez elmúlhatatlan élet.

Nem tudom egy picit értitek-e, mit jelent ez, hogy az élet nem valami, hanem Valaki. Jó volna kicsit csendben lenni, - ott van a szívemben ez a Valaki? Akit talán évekkel ezelott befogadtál, - ott van-e legbelül a csupa nagybetuvel írt ÉLET, amelyik soha el nem múlik. A testi életed elmúlik. "Aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?"

Jézus nemcsak azt mondta, hogy: "Én vagyok az élet", hanem: "Én vagyok a feltámadás és az élet." Tudjuk, hogy mindnyájan halottak voltunk. A Biblia nagyon világosan beszél errol: Holtak voltatok a ti buneitekben. Mi halottan születtünk. Egy másik emlékem a hitre jutásom után, a legjobb barátnomnek írtam ezt a levelet akkor: tudod, hogy mi vagy? Egy járkáló koporsó. Képzelhetitek, hogy felháborodott ezen. Olyan mintha élne, beszél, nevet, járkál és belol egy halott lélek. A Biblia mondja: Lon az ember élo lélekké. Aztán megtörtént a buneset és belül meghalt a lélek. Emberek járnak ezen a világon és bennük a halál. Egy ido után tudja is, hisz hány ember mondja: ezt az életet nem érdemes élni. Mert ez nem élet. Belül a halál.

De akik befogadták Jézust, azoknak hatalmat adott, életet adott. Szeretném ha ez a kérdés mélyen a szívedben maradna: megtörtént ez veled? Az elmúlhatatlan, a halhatatlan élet ott van benned? Megvan a fordítottja ennek. Van olyan ember, akinek testében ott van az élet, de a természetem, a lényem, akaratom, az igazam, a jogaim keményen zárva tartják az életet. Ez a Lázár esete. A koporsó fogva tartotta. Lehet az a helyzeted, hogy benne van az élet, a lényed, természeted koporsójában. Nem jut élethez ami benned van. Mintha azt mondanám, hogy a mag, amelyik ott van a csonthéj mögött: az élet. Egy bezárt helyen ott van, csak éppen nincsen semmi haszna, eredménye, hatása. Be van zárva az élet. Vagy a kiscsirke a tojáshéjban, benne van az élet és nem tud kitörni, valahol belül van.

Aki befogadtad Jézust, nem úgy van-e, hogy nem támadhatott fel, az óemberi természetedben zártan ott van. Hiába határozod el, ígéred, fogadod, döntesz, lehet most újra elhatározod, mindent másképp akarok. Nem megy! Be van zárva az élet. Pedig sokszor talán feszegeti a koporsót, sokszor talán mozdulna benned, de egyszeruen rabságban tartja a tested. Most nem a fizikai emberedet gondolom, az óembered, a természeted, a lényed, aki vagy.

Jézus ma azt akarja megtenni veled, amit Lázárral. Hogy egyszeruen gyozzön az Élet! Az élet elobb-utóbb mindig gyoz. Egy királyno azt mondta: nincs feltámadás. Olyan koporsóba tétetem magam, olyan sziklasírt csináltatok magamnak, hogy onnan nincs aki kihozzon. Aztán egy madár repült arra, egy kis magot a kriptára ejtett. Egy fának a magja volt, ami aztán elkezdett ott csirázni, noni és egyszer csak repedt szét a kripta. Hiába beton, hiába ko, - egy kicsi élet, egy mustármagnyi élet fel tud borítani mindent.

Ha benned van az élet, ha Jézust befogadtad, engedd, hogy felborítson mindent, feszítsen szét mindent. A legnagyobb ero a világon az élet. Benned van Jézus? Lehet, hogy évek óta már feszegeti a természeted, a lényed, a buneid, az igazad, a jogaid koporsóját. Milyen jó volna, ha megtörténhetne a csoda, hogy kitör az élet. Minden zártságból kitör az élet. Úgy szeretném, ha megértenéd azt, amit az Ige mondani akar. Amit neked akar mondani, aki már befogadtad Ot. Hogy az élet, ami benned van, gyoztes élet. Halálon, poklon, síron gyoztes.

Lázár Jézusnak egy szavára elojön. "Lázár, jöjj ki!" Tud-e szólni hozzád ma Jézus? Benned van-e az új élet? Annak mondja ma: ne turjed tovább ezt a rabságot, jöjj ki! Látod Lázár otthagyta a koporsót, a lepleket, mindent ami akadályozta: a gyozelmes élet egyszer csak ott állt. Benned ugyanez a gyozelmes élet van. Hallod a szavát?

János 5-ben így mondja az Ige: "Bizony, bizony mondom néktek, eljön az ido és az most van", - hallod, most van! - "amikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát és akik hallják, élnek. Mert amiként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában."(Jn 5,25-26). Itt van Valaki láthatatlanul, de valóságosan, akinek hatalma van arra, hogy téged most, ma kihívjon a koporsóból. Abból az életbol, amelyik téged is fáraszt már. A vereséges életbol, a természeti életedbol. Hallod a szavát? Akik hallják, élnek. Hallod a szavát legbelül, hogy neked mondja: Lázár jöjj ki!

A feltámadás mindig annyit jelent, hogy valami ott marad. Ott marad sok minden. Akarod-e, hogy a régi természeted, a buneid, a megszokottságaid, minden hulljon le? Ha hallod a szavát, most engedhetsz. Az ido most van! Hallod-e az Úrnak hozzád szóló, téged életre hívó szavát?

Az Ige azt mondja: kijött a halott. Milyen jó volna, ha most mernél hinni ebben a pillanatban. Az a teremto szó, amit Jézus ott mondott a kereszten: "Elvégeztetett!" ennek az alapján van joga arra, hogy akik most hallják a szavát, azok kijöhessenek az életre. Ott marad az ügyes, önigaz, magabiztos, magát szereto, imádó óembered. Ebbol hív ma ki Jézus, ebbol a koporsóból, amiért nem lehet az életed hatással senkire sem.

Kihív téged, - hallod? Ha hallod, akkor az az új élet hallja ott legbelül. Akkor engedj a szónak! Jézus kimondta: "Lázár jöjj ki! És kijött a halott." Ugyanaz a Jézus, aki nem szállt le a keresztrol, aki nem használta hatalmát, aki meghalt a buneidért, de feltámadt megigazulásodért.

Kérdezem, most eloször zörget? Fogadd be Ot az életedbe. Most másodszor zörget? Most azt mondja annak az új életnek, amelyik benned van: Lázár jöjj ki. Engedsz-e az O teremto Igéjének? Azt mondja itt az Ige: "Aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?" O elmúlhatatlan életet hozott, - hiszed-é ezt? Az O életét akarja adni neked, a gyozelmes életet a bun fölött, halál fölött és önmagad fölött. Hiszed-é ezt?

