Napi elmélkedés
Gazdag István: Egy a szükséges dolog
elhangzott 2006-ban Szegeden
Müller György: Tanács fiatal keresztyéneknek c. könyvében a „A Szentírás olvasása” c. fejezetben ezt írja: „Négy évvel azután, hogy az Urat megismertem, egy idősebb és tapasztaltabb testvér segítségével olyan útra tértem, amelyen gyorsabban növekedtem ismeretben és kegyelemben, következésképpen jobban tudtam dicsőíteni az Urat; hasznosabban jártam, mint azelőtt. A nagy hiba, amelyet kezdetben elkövettem, az volt, hogy elhanyagoltam az Igét, és ennek következtében sokat veszítettem. Ezért elhatároztam, hogy Krisztusban fiatalabb testvéreimnek hangsúlyozni fogom az igeolvasás fontosságát.” Már 4 éve volt keresztény, amikor megtanulta, hogy mennyire fontos az Igével foglalkozni, és azt olvasni. Nem mindegy, hogy hogyan olvassa az ember az Igét. Az Úr Jézus ugyanezt tanítja, hogy hallgatni az Ő szavára az a legfőbb és legfontosabb dolog. Minden más, akármit csinálunk, ha nem innen indul el, akkor semmi értelme az egésznek.
Az a testvér, aki Müller György életrajzát írta, meglátogatta őt, és mesélt neki dolgokat. Egyszer csak Müller György megszólalt, és azt mondta: „Drága testvérem, amit mondasz, az nagyon jól hangzik és nagyon szép, csak egy baj van vele, nem az Ige szerint van.” Isten mindent az Ő Igéje szerint cselekszik. Ő szólt, és az meglett. Isten mindent az Ő Igéje szerint, és az Ő Igéje által tesz. Hiszen meg van írva, hogy Jézus a testté lett Ige. Meg van írva több helyen, hogy Őáltala teremtette és tartja össze a világot. Ha Isten visszavonja az Ő szavát, az Ő Igéjét, akkor minden azonnal megsemmisül. Ennyi az egész. Ezért nagyon fontos, hogy helyesen vegyük be az Igét.
Lukács evangéliumában van egy kedves és tanulságos leírás, Mária és Márta története. Luk. 10: 38-42. Lukács orvos volt, aki nagyon pontos munkát végzett, és alaposan utánajárt a dolgoknak. „Mivelhogy sokan kezdték rend szerint megírni azoknak a dolgoknak az elbeszélését, amelyek minálunk beteljesedtek. Amint nékünk elénk adták, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének: Tetszett énnékem is, ki eleitől fogva mindezeknek szorgalmasan végére jártam, hogy azokról rendszerint írjak néked jó Theofilus.” (Lk 1:1-3) Itt tesz bizonyságot, hogy nemcsak könnyedén leírt valamit, hanem egy nagyon szorgalmas munkát végzett. „Szorgalmasan végére jártam mindezeknek, hogy azokról rend szerint írjak néked.” Ez tipikus egy orvos munkájánál. Nagyon megvizsgálja a dolgokat, hogyha jó orvos, nem felületesen, és azt rend szerint, rendszerezve le is írja. Megnevezi azt az embert, akinek írta: jó Theofilus. Ennek a névnek jelentése van. Olyan ember, aki szereti Istent, Igéjével szívesen foglalkozik, örömmel tanulmányozza azt. Olyanoknak ír, akik arról érdeklődnek, hogy mi van Istentől. Ezt a Biblia jelzi ezzel a névvel. A bibliai időkben a névnek komoly jelentősége volt. Következtetni tudunk neve alapján a jellemére is.
Mivel az evangélium olyan embernek íródott, aki Istent szerette, hatalmas dolgait belső lelki éhséggel tanulmányozta, ezért szólít meg minden embert, aki ugyanezzel az éhséggel olvassa. Ha mi Istent szeretjük, és Isten dolgait akarjuk megtudni és tanulmányozni, akkor itt van egy rendszeres irat, amiből sok mindent megtudunk, ami fontos.
