Keresztenyzene ,vers, hit, Biblia

nagywaaci

Új tag
Kristályóriás

A húsvéti készülődés közben eszembe jutott gyermekkoromból egy bakelit lemez amit sokszor lejátszottunk.Címe:Sillye Jenő:Kristályóriás Egy húsvéti oratórium gitárral,fuvolával,kórussal.Ha van rá lehetőségük,hallgassák meg és még szebb lesz az ünnep!Mindenkit üdvözlök Kápolnásnyékről!
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Mert sokban nagyon szép gondolatokat lehet olvasni. Köszi! kiss


Kedves Fagyisszent.kiss
Nagon örülök, hogy tetszenek. Én is azért teszem fel, mert megragadtak a mondanivalójukkal.
Lehet tovább olvasni, mert még van belőlük.
Sok szeretettel Erzsi.kiss


picture.php
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
picture.php



A mai nap igéi



Ezékiás halálosan megbetegedett. De imádkozott az ÚRhoz, aki szólt hozzá, sőt csodát tett vele. Ezékiás azonban nem volt hálás az iránta tanúsított jótéteményért. (2Krón 32,24-25)
A meggyógyított arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. Jézus ekkor így szólt: "Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc?" (Lk 17,16-17)
Olvasmányok: Lk 17,28-33 és Lk 20,27-40
<HR align=center width="70%">
Lelki útravaló a mai napra
<CENTER>Szombat

Utána
</CENTER>


Emlékezzetek meg ama beszédekről, amelyeket ér mondtam néktek. Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd.
János 15, 20.

A szolga vállalja szívesen a szenvedést! Mivel Ura a Krisztus annyi mindent tett érette, így kell gondolkodnia: Az én Uram szolgált engem, holott nem volt vele köteles, testét-életét értem adta, mért ne szolgálnék én is viszont Néki?! Egészen tiszta volt és bűntelen s milyen mélyre alázkodott mégis, mikor értem vérét ontotta és meghalt, hogy bűnömért megfizessen. Mért ne szenvednék hát én is valamit, ha Néki úgy tetszik? Hiszen kőből van az, aki ezen meg nem indul! A szolga ne resteljen Ura nyomdokán járni.
Ezért mondja Péter apostol: "Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek." Ha Krisztus követője akarsz lenni, ne panaszkodj és ne perlekedj, mikor méltatlanság esek rajtad, hanem tűrd el örömmel. Hiszen a Krisztus mindezt ártatlanul szenvedte el.
Ha a világ fájdalmat okoz, ne zúgolódj türelmetlen, hanem adj hálát Istennek, ki méltóvá tett, hogy hasonló légy a Krisztushoz.


Jobb szeretnem, jobb szenvednem
Mindhalálig teveled,
Mint vigadnom, örvendeznem
Áldott Jézus nélküled.
E hívságos szép világ
Csak eltűnő jókat ád;
Te vagy Isten erősségem --.
Keresztfán én üdvösségem.

picture.php
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
picture.php


Szombat [2009.03.21.] Hálás vagy hálátlan vagy-e Istennek mindenért?



2009.03.21. 00:03 Andreas

*MINDEN NAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 ÚTMUTATÓ IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato
<TABLE class=smtxt style="MARGIN-BOTTOM: 10px" cellSpacing=0 cellPadding=1 width="100%" border=0><TBODY><TR bgColor=#ffffff><TD style="BORDER-BOTTOM: #eeeeee 1px dotted" align=left>- Szombat [2009.03.21.]


</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #eeeeee 1px dotted" align=right></TD></TR><TR><TD align=left colSpan=2><TABLE style="BORDER-COLLAPSE: collapse" borderColor=#111111 cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top align=left width="2%" bgColor=#ffffff rowSpan=10>



</TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2></TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2></TD><TD vAlign=top align=left width="2%" bgColor=#ffffff rowSpan=10></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2>
2Krón 32,24-25

</TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2>Lk 17,16-17



</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. De imádkozott az ÚRhoz, aki szólt hozzá, sőt csodát tett vele, Ezékiás azonban nem volt hálás az iránta tanúsított jótéteményért, mert felfuvalkodott, ezért az ÚR haragja sújtotta őt, meg Júdát és Jeruzsálemet.

</TD><TD vAlign=top align=left width="3%" bgColor=#ffffff colSpan=2>

</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. Jézus ekkor így szólt: „Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc?</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Az időben Ezékiás halálos betegségbe esék; de könyörgött az Úrhoz, a ki szóla hozzá és csudajelt adott néki. De nem cselekedék Ezékiás az ő hozzá való jótétemény szerint, mert magában felfuvalkodék, azért Istennek haragja lőn rajta, Júdán és Jeruzsálemen.

</TD><TD vAlign=top align=left width="4%" bgColor=#ffffff colSpan=2>

</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>És arczczal leborula az ő lábainál hálákat adván néki: és az Samariabeli vala. Felelvén pedig Jézus, monda: Avagy nem tízen tisztulának-é meg? A kilencze pedig hol van?</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Ebben az időben Hiszkija halálosan megbetegedett. Amikor az Úrhoz könyörgött, az meg is hallgatta, sőt csodajelt is adott neki. Hiszkija azonban nem viszonozta a kapott jótéteményt, mert szíve felfuvalkodott. Ezért az Úr haragra gyúlt ellene, Júda és Jeruzsálem ellen.

</TD><TD vAlign=top align=left width="4%" bgColor=#ffffff colSpan=2>

</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>s arcra borulva hálát adott neki. Ez szamariai volt.
Jézus megkérdezte: „Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc hol maradt?

</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4>

</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4>Egy ószövetségi negatív és egy újszövetségi pozitív példa áll előttünk, a hálátlan választott nép és a hálás pogány nép fia; az arány is elgondolkodtató, 1:10-hez, de vajon ma a világ népességének legalább 10 %-a hívő, megtért keresztény ember-e? Jézus kérdése az őt követőkhöz szól; mit tettél a misszió ügyéért, hogy a többi 90 % is megismerje az Urat?!

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>
picture.php
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
picture.php


Isten ajándéka

<HR width="100%">"Mert kegyelembol tartattatok meg, hit által; és ez nem toletek van: Isten ajándéka ez." Ef 2,8
<HR width="100%">
Urunk hálát szeretnénk adni érthetetlen, minket olyan régen kereso kegyelmedért. Kérünk áldj meg most minket és szólj hozzánk. Áldd meg az egész napot és áldd meg az Igét. Köszönjük, hogy kérhetünk és áldunk, hogy az Úr Jézus nevéért beszélni fogsz velünk. Ámen.

Az elmúlt évben hosszú ideig ez a rövid kis mondat éltetett és vezetett: "Isten ajándéka ez." Valaha ért-e ez a kicsi mondat a szívetekig? Milyen nagy dolog, hogy a hatalmas, szent Isten ajándékoz. Isten ajándékait nem lehet megfizetni. Tudjátok mi az ajándék? Ezért nem lehet dolgozni, csak kapom, - szeretetbol. Akkoriban bármi történt velem, mindig újra és újra ez a pár szó volt elottem. Akármi ért ebben az életben, öröm, nehézségek, baj, szenvedés, betegség, azonnal elhangzott bennem a szó: Isten ajándéka! Minden, amit kapok, Isten ajándéka. Másképp néz az ember arra, ami ajándék. Abban mindig van valami meglepetés, öröm, ami Istentol származó ajándék.

Mindegy, hogy milyen csomagoló papírban van, mert sokszor Isten legjobb ajándékai fekete csomagoló papírban érkeznek. Majd ha kicsomagolod, akkor fogsz rájönni, hogy a legnagyobb ajándék. Talán kezdetben nagyon nehéznek látszik. Egyszer valaki így mondta, mikor figyelmeztettem, hogy ez Isten ajándéka, - köszönöm szépen. Ilyet nem kérek! Nem tudta mi van benne. Sok dologra az ember késobb jön rá, hogy mi minden volt ebben. Azon a nehézségen keresztül mi mindent kaptam. És hogy megváltozott az egész életem Isten ajándékától. Szeretném, ha szívünkben maradna: Isten ajándéka ez.

Ez a nap Isten ajándéka! Úgy fogadtad-e hálaadással, nem tudom még mi van benne. Jó volna reggel úgy felkelni: Uram, köszönöm, hogy adtad még ezt a napot ajándékként. Fogalmam sincs mit tartalmaz. De olyan jó, hogy így vehetem. Egy csendesnap Isten ajándéka. Fogalmad sincs még, hogy fogsz innen elmenni.

Milyen jó volna, ha úgy fogadnád azt a nehéz embert ott a munkahelyen: Isten ajándéka. Talán ezen keresztül változtatja majd meg egész életedet. Jó volna gyermeki bízó szemekkel fölnézni az Úrra, bármi jön feléd és azt mondani: a Te ajándékod. Nyitott szívvel fogadom, mert csak jó származhat belole.

Jó volna nagyon mélyen elfogadni szívszerint azt, ami mostanában a legkellemetlenebb, amire úgy érzed, hogy nem tudom elviselni és csendben rámondani: Isten ajándéka ez. De a legnagyobb ajándéka Istennek a kegyelem. Ennek a görög szónak az igazi értelme tulajdonképpen öröm. Ugyanabból a szótobol származik, az öröm és a kegyelem. A kegyelem öröm. Isten azt akarja ajándékozni, amire annyira vágyik minden ember, boldog életet, igazi örömöt. Ez a kegyelem!

Ismerkedjünk meg ezzel a szóval, kegyelem, mert sokszor olyan tartalom nélküli ez a szó, és egyáltalán nem értjük. Ha így fogalmazom: a meg nem érdemelt szeretet, talán már egy kicsit közelebb kerül hozzánk. Látjuk, hogy a szeretetre mindenki vágyik. A legkisebb gyerektol a legöregebbig mindenki vágyik. Mindenki afelé fordul, aki szereti ot. Amikor egy család gyereket szeretett volna örökbe fogadni és mindent megmutattak neki, amit majd kap, a gyerek csak unottan nézett. Megkérdezték: mi kellene neked? Egy ember, aki szeret engem, volt a válasza.