Elolvastuk az egész történetet. Nem kell-e azt mondani az életedre: "Uram, akit szeretsz beteg." Nem ébredtél már rá sokszor, hogy ez az élet beteg élet? Az Úr ma idehozott, hogy kihívjon belole. Életed ott van a halálnak testében. Akarsz-e feltámadni? Azt mondja az Ige: ez az ido most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát és akik hallják, élnek.

Úgy szeretném nektek úgy mondani, ahogy bennem van. Mostanában megújított úgy az Úr, hogy reggel arra ébredek, Istenem, élek. Újra ugyanaz, csak teljesebben, ami a hitre jutásomkor volt. Énekel bennem az élet. Elmúlhatatlan élet. Így írta valamelyik evangélista: ha majd halljátok, hogy meghaltam, ne higgyétek, ez az élet soha meg nem hal.

Körülötted emberek vannak, akik vágynak az életre. A te koporsódtól nem tudnak hozzájutni. Engedd, hogy az Úr ma cselekedjék veled az egyetlen úton, az O Igéjén át. Isten szava életet közöl. Elfogadod-e most Tole?

Imádkozzunk: Uram! Köszönöm azt a napot, amikor megismerhettem az életet. És köszönöm, hogy minden korlátot áttört, mindent ami magamból való megsemmisített, a sírban hagyott az életed. Kérlek segíts, hogy ne vétkezzem az élet ellen. Tudom Úr Jézus, hogy a legsúlyosabb bun amit elkövethetek, ha korlátot szabok a Te életednek. Kérlek áldj meg most minket. Tudod, hogy mit érintett Igéd bennünk. Könyörülj rajtunk, nehogy ellenálljunk, hogy a halál maradjon bennünk és hogy a halál áradjon rajtunk keresztül. Kérlek orizz meg ettol a legnagyobb buntol, Szentlelked elleni buntol. Segíts hallani Igédet és engedni a cselekvo Igédnek, Jézusért. Ámen.

1984. október 7


picture.php
 

bacsipista

Állandó Tag
Állandó Tag
További dalok a Chalvary Chapel Saving grace albumból.
a többi ltünt a feltöltés közben.
3. You Still Call Me Away
4. Walk In It
5. Psalm 145
6. Lord, I Come To You
7. I Must Decrease
8. Colossians 3
9. One Thing
10. Fly
11. Tear Down These Wals
 

kata53

Állandó Tag
Állandó Tag
Szívből szeretlek, Jézusom<o></o>

Szívből szeretlek, Jézusom. <o></o>
Légy velem vándorutamon <o></o>
Irgalmaddal a sírig! <o></o>
Nélküled mi e földi tér, <o></o>
Ég, világ véled föl nem ér, <o></o>
lelkem csak benned bízik. <o></o>
Az életben és halálban <o></o>
Csak beléd vetem bizalmam, <o></o>
Te, örök kincsem, vigaszom, <o></o>
Szent véredre hagyatkozom. <o></o>
Felséges Úr, <o></o>
Én Jézusom, én Jézusom, <o></o>
Ne engedj szégyenre jutnom!

Te adtad nékem, Istenem, <o></o>

Lelkem, testem és mindenem <o></o>
Én gyarló életemben: <o></o>
Dicséretedre szolgálni, <o></o>
Embertársamnak használni – <o></o>
Mindvégig segíts ebben! <o></o>
Tévelygés el ne ámítson, <o></o>
Csalárd remény ne csábítson, <o></o>
Hogy keresztem fölvehessem, <o></o>
Békességgel viselhessem. <o></o>
Te vagy velem, <o></o>
Én Jézusom, én Jézusom, <o></o>
A halál révén is, tudom.

Végső órám ha már közel, <o></o>

Szent angyalod küldd értem el, <o></o>
Vigyen örök hazámba! <o></o>
Válhat testemből földi por, <o></o>
Új létre szólít majd egykor <o></o>
Ítélet harsonája. <o></o>
Akkor megrendül föld és ég, <o></o>
Megújul a nagy mindenség, <o></o>
És megdicsőült, új testben <o></o>
Jóságod áldom szüntelen. <o></o>
Erre segíts, <o></o>
Én Istenem, én Istenem, <o></o>
S téged dicsérlek szüntelen!<o></o>
Martin Schalling 1532-1608 (német).<o></o>
http://enekeskonyv.lutheran.hu/


alkonyat004.jpg

<o></o><o>
</o>
 

ephtymea

Állandó Tag
Állandó Tag
A Készítő Mester Kezének Érintése

Intermission_lg.jpg
Dániel 10:10.
"És ímé, egy kéz illete engem, és felsegített..."


The Old Violin Poem (angolul a vers)...http://www.youtube.com/watch?v=SCLdDA-8Z6c
The song version (angolul az ének): http://www.youtube.com/watch?v=qoBueoUnrIY

És itt a magyar szöveg (Magyar Continental Singers forditotta a '80-as években):

„Itt ez a nyűtt hegedű” - szólt az árverező - „Van ki ezért még pénzt ád?
Hisz ez csak lom, csupa por, repedés” Ki ki látta gúny mosolyát.<o></o>

„Már csak ez van ami még eladó, no lássuk ki lesz vevő még?!
Én várom a licitet jó uraim, nos mi az utolsó tét?”<o>
</o>
<o></o>
És belekezdett: „ Tíz forint, tíz, talán huszat is ér, igen húsz forint valaki még,
száz forint már ez nem is rossz ár, csak rajta lehet vigyék.<o></o>

Kezüket fel, nohát, ne szalasszák el az árverés véget ér.
Tessék, hát ne alkudjanak, ez hegedüért kevés!”<o>
</o>
<o></o>
Emberek álltak körül, s ekkor tömeg közül előre jött egy öreg úr.<o></o>
Felvette a nyűtt hegedűt és megnézte hogy jó e a húr meggyantázta a kopott vonót és játszani kezdett így:<o></o>
Könnyű, egyszerű futamok csendültek, s megannyi angyal hang! Majd a zene megállt.....<o></o>
Az eladó hangja halk, szinte suttogó. Kérdi: "Mennyit ér most ez a nyűtt hegedű meg a tépett kopott vonó?".................<o>
</o>
<o></o>
És belekezdett: „ Kétezret ér, talán négyet is ér, igen négyezer, valaki még, tízezer már, ez nem is rossz ár, csak rajta lehet vigyék."<o></o>
A tömeg csak áll, nem érti még miért más az ár: És az árverező büszkén adja elő: „Ez volt a készitő mester keze!” Ez volt a készítő mester kéz.<o>
</o>
<o></o>
Ugyanígy hamisan csendül az életed is: Mint kopott, repedt idő. El is vesztegeted szinte semmiért mint azt a nyűtt hegedűt..............<o></o>
De a mester jő és a balga nép mégsem érti miért, mert ócska életed értékre lelt. Felemelt íme a mester kéz!<o></o>
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Mt..bmp



A mai nap igéi




Böjt 3. vasárnapja (Oculi)
Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. (Jón 2,3)
A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet. (1Jn 4,18)
Olvasmányok: Lk 9,57-62 és Ef 5,1-8a
Igehirdetési ige:1Pt 1,17-21
Az ünnep igéje:Szemem állandóan az Úrra néz. (Zsolt 25,15)
Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára. (Lk 9,62)

<HR align=center width="70%">
Lelki útravaló a mai napra
<CENTER>BÖJT HARMADIK HETE - OCULI

SZOLGÁLNI JÖTT
</CENTER>


Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott néki és hogy ő az Istentől jött és az lstenhez megy, felkele a vacsorától, leveté a felső ruháját; és egy kendőt vévén, körülköté magát. Azután vizet tölte a medencébe és kezdé mosni a tanítványok lábait és megtörleni a kendővel, amellyel körül vala kötve.
János 13, 3-S.

