Levelek - alkoholról és az ünnepről

Georgina Bojana témája a 'Egészségünkre!' fórumban , 2015 December 13.

  1. Georgina Bojana

    Georgina Bojana Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Ünnep közeledtén bizony, bizony szót kell fordítanunk az alkohol veszélyeire. Több cégnél rendeznek karácsonyi, szilveszteri elő partyt, s ilyenkor - természetesen- előkerülnek a borok és az egyéb rövid italok.
    Nem vagyok, soha nem is voltam ünneprontó, én is, mi is családdal, társasággal egy jól sikerült lakma után - egészségünkre - iszunk pár pohár bort. A minőség és a mennyiség a fontos, no meg az, hogy milyen időközönként emeljük fel azt a poharat. Ezekre az alkalmakra, soha nem a pancsolt, hanem a míves bort választom.
    Nekem, nekünk az nem mellőzhető, annak a bornak teste, íze, zamata kell, hogy legyen. Azokkal a borokkal ellentétben, amelyeket ki tudja miből pancsolnak, igaz rendkívül olcsó áron vesztegetnek, a boltok polcain. Mi a különbség a kétfajta termék között? Ezt még elénekelni sem lehet. Amíg az előbbi, márkás, igazi pincészetből származó, valódi bor, ami valóban az egészségünket szolgálja, addig a pancsolt akármik egészségünk ellen "dolgoznak". Aki ez utóbbit választja, annak megfájdul a feje, tele lesz a szervezte mindenféle kutyulmány okozta vegyszerekkel. Semmiképpen sem ajánlom.
    *
    Az alkohol nagy csapda!
    Koncz Zsuzsa dala ide illik, érdemes meghallgatni:
    Igen, igen, erről regélek. Először van ugye a társasági koccintgatás, majd az ünnepi, családi amit többen arra használnak fel, hogy (nem mértékkel) de mértéktelenül addig isznak, amíg tele üveget találnak. Bármi is légyen az, a lényeg, az utolsó cseppig elfogyasztják.
    Ezek után következik a másnapi rosszullét. Amit ismét sörrel "gyógyítanak".
    S, így lassan, de biztosan bekövetkezik egy ördögi kör, amiből egyre nehezebb a kiszállás.
    *
    Vannak olyan társaságok, ahol az a férfi a menő aki a legtöbb italt dönti be a gallérja mögé. Erre is tudok egy dalt, csak ez a dal bármennyire is vidámnak indul, ha átgondoljuk, egy nehezen visszafordítható lejtőt "mesél" el. Érdemes meghallgatni a Magna Cum Laude Pálinka dalát