A Biblia azt mondja: Isten a szeretet. Isten maga a szeretet és ahol O nincs, ott nem lehet szeretet. Isten maga a szeretet, amit rápazarol és rááraszt erre a világra. Elért-e már az Isten szeretete? Mert kevesebb soha nem lesz elég. Isten szeretete a kiáradó szeretet. Mint ahogy a napsugár kiárad a világra, olyan a szeretet.

Isten elso komoly szeretete a törvényben áradt ki erre a világra. Lehet erre összeszorul a szíved, hogy a törvény szeretet? Ami Istenbol jön ki, az mindig szeretet. A törvény kapcsolatot keres az emberrel. Ha valakinek azt mondom, hogy ne, már abban a pillanatban viszonyulunk egymáshoz. Isten viszonyult az emberhez elso parancsában, hogy errol a fáról ne egyél! Egy kinyújtott kéz volt, egy kapcsolat keresés. S látod az ember nem tette bele a kezét Isten kezébe.

Egy másik hatalom is kinyújtotta kezét, - abba beletette. Az ördög is mondott valamit: bátran egyél. Ez a rettenetes döntés az elso pillanatban Isten szeretetének a visszautasítása volt. Isten kinyújtott keze anélkül maradt, hogy az ember beletette volna kezét, hogy örök kapcsolat lehetett volna. Isten döntött az ember felé, amikor kereste ot parancsával. Az ember döntött Isten ellen, mert nem teremtett kapcsolatot. Egy kapcsolathoz mindig ketto kell. A törvényben ott van a szeretet. Ha valaki valakitol teljesen elszakadt, akkor már nem mond neki semmit. Kérést sem, parancsot sem. Amíg valaki beszél a másikhoz, addig mindig van lehetoség a kapcsolatra. Lehet válaszolni.

Aztán jött Isten további keresése, amikor népének törvényt adott. Tízparancsolatot, a törvényt. Az Ószövetségben olvashatjuk: az ember mindig visszautasította Istent. Mindig ez Isten szíve fájdalma, hogy megint csak elhagytak engem, megint idegen isteneket keresnek, megint nem hallgattak szavamra. Mózes kéri még ez egyszer bocsáss meg. Mikor baj van mindig keresik Istent. Az Ószövetségben mindig ezzel találkozol, Isten újra keresi, újra beszél, újra mondja. És mindig újra a visszautasítás.

A törvény az elso kapcsolat keresés lehetosége Istennel. Szeretnénk, ha Isten szeretetével élhetnénk. Nem tudom minden megújuláskor nem úgy voltál-e, hogy most már akarom. Most már engedelmeskedni fogok. Most már megteszem. Uram kezdj velem újra, most már megteszem. És mindig újra ez a vége: megint csak nem. "A törvény Krisztusra vezérlo mesterünkké lett." (Gal 3,24). Egyszer odajut minden ember, hogy nem tud, nem megy. Egyszer összetörik talán a törvény súlya alatt. Eljutottál már ide?

Kicsi lány koromban rájöttem, hogy hazudni bun. Eldöntöttem, soha többé nem hazudok. Nem tudtam. Akkor jöttem rá, hogy nem megy. Volt-e már úgy, hogy eldöntötted, - igazán akarom. Egészen akarom! Minél komolyabban veszi valaki a törvényt, annál hamarabb törik össze. Annál hamarabb jut oda, hogy nem megy és nem tudom. Emlékszem, azon törtem össze, hogy valakit nem tudtam szeretni. János 1. levelében odatettem az ujjamat egy Igére, hogy "Aki nem szereti az o atyjafiát, nincs abban örökélet, ami megmaradna obenne." Szembenéztem azzal, el fogok kárhozni. Elhatároztam százszor és nem tudtam szeretni. Megpróbáltam, - hát nem tudom. Minél komolyabban veszi valaki Isten törvényét, annál hamarabb ráébred, hogy nem megy.

Hallottátok, hogy olvastam az igerészbol: mindnyájan a mi testünk kívánságaiban jártunk, cselekedvén a gondolatnak akaratját és természet szerint haragnak fiai voltunk. Nem tudod megtenni, nem tudsz engedelmeskedni, magad akaratát csinálod, természet szerint harag fia vagy. Ó bár már lenne közöttünk olyan, aki ráébredt arra, hogy haragszik Isten. Hogy a lelkiismerete megmondta volna, hogy nem érdemlek mást, mint haragot.

A sors a másik, amin keresztül világosan láthatom, hogy haragszik. Az események, a dolgok. Egyszer valaki azt mondta: Isten két kutyát bocsát az elveszett ember, az elveszett bárány után. Egyik a lelkiismeret, amelyik belülrol mondja és az események, amik kívülrol mondják. S ha egyszer ez a két kutya összeér, nem tudok kibújni. Amikor egyszer valóban összeér majd a sorsod, az események és a lelkiismeret, ami belülrol beszél, akkor nincs kiút.

Eljutottál már oda? Mert ezt a pillanatot várja Isten. Nemrég olvastam azt a példát, hogy egy gyerek fuldoklik a vízben és amikor már harmadszor bukik fel, egy fiatalember nyílsebesen beugrik a vízbe és kimenti. Kérdezték, miért várta meg ezt? Van magának szíve? Nem vette észre hányszor dobta fel a víz? Dehogy nem. Csak akkor még nem lehetett volna kimenteni, engem is lehúzott volna. Mindketten elvesztünk volna. Akik valamit értenek az úszáshoz tudják, hogy az az ember, aki az életét félti, az úgy körülveszi, fogja a másikat, hogy az képtelen menteni.

Isten vár! "Azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok". (Ézs 30,18). Még neked egy párszor alá kell merülnöd, hogy teljesen erotelen legyél, hogy ne legyen semmi reményed már ezentúl. Talán minden úrvacsoraosztás után elmondtuk: most egészen más lesz minden. Talán minden elso vasárnap után kimondod, hogy most! Megyek haza és minden más lesz.

Eljutottál már oda, hogy tudod, hogy nem lesz más? Nincs reményem és nincs kiutam. Utolérhet-e most Isten kereso szeretete? A meg nem érdemelt szeretet. Amikor már tudom, hogy reménytelen ember vagyok. Amikor tudom, hogy nem megy.

Így mondta egy édesapa, nem tudott mit csinálni fiával. Ahányszor megbocsátottam neki, ahányszor újrakezdte, mindig ugyanaz volt. Kibírhatatlan, haszontalan, mindent tönkretett a ház körül. Egyszer magamhoz öleltem és azt mondtam: kisfiam, már olyan rossz vagy, veled semmit nem lehet csinálni, - csak szeretni.

Veled már semmit nem lehet csinálni, csak szeretni. Ez a meg nem érdemelt szeretet. Ha ma így tud szívére ölelni az Úr, hogy már nincs reménységed magadban, hogy más leszek, valamit megértek, valamit megtanulok, valamit elhatározok... kicsi elhatározásainkból, döntéseinkbol semmi sem lett. A meg nem érdemelt szeretet, ez a kegyelem! Ady Endre verse mondja: Váratlanul átölelt az Isten! Bár volna köztünk olyan, aki ebben az állapotban van, hogy Istennek ez a kereso szeretete utolérheti.

A törvény Krisztusra vezérlo mester. Mindig újra csodbe jutunk, amíg el nem jutunk oda, hogy kegyelembol tartattatok meg, - csak kegyelembol. Akkor Isten Lelke odavezet a kereszthez. Akkor megérted azt, hogy buneim büntetése rajta van. A kegyelem elso mozdulata a bocsánat. Kérdezem - megkaptad? Valaha megkaptad-e igazán a bunbocsánatot? Átölelhetett-e Isten ezzel: bízzál gyermekem, megbocsátattak buneid Jézusért. Valaha átélted-e a kegyelmet, ami öröm. Azt mondottuk, ez a szó ennyit jelent: váratlan, meglepetésszeru, csodálatos öröm. Átélted-e testvér a bunbocsánat örömét? A szabadítás örömét? Mert ez az elso, amit ad a kegyelem. Ahogy a tékozló fiút megölelhette az Atya. Eléfutott és megölelte. Biztos, hogy meglepetés volt neki. Talán azt várta, hogy majd mond neki valami komoly intelmet, olyanokat, hogy jó, most itt vagy, - de...

A kegyelem mindig többet ad, mint amit vártunk. A kegyelem a legnagyobb meglepetés. Amikor készül kimondani: hadd legyek béresed, már ki sem tudja mondani, mert utolérte a kegyelem. Átölelte a kegyelem. Ismered? Jaj, ha most régi emlékekre kell visszagondolnod. Milyen rettenetes, hogy aki átélte már egyszer, az újra visszakerülhet oda, most már tudom. Már nem vagyok olyan szegény, mint akkor. Sok mindent változtam, - most már tudom. Újra szegénnyé kell, hogy tegyen Isten.

Ez a két szó is olyan jó, hogy "hit által". Testvér a hit nem olyan, amit csinálni lehet. A hit a szegénységem, amelyik az Úrra néz. Nem olyan amit produkálok, hogy persze, már van. Majd nagyobb hitem lesz. A hit a szegény ember föltekintése a gazdag Istenre. Hit az, ami mindent Tole vár, mindent. Magától semmit. Csak így kaphatod meg a kegyelmet.

Minek kell még történni a hívo életedben, hogy újra olyan szegény legyél, újra koldus legyél, újra kinyújtsd két üres kezedet, hogy Uram csak Te tudsz rajtam segíteni. Jaj ha volna ma valaki, aki olyan mélyen csodbe jutott, hogy most föl tud nézni a keresztre újra és várni a kegyelmet. A megérdemelt harag helyett a meg nem érdemelt szeretetet. Ez a kegyelem.

"Kegyelembol tartattatok meg", mondja az Ige. Másképp eloször sem, de ma sem. És akkor minden összemuködik. Nem tudom észrevetted-e, amikor már tényleg ott vagy a csodben, a bizonyságtétel sokszor az ének. Hány ember elmondta már: engem egy ének szólított meg. Minden együtt muködik, hogy Isten rám áraszthassa kimondhatatlan, kibeszélhetetlen nagy szeretetét.