Ezzel a hatalmas igével mutatja meg János, hogy milyen gondolatok töltötték el Jézust, mielőtt tanítványai lábát megmosta. Nem szenvedéseire gondolt szomorkodva, - pedig hamarosan erre kerül majd a sor, - hanem dicsőségére gondolt, amelyben öröktől fogva volt az Atyánál s amelybe most embersége után visszatér örökre. Nem lett volna csoda, ha e felséges gondolatok egészen elvonták volna figyelmét az emberekről.
Krisztus azonban éppen e dicsőséges gondolatok közepette egyszer csak felkel az asztaltól, leteszi felsőruháját, kötényt köt, vizet tölt s elkezdi mosni, aztán megtörölni tanítványai lábát.
Krisztus gondolatai és cselekedete között nincs itt sem ellentét. A gondolata ez: Isten vagyok, mindenek Ura. Az ördög érzi, hogy ideje fogy, azért tombol teljes erejéből. Holnap ilyenkor már minden ellenségemmel együtt lábamnál hever s békét hagy az én keresztyéneimnek. S mit tesz az Úr? Olyasmit, ami szolgák és cselédleányok teendője szokott lenni: megmossa tanítványai lábát.
E példájával arra akar tanítani, hogy kegyelmi ajándékainkkal mi se gőgünket és nagyravágyásunkat, hanem felebarátaink legjavát szolgáljuk.


Mindezekből oh, mit értsünk,
Szíveinkbe vajh mit véssünk?
Isten, Isten
Végtelen kegyelmét;
Hozzánk, hozzánk
Csuda nagy szerelmét.



lapin.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
tojas.jpg


Vasárnap [2009.03.15.] Szeresd az Urat és hozzá kiálts!



2009.03.15. 00:03 Andreas

*MINDEN NAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 ÚTMUTATÓ IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato


<TABLE class=smtxt style="MARGIN-BOTTOM: 10px" cellSpacing=0 cellPadding=1 width="100%" border=0><TBODY><TR bgColor=#ffffff><TD style="BORDER-BOTTOM: #eeeeee 1px dotted" align=left>- Vasárnap [2009.03.15.]</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #eeeeee 1px dotted" align=right></TD></TR><TR><TD align=left colSpan=2><TABLE style="BORDER-COLLAPSE: collapse" borderColor=#111111 cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top align=left width="2%" bgColor=#ffffff rowSpan=10>



</TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2></TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2></TD><TD vAlign=top align=left width="2%" bgColor=#ffffff rowSpan=10></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2>
Jón 2,3


</TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2>1Jn 4,18

</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Ezt mondta: Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat.

</TD><TD vAlign=top align=left width="3%" bgColor=#ffffff colSpan=2>

</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>És mondá: Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték és meghallgata engem; a Seol torkából sikolték és meghallád az én szómat.

</TD><TD vAlign=top align=left width="4%" bgColor=#ffffff colSpan=2>

</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.

</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Szorongattatásomban az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott; az alvilág gyomrából kiáltottam, és ő meghallotta hangomat.

</TD><TD vAlign=top align=left width="4%" bgColor=#ffffff colSpan=2>

</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet.</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4>

</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4>Jónás a hal gyomrából is Urához kiáltott, legyőzve félelmét; s a szeretet apostola is ezt tanácsolja, hogy félelmeinket teljesen kiűzhetjük, ha Istent szeretjük teljes szívünkből, lelkünkből, erőnkből, elménkből. Kipróbáltuk már ezt a "gyógymódot"?

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>​


gyerek%201.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
madar%201.jpg


Kétféle törvény


<HR width="100%">
"Elnyeletett a halál diadalra. Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad? A halál fullánkja a bun; a bun ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, aki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által." 1Kor 15,56-57
<HR width="100%">

Szeretnénk dicsoíteni Uram, hogy valóban nincsen rajtad kívül üdvösség, sem békesség, sem öröm, sem élet. Hadd magasztaljunk Édesatyánk, hogy Jézust adtad nekünk. Kérlek segíts, hogy most teljes szívvel Hozzád fordulhassunk. Segíts, hogy megérthessük, amit mondani akarsz az Igén keresztül. Áldd meg számunkra Igédet. Ámen.

Azt hiszem ezen a héten nagyon sokan voltak a temetoben. Halottak napján sok ember utazik az ország egyik végérol a másikra. Halottak napja után olyan jó volt nekem ez az Ige: "Elnyeletett a halál diadalra." Mindent elnyel a sír. Úgy érezzük, nem a halál nyeletett el, hanem a halál nyel el mindent. Amikor az ember a temetoben jár, azt gondolja, egy fél világot nyelt el a halál. Ha körülnézünk azt mondjuk: ennyi sír? Naponta és óránként hány embert nyel el a halál! Micsoda harc folyik a halál ellen. Sok kórház, a sok mutét, ápolónok, orvosok, vívják a harcot a halállal. Milyen rettenetes, mikor az ember otthon is látja ezt a reménytelen harcot, amelyben mindig a halál gyoz. Lehet hogy meghosszabbodik az illeto élete, lehet, hogy még kap egy pár évet, de a végén mégis a halál gyoz. Rettenetes ez a kép, a halál elnyel mindent ezen a földön. Az életért való minden harcban, mindig a halál a gyoztes?

Nézünk szembe ezzel a gyoztes halállal, amelyik el fogja ragadni szeretteinket tolünk elobb-utóbb. Talán majd mi is folytatjuk vele a harcot. A Biblia arról beszél, hogy van a halállal egyenértéku és egyforma gyoztes. A Róma 8-ban olvashatunk a bun és halál törvényérol. Egy törvénnyel szemben nem lehet hadakozni. A törvénynek ez a szava, hogy "kell!" Mindenkinek meg kell halni. Ha törvény, akkor kár harcolni vele.