Figyeljük meg Márta és Mária történetét! „Történt, hogy mikor az úton mentek, Ő bement egy faluba; egy Márta nevű asszony pedig befogadta Őt házába. És ennek volt egy Mária nevezetű testvére, ki Jézus lábainál leülve, hallgatja az Ő beszédét. Márta pedig foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban; előállva azért mondta: Uram, nincs-é arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért néki, hogy segítsen nékem! Felelt néki Jézus: Márta, Márta, szorgalmas vagy, és sokra igyekszel: De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik őtőle.” (Lk 10:38-42)
Két nőtestvérről szól a híradás. Mind a ketten szeretik az Úr Jézust. Befogadják a házukba, mégis óriási különbség van közöttük. Mária olyat tesz, ami az embereknek általában nem tetszik. Ő egyszerűen leült Jézus lábainál, és hallgatta a beszédét. Márta nagyon szorgoskodott, akart az Úrnak szolgálni. Ez viszont az emberek szemében mindig nagy dolog. Ez tetszik az embernek. A szüntelen való szolgálat, az Úr dolgaiban való szorgoskodás. Mikor látunk valakit, aki olyan, mint Mária, aki egyszerűen csak leül az Úr lábánál, és hallgatja az Úr beszédét, ez fölingerli a hívőket is, és hát a hitetleneket méginkább. „Te nem csinálsz semmit! Én meg itt gürcölök, dolgozok, fáradok, te meg semmit sem teszel!” Ez borzasztóan bosszantja az embert, mert az ember mindig akar valamit csinálni és annak az eredményét akarja látni. De nem akarja megengedni Istennek, hogy Ő munkálkodjon. És ha valaki ezt megteszi, mint Mária, akkor az tüske a szemünkben.
Ezt megéltem én is, mikor az első gyülekezetemben voltam, ahova tartoztam. Volt egy idősebb asszony, s miután elmentem a gyülekezettől, akkor néhány év múlva találkoztam vele és beszélgettünk a régebbi évekről. „Tudod mit, engem annyira bosszantottál! Akárhányszor összejöttünk, és mi leültünk az asztalnál, vagy kávéztunk, beszélgettünk, te meg vetted a Bibliád, és beültél valami sarokba, és azt olvastad. Mindig azt gondoltam, hogy mit gondol ez magáról, hogy kicsoda ő? Mindannyian itt vagyunk, mindannyian együtt, és beszélgetünk, ő meg félrevonul a sarokba, és ott olvassa a Bibliát!” - Nevetve hallgattam, és vártam, hogy mi lesz ebből. - „Úgy szeretném, ha én is ezt tettem volna.” Rájött, hogy az Ige tanulmányozásából sokkal nagyobb áldás fakad, mint minden másból, de annak idején ez bosszantotta. „Mit gondol ez magáról, hogy egyszerűen csak félre megy, és állandóan csak a Bibliát olvassa, pedig itt vagyunk, a testvérek együtt mind, és ő egyszerűen így kiválik.
Ugyanígy látjuk ezt Mártánál is. Ő is bosszankodik, és hova vezet ez? Elkezdi az Urat okolni a dologért. Az Úr miért engedi ezt meg? Elkezdi kritizálni az Úr Jézust. Nem tetszik neki, amit Mária tesz, és mindjárt Isten Fiát kezdi kérdőre vonni. „Uram, nincs-é arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott. Nézd meg, egyedül kell itt gürcölnöm, hogy szolgáljak. Neked szolgálok, és egyedül vagyok. Senki nem segít. Miért nem csinálsz, miért nem mondasz neki valamit? Keljen már föl onnan, és segítsen! Akkor még tanácsot is ad az Úrnak. - Megmondja Jézusnak, hogy mit kéne mondania. - Mondjad azért neki, hogy segítsen nékem!”
Ilyen az ember. Ami neki nem tetszik, azért Istent vonja kérdőre. Még tanácsot is ad neki. Isten, tedd meg azt, amit én akarok! Mondjál már valamit! Mit mond az Úr erre: „Márta, Márta szorgalmas vagy. - az Úr látja ezt - Szorgalmas vagy, és sokra igyekszel. De a szükséges dolog csak egy, és Mária a jobb részt választotta, amely nem vétetik el tőle.”
Amit én teszek, amiben én szorgalmaskodok, az mind elveszhet. De az, amit az Úr tesz énbennem az Ő Igéje által, az soha el nem veszik, az mindörökre megmarad! Ezért annyira fontos az Ige! Mert Isten mindent az Igéje szerint és Igéje által tesz. Prófétáknál meg is van írva, hogy Isten semmit nem cselekszik, hanem először kinyilatkoztatja a prófétáinak. Először hirdeti az Ő Igéjét, és utána megcselekszi. Szánjunk időt arra, hogy leüljünk Jézus lábánál, és egyszerűen hallgassuk Őt! Ne próbáljunk Neki szolgálni, ne próbáljunk Neki tetszeni, hanem egyszerűen csak üljünk le a lábaihoz és hallgassuk Őt!