Lehet itt sok mindent kapsz. Ha ezt nem kaptad meg, - hiába jöttél. Istennek ez az elso nagy ajándéka a bunbocsánat, de több a kegyelem a bunbocsánatnál. Nemcsak a múltadra adja a bocsánatot, a kegyelemben önmagát adta. Saját magát, Ot kapod meg, Jézust, O az Isten testet öltött kegyelme. Istennek egy ajándéka van a világ számára: Jézus!

Megkapod-e ma újra Jézust? Annyiszor magunkat keressük Istennél. Hogy más legyek, jobb legyek, rendesebb, becsületesebb. Nem ezt adja O, - Jézust adja. És amikor Jézust adja, akkor Vele együtt mindent. Akkor rá fogsz jönni, megvan amit annyit kerestem, a szeretet, ajándékképpen. A türelem, a békesség, a tisztaság, minden-minden. Isten ajándéka ez! Ha visszautasítod Jézust, más ajándéka nincs. Ha neked Jézus ma nem kell, több ajándéka nincs. Önmagát adja és benne az üdvösséget, az örömöt, a boldogságot, elképzelhetetlen gazdagságot.

A kegyelem mindig túláradó kegyelem. Mindig több, mint amit elképzeltem. Mindig olyan, hogy rajtad keresztül is kezd áradni. Aki ebbol a vízbol iszik, élo víznek folyamai áradnak belsejébol. A kegyelem átárad rajtad, túlárad rajtad, visz, hordoz. Akkor minden olyan természetes, nincs többé erolködés. A törvény mindig belevisz az erolködésbe. Ezt, vagy azt kell tenned. A kegyelem hordoz, visz tovább, csodálatos gazdag folyó és árad rajtad át.

Ez a kegyelem keres, meg akar tartani, kegyelembol, hit által. Mit kell tenned? Semmit! Kinyújtani két üres kezedet, várni, kérni, elfogadni. "Isten ajándéka ez!" Biztos vagyok, hogy azért hozott ide Isten, mert meg akar ajándékozni. Hallotta kiáltásodat, látta szegény életedet és azért hozott ide és azért hirdetteti ezt az Igét, hogy elfogadd ezt az ajándékot.

Életemben a legegyszerubb megtérés, amit láttam: valaki mellém ült egy igehirdetés után és megkérdeztem: mi az akadálya, hogy most elfogadd a kegyelmet? Azt mondta, hogy semmi. El is fogadom. Csak ennyit mondott: Köszönöm Jézus, hogy meghaltál értem! És a következo pillanatban két ragyogó szempár nézett rám. Merd hittel elfogadni, Isten adni akarja és attól kezdve minden Isten ajándéka. Ahogy ma hazaérsz, Isten ajándéka lesz. Az az autó, vagy az a vonat ami hazavisz, Isten ajándéka lesz. Hogy megtelik szíved hálával, nem tudod eléggé mondani majd.

A családod, akiket otthagytál és visszamehetsz hozzájuk, Isten ajándéka. A férjed, gyermeked, a régi rossz lakás, minden ami eddig nem tetszett, Isten ajándéka. Elhiszed? Vele együtt mindent hogyne adna meg. Isten felkínálta újra. Egy megbocsáthatatlan bun van ezen a földön: visszautasítani Ot. Lehet már sokszor visszautasítottad. Meg ne tedd ma! Ki tudja, hogy nem ez-é az utolsó alkalom. Olyan sokszor éltem át, hogy valaki visszautasította az utolsó felé nyújtott kegyelmet.

Ha most hallod belül, hogy neked szól az Úr, mondj teljes igent. Hogy hazamehessen innen a leggazdagabb ember, akit Isten ajándékozott meg önmagával.

Még egy pár mondat, ami elotte hangzott el, ezért olvastam el az elotte levo részt, hogy ezt is meghalljuk: "Hogy megmutassa a következendo idokben az O kegyelmének felséges gazdagságát." Meg akarja mutatni rajtad keresztül az O kegyelmének felséges gazdagságát.

Akarsz-e ilyen életet? Mondjunk Neki csendben igent.

Imádkozzunk: Uram a kereszt beszél arról, hogy mibe került Neked ez az ajándék. Köszönöm, hogy most fölnézhetünk oda és megérthetjük, hogy nem olcsó ajándék. Köszönjük, hogy a legdrágábbat adtad. Taníts meg arra, hogy elfogadjuk ezt a minket régen kereso szereteted. Segíts Uram, hadd kiáltsak Hozzád, hogy ne legyen senki, aki ma visszautasít. Mi módon menekül meg, aki nem törodik ily nagy üdvösséggel. Kérünk beszélj tovább bent a szívünkben. Kérünk hadd legyünk olyan szegények, hogy most már semmit nem várva, elfogadjuk Toled a felkínált drága ajándékot, Jézust. Ámen.

1985. július 7


picture.php

 

stefike0

Állandó Tag
Állandó Tag
Napi áhitat

A régieket ki kell űzni
"50Így beszélt az ÚR Mózeshez Móáb síkságán, a Jordán mellett, Jerikóval szemben: 51Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Ha átkeltek a Jordánon Kánaán földjére, 52űzzétek ki onnan az ország egész lakosságát, pusztítsátok el összes bálványukat, és öntött bálványszobraikat is mind pusztítsátok el. Tegyétek tönkre összes áldozóhalmaikat! 53Vegyétek birtokotokba az országot, és lakjatok abban, mert nektek adtam azt a földet, hogy birtokba vegyétek. 54Sorsvetéssel osszátok el az országot nemzetségeitek között. A nagyobbnak nagyobb örökséget adjatok, a kisebbnek pedig kisebb örökséget. Mindenki azt kapja, ami neki sorsvetéssel jut. Az ősi törzsek között osszátok szét az örökséget! 55De ha nem űzitek ki onnan az ország lakosait, akkor tüskévé lesznek a szemetekben és tövissé az oldalatokban azok, akiket meghagytok közülük, és szorongatni fognak benneteket azon a földön, amelyen lakni fogtok, 56és majd veletek bánok el úgy, ahogyan ővelük akartam elbánni." (4Mózes 33,50-56)

Ha ezt a ma reggeli sajtóban (vagy netán a Békehírnökben felhívásként, pláne!) olvasnánk, igen-igen meg lennénk rémülve. Micsoda? Hogy menjünk rombolni? Szobrokat? De hiszen a világörökség részei! Művészi alkotások! Több ezer évesek! Hát igen. Na és az eredetük? Kiket is ábrázolnak? Mit is jelentenek? Senki se induljon még a kalapácsáért, ma reggel az igékből arra merítsünk bátorságot, hogy nézzünk magunk köré! Vajon nincsenek a polcunkon olyan filozófiák (nevezzük őket most így), amelyek az egy élő Istentől idegenek, bibliai szemüvegen nézve utálatosak? Nem kell a Távol-Keletre menni, elég, ha kinyitjuk a gyógyszeres ládikánkat: vajon kire bízzuk az életünket? Fontosabb az egészségünk, mint az Istenünk? Milyen zene az, amit "csak" meghallgatunk? Milyen "játékok" azok, amikkel csak az időnket töltjük, csak viccelődünk? Milyen filmek azok, amiken csak szórakozunk? Milyen szimbólumok azok, amiket csak divatból hordunk? A halálnak adtuk magunkat? Csak Krisztus az élet. Őt látják rajtunk? Az ő illatát árasztjuk? Lehet, hogy ma le kellene rombolnunk egyet s mást magunkban, kíméletlenül! /SzH/

<a href="http://www.imeem.com/people/-HSGd4H/photo/Myza1nUiKY/"><img src="http://media.imeem.com/p/Myza1nUiKY.jpg" alt="click to comment" title="click to comment" /></a>

Iktasd ki tagjaid romboló hatását!
"43"Ha megbotránkoztat téged az egyik kezed, vágd le, mert jobb, ha csonkán mégy be az életre, mint ha két kézzel mégy a gyehennára, az olthatatlan tűzre, 44(ahol férgük nem pusztul el és a tűz nem alszik el.) 45És ha az egyik lábad botránkoztat meg téged, vágd le; mert jobb, ha sántán mégy be az életre, mintha két lábbal vetnek a gyehennára, 46(ahol férgük nem pusztul el és a tűz nem alszik el.) 47És ha az egyik szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, mert jobb, ha fél szemmel mégy be az Isten országába, mint ha két szemmel vetnek a gyehennára, 48ahol férgük nem pusztul el és a tűz nem alszik el." " (Márk 9,43-48)

Talán úgy érzed, ha mostani helyzetedben Krisztust választod (mondjuk 100%-ig becsületes életet pénzügyi téren, teljes őszinteséget a cégnél vagy a gyülekezetben, megbocsátást és elengedést a saját igazad ellenére, tisztaságot a házasságig és a házasságban a kordivattól függetlenül), rosszabbul jársz. Megrövidítenek. Az egyik oldalról, a nagyon is láthatóról és kézzelfoghatóról veszteség ér. A másik oldalról, a nem láthatóról, de örökre szólóról nyereség. Ha engedsz a nyomásnak, vagyis a könnyebbnek tűnő mellett döntesz, és fordítva cselekszel, a nyereség átcsúszik a földi tartományba, a végesbe és romlandóba, de azonnal élvezheted. (?) Mi a jobb neked? Port gyűjteni, vagy drágaköveket? Itt minden csak por, a ház, a föld, az ember is. Itt kell hagynunk, nincs értéke odaát, csak teher. Ne törd magad érte! Add mindened azért a másikért, ami örök! Ha tényleg mindenedet adnád, az is kevés lenne. Jézus a bűneidet kéri. Nehéz azoktól is megválni? Becsapósak, azt sugallják, hogy nélkülük csonka leszel, és így boldogtalan. Jézus azt mondja, csak nélkülük tudsz teljes életet élni. Kinek hiszel? /SzH/
 

kata53

Állandó Tag
Állandó Tag
Oahu-Hawaii.jpg



<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Ckata%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><link rel="Edit-Time-Data" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Ckata%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_editdata.mso"><!--[if !mso]> <style> v\:* {behavior:url(#default#VML);} o\:* {behavior:url(#default#VML);} w\:* {behavior:url(#default#VML);} .shape {behavior:url(#default#VML);} </style> <![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} h1 {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; mso-outline-level:1; font-size:24.0pt; font-family:"Times New Roman"; font-weight:bold;} p {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";} </style> <![endif]--> NAPI ÁHÍTAT
<!--[if !supportLineBreakNewLine]-->
<!--[endif]--><o></o>
ÉRDEK VAGY AZONOSULÁS?<o></o>

