Kiderült, hová tartott a lelőtt maláj gép sok utasa

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok ,
na mit mondtam , persze befutt a politika erre is . Aztán mondjuk mivan akkor , ha valami géphiba történt ?? Ez már ki is van zárva , mert ahogy lezuhant már itt nyugaton ment a Putyin ellenes hir azonnal . Obama tegnap azt mondta , hogy nekik megvannak a bizonyitékok a lelövésre . Talán ugy mint Tonking, vagy a Kuwaiti elsöszülött kórház esetleg az ide-oda járó Irakban teherautok a Vegyszerek gyártására;) Már ne is haragudjatok , de még tegnap utasitották el az oroszok a fekete dobozokat . Aztán a hirekben itt azt mondták , hogy a Kiewi egységek tulajdonában van mind a kettö . Akkor most miröl beszélünk ??? Valaki vagy valakik nem mondják az igazat . Magam egyiknek sem hiszek az tutti , kinek áll az egész az érdekében , némely pollitikus a legszivesebben már Moszkvába masirozna ?? Nem az ugynevezett Oligarchák ellen volt a tüntetés Kiewben ?? Komolyan mondom ez piszkosul büzlik , egyszer még juniusban azt mondták még a Kiewiek is hogy a "seperatisták" kezére jutott olyan BUK tipusú rakéta ,ez ha jól emlékszem valami 4 db nagy teherjármüböl áll tehát jól kiképzett emberkék kelenek oda akik ezt majd kezelik ! Igy tutti hogy bárki is lött nem volt véretlen !! Legfeljebb 2,8 nyomása lehetett az illetönek . De amikor párnapja azt az AN - 26-ost lelötték akkkor a csokis bácsi azt mondta , hogy az Putin volt Moszkvából mert a Donbásznak nincsen BUK-ja . Itt már majd minden újságbanPutyin a felelös a lelövésért . Aztán meg ugye volt egy 2001-ben amit Ukrajna lelött igaz ott "csak" 98 személy halt meg na azok oroszok voltak , meg azt hiszem 2003-ban is ledurrantottak egyett . De lehet ám hogy tévedek , nem köttöm az ebet a karóhoz . Sokminden nagyon zavaros az egész ügyben , talán emlékeztek arra a repülögépre amely fura módon lezuhant a Földközi tengerbe , és az összes olasz pilota akik valamit mondtak róla nyilvánosan mind furamódon elhaláloztak . Mert pont akkor volt Kadhafi hasonló uton hazafelé . Na a gondolatok még szabadok , szoval sokminden van ami érthetettlenné teszi a dolgokat , illetve kétkedössé . Attimenyfreemail . tudod maguk tehetnek csak róla ha a CIA - vel van az ember feje tele vagy az NSA-vel , de más is telelehet nem ?? Nem is tudom akkor a Maidanon mit is kereset a fönökük ?? vagy minek kell a sok szakember tölük ott Kiewben ?? Tudod valami nem stimmel Dániában , de ottsem nagyon . A legegyszerübb = keresd kinek az érdeke , ki és kik fognak majd nyerni majd ha esetleg sikerül Putyint megbuktattni és "Demokráciát" ültettni Moszkvába . Kilesz a fönök , Chodorowski ?? Vagy Biden esetleg Berzinki junior ?? :confused::confused:
 