Mi az, hogy törvény? Keveset gondolkozunk arról, hogy a fizikai törvények, mondjuk a szabadesés, vagy a nehézkedés törvénye törvény. Ha elengedem a szemüvegem le fog esni. Ez törvény. Bárhol engedem el ezen a földön, le fog esni. Milyen rettenetes dolog ez, hogy akkor a bun törvény! Akkor miért harcolunk vele? A törvény erosebb az ember erejénél. Kezdetben úgy néz ki, az ember gyoz, az ero gyoz. De elobb-utóbb kiderül, megint a törvény gyozött. A bun nemcsak eshetoség, nemcsak történés, hanem törvény. Most mondta valaki: megint ott vagyok, ahol voltam. Ideig-óráig gyoz az akaratom, az elhatározásom, a döntésem és egyszer csak megint gyozött a bun törvénye.

Ha most csak ezt az egy dolgot érted meg, nagyon komoly dolgot értettél meg. Ez nem egy eshetoség, egy bukás, egy történés, hanem egy lelki törvény. Ha egyszer figyelmesen elolvasod a Róma hetet, meglátod, hogy küszködik egy ember akarata a törvénnyel. Így mondja kétségbeesetten Pál: "Mert tudjuk, hogy a törvény lelki; de én testi vagyok, a bun alá rekesztve." (Róm 7,14). Hát mit tehetek én nyomorult ember, ha alá vagyok rekesztve egy törvénynek? Ott küszködik végig az egészben, hogy a jót akarom, de látok a tagjaimban egy másik törvényt, amely rabul ád a bunnek.

Egy törvénnyel szemben hiába a döntés, az elhatározás, sírás, az újabb döntés, egy darabig talán csak megy, aztán megint minden a régi. Ha ez megmarad, akkor nagyon lényeges dolog maradt meg a szívedben, hogy ez nem olyan egyszeru. Társaságban beszéltek egy bizonyos bunrol és az egyik férfi azt mondta: akkor hagyom abba, amikor akarom. Egy hónap múlva találkozunk és majd megmondom. Aztán odaállt sápadtan és azt mondta: fele sem tréfa, nem tudtam abbahagyni. Csak ezt értenénk meg most, nem olyan egyszeru dolog ez. Mert a bun és halál törvénye uralkodik. Újra kérem, olvassátok el a Róma hetet, hogy meglássátok, egy becsületes ember milyen kétségbeesetten küszködik. Megvan bennem az akarás és egyszeruen nem bírok a törvénnyel.

Sokszor újra kezdjük. Egy úrvacsoravétel, egy csendeshét után, ígérek, fogadok, akkor mindent másképp szeretnék. És ahogy azt mondtam, hogy a halál gyoz, ezt kell mondanom: a bun törvénye gyoz. Mindig újra a bun törvénye gyoz bennem is, benned is. Rettenetes, hát akkor nincs kiút?

Jó volna látni, mi a bun törvénye bennem. Lehet hogy a harag törvénye. Lehet, hogy ezen sohse tudtál még gyozni. Egy darabig úgy volt, hogy ment, ment, aztán egyszer csak valaki mond valami olyat, - tudjátok, hogy mindig tudnak olyat mondani, hogy megint haragszom. Keresztyén vagyok, udvarias vagyok, megpróbálok szépen beszélni, aztán jön egy nagyobb, még nagyobb, a végén kiabálok. Aztán jön a sírás, hogy ott vagyok, ahol voltam és jön az imádság. Ha tényleg hívo ember vagyok akkor imádkozom, akkor kapok bunbocsánatot, akkor megint olyan, mintha kicsit jobb lenne. Aztán eljön az adandó pillanat és megint gyoz a bun törvénye. Értjük ezt a tragédiát? Akkor hol a diadal? Hol a gyozedelmességed? Isten színe elott kérdem: a hívô életed gyozelmes a bun törvénye fölött? Lehet hogy a sértodés törvénye uralkodik benned. Számtalanszor elhatároztam, hogy nem sértodök. Tudom, hogy nem keresztyén dolog sértodni.

Az élvezet törvénye. Gondoljunk egy iszákosra. Mit harcol a saját kívánságaival. Egyszeruen képtelen gyozni. Lehet hogy a szexuális élet törvénye. Nem bírok szabadulni. Vagy az evés-ivás. Ugyanolyan ero. Lehet hogy elhatároztad, egy darabig most nem eszem annyit. Minden bunnek törvénye van és nagyon jó volna legalább azt tudni, hogy melyik alá vagy rekesztve. Én az igazam törvénye alatt szoktam mindig elbukni.

Az anyagiasság törvénye. Hogy megint becsaptak, megint kitoltak velem. Ha csak annyit megértünk ma, hogy ami rajtunk uralkodik, törvény és nem bírok vele. Úgy szeretném, ha senki nem menne úgy el, hogy most másképp lesz. Most igazán akarom. Eddig is és sokszor igazán akartad.

De olyan jó, hogy a Bibliának nemcsak ennyi a mondanivalója, hogy a halál és a bun elnyel mindent. Hanem van egy fordított mondat: "Elnyeletett a halál diadalra." Szeretném a Római levélnek a másik felét is elolvasni: "Mert a Jézus Krisztusban való élet Lelkének törvénye megszabadított engem a bun és halál törvényétol." A törvénnyel szemben semmi nem segít, csak egy másik törvény. Akkor tudsz szabaddá lenni, ha ez a másik törvény lesz érvényes az életedben.

Azt mondtam, hogy a nehézkedés törvénye törvény, az ember akaratával nem tud szembeállni vele, de ugye milyen egyszeru. Egy léggömb száll fölfelé. Nem kell azt dobálni, abban van egy másik törvény. Annak a gáznak a törvénye, amelyik könnyebb a levegonél és erosen fogni kell, hogy föl ne szálljon. Erolködés nélkül száll fölfelé. Egy másik törvény. Egy madár milyen egyszeruen száll fölfelé. Vagy egy repülogép, mert egy másik törvény érvényesül benne, amelyik felülhelyezi a nehézkedés törvényén.

Ha megismered ezt a másik törvényt, akkor meg fogod érteni a ma reggeli Igét. "Hála az Istennek, aki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Úr Jézus Krisztus által." Szeretném ha csak ennyit jegyeznél meg, hogy van gyozelem! - de nem saját erolködésedbol. Van egy másik törvény amelyik szabaddá tesz, amelyik megszabadított. A Krisztusban való élet Lelkének törvénye. A Jézus életének a törvénye. A szeretet törvénye. Úgy szeretem Jakab levelében ezt a mondatot: "De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe". (Jak 1,25). A szabadság törvénnyé lehet. A szeretet törvénnyé lehet az életedben. Nem erolködéssé, nem elhatározássá, hanem egy törvénnyé, amelyik a tagjaidban érvényesül.

A Róma hétnek is van egy csodálatos vége, ugyanígy hálát ad és megint csak az Úr Jézus Krisztus által. Mert az Úr Jézus egy új törvényt hozott. Az O élete egy egészen más törvény alatt állt.