    Itt szeretnék hivatkozni Szász Annára, a régi Nők Lapja rendkívül tehetséges riporter- és írónőjére. Ő volt az, aki soha nem volt alkoholistaként különböző kiadványokban, előadásokban, szervezésekben vett részt. Ő volt, aki védő pajzsként írt a Névtelen Alkoholistákról. Az egyik kiadványából idézem: "A Névtelen Alkoholisták az egyik tag szemszögéből (A Member s Eye Vies c. az USA egyik híres egyetemén elhangzott előadás írott és magyarra fordított változata ihletett. Ez talán a legszebb dokumentuma az A.A. magyar nyelven eddig megjelent irodalmának.
    A címbeli hasonlóság azonban nem jelent azonosságot, a Névtelen Szerző a maga példájával követésre inspirált. De csak követésről beszélhetünk. Még inkább inspirációról. Hiszen ez a tiszteletre méltó úr, mert biztos vagyok benne, hogy férfi. Az A.A. tagjaként józan alkoholistaként, leendő terapeutáknak próbálta megvilágítani, hogy mi is az A.A.? Hogyan is működik, miben rejlik az az egyedülálló hatás, amelynek köszönhetően oly sokan képesek felhagyni az ivással és a józanságukat tartósan megőrizni. Szász Anna későbbiekben úgy folytatta, hogy úgy általában "... a mozgalmak iránti fenntartásaim ellenére talán sikerült megértenem az Anonim Alkoholisták Magyarországon csak kevesek által ismert spirituális mozgalmának lényegét".
    Későbbi könyve is arról íródott, hogy az alkoholistákat, amíg meg tudnak állni a két lábukon, addig éltetik, majd amikor már a mélybe csúsztak, lenézik és megvetik, sőt ki is nevetik.
    Erre igaz és jó példát láthatunk Katona János (1949.X.20.-2015.III.31.) jelenetében. Hozzá kell tennem, hogy Katona János remek, lelkiismeretes, kitünő színész volt, humorral megáldva és soha nem ivott, de jól alakította - többek között -, ezt a figurát is:
    Akit jelenetében megformál az súlyos beteg. Mégis általában kinevetjük az ilyen embert. Pedig segítő jobbot kellene nyújtani, hogy a lehetőségek felvázolásával ki tudjanak kászálódni saját örvényükből. Vesztükbe rohannak, egyre nyomorúságosabbá válik az életük. Előbb vagy utóbb munka és család nélkül az utcára kerülnek, jelenük éppen adódik, de jövőjük semmiképpen.
    *
    A bevezetőben írtam az ünnepekről, az bulizásokról, de az alkoholnak van egy másik oldala is. Ismertem olyan vezető könyvelőt, aki nap, mint nap kemény §-sokkal, értetlen főnökeivel, megrendelőivel küzdött. Ezt sajnos a statisztikák is igazolják hogy a legtöbb beteg, úgy kezdi el, hog
    y először csak este iszogat. Ő is ezt tette. Majd reggel egy felessel kezdte, s utána bedobott néhány szájszagtalanító rágót, hogy ne érezzék a leheletén a szesz "illatát".
    Miért is tette?
    Estére a szesz ellazította, reggelre pedig "fellazította". Könnyebben vette az élet nyújtotta kanyarokat. Később a felesből úgynevezett 2 dekás lesz, amit azt jelenti, hogy 2 decis valami rövid ital. Rendszerint cseresznye, vagy vodka, mert annak a szagát könnyebb elpalástolni. Később a mennyiséget egyre növelte, s így csúszott egyre lejjebb és lejjebb. Nem szeretném az utat leírni, de az tény, hogy tragikus.
    Hosszú utat kellett megtennie ahhoz, hogy a szakadékból fel tudjon kapaszkodni. Becsültem, becsülöm érte. S, most is, bármilyen családi, baráti összejövetelkor itallal kínálják, hárít: "alkoholista vagyok. Gyógyult. Újjá születtem ekkor meg akkor. Ne kínálj. A poklot jártam meg".
    Mi is ez a második születésnap, amit mindig felemlegetett és felemleget? Az a nap, amikor végleg letette a poharat. Elfogadta, elmondja, hogy ő alkoholista, de azt is hozzáteszi, hogy gyógyult. Ő az egyik a siker történetek közül.
    *
    Ismertem olyan asszonyt, aki egyedül maradt. Gyereke nem volt, így munka után ráért szomszédolni. Pechére olyan szomszédok fogadták be, akik sűrűn emelgették a boros poharat. Ez már nagyon régen történt, még a hetvenes években. Akkor még volt Zöldszilváni bor, no meg Kövidinka. Sokszor mondtam, hogy ez a Kövidinka "kövön terem és dinka aki issza". A szemembe nevetett.
    Jól érezte magát, soha nem láttam részegen. Egyszer bekopogott hozzám, s őszintén elmondta, hogy mire döbbent rá. Amikor bement az akkor még KÖZÉRT-nek nevezett boltba, nem a kenyér és a felvágottas pult felé vette az irányt, lépteivel a borok polcait célozta meg. A bort a kezébe vette és elsz
    örnyedt. Akkor döbbent rá arra, hogy a lejtőn már elindult, arra, ami a pusztulásába vezet. A bort visszatette és azon a pénzen, tejet, kenyeret, felvágottat vett. A szomszédok áthívták, de ő nemet mondott.
    Meghallgattam és együtt éreztem vele. Megköszöntem a bizalmát és vele együtt örültem a sikerének. Figyelmeztettem, a kísértés még sokáig dübörög majd benne, mert a szervezete ráállt bizonyos alkohol mennyiségre, vigyázzon magára. A lemondás, a mindennapi saját meccse - saját szervezetével szemben, nehéz lesz.
    Több évvel ezelőtt véletlenül találkoztunk, boldogan újságolta, hogy új családja van, sőt már unokái is.
    A szeszt nem tűri meg még az ünnepi asztalnál sem. Azóta is fél. Sőt retteg és ellent akar állni az alkohol csábításának.
    Nem szóltam, csak átöleltem, de azt szívvel tettem és örömmel.
    Gondoltam magamban, egy Lélek ismét meg- sőt felszabadult.