P

pacisi

Vendég
Nekem inkább az a gyanús, hogy Obama azonnal kijelenti, hogy a gépet lelőtték az oroszok, holott még semmi mást nem tudhat, csak annyit, hogy a gép lezuhant. Inkább ez az, ami ismerős a közelmúltból.
Kedves Jászladány.
A fekete dobozból ami egyébkét sárga.Attól tartok nem fogják megtudni kik lőtték le!Ez egyébként minden esetben a hátsó függőleges vezérsíkba található.Itt van a legnagyobb esély arra használható adatokkal megmarad.Amit rögzít a gép alapvető repüléséhez szükséges adatokat ,magasság sebesség a gép működési paramétereit.Fedélzeti beszélgetést rádió forgalmazást és még jó néhány egyebet.Azt fogják megtudni mindez hol mikkor szűnt meg.Hogy kik voltak azok az állatok akik lelőtték azt nem.Mivel egy polgári repülő volt és berepült a Ukrán légtérbe bejelentkezik a földi kiszolgálóknak.Ők azonosítják a gépet.Ügynevezet barát ellenség rendszerrel.A lokátor fellő egy jelet ez egyfajta kód.Ha jó jön vissza barát ha nem akkor megnézik ki lehet.Általában felküldenek két vadászgépet vizuális azonosításra. és rádión utasításokat adnak .Semmi lövöldözés.Tehát az Ukránok jól tudták hogy ez a gép polgári és a légtérbe repül.Azért a repülésben ott is van fegyelem nem úgy van csak úgy lelövünk egy repülőt.Ehhez megfelelő haditechnika és utasítási megerősítési rendszer tartozik nyomon követhető dokumentált az egész.Kizártnak tartom
épp elméjű ember erre parancsot ad. Szakadárok ezeknek az információknak nem valószínű hogy a birtokában voltak Elég zűrzavaros nehezen vagy egyáltalán nem követhető a tevékenységük .Obama sok mindent tudhat Műholdas megfigyelés rádió forgalmazás beépített ügynökök stb. Ezt a gépet a szakadárok lőtték le.Valószínű véletlenül.
 
hombárfej

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma reggeli hír, hogy a gépet egy BUK egység lőtte le, aminek a legénysége 3 orosz katona volt. Az, hogy most valódi oroszok, vagy szeparatisták, arra a hír nem tért ki.
Ez az eset engem az 1983-as koreai gép lelövésére emlékeztet. Az a gép is északra tért el az útvonalától és azt is az oroszok lütték le. Először tagadták, majd kb. 20 év múlva elismerték.
A gépek a hírek szerint azért járnak más útvonal nyomon, mert a Földnek két északi pólusa van: az egyik a geometriai, vagy csillagászati, a másik a mágneses. A repülőgép navigáció szempontjából a kétféle északi pólus ekvivalens. Azaz akármelyiket használják, a végcélba ugyanúgy eltalálnak, csak a nyomvonal egy kicsit más, de kb. párhuzamos. Ebből csak azt nem értem, ha a navigátorok tudtak a koreai gép esetéről, akkor miért nem figyeltek jobban? Akkor hidegháborús volt a helyzet, most melegháborús és mindkét esetben Oroszország (Szovjetúnió) határát súrolva rapültek.
 
Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Jászladány.
A fekete dobozból ami egyébkét sárga.Attól tartok nem fogják megtudni kik lőtték le!...Obama sok mindent tudhat Műholdas megfigyelés rádió forgalmazás beépített ügynökök stb. Ezt a gépet a szakadárok lőtték le.Valószínű véletlenül.

Kedves Pacisi!

Én is tisztában vagyok azzal, hogy a fekete doboz narancssárga, és azzal is, hogy azokból nem tudják meg, ki lőtte le a gépet. Azt azonban remélhetőleg kiderítik, hogy lelőtték-e egyáltalán, mert én főleg ezt vonom kétségbe. Hogy ki lőtte le (ha mégis lelőtték), azt nem tudhatom, de meggyőződésem, hogy Obama sem tudhatta közvetlenül a gép lezuhanása után. Egyelőre még azt is csak vizsgálják, hogy a műholdak észleltek-e kilőtt rakétát ott és abban az időben. Obama vádaskodása ezért nekem éppoly légből kapottnak tűnik, ahogy sok más esetben is az volt, amikről Kágyula említést tett.