A legelso dolog, el kell döntened, hogy soha többé nem küszködök vele, nem akarok mindenáron szabadulni, nem akarok leszokni, nem akarom másképp csinálni, mert megértettem, hogy nem megy. Az ördög mindig újra belehajszol. Most határozd el, most csináld, - egy csomó cselekvésbe belehajszol, aminek a vége mindig az, hogy gyoz a bun.

Van egy másik törvény, a repülés törvénye. Amikor szabaddá leszek valamitol, ami addig kötöz. Fölé kerülhetek a régi törvényemnek. Itt mondja az Ige: De hála az Istennek, aki a diadalmat, a gyozelmet adja. Nem kell erolködni.

De egyet hadd mondjak, nem szabad ragaszkodni semmihez. Ha egy léggömb beleakad egy ágba, nem tud továbbmenni. Talán mondhatnám azt is, hogy a vonat törvénye, nem kell szaladnom, nem kell lihegnem, ülök bent és visz. Ne erolködj, ne akarj, ne csinálj, hanem engedd át magad. És engedj el mindent.

Vajon megteszed-e ma ezt az egyszeru lépést az Úr iránti bizalomból, hogy akarom a Krisztusban való élet lelkének, a Jézus életének a törvényét. Szeretnék abban élni. Vajon eljutsz-e oda, hogy ez is törvény és ebbe bele lehet kerülni. Emlékszem mikor egyszer repülogéppel utaztam és ahogy fölmentem a hídon, egy másik helyzetbe kerültem. Nem volt abban semmi részem, hogy az kezdett fölfelé szállni. "Aki Krisztusban van új teremtés az." (2Kor 5,17). Most megint csak az az egy kérdés maradt, hogy jutsz ma a Krisztusba?

Jézus egyszeruen megmondta: "Én vagyok az út".(Jn 14,6). Nem tudom hogy értheto-e ebben a pillanatban, mit jelent ez, hogy út? Én vagyok az a híd, amin föl lehet menni egyikbol a másikba.

Egyszer azt mondtam valakinek: látod a kárhozat vonatán vagy, egész biztos, hogy mégy a kárhozat felé. De van egy másik, az üdvösség vonatja. Hogy lehet átkerülni egyik sínrol a másikra? Akkor olyan egyszeru volt azt mondani, látod egy váltó. És a váltó a Megváltó. Most ugyanoda jutunk el. Egy híd! Jézus olyan egyszeruen mondja: Én vagyok az út, rajtam át mehetsz be. Ma hív téged, - rajtam át. Nem könnyu az a pár lépés. Olyan megrázó volt, mikor magam éltem át ezt, valahol egy evangelizáció közben kellett róla beszélnem, a két szó elott álltam hosszú ideig, hogy rajtam át. Azt mondtam, hogy egy véres holttesten át? Rá kell lépnem? El kell döntenem azt, hogy az én buneim következménye, nekem rá kell lépnem. Nem könnyu.

Egyszer egy nagyon elokelo hindu nonek mondtak valami ilyesmit és azt mondta: kérem ezt nem. Hogy valaki más szenvedjen a buneimért, ezt nem tudom elfogadni. Majd én szenvedek érte. Látod a kereszt ennyit jelent és a rajtam át ennyit jelent, nincs más út.

Az a kérdés, valaha átléptél-e ezen a hídon? Túrmezei Erzsébetnek van egy verse, amelyik azt mondja: Életrol halálra egyetlen híd. Nincs semmi más. Rajta át! Isten ma hív. Látjátok itt a csoda, hogy elnyeletett a halál diadalra és elnyeletett a bun diadalra. A bun és a halál egy. Valaha megrémültél-e nagypénteken este, hogy Jézust elnyelte a halál? Azt hiszem a tanítványok ezt nem tudták felfogni. Most mindennek vége, elnyelte a halál. O nyelte el a halált. Húsvét reggelén látod Ot csodálatosan, ragyogóan feltámadni, elnyelte a halált. S világosságra hozta az életet, a Krisztusban való életet. Számodra elnyeletett-e már a bun és a halál? Ahogy Mártának mondta az Úr: "Aki él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?" (Jn 11,26).

Vajon átmentél-e egyszer, döntoen, igazán: Jézus Krisztussal együtt meghaltam. Élek többé nem én, hanem bennem a Krisztus. Egy új törvény, egy új ero, a feltámadás ereje. Nem azt jelenti, hogy nem tudsz vétkezni, - nem kell vétkezni. Isten ezt akarná megértetni veled, hogy elmondhasd azt, amit elmondott az Ige: "Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad?" És utána elmondja: "De hála az Istennek, aki a diadalmat adja nékünk, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Megint "által", rajta keresztül, rajta átmenve. A mi Urunk Jézus Krisztus által a diadalmat adja.

"Hála az Istennek!" Adtál-e már igazán Neki hálát, hogy ez megtörténjen. Az 50. zsoltár utolsó mondata mondja: "Aki hálával áldozik, az dicsoít engem." Ez az út, ami megmutatja az O szabadítását. Ha el akarod fogadni, akkor egy dolgod van: hálával áldozni és dicsoíteni, hogy minden elvégeztetett, minden. Hozzátenni nem lehet, csak elfogadni és megköszönni. Jézuson át, az O keresztjén, megváltásán át, át az új életbe. Ha valaha ezt átélted, akkor szeretni fogsz mindenkit. Míg Jézusé nem voltam, mindenkit kritizáltam, mindenkiben találtam hibát. Mikor átkerültem az Úr oldalára, mindenki szép volt, minden más volt, minden új volt. Egy más világba nyitottam ki szememet. Minden teher elmúlt, eltunt és maradt a hálaadás. Életedben maradt-e a hálaadás? Sokszor olyan szomorú vagyok azért, hogy Isten gyermekei olyan keveset adnak hálát. Tele kellene hogy legyen a szánk mindig a dicsérettel, a hálaadással.

Nem olyan régen kaptam egy igazán, valóságosan új áldást. Reggel amikor felébredek arra gondolok, - Istenem minden olyan jó. Pedig annyi hibát találtam eddig. Tudod-e, hogy minden olyan jó? A legjobb férjet, a legjobb feleséget kaptad, a legjobb munkatársakat, - mert ez a szeretet törvénye, amelyik megszabadít az óembered, a természeted iszonyú törvényétol.

Csak még egyszer hadd olvassam el a Római levélnek azt a csodálatos mondatát, kicsit bonyolultnak látszik, pedig olyan egyszeru: "Mert a Jézus Krisztusban való élet Lelkének törvénye", - a Szentlélek törvénye, - "megszabadított engem a bun és halál törvényétol." Múlt ido! Ha maradsz a régi törvény alatt, lehet hogy egy pár napig jobb lesz, aztán megint minden a régi.