    *
    Ünnepkor sok családban a tizenéveseknek is kínálják az édes likőröket, mondván, az a fél pohár nem árt meg. Sőt néhány gyerek felfedezi, hogy a félig üres poharakat, amit az asztalon talál, s a felnőttek nem figyelik, megissza.
    Miért?
    Mert édes és ezért ízlik is neki.
    A kórházak ünnep utáni statisztikái rémisztőek, ott és abban olvasható, mennyi, de mennyi kisgyermek, kamasz, az elfogyasztott szeszes ital miatt, súlyos, sőt állapotba került. Orvosi kezelésre szorult.
    *
    Ismételem, híve vagyok a finom, míves, tiszta bornak, a vörösbor még egészséges is, napi fél deci ebéd után, vacsora után is elfogyasztható, mert az ereket tisztítja. Természetesen csak abban az esetben, ha a bort kortyolgató nem szed olyan gyógyszert, amely a szesszel összeférhetetlen, vagy a gyógyszerrel együtt elfogyasztva életveszélyt is okozhat. Ilyen például a vérhígító, a különböző nyugtatók, s a többi, ami szesszel együtt gyomor, belső vérzést, akár halált is okozhat.
    *
    Mi lenne a tanácsom, ennyi "szövegelés" után?
    EGÉSZSÉGÜNKRE! - de csak mértékkel, no és nem folyamatosan, de óvatosan.
    Ne csábuljunk el, a nehéz élethelyzeteinket az alkohol soha nem oldja meg, gondjainkat, válságainkat, lelki vívódásainkat csak pillanatnyilag tompít(hat)ja, utána pedig a legszörnyűbb "örvénybe" kerülhetünk. Olyanba, mely a mérhetetlen mélységbe húz le, no ettől óvakodjunk.
    Onnan már csak segítséggel, kemény akarattal tudunk feltápászkodni.

    G.B.

    2008_09_91q2.jpg
     
    kágyula, setni és Melitta kedveli ezt.
  2. Georgina Bojana

    Georgina Bojana Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Karácsonyi történet


    A házakat, utakat, fákat, szőlőtőkéket védőn és vastagon, paplanként terítette be a hó. A tornácos, fehérre meszelt parasztház ablakai álmosan pislogtak. Gyertya lángjának táncoló, sárgás fényében egy aprócska öregasszony sertepertélt. A sarokba állított vaskályhában sisteregve-sziszegve izzott a fahasáb. A lángnyelvek pirosra festették a néne ráncos arcát, göbös, sokat dolgozott kezeit. Várakozón, boldogan simította a hófehér, rojtos terítőt. Rendre kirakta a tányérokat, a kanalakat.

    A konyha díszén, a vasporral feketére, fényesre sikált tűzhely tetején szép kövér fazék, benne a csendesen rotyogó töltött káposzta, melynek illata vidoran szökött be a szobába.