Nem hiszem el, hogy tévedésből lőtték volna le a gépet, bárki is tette. Mert először is, ilyen esetben fel szokták venni a kapcsolatot a géppel. Ha nem sikerül, először vadászgépekkel próbálják földre kényszeríteni.
Másodszor, egy föld levegő rakéta kilövéséhez magasan képzett személyzetre van szükség. Egy jól képzett légvédelmi tiszt pedig a gép magasság- és sebességadataiból, a manőverezés jellemzőiből hamar rájön, hogy civil gépről és nem katonai gépről van szó.
 
M

magdusis

Vendég
A fekete doboz tartalma se biztos,hogy számít.Manapság a legtöbb ilyesmit már -persze elég képzetten- fölül lehet írni,lehet hogy már nyom nélkül is.Vagy csak egyszerűen pótolni az eredetit.
A helyszín sem volt biztosítva,a riporter mögött a civilek járkáltak,szedegettek dolgokat,akárki akármit odavihetett ,elhozhatott.
Bizonyítani már nem lehet semmit,még ha valaha lehetett is volna.
Szerintem se lehet szó sem tévedésről,sem véletlenről.Majd kiderül valakinek az emlékirataiból.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Tevedes kizarva csak a vodka lehetet keves, vagy sok. Egy katona es nem bokorugrokrol van szo, aki tudja ezt a BUk-ot kezelni ugy hogy egybol telibe talal az igen jol kepzett, es nem szenved szervi szembajba hogy ne tudjon megkulonboztetni egy polgari gepet egy katonaival.
Todom alapbol amerikai hibas, felismeres tudas stb ,de a muholdrol minden vilagos es batran kijelenthette Obama hogy leszedtek a gepet es nem a hasara utott es csak a levegobe dumalt. Lehet meg a google kell megkerni hogy adja oda a a felveteleket ami centirol centire be van kamerazva a fold amit a foldi halando is egy reszet lathatja a GPS-n.
Obama elozo nap szakciokat leptetett eletbe Putyinnal szemben ami a tozsden alaposan megrangatta a rubelt.
Egy titkos szolgalotat se kell ennyire naivnak hinni hogy nincs tisztaba vele ki es mikor lo ki ilyen hatotavolsagu raketat.
 
Obama könnyen léptet életbe szankciókat az orosszal szemben, nem Amerika fedezi orosz gázból a gázbehozatalának 80%-át :) A gázért pedig nem rubellel fizet az EU, ha jól tudom.

Ha Obama ennyire tudja a tutit, miért nem mutatja be a bizonyítékokat, miért indult nagyarányú vizsgálat az ügyben több ország részéről is?

Én nem hiszem naivnak a titkosszolgálatot, épp ez a gond, hogy ha nem az orosz volt, és a titkosszolgálat mégis határozottan az oroszt vádolja, akkor nagyjából képben vagyunk, hogy mi történik. Nem az, hogy a titkosszolgálat téved.
Mert arra még mindig nincs válasz, miért állt érdekében Putyinnak lelőni egy civil gépet.
Az ukránoknak sokkal inkább érdekükben állt, hogy egy ilyen incidenst az oroszokra kenjenek, hisz már régóta szeretnék a nyugat támogatását megszerezni. De én nem állítom, hogy ők voltak. Továbbra is az a véleményem, hogy gépet nem lőtték le. Ha ugyanis a tévedést kizárjuk, arra jutunk, hogy ez egyik félnek sem jött igazán jól. Az ukránnak is ciki, mert az az ország a felelős ilyenkor, akinek a légterében az incidens történt.
 