El tudod-e most fogadni, hogy Isten nemcsak a múltadra nézve adott bocsánatot, hanem egy új életet, amelynek megvannak a törvényei. Vajon hálát tudsz-e most ezért adni? Még egyre hadd kérjelek, ne erolködj, ne akarj, ne próbálkozz. Bízd magad rá arra a törvényre, amely erosebb a bun és halál törvényénél. "Elnyeletett a halál diadalra!" Pál apostol így ad hálát: "De hála az Istennek, aki a diadalmat adja nékünk, a mi Urunk Jézus Krisztus által."

Imádkozzunk: Uram olyan sokáig nem tudtam, hogy a bunnek és halálnak törvénye van. Nem tudtam, hogy egy olyan eros törvénnyel küszködök, amely fölött soha nem tudok gyozni sem eros akarással, sem elhatározással. Áldalak, hogy megérthettem, sokkal erosebb nálam. Áldalak, hogy azt is kijelentetted, hogy a Jézus Krisztusban való élet Lelkének törvénye legyozte a bun és halál törvényét. Köszönöm, hogy életemben is legyozte. Segíts, hogy erre a tényre építhessek minden helyzetben. Kérlek áldj meg minket, jelentsd ki világosan a szívünkben, amit most mondtál. Segíts, hogy ne tan és új elv legyen, hanem új élet. Áldalak, hogy a tudás nem szabadít meg semmitol, csak az élet.

Kérlek Úr Jézus Krisztus, ajándékozz meg hittel, hogy amit elvégeztél a kereszten elfogadhassuk, érte hálát adhassunk és hadd legyen életünk dicsoíto, magasztaló, Néked szolgáló, hálás élet. Tedd meg ezt velünk ma, ahogy azt Igédben megígérted. Ámen.

1984. november 4


oroszlan%20barany.jpg
 

stefike0

Állandó Tag
Állandó Tag
Napi áhitat

A páskaáldozat
"16Az első hónap tizennegyedik napján kezdődik az ÚR páskája, 17és ennek a hónapnak a tizenötödik napján van az ünnep. Hét napig kovásztalan kenyeret kell enni. 18Az első napon szent összegyülekezés legyen. Ne végezzetek semmiféle foglalkozáshoz tartozó munkát. 19Tűzáldozatul mutassatok be égőáldozatot az ÚRnak: két bikaborjút, egy kost és hét egyesztendős bárányt, amelyek hibátlanok legyenek. 20A hozzájuk tartozó ételáldozat olajjal gyúrt finomliszt legyen: egy bikához háromtized, a koshoz kéttized vékával adjatok. 21A hét bárányhoz pedig egy-egy tizedet adjatok bárányonként. 22Vétekáldozatul mutassatok be egy bakot, hogy engesztelést szerezzen nektek. 23A reggeli égőáldozaton kívül, amely állandó égőáldozat, készítsétek el ezeket. 24Ezek szerint készítsétek el naponként hét napon át az ÚR kedves illatú tűzáldozati eledelét. Az állandó égőáldozaton kívül kell elkészíteni a hozzá tartozó italáldozattal együtt. 25A hetedik napon is legyen szent összegyülekezésetek. Ne végezzetek semmiféle foglalkozáshoz tartozó munkát!" (4Mózes 28,16-25)

Ma épp a hetedik nap van - a közfelfogás szerint. Egyébként vasárnap a hét első napja, mint tudjuk. De vannak fontosabb dolgok is annál, mint hogy hányadikként tartjuk számon ezt a napot. Kijelölt igeszakaszunk 18. és 25. versében arról olvastunk, hogy a hét első/hetedik napján legyen szent összegyülekezésünk. Az apostoloktól átvett örökségként a keresztyének a szombat helyett az Úr Jézus feltámadásának emlékére a vasárnapot szentelik meg. Íme, elérkezett ez a szép márciusi vasárnap, és remélhetőleg az Isten házában talál valamennyiünket. Délelőtt is és délután is, ugye? A teremtéstörténetbe Isten jónak látta beleíratni, hogy ő hat napon át végezte alkotó munkáját (aztán minden nap estéjén abbahagyta, és megszemlélte a teremtés aznap készült részét), a hetedik napon pedig (ami akkor szombat volt) megpihent. Persze nem maradt ránk egy fekete doboz a világegyetem első hetéről, amiből kikövetkeztethetnénk a teremtés pontos menetét. Isten maga nem írta le. Gondolom, a hűvös alkonyati sétákon mesélte el Ádámnak, hogyan is történtek a dolgok. Ádám sem írt. De tovább tudta adni a következő generációnak. Aztán mikor már írtak az emberek, le is jegyezték. Úgy tanultam, hogy a bibliai teremtéstörténet is (mind a kettő) egy vitathatatlan tényt akar mélyen és határozottan belénk vésni: hogy ki teremtett. Az események sorrendjének és történéseinek értéke pedig nem "jegyzőkönyvszerűségében" csúcsosodik ki, hanem a tanításban, amit a bennük lévő információk hordoznak. Ezért nem az a sorsdöntő, hogy a Biblia elején lévő két teremtéstörténeti leírásból melyik sorrendisége a helyesebb, és hogyan lehet igaz mindkettő, hiszen a Biblia nem téved. A fontos az, hogy hogyan válhat az életünk részévé, igévé, ami megelevenedik bennünk. Épp ezért kár belebonyolódnunk olyan kérdésekbe, hogy Isten mit csinált a teremtés nyolcadik napján, teremtett-e ő is tovább, illetve igaz-e, hogy ő most is pihen minden vasárnap (vagy szombaton). A hetedik napra vonatkozó igék üzenete a fontos: Isten megszentelte azt. Elkülönítette a többi hattól, és nem csak akkor, kezdetben, de azóta is elvárja tőlünk, hogy tegyünk hasonlóképpen. Ott van a parancs a mai igében is: azon túl, hogy szent összegyülekezést tartunk (tehát teszünk valamit), az érem másik oldala, hogy ne végezzünk semmiféle foglalkozáshoz tartozó munkát (tehát ne tegyünk valamit). Március 15. a magyar szívekben a szabadság napja. Isten fel akar szabadítani a munkakényszerből is! Vasárnap az áldás nem a munkán van, hanem az Istenre figyelésen. /SzH/

<a href="http://www.imeem.com/people/-HSGd4H/photo/sXCeCCkG9t/"><img src="http://media.imeem.com/p/sXCeCCkG9t.jpg" alt="click to comment" title="click to comment" /></a>

A makacs bűn ellenszerei
"14Amikor a tanítványok közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, írástudókat is, akik vitatkoztak velük. 15Amint meglátták Jézust, az egész sokaság nyomban megdöbbent, és eléje futva köszöntötte őt. 16Ő pedig megkérdezte tőlük: "Miről vitatkoztok velük?" 17A sokaságból így felelt neki valaki: "Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van; 18és amikor ez megragadja, úgy leteperi őt, hogy tajtékzik, fogát csikorgatja, és megmerevedik. Szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták." 19Jézus így válaszolt nekik: "Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt elém!"" (Márk 9,14-19)