Fontos az is, hogy hogyan hallgatjuk az Igét. Jakab ír erről. „Azért, szeretett atyámfiai, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra! Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja. Elvetvén azért minden undokságot és a gonoszságnak sokaságát, szelídséggel fogadjátok a beoltott Igét, amely megtarthatja a ti lelkeiteket. Az Igének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat. Mert, ha valaki hallgatója az Igének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát: Mert megnézte magát, és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt. De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe, és megmarad amellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében. Ha valaki istentisztelőnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg nyelvét, sőt megcsalja a maga szívét, annak az istentisztelete hiábavaló. Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól.” (Jak 1:19-27 Legyünk gyorsak a hallásra, késedelmesek a szólásra, késedelmesek a haragra. Ha leülünk Jézus lábainál, és mi kezdünk el beszélni, vagy valamiért föl vagyunk gerjedve, az mindig akadályozza az Ige hatását. Az ellenáll Isten Igéjének. Meg kell értenünk, hogy az ember haragja Isten igazságát nem munkálja! Abból semmi jó nem származik! Ha tényleg le akarunk ülni Jézus lábánál, és hallgatni Őt, így tegyük: „Elvetve azért minden undokságot és a gonoszságnak sokaságát, szelídséggel fogadjátok a beoltott Igét.” Következménye ennek, hogy az megtartja a lelkünket. Szelídséggel fogadjátok a beoltott Igét! Hogy ez mit jelent, erre engem az Úr a tengeren tanított. „Csillapodjál le az Úrban, és várjad Őt; ne bosszankodjál arra, akinek útja szerencsés, se arra, aki álnok tanácsokat követ. Szűnj meg a haragtól, hagyd el a heveskedésedet, ne bosszankodjál, csak rosszra vinne!” (Zsolt. 37: 7-8,) Ugyanezt mondja Jakab apostol is. A haragtól meg kell szűnni. Ez mindig ellenáll Isten Igéjének!
„Csillapodjál le az Úrban és várjad Őt!” Egy másik fordítás azt mondja, hogy “Légy csendben!” Ez a csillapodjál le nekem azért személyesebb, mert ezáltal engem az Úr tanított valamire a tengeren, ahol megéltem azt, hogy a hullámok néha 13 m magasak voltak, és akkor a víz annyira csap, ver, hogy abba egy hatalmas sziklát is bele lehet dobni, és a víz felületén semmit nem változtat. A hatalmas hullámok egyszerűen elnyelik. De más az, mikor a víz lecsillapodik, vagy elcsendesedik! Volt olyan nap a tengeren, hogy a víz meg sem mozdult. Csak a hajónak a hullámai verték fel ezt a csendet, vagy változtatták meg a víz felszínét. Ha a víz ennyire lecsendesedik, ha ennyire nyugodt, akkor elég egy egész kis kavicsot is beledobni, akkor az már húzza a köröket. Így van ez Isten Igéjével is. Ha mi lecsillapodunk, elcsendesedünk, akkor Isten minden Igéje hat az életünkben. Akkor az húzza a köröket. Ha viszont belsőleg fel vagyunk kavarva haraggal, tisztátalanságokkal, akkor hiába, ülünk le és hallgatjuk a beszédét. Ha nem vagyunk lecsillapodva, akkor az semmit nem végez el, mert akkor nem tudjuk befogadni az Igét szelídséggel. A szelídség azt jelenti, hogy semmi ellenállás nincs. Nincs veszekedés, nincs kavargás, nem csapnak föl a hullámok az égig, hanem csönd van. Akkor csak az Úr beszél. Az Úr Igéje mindig valami különlegeset visz végbe bennünk, az életünkben vagy rajtunk keresztül. Ő mindig megteremti azokat a dolgokat bennünk, amik Neki tetszenek. És ha mi Őt szeretjük, akkor nekünk is tetsző lesz a dolog. Tehát hat az Ige. Mert a Zsidókhoz írt levélben meg is van írva, hogy “Isten Igéje élő és ható!” (Zsid 4:12a). Baj az, ha nem csillapodunk le, nem tesszük le mindazt, ami ezt akadályozza, mert akkor az Ige nem tesz semmi jót nekünk. Akkor rombol. Akkor Isten szétzúzza mindazt, ami Neki nem tetszik. Azt is Igéje által teszi. Aztán az fájni is tud nagyon.
Tehát választanunk kell. Vagy követjük Mária példáját, vagy Márta példáját. Mind a kettő hívő. Mind a kettő szereti az Urat. De mégis van különbség! Naponta meg kell hoznunk a döntést: Melyik irányba megyek? Mi a fontos? Amit én teszek az Úrért, vagy amit az Úr tesz énértem? Amit én teszek, az nagyon gyorsan el tud veszni. Amit az Úr tesz, az soha el nem veszik. Ezért mondja Jézus Mártának, hogy Mária a jobb részt választotta, amely el nem vétetik tőle. Amit Isten teremt bennünk, amit Isten visz bennünk véghez, azt senki nem tudja tőlünk elvenni! Annak maradandó értéke van. Tulajdonképpen ezt keressük mindannyian, és ezt szeretnénk az életünkben látni. Ez hozza az ébredést. Akkor megtörténik, hogy az emberek kezdenek felfigyelni a dolgokra, és kezdik megélni - ha másképp nem, akkor rajtunk keresztül - hogy Isten létezik, élő, és az Ő Igéje Igazság. Erre más út nincs! Nem elég az, hogy én bemegyek egy gyülekezetbe, és ott éneklek, meg tapsolok, meghallgatom a prédikációt, elmondok egy imát, és aztán rohanok haza… ez semmire se elég! Ez egy külsőség. Ezért van az, hogy néha bejön a gyülekezetbe egy olyan ember, aki egyáltalán nem tud semmiről, nagyobb áldással megy haza, mint az összes hívő együtt. Ő még nincs benne ebben a szokásban, nem gondolja, hogy ez hozzá tartozik. Hanem ő bejön, és egyszerűen hallgatja az Úr szavát, és az véghezviszi benne a csodát.