Utoljára módosítva:
P

pacisi

Vendég
Tevedes kizarva csak a vodka lehetet keves, vagy sok. Egy katona es nem bokorugrokrol van szo, aki tudja ezt a BUk-ot kezelni ugy hogy egybol telibe talal az igen jol kepzett, es nem szenved szervi szembajba hogy ne tudjon megkulonboztetni egy polgari gepet egy katonaival.
Todom alapbol amerikai hibas, felismeres tudas stb ,de a muholdrol minden vilagos es batran kijelenthette Obama hogy leszedtek a gepet es nem a hasara utott es csak a levegobe dumalt. Lehet meg a google kell megkerni hogy adja oda a a felveteleket ami centirol centire be van kamerazva a fold amit a foldi halando is egy reszet lathatja a GPS-n.
Obama elozo nap szakciokat leptetett eletbe Putyinnal szemben ami a tozsden alaposan megrangatta a rubelt.
Egy titkos szolgalotat se kell ennyire naivnak hinni hogy nincs tisztaba vele ki es mikor lo ki ilyen hatotavolsagu raketat.
10000 környékén repülnek a polgári gépek .Jó szem kevés felhőtlen időben is. Elképzelni nem tudom .A szakadárok vártak egy polgári gépet amit lelőhetnek. Miért ??
 
Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
10000 környékén repülnek a polgári gépek .Jó szem kevés felhőtlen időben is. Elképzelni nem tudom .A szakadárok vártak egy polgári gépet amit lelőhetnek. Miért ??

És akkor még vedd figyelembe, hogy csaknem 1000 km/h sebességgel repül. Az tudod, mit jelent: csak annyit észlelsz, hogy zümmm.... Ezt kell eltalálni. Laikusnak is nyilvánvaló, hogy a földről csak egy radarral irányítható rakétával, a gépet követve lehet azt leszedni.
De ezt kérdezem én is: MIÉRT???
Miért tettek volna ilyet a szakadárok (ha egyáltalán képesek voltak rá)?
 
P

pacisi

Vendég
Ma reggeli hír, hogy a gépet egy BUK egység lőtte le, aminek a legénysége 3 orosz katona volt. Az, hogy most valódi oroszok, vagy szeparatisták, arra a hír nem tért ki.
Ez az eset engem az 1983-as koreai gép lelövésére emlékeztet. Az a gép is északra tért el az útvonalától és azt is az oroszok lütték le. Először tagadták, majd kb. 20 év múlva elismerték.
A gépek a hírek szerint azért járnak más útvonal nyomon, mert a Földnek két északi pólusa van: az egyik a geometriai, vagy csillagászati, a másik a mágneses. A repülőgép navigáció szempontjából a kétféle északi pólus ekvivalens. Azaz akármelyiket használják, a végcélba ugyanúgy eltalálnak, csak a nyomvonal egy kicsit más, de kb. párhuzamos. Ebből csak azt nem értem, ha a navigátorok tudtak a koreai gép esetéről, akkor miért nem figyeltek jobban? Akkor hidegháborús volt a helyzet, most melegháborús és mindkét esetben Oroszország (Szovjetúnió) határát súrolva rapültek.
Én úgy emlékszem az oroszoknak három lépcsős lokátor rendszere volt. A legbelsőt csak nagyon indokolt esetben kapcsolták be.Alkalmazott hullámhosszt titkolták. A Koreai gép a legbelsőt is megsértette.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Én nem védem az oroszokat vagy ilyesmi. Csak egyszerűen nem látom, mi haszna lenne abból Putyinnak, hogy összerúgja a port az EU-val, akiknek egyébként évi több száz milliárd köbméter gázt adnak el, és tervezik még legalább a dupláját.
És miért kürtölné világgá, hogy nehézfegyverzettel és ehhez szükséges szakképzett katonákkal támogatja a szakadárokat.
 
Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez az eset engem az 1983-as koreai gép lelövésére emlékeztet. Az a gép is északra tért el az útvonalától és azt is az oroszok lütték le. Először tagadták, majd kb. 20 év múlva elismerték.