Nem tudom, mit jelent "nyomban megdöbbenni" (meglehet, hogy csak egy fordítási hibát), de ez a fajta döbbenet uralkodik ma az igénkben is, az emlékeinkben is. Az Úr Jézus komótos léptekkel, fontos, mennyei dolgokról megfontoltan, csendben beszélgetve ereszkedik le a hegyről, és közeledik néhány tanítványával együtt egy igencsak feldúlt, ricsajos embertömeghez. Az emberek kisebb csoportokba verődve, eltorzult, haragos arccal, emelt hangon magyaráznak egymásnak dolgokat, közben mutogatnak széles, keleti gesztikulációval, vagyis kiabálnak és hadonásznak. Még rövidebben: veszekednek. Aztán mikor meglátják a közeledő Jézust, kiül arcukra a megdöbbenés. Mégpedig nyomban. Mert megdöbbenni hirtelen szoktunk, lassan nem megy. A kérdés az, hogy miért. Vagyis miért döbbent meg a tanítványok ott lévő csoportja, a tudós írástudók vitatkozó hada, a mindig mindenütt jelen lévő bámész sokaság, amikor meglátta a kis csoportot közeledni Jézussal? Percekkel ezelőtt még az Úr Jézus oldalán most elgondolkodva lépegető néhány tanítvány is megdöbbenve bámult Jézus arcára. Fönt voltak vele a hegyen. Azon a bizonyos hegyen. Olyannak látták ott Jézust, amilyennek még sohasem. Féltek is tőle, de szép is volt, vágytak is a közelében maradni, de talán a bennük lévő "emberi rész" el is bújt volna Isten fensége és tisztasága elől... Mikor Mózes annak idején az Istennel beszélt, ragyogott az arca még a hegyről lejőve is. Takarnia kellett, mert nem bírtak ránézni. Vajon az Úr Jézus arcán mi látszódhatott meg abból az isteniből, ami fölragyogott benne a hegyen? Nos, rövid idő múlva már csak az indulat, amit a hegyi beszélgetés isteni légköre és a lent rá váró tömeg rászabaduló nyűge közti éles különbség váltott ki. Az Úr Jézus kifakadt. De kinek mondta vajon a költői kérdést? A tanítványoknak? A népnek? Nem megdöbbentő az a lehetőség, hogy a tanítványoknak is mondhatta? Na és velünk mi a helyzet? Azt hiszem, az Úr Jézus minden isteni türelmével együtt sokszor fölöttem is így kiált föl, mikor már az égvilágon senki nem adna több kegyelmet, mert nincs is a világon annyi, amennyit már eddig is rám pazarolt... Megdöbbenve emlékezünk: 160 évvel ezelőtt őseink népünk szabadságáért harcoltak. Sikerült kivívniuk? Mennyire? És meddig? 2000 évvel ezelőtt az Úr Jézus a lelkek szabadságáért harcolt. Az összes valaha élt, ma élő és ezután megszülető ember lelkének szabadságáért. Sikerült kivívnia. Teljesen. Mindörökre miénk lehet ez a szabadság. Na és mi lett végül szegény beteg fiúval? Tényleg, mi is? /SzH/
 
F

fülesmaci93

Vendég
ÁLDOT,BÉKÉS VASÁRNAPOT!

<object width="425" height="350"><param name="movie" value="http://www.videoplayer.hu/videos/embed/327256"></param><embed src="http://www.videoplayer.hu/videos/embed/327256" type="application/x-shockwave-flash" width="425" height="350"></embed></object>
 

pjutka

Állandó Tag
Állandó Tag
Kegyelem

,,
www.tvn.hu_8f3404878be0f1fcf27518908962e6c7.gif
A kegyelem mellett az igazság is isteni tulajdonság. A Biblia igazság szava, más szóval hűséget, feltétlen megbízhatóságot is jelent. Isten olyan, mint egy kőszikla. Az ember feltétlenül rátámaszkodhat, csakúgy mint Jézusra, az Egyszülött Fiúra. Ő a maga személyében ,,kegyelem és igazság". Ő az ,,Ámen". Soha nem csap be. Az emberek hazudhatnak, nem bízhatunk mindig bennük. De az Úr Jézusban nem ér minket csalódás. Megtartja azt, amit megígért. Mindazok, akik ismerik őt, erről tesznek bizonyságot: ,,Amit tőle hallottam, mind igaz, beteljesült." Hányszor bízunk meg vezetőkben, akik csak félrevezetők, mocsárba visznek minket és otthagynak. Az Úr Jézus azonban kiemel minket azokból a mélységekből, ahol pusztulás várna ránk. ,,Teljes kegyelemmel és igazsággal."
%2B08.gif



Nagy dolog az, ha mi is elmondhatjuk, hogy ,,láttuk az ő dicsőségét". Természet szerint mindnyájan vakok vagyunk Isten dicsőségének a meglátására, de amikor szemünk előtt felragyog Isten Fiának a dicsősége, árnyék borul a világra és annak ragyogására. A talmi csillogás nem téveszt meg többé. Azonban ami igen sokszor megakadályozza az embert abban, hogy Jézus dicsőségét meglássa, az az öndicsőségünk. Saját magunkat olyan szépnek és elragadónak látjuk, hogy szinte beleszeretünk önmagunkba és az énünk tölt el minket. Csak amikor felismerjük saját lényünk utálatos voltát, ragyog fel előttünk Isten Fiának dicsősége. Ő világít rá azután a magunk gonosz lényének sötét hátterére. De mindaddig, amíg önmagunkban tetszelgünk, a Megváltó nem vonz minket. Valamikor egy hivő ember ezzel zárta le utolsó írását: ,,nem tetszem önmagamnak". Másoknak pedig nagyon tetszett, mert úqy látták, hogy Jézus Krisztus képe rajzolódik ki benne.
%2B08.gif




www.tvn.hu_eee47cff3129302927a76d3d94e4271b.gif
 

danorb

Állandó Tag
Állandó Tag
Bibliai gondolatok <table width="100%" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr> <td colspan="3" width="100%">
</td> </tr> <tr> <td colspan="3" width="100%"> </td> </tr> <tr> <td width="1%"> </td> <td width="98%"> Áhítatok Link
m11.gif



Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.
(Zsidók 13, 8)

Sokan úgy gondolják, hogy a Krisztusról szóló örömüzenet nem időszerű többé, a Biblia szempontjai pedig régen túlhaladottak és maradiak. Ha a bűn valóban túlhaladott álláspont lenne, akkor az emberiségnek nem lenne többé szüksége a bűnösök Megváltójára. És ha igaz lenne, hogy az emberi fejlődés által egyre inkább levetjük a bűnt, egyre inkább tiszták és igazak leszünk, akkor a keresztről szóló evangélium tényleg feleslegesnek bizonyulna. De elég csak egy pillantást vetnünk az emberek életére, megnyilvánulásaira és máris látjuk, hogy az ember nagyszerű és nemes voltáról való derűlátó megnyilatkozások nem állják meg helyüket. Elég csak a történelem utolsó néhány évtizedére visszaemlékeznünk: a gyűlöletnek, igazságtalanságnak és erőszaknak micsoda mélységeibe tekinthetünk bele, az erkölcstelenségnek milyen szörnyű áradata önti el a világot! Igazán elmondhatjuk, hogy ma még nagyobb szüksége van az emberiségnek a Szabadítóra, mint valaha.