    - Ejnye, remélem elég lesz a gyerekeimnek? – morfondírozott, csak úgy magában… de ott van hozzá a friss kenyér, bor is akad a kamrában. Olyan jó hideg, a kancsó oldalát is bederesíti. Édes, a színe is milyen szép piros. Matulától kaptam, Jánosom testvérétől, az ünnepekre. – Büszkélkedett, csak úgy magában. Rövid, döccenős lépteivel a kamrába sietett. Hatalmas, mázas, szép zöld, míves tányéron ott pöffeszkedett a diós- és a mákos tekercs.

    - Jánosom is mennyire szerette! – sóhajtott fel, szerelmetes-szomorúan. Sokadik év után is, e szerelmetes név kiejtése okán, öreg szíve hangosabban dobbant, töpörödött vézna testében. Az öreg néne emlékei „ragyogó felhőként” suhantak át a gyermekeit, családjaikat hazaváró, szerény falusi portán.

    Azok a régvolt karácsonyok! A gyerekek visongása, amikor meglátták a pattogatott kukoricával, piros almával, gyertyákkal feldíszített karácsonyfát. Az ajándékok? Éjjel, az álom helyett, szeretettel kötögetette a pulóvereket, kesztyűket, zoknikat, sapkákat. - János! – sóhajtott fel. S, emlékeivel szívének gyöngykamrácskáit nyitotta fel. Az Ura, az ünnep hajnalán befogta a Csillagot és a Pejkót, s csak úgy repült a szán az erdő felé, fenyőfáért ment. Mindig kicsi, gömbölyű formájú fát hozott haza. S ilyenkor fel is emlegette:

    - Marikám, mikor leszel Te is ilyen szép kerek, mint ez a fa?

    Emlékezett arra is, amikor először pirult bele, a kérdésre adott válaszába. Pilláit lesütve válaszolta:

    – Nem is olyan nagyon sokára, Jánosom! Embere, ekkor vidáman pöndörítette meg bajuszát, kezével eligazította a homlokába bukott gyűrűs fürtjeit, s úgy nézett Marikára, de úgy, hogy a szerelmetes fiatalasszony egészen beleborzongott.

    - Csak nem vagy úgy, drága Lelkem? Kicsi Lelkecském?

    - Ha annak nevezi, akkor igen… Készítheti a bölcsőt! – az akkori Marika, szemérmesen suttogta ezt csak úgy, maga elé.

    János ekkor boldogan felkapta asszonyát, s úgy összecsókolta, de úgy, hogy annak arca bele is pirosodott.

    *

    Az elkövetkező karácsonyon Jánoska is velük volt. Micsoda örömmel kapkodott a feldíszített fenyőfa felé. Első olyan karácsonyuk volt ez, amikor már hármacskán voltak. A következő évben született Anti, majd két évre rá Annuska. Andráska a legkisebb gyermekük, az ünnep első napját választotta, hogy e világra megszülessen. Erő is volt benne, úgy sírt, a többiek pedig jól kinevették:

    - Hát, így kell örülni a Jézuska ajándékainak? – fedték meg a Andráskát, legkisebbet, idősebb testvérei.

    *

    Így még szebbé, emlékezetesebbé lett ez a nap. A töpörödött mamóka, emlékeit így morzsolgatta. Majd hol itt, hol ott igazított terítőn, párnán, takarón.

    - Már itt kéne lenniük. Immár be is sötétedett! – perlekedett a gyertya fényében. Ha mán itt lesznek, akkor a villanyt is felkapcsoljuk, mert amit pénzen meg lehet fogni, azt meg is kell… - mondta csak úgy magának. Ünnep lesz, az… Miért, minek reménykedek?! – kérdezte önmagától. – A karácsonyi lapokat még az ünnep előtt meghozta a posta, mind a négy gyermekemtől.

    A döngölt földes, házacskában tipegett-topogott. Könnyek gurultak az öreg szemekből…

    – Sírni, nem fogok tán? A cserépkancsóban itt díszlik a fenyőfa ágacska. Fel is ékesítettem, mindenem megvan, nem szabad berzenkednem. Bárcsak eljöttek volna… Ha csak egy is… a családjával… Ha csak egy napra is, csak pár órára is. Jófajta füstölt, idei szalonnával, friss kenyérrel, savanyúsággal, befőttel, süteménnyel vártam, várok még.

