kerersztenyzene, vers, Hit , Biblia
NAPI ÁHÍTAT
Ma 2008 november 10. hétfő, Réka napja van.<o></o>
Szeretettel Köszöntök minden Rékát<o></o>
MUNKATÁRS AZ EVANGÉLIUMBAN<o></o>
"...Isten szolgája a Krisztus evangéliumában..." (1Tesz 3,2).<o></o>
A megszentelődés után a következő nehézség, hogy megállapítsd, mi a célod az életben, hiszen Isten Szent Szelleme által belevont a saját terveibe. Most úgy használ téged saját céljaira szerte a világban, mint ahogyan Fiát használta megmentésünkre. Ha nagy dolgokat kívánsz magadnak - "Isten engem erre vagy arra hívott el..." - akkor korlátot állítasz Istennek abban, hogyan használjon téged. Amíg saját jellemed vagy becsvágyad érdekében teszel valamit, addig nem tudsz azonosulni Isten érdekeivel. Csak akkor jutsz el ide, ha végleg elszakadsz a magadra gondolástól és engeded, hogy Isten a neked szánt helyre tegyen az Ő világra szóló tervében. Mivel az Úrnak engedve jársz-kelsz, sohasem értheted meg útjaidat előre.<o></o>
Meg kell tanulnom, hogy életem célja Istené, nem az enyém. Isten az Ő saját, magasztos szempontjai szerint használ engem, és amit tőlem vár, csupán annyi, hogy bízzam benne. Amikor már nem mondogatom Istennek, hogy én mit akarok, arra használhat fel engem, amire Ő akar - akadály nélkül: felmorzsolhat vagy felemelhet, mindent megtehet, amit jónak lát. Az én dolgom csak annyi, hogy bízzam benne és az Ő jóságában. Az önsajnálkozás az ördögtől van, ha kisiklom erre a vágányra, Isten nem illeszthet be a terveibe. Akkor saját világomat élem a világban, és Isten sohasem emelhet ki belőle, mert félek, hogy kint megfagyok.<o></o>
<o>
</o><o></o><o></o>
Keresztúton<o></o>
<o>
</o> ,,Azt mondja az Úr:
Kevés az, hogy a szolgám légy,
s fölemeld Jákob törzseit,
és visszatérítsd Izrael maradékát.
Nézd, a nemzetek világosságává tettelek,
hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.''
(Iz 49,6)<o></o>
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem...?
Reszketni, remegni az Olajfa-kertben...?
Elhagyatva lenni, egyedül a bûnnel...?
Szemben a Halállal, szemben a közönnyel...? <o></o>
Adnád-e kezedet szorító kötélnek...?
Arcodat a gúnynak, lenézõ köpésnek...?
Tudsz-e mellém állni fojtogató csendben...?
Az ostorozásnál eltakarnál engem...? <o></o>
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szeretlek...?
Tudsz-e tûrni értem, hordani keresztet...?
Roskadva, remegve, föl, egész a célig...?
Akkor is, ha szíved ezer sebbõl vérzik...? <o></o>
Tudod-e karodat szélesre kitárni...?
Az egész világért áldozattá válni...?
És tudsz-e pihenni úgy a kereszten,
hogy örvendezz rajta: mindig ezt kerestem...? <o></o>
Tudsz-e mellém hágni...? A helyembe lépni...?
Magadat feledve életemet élni...?
Egészen eltûnni, elmerülni bennem...?
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem...? <o></o>
<o>
</o><o></o>
KRISZTUS KÖVETÉSE <o></o>
<o>
</o> Egészet adni - sohase felet.<o></o>
Vállalni mindent - bármit is jelent.<o></o>
<o></o>
Egészet adni - mindent, ami van,<o></o>
ami csak vagyok - maradéktalan.<o></o>