Emlékszem, hogy egy romániai zsidó keresztény mesélte, hogy a gyülekezetében egy olyan asszony gyógyult meg hirtelen, akiről ő maga is, mint pásztor, azt gondolta, hogy miért éppen ezzel tette meg Isten? Mindenki más jobban megérdemelte volna. Isten nem ilyen alapon dolgozik! Az Ő igazsága egészen más! Ő nem a mi érdemünk szerint adja az áldásait, hanem az Ő kegyelme szerint. Úgy látszik, hogy ez az asszony, annak ellenére, hogy nem élt olyan életet, mint a többi keresztény, de a szíve elcsendesedett, lecsillapodott, és hallgatta az Úr szavát. Csodát vitt végbe nemcsak a szellemi életében, hanem még a testét is meggyógyította. Úgyhogy még a pásztor is azon csodálkozott, hogy miért pont ezzel tette Isten?
Achenben beszéltem egy gyülekezetben. Sokan voltak ott. Bejött egy teljesen részeg ember, de annyira ittas volt, hogy azt sem tudta, hogy hol van. Fél kábulatban volt, és csak ott ült. El is aludt, aztán fölébredt, és a prédikáció közben egyszercsak egy szempillantás alatt kijózanodott. Nézett körül, hogy hol van ő egyáltalán? Nem értette az eseményeket, ami körülötte zajlott. Ez az ember ugyan delíriumban volt, teljesen le volt részegedve, valahogyan eljutott az Ige a szívéig, és abban a pillanatban az Úr szabaddá tette. És a hívők is észrevették ezt, és a végén mondták is: „Az Úr milyen csodálatosan munkálkodott általad!” Nem általam munkálkodott, hanem az Igéje által! Később még sok hívővel együtt az istentisztelet után vacsoráztunk, és ő ott ült köztünk. Figyeltem, hogy még mindig néz mindenfelé értetlenül, hogy mi is történik vele egyáltalán? Hogy került ő ide, vagy mi történt? Úgy be volt rúgva, most teljesen józan. Úgy figyelt mindenre, minden érdekelte. Megérezte, megélte az Úr erejét. Az Úr sokszor munkálkodik ilyen emberekben, akikről mi azt mondanánk, hogy nem is érdemli meg, de Istennél ilyen nincs.
Tegnap beszéltem a sógornőmmel, hogy őt az zavarja nagyon, hogy a nagy gazemberek milyen sokáig élnek, és mások, akik tulajdonképpen jó emberek, sokszor meghalnak fiatalon, betegségekben. Megkérdeztem tőle: „Mondd csak! Ha a te fiad kriminális életet fog élni, részeges, vagy gyilkos lesz, akkor már őt nem fogod szeretni?” Akkor mondta ő is, hogy még a gyilkosokat is meglátogatják az édesanyák, mert a gyermekük marad mindvégig. Hát ilyen Isten is. Azt gondolod, hogy Ő nem törődik az Ő teremtményével? Nem a mi igazságunk szerint tesz Ő, hanem az Ő szeretete és kegyelme szerint! Ő tudja nagyon jól, hogy mindannyian gyilkosok vagyunk, ha nem is tartjuk magunkat annak. Hiszen az Ige azt mondja, ha csak valakit gyűlölünk, akkor már gyilkosok vagyunk. (1Ján. 3:15.) Nekünk nem kell valakit késsel leszúrni, vagy fejbe lőni, ez elég. Isten előtt ez már gyilkosság. Ki az, aki még senkit nem gyűlölt életében? Én nagyon kevés emberrel találkoztam, és még azt sem tudom, hogy azok igazat mondtak-e? Mindig történnek velünk olyan dolgok, amik arra ingerelnek, hogy valakit megutáljunk, és meggyűlöljünk. Nálam két emberrel kapcsolatban ez volt az Úr egyik első munkája, hogy ettől megtisztított. Ezt a gyűlöletet kivette a szívemből. Tudom, hogy szinte nincs ember, aki még soha nem gyűlölt senkit. Isten Igéje szerint, aki gyűlöl valakit, az már embergyilkos. Talán nem végzi el, amit akar, mert fél a büntetéstől, vagy talán a másik erősebb, nem öli meg tettlegesen, de a szívében már meggyilkolta. És eszerint mér Isten minket. Tulajdonképpen eszerint mindannyiunknak a börtönben kellene ülni. És ott is vagyunk. Azt mondja az Írás: Testünk börtönében vagyunk. Innen várjuk még, mint hívők is, a megváltást. Majd az Úr kihoz bennünket, mikor eljön az idő. Az Úr zárva tart bennünket, hogy ne tudjuk véghezvinni azt, amit a szívünkben már régen elgondoltunk. Aztán ha egyesek mégis megteszik, akkor ezekre azt mondjuk, hogy milyen gazemberek.