    A gyertya is leégett, újat kellett gyújtani. A káposztás fazekat, a süteményes tálat, nehezen emelte meg, s tette be a hideg kamrába. Mindent elrendezett, leült. Kopottas, öreg Bibliáját vette elő, szeretettel, hittel megsimogatta. Reménykedve kimondott imával fohászkodott:

    - Istenem, ne hagyjál egyedül ezen a szent ünnepen! Igaz, hogy jó érzés azokat a borítékokat, színes képeslapokat többször is elővenni a kopott kredenc fiókjából, s újból, meg újból átbetűzni a szálkás betűkkel megírt sorokat. Mégis, Teremtő Istenem… – idáig jutott az imádkozásban, amikor egy síró hangot hallott.

    - Mi az? Ki az? Ki lehet az? – talán mégis, jönnek is mán! – torkában, izgalommal dobbanó szívvel, reménykedve nyitotta meg a konyha ajtaját.

    A küszöbtől nem messzire egy kicsi sötét foltocska… Öreg mamuszában, nehézkesen tipegve lépett előrébb. A nagy hó tetejéről felemelte az apróságot, s ujjaival rátapintott a nedves orrocskára, a bozontos szőrgombolyagra. Vitte be a meleg konyhába. A lámpát is felkapcsolta, mi is lehet ez a kicsi, síró szőrpamacs?

    – Hát, Te vagy az?

    Aprócska kutyakölyök pislogott a konyhai világosságban. Nyekergő, vékony hangja befutotta a házat.

    - Éhes, vagy-e lelkecském? - Hát persze, hogy az vagy. – Válaszolta meg, csak úgy önmagának. A kamrába topogott, majd kis tálkába tett, a még melegen illatozó töltött káposzta levéből, kenyeret is aprított bele, így tette az éhes szájacska elé. A kutyus mohón nyelte az ízletes falatokat. Közben a kamrából az öreg almásláda is előkerült, bele is terítette a kopott szvetterét, s úgy tolta a ládát az öreg sparhelt alá. A kutyus immár jól lakva, békésen aludt el, az üressé tett tálka mellett. Mamuska pedig az „égi adományt” óvatosan, szeretettel emelte bele a kibélelt ládába.

    - Teremtő Istenem! Köszönöm, hogy ezen a szent ünnepen nekem is jutott egy piciny lélek… – hálával, köszönettel sóhajtotta az Ég felé. Ajándék lesz a neve a kutyusnak, - mondta csak úgy maga elé. - Igen a Teremtő ajándéka.

    S, az öreg szemekből könnycseppek gurultak.

    *

    Az ünnepen, a ragyogó fa alatt, gondoljunk idős, magányos szüleinkre, rokonainkra, barátainkra. Szánjuk rá magunkat az utazásra, az ölelésre, amíg lehet, amíg van kit átölelnünk. S, ne csak az ünnepeken. Amikor csak tehetjük. Nehéz az élet, a megélhetés, a számlák, a munka, a mindennapi gyötrődéseink. Az otthon melegében megpihenni vágyódunk. Nyáron pedig annyi más programunk van. Kirándulni, fürödni, bográcsos összejövetelkor barátokkal találkozni.

    ,,Az öregek majd csak elvannak, magukban is, ott a rádió, a tévé…” Halasztunk mindig egy későbbi időpontra, mondván, megyünk, ha pihentebbek leszünk, több pénzünk lesz. S, az öreg kezek ölelésre nyílnak. Várnak és várnak, életük utolsó percéig.