"Krisztussal együtt megfeszíttettem" (Gal 2,20).<o></o>
Parancsolóan szükséges a szellemi életben, hogy aláírjuk a halálos ítéletet a bűnre való hajlam felett. Minden érzelmi benyomásnak és észbeli meggyőződésnek erkölcsi döntéssé kell válnia a bűnre való hajlam, azaz az önmagunkhoz való jog igénylése ellen. Pál kijelenti: "Krisztussal együtt megfeszíttettem." Nem azt mondja: "Elhatároztam, hogy utánozom Jézus Krisztust" vagy "igyekszem Őt követni", hanem azonosítottam magam vele, teljesen eggyé lettem az Ő halálával. Amikor eljutottam erre az erkölcsi döntésre és aszerint cselekszem is, akkor mindazt, amit Krisztus a kereszten elvégzett, bennem is elvégzi. Ha önként átadom magam Istennek, ez ad lehetőséget a Szent Szellemnek arra, hogy Jézus Krisztus szentségében részesítsen engem.<o></o>
Ebből következik, "hogy élek pedig többé nem én..." Az egyéniség megmarad, de gyökeresen megváltozott a fő indítéka, az uralkodó hajlama. Megmarad ugyanaz az emberi test, de le van rombolva az önmagamhoz való régi sátáni jogigény.<o></o>
"Amely életet pedig most testben élek..." nem azt, amit élni szeretnék vagy ami után vágyom, amiért imádkozom, hanem azt, amit az emberek szeme előtt ebben a halandó testben élek, ezt "az Isten Fiának hitében élem". Ez a hit nem Pál hite Jézus Krisztusban, hanem az a hit, amit Jézus Krisztustól kapott, azaz "Isten Fiának a hite". Ez többé már nem hitben való hit, hanem olyan hit, amely átugrik a tudatosság által emelt korláton és azonos Isten Fiának hitével. Ez pedig győzedelmes hit.<o></o>
<hr align="center" color="red" size="1" width="100%" noshade="noshade">
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből<o></o>
<o>
</o>
<o></o>
Boldog, ki hinni tud!<o></o>
<o></o>
Boldog, akit vezet a hit,<o></o>
mely szépre, jóra megtanít.<o></o>
<o></o>
Boldog, kit a hit betakar,<o></o>
mint szerető, atyai kar.<o></o>
<o></o>
Boldog, aki hitéből él,<o></o>
kísértésben megáll, nem fél.<o></o>
<o></o>
Boldog, aki védi hitét,<o></o>
a hit megtartja életét.<o></o>
<o></o>
De ha eldobtad hitedet,<o></o>
könnyezz és bánkódj szerfelett.<o></o>
<o></o>
Hit nélkül gyökértelen vagy,<o></o>
Remény s szeretet is elhagy.<o></o>
Gerő Sándor (Harangláb c. kötetből)<o></o>
<o></o><o></o><o></o>



072.gif
 

Csatolások

  • elo.jpg
    elo.jpg
    54.4 KB · Olvasás: 6

stefike0

Állandó Tag
Állandó Tag
Napi áhitat

Menedékvárosok
"9Azután így beszélt az ÚR Mózeshez: 10Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Amikor átkeltek a Jordánon Kánaán földjére, 11válasszatok ki olyan városokat, amelyek menedékvárosok legyenek. Oda meneküljön a gyilkos, ha nem szándékosan öl meg valakit. 12Legyenek ezek a városok menedékül a vérbosszuló elől, hogy ne haljon meg a gyilkos, amíg oda nem áll a közösség elé ítéletre. 13Hat várost jelöljetek ki magatoknak menedékvárosul. 14Három várost jelöljetek ki a Jordánon innen, és három várost jelöljetek ki Kánaán földjén, és ezek menedékvárosok legyenek. 15Legyen ez a hat város menedékül Izráel fiainak és a jövevényeknek, meg a köztük lakó zselléreknek, hogy oda menekülhessen mindenki, aki nem szándékosan ölt meg valakit. 16Ha valaki úgy megüti vasszerszámmal a másikat, hogy belehal, gyilkos az, halállal kell lakolnia a gyilkosnak. 17Ha valaki a kezébe kerülő kővel, amely halált okozhat, úgy megüti a másikat, hogy belehal, gyilkos az, halállal kell lakolnia a gyilkosnak. 18Vagy ha valaki a kezébe kerülő faeszközzel, amely halált okozhat, úgy üti meg a másikat, hogy belehal, gyilkos az, halállal kell lakolnia a gyilkosnak. 19Maga a vérbosszuló rokon ölje meg a gyilkost. Megölheti ott, ahol ráakad. 20Ha valaki gyűlöletből ellöki a másikat, vagy ha szántszándékkal dobja meg úgy, hogy belehal, 21vagy ha ellenséges indulatában kézzel üti meg a másikat úgy, hogy belehal, halállal kell lakolnia annak, aki megütötte, mert gyilkos az. A vérbosszuló megölheti a gyilkost ott, ahol ráakad. 22De ha csak hirtelen, ellenséges indulat nélkül taszította el, vagy nem szántszándékkal dobta meg valamivel a másikat, 23akár kővel, amely halált okozhat, de úgy ejtette rá a másikra, hogy nem látta, és az belehalt, pedig nem is volt ellensége, és nem kereste a vesztét, 24akkor a közösség ítéljen a tettes és a vérbosszuló ügyében, ezek szerint a rendelkezések szerint. 25Mentse meg a közösség a gyilkost a vérbosszulótól, és küldje vissza a közösség abba a menedékvárosba, ahova került. Lakjék ott, amíg meg nem hal a szent olajjal fölkent főpap. 26De ha ki mer menni a gyilkos annak a menedékvárosnak a határából, amelybe menekült, 27és rátalál a vérbosszuló annak a menedékvárosnak a határán kívül, akkor megölheti a vérbosszuló a gyilkost. Nem terheli vér, 28mert annak a menedékvárosban kell laknia a főpap haláláig. Csak a főpap halála után térhet vissza a gyilkos a saját földjére. 29Ez legyen a törvényes eljárás nemzedékről nemzedékre minden lakóhelyeteken. 30Ha egy ember agyonüt valakit, csak tanúk szavára szabad a gyilkost kivégezni. Egy tanú vallomása azonban nem elég a halálos ítélethez. 31Nem szabad elfogadni váltságdíjat az olyan gyilkos életéért, aki halálra méltó bűnös, hanem halállal kell lakolnia. 32Ha valaki menedékvárosba futott, attól nem szabad váltságdíjat elfogadni azért, hogy még a főpap halála előtt visszatérhessen, és a saját földjén lakhasson. 33Ne szentségtelenítsétek meg azt a földet, amelyen laktok, mert a vér megszentségteleníti a földet, és a földnek nem lehet engesztelést szerezni a rajta kiontott vérért, csak annak a vérével, aki kiontotta. 34Ne tegyétek tisztátalanná azt a földet, ahol laktok, és ahol én is lakozom, mert én, az ÚR, Izráel fiai között lakozom." (4Mózes 35,9-34)

Abból, amit Isten mondott vagy tett, megismerhetjük az ő tulajdonságait. Nagyon érdekes látni, mennyire elvárta az Úr az ő népétől, hogy jellemvonásait visszatükrözzék. Először is, milyen irgalmas a mi Istenünk: menekülést biztosított a gyilkosnak, ha nem szándékosan ölt meg valakit! Hat menedékváros volt kijelölve, három a Jordánon túl, három a Jordánon innen. Úgy kellett kijelölni ezeket a városokat, hogy könnyen elérhetők legyenek. Isten tőlünk is azt várja el, hogy irgalmasak legyünk másokkal szemben. Ez azt jelenti, hogy ott kell lennie bennünk a szánalomnak, könyörületnek azok iránt, akik valamilyen formában vétkeztek. Az Újszövetségben még nyilvánvalóbb Isten irgalma az Úr Jézus Krisztusban, amikor azt mondja: "Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében" (Jn 3,18). A menedékvárosokat mindenki igénybe vehette, azonban csak azok találhattak menedéket, akik nem szándékosan oltották ki mások életét. Nagyon világosan fel van sorolva, milyen esetekben lehet szándékosnak minősíteni
az emberölést, és milyen esetekben nem. Amennyiben szándékos volt az emberölés, életért élettel kellett fizetni, ha nem volt szándékos, oltalmat találhatott az illető. Isten ma is igazságos, és a mi beszédünkből, cselekedeteinkből felismerhetőnek kell lennie az emberek előtt, hogy mi is azok vagyunk. Az igazságszolgáltatás ma is érvényesül az Istentől rendelt földi hatalmasságok által. Ha bennünket ért vagy ezután ér bármilyen sérelem, Isten igéje azt mondja: "Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: >>enyém a bosszúállás, én megfizetek<< - így szól az Úr" (Róm 12,19). Istennek egy másik tulajdonsága is kitűnik az igéből: ő szent, és elvárja tőlünk is, hogy mi is szentek legyünk. "Ne szentségtelenítsétek meg a földet..." - mondja az Úr. Ha Isten népéhez tartozunk, akkor az ő igéje legyen zsinórmérték számunkra! Isten az ő népe között lakik, és ez azt jelenti, hogy nekünk is hozzá kell igazítanunk életünket. Másságunkkal nem kérkedni akarunk, hanem szeretnénk, hogy ezáltal is sokan megismerjék az Urat. Imádkozzunk azért, hogy az emberek felismerjék, hogy ma a gyülekezet a "menedékváros"! Egyénileg és a helyi gyülekezet tagjaival együtt legyünk ennek hírnökei! /FCs/

<a href="http://www.imeem.com/people/-HSGd4H/photo/lwv2h2oCEq/"><img src="http://media.imeem.com/p/lwv2h2oCEq.jpg" alt="click to comment" title="click to comment" /></a>