Az Úr mellett is ott volt a két gyilkos. Az egyik elcsendesedett, meghallotta az Úr szavát és megmenekült. Annak az Úr azt mondta: Még ma velem leszel a Paradicsomban. Velem! Ez a fontos, nem a Paradicsom, nem az Éden kertje, hanem, hogy „Velem leszel”. És ez nagy dolog!
Az Úr Jézusra különbözőképpen lehet figyelni, vagy nézni, és itt eldől, hogy mi történik az életünkkel. Ugyanúgy van az Igével. Az Úr Jézus az Ige. Hogy a kereszten hogy nézünk rá, ez mindent eldönt. A százados, aki nem zsidó, hanem egy római katona, így beszélt: „A százados pedig és akik ővele őrizték Jézust, látva a földindulást, és amik történtek, igen megrémültek, mondván: Bizony, Istennek Fia ő!” (Mt 27:54) Mit láttak a katonák és a százados? Látták a földindulást. Érdekes dolog, mert a zsidóság nagy részét még a földindulás sem mozgatta meg. Még akkor sem voltak hajlandók hinni, pedig jeleket meg csodákat akartak látni, és itt a jel! Mikor az Úr Jézus meghalt, még földindulás is volt. De ha Isten még a földet is megrázza, az se tesz semmit, ha nem csillapodunk le a szívünkben. Ők még mindig nem fogták fel. Nem értették meg, hogy elsötétedett három órán keresztül az egész világ. Mi kell ennél nagyobb jel? Ki halt így meg valaha? De ez nem elég az embernek, ha nincs lecsillapodva a szívében, ha csak okoskodik, és Istennél jobban tudja a dolgokat és ellenáll. Az egész földrengés nem volt elég, hogy megértsék, hogy miről van szó. Hát mit kell még tenni? Mit tegyen még Isten, hogy fölrázzon bennünket? Még a földrengés se rázta fel őket. De a századost és az embereit elgondolkodtatta a földrengés és amik történtek. Ők nagyon odafigyeltek arra, hogy mi is történik a kereszt körül és a kereszten. Ők mindent megfigyeltek. Mi lett az eredménye? Megvallották, „Bizony, Istennek Fia ő!” Az Úr Jézus szavai szerint ezt senki nem tudja nekünk kinyilatkoztatni az Atyán kívül. Mikor Péter is azt mondja: „Te vagy a Krisztus az élő Istennek Fia!”, azt mondja Jézus, ezt nem test és vér nyilatkoztatta ki neki. Ezt nem lehet megtanulni, ezt nem lehet megérteni emberi értelemmel, mert ez egy isteni kinyilatkoztatás, amit csak az Atya tud mindenkinek megadni. Nekik megadta, és ennek egy oka van. Ők hagyták magukat fölrázni a földrengéstől. A sokaság nem hagyta magát. Ők odafigyeltek arra, hogy mi történik, időt vettek erre, figyelték. Nem vakította el szemüket a gyűlölet. Addig figyelték, addig néztek Jézusra, míg egyszer csak jött a kijelentés, jött az Atyától a kinyilatkoztatás: „Ez az én Fiam.” Isten a mi bűneink miatt verte meg Jézust. Ez a százados, meg az emberei ezt megértették. Miért? Mert figyeltek mindenre, ami ott történik.