A modern emberen is csak az Isten megújuló kegyelméről szóló üzenet segíthet. Az emberiség nem jobb, hanem rosszabb lesz az idő előrehaladásával. Lehet, hogy külső, kulturális tekintetben emelkedik, technikailag tökéletesül, de ezzel egyenes arányban növekszik belső romlottsága is. Mennyire igaza van az Igének, amikor azt monda, hogy a világban egyre inkább fokozódik majd az erkölcsi szétesés és egyre nagyobb tért nyer az igazságtalanság. Az Ige szerint csak egy valaki hozhat szabadulást, s ez Krisztus. Ma is neki kell közbelépnie, különben az ember menthetetlenül elvész.

Vajon megragadtad-e már ezt a Szabadítót és magadénak vallottad-e őt? És vajon ma is az-e a számodra? Sokan vannak ugyanis, akiknek csak tegnapi Krisztusuk van. Valamikor megtapasztalták megváltói erejét, de azután eltávolodtak tőle. Alakja ma nem úgy áll lelki szemeik előtt, mint az egyetlen Szabadító. Elfeledkeztek a régi bűneikből való megtisztulásukról (2 Pét 1, 9). Ismét álomba merültek. Nem gondolnak arra, hogy mindennap szükségünk van Jézus szabadítására mindaddig, amíg hitből látásra jutunk. Hiszen mindennap dolgunk akad a bűnnel és csak őbenne van megtartatásunk. Naponta szükségünk van az ő vérében való megtisztulásra és neki naponta kell könyörögnie értünk. Istennek legyen hála, ő tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.



--------------------------------------------------------------------------------
Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből

Bondoraszó és környéke Link
m11.gif


DSCN6028.JPG


</td> <td width="1%"> </td> </tr> <tr> <td colspan="3" width="100%"> </td></tr></tbody></table>
 

danorb

Állandó Tag
Állandó Tag
[FONT=Times New Roman, Times, serif]"Semmi és senki nem rejtőzhet el Isten elől!
Ő mindent tisztán és világosan lát, minden nyitva van Előtte.
És Ő az, akinek mind elszámolással tartozunk."
Zsidókhoz írt levél 4:13
[/FONT]
kep.php
 

kata53

Állandó Tag
Állandó Tag



ros054.gif



Kedves ephtymea!

<o></o>
Nagyon nagy örömet okoztál ezzel a zenével hálásan köszönöm néked.<o></o>
Az Úr Áldjon <o></o>
Szeretettel:<o></o>
Katakisskiss


Mentettem és bízom benne nem haragszol érte megosztom mindenkivel.


<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Ckata%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";} </style> <![endif]--> "De új eget és földet várunk<o></o>
az Ő ígérete szerint, amelyekben<o></o>
igazság lakozik." II. Pét. 3:13.<o></o>
<o></o>
Varga Erzsébet verse<o></o>
Egyszer majd vége lesz a sátán-harcnak <o></o>
S ledőlnek hosszú, ólomsúlyú századok, <o></o>
Évezredek felépített pillérei, <o></o>
S e romokon új világot lássatok! <o></o>
Mosolygó gyerekarc, redőtlen homlok <o></o>
Napsugárban fürdött erdő, rét, <o></o>
És igazságot teremnek a dombok <o></o>
Halál világán igaz élet virul. <o></o>
A szívekben szeretet nyílik. <o></o>
Nem fél a bárányka. Farkashoz simul! <o></o>
<o>

</o>
Gondolkodó ember ezt nem hiszed? <o></o>
Kérdezlek hát, mit mond rá a szíved? <o></o>
Kell, hogy legyen abszolút igazság,
Ha hazugságra pillant a szemed,
S ha halál ez a nagy világ neked,
<o></o>
Kell hinned halhatatlan életet!
Nem látod távol a fénycsúcsokat?
<o></o>
<o></o>
S te, akit órák percek kergetnek,<o></o>
S törölni szeretnéd már az időt,<o></o>
Nem érzed, az évek leperegnek,<o></o>
S elkezdődik az időtlen idő?<o></o>
Miért vagyunk a földön, miért van a föld?<o></o>
Hogy rohanjon szédülten célnélküli kört?<o></o>
Ha van asztal, van asztalos.<o></o>
Elhiszed, Nem is tagadhatod.<o></o>
Ha van mindenség, van Mindenható..<o></o>
Örök, változhatatlan alkotó.<o></o>
S ha minden tavasszal nyílik új virág,<o></o>
A romlott helyett is lesz majd új világ!<o></o>


<o></o>
102.jpg

<o></o><o></o><o></o><o></o><o></o>
<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Ckata%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {pa</style><o>
</o>
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
forras.jpg


A mai nap igéi

Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! (Ézs 43,3a)
Jézus így válaszolt: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek." (Lk 5,31)
Olvasmányok: Lk 14,(25-26)27-33(34-35) és Lk 19,28-40
<HR align=center width="70%">
Lelki útravaló a mai napra
<CENTER>Hétfő

Szolgánk lett
</CENTER>


Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és adja az ő életét váltságul sokakért.
Máté 20, 28.

Szorítsd szívedre ezt az igét! Nincs annál nagyobb szolgálat, mint mikor az Isten Fia bűn-hordozó szolgája lett minden embernek, ha még oly nyomorult és megvetett is az illető. Milyen világra szóló nagy eset volna az, ha egy nagy király fia elmenne a koldus kunyhójába, ápolná betegségében, kimosná a szennyből s elvégezne mindent, amit különben a koldusnak kellene megtennie. Nemde nagy megalázkodás volna?! Az emberek szem-meresztve, szájtátva hallgatnák és nem győznének róla eleget beszelni.
Amit a Krisztus tett, méltó arra, hogy mindig róla énekeljünk, prédikál fiunk és beszéljünk s érte viszontszeressük. Mert kibeszélhetetlenül nagy dolog az, mikor Isten Fia szolgám lesz, aki annyira megalázkodik, hogy bűnömet is, sőt az egész világ bűnét és halálát vállára veszi s hordozza, nékem pedig ezt mondja: Te immár nem vagy bűnös, hanem én lépek helyedbe. Bűnöd az enyém. Bűnben lehet az egész világ, te azonban nem, mert rajtam minden bűnöd.
Ki tudná ezt felfogni?!

Ily nagy büntetést oh ki nem csudálna:
A juhokért a pásztor megy halálba;
Nagy adósságait ím a bűnös szolga Urára rótta.


boldog%20ember%202.jpg
 
Oldal tetejére