Házasság és elválás
"1Jézus onnan elindulva elment Júdea határába és Jordánontúlra; újra sokaság gyülekezet hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. 2Farizeusok is mentek hozzá, és megkérdezték tőle, hogy szabad-e a férfinak elbocsátania a feleségét: ezzel kísértették Jézust. 3Ő azonban visszakérdezett: "Mit parancsolt nektek Mózes?" 4Azok ezt mondták: "Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást." 5Jézus erre így szólt hozzájuk: "Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot, 6mert a teremtés kezdete óta az embert férfivá és nővé teremtette az Isten. 7Ezért elhagyja az ember apját és anyját, 8és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. 9Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza." 10Otthon ismét megkérdezték őt erről a tanítványai. 11Ő ezt mondta nekik: "Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el feleségül, házasságtörést követ el ellene; 12és ha az asszony bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, szintén házasságtörést követ el."" (Márk 10,1-12)

A házasság szerzője maga Isten. A házasság a legszorosabb és legbensőségesebb kapcsolat, ami csak létezik ezen a világon. Ahhoz, hogy a házasság jól működjön, nagyon fontos figyelembe venni Isten elgondolását a házaséletről. Isten férfivá és nővé teremtette az embert. Kölcsönösen szükségük van egymásra, hogy betöltsék Istentől kapott szerepüket ebben a világban. (Az egyedüllét is egy lehetőség, ha valaki ezt a kegyelmi ajándékot kapta az Úrtól.) Úgy lehet teljes a férfi és a nő élete, ha házasságban élnek egymással. Hogy ez megvalósuljon, "elhagyja az ember apját és anyját ... és lesznek ketten egy testté". Az elhagyás arra utal, hogy megváltozik a prioritásod, van valaki, aki sokkal fontosabb lett számodra a szüleidnél is, és kész vagy egy új közösséget vállalni annak teljes felelősségével. Az egység először lelki és szellemi vonatkozásban jön létre, csak ennek következményeként fejeződik ki testi módon is. Mózes engedékenysége egyfajta alkalmazkodás volt az emberi gyengeségekhez. Valamelyest rendet kellett teremteni egy olyan társadalomban, ahol eltértek Isten mércéjétől (5Móz 24,1-4). Isten eredeti tervében a házasság egy életre szóló, felbonthatatlan egység. Az Úr Jézus szavai szerint: aki elválik, házasságtörést követ el. A házasságtörők kimaradnak Isten országából. Egy fiatal házaspárról hallottam, akik válófélben voltak. Két gyermekük van, a nagyobbik alsó tagozatos iskolás. Ez a fiúcska nagyon jó tanuló volt, de miután a szülök közt megromlott a kapcsolat, ez annyira kihatott a tanulmányi eredményeire is, hogy három tantárgyból is bukásra állt! Vajon felmérik- e ezek a házastársak, hogy a gyermek mennyire megsínyli az elválást? Lelki világában annyira megsérül, hogy ez egész életére kiható sérüléseket okoz, és semmivel sem lehet jóvátenni. Fiatal házaspárok megkértek egy lelkipásztort, hogy segítsen nekik kapcsolatuk helyreállításában. A lelkipásztor a beszélgetés elején azt mondta: "Mindenekelőtt két szabályt kell leszögezni: 1. Senki sem fog beszélni a másikról, hanem csak magáról. Mit tettem én, hogy ide jutottunk? 2. Senki sem mondhatja, hogy miben kell megváltoznia a társának, hanem csak azt, hogy ő mit tehet, hogy házastársát boldoggá tehesse." Egyetértünk az Úr Jézussal abban, hogy "amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza", vagy kemény a szívünk? /FCs/
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
picture.php



A mai nap igéi



Böjt 4. vasárnapja (Laetare)
Akkor kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. (Ézs 35,5)
Anániás rátette kezét, és ezt mondta: "Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel." (ApCsel 9,17)
Olvasmányok: Jn 12,20-26 és 2Kor 1,3-7
Igehirdetési ige:1Kor 10,15-17
Az ünnep igéje:Örüljetek Jeruzsálemmel! (Ézs 66,10)
Ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. (Jn 12,24)

<HR align=center width="70%">
Lelki útravaló a mai napra
<CENTER>BÖJT NEGYEDIK HETE - LAETARE.

KRISZTUS ÁLDOZATA.
</CENTER>


Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.
Római levél 5, 8.

Feláldozta magát a keresztfán, - bűnössé és átokká lett. Így hát ő az, aki megváltott bűntől haláltól. Két lator közt függ a keresztfán s közéjük számlálva hal gyalázatos halállal. Mindezt az egész emberi nem javára teszi, hogy megváltsa az örök átoktól. Az Úr Jézus tehát egyrészt a világ legnagyobb és egyetlen "bűnöse", mert hiszen mindnyájunk bűne rajta van, másrészt pedig az egyetlen igaz és szent, mert hiszen senki sem lehet Isten előtt igaz és szent, hanem csak őáltala.
Aki hiszi, hogy bűnét és az egész világét a mi áldott Urunk hordozza, s hogy Megváltónk azért engedte magát megkeresztelni, keresztre szegezni, drága vérét azért ontotta, hogy mint egyetlen bűnbak és vezeklő, minden bűnünkből megtisztítson, megigazítson és üdvözítsen: azé a bűnök bocsánata, az örök élet s övé lesz a Krisztus keresztsége, keresztje és vére.


Hittel nézek keresztfádra,
Üdvözítő Jézusom,
Értem mentél Golgotára,
Hogy lelkem mennybe jusson;
Keresztfán hangzott mondásid,
Mint utolsó tanításid,
Bármeddig tart életem,
Soha el nem feledem.


picture.php
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
picture.php


Vasárnap [2009.03.22.] Lelki szemeinket is Isten nyithatja meg: láss!


2009.03.22. 00:03 Andreas

*MINDEN NAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 ÚTMUTATÓ IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato

<TABLE class=smtxt style="MARGIN-BOTTOM: 10px" cellSpacing=0 cellPadding=1 width="100%" border=0><TBODY><TR bgColor=#ffffff><TD style="BORDER-BOTTOM: #eeeeee 1px dotted" align=left>- Vasárnap [2009.03.22.]



</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #eeeeee 1px dotted" align=right></TD></TR><TR><TD align=left colSpan=2><TABLE style="BORDER-COLLAPSE: collapse" borderColor=#111111 cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top align=left width="2%" bgColor=#ffffff rowSpan=10>



</TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2></TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2></TD><TD vAlign=top align=left width="2%" bgColor=#ffffff rowSpan=10></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2>
Ézs 35,5

</TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2>ApCsel 9,17



</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Akkor kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei.

</TD><TD vAlign=top align=left width="3%" bgColor=#ffffff colSpan=2>

</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Anániás pedig elment, és bement abba a házba; rátette kezét, és ezt mondta: „Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel.”</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak,

</TD><TD vAlign=top align=left width="4%" bgColor=#ffffff colSpan=2>

</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Elméne azért Ananiás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda: Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, a ki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyiljanak és beteljesedjél Szent Lélekkel.

</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Akkor megnyílik a vakok szeme, s a süketek füle hallani fog.

</TD><TD vAlign=top align=left width="4%" bgColor=#ffffff colSpan=2>

</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Ananiás elment, betért a házba, és e szavakkal tette rá kezét: „Saul testvér, Urunk Jézus küldött, aki megjelent neked idejövet az úton, hogy visszakapd szemed világát, és eltelj a Szentlélekkel.”</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4>

</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4>
Ha az ÚR akarja, ő cselekszik, akár kimondott szavával, akár emberek által; s eljuthatunk a bűn vakságából és sötétségéből Isten gyermekeinek szabadságára, s a Szentlélek világosságában élhetünk már e földön az ÚR neve dicsőségére - látjuk-e már hitünk szemével Jézust?!


</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>



picture.php
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
picture.php


Kitől tudakozódsz?


<HR width="100%">
"És ha ezt mondják tinéktek: Tudakozzatok a halottidézoktol és a jövendomondóktól, akik sipognak és suttognak: hát nem Istenétol tudakozódik-é a nép? Az élokért a holtaktól kell-é tudakozódni? A tanításra és a bizonyságtételre hallgassatok! Ha nem ekként szólnak azok, akiknek nincs hajnalok: Úgy bolyongani fognak a földön, szorongva és éhezve és lészen, hogyha megéhezik, felgerjed és megátkozza királyát és Istenét, s néz fölfelé. És aztán a földre tekint és immár mindenütt nyomor és sötétség és a szorongattatásnak éjszakája, o pedig a suru sötétben elhagyatva.

De nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van: eloször megalázta Zebulon és Nafthali földjét és azután megdicsoíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját és a pogányok határát. A nép, amely sötétségben jár, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel felettük. Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk és az uralom az O vállán lesz." Ézs 8,l9-22. 9,1. 6a
<HR width="100%">

Uram benne vagyunk és ezért nem látjuk a suru sötétet. Úgy megszoktuk már gyerek korunktól kezdve. Hadd kiáltsunk most Hozzád, könyörülj rajtunk, adj egy kicsi világosságot, hogy lássunk. Lássuk a kivezeto utat. Áldd meg így ezt a délelottöt. Ámen.

Amikor ezt az Igét elolvastam, egy pszichológussal való beszélgetésem jutott eszembe. O azt mondta, hogy az ember egy eros valaki, aki dönteni tud, aki határozatképes, aki tudja, hogy mit akar. Azt válaszoltam: az ember egy eltévedt kisgyermek, aki élete dönto pillanataiban sírni szeretne, mert nem tudja mit csináljon és hova forduljon.

A kérdésem az, hiszed-e testvérem, hogy eros, határozatképes ember vagy, aki mindig tudja, hogy mit akar? Aki meg is találja mindig a helyes utat. Vagy ráébredtél már arra, hogy eltévedtem. Milyen felfedezés, amikor életem egy dönto órájában rájövök, hogy Istenem eltévedtem és mi lesz most már velem? Lehet vannak közöttünk olyanok, akik még nem élték át ezt a pillanatot, de akkor még elotted van, egyszer rá fogsz jönni, hogy eltévedtem.