Voltak más emberek, akik másképp cselekedtek. „Az arra menők pedig szidalmazták Őt, fejüket hajtogatva és mondva: Hah! Aki lerontod a templomot, és három nap alatt fölépíted… Szabadítsd meg magadat, és szállj le a keresztről!” (Mk 15:29-30) A német és az angol fordítás itt erőteljesebb, nem azt írják, hogy az arra menők, hanem az arra elmenők. Ez azt jelenti, hogy ők csak úgy elmentek mellette. Csak úgy odanéztek, és már gúnyolódtak. Ez a másik lehetőség, ahogy a keresztre nézhetünk. Csak úgy elmegyünk mellette, odavetünk egy pillantást. Ha csak egy pillanatra nézzük meg, akkor gúnyolódóvá válunk. „Nézd meg, mi történik vele! Na, te nagyokos, most mi van? Most miért nem cselekszel? Miért nem jössz le a keresztről?” - Gúnyolódik az ember. - Szabadítsd meg magad! Szállj le a keresztről!” Ezek azok, akik csak egy pillanatra odanéznek, így elmenőben. Sajnos ma is így van sok gyülekezetben is, hogy az emberek csak úgy elmenőben hallják az Úr Igéjét, csak úgy elmenőben néznek oda Jézusra. Ennek a vége mindig az, hogy gúnyolódóvá válnak. Vagy ahogy itt mondja: szidalmazták Őt. És talán még észre sem veszik. Hány kereszténnyel találkozok, akik ezt kérdezik: Miért engedi meg ezt az Úr? Hiszen én az Ő gyermeke vagyok, annyit imádkozom, szolgálok a gyülekezetben...” Szorgalmas vagy Márta, de csak egy a fő dolog! Egy dolog van, amire Isten tekint!
Ézsaiás próféta is bemutatja ezt a különbséget. „Így szól az Úr: Az egek nékem ülőszékem, és a föld lábaimnak zsámolya: minő ház az, amelyet nékem építeni akartok, és minő az én nyugalmamnak helye? Hiszen mindezeket kezem csinálta, így álltak elő mindezek: Így szól az Úr. Hanem erre tekintek én, aki szegény és megtörött lelkű, és aki beszédemet rettegi.” (Ésa. 66:1-2.) Az ember mindig arra törekszik, hogy valami nagy templomot építsen. Hogy ez most kőből van vagy csak képzeletben, mindegy, de föl akar építeni valami nagy dolgot, és ezzel próbál Istennek tetszeni. Az Úr meg azt mondja: Mit akarsz nekem csinálni? Nem arra van szükség! Arra tekintek én, aki szegény és megtörött lelkű, és aki rettegi beszédemet. Az ember mindentől fél, de amitől kellene, attól nem. Rettegünk a balesetektől, a betegségektől, a családi problémáktól, a haláltól. Mindentől retteg az ember, de amitől kellene, attól nem. Isten Igéjét kellene rettegnünk, akkor jól menne a dolgunk. Mert akkor figyelnénk rá. Amitől rettegünk, arra nagyon figyelünk. Nem így van? Rettegjük a betegséget, akkor mindent megteszünk, hogy elkerüljük azt. Megpróbálunk mindent megtenni, hogy a halálunk minél később következzen be. Akármit rettegünk, akkor mindig azt próbáljuk, hogy csak az ne történjen velem. Ugye, arra gondot fordítunk.
Egyszer Németországban, ahol laktam, elmentem sétálni, megnézni a környéket, és mikor hazaértem, azon csodálkoztam, hogy hogyan lehet az, hogy ez egy kis helység tulajdonképpen, és itt több patika van, mint élelmiszerbolt. Miből élnek itt az emberek? Ez mutatja azt, hogy mitől retteg az ember. Nekik több gyógyszerre volt szükségük, mint élelmiszerre - ezek szerint. Ez volt az első dolog, ami föltűnt azon a helyen. És ezt sok helyen meg lehet látni. Több gyógyszertár volt ott, mint élelmiszerüzlet. Mert az ember retteg. Mindent megtesz azért, hogy elkerülje, amitől fél. Tehát figyel a dolgokra. Energiát fordít rá. Időt, pénzt. Hátha ezt tennénk Isten Igéjével, akkor egészen másképp élnénk. Más lenne a kormány is, más lenne minden. „Hanem erre tekintek én, aki szegény és megtörött lelkű, és aki beszédemet rettegi.” Aki megtört, abban már nincs ellenállás. Aki megtört Isten Igéjével szemben, az már szelíden tudja befogadni. Aki szegény, az már csak kapni tud. Az nem tud adni, az nem tud templomot építeni, nem tud házat építeni az Úrnak. Neki arra nincs lehetősége. Ő semmit nem tud tenni. Aki szegény, az nem tud szolgálni. Az csak várni tud arra, hogy ő kapjon valamit, és erre tekint az Úr. Aki szegény és megtörött lelkű, és aki rettegi az Ő beszédét.
Müller György négy év hitélet után jött rá, hogy csinál mindenféle dolgot, de elhanyagolta az Igét, és ebből csak kára volt. Semmi haszon nem lett, csak kárt okozott. Gyönge maradt, és nem tudott semmit tenni. Elkezdett az Igével foglalkozni, elkezdte az Igét szelíden bevenni És mi történt? Olyan erőt kapott, hogy még a mai napig is egy legenda. 10 000 árva gyermeket nem mindenki nevel fel az élete során anélkül, hogy egyáltalán lett volna valamije. Szegény volt, megtörött lelkű, és rettegte az Úr beszédét.