Én nem állítanám a két esetet párhuzamba, mert láttam egy dokumentumfilmet a pilótáról, aki lelőtte annak idején a koreai gépet. Mindvégig biztos volt benne, hogy kémrepülőgépet lő le.
Két vadászrepülő követte a gépet, ami engedély nélkül repült be az orosz légtérbe, és amivel nem tudták felvenni a kapcsolatot. Különös volt, hogy a koreai pilóták nem vették észre a vadászgépeket, holott azok próbáltak a látóterükbe kerülni. Hosszan követték a gépet, majd egy gyanúsnak vélt manővere következtében végül lelőtték. Ebben az esetben valóban tévedés történt.

Azóta viszont eltelt közel negyven év, csodálkoznék, ha a légiközlekedés kommunikációja időközben semmit se fejlődött volna.
 
P

pacisi

Vendég
És akkor még vedd figyelembe, hogy csaknem 1000 km/h sebességgel repül. Az tudod, mit jelent: csak annyit észlelsz, hogy zümmm.... Ezt kell eltalálni. Laikusnak is nyilvánvaló, hogy a földről csak egy radarral irányítható rakétával, a gépet követve lehet azt leszedni.
De ezt kérdezem én is: MIÉRT???
Miért tettek volna ilyet a szakadárok (ha egyáltalán képesek voltak rá)?
Több ok is lehet.Például a hozzá nem értés.Összerakják bekapcsolja a célkeresést A gép talált.Nem tudatosan szedték le abban biztos vagyok.Elékez vissza rá! A szakadárok akkor vesztetek terülteket amikor levegőből támadták őket.Itt védetlenek voltak. Valamit csinálni kel !Kaptak, zsákmányoltak ,elhárítót.Szakértelem?
 
Szakértelem nélkül nem tudtak volna kilőni egy föld-levegő rakétát. Ha pedig volt szakértőjük, akkor az nem tévesztette volna el a célt, és nem lőtt volna ki egy másik repülőt, főleg nem egy civilt. Nekem ez a véleményem.
És amennyire tudom, a szakadárok most éppen jól álltak.
 
P

pacisi

Vendég
Szakértelem nélkül nem tudtak volna kilőni egy föld-levegő rakétát. Ha pedig volt szakértőjük, akkor az nem tévesztette volna el a célt, és nem lőtt volna ki egy másik repülőt, főleg nem egy civilt. Nekem ez a véleményem.
És amennyire tudom, a szakadárok most éppen jól álltak.[/QU

Honnan tudta volna hogy civil.?Nem tévesztetek Tévedtek.Nem lehet tévedni? Dehogynem!
Szerinted hogy történt ki lőtt és miért ?
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Honnan tudta volna hogy civil.?Nem tévesztetek Tévedtek.Nem lehet tévedni? Dehogynem!
Szerinted hogy történt ki lőtt és miért ?

Én nem vagyok szakértője a témának, de azt olvastam, hogy egy jól képzett légelhárító tiszt nem téved ekkorát. Ő is tudja, amit mindnyájan, hogy ilyen magasságban és sebességgel utasszállítók is szoktak repülni, és hogy a légtér Ukrajna felett csak 9600 méterig van lezárva. Tehát efölött utasszállítók is közlekedhetnek. Ezért először fel kellett volna venni a kapcsolatot a géppel. Én nem hiszem, hogy ez úgy megy, hogy amatőr gerillák összeraknak egy ilyen technikát, aztán becéloznak, majd kilőnek vele egy gépet a sok közül, ami a polgári légifolyosón halad.

Véleményem szerint senki sem lőtt, szerintem a gép más okból zuhant le, ezt írtam kezdettől.
 
swatura2

Állandó Tag
Állandó Tag
Bele kell lassan ismét nyugodnunk, hogy a közvéleményt már megint, egyre erőteljesebben igyekeznek alakítani, formálni és manipulálni az egyes hatalmi érdekcsoportok, az igazság pedig egyre távolodik a józan észtől és a szabadon elérhető és hozzáférhető információáradattól.