Emlékszem amikor a Börzsönyben tévedtünk el. Ketten mentünk és beszélgettünk, emlékszel, hát itt jöttünk. Emlékszem erre a fára, meg útkeresztezodésre. Mindig nyugtattam magam, de azért csendben már tudtam, hogy valami nem stimmel. Mert az után az útkeresztezodés után egy forrás jött és itt most nincs forrás. Kezdett gyanús lenni, hogy nem jó úton járok. De nekem az egyik rossz tulajdonságom a sok között, hogy nem szeretek kérdezni. Idonként szembejöttek emberek, de túl büszke voltam ahhoz, hogy kérdezzek. Inkább elmentem mellettük, hogy majd csak megtaláljuk.

Most az Ige azt mondja: tudakozzatok. Más fordítás szerint így mondja: kérdezzetek. A másik eltévedésemkor arra emlékszem, hogy reggel azzal az Igével indultam valahonnan: "Így szólt az Úr: Álljatok az utakra és nézzetek szét és kérdezosködjetek a régi ösvények felol, melyik a jó út és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek! És azt mondták: Nem megyünk! Orállókat is rendeltem föléjük, mondván: Figyeljetek a kürtnek szavára! És azt mondták; Nem figyelünk! (Jer 6,16-17). Így mentem el, hogy nem szeretek kérdezni és emlékszem arra az eltévedésre is, szinte mind a ketto életveszélyessé vált, - de nem kérdeztem.

Isten azt mondja a mai napon itt mindnyájunknak: kérdezosködjetek. Testvér, kérdezz! Az a kérdés, hogy kit kérdezzek? Ez az igerész ezt a két lehetoséget mutatja meg, hogy kit lehet kérdezni. Akik egy kicsit ismerjük már a Bibliát, tudjuk, hogy csak két szellemi hatalmasság van, ahol kérdezni lehet. Egyik Isten, a másik a Sátán, a sötét hatalom. Embereket kérdezünk talán, de ne felejtsd el, hogy minden ember mögött vagy az egyik, vagy a másik áll. Bárkit kérdezel, valahonnan választ kapsz, csak az a kérdés honnan?

A tanács amit az Ige itt elmond így hangzik: "A tanításra és a bizonyságtételre hallgassatok." Az Istentol való útmutatásra. Hallgatok-e az Igére, Isten tanítására és a bizonyságtételére. Vajon hallgatok-e az Igére? Ugye mondtam, hogy én nem hallgattam a reggeli igére és mikor a harmadik, negyedik bajban voltam, folyton újra eszembe jutott: nem megmondta az Úr, hogy kérdezosködj a régi ösvények felol? Ti azt mondtátok, hogy nem kérdezosködünk. Nagyon sokszor az ember a maga kárán jön rá, hogy nem kérdezosködött idoben.

Azt mondtam, Istentol lehet kérdezni. De itt van a másik hatalom, ezzel kezdodött az Igénk: Ezt mondják ti néktek: "Tudakozzatok a halottidézoktol és a jövendomondóktól, akik sipognak és suttognak, hát nem Istenétol tudakozódik-é a nép?“ A másik forrás. Azt mondja: tudakozzatok, kérdezzetek, - miért nem az Istentol?

Nem olyan régen megdöbbenve álltam szembe Saullal; az eltévedt emberrel. Aki emlékszik arra, hogyan indult el Saul az Úrral, hogy csodálta mindenki, egy fejjel nagyobb mindenkinél. A Szentlélek volt rajta és szólt rajta keresztül. Egy Istentol rendelt király, - hát hogy tévedhet el egy ember? Nem tudom valaha megrendültél-e azon, amikor olvastad a történetet, hogy én is lehetek ez az ember, ha nem kérdezek, ha nem tudakozom, nem keresem Isten útját.

Biztosan ismeritek jól Sámuel könyvét, ahol nagyon világosan elmondja az Ige, hogy ez az ember engedetlen volt. Isten mondott neki valamit és o engedetlen volt Isten szavával, parancsával szemben. Mert volt egy másik isten az életében. Látjátok ezt mondja a pszichológus, hogy az ember maga egy kis-isten, tud az maga dönteni, miért kell az embernek Isten, vagy bármilyen hatalom, mikor maga is tud dönteni. Látjátok Saul eldöntött valamit és ezt a mondatot kapta, amit szeretném, ha nagyon mélyen a szívetekbe maradna: "Mint a varázslásnak bune olyan az engedetlenség." (1Sám 15,23). Saul nem akkor követte el eloször a varázslás bunét, amikor elment az endori halottidézo asszonyhoz, - sokkal elobb. Amikor engedett, amikor o döntött, amikor azt mondta, hogy nem kérdezek és nem hallgatok arra amit az Isten mond. A tanításra és a bizonyságtételre nem hallgatok. A bálványozás, - mondja ugyanebben a versben: "bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés." A kis isten, amelyik elég eros, elég nagy, elég határozott, képes arra, hogy o maga döntsön. Nem szorulok rá Istenre.

Ez volt a kezdet, itt tévedt el, itt nem figyelt az útjelzokre. Már az elso lépések után sejtette, hogy az út nem jó, mert jön hozzá Sámuel és megmondja neki, de Saul megy tovább. A figyelmeztetések után továbbmegy. Istenem, hova jut?

Vajon magadra ismersz-e ebben a pillanatban, hogy Uram mondták nekem, hogy nem jó, az Igébol is megértettem, de arra gondoltam, majd csak lesz valahogy. Majd csak kiigazodik valahogy az életem. Megy tovább és az a rettenetes mondat, hogy az Isten Lelke eltávozott tole. Tudta-e vajon ezt a pillanatot? Észrevette-e abban a pillanatban, hogy valami nincs már. Nem vetted még észre, hogy volt valamim, ami most nincs. Volt örömöm, békességem, szeretetem, - nincs már. Vajon nem veszed észre? Ez a mai nap hadd kiáltsa bele a szívedbe, hogy rossz az út - eltévedtél, hogy ne kelljen odaérned, mint ez az ember a végállomáshoz.

Egy pár fejezettel késobb 1Sám 28. részben olvassuk: "Amint azonban Saul meglátta a filiszteusok táborát, megfélemlék és a szíve nagyon megrémült. És megkérdezte Saul az Urat, de az Úr nem felelt neki sem álomlátás, sem az Urim, sem a próféták által." (1Sám 28,5-6). Jaj ha van köztünk valaki, akinek már Isten nem felel! Olvasom az Igét, de mintha semmi sem volna. Nem szól hozzám, nem kapok tanácsot, nem kapok vezetést. Egy eltévedt ember. Szegény Saul! Jaj csak ne volna köztünk senki, aki tudja, hogy nekem Isten már nem felel.

"Akkor monda Saul az o szolgáinak: Keressetek nekem egy halottidézo asszonyt, hogy elmenjek hozzá és megkérdezzem ot. Szolgái pedig mondának néki: Ímé, Endorban van egy halottidézo asszony." (1Sám 28,7). Nem olvasom tovább ezt a rettenetes történetet, hiszen ismerjük. Amikor valóban eljön Sámuel és amikor ott esik arcra ijedtében, mikor megmondja neki a mondatot: holnap velem lesztek a halottak birodalmában.

Nagyon kérlek, vigyázz, kérdezosködj, de nem mindegy, hogy hol, nem mindegy, hogy kitol. Saulnak is ez volt a baja és úgy félek, hogy nekünk is ez a bajunk, aki nem kap választ. Az Istennel való kapcsolathoz teljes megtérés kell. Saul mondja Sámuelnek: vétkeztem, - de, de, de. De a a nép! De becsülj meg engem, de senki meg ne tudja. Maradjon titok.

Teljes megtérés, teljes bunbánat, teljes megalázkodás. Ha most ez az állapotod, hogy nem felel az Isten és nem szól hozzád, nincs Vele kapcsolatod. Valamid volt, ami elveszett. Olyan helyes volt egy kislány amikor arról beszéltünk: Buzgóbb lon az O szerelme az O népe iránt. Arról beszéltünk, hogy belül van egy forrás, amelyik sokszor úgy buzog, hogy az ember nem tudja, mit csináljon vele. Beszélni kell, mondani kell, mert úgy érzem túl buzdul rajtam az örömforrás, a szeretet forrás, amelyik a szívedben buzdul fel. Egyszer csak megszólal egy kislány: nekem is volt egyszer egy ilyen forrásom. Úgy voltam, hogy nem tudtam hallgatni az örömtol. Nekem is volt. Most nincs. Próbálj legalább magadhoz oszinte lenni most.

Testvér vigyázz, így kezdodik. Aztán nem felel az Isten, aztán az eltévedt gyerek egy rettenetes helyzetbe kerül, valamit csinálni kell, itt dönteni kell. Isten nem felel és jön a rettenetes tanács: kérdezosködj. Idoben nem kérdezosködtél az Istentol, most kérdezosködj. Így mondta Igénk: "Tudakozódjatok a halottidézoktol, a jövendomondóktól, akik sipognak és suttognak: Hát nem Istenétol tudakozódik-é e nép?" Tudakozódna talán már, de nincs kapcsolat, valamit elvesztettem. Most már tenni kell valamit, már késo.

Egy percig gondolkozzunk azon, nincsenek-e ilyenek az életünkben, amikor ilyen helyrol tudakozódtunk, talán egy haláleset után. Idejében nem tettél neki bizonyságot és most ez a kérdés, hogy hol van? Istenem hol van? Hogy tudnám meg, hogy üdvözült-e vagy a kárhozatban van. Valaki mondta: meghalt az anyám és rettenetes, hogy nem tudom hol van. Mindig ez gyötör. Látjátok milyen rettenetes, amikor már késo! Valaki öngyilkos lett a családban. Azt kérdezte valaki: mondd meg miért tette? Hát mindene megvolt, hát szerettük. Ki mondja meg nekem, hogy miért volt? Éjszakákat forgolódok az ágyban, - miért tette? Megint jön a tanács a másik oldalról: tudakozz, valaki meg tudja neked mondani. Talán elmondja, én is beszéltem a halottammal, azt mondta, jó helyen van. Azóta megnyugodtam. Így mondja az alulról jövo tanács: Tudakozzatok a halottidézoktol. Ide visz a nyugtalan lelkiismeret, a félelem. Hányszor mondták el, hogy mindig lépteket hallok mióta meghalt az anyám. Valami megzörren a szobában, mit gondolsz o az?