    Gondoljuk át, mennyire boldogságos érzés az, hogy valahol, valakik vagy valaki még tud várni minket…

    Reménykedve, s többször hiába…


    Georgina Bojana

    p01062494.jpg_240_thumb.jpg
     
    Melitta és rituevu kedveli ezt.
  3. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    A humor mellett a rendszeres italozas eloszobaja az alkoholizmusnak.
    Nekem a barataim mondjak , jobb ha nem nyilatkozok pias ugyben, mert aki nem iszik semmi alkoholt az nem tudja milyen jo indonkent kikapcsolodni kicsit lazabban venni az eletet......
     
  4. Georgina Bojana

    Georgina Bojana Kormányos Fórumvezető Kormányos

    *
    Kedves Melitta,
    válaszod megköszönöm. Valójában én sem értettem azt, de nem is kerültem olyan helyzetbe, hogy elveszítettem volna a tudatomat.
    A másnapi macskajajj-ról nem is szólva.
    Életemben 1x ittam talán 2 pohár, nem többet annál Extra Rubin habzóbort. No, ennek sok-sok éve... Voltam én attól olyan rosszul, úgy, hogy ha megjött volna a kedvem az italozáshoz 18 éves koromban, ez akkor történt, el is ment tőle. Valami szörnyű pacsmag volt. Azzal még 1968-ban, étteremben koccintottunk. Akkor az íze jó volt, de rövid idő után... No inkább nem többet erről a habzó borról:o
    Máig sem értem, mi a jó abban, ha valaki eszementem össze-vissza "korosnyál" az utcán, magán kívül van és idétlen helyzetbe kerül:dr_173:.
    No éppen szentnek nem nevezném magam, mert időnként jól esik egy-egy pohár jóféle vörösbor, sőt az egészséges is. A minőség és a mérték az, ami számít.:cool:
    Ki ismeri ezt a viccet, mely szerint egy
    "erősen alkoholos befolyásoltság alatt lévő ember" a lakótelepen kószál. Az egyik házat már többször is megkerüli, a kulcsát hiába illesztette a kapu zárjába, az nem nyitja. Irgalmatlan káromkodásba kezd, majd újból megkerüli a házat, sőt a háztömböt. S, ismételten u.oda jut el. Ismét zárba (valahogyan) két kézzel bedugja a kulcsát, de a kapu csak nem nyílik ki. A földszinti lakó nagy mérgesen kinyitja az ablakot, és "valahová" küldi a szerencsétlen bóklászót.
    Aztán ismét csönd, a illuminált állapotban lévő megint csak előkerül, ismét (két kézzel) de valahogyan bedugja a kulcsot, zár nem működik, ajtó meg sem rezzen. Ismételten a káromkodás, a földszinti lakó most már keményebben ordítja kifele az ablakából, hogy hol a merre.
    A szerencsétlen részeg erre azt mondja:
    - Hogyan a jó fenében van az, hogy én "bármelyik" házba be akarok menni, nem sikerül, de "maga" mindig, mindenütt ott lakik?!"
    :rohog:
    No, ennyit az illuminált állapotról.
    Soha nem tudtam megérteni mi a jó abban, ha valaki elveszíti az önkontrollját?
    Véleményem szerint Melitta kedves, Te is így és ezt gondolod. Nekünk fontos, hogy tudjuk mi van velünk, hol vagyunk és mit csinálunk, sőt a körülöttünk lévők is mit és hogyan ünnepelnek, tesznek. Ettől még mindketten nagyon is jól tudjuk magunkat érezni a társaságban, nem szükséges nekünk ehhez a szesz. Elég, ha megvan és megvan a saját humorunk és így a másokét is tudjuk díjazni.
    G.B.
     
  5. Georgina Bojana

    Georgina Bojana Kormányos Fórumvezető Kormányos

    *
    A fenti írásom, az elkövetkezendő Húsvéti Ünnepre is vonatkozik:cool:. Sokan várják haza a gyerekeiket, unokáikat. Menjünk, öleljünk, ameddig lehet... Van, Akit átölelhetünk... Az elveszített öleléseket soha, vissza már, nem:dr_4: hozhatjuk...
    G.B.
     

Megosztás