Az oroszok nem akarnak Nyugat-barát Ukrajnát az ajtajuk előtt és mivel a nyugati demokráciák előtti orosz főhajtást valószínűtlenné teszi a Nyugat erkölcsi és ideológiai hitelének fokozatos elvesztése, nem valószínű, hogy változtatnának majd hozzáállásukon hosszútávon. A Nyugat minden egyes gazdasági és politikai fenyegetőzése ellenére a mostani helyzet nem kimondottan hasonlítható arra, amikor a Szovjetuniót a Nyugat jól kiszámított pénzügyi manőverei gazdasági csődbe döntötték pár évtizede. Az oroszok is tanulnak, és saját bőrükön érezték sokáig, mivel is járt a glasztnoszty meg a peresztrojka. Az erejük megvan, az erőforrásokkal ők rendelkeznek, a nagyhatalmi támogatásuk nemzetközi szinten is jelentős, és sok szempontból a józan ész is az ő oldalukra billentené a mérleg nyelvét, ha nem kizárólag egyetlen emberen, Putyinon állna vagy bukna Oroszországban minden. Mert ha Putyin nincs, akkor az egész orosz nagyhatalmi státusznak lőttek. Nincs hozzá hasonló kvalitású politikus a maga érdekcsoportjában.

Ugyanakkor az USÁt egyáltalán nem érdekli Kelet-közép Európa sorsa ebben a történetben. Igazság szerint az EUé sem. Ha az ukrán válság miatt az EU nemzetközi ereje és befolyása csökken, azzal az amerikaiak ugyanúgy nyernek, mintha mindenki az oroszokat gondolja a megtestesült ördögöknek. Következésképpen minden szempontból jó nekik, ha egyre nagyobb a káosz Ukrajnában, ha majd a télen tényleg dideregni fog fél Európa, vagy ha netán konkrét háborús helyzet robbanna ki az érintett országok között, ami esetleg alapjaiban rengethetné meg Oroszország felfelé ívelő pályáját. Az USA itt a status quot őrzi, s elég távol van ahhoz, hogy nyugodt szívvel folyjon bele gusztustalan módon egy európai helyzetbe.

Hogy hosszú távon mi lesz az egészből?

Szerintem energiaválság, amit aztán az érintett Kelet-európai államok többsége előbb-utóbb fegyveres úton igyekszik majd megoldani, s amitől ha Putin távol tud maradni, akkor az orosz befolyás klasszisokkal megnő a térségben ismét, az EU megroppan az érdek-különbségek miatt, az USA befolyása pedig tovább csökken az egyre növekvő erkölcsi hitelvesztése miatt, pláne akkor, ha konkrét harci cselekményekkel avatkozik bele a történésekbe. Olyan lesz majd, mit Irak vs Irán, vagy a két Korea harca az 50-es években. A nagy kérdés csak az, hogy a hideg telek mely más országokat és milyen mértékben kényszerítenek majd bele a fegyveres konfliktusokba...
 
P

pacisi

Vendég
cleardot.gif

Én nem vagyok szakértője a témának, de azt olvastam, hogy egy jól képzett légelhárító tiszt nem téved ekkorát. Ő is tudja, amit mindnyájan, hogy ilyen magasságban és sebességgel utasszállítók is szoktak repülni, és hogy a légtér Ukrajna felett csak 9600 méterig van lezárva. Tehát efölött utasszállítók is közlekedhetnek. Ezért először fel kellett volna venni a kapcsolatot a géppel. Én nem hiszem, hogy ez úgy megy, hogy amatőr gerillák összeraknak egy ilyen technikát, aztán becéloznak, majd kilőnek vele egy gépet a sok közül, ami a polgári légifolyosón halad.

Véleményem szerint senki sem lőtt, szerintem a gép más okból zuhant le, ezt írtam kezdettől.
Remélem neked van igazad ! Ez lenne mindenki számára a legjobb.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Oldal tetejére