A nyugtalan lelkiismeret, a félelem, nem vitt olyan helyre, ahova nem lett volna szabad soha menni? Talán volt aki tanácsolt: a jövendomondókat kérdezzétek. Talán életed egy pillanatában, amikor nem felelt az Úr. Hozzá menjek, ne menjek, jó lesz ez a házasság? Talán a kártya, - úgy emlékszem egy nagyon komoly valakire, mindig a passziánt kérdezte, pedig templomba járt, istenhívo, imádkozó. De ugye a kártya válaszol. Talán a jós, - milyen rettenetes testvér, hogy magad tudsz jövendot mondani magadnak a különbözo babonákon keresztül. Most nem megyek el, mert nem lesz szerencsém. Most nem tudok semmi dologba kezdeni, péntek van. Mondod a jövendot, ez nem lesz jó, nem fog sikerülni. Talán rosszat álmodtam és akkor nem fog sikerülni. A tanácsok, a jövendo, a halottak. Mi gyötri a szívedet?

Miért adta Isten mára ezt az Igét nekünk? Állj már meg! Ha voltál, ha menni akarsz, állj meg, amíg nem késo! Annyi embert tudnék elmondani, aki itt tette tönkre az életét ezen a ponton. Aztán már hiába akart volna, nem tudott. Nem tudott az Úrhoz találni a súlyos kötelékek miatt. Olyan világosan elmondja itt a következményeket: "ekként szólnak, akiknek nincs hajnaluk". Hallod ezt a rettenetes mondatot? Nincs hajnaluk! "Bolyongani fognak a földön, szorongva és éhezve. És lesz, hogy amikor felgerjed, megátkozza királyát és Istenét." Rettenetes következmény, bolyongás, szorongás, félelem, belso nyugtalanság nincs az életedben? Depresszió, sötét gondolatok, látod a következményeket? A Biblia olyan világosan beszél.

A másik óriási baja ennek a nemzedéknek, amiben élünk, hogy éhes Isten szeretete után. Örömre éhes és belekerül az élvezetekbe, a mámorba. A legrettenetesebb az alkohol mámora. Éhes emberek vannak benne. A cigaretta. Különféle mámor. Nyugtató, altató, valaki így mondta, a legelokelobb mámor, nem is lehet észrevenni, hogy mi van. Egy ki nem elégített ember mindenbe belekerülhet. Egy ember, akinek nincs igazi békessége, boldogsága, mindenbe belefut. Aztán jön a harag, az indulat kitörések, teljesen ok nélkül. Sokszor nem értem, hogy mit csinálok.

Egy férfi mondta, egy ilyen pillanatomban váratlanul letéptem az ingem gallérját. És akkor ott álltam az inggel és gallérral; ez én voltam? Látod a következményeket, düh kitörések, indulatok. Átkozódik, megátkozza királyát és Istenét. És néz fölfelé, aztán a földre tekint és ímé mindenütt nyomor, sötétség, szorongásnak éjszakája. O pedig a suru sötétségben elhagyatva.

Érezted-e már, hogy milyen mérhetetlenül egyedül vagy? Hogy tulajdonképpen senki nem ért meg? Senki nem ismer és senki nem szeret? Suru sötétben - elhagyatva. Látod a képet és magadat? Hol tartasz? Így mondja az Ige: "De nem lesz mindig sötét ott". Úgy szeretem a Bibliát, hogy mindig megmondja, nemcsak a diagnózist, a terápiát is. A gyógymód is megvan írva rögtön. Senkinek nem kell úgy hazamenni, hogy tényleg nincs kiút. Nem lesz mindig sötétség!

S olyan megdöbbento még az az egy kép, amit itt a végén leír: "A nép, amely sötétségben járt, lát nagy világosságot, akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel felettük." A halál árnyékának földje. Tudod, hogy mindnyájan a halál árnyékában élünk? Születésed pillanatától belekerültél a halál árnyékába. Ahogy múlik az ido egyre jobban, egyre hosszabbra nyúlik az árnyék. Egyre közelebb kerül hozzád. Ne mond, hogy ezzel nem foglalkozol. Merj vele foglalkozni. Minden nappal közelebb jön hozzád a halál árnyéka. Ezen a mai napon is. Testvér most kezdtük a napot, nem érzed, hogy milyen kegyetlen az ido? Mindjárt haza fogsz menni.

Még csinálhatsz mindent, de jön egy nap, amikor már csak ülni tudsz, amikor már csak feküdni, valakirol kérdeztem, mi volt halálának oka? Végelgyengülés. Az ido! A halál árnyékában járunk. Nem érzed, hogy milyen életveszélyes az állapotod?

Azt mondja az Ige: "Akik lakoznak a halál árnyékának földjében fény ragyog fel fölöttük." Van valami, ami be kell hogy ragyogja az egész szívünket: Gyermek született nékünk! Karácsonykor a kicsi fény megjelent, a karácsonyi csillag. Láttad valaha Jézust, a Gyermeket? Amikor megjelent Betlehemben világos lett minden, az istálló, a környék. Fény ragyog! Valaha felragyogott már neked úgy, hogy hátha ez a megoldás? Hátha tényleg Jézus? Azt mondja az Igénk, ebbol a fénybol lett nagy világosság. Ott a Golgotán már a nagy világosság van. Már nemcsak a kicsi fény. Ott már a kereszt ragyog az egész emberi nemzetségnek. Sehol nincs nagyobb világosság. "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az O Egyszülött Fiát adta." (Jn 3,16). Felragyogott-e már neked ez a mondat?

Valakitol azt kérdezték, mit jelent ez, hogy "úgy"? Nem tudta másképp megmagyarázni, mint hogy van otthon egy kicsi lányom, mikor hazaérek, a nyakamba ugrik és nagyon szorít: édesapa úgy szeretlek! Úgy, hogy kimondhatatlanul, hogy nem lehet szavakban kifejezni. Isten szeretetét nem lehet szavakban kifejezni. Sokszor próbáltam és megint belesültem, megint nem tudtam elmondani. Halálosan szerette Isten e világot. Ma is vár két ölelo karja. A kereszten kitárva vár a karja.

Az Atya a szívére akar szorítani, hogy átéld a halálos szeretetét, hogy aztán majd ragyoghasson rajtad keresztül szerteszét. Ma ezért jöttél ide. Ismeri mindnyájunk útját, hogy hol tévedtél el. Vár a nagy világosság, mert egy Gyermek születik nékünk, - neked is, ott belül a szívedben egy új élet, amelyik elkezd ragyogni. Szeretnél-e csillag lenni, aki sokakat az igazságra vezet? Istennek ez a célja veled és velem. Hallgass hát a tanításra, a bizonyságtételre. Ma hallgass!

Imádkozzunk: Köszönöm Uram, hogy amikor eltévedek, mindig utánam jössz. Köszönöm a pásztor kezedet és a pásztor szívedet. Köszönöm a megszakadt pásztor szívet. Segíts Uram, hogy ebbol a sötétségbol egy kicsit kilássunk ma. És megtegyük az elso tántorgó lépést feléd. Hadd áldjunk, hogy minden tékozló fiúnak elé szaladsz. Dicsérünk ezért a szeretetért. Olyan jó volna, ha ma este mindnyájan e közt a két kar között aludnánk el. Ámen.

1985. augusztus 4


picture.php
 

bacsipista

Állandó Tag
Állandó Tag
Világosság

Évekkel ezelőtt, egyik üzleti útjáról hazatérve, egy vállalatvezető ajándékokat vitt feleségének. Többek között adott neki egy játékautót, ami világított a sötétben. Miután a feleség megkapta az ajándékot, leoltotta a villanyt, de a kis autó láthatatlan maradt. A feleség ezt mondta magában: “Ez biztosan csak tréfa lehet.” A férje kiábrándultan jegyezte meg: “Azt hiszem, becsaptak.” Aztán a feleség észrevett néhány francia szót a játékautó oldalán. Elvitte egyik barátjához, aki ismerte a nyelvet és elolvasta neki az utasításokat: “Ha azt akarod, hogy éjszaka is világítsak, tarts egész nap a napfényben.” Ezért másnap odatette az ajándékot a déli ablakba. Azon az estén, amikor kikapcsolta a villanyt, a kis játékautó ragyogó fényt árasztott. Az asszony férje meglepve kérdezte: “Mit csináltál vele?” Ezt válaszolta: “Ó, rájöttem a titokra. Mielőtt az autó világítana a sötétben, ki kell tennem a világosságnak.”