Ott volt többszáz gyerek a reggeli asztalnál, és nincs mit adnia nekik enni. Mit csinált? Bement az irodájába, bezárta az ajtót, az Úr előtt térdre esett, és addig imádkozott, míg egy teherautó megállt a ház előtt, és hozta az élelmiszert. Az Úr csak ilyenekre néz. Aki szegény, megtörött lelkű, és aki rettegi az Ő beszédét. Nagyon sok példa van erre. Müller György csak egy.
Egy a szükséges dolog, és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik őtőle. Mária leült Jézus lábainál, és hallgatta az Ő beszédét. Ez mindig ellenségeskedést kelt, ez az embereknek nem tetszik. Őnekik az tetszik, ha nagy templomokat építünk. Ha nagy gyülekezetek vannak, nagy dínom-dánom. Ez tetszik az embernek. De az, hogy leüljön, és hallgassa az Ő beszédét, ezt az ember nem akarja. Ehhez semmi közük. Hagyjuk őket békén az Úr beszédével! Sokan azt mondják: Ó, hát én már keresztény vagyok, mit magyarázol te nekem? Nekem akarod az Isten beszédét mondani? - Ez mind ellenállás.
Egy prédikátort meghívtak egy templomba beszélni, és kérte az Úrtól, hogy adjon neki mondanivalót. A prédikáció közben kidobták. És ott ült kinn a lépcsőn, siránkozva mondta az Úrnak, hogy csak azt mondta nekik, amit Ő üzent. Az Úr egy idő után megszólította: „Mit siránkozol te itt? Te elmondtad a felét a prédikációdnak, és aztán kidobtak. Engem még soha nem engedtek be.” Sokszor minden külsőség ott van, csak az nincs, ami szükséges, hogy leüljünk lábainál, és hallgassuk az Ő beszédét. Rettegjük az Úr beszédét! Ehhez le kell csendesedni. Időre van szükség. Nem lehet csak úgy elmenőben, ahogy a keresztnél is tették, hogy csak úgy elmenőben odanéztek, és máris szidták, és gúnyolódtak rajta. Belőlünk is ez lesz, ha ilyen úton nézünk az Úrra, vagy ilyen módon kezeljük az Igét. Ettől a hívők sem menekülnek meg. Találkoztam olyan hívőkkel, akik gúnyolódókká lettek. Nem is egyszer. De aki figyeli, hogy mi történik, és hagyja magát felrázni az Úr erejétől, az eljut arra, hogy meglátja, hogy Jézus az Isten Fia. Ez a lényege mindennek. Amíg ezt nem tudjuk, és ez a kijelentésünk nincs meg, addig minden hiába.
Mi az eredménye, mi a gyümölcse annak, ha leülünk Jézus lábainál és hallgatjuk az Ő beszédét? Mária és Márta életében is látunk különbséget. E két asszony testvére, Lázár beteg. Jézus hall a dolgokról. És miután Lázár már a negyedik napja a sírban fekszik, Jézus megérkezik Bethániába, és amint Márta meghallja azt, hogy az Úr Jézus jön, azonnal elébe megy. „Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment; Mária azonban otthon maradt.” Rögtön itt észreveszünk valami különbséget. Márta, amint hall az Úr Jézus jöveteléről, azonnal elébe rohan. Mária viszont otthon ült. Mária csendben várt az Úrra. Mikor Márta az úton Jézussal összetalálkozik, ezt mondja neki: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” Később Mária is odaér Jézushoz. „Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta Őt, leborult a lába elé, és így szólt: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” Tehát ugyanazokat a szavakat használja, ugyanaz a mondat hangzik el szóról szóra, mint amit Márta is mondott az Úr Jézusnak, de figyeljük csak meg, hogy hogyan reagál erre az Úr Jézus? Mert ez teljesen különböző a két asszonynál. Mikor Márta azt mondja az Úr Jézusnak, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem, de hozzá teszi, hogy „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja néked az Isten.” Erre Jézus azt feleli: „Feltámad a te testvéred.” Márta erre: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Itt elkezdődik egy párbeszéd, és amint ez kibontakozik, ma úgy neveznénk, hogy elkezdődik egy teológiai vitatkozás, hiszen Márta azt mondja az Úrnak, hogy „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” És Jézus megpróbálja vele megértetni, hogy „Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él; És aki csak él, és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?” És Márta még erre azt feleli, hogy “Igen Uram, én hiszem, hogy Te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, aki e világra jött.” De Márta itt egy olyan helyzetbe kerül, hogy ezt nem tudja elviselni. Úgyhogy amint ezeket a dolgokat elmondta, azonnal elmegy. És aztán hívja Máriát, a testvérét, és mikor Mária meghallja, hogy az Úr Jézus hívja őt, akkor azonnal felkel, és odamegy hozzá. Máriát még sok zsidó követi. „A zsidók azért, akik vele voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy Mária hirtelen felállt, és kiment. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, hogy a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon.” És mikor Mária odaér Jézushoz, meglátja Őt, a lábaihoz esik, ugyanazokat a szavakat mondja, mint Márta, “Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” Jézus Máriával nem úgy bánik, mint Mártával. Máriával nem kezd egy teológiai eszmecserébe, hanem valami egészen más történik. „Jézus azért, amint látta, hogy sír és a vele érkező zsidók is sírnak, lelke mélyéig megindult és megrendült. Megkérdezte: „Hova helyeztétek őt? Azt felelték: Uram, jöjj és lásd meg!” És itt Jézus könnyekre fakadt. Mennyire más ez a helyzet! Mennyire másként tekint Jézus Máriára, mint Mártára! Mind a ketten hiszik, hogy Ő az Isten Fia. Mind a ketten szeretik Őt. Mind a ketten szolgálnak Neki, és mégis milyen nagy a különbség. Máriával nem teológiai kérdésekről beszél az Úr, hanem azonnal cselekszik. És ez az egyik gyümölcse annak, ha valaki leül az Úr Jézus lábaihoz, és hallgatja az Ő beszédét.