8


Mint ahogy ez a játékautó a napfény hatására magába veszi az energiát, és ragyogni kezd a sötétben, a keresztyénnek is állandóan a lelki napfény, Jézus Krisztus fényébe kell tennie magát, hogy természetévé váljék az ő fénye és ragyogjon a sötét világban.
 

kata53

Állandó Tag
Állandó Tag
17.Gizai_naplemente.jpg


<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Ckata%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} h1 {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; mso-outline-level:1; font-size:24.0pt; font-family:"Times New Roman"; font-weight:bold;} h2 {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; mso-outline-level:2; font-size:18.0pt; font-family:"Times New Roman"; font-weight:bold;} h6 {mso-style-next:Normál; margin-top:12.0pt; margin-right:0cm; margin-bottom:3.0pt; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; mso-outline-level:6; font-size:11.0pt; font-family:"Times New Roman"; font-weight:bold;} a:link, span.MsoHyperlink {color:blue; text-decoration:underline; text-underline:single;} a:visited, span.MsoHyperlinkFollowed {color:purple; text-decoration:underline; text-underline:single;} p {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.idezet, li.idezet, div.idezet {mso-style-name:idezet; mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.szoveg, li.szoveg, div.szoveg {mso-style-name:szoveg; mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:EN-US; mso-fareast-language:EN-US;} p.szovegforras, li.szovegforras, div.szovegforras {mso-style-name:szovegforras; mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:EN-US; mso-fareast-language:EN-US;} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} /* List Definitions */ @list l0 {mso-list-id:1; mso-list-template-ids:1;} @list l0:level1 {mso-level-number-format:none; mso-level-suffix:none; mso-level-text:""; mso-level-tab-stop:0cm; mso-level-number-position:left; margin-left:0cm; text-indent:0cm;} @list l0:level2 {mso-level-number-format:none; mso-level-suffix:none; mso-level-text:""; mso-level-tab-stop:0cm; mso-level-number-position:left; margin-left:0cm; text-indent:0cm;} @list l0:level3 {mso-level-number-format:none; mso-level-suffix:none; mso-level-text:""; mso-level-tab-stop:0cm; mso-level-number-position:left; margin-left:0cm; text-indent:0cm;} @list l0:level4 {mso-level-number-format:none; mso-level-suffix:none; mso-level-text:""; mso-level-tab-stop:0cm; mso-level-number-position:left; margin-left:0cm; text-indent:0cm;} @list l0:level5 {mso-level-number-format:none; mso-level-suffix:none; mso-level-text:""; mso-level-tab-stop:0cm; mso-level-number-position:left; margin-left:0cm; text-indent:0cm;} @list l0:level6 {mso-level-number-format:none; mso-level-suffix:none; mso-level-text:""; mso-level-tab-stop:0cm; mso-level-number-position:left; margin-left:0cm; text-indent:0cm;} @list l0:level7 {mso-level-number-format:none; mso-level-suffix:none; mso-level-text:""; mso-level-tab-stop:0cm; mso-level-number-position:left; margin-left:0cm; text-indent:0cm;} @list l0:level8 {mso-level-number-format:none; mso-level-suffix:none; mso-level-text:""; mso-level-tab-stop:0cm; mso-level-number-position:left; margin-left:0cm; text-indent:0cm;} @list l0:level9 {mso-level-number-format:none; mso-level-suffix:none; mso-level-text:""; mso-level-tab-stop:0cm; mso-level-number-position:left; margin-left:0cm; text-indent:0cm;} ol {margin-bottom:0cm;} ul {margin-bottom:0cm;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";} </style> <![endif]--> C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből<o></o>

Légy alázatos! <o></o>

... az alázatosoknak pedig kegyelmét adja" (Jak 4,6). <o></o>
Az alázatos szív kegyelemre vágyik, és azt meg is kapja. Kiszolgáltatja magát a kegyelem szelíd uralmának, és ezért egyre nagyobb mértékben nyeri el azt. Az alázatos szívűek a völgyekben lakoznak, ahol a kegyelem folyói kanyarognak, és bőven isznak azokból. Hálásak a kegyelemért, dicsőítik érte az Urat, aki - önmagához híven - meg is adja azt nekik. Jöjj, kedves olvasóm, alázd meg magad! Légy kicsiny önmagad előtt, hogy az Úr naggyá tehessen! Talán így sóhajtasz: nem vagyok eléggé alázatos, de lehet, hogy ez már az igazi alázat szava. Vannak, akik büszkék arra, hogy mennyire alázatosak: ez a büszkeség egyik legrosszabb fajtája. Tehetetlen, gyámoltalan, méltatlan, kárhozatra méltó teremtmények vagyunk, minden okunk megvan az alázatra, ne legyünk beképzeltek és büszkék! Alázzuk meg magunkat az alázatosság elleni vétkeink miatt, hogy képesek legyünk az Úr irgalmát elfogadni. A kegyelem megtapasztalása tesz igazán alázatossá, és az alázatos ember aztán még több kegyelmet tud elfogadni. Hajoljunk meg Isten előtt, hogy felemelhessen! Érezzük magunkat szellemben szegényeknek, hogy Isten meggazdagíthasson! Legyünk alázatosak, hogy Istennek ne kelljen megaláznia, hanem kegyelméből felmagasztalhasson bennünket!<o></o>
<o>

</o>
<table class="MsoNormalTable" style="width: 100%;" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"> <tbody><tr style=""> <td style="padding: 0cm;"> A KÉK ÉG, A NAPFÉNY<o></o>
<table class="MsoNormalTable" style="width: 100%;" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"> <tbody><tr style=""> <td style="padding: 0cm;" valign="top"><!-- árnyék --> <!--
e02.gif
-->Szerző: <o></o>

<o></o>
A kék ég, a napfény,
Csak róla beszél nekem,
Ha látom a tengert, szavára emlékezem.
Ő az ég s Föld Ura, lelkem Megváltója,
Ezért áldva áldom naponként.

Refr.
Akiben bízhatok, hangjára hallgatok,
És csodás, szent nevét hirdetem.

Az erdő, virágok, madárdal a hegyeken,
A Szentséges Isten hatalmát zengi nekem,
Dicsérd őt szívem, dicsérd őt szüntelen,
Nincs más Úr, mint az én Istenem.


Akiben bízhatok...<o></o>

</td> </tr> </tbody></table> <o>

</o> </td> </tr> </tbody></table> <o></o>
Szép, fényes Hajnalcsillagom!<o></o>

Szép, fényes Hajnalcsillagom, <o></o>
Ragyogj rám, édes Jézusom, <o></o>
Én lelkem vigassága! <o></o>
Oly sok szív téged várva vár. <o></o>
Az én szívem is nyitva már, <o></o>
És jöttödet kívánja. <o></o>
Kedves, <o></o>
ékes, <o></o>
Égi kincsem, <o></o>
dicsőségem, <o></o>
gazdagságom! <o></o>
Üdvösségem tőled várom.

Mint drágakő, úgy ragyogjon, <o></o>

Szívemben fénylőn lobogjon <o></o>
Szerelmed égi lángja! <o></o>
Tetőled el ne szakadjak, <o></o>
Szent tested tagja maradjak, <o></o>
Törzsednek élő ága! <o></o>
Áldlak, <o></o>
mert nagy <o></o>
Jóságodat, <o></o>
irgalmadat <o></o>
nékem adtad. <o></o>
Szívem lángra te gyújtottad.

Te kedves, tiszta fénysugár, <o></o>

Ragyogj be, szívem téged vár, <o></o>
Hogy benned örvendezzen! <o></o>
Add nékem áldott Lelkedet, <o></o>
Szent testedet és véredet, <o></o>
Hogy te lakozzál bennem! <o></o>
Szánj meg, <o></o>
áldj meg! <o></o>
Hű karodban, <o></o>
irgalmadban <o></o>
tarts meg engem! <o></o>
Csak tebenned bízik lelkem.

Hadd zengje szívem énekét: <o></o>

Te vagy a kezdet és a vég. <o></o>
Te üdve a világnak! <o></o>
Ha rám tör majd a zord halál, <o></o>
Tudom, kegyelmed rám talál, <o></o>
És örökké imádlak. <o></o>
Áldlak, <o></o>
várlak <o></o>
Nagy örömmel. <o></o>
Csillagfénnyel <o></o>
jöjj sietve! <o></o>
Téged várlak reménykedve.<o></o>
Philipp Nicolai 1556-1608 (német).<o></o>
http://enekeskonyv.lutheran.hu/ <o></o>
<o></o>
Eljöttem Istenem…<o></o>

<o></o>
E A<o></o>

Eljöttem Istenem, imádni szent neved,<o></o>
H7 E A<o></o>

a szívem kitárom neked.<o></o>
E A<o></o>

Kutasd át kérlek, egész életem,<o></o>
F#m H7 E A<o></o>

fényed érjen a szívem mélyébe!<o></o>
<o></o>

Refr.<o></o>

E G#m A E<o></o>

Lelkemet szent véred mossa át, <o></o>
C#m G#m A HsusH<o></o>

Jézus kérlek, tégy most szabaddá!<o></o>
E F#m A E<o></o>

Szent Szellem jöjj és tölts újra meg,<o></o>
F# H7 E<o></o>

és én teljes szívből imádom szent Neved<o></o>
<o></o><o></o>

ros072.gif



Istentől Áldott szép Éjszakát kívánok Szeretettel: Kata
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
picture.php



A mai nap igéi



Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk. (2Krón 20,12c)
Pál megkérdezte: "Ki vagy, Uram?" Az így válaszolt: "Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned." (ApCsel 9,5-6)
Olvasmányok: 5Móz 8,2-10 és Lk 20,41-47
<HR align=center width="70%">
Lelki útravaló a mai napra
<CENTER>Hétfő

A Gecsemáne
</CENTER>


Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esdeklésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból és meghallgattatott az ő istenfélelméért.
Zsidókhoz írott levél 5, 7.

Mért is kellett az Isten Fiának, az én Uram Krisztusomnak így gyötrődni?!
Azért könyörög, hogy távozzék el tőle a pohár. Miféle "pohár"? A kereszt keserves halála. De hát miért kell elszenvednie? Hiszen bűntelen volt és igaz. A világ bűnéért, melyet Isten a vállára rakott. Ez nyomja és gyötri.
De ha Isten az én bűnömet Krisztusra helyezte, - aminthogy Keresztelő János ezért mondja Isten Bárányának, aki elveszi a világ bűneit, - akkor én, nemde megszabadultam a bűnömtől?! Akkor többé nincs kárhoztatásom. Igaz - sajnos - bűnös vagyok. Rémít a bűn, ezt ugyancsak érzem. Szüntelenül csüggedezik a szívem; reszketve félek Isten kemény ítéletétől. És még sincs kárhoztatásom. Nézem a Krisztust, ahogy reszket a Gecsemáne kertben. Oly iszonyatos a gyötrődése, hogy vért verejtékezik. Ide juttatta az én bűnöm, amely rajta van. Ott is hagyom hát s bizonyosan tudom, hogy akármikor kerülök is ítéletre, Isten nem talál rajtam bűnt.
Lám így szolgál neked vigasztalásodra még a Gecsemáne is. Hogy bizonyosan tudhassad: Krisztus magára vette bűnödet és megfizetett azért. Ha pedig bűnöd a Krisztuson van, akkor jó helyen van. Nyugodt lehetsz!

Ha bűnöm miatt rettent
Kárhozat gyötrelme,
Jézus érdemed megment
S nem árthat sérelme.
Szenvedésed lelkemet
Méltán megnyugtatta;
Akit Isten így szeret,
Azt el nem hagyhatja.


picture.php
 
Oldal tetejére