Mindannyian egyformán hívők lehetünk, és az Úrnak még ugyanazokat a szavakat is mondhatjuk, mint itt a két testvérnő, és mégis ugyanezekre a szavakra az Úr másképp válaszolhat, és másképp is válaszol aszerint, hogy mivel van telve a szívünk. Láttuk már azt, hogy Márta sokat szorgoskodik, Mária viszont csendben leül az Úr Jézus lábaihoz, és hallgatja Őt, és az Úr szava átformálja egész lényét. Ugyanezt teszi Isten Igéje velünk is, ha ugyanilyen módon hallgatjuk, és befogadjuk, és hittel párosítjuk.
Van még egy különbség a két testvérnő között. „Jézus azért hat nappal a páska előtt elment Bethániába, ahol a megholt Lázár van, akit feltámasztott a halálból. Vacsorát készítenek azért ott neki, és Márta szolgál fel.“ Látjuk, hogy Márta megint szorgoskodik. Lázár pedig egy volt azok közül, akik együtt ültek vele. Márta mindeddig semmit nem változott. Ő szolgál, ő szorgoskodik. Teszi a dolgát. És most figyeljük meg Máriát! “Mária azért elővett egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkente Jézus lábait, és megtörölte annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelt a kenet illatával.”
Erre előáll az áruló Júdás, és ellene szól annak, amit Mária tesz. Az Úr Jézus viszont rendre inti. „Hagyj békét neki, az én temetésem idejére tartogatta ő ezt!” Nemcsak az áruló Júdás áll ellene Mária tevékenységének, hanem minden jelenvaló és minden tanítvány is értetlenül áll e dologgal szemben. Kritizálják. Nem akarják hagyni, de az Úr Jézus meginti őket. Mária olyan dolgot tesz, amit az emberek nem értenek. Ez egy következő gyümölcse annak, ha valaki leül az Úr Jézus lábainál, és hallgatja az Ő beszédét. Akkor mi olyan dolgokat kezdünk el tenni, ami az embereknek valószínűleg egyáltalán nem tetszik, ami miatt megszólnak. Talán még meg is büntetnek. Sőt, még az is megtörténhet, hogy megölnek. De ugyanígy, mint Máriánál, azt mondja az Úr, hogy ez Neki tetsző dolog. Itt valóban választanunk kell, kinek akarunk egyáltalán tetszeni, az Úrnak vagy az embereknek? A kettő nem fér össze! De ilyen cselekedetekre csak azok képesek, akik leülnek az Úr Jézus lábainál, és hallgatják az Ő beszédét, mert azokon beteljesedik az az Ige: „Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az Őt szeretőknek.” (1Kor 2:9)
Akik Őt szeretik, azok leülnek az Úr Jézus lábaihoz, és hallgatják az Ő beszédét, mert egy a szükséges dolog. Ez az egy.
Mennyei Atyánk és Istenünk! Adj nekünk kegyelmet, hogy megértsük az Igédet! Adj nekünk füleket, hogy halljunk, szemeket, hogy lássunk, és tedd a mi szívünket értelmessé, hogy megértsük a Te dolgaidat, és a Te útaidon járjunk. Úgy tudj minket használni, hogy általunk is sokan megismerjenek Téged, az egyedül élő és igaz Istent és Jézus Krisztust, akit Te elküldtél! Amint meg van írva a Zsoltárok könyvében: Ne nekünk adj dicsőséget, hanem a Te Nevednek! Ámen.
<a href="http://www.imeem.com/people/-HSGd4H/photo/R3TrLMyRw5/"><img src="http://media.imeem.com/p/R3TrLMyRw5.jpg" alt="click to comment" title="click to comment